Kelet-Magyarország, 1985. március (42. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-23 / 69. szám
(3. oldal) (5—12. oldal) Nyolcszázhetvenegyezer párttag képviseletében Hétfőn kezdődik az MSZMP kongresszusa A Magyar Szocialista Munkáspárt 871 ezer tagját képviselő 935 küldött részvételével kezdődik meg március 25-én, hétfőn délelőtt 10 órakor a Budapest Kongresszusi Központban az MSZMP XIII. kongresszusa. A párt legfelső tanácskozó testületé széles körű előkészületeket követően ül össze: az elmúlt hetekben, hónapokban — a Szervezeti Szabályzatnak megfelelően — alapszervezeti taggyűléseken, budapesti, kerületi, városi, megyei, illetve megyei jogú pártértekezleteken vonták meg a kommunisták az elmúlt öt esztendő mérlegét, s nagy aktivitással, alkotó légkörben vitatták meg a kongresszusi irányelveket. Az eszmecserék nyíltak, őszinték voltak, a párttagok felelősségteljes állásfoglalása az előkészületek során jó feltételeket teremtett ahhoz, hogy a kongresszus eredményesen végezhesse nagy fontosságú munkáját. A helyi vezető testületeket és a kongresszusi küldötteket is megválasztó tanácskozásokon társadalmi, politikai, gazdasági, ideológiai és kulturális életünk valamennyi lényeges kérdését behatóan elemezték, véleményekkel, javaslatokkal segítve a kongresszusi dokumentumok előkészítését. A párt legmagasabb fóruma értékeli a XII. kongresszus óta végzett munkát, számot ad az öt esztendeje hozott határozat végrehajtásáról, szól az eredményekről és elemzi a társadalmunkat napjainkban foglalkoztató problémákat. A kongresszuson a küldöttek a párt tagságának, a hazáért felelősséget vállaló állampolgároknak a véleményét kifejezésre juttatva alakítják ki a politika további irányvonalát, határozzák meg a párt előtt álló feladatokat. Az MSZMP Központi Bizottságának a kongresszus napirendjére vonatkozó javaslata szerint a négynaposra tervezett munkaértekezleten Kádár János első titkár terjeszti elő a Központi Bizottság beszámolóját a XII. kongresszus határozatainak végrehajtásáról, a párt feladatairól, valamint a Szervezeti Szabályzat módosítására tett javaslatot. Ezután a küldöttek meghallgatják Gyenes Andrásnak, a KEB elnökének előterjesztésében a Központi Ellenőrző Bizottság jelentését. Tájékoztatás hangzik el a fellebbviteli bizottság munkájáról. A kongresszus a dokumentumok és a szóbeli kiegészítések fölötti vitát követően megválasztja a párt vezető szerveinek — a Központi Bizottságnak és a Központi Ellenőrző Bizottságnak — a tagjait. Az MSZMP tanácskozása nemcsak a párttagság ügye, a kongresszust egész népünk figyelme kíséri. A küldötteken kívül — a hagyományokhoz híven — ezúttal is számos meghívott vesz részt: ott lesznek a kormány tagjai, az országos főhatóságok, a tömegszervezetek és -mozgalmak vezetői. A széksorokban helyet foglalnak majd a munkásmozgalom régi harcosai, a tudományos és a művészeti élet jeles személyiségei, a szocialista építőmunkában élenjáró kollektívák képviselői. A meghívottak között lesznek pártonkívüliek is. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom megtisztelő érdeklődése övezi pártunk XIII. kongresszusának munkáját. Ezt fejezi ki, hogy mintegy félszáz testvérpárt magas szintű küldöttséggel képviselteti magát a tanácskozáson. Budapestre várják a szocialista országok, valamint számos európai állam kommunista és munkáspártjainak, a fejlődő országok szocialista orientációjú marxista—leninista pártjainak delegációit; megfigyelőként jelen lesz több szocialista, illetve szociáldemokrata párt képviselője is. A pártfórum eseményeinek az egész ország a tanúja lehet: a sajtó, a rádió és a televízió naponta részletesen beszámol a tanácskozás munkájáról. A rádió helyszíni tudósításokat, hangképes összeállításokat sugároz a kongresszus eseményeiről. Hétfőn a Kossuth adó 9,50-től közvetíti a Kongresszusi Központból a megnyitót. A mintegy másfei órásra tervezett l'é’i krónika beszámol a délelőtti programról, majd az Esti magazin és a 22 órás híradás összefoglalja a tanácskozás első napját. Rendkívüli adásnap lesz hétfőn a televízióban. Tíz óra előtt néhány perccel kezdődő élő, egyenes adásban közvetítik a megnyitót, majd ismertetik a KB kongresszusi beszámolóját. Este 19 órakor jelentkezik a képernyőn a tv kongresszusi stúdiója, összeállítást nyújtva a nap eseményeiből. Kedden és szerdán — a szokásostól eltérően — rövidebb, 15 perces lesz a Tv- híradó, s 19,45-től mintegy 50 perces műsor tájékoztatja a nézőket a tanácskozás munkájáról. A kongresszus zárását ismét élő adásban sugározzák, este pedig összefoglalót adnak a vitáról, s ismertetik a választás eredményét. A nemzetközi közvélemény ugyancsak élénk érdeklődéssel tekint az MSZMP XIII. kongresszusa elé. Budapesten van már a baráti országok lapjainak, rádió- és tv-állomásainak, hírügynökségeinek számos tudósítója, forgatócsoportja, érkeznek a központi pártlapok különtudósítói. A legfelsőbb pártfórum tanácskozása iránti figyelmet jelzi az is, hogy sok tőkés állam nagy befolyású sajtóorgánuma, rádió- és televíziótársaság küldte el munkatársát Budapestre. A XIII. kongresszus küldötteinek készült előzetes jelentés Az alábbiakban ismertetjük a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának írásos beszámolóját. A beszámoló teijcS szövegét a kongresszus küldöttei előzetesen kézhez kapták és a párt központi lapja is közli. Az MSZMP Központi Bizottságának előzetes jelentése a XIII. kongresszus küldötteinek című dokumentum nyolc fejezetben adatokat és -tényeket ismertet a két kongresszus közötti pártmunka és társadalmi élet áttekintésének megkönnyítéAz I. fejezet a Központi Bizottság tevékenységéről szól. A testület a XII. kongresszustól ez év március 1- ig 23 ülést tartott. Tanácskozásain .rendszeresen foglal- . ~->tt a nemzetközi helyzet, a gazdasa*D0litika’ az álla~ Ä“W!-nkabelső élete és a társau-. élet időszerű kérdéseivel. A Politikai Bizottság és a Titkárság tagjai öt év alatt öszszesen 810 munkalátogatást tettek Budapesten és a megyékben, a Központi Bizottság tagjai pedig rendszeresen részt vettek különféle pártrendezvényeken. A párt tevékenységének néhány területét ismertető II. fejezet élén az a közlés áll, hogy a párt taglétszáma 1985. január 1-én 870 992 volt, öt év alatt 59 159-cel (7,3 százalékkal) nőtt. A párttagság több mint 25 000 alapszervezetben tevékenykedik. A párt propagandamunkájának fontos adata, hogy a jelenlegi tanévben a pártoktatásban 684 373-an vesznek részt, közöttük 371 721 a párttag. A XII. kongresszus óta a párt 10 jelentős országos elméleti tanácskozást rendezett, a Politikai Akadémián pedig öt év alatt 11 előadás hangzott el. Az agitációs tevékenység jól bevált eszközei közé tar7 ‘-'•mák a politikai vitakö- Pártszervezetekben r, ; , 3 .*17 9000 ilyen jelenleg több mim kör működik, összesen 158 ezer résztvevővel. A Népszabadság és a megyei pártlapok együttesen naponta közel 2 millió példányban jutnak el az olvasókhoz. A fejezet — a pártintézmények munkájának számba vétele után — a párt nemzetközi tevékenységének áttekintésével zárul. Az MSZMP képviselői a XII. kongresszus óta 85 kommunista, illetve marxista—leninista párt küldötteivel 429 alkalommal folytattak magas szintű tárgyalásokat. Tovább szélesedtek az MSZMP kapcsolatai a nemzeti felszaba- dítási mozgalmakkal és más haladó szervezetekkel, a szocialista, szociáldemokrata és más pártokkal. A társadalmi fejlődésről szóló III. fejezet közli, hogy az ország népessége az 1980. évi 10 millió 710 ezer főről 1985. január 1-ig 10 millió 658 ezer főre csökkent, a születések számának visszaesése és a halálozási arány növekedése miatt. Az aktív keresők száma az utóbbi négy év alatt 95 ezerrel, az eltartottaké 155 ezerrel csökkent, az inaktív keresőké 193 ezerrel nőtt. A munkásosztályhoz 1985 elején 2 millió 731 ezer fő, az aktív keresők 55,5 százaléka tartozott, kevesebb mint 1980-ban. A munkás- osztályhoz tartozók 46 százaléka falvakban él. A szövetkezeti parasztság számának és arányának korábban tapasztalt csökkenése 1980 után nem folytatódott. A szellemi foglalkozásúak száma mérsékelten tovább nőtt. A kisárutermelők, kiskereskedők száma némileg növekedett, de arányul? továbbra sem jelentős (az aktív keresők 4,2 százaléka). E fejezet befejező része a társadalmi szervezetekkel és mozgalmakkal foglalkozik, ismerteti többek között a szakszervezetek, a KISZ, a (Folytatás a 4. oldalon) A Nyíregyházi Divat Ruházati Vállalat ebben az évben 60 ezer kosztümöt, ballonkabátot készít bérmunkában NSZK-megrendelésre. Jelenleg a kosztüm készül, blézerrel. (jávor) Küldöttközgyűlés a területi szövetséioél Eredményesebb 7 gazdálkodás a tsz-ekben Hosszú Lászlót választották a TESZŰV titkárává Rendkívüli küldöttközgyűlést tartott pénteken Nyíregyházán a termelőszövetkezetek területi szövetsége. A múlt évi gazdálkodás tapasztalatairól és a további feladatokról Tóth József titkárhelyettes adott számot. A korábbinál jóval eredményesebb gazdálkodást folytattak a megye termelőszövetkezetei. A 122 gazdaság 12,7 milliárd forintos termelést ért el, ami 12,3 százalékkal haladja, meg az előző évit. A költségek kevésbé növekedtek, így összességében 800 millió forintos nyereséget könyvelhettek el. Kevesebb, összesen 17 veszteséges szövetkezet volt. A szövetség ellenőrzési irodájának jelentését Garay László ismertette. Az ellenőrzésekhez szólt hozzá dr. Alexa Miklós megyei főügyész. A küldöttközgyűlésen Makrai László titkár felmentését kérte, mivel a Szabolcs megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat igazgatójának nevezték ki. A jelölőbizottság elnöke. Szabó Sándorné a TESZÖV elnökségének javaslatára Hosszú László mezőgazdasági mérnököt, a megyei pártbizottság tagját, javasolta a titkári posztra. Hosszú László a közelmúltban megtartott pártértekezletig a megyei pártbizottság titkára volt. s e tisztségében eredményesen irányította Szabolcs-Szatmár megyében a gazdaságpolitikai munkát. Felszólalt Varga Gyula, a megyei pártbizottság első titkára is, aki azokról a változásokról. új követelményekről szólt, amelyek a jelenlegi időszakban jellemzik a megye életét. Ezek a gazdaságirányításiban is változásokat. új módszereket követelnek. A küldöttközgyűlés elfogadta a különböző beszámolókat, majd titkos szavazással a TESZÖV titkárának választotta Hosszú Lászlót. Esküt tettek a választási elnökségek A választási előkészületek során március 20-ig a területileg illetékes népfrontbizottságtól megkapták megbízatásukat a választási elnökség tagjai, amelyet a tanácsok végrehajtó bizottságai megerősítettek. Pénteken, március 22-én a választási elnökségek tagjai leljették a törvényben előírt esküt az illetékes tanácselnökök előtt. A megylei választási elnökség tagjai Tisza László megyei tanácselnök előtt tettek esküt. A választási elnökségek megbízatása 5 évig, a következő választásig szól. Az elnökség tagjai az eskütétel után elnököt és titkárt választottak maguk közül. Tisztük. hogy a választójogi törvényben előírt szabályok megtartása felett őrködjenek. Elbírálják a hozzájuk érkezett panaszokat, kifogásokat, végső soron ők gyakorolják a választási előkészületek és a választások során a törvényességet. A választási elnökségek hivatali helyisége mindenütt a tanácsházán van. XLII, évfolyam, 69. szám ÁRA: 2,20 FORINT 1985. március 23., szombat M A A szabadság négy évtizede r—--------------------------------------------------------------------------------> iwii* ui 11 Q nt/iTUi 1# A ij ^ ... . — r ffc Lapunk hétfői száma a szokásostól eltérően tizenkét oldalon jelenik meg. s közli az MSZMP Központi Bizottságának beszámolóját a XII. kongresszus határozatainak végrehajtásáról, a párt feladatairól. Szokásos rovataink most is jelentkeznek. Ezúttal Tóth László kisvárdai tanácselnök válaszol az olvasók kérdéseire, amelyek elsősorban a várossal és közvetlen környékével foglalkoznak. A hét embere Molnár Éva, az Ifjú Zenebarátok Kórusának titkára, aki — társai képviseletében — múlt vasárnap vette át a Kölni Rádió nemzetközi versenyén nyert díjat. Jövő heti programjáról Szabóné dr. Csiszár Gabriellát, az Egészségügyi Dolgozók Szabolcs-Szatmár megyei bizottságának titkárát kérdezte a Kelet-Magyarország. Az újdonság vására címmel bemutatjuk az újítások, ötletek menedzselésével foglalkozó Novotrade-cég nyíregyházi kirendeltségét. Az utazási irodák ajánlataiból ezúttal a Coop- tourist programjait mutatjuk be. Kétoldalas sportösszeállításunkból megtudhatják, ki . is a megye legerősebb embere, olvashatnak az autóversenyzőkről, maratoni futókról, s természetesen közöljük a hét vége sporteredményeit.