Kelet-Magyarország, 1985. március (42. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-22 / 68. szám

2 Kelet-Magyarország 1985. március 22. ooooo© Kiállítás a színházban Kiállítótermet rendezett be a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház a régi színésztársalgó helyén. El­ső tárlata, mely városunk új kiállítási helyiségének avatása is egyben, a szom­bati bemutató estéjén nyí­lik. A magyar dráma 40 éve vonul fel fényképes tablókon, jelmez- és dísz­letterveken és maketteken a két szobában, mely az erkély jobb oldali folyosó­járól közelíthető meg. Ba­lázs József: A homok ván­dorai című drámája is a 40. évforduló tiszteletére kerül színre, jól kapcsoló­dik tehát hozzá ez a ki­állítás, mely a Magyar Színházi Intézet anyagán kívül a nyíregyházi szín­ház eddigi évadjainak do­kumentumait is bemutat­ja. Külön tabló készült azoknak a kortárs magyar íróknak az előadásaiból, melyet színházunk muta­tott be. A kiállítást Hubay Mik­lós drámaíró, az írószö­vetség elnöke nyitja meg március 23-án, este 6 óra­kor, egy órával a bemuta­tó előtt. V _________________/ Reneszánszát éli napjaink­ban a gyöngyfűzés, mint a népművészet egyik ága. Fő­leg a nyári táborokban ter­jed ez a kellemes, a kéz­ügyességet és az ízlést egy­aránt fejlesztő foglalatosság. Viseletre is jó, ajándékozásra is, amellett az elkészítés ma­ga is örömet szerez. Mit is lehet kezdeni egy műanyag szállal és néhány üveg szí­nes gyönggyel? Ezt leshették el az elmúlt napokban azok a pedagógusok, könyvtárosok és népművelők, akik részt vettek Sóstón a népfront ál­tal szervezett olvasótábori előkészítő tanfolyamon. A képen Fehér Anna (balra) A népművészet ifjú mestere bemutatót tart. Népművelők bálja Cirkusz a javából címmel ebben az évben is megrende­zi a népművelők bálját a mátészalkai művelődési köz­pont. Ez már az ötödik al­kalom, amikor szinte az egész megyéből összesereglenek a közművelődés hivatásos szak­emberei, • hogy egymáson, vagy írhatnánk úgy is, a „sa­ját bőrükön” próbálják ki, hogyan lehet vidám, de szín­vonalas szórakoztató műsort csinálni kevés költséggel, de annál nagyobb lelkesedéssel. A bál, mely attrakciót, pro­dukciót és szenzációt ígér, március 23-án este 7-kor kezdődik a volt járási hiva­tal nagytermében. A Váci Mihály Megyei és Vá­rosi Művelődési Központ heti műsorajánlata Március 22-én, pénteken dél­után 3 órától Aurora országos vers- és prózamondó megyei verseny lesz a művelődési köz­pont kamaratermében. Fél 5- től a hangversenyteremben kül­politikai tájékoztatót ós fórumot tart Chrudinák Alajos, a Ma­gyar Televízió külpolitikai szer­kesztőségének vezetője. 5-től fél 7-ig általános jogi tanácsadást tartanak a 32-es teremben. Es­te 7-től nosztalgia-diszkóra vár­ják a húsz éven felülieket a klubkávéházba. 23- án, szombaton délelőtt 9 órától „C” kategóriás clterave- zetői vizsga lesz a 32-es terem­ben. Szintén 9 órától „C” kate­góriás népművészeti szakkörve­zetői vizsga lesz a népművé­szeti stúdióban. Délután 3 óra­kor gyermekfoglalkozás kezdő­dik a kamarateremben. Húsvéti nyuszi, húsvéti csibe készítésé­re tanítják a gyerekeket (Ollót hozzanak magukkal!). Délután 5 órakor a hangversenyterem­ben a Talavéra és a Vekker legyüttes műsorára várják a fia­talokat. Este 7 órakor lesz a Bessenyei Színkör bemutatója, Vasziljev: A hajnalok itt csende­sek című kisregényének orató- rlkus változata Berki Antal szín­művész rendezésében kerül szín­re. 24- én, vasárnap reggel 8 órá­tól fél 1-ig társastánctanfolyam lesz a kamarateremben. Dél­előtt 10-től matinéra várják a gyermekeket a hangversenyte­rembe. Vetítésre kerülnek: az Arany tojást tojó tyúk, az Ad­dig jár a korsó a kútra, a Játssz csak fuvolán, a Körhintás orosz­lán, és a Tyúkanyó meséi című filmejt. Délután 2-től az Ének­lő Ifjúság városi kórusbemutató­ja lesz a hangversenyteremben. Este 7 órakor kezdődik a Hang­súly című irodalmi-művészeti folyóirat nyilvános rádiófelvéte­le, a kamarateremben. 25- én, hétfőn délután 6 órakor a természettudományi stúdióban (73. sz. terem) tudományos-fan­tasztikus klubfoglalkozás lesz. Téma: az éves munkaterv meg­beszélése, és a klubvezetöség megválasztása. Este 7 órakor a hangversenyteremben Csak ma! talk-show műsor. 26- án, kedden délután 3 órától vörüskeresztes előadás lesz kö­zépiskolásoknak a kamarate­remben. Este 7-től a hangver­senyteremben rendezik meg a Kubai Nemzeti Balett estjet. A kiváló magántáncosok koncert- .számalból fellépő estén ízelítőt nyújtanak a Kubai Nemzeti Ba­lett jellegzetes alkotó és előadó­művészetéből. Művészeti igazga­tó: Alicia Alonso. 27- én, szerdán este 6 órától közönségtalálkozó lesz az Ablak szerkesztőségének munkatársai­val a kamarateremben. Vendég: Peták István felelős szerkesztő, dr. Agárdi Tamás. az Ablak műsor mellett a Kék fény ri­portere, valamint a közelmúlt­ban megjelent grafológiáról írt népszerű könyv szerzője is, Wisinger István, számos kül- és belpolitikai műsor szerkesztője. Lukács Sándor Jászai-díjas szín­művész önálló estje a hangver­senyteremben lesz 6 és 8 órától. 28- án, csütörtökön este 6 óra­kor színes útiélmény-beszámoló lesz a kamarateremben. Előadó: dr. Frisnyák Sándor főigazgató­helyettes, tanszékvezető főisko­lai tanár. A téma: Geográfus szemmel New Yorkban. Este 7- töl az Első Emelet együttes kon­certje lesz a hangversenyterem­ben. Színháznaptár Ma este 7 órakor van Balázs József: A homok vándorai című drámájá­nak nyilvános főpróbája. A 40. évfordulóra készült darab bemutatója holnap, március 23-án este 7 óra­kor lesz. Hétfőn, 25-én es­te 7-kor gálaestet rendez­nek a nyíregyházi Vasu- tas-Spartacus Sportegye­sület javára. Az esten a Móricz Zsigmond Színház művészed működnek köz­re. Ezen az estén Vásáros- naményban szerepel a Se­gítsd a királyt! Kedden. 26-án délután 3-tól és este 7-től kerül színre A homok vándorai, Váci- illetve Krúdy-bér- letben. Március 27. Szín­házi Világnap. Ratkó Jó­zsef Segítsd a királyt! cí­mű drámáját láthatják a Juhász Gyula-bérlet tu­lajdonosai. Este 7-től a Stúdióban a Kávéházi ka­barét játsszák. 28-án dél­után fél 4-től ismét a Se­gítsd a királyt! című drá­mát mutatják be Széche- nyi-bérletben, este 6-tól a Stúdióban pedig a Kávé­házi kabarét. Irodalmi presszó Vasárnap délelőtt 10 órakor tartja március havi összejö­vetelét a Szabolcs-Szatmár megyei Szálloda- és Vendég­látó Vállalat és a megyei író­csoport által szervezett iro­dalmi presszó. A Korona bár­helyiségében rendezett talál­kozó vendégei ezúttal a Nap­jaink című miskolci irodal­mi folyóirat munkatársai: Papp Lajos költő, főszerkesz­tő, Serfőzö Simon és Kalász László költő szerkesztők. A beszélgetést Katona Béla ve­zeti. Ái orgonamuzsika kedvelőinek Koncertsorozat—Kemecsén Sokan rajonganak a komoly­zene kedvelői közül a hang­szerek királynőjének hangjai­ért. Az orgonamuzsika szerel­meseinek tábora valószínűleg örömmel fogadja a hírt: újabb koncertsorozat indításáról dön­töttek. Érdemes felfigyelni a kemecseiek kezdeményezésére, hiszen mind a helybéliek, mind a környező községek, vagy a közeli megyeszékhely zeneba­rátai különleges zenei cseme­gét kaphatnak a most kezdődő hangversenyeken. A kemecsei református temp­lomban az illetékesek, az egy­ház képviselői és az Országos Filharmónia között létrejött a megállapodás, melynek értel­mében bérleti sorozat indul. Első alkalommal március 31- én a hangszert Gáncs Aladár orgonamüvész szólaltatja meg, akit a nyíregyháziak már jól ismernek, mint az evangélikus templom volt orgonistáját. A későbbiekben — havonta egy­szer — a legismertebb előadók közül is meghívnak, így pél­dául játszani fog Kemecsén Peskó György is. A bérleteken kívül hagynak szabad jegye­ket is, amelyeket a helyi mű­velődési házban árusítanak elővételben és a koncertek előtt is. Filmbemutató A Hazánk Nyíregyházán / FESTMÉNY, FOTÓ. ] / SZOBOR, KERÄMIA / I Kiállítások I I Minden kiállítótér- ) l műnk „megtelt” s. mű / \ vészeti hetek idejére a l I megyeszékhelyen. A mű- \ I velődésd ház földszinti / V galériájában Hincz Gyű- I j la Kossuth-díjas festő- I művész, a szabadidős l térben Orosz Péter szob- ] rászművész, a III. szinti I folyosón Katona István ( fotóművész kiállítása lát - 1 ható. A Lenin téri kiálli- I tóteremben a kecskemé- ( ti nemzetközi kerámia- ' stúdió pályázati anyagát nézheti meg a közönség. Krutilla József festő és , Nagy Mihály szobrász I kiállítása a postás mű- \ velődési házban várja 1 látogatóit. Huszár 1st- ( ván festőművész képeit l I a Krúdy mozi előcsar- J { nokában mutatják be. / Jó így látni a hétköznapi epizódokat, amelyek mellett gyakran elmegyünk, talán unottan legyintünk is. Annyi­ra természetes. Szépen fej­lődő községeink, városaink, természeti kincseink, műem­lékeink, néprajzi és népmű­vészeti értékeink, negyven év együttes alkotásai rakódnak ki mozaikszerűen Kiss József Kossuth-díjas rendező film­jében, melynek címe: Ha­zánk. Sajtóvetítése csütörtö­kön volt a Krúdy moziban. A dokumentarista jellegű film nem a leltárkészítők precizitásával veszi sorra el­ért eredményeinket, nem li­hegi túl azokat, nem akar ábrándokat kergetni. Nem­zet- és magyarságtudatot kí­ván a filmszerűség eszközei­vel alakítani, miközben egy percre sem andalít el ben­nünket, napjaink égető gond­jairól is szól. Helyesen figyel­meztet arra: az elért eredmé­nyeink egyik legértékesebbje az a közmegegyezés, ami or­szágunkban létrejött, aminek további erősítésén minden­kinek munkálkodni köteles­ség. A film a jelenből vetíti vissza a múltat és egyben a jövőbe is tekint. Váltani, vál­toztatni kell a következő negyven éviben, megőrizve a maradandó értékeket, ide kell hozni a nagyvilágot, an­nak minden követendő, hasz­nosítható értékeivel. Mérték­tartó hangvétele, jogos nem­zeti önérzetünk és önismere­Munkásmozgalom-történeti emlékszobát nyitottak a közel­múltban Fehérgyarmaton, a városi pártbizottság emeleti helyiségében, ahol tizenkiiences kommunisták, a felszaba­dítók és a földosztók, illetve az elmúlt negyven esztendőnk formálóinak dokumentumai láthatók. Fellelhetők a gyer­mekszervezet tevékenységére utaló emlékek is a tárlókban. tünk ápolását, erősítését se­gítő szándéka az alkotók leg­nagyobb érdeme. Jó volt látni önmagunkat, erőt meríteni a holnap fel­adataihoz. Ha a negyven év minden eredményét, orszá­gunk minden pontját nem is mutathatta meg a film, ha­zánkat láthattuk, önmagun­kat. Idillikus, pátosz nélküli megvilágításban, valóságo­san, de a hétköznapok rez­düléseiben, felvillantva a szé­pet, a tisztát, az ember te­remtő erejét és tehetségét. Népünk, nemzetünk összefo­gásának épületét. .. P. G. Rivalizálás helyett Kisvárda Jobb ellátás Eredményes évről adott számot a Kisvárda és Vidé­ke ÁFÉSZ küldöttközgyűlése a napokban. A kereskedelmi és vendéglátóipari üzemág teljesítette tervét. Ebben nagy szerepet játszott, hogy a Skála-COOP Áruház ré­vén olyan áruféleségek ke­rültek forgalomba, amely csak a hálózatban kerülhet a vásárlókhoz. A város ven­déglátó egységeiben naponta 5—600 személy kaphat előfi­zetéses ebédet. Megoldandó feladat az olcsó ételek kíná­latának bővítése. A felvá­sárlási üzemág is teljesítette tervét. Csak a burgonya- és a zöldségfelvásárlásban van lemaradás. Javult a sertés- tenyésztő szakcsoport műkö­dése nyomán a lakosság hús­ellátása. Aprónak tűnő, (esetenként a gyorsabb munkát szolgáló) mulasztások is járhatnak előre kiszámíthatatlan, vég­zetes következménnyel. Be- reczki János tiszaeszlári au- tódarúvezető sem gondolhat­ta, hogy az utasítástól elté­rés egy munkatársa halálá­hoz vezet majd. Az Alkaloida Gyárban dolgozott Bereczki a szenny­víztisztító építkezésénél szeptember 7-én. Egy dina­mót kellett volna felemelnie daruval, hogy teherautóra rakva elvigyék a szennyvíz­átemelőhöz. A vádlott nem várta meg az autó érkezését, hanem már előtte, szabály­talanul felemelte a dinamót, s elhelyezte a daruskocsin, majd elindult vele. Szállítás közben^ azonban elmozdult a teher, ezért megállt, hogy rögzítse. Nem vette észre, Bisztró épül Kocsordon Melegkonyhás bisztrót építenek Kocsordon. A győr- teleki fogyasztási szövetke­zet miniétterme az előzetes tervek szerint mintegy öt és fél millió forintba kerül, melyhez a fogyasztási szö­vetkezetek megyei szövétsé- ge hárommillió forint támo­gatási alapot biztosított. A nagy munkához az úfész há­zi építőbrigádja még az idén hozzákezd, s a bisztró a ter­vek szerint a következő esz­tendő végén már fogadhatja is az első vendégeket. hogy a darus gépkocsi fölött húzódik egy két kilovoltos távvezeték. Felemelte a gé­met, s az olyan közel került a vezetékhez, hogy az áram átívelt, a daruskocsi áram alá került. Bereczki munka­társa a sárvédőnek könyö­költ éppen, s áramütés érte. Egy hónap múlva a sértett tüdőgyulladásban meghalt. A szakértői vélemény sze­rint halálának oka és az áramütés között okozati ösz- szefüggés van. A Nyíregyházi Városi Bí­róság Gucsáné dr. Fekete Magdolna tanácsa halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszé­lyeztetés miatt Bereczki Já­nost tízhónap (két évre fel­függesztett) szabadságvesz­tésre ítélte. Az ítélet jog­erős. S ajnos a nevet elfelej­tettem, sőt a megyét is, de az a ház, amit egy fiatal házaspár épített és rendezett be körülbelül négy-öt év alatt, nagyon tetszett. Hogy nemcsak ne­kem, a biztosíték: tavaly ne­kik ítélték oda „az év lakó- háza” címet. Ez szolgáltatta az űrügyet, hogy bemutas­sák a televízióban is, s min­den bizonnyal az ilyen ízlé­ses, esztétikus és praktikus házak adták az ötletet: éven­te meg kell hirdetni az ilyen pályázatot, mert nem jó, hogy a több szintes, s már már a földszintes lakónegye­dekben is „egyenházakban” éljünk. Ha lát az ember egy né­hány éve épült lakónegyedet, szinte mindegy melyik vá­ros nevéhez köti, annyira egyforma. Legfeljebb az le­het mentség valamelyest, hogy lakóházak tíz- és száz­ezreit kellett felépíteni né­hány év alatt, s ezt házgyá­rak nélkül aligha lehetett volna megvalósítani. A tele­püléseknek ezt az egyenru­háját szeretnék levetetni az­zal is, hogy változatosabb formákra teszik képessé a házgyárakat és arra, hogy a földszintes lakások se legye­nek egyformák, olyanok „mint a szomszédé”, de hi­valkodnak sem. Ezt a célt szolgálja az a pályázat, amelyet „Az év la­kóháza 1981” címen hirdet­tek meg. A cél, hogy emel­jék a lakóházak építészeti, esztétikai színvonalát, s se­gítsék ezzel is a tervező- építészeket, mert a legjobb pályázatokat közreadják majd. Cél természetesen az is, hogy a lakóházak a ben­ne lakók kényelmét szolgál­ják, jól illeszkedjenek a környezetbe, s ne legyenek drágábbak, mint a ma sok helyen látható meglehetősen sikertelen épületek. A pályázati terveket ápri­lis 19-ig lehet eljuttatni a megyei tanács építési és vízügyi osztályára. Lehet pályázni hagyományos csa­ládi ház, sorház, láncház, át­riumház, több szintes laká­sos családi ház tervével, de emeletráépítéssel, vagy tető­tér-beépítéssel, sőt a lakó­épület korszerűsítésével is. Az értékeléskor a bizottság gondoskodik a feladat jelle­gének megfelelő alkotások kiadásáról — 25 ezer forint a díj összege, és három 8—8 ezer forint összegű jutalmat is adnak —, figyelemmel lesz a gazdasági realitásokra, tár­sadalmi céljainkra, a táji, életmódbeli adottságokra, a felismerhető hagyományok­ra. Erősítve ezzel az egysze­rűt, a szerényt, a minőségi­leg igényest, a méreteiben és külsőségekben felesleges ri­valizálással szemben. B. J. 1 A tárgyalóteremből Halálos áramütés — figyelmetlenség miatt

Next

/
Oldalképek
Tartalom