Kelet-Magyarország, 1985. március (42. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-18 / 64. szám

1985. március 18. Kelet-Magyarország 7 Sakkviadal Llnaresbea Két mérkőzés, fél pont A linaresi nemzetközi sakk­viadalon a 7. fordulóban a két magyar versenyző, Portisch és Adorján nem túl nagy sikerrel szerepelt, hiszen mindössze Por­tisch Lajos erejéből futotta egy döntetlenre, ö a neves francia Borisz Szpasszkij ellen, mind­össze tíz lépés után, döntetlen­ben egyezett meg a világos bá­bukat vezetve. Adorján András sötéttel játszott a brit Miles- szal, és 27 lépés után vereséggel fejezte be. Portisch az 5. helyen áll, míg Adorján a mezőny végén szere­pel, a 12. pozíció az övé. Héttön délután Peterdi Nyíregyházán Az NYVSSC Sportolók Klubja újabb rangos vendéget fogad él­ménybeszámolóra. Március 18- án, hétfőn, délután 15,00 órakor lesz a klub újabb rendezvénye. A színhely: a nyíregyházi vá­rosi stadion klubterme. A ven­dég: Peterdi Pál, a Képes Sport szakírója. Az élménybeszámolón szívesen látják az érdeklődő szurkolókat is. Á teniszező Sárréti sorozata Újabb bajnoki cím Csütörtöki számunkban megjelent: Sárréti György, az NYVSSC teniszezője, fedett­pályás vidékbajnokságot nyert. A győri versenyről a következőket mondta el a piros-kékek tehetséges ver­senyzője: — A verseny tétjét szá­momra az adta, hogy 1979 óta — a tavalyi év kivételé­vel, amikor nem indulhattam a versenyen — én nyertem a fedettpályás vidékbajnok­ságokat, és nem szerettem volna, ha ez a sorozat meg­szakad. Az lett volna szép, ha a döntőben csapattársammal, Erős Bélával kerülök ösz- sze ... Sajnos, ez nem sike­rült, Béla „csak” harmadik lett. — A következő verseny, az idei tervek, célok? — A legközelebbi viadal itthon, Nyíregyházán lesz, áp­rilis 10-én, az országos első osztályú idénynyitó találko­zó. A tervekről, célokról rö­viden annyit — folytatta Sárréti György —, helytállni a csapatküzdelmek során az első osztály felső ágában, egyéniben jól szerepelni az országos bajnokságon. A ranglistán szeretnék — a ta­valyi 16. helyhez képest — előbbre lépni. Machán Frigyes, a tenisze­zők vezető edzőjének értéke­lése a győri versenyről: — Én elvártam Gyuritól, hogy megnyerje a győri ver­senyt. Számomra azonban Két vereség margójára öt nap alatt két vere­séget szenvedett Váradi János, az NYVSSC olim­piai bronz- és Európa-baj- noki ezüstérmes ökölvívója. Méghozzá két olyan ver­senyzőtől kapott ki, akiket eddig nem jegyeztek a leg­jobbak listáján ... Március 10-én egy NDK-beli, 14-én pedig egy brazil fiú győzte le a nyírségi öklözőt. Meg­lepő fiaskók, de nem vélet­lenek! Váradi Jánosnak ugyan­is a téli CSB-mérkőzéseken ezúttal sem volt ellenfe­le ... Senki, egyetlen lég­súlyú öklöző sem vállalta azt, hogy megmérkőzzön vele! Két-három súlycso­porttal feljebb versenyzők szánták meg az olimpiai bronzérmest, és barátságos csatára hajlandók voltak. Miközben kikötötték: le­hetőleg Jancsi ne vigye be kidolgozott ütését... így aztán háromszor, három perces „táncolásokra” ke­rült sor a szorítóban... Váradi ment ellenfele után, az meg igyekezett minél messzebb kerülni tőle. Ezeknek a barátságos talál­kozóknak így bizony nem volt — nem is lehetett — semmi értelme! A nyíregyházi ökölvívó első idei komoly csatáját a Bocskai-emlékversenyen vívhatta. Ott is egyetlen mérkőzése volt, mert nem akadt rivális csak a döntő­ben. És tulajdonképpen az a kilenc perc sem volt az igazi. Váradinak az első két menetben kímélnie kellett ellenfelét, hogy le­gyen harmadik menet is. Lett, s az sem késztette nagy erőbedobásra az NYVSSC versenyzőjét. így érkezett el a már említett két nemzetközi találkozójához Váradi Já­nos. Nem csoda, ha ezek- után vesztett! Egyetlen ösz- szecsapással formába len­dülni ugyanis lehetetlen... Ami az egészben a leg­szomorúbb: így megy ez már esztendőről esztendő­re. Az illetékesek képtele­nek Váradi rendszeres ver­senyeztetését, formába ho­zását, formában tartását biztosítani. A moszkvai olimpia előtt Szántó József, az Nyh.- VSSC edzője talált egy jó megoldást: hét végeken a környező országokba vitte versenyzőjét. Szovjetunió, Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia légsúlyú öklö­zőivei bokszolt rendszere­sen Jancsi. Ezeknek a hét végi portyáknak nagy sze­repe volt abban, hogy Vá­radi bronzérmet szerzett az ötkarikás játékokon! Miért ne lehetne ezeket a szombat—vasárnapi uta­kat ismét megszervezni? Érdemes ezen elgondolkod­ni az illetékeseknek, annál is inkább, mivel májusban Európa-bajnokságot ren­deznek Budapesten! Sárréti György, a hatszoros fedettpályás vidékbajnok, ed­zés közben. nagyobb siker az, hogy Erős Béla — esélyesebb játékoso­kat legyőzve — harmadik he­lyen végzett. Sárréti számá­ra ez jó pontszerzési lehető­ség volt — élt is vele — az első osztályú minősítés meg­tartásához. Már hét ponttal várja a szabadtéri versenyek kezdetét. Az első osztályú szint eléréséhez 35 pontra, és a ranglistán az első harminc közötti helyezésre van együt­tesen szükség — tette hozzá a vezető edző. A hét végén öt férfi- és három női csapat részvételé­vel nemzetközi kosárlabda­tornát rendezett Nyíregyhá­zán a Mezőgazdasági Főisko­lai SC. A három napos tor­nán kassai győzelmek szü­lettek, mind a nőknél, mind a férfiaknál a csehszlovákok nyerték a serleget. Eredmé­nyek: Nők: Kassai Építők— Szarvas 63:48, Szarvas—Nyh. Mezőgazdasági Főisk. 90:43, Kassai Építők—Nyh. Mező- gazdasági Főiskola 106:67. A torna végeredménye: 1. Kas­sai Építők 4, 2. Szarvasi Fő­iskolai Spartacus 3, 3. Nyh. Kosárlabda: Kettős kassai győzelem Kicsikarta a harmadik meccmmt a Tanárképző! Mi történt az Old Iraffordban ? Helyszíni beszámoló a Man­chester—Videoton mérkőzés­ről. Közelharcok, gyakori „légi párbaj”. Ron Atkinson ordított az öltözőben. A Videoton játékosait meste­rük. Kovács Ferenc alaposan felkészítette. Háromszor a hely­színen tájékozódott és számos videofelvételt is beszerzett az ellenfélről. Hajszálpontos, egyé­Egyéni sakkbajnokság Bárt ha és Sigér Befejeződött Nyíregyházán a megyei ifjúsági és serdülő egyéni sakkbajnokság. A résztvevők kilenc-kilenc mérkőzést vívtak — svájci rendszerben — a helyezésekért. Az első helyet Bartha László, a Nyíregyházi SZÁÉV SE sakkozója szerezte meg és továbbjutott az országos ifjúsági bajnokság döntőjébe. A legjobb serdülő sak­kozó Sigér Csaba lett, ő a második helyen zárt. A serdülő OB-n ő képviseli majd a szabolcs-szatmári színeket. A bajnokság végeredménye: 1. Bartha László (Nyh. SZÁEV SE) 7,5, 2. Sigér Csaba (NYVSSC) 7, 3. Kocsis Attila (NYVSSC) 7, 4. Békési János (Ojfehértói SE) 6, 5. Újhelyi András (Nyíregyházi 110-es Szamunkásképző Intézet) 5, 6. Révész Csaba (Záhonyi VSC) 4,5 ponttal. nekre lebontott taktikát dolgo­zott ki, egyik fő feladatának te­kintette, hogy játékosaiba önbi­zalmat öntsön: higgyék el, nem varázslat ellen kell játszaniuk. Ha mindenki a maximumot nyújtja, ha bátor lesz, ha mer kockáztatni... — szóval így in­dultak. Nos, az Old Traffordban a vé­dekező taktika kitűnően bevált, a támadásvezetés már kevésbé, sőt alig sikerült. Az angolok szinte minden ilyen irányú pró­bálkozást elfojtottak: a Video­ton számára csak a védekezés fegyvere maradt, ezzel viszont kitűnően éltek. Olyannyira, hogy az egyébként sem a ,,hal- vérűségérő.1” ismert menedzser, Ron Atkinson a mérkőzés szü­netében valósággal ordított az öltözőben. Játékosai úgyis jöttek ki a második félidőre, mint megvaditott bikák az arénába s a Videoton mégis csak egy se­bet kapott. ........hát én nem vagyok elke­seredve ...” mondta Atkinson, Az ÉRDÉRT Vállalat mátészalkai gyáregysége pályázatot hirdet tmk-vezető munkakör betöltésére Pályázati feltételek: Műszaki egyetemi vagy főiskolai végzettség 5 év vezetői gyakorlat. Vezetésben jártas műszaki szakemberek jelentkezését várjuk. Bérezés megegyezés szerint. Pályázni önéletrajzzal, az eddigi vezetési gyakorlat részletes felsorolásával lehet. További felvilágosítást a gyáregység személyzeti vezetője ad. Telefon: 284/108 mellék. Pályázati határidő: 1985. április 15. (407) Röplabda NB II: Nagy csata a rangadón Á röplabda NB II hét végi fordulójában két női mérkőzést játszottak Nyíregyházán. Az NB I-re pályázó NYVSSC rang­adót vívott, ellenfele a Debre­ceni Universitas SE volt. A ta­nárképző főiskola együttese pe­dig a mezőkövesdieket látta vendégül. Eredmények: NYVSSC—DUSE 3:1 (10:15, 17:15, 15:9, 16:14). A jó erőkből álló debreceni gárda az első játszmában ráijesztett a bajnok­jelöltre! A folytatásban is reme­kül játszottak a vendégek, de a nagy erőbedobással küzdő pi­ros-kékeknek sikerült az egyen­lítés. A harmadik szettben biz­tosan diadalmaskodtak a nyír­ségiek. A negyedik játékrészben folytatódott a nagy csata, végül — ha minimális különbséggel is — nyert a hazai együttes. A 101 perces rangadót a nyíregyházi­ak bírták jobban erővel. Jók: Tóth J., Bihari. Mezőkövesd—Nyh. Tanárkép­ző Főiskola 3:0 (15:13, 15:8, 17:15). A főiskolások csak he­lyenként nyújtották azt, amire képesek. így nem tudták a na­gyon fontos találkozót meg­nyerni. A mezőkövesdiek — né­mi szerencsével — megérdemel­ten jutottak a bajnoki pontok­hoz. akit nemes egyszerűséggel csak „Nagy Ronnak” hívnak, de azért hozzátette: nyugodtabb lenne, ha háromgólos előny birtoká­ban jönnének Székesfehérvárra. Ez a mérkőzés utáni nyilatko­zatfoszlány is bizonyítja, hogy ezúttal szó sincs „kellemes ker­ti mulatságról”, mint az őszi Rá­ba ETO elleni mérkőzés után. Bármelyik európai klubcsapat büszke lehetne erre az ered­ményre. Ha a magyar futball- szeretők a televízióban láthat­ták volna a mérkőzést, bizonyá­ra hőstettként könyvelték vol­na el a Videoton teljesítmé­nyét, már ami a védekezést il­leti. Valamennyi játékos bámu­latosan állta a meg-megújuló an­gol rohamokat. A visszavágó talán még nehe­zebb lesz: Novathot pár hete porcsérülés miatt műtötték, Csuhay és Máj er két sárga lap­juk miatt nem játszhatnak. Ez eddig három kulcsjátékos, rá­adásul a csapatkapitány, a vá­logatott Csongrádi — az Old Traffordban egy szerencsétlen lépés után megsérült, játéka az utolsó pillanatig kétséges. Ko­vács Ferenc vezető edző tehát kényszerpályán van, mert ép­pen hogy pótolni tudja a hi­ányzókat, legalábbis szám sze­rint . . . Mezőgazdasági Főiskolai SC 2 ponttal. Férfiak: Kassai Egyetem— Szarvas 80:38, Gödöllő— Szarvas 54:37, Nyh. Mező- gazdasági Főiskola—Gödöllő 77:37, Nyh. Mezőgazdasági Főiskola—Szarvas 61:32, Kas­sa—Szeged 54:53, Szeged— Gödöllő 54:46, Nyh. Mező- gazdasági Főiskola—Szeged 48:30, Kassa—Nyh. Mező- gazdasági Főiskola 62:56, Sze­ged—Szarvas 51:49, Kassa— Gödöllő 66:39. A torna vég­eredménye: 1. Kassai Egye­tem 8, 2. Nyh. Mezőgazdasá­gi Főiskola 7, 3. Szegedi Élelmiszeripari Főiskola 6, 4. Gödöllői Agrártudományi Egyetem 5, 5. Szarvasi Főis­kolai Spartacus 4 ponttal. A torna ünnepélyes ered­ményhirdetésén különdíja- kat is kaptak a legjobbak. A legjobb dobójátékosok: Kar- likova Zsuzsa 49, Nikodem Peter (mindkettő kassai) 68 ponttal. A legjobb középjá­tékosok: Konecna Éva (Kas­sa) és Deák Endre (Szeged). A legjobb mezőnyjátékos: Lestyán Eszter (Szarvas) és Pintér János (Nyh. Mezőgaz­dasági Főiskola. A kosárlabda NB I-ben maradásért játszott visszavá­gó mérkőzést péntek este Nyíregyházán a Tanárképző Főiskolai SE férficsapata. Az ellenfél a Soproni SE volt, amely az első találkozót meg­nyerte. A visszavágón a nyír­ségiek győzelmet arattak, így — a kiírásnak megfelelően — kicsikarták a harmadik, mindent eldöntő találkozót. (A kosárarány nem számít, csak a győzelem.) Nyh. Tanárképző Főisko­la-Soproni SE 93:91 (46:49). Nyíregyháza, TK-csarnok, 500 néző, v.: dr. Gencsev és Far­kas. A határtalan lelkesedés­sel küzdő tanárképzősök fel­nőttek a feladathoz, még az sem szegte kedvüket, hogy az első félidő vendégvezetéssel zárult. A második játékrész­ben valamennyi játékos tu­dása legjavát adta és így meg lett a győzelem! Ld.: Palicz 34, Gergely 19, illetve Durkó 32, Kinter 20, Sándor 19. Jók: Palicz, Gergely és Zomborszki. A bennmaradást eldöntő, harmadik Sopron—Nyíregy­háza találkozót vasárnap ját­szották — Sopronban. Az eredményt lapzártáig nem kaptuk meg, így csak keddi számunkban derül ki: sike- rült-e a bennmaradás? TÖMEGSPORT NYÍRVASVÄRIBAN. A forradalmi ifjúsági napok nyírvasvári ese­ményén részt vett szabolcs-szatmári fiatalok több sportágban mérték össze tudásu­kat. Képünk a nyírbátori Báthori Gimnázium és a nyírmihálydi KISZ-esék labdarú­gó-mérkőzésén készült. IKI M 1SPORTJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom