Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-04 / 28. szám

1985. február 4. Kelet-Magyarország 7 Meglepték a rendezőket Rekord a gyalogtúrán! — Megvallom, nem számítot­tam ennyi túrázóra — mondta meglepetten Szilágyi József, a megyei tanács vb testnevelési és sportosztályának vezetője szom­bat reggel, az olimpiai ötpróba gyalogtúrájára gyülekező hatal­mas tömeg láttán. Megtelt a nyíregyházi 9-es is­kola aulája, a rendezők nem győzték felírni az indulók nevét. — Már több, mint ötszázan va­gyunk — újságolták örömmel a főrendezők: Vass Géza, a sport­osztály főelőadója, Berecz Mi­Tiály, a megyei KISZ-bizottság sportfelelőse, Szoóh Béla, a me­gyei tanács vb művelődési osz­tályának főelőadója, majd sorol­ták: — vidékről is rengetegen jöttek. Itt vannak a vásárosna- ményj gimnazisták Túrái Barna tanár vezetésével, a mátészalkai gimnazisták Csizmadia Józsefné irányításával, a fehérgyarmati 142-es szakmunkásképző tanulói Széles Jenő vezetésével, a Petőfi gimnázium tanulói Szabó Emília tanárnővel, és hosszan sorolhat­nánk még a középiskolák nevét, pedagógusait, fiataljait. — Nagyon sok orvosi igazolást adtam ki — válaszolta dr. Ár- kossy Ferenc, a megyei sportor­vosi rendelőintézet főorvosa, aki reggel 8-tól a helyszínen vizs­gálta a túrázókat. Pontosan 9,30 órakor 646-an indultak a 20 kilométeres gyalog­túrának. Az olimpiai ötpróba teljesítéséért 404 férfi és 204 nő rajtolt, tízen a VIT-túra próbá­ját akarták teljesíteni, 28 pedig magánszorgalomból, edzettsé­gükért, egészségükért gyalogol­tak egy jót. Voltak, akik futva indultak a Sóstói erdő—Sóstóhegy— Ilonata- nya—Kabalás útvonalnak. Ök, a tájfutók, az atléták, és sok más sportág igazolt versenyzői edzés gyanánt teljesítették a távot. A jéggel borított útvonal bizony kemény próbára tette a mezőnyt. A kabalási bisztrónál volt a táv fordulópontja, s onnan kellett visszaérni a rajt helyére, a 9-es iskolába. A Kabala bisztróban forró tea várta a próbázókat. — Több, mint száz litert főz­tünk eddig — mondta Bróthág József üzletvezető, aki feleségé­vel készítette a teát kora reggel óta. — Jut mindenkinek, akár több pohárral is. Az első futva érkező 10,08 óra­kor érkezett a bisztróhoz: Szo- koi István, a Bottyán SE tájfu­tója. Tíz óra 21 perckor pedig jött az első nő, Oláh Katalin, a yálogatott kerettag tájfutó. Két perc múlva Kökény Zoltán, á kajak-kenu szövetség főtitkára, az AFOR művezetője tűnt fel: — Én eddig mind a három olimpiai ötpróbán részt vettem — lihegte a 39 éves férfi. — Ta­valy az úszás kivételével minden próbát kiálltam, azelőtt pedig valamennyit teljesítettem. Az idén is ez a célom. Aztán még egy futva érkező amatőr, Czirják Mihály, az Nyh. VSSC birkózóinak 45 éves edző­je érkezett: — A birkózókat hoztam ki. Ök „cikiztek”, hogy nem merek el­indulni. íme: el mertem! Csak úgy a magam egészségéért, én nem váltottam ki az ötpróba- igazolványt. Volt, aki gyerekeivel tette meg a 20 kilométeres távot. Tamás Béláné, a gyakorlóiskola tanára két kislányával túrázott. — Egy nagy séta igazán jól jön nekem is, a gyerekeknek is, a hétközi „bezártság” után. A célban 10,54 órakor tűnt fel az első beérkező: Szokol István. — Csodálatos idő volt! A szik­rázó napsütésben élmény volt futni, még akkor is, ha a jeges út alaposan próbára tett. Egy perc múlva jött utána táj­futó társa, Krajcsovics András, a TITÁSZ-erőmű főgépésze, 11,01 órakor Répássy Lóránd, a tanár­képző főiskola harmadikos hall­gatója. Aztán 11,40-kor újabb kellemes meglepetés érte a ren­dezőket. A tanárképző főiskola NB I-es kosárlabdacsapatának négy játékosa, miután lejátszot­ták a bajnoki mérkőzést, elin­dultak a túrára. Futva vágtak a távnak, hogy teljesítsék a szint­időt. És teljesítették is, 13,15 órára visszaértek! A négy fiú: Zomborszky, Kiss, Sándorffy és Bokros. A négy TK-s fiúval 650-en vet­tek részt a gyalogtúrán. S kö­zülük 646-an teljesítették a pró­bát! Két férfi és két nő érkezett vissza később a szintidőnél. A túra végén ajándékokat is kisorsoltak. Az Expressz és a COOPTOURIST utazási irodák pedig külföldi út lehetőséggel is megleptek néhány indulót. A rendezők kérése: a 7, a 86, a 227, a 252, a 272, a 274, a 303, a 353, a 411, a 463, a 492, az 538, az 570, a 615, a 616, a 617, a 620 és a 645- ös rajtszámú versenyző — mivel nem várták meg a sorsolást — február 28-ig a sportszövetségi rendezvényirodán — Nyíregyhá­za, Mártírok tere 9., VIII. eme­let — jelentkezve — a rajtcédu­lával — vegye át nyereményét. A vidékiek levélben jelentkezhet­nek és postán megkapják nyert jutalmukat. Szokol István, aki elsőként ért a célba. Czirják Mihály, aki „csak” a maga egészségéért túrázott — futva. A túrázók azzal búcsúztak: tá­plálkoznak- az1 olimpiai ötpróba- április 13-i eseményén, a sóstó- gyógyfürdői futóversenyen. r_ _ ^ Az a fránya gerenda...! Pálóczi Párizs után Házi ünnepséget tartottak az NYVSSC-nél: köszöntöt­ték a távolugró Pálóczi Gyu­lát, aki mint ismeretes, má­sodik lett a párizsi fedett­pályás atlétikai világjátéko­kon. Ott volt az ünnepségen az ezüstérmes ugró edzője, Sigér Zoltán is, aki hivatalo­san már a Tatabányai Bá­nyász szakvezetője ... — Nem sok hiányzott az aranyhoz! — bosszankodott még mindig Pálóczi Gyula. — Az a fránya gerenda ...! Ha jobban lécet fogok, meg­van az első hely. Távolabb­ról ugrottam el, . s emiatt nem sikerült túlszárnyalnom a csehszlovák Leitner ered­ményét. ö 796 centit.ugrott, én 794-et. — Egyébként izgalmas ver­senyt vívtunk Párizsban. A 14 induló nagy csatában dön­tötte el a helyezéseket. Én jó formában érkeztem, előtte, egy felmérőn legyőztem Szal­ma Lacit Budapesten. Ez nö­velte az önbizalmamat, s nem tagadom: dobogós he­lyezést vártam magamtól. Si­került! Most pedig készülök a március 2-i, athéni fedett­pályás Európa-bajnokságra. Legutóbb ezüstérmes voltam az EB-n, s ez kötelez: nem adhatom alább a dobogótól! Aztán a Sigér—Bakosi— Pálóczi-ügyre terelődött a szó. Mint ismeretes, távozni készülnek, Tatabányára tar­tanak ... — Január 15-től vagyok a Tatabánya edzője — mondta Sigér Zoltán. — Egyelőre azonban Nyíregyházán tar­tózkodom, itt irányítom Ba­kosi és Pálóczi edzéseit. Igen, ők is szeretnének utá­nam jönni. Hogy miért távo­zunk? Jobb körülmények csá­bítanak bennünket. Itt, Nyír­egyházán sajnos nincs meg­felelő műanyag pálya a fel­készüléshez. A világ élmező­nyével Bakosi és Pálóczi vi­szont másképp aligha tarthat lépést. — Párizsban úgy álltam rajthoz, hogy Budapesten ugrottam az idén először — szólt közbe Pálóczi. — Két centivel maradtam el az aranytól, s lehet, hogy ha jobban felkészültek, megelő­zöm a mezőnyt. Ha Nyíregy­házán tudtam volna ugrani néhányat. . . Meg kell ten­nünk tehát a távozásra a lé­pést, mert igen is szeretnénk Bélával a világversenyeken a legjobbak között zárni. A nyíregyházi klub — mint eddig — megteremtené a lehetőséget a jó felkészü­léshez, máshová mehetnének edzeni Sigérék. Budapestre, Tatabányára, külföldre ... Ők azonban ezt már nem fo­gadják el. A Magyar Atléti­kai Szövetség azt szeretné, ha maradna Nyíregyházán a „nagy hármas”. Ezért újabb tárgyalásra kerül sor — feb­ruár 11-én. Talán akkor pont kerül az ügy végére ...(?) Ajak, Máriapócs, Nyírbátor Készülődés a tavaszra A megyei labdarúgó-bajnokság március 3-i rajtjára készülő csa­patok közül eddig hatról — a Tiszavasvári Lombikról, a Záho­nyi VSC-ről, a Nagyecsedi Tsz SE-ről, a Nagykállói SE-ről, a Nagyhalászi Textilesről és a Nyíregyházi Volán-Dózsáról — adtunk hírt. A múlt héten újabb három helyen, Ajakon, Máriapó- cson és Nyírbátorban jártunk. BENNMARADÁS a cél Magyar Péter, az Ajaki Tsz SE labdarúgó-szakosztályának elnö­ke: — Január 12-től, heti öt edzé­sen készül felnőttcsapatunk a tavaszi szezonra. Edzőnk, Sási Tibor este hat órától tartja a foglalkozásokat az általános is­kola tornatermében. így a távol dolgozó játékosok is részt tud­nak venni az edzéseken. Szom­bat-vasárnaponként pedig edző­mérkőzésekre kerül sor. — A régiek közül senki nem ment el, mindenki rendelkezés­re áll. A keret: Leskovics László, Csiszer László, Takács Péter, Ju­hász László, Petró János, Mar­kos János, Csépke Attila, Peko- la József, Kovács Miklós, Gubek László, Ráti László, Paráda Csa­ba, Trindik György, Spanyol At­tila, Sási János, Kovács Tibor. Az ifiből Kovács Károly, Kovács II. László és Kovács János ke­rült a felnőttekhez. Várjuk visz- sza a februárban leszerelő Ko­vács Károlyt, Tűrik Jánost és Punku Tibort. Együttesünk cél­ja: a biztos bennmaradás kihar­colása. A LEGSPORTSZERÜBB CSAPAT •Szécsi Sándor, a Máriapócsi Tsz SE edzője: — Még január 3-án munkához láttunk. A Nyírlugosi Általános Iskolától tornatermet kaptunk, így két hétig ott készültünk. Nem titok: tavasszal jobb sze­replést várunk a fiúktól! Sze­(Folytatás a 8. oldalon) Telefonjelentés Jablonecből A nyíregyházi atléták el­sősorban a nyugodt felkészü­lés érdekében edzőtáboroztak a csehszlovákiai Jablonec- ben, ahol maximális feltéte­leket biztosított a vendéglá­tó klub. A csarnokban, illet­ve a várost körülölelő hegyek­ben ideális körülmények kö­zött edzhettek naponta két­szer a szabolcsiak. Emellett természetesen készültek a versenyekre, különösen azok, akikre még feladatok várnak az idei fedettpályás szezon­ban. — Csak felsőfokon lehet szólni a jabloneci feltételek­ről, a verseny rendezéséről — értékelte a viadalt Orendi Mihály, az NYVSSC atlétikai szakosztályának vezető edző­je. Célunk elsősorban a nyári versenyévadra való felkészü­lés volt, ez teljes mértékben sikerült. A kinttartózkodó versenyzők szorgalmasan, be­csületesen dolgoztak. Remé­lem, a nyári eredmények iga­zolni fogják az itt töltött két hetet. Jabloneeben verseny is volt, melyen az NDK-atléták kimagaslóan szerepeltek. A legtöbb első helyet ők szerez­ték, mellettük még a cseh­szlovák versenyzőknek jutott a sikerből. A nyíregyházi és a csepeli atléták jól helytáll­tak, de látszott a formájukon, hogy még az év elején tarta­nak. Eredmények, női magasug­rás: 7. Téglási Eleonóra 150 centiméter. 400 méter férfi B-futam: 4. Molnár Tamás 49,59, ötödik Fórizs László 49,72. Távolugrás, B: Viroszt Beáta 6. 552 centiméter. Tá­volugrás. A: nők. 8. Téglási Eleonóra 577. 60 méter női A döntőn 5. Téglási Eleonóra 8,73. 800 méter, nők: 8. Pet- rika Ibolya 2 perc 11,51. 800 méter férfi: 8. Vasvári Sán­dor 5 perc 56,38. 3000 méter férfi: 6. Lénárt György 8 perc 40,12. 60 méter nők: A-döntő: Bagoly Csilla 7,89. A Csepel SC rúdugrója, Bagyula István kitűnő eredménnyel, 500 cen­timéterrel egyéni csúcsot ért el, amely országos ifjúsági re­kord is. Az NYVSSC atlétái az ed­zőtáborozást követően hétfőn este érkeznek Nyíregyházára. Szép volt, lányoki Kosarasgyőzelem Budapesten A kosárlabda NB I hét végi fordulójában szép győzelmet aratott Budapesten a Nyíregy­házi Tanárképző . Főiskola női csapata. Sasvári Andrásné edző lányai a Közgazdasági Egyetem otthonában szereztek két nagyon értékes pontot. A tanárképző fiúgárdájá itthon játszott, s ki­kapott a. listavezető Videotontól.. Eredmények: Nyh. Tanárképző Főiskola- Közgazdasági Egyetem 70:67 (32:37). A középmezőnyben ma­radáshoz mindenképpen győznie kellett a vendég, nyíregyházi női gárdának. Az első félidő­ben úgy tűnt. hogy ebből semmi sem lesz, mert a fővárosiak nagyszerűen játszottak. A nyír­ségiek viszont erősítettek, és ragyogó második félidővel nyer­tek. Ld.: Dézsi 27. Csermely 15, Farkasinszkiné 13, Csapó 12. Jók: Farkasinszkir.é, Dézsi, Csapó. Videoton—Nyh. Tanárképző Főiskola 95:59 (44:28). A technir rkásabb; Összeszokotta'bb csapat­játékot nyújtó listavezető ilyen arányban is megérdemelten nyert. A fehérvári férfigárdá­ban pályára lépett a 107-szeres lengyel válogatott Rosinsky is, akit a közelmúltban igazolt a Videoton. Ld.: Máthé 12, Buskó. Gergely 11—11. Jók: Buskó. Ger­gely. Váradi sziporkázó bemutatója Szemben Váradi János Parázs hangulatú csatát hozott szombat este Nyír­egyházán az NYVSSC— Szegedi Dózsa NB 111-as ökölvívó csapatbajnoki mérkőzés. A jó erőikből ál­ló vendégek végül döntet­lent csikartak ki, 13:13-ra végződött az ökölcsata. Az 500 főnyi közönség nagy örömére szorítóba lé­pett az EuTÓpa-íbajnokság- ra készülő Váradi János is. Igaz, nem bajnoki csa­tát vívott. Súlycsoport-el­lenfele ugyanis nem állt ki, de volt a szegedieknek egy két súlycsoporttal lei­'s___________________________ jebb versenyző öklözőjük, aki vállalta a barátságos kilenc percet. Váradi szi­porkázott a bemutatón, technikásán kímélte ellen­felét, majd az utolsó pilla­natokban bevitt egy hatal­mas ütést, amitől a szege­di fiú megroggyant és je­lezte, nem mérkőzik to­vább. A 13:13-as mérkőzésen a nyíregyháziak közül győ­zött: Ákos István, Tóth Jó­zsef, Vrszuly János, Vára­di János, Csobán Árpád és Zsigó Zsolt. Döntetlent ért el Varga Zoltán. __________________________/ Ökölcsata döntetlennel M JSPORTJ A HONVED PIROS-FEHÉR MEZEBEN Hazajön-e Hamvai? Egy-egy nyírségi élsportoló tá­vozása mindig nagy vihart ka­var a szabolcs-szatmári sportra­jongók táborában. A szurkolók érthetően ragaszkodnak ked­venceikhez, azokhoz, akik sok­sok örömet szereznek nekik a versenyeken, mérkőzéseken. Most egy súlyemelőért aggód­nak : Hamvai Istvánért, aki ka­tonai szolgálati idejét töltve, je­lenleg a Budapesti Honvéd pi­ros-fehér mezét viseli a viada­lokon. Vajon hazajön-e leszere­lése után? A kérdést Hamvai Istvánhoz továbbítottuk: — Tavaly augusztusban bújtam ..angyalbőrbe”. A kiképzést kö­vetően kerültem a Honvéd súly­emelő-szakosztályához. ahol he­ti hat edzésre nyílik lehetősé­gem. Ádám László, az elismert szakember irányítja a munkát. A formám? Nem panaszkodha­tott!. Október elején egy hét alatt kétszer -teljesítettem az 1. osztályú szintű eredményt. A Honvéd együttesével egyébként ötödikek lettünk az NB I-es csa­patbajnokságon. — Felesegem várja a második gyereket, így augusztusban le­szerelek. Es minden híresztelés­sel ellentétben visszajövök Nyír­egyházára! Én szabolcsi szüle­tésű, nyírbogdányi vagyok. Oda­való a feleségem is. Minden a Nyírséghez köt. semmi pénzért nem cserélném fel a szülőföldet. Visszaigazolok az NYVSSC-hez. melynek színeiben szerepelhe­tek az NB I-ben. hiszen felju­tottak a fiúk az I. osztályba. Alig várom már, hogy újra köz­tük lehessek. — Most Pesten, egyébként vég­zem a gyúrói tanfolyamot is a sportkórházban. Majd ha évek múlva visszavonulok, szeretnék gyúrója lenni a nyíregyházi súlyemelő-szakosztálynak. VASÁRNAP REGGEL Negyven diák a Tátrába Vasárnap reggel három nyír­egyházi középiskolából — a Vasvári és a Krúdy Gimnázium­ból, valamint a Bánki Szakkö­zépiskolából — negyven diák utazott egyhetes sítáborba a Magas-Tátrába. A nyírségi kö­zépiskolások Tátra-Lomnicon gyakorolják a sportág alapvető fogásait. Kedden egy másik cso­port — 33 diák — megy a ro­mániai Biharfüredre, ugyancsak sítáborba. Ök a baktalárántházi mezőgazdasági szakmunkáskép­ző, valamint a nyíregyházi Kos­suth Gimnázium és a kereske­delmi szakközépiskola tanulói. Rangadó A tekézők hét végi bajnoki fordulójában rangadót játszottak Nyíregyházán. A SZÉSE és a TAURUS férfigárdái találkoztak, s vívtak szoros csatát. A gumi­gyári NB I-es női csapat Buda­pesten vendégszerepeit. Eredmé­nyek : NB I, NŐI MÉRKŐZÉS: BKV Előre—Nyh. Taurus SC 7:1 (2436:2325). Ifjúsági mérkőzés: ^' íre—Taurus 3:1. TB II, FÉRFIMÉRKŐZÉS: Sza­bolcsi Építők SE—Nyh. Taurus SC 5:3 (2322:2303). Kétoldalas sportösszeállításunk munkatársai: Bagoly Dániel Dajka László Elek Emil Ganzler István Kovács György Molnár Béla Sipos Béla Spisák András

Next

/
Oldalképek
Tartalom