Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-06 / 30. szám
1985. február 6. Kelet-Magyarország 3 Szabadlistán Voltak olyan emberek, akik senkinek sem kellettek. Mindez a közelmúltban a varsánygyürei Tisza Termelőszövetkezetben esett meg, amikor átszervezték az irányítást. Főágazatokat hoztak létre, nagyobb anyagi érdekeltséggel. S rögtön kiderült számos helyen, hogy kisebb létszámmal is eleget tudnak tenni a feladatoknak. Másutt viszont \ megkapták a hiányzó munkáskezeket. Végül is a „szabadlista”, vagyis az a megoldás, hogy egyes (korántsem jól dolgozó) emberek munkájára egyik főágazat sem tartott igényt, valamiféle minősítést is jelentett. Azonban ezek az emberek sem maradtak munka nélkül. Otthonra ládaszegezést kaptak feladatul, egy tízórás munkanapot 70 ládával ismernek el. Erről érkezett egy panaszos levél szerkesztőségünkbe. Az írója férje nevében kifogásolta, hogy az elszámolás döcögősen halad, egyik helyről a másikra küldözgetik. Mint kiderült, a korábbi rossz gyakorlatot akarják felszámolni, régebben ugyanis havonta egyszer igazoltatták az elvégzett munkát, s ennek ellenőrzése meglehetősen bizonytalan volt. Most viszont áttértek a heti munkaigazolásra, ami az érintett ágazatvezető feladata. Dicsérendő a szövetkezet gyakorlata, hogy még azoknak is munkát ad, akik alkalmazottak, s nem éppen jó munkájukkal jeleskedtek eddig. Azok, akik „szabadlistára” kerültek, egyben figyelmeztetést is kaptak: nem szívesen választja őket senki, mert nem bíznak meg munkájukban. Nyilván nehéz ezt belátni, könnyebb panaszkodni, vádaskodni helyette, de az sem árt, ha elgondolkodnak az érintettek: a munkához nem csak és nem elsősorban jogok járnak, hanem vannak kötelezettségek is, amelyeket előbb jól kell teljesíteni ahhoz, hogy utána kérni avagy követelni lehessen. / Li. B.------—----------------------------Munkásgyűlésen a vezérigazgató Január végén munkásgyűlést tartottak a fehérgyarmati MEXRIPOND Mechanikai Mérlegek Gyárában, ahol találkozott a gyár munkáskollektívájával dr. Mészáros Lajos vezérigazgató is. Az 1984. évben elért eredményekről Papp László gyárigazgató tájékoztathatta a dolgozókat: a 126 millió forint árbevételi tervet túlteljesítették, amiből több mint 70 millió forint az export, s ez 40 százalékos növekedést jelent az előző évihez. A gyár szép fejlődési tett a korábbi évekhez viszonyítva. A termelési eredmények nőttek, ugyanakkor jelentősen csökkent a pótmunkafelhasználás és a selejt is. Amil985-öt illeti: a csehszlovák piac több, mintegy 800 állatmérlegei igényel. Az elmúlt évben meghonosított új közúti hídmérlegcsaláddai is betörtek a cseh piacra, mely- lyel igazolták a gyarmatiak, hogy az új meghonosítására is képesek. A dolgozók észrevételei beépülnek az 1985-ös év feladataiba. Ebben az exporttervek teljesítése, a készletszint csökkentése, a tartalékaikat- rész-gyártás gyorsítása, a minőség javítása, s a szállítási határidők tartása egyaránt helyet kapott. A gyár továbbra is igényli a VGM-ek tevékenységét. Veress László főmérnök és a műszaki kollektíva az önköltség csökkentését, a nagy sorozatú gyártás jobb féltéMérleggycrt mérleg Gyártmányfejlesztők munka közben. teleit és a gazdaságosság növelését szorgalmazták. Jelentős tartalékként említették az újításban és a műszaki fejlesztésben még rejlő lehetőségeket is. A munkások egyetértettek azzal, hogy szigorítani kell a munkafegyelmet és a technológiai fegyelem maradéktalan megtartásával magasabb szinten kell előállítani a termékeket. Tudják, a tervezett 3—7 százalék közötti bérfejlesztési lehetőség elérése a dolgozók jó munkáján alapúi. Az érdekeltségi rendszer átalakításával, a differenciált mozgóbérekkel ösztönzik a minőségi munkát. Szükség is lesz erre, hiszen a januári nagy hideg itt is akadályozta az indulást. A vezérigazgató elismerte és megköszönte a gyár dolgozó kollektívájának tevékenységét, egyúttal tájékoztatta őket az egész vállalat 1984. évi eredményeiről és az 1985. évi feladatairól. (molnár) Foldszeretet, szorgalom A nagyecsedi „titok” — Számadás egy eredményes ívről Zárszámadás előtt kerestem Mészáros Gábort, a nagyecsedi Rákóczi Termelő- szövetkezet elnökét. Kíváncsim arra, hogy vajon milyen gondolátokká 1 készül a három hét múlva esedékes eseményre. Nehéz év után — Néhány évtized alatt megszületett ez a falusi ünnep. Ugyanakkor hagy tegyem hozzá, hogy nagyon elrontanánk valamit, ha ezt csak ünnepnek tartanánk. Ez mindenképpen megméretés. A tagnak arról, hogyan dolgozott, a vezetőnek arról, hogyan tudja, érti a szakmáját. A közösségnek pedig olyan, mint a tükörbe nézés. — Bebarangoltam Nagy- ecsedet. A nagyközségben így zárszámadás előtt jó a hangulat. Mindez egy nagyon nehéz év után... • — Végleges mérlegünk még nincs, de mi itt nyolc- és tízmillió forint közötti eredménnyel zárjuk 1984-et.---------------------------------------^ Figyelemmel arra, hogy nehéz év volt. er azt'hiszem, jó eredmény. Olyan, amiért nagyon meg kellett dolgoznunk. 1978 óta vagyok itt, de nagyecsedi vagyok különben is. Most már hosszú évek óta, mindig nyereséges a korábban sorozatosan veszteséges tsz. Hagy mondom el itt, hogy én az eredmények egyik magyarázatának mindenképpen az ecsedi ember földszeretét, szorgalmát mondanám. Ezt azért hangsúlyozom, mert éppen most a zárszámadások idején el kell mondani, hogy sehol sem egy ember csinál jó vagy gyenge szövetkezetei. Ez mindenképpen csapatmunka. H a Krúdyt olvasom, igen hamar eltéved a szemem a sorok barázdáin. Gondolataim útra kelnek, vele sétálnak a hangulatos régi budai utcákon, vagy utána erednek az éjszaka lámpással suhanó, vállukon jótékonyan rejtő köntöst viselő szép asszonyoknak itthon, Nyíregyházán, a még azóta is földszintes városrészekben. Szindbádról az ízek és színek tobzódása jut eszembe, az étkekről meg — ideje lévén — a farsangi fánk. A farsangi fánk, amelynek illatosán párolgó szalmapuha belsejében olyan ízek rejteznek, mint amilyen szavak a legveszedelmesebb korban leledző asszonyok fülében —, hogy továbbra is annál az embernél maradjunk, aki írónak született és semmi másnak ... Farsang volt akkor is, amikor megboldogult egyetemista koromban — ráadásul éppen az elején, gólyaként — hárman, barátok elmúlt időkre emlékeztünk. Egy nagyon szép lányra, Mátészalka legszebb haja- donára, és bánatosan ismertük be egymásnak, hogy külön-külön valamennyien halálosan szerelmesek voltunk belé. Mi mindent suttogtunk volna a fülébe, párolgóit az emlékezéstől szal- mapuhavá lényegült agyunk. A kamaszból még alig átminősített legények zaftosabb vágyainak felemlítésétől eltekintve maradjunk annak kifejtésénél, amit belesuttogtunk volna a már említett rózsaszín gyöngyházkagylóba. Sőt még ezt is az olvasó — remélhetőleg Krúdyn művelődött' — fantáziájára bízzuk, kiemeljük viszont azt, hogy „sutFarsangi Demalgon togtunk volna”. Mert mint ahogy vannak el nenj csókolt csókok, léteznek el nem suttogott bókok is. Még csak szót sem váltott a kökényszemű bálvánnyal ugyanis egyikünk sem. Ezt a szomorú tényt valahogy kerülgettük az én Csaba és Béla barátommal, de ez csak „ideig-óráig” sikerülhetett — ismét klasszikust idézve. Az első vizsgaidőszak tombolt akkor, engem kémiából akartak éppen aznap . kirúgni, majdnem sikerrel — egyszóval mindhárman eléggé magunk alatt voltunk. Kifogytak a jelzők a gyönyörű lány dicséretére, egyikünknek megfájdult a feje, és megkérdezte: nincs egy Demalgonotok? „Demalgon!” sóhajtott Béla, azt hittem az ő agya is sajog. „Istenem, mennyi Demalgont megvettem a patikában, ahol ő dolgozott, hogy láthassam”, folytatta. Megfeledkeztünk a fejfájásról, mert Csaba kijelentette, hogy az An- tineuralgica olcsóbb. Marhaság, mondtam, mert elég volt megkérdezni, hogy van-e inzulinfecskendő, azt úgysem tartottak. M égis a Demalgon maradt meg az emlékezetünkben. Olyany- nyira, hogy egykori titkos szerelmünk neve az idők során . Demaigonná „szépült”. Emlékszel Demal- gonra? így kérdezte Béla, amikor egyszer otthon sétáltunk a szálkái utcákon. Nézegettük az átformálódott várost, ahol alig igazodunk már el. Hogyne emlékeznék, gondoltam, szótlanul ballagtunk tovább az emlékek gyön- szép leány, fűzöm most tovább az emlékek gyöngyeit. Éltél volna Krúdy- nak, mazsola lennél egy foszlós túrós bélés összeboruló porcukros frakk- szárnyai között^ és nem egy fájdalomcsillapító, akinek emlékezetébe belefájdult a feje három egykori imádódnak egy régi farsangi éjszakán. Esik Sándor Megszült 8 fluktuáció — Manapság divat panaszkodni. Hivatkozni időjárásra, gazdasági szabályzókra. Mi magyarázza viszont az eredményeket? — Csapattag a szorgalmas ecsedii ember és éppen úgy csapattag valamennyi középvezető, vagy a 28 felsőfokú képesítésű vezető. Hogy ■mást ne mondjak: 1978 óta szinte alig volt változtatás a vezetők körében. Beosztások változhattak ugyan, de a bri- gáüvezetői szintig, vagy onnan tovább is éveik óta együtt dolgoznak az emberek. Ez óriási előny. 1978-ban nagyon gyenge volt az ecsedi Rákóczi. Akkor bátorság kellett ahhoz, hogy valaki idejöjjön. Most? — Most letelepedni akar, aki hozzánk jön. Tény, hogy nagyon nehéz körülményiek között kezdtünk. Akkor 100 ■millió forint volt a termelési értékünk. Ez most 330 millió forint lesz. Akkor nagyon sok támogatást kaptunk a községtől, a járástól és la megyétől. A dolgunk az volt, hogy ezt valamiképpen, megszolgáljuk. A növénytermesztés példáját mondom: idén 6,7 tonna volt 'a kukorica, 4,5 tonna a búza, 2,5 tonna a szója átlagtermésünk hektáronként. Mind a három adat rekord a termelőszökönyvtárban tájékozódhatnak. Bár a könyv, az olvasás az utóbbi években a tévé előretörésével sokat veszített népszerűségéből, mindig lesz és újrateremtődik azoknak a tábora, akik az írott szó varázsát megízlelve rendszeres olvasókká válnak, vagy azok maradnak. Nagyvárossá terjeszkedő megyeszékhelyünkön a legszínvonalasabb kölcsönzést, könyvellátást, az olvasótábor gyarapítása érdekében kifejthető legjelesebb propagandát elsősorban a központi könyvtártól várjuk. Ezt a várakozást a megyei könyvjár érzékeli és igyekeznek olyan programokkal is újabb híveket szerezni az értékes olvasmányoknak, mint a könyvek megszerettetését is szolgáló kiállítások különböző írók, költők műveiből, vagy képzőművészeti bemutatók, irodalmi műsorok, ankétok. Egyre nő viszont a lakóterületi fiókkönyvtárak szerepe, jelehtősége és népszerűsége is. Kényelmesebb a közeli könyvtárból kölcsönözni, közelebb van a lakóterületi gyerekeknek is, ha egy-egy foglalkozásra kíváncsiak. Több adat igazolja, hogy azoknál a fiókkönyvtáraknál emelkedett ugrásszerűen a beiratkozott olvasók 'száma, ahol sikerült a könyvekhez méltó körülményeket teremteni. A berendezés, az épület, a könyvtáros felkészültsége mellett ilyen szempont: figyelembe veszik-e a nyitva- tartásnál azt, hogy a könyveket dolgozó emberek köl- cSönzlk, akit ehhez csak munka végeztével jutnak hozzá. Ezért is üdvözlésre méltó az a tény, hogy a legtöbb helyen este fél hétig várják a könyvek barátait. be. nekünk eddig hoztak, amit ezen nyertünk, azt folyamatosan a gazdaság fejlesztésére fordítottuk, Fél lábon állni nem lehet egy gazdaságnak. Miég úgy sem, hogy egy ágazaton belül mindent meghatározó módon egy termék, egy növény, egy állat legyen a legfontosabb. A gazdaságot egészében kell látni. Ehhez hozzátartozik, hogy liátni keli a gazdaságot körülvevő közeget is. Azt a bizonyos közgazdasági környezetet, amiben élünk. Egy termelőszövetkezet szervezett egység, amiben mindenkinek megvan a maga feladata., dolga. Amíg tervezzük eze- iket a feladatokat, addig egy dolgunk lehet: őszintén megbeszéljünk minden gondot, temet, lehetőséget. Hangsúlyozom, hogy amikor végrehajtunk valamit, akkor már a végrehajtás a kötelező. Én ezt értem demokratizmusnak. — Ezért is szeretem a zárszámadásokat. Egyféle közös megméretés ez, és a tervezés a holnap fóruma isi Olyan mintha az ember menne az úton, és körülnézne egy-egy kilométerkőnél. Hogy most mit láthatunk? Egy megváltozott életformájú községet, ahol az erősödő ipar miatt is szívesen megmaradnak a fiatalok. Látunk egy fejlődő nagyközséget, és persze a magunk szövetkezetét. Nyilvánvalóan látni kell azt is, hogy mi minden lesz nehéz az idén. Azt, hogy hasonló eredményt produkálni csak még jobb munkával tudunk. Ugyanakkor azt is, hogy minden gazdaságnak voltak és vannak tartalékai. Ezeket kell megtalálni. Bariba Gábor Felsjíto siateoport Jó piacot jelent Kísvár- da köseiségc & kékesei Új Élet Termelőszövetkezet ipari szolgáltató csoportjának. A nyolcvanfős brigád tavalyi legfontosabb munkái között megemlít* betű a városi tanács, a gimnázium, a VSZM szolgálati lakásai, a szociális otthon és a dohányipar epiileteinek rendbe hozása. Természetesen Kékesén is ok végzik az építési, felújítási és karbantartási munkálatok, zömét. Tevékenységűket dicséri nyolc magánlakás felépítése, és ■•itt. sskoia új tocro- íás megvalósítása, amellyel három új tantérnél vehették birtokukba áss apróságok. A megye egyik legkisebb termelőszövetkezetének igen sokat jelent ez a szolgáltató szakcsoport, hiszen a sovány földek jövedelmét, amely szintén szűkösnek nevezhető, jól egészíti ki tevékenységük, amely tavaly például 16 millió forint értéket tett ki, és ezen belül a tiszta nyereség 1,2 millió forintra rúgott. Az építkezéseken dolgozóknak ráadásul' állandóan van munkájuk egész évben, amely a mezőgazdaságra egyáltalán nem mondható el. Megrendelésekkel az idén is megfelelően el vannak látr va, és tevékenységi körzetük egyre szélesedik. Sok változtatással kezdődött meg az új esztendő a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. Ezek egy része beiső, szervezeti jellegű, a„ nagyközönséghez csak közvetve jut el a várakozások szerint a korábbiaknál is színvonalasabb szolgáltatások formájában. Vannak azonban olyan új intézkedések is, melyekkel az olvasók közvetlenül találkoznak. A központi könyvtárban a legszembeötlőbb módosítás a szerdai nyitvatartási rend megváltoztatása, ezen a napon a kölcsönzőben és a gyermekrészlegben is csak délután kettőtől fogadják a látogatókat, hétfőn egész nap nyitva tartanak, reggel kilenctől este hétig. Az idén, a nemrég átadott örökösföldi könyvtárral együtt már a megyeszékhely tíz különböző pontján várják a fiókkönyvtárak a környező lakóterület olvasóit. Változott a fiókkönyvtárak nyitvatartási rendje is, amiről a környék lakói a helyszínen, vagy a központi vetkezet életében. Egy adat laz állattenyésztésből: idén 5800 liter tej az egy tehénre jutó fejésii átlag. Általában jók, a kedvezőtlen adottságok ellenére a gazdasági mutatóink. Persze ezt meg kellett alapozni. Ehhez olyan szakemberek kellenek, akik nemcsak térképről ismerik a területét, olyanok, akik szeretik ezt a munkát. Két lábon állni — A melléküzemágak? — Amit a melléküzemágak Áz írott szó varázsa Nyitottabb fiókkönyvtárak