Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-26 / 47. szám
1985. február 26. Kelet-Magyarország 3 DOLLÁRT ÉR A SZABOLCSI NÁD Példák ÉRTÉKES, TARTALMAS KÉT ÓRÁT töltöttek együtt a megyei művelődési ház és a könyvtár által patronált nyíregyházi könyvbarátkör tagjai a legutóbbi klubfoglalkozáson, ahol Kulcsár Attila építész tartott magas színvonalú előadást, majd Berecz András és Tilless Béla képzőművészek fűztek érdekes gondolatokat a vitaindítóhoz. Nem csak a könyvbarátokat érdekelheti az itt elhangzott beszélgetés, valamennyiünket foglalkoztathat : lakásunkban milyen szerepük van a könyveknek és képeknek? Hiszen amint beköltöztünk, bármilyen kicsi is az alapterület, igyekszünk személyes tárgyainkkal a puszta falak között otthont teremteni. Ősi igénye az embernek a környezet díszítése. Ez az egyik ok, amiért képeket rakunk a falakra. Vannak, akiket egy magasabb szintű művelődési vágy inspirál arra, hogy képzőművészeti alkotás, vagy alkotások társaságában éljen, s vannak, akiknek sok a pénzük és a műkincsekben „valutát” gyűjtenek otthonukban. Hány kép az optimális egy szobában, hogyan illeszthető egymás mellé a grafika és a festmény, hol a helye a kisplasztikának? Ezek is az otthonteremtés kérdései közé tartoznak, hiszen rengeteg feltétel szükséges ahhoz, hogy nyugodt, hangulatos, harmonikus legyen környezetünk. Abszolút válasz nincs, hiszen minden lakás, minden kép más. A képek, méretüktől, színkompozíciójuktól függően megfelelő megvilágítást, teret igényelnek, nem mindegy, milyen a háttér, a függöny stb. Érdemes megszívlelni egy itt elhangzott példát: a japánoknál mindig csak egy kép van a falon, amit egy idő után a „háziraktárból” egy másikra cserélnek ki. KÖNYVEK MA MÁR CSAKNEM MINDEN HÁZBAN VANNAK, de hogy a könyvek elhelyezésének, milyen gondjai lehetnek, azt csak azok érzékelik igazán, akik gyűjtenek. A gyűjtést, akárcsak a képeknél, sokféle ok motiválja. Sajnos a könyvkereskedők még mindig találkoznak olyan vásárlóval, aki ötven centi piros könyvsorozatot kér, mert az illik a szekrénysorba. Az is igaz viszont, hogy egyre nő azok tábora, akik nemcsak vásárolják és mutogatni kiteszik a polcra, hanem olvassák is a könyveket. Mit célszerű otthon tárolni, szűkös lakáskörülmények közepette? Erről az egyik legnagyobb nyíregyházi magánkönyvtár tulajdonosa adott figyelemre méltó tanácsot: albérletben lakók, csak néhány fontos kötetet szerezzenek be és inkább a leendő könyvtárra való pénzt gyűjtsék. S ha van lakás, az alapkönyvtár jó, ha négy-ötszáz kötetes kézikönyvtár, lexikonokkal, kézikönyvekkel, később pedig szenvedélyből érdemes gyűjteni, valamilyen érdeklődési kör, vagy hobbi szerint. A többi könyv megtalálható a közkönyvtárakban. Időszerű és hasznos volt beszélgetni erről a témáról. Erre utalt a vitazáróban Fábián Lajos, a kör vezetője is, hiszen egyre több a magánerős építkezés, különösen falun valóságos paloták készülnek, s bizony néha elszomorító, milyen a kacsalábon forgó villa — belül. A könyvterjesztésről az állami intézkedések gondoskodtak, de hogyan jutnak el a műalkotások a magánemberhez, mint mecénáshoz? Ritkán, esetlegesen. Jó lenne, ha erre az illetékesek felfigyelnének. Felvetődött még egy nagyon fontos kérdés is: a tervezők, a2 építészek miért nem számolnak a megváltozott igényekkel: a kislakásokban miért nincsenek például a házgyári konyhához hasonlóan beépített könyvespolcok ? BAR a kész helyzet többnyire határt szab álmaink megvalósításának, mégis rajtunk múlik, hogy a négy fal közötti térből mi lesz: „lakógép” vagy otthon? Baraksó Erzsébet Takarmány számítógéppel Programoz a COMMODORE A Szabolcs-Szatmár megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat februárban felkészült az ipari keveréktakarmányok gyártásának és forgalmazásának számítógépes programozására. Ez azt jelenti, hogy 6 keverőüzemükben márciustól programozás szerint végzik a szükséges táptakarmányok gyártását mintegy 100 termelőszövetkezet részére, közel 20 ezer va- gonnyi mennyiségben. Ehhez már megérkezett a 6 Commodore 64-es típusú számítógép, a hozzá tartozó Videoton gyártmányú tv- készülékkel és kiírószerkezetekkel. S. MARONDE: Tehetségkutatás — Pfeifer asszony — mondta ünnepélyesen az egység vezetője —, szeretnénk önt egy alkalmassági vizsgálatnak alávetni. Itt van egy háromezer márkás számla. A kollégák már legalább tízszer vallottak kudarcot Weiner úrnál. Egy garast sem fizetett. Ha ki tudja csalni ettől az embertől ennek a számlának az összegét, akkor megfelelő minősítéssel magasabb beosztásba helyezem. — Rendben. Csak még egy kérdés. Van-e ennek az úrnak fizetetten számlája más vállalatoknál? — De még mennyi! Fű- nek-fának tartozik. — Csak ezt akartam tudni. Még ma elhozom önnek a pénzt. Pfeifer asszony két óra múlva tért vissza. — Nem találta otthon? A nótárius csalok régi trükkje! A fiatalasszony táskájából tömött pénztárcát húzott elő. — Miért ne találtam volna otthon? Ellenkezőleg: otthon volt és fizetett. — Ez egyszerűen hihetetlen! Csak nem azt akarja mondani, hogy sikerült tőle kicsikarni a pénzt...? — Pedig így van. Figyelmeztettem, ha nem fizet, akkor megyek a többi hitelezőhöz ... — ... és elmondja nekik, hogy nekünk sem fizetett. Ez nem vezet eredményre. — ... és elmondom, hogy nekünk fizetett. Akkor aztán, mint egy védtelen áldozatra, minden hitelező ráveti magát. Amikor becsületszavamat adtam, hogy senkinek sem mondom meg, ha valóban fizet, előhúzta a pénzt... Saiga Attila fordítása Aratás—télen Egy éve lehet annak, amikor a lapban azon füstölögtem: a nedvesebb, mélyebb fekvésű földjeink nádjával nem bánunk érdeme szerint. Egyre-másra láttam feltűnni a rozsdasárga foltokat a havas mezőben, mindenütt érintetlenül. Egészen a legutóbbi időkig úgy véltem, nem történik semmi, a fontos építészeti nyersanyag minden tavaszra elavul, az enyészeté lesz. Napkor közelében azonban a minap örömmel láttam, hogy- egy terjedelmesebb nádasban aratják a nádat. A nádtarló partján, ahol kevésbé süpped a zsombék, . már a kévéket kötözik. Szol- lár János, az emberek vezetője készségesen ad felvilágosítást a zimankóban való aratás mikéntjéről: Milyen a jó kéve? — Akkor érett a nád, amikor már a felső két levelét is elhullatta, ha már végig csupasz — fogja meg a bojt alatt a karcsú szálakat. — Itt, a víz szélében még rajta van, beljebb azonban, ahol júniusban megvolt a térdig érő víz, már csak a buga van a hegyében. Aztán sorolja még a titkokat. Nem is hinné az ember, mennyi minden befolyásolja egy jó nádkéve elkészültét. Ahol kevés víz mosta a lábát, ott felütötte a fejét a káka, és más értéktelen mocsári növény, most alig győzik rázogatni az értékes szálak közül. És még a teljesen érett, minden kritikát kiálló szálaknak sem egy a sorsuk. Itt, és most, mielőtt kévébe kötnék, szigorúan szét kell válogatni. A vastag, szálasabból készül majd a nádszövet, a vékeny, jobban tö- möríthetőből pedig azok a kévék, amelyek útra kelnek és meg sem állnak Svájcig, Skandináviáig, Franciaországig, hogy ott az egyik legdrágább tetőfedő anyag váljék belőlük. Kifizetődik A szakmai titkok után az itt dolgozók jövedelmére terelődik a szó. Változatlanul Szollár János adja a felvilágosítást, a többiek alig A legszebb kévék külföldre jutnak. A barkácsolt nádkombájnon szapora a munka. néznek fel, dolgoznak, kötik a kévét keményen. — A napkori tsz-ből bériem a nádasokat és az ő közvetítésükkel veszi meg tőlem a Hortobágyi Állami Gazdaság. Az én kezemhez úgy jut pénz, hogy abból már mindent levontak. Amíg a nád nem jön a maga egy-másfél hónapjával, én fűrészes kisiparos vagyok. A téli szezonban pedig nincs ünnepnap, nincs vasárnap, csak a nád, látástól vakulásig. Egy télen bejön a százötvenezer forint tisztán. Senki nem irigyli tőlem a munkát, csak a pénzt. Pedig van errefelé annyi tócsa, hogy jutna másnak is. Egyedül Szollár Jánosnak van azonban nádarató gépe. Maga barkácsolta, lakatosember. A kaszálórészt a Fertő tóról vette, egy selejt olasz gépből. A járószerkezet, a váz és a motor már a keze alatt vedlett át kombájnná. Ezzel aztán szapora a munka. Amire kienged a talaj, gúzsban lesz harmincezer kéve nád. £s a többi? Belátható, hogy a nádexport nagyon jövedelmező üzlet. A harmincezer kéve nád mai áron testvérek között is negyvenezer dollár, ami pedig kétmillió forint. Hatalmas összeg a kis nádarató brigádtól, és mégis kicsi, ahhoz képest, amennyi bejönne, -ha valamennyi nádat levágná valaki. Ésik Sándor I dőről időre előtolakszik az emlék. Tízéves kisfiú lelkendezett újdonsült joghallgató ismerősének: „Jaj, de jó, akkor majd megvédsz, ha lopok!” A régi, mellbevágó élmény felidézésének szomorú időszerűsége van. A legfőbb ügyész sajtótájékoztatóján hangzott el a napokban a száraz adat, miszerint-tavaly tíz százalékkal nőtt — az előző évihez képest — a fiatalkorúak által elkövetett bűn- cselekmények száma. Igaz, nem sajátos magyar specialitásról van szó, világ- jelenség ez a növekedés, de ez aligha vigasztalhat minket. Ebben az összehasonlításban szívesen kullognánk a rangsor végén. Sokan a bűnüldöző szervekre hárítanák a felelősséget, mondván, miért nem lépnek fel határozottabban az ilyen fiatalok ellen? Az ő szerepük pedig csak utólagos, a már elkövetett tettek felderítésére irányul. (Még ha időnként lehet is visszatartó hatású egy-egy szigorúbb büntetés.) Inkább azon kellene töprengeni, mit kell tennünk értük, hogy ne jussanak el a bűncselekmény elkövetéséig. Ki-ki vérmérséklete és helyzete szerint ítél: az iskola a hibás, mert nem neveli meg őket; a családok, mert a szülők csak a pénzre hajtanak; az ifjúsági szövetség vagy a közművelődési intézmények, mert nem kínálnak elegendő hasznos, ugyanakkor vonzó elfoglaltságot a legfogékonyabb korban lévőknek. Dobáljuk a labdát ide-oda... Mindegyik véleményben van igazság, de hozzávehetnénk még a munkahelyi közösségek nevelő erejének a hiányát, a cigánykérdés megoldatlanságát, az állami gondozottak nevelésének hiányosságait, a nem mindig átgondoltan alkalmazott szociális segélyezési rendszert és még sok minden mást. E jelenségek mögött azonban mindig az ember és a társadalom rejlik. Az áldatlan állapotokon javítani csak széles körű összefogással lehet, olyannal, ahol az egyének is megtesznek mindent — saját környezetükben — az új generációért. Könnyű álszent módon „bűnös !”-t kiáltani, s szigorú felelősségre vonást követelni — változást elérni viszont így nem lehet. S mielőtt felháborodunk, gondolkodjunk el, vajon mi milyen példát mutatunk gyermekeinknek, ifjú ismerőseinknek, munkatársainknak? A felcseperedő nemzedék ugyanis nyitott szemmel jár a világban, és utánoz is! Papp Dénes A MEZŐGÉP Vállalat nyírbátori gyáregységében, speciális célgépen munkálják meg a pótkocsik fékdobjait. Mester Sándor többorsós fúrógépen egyszerre 12 furatot készít el a munkadarabon, (jávor) Azok a tanácsok V életlen adta a találkozást. Ketten kérdeztek egy embert, hogy ugyan már, hogyan is. fogadták az új munkahelyen. És a srác mesélt, mesélt, mesélt... Volt egy igazgató, aki udvarias volt és kimért. Egy személyzetis, aki megkérdezte az anyja nevét. Volt egy vállalati belső vezető, aki szemmel láthatóan és füllel érthetően kíváncsi lett volna az ifjú szakember véleményeire, de négyszer szólt közbe a telefon, így hát ez a beszélgetés félbeszakadt. Egy kicsit sajnáltam a faggatott fiatalembert. Üj munkahelyéről már az első napon azzal jött haza, hogy ahol véleménye lett volna, ott nem kérdezték, ahol beszélgethetett volna, ott túllihegte őket az idő, ahol meg szeretett volna, ott igazából nem is beszélgethetett. A fiatalember mégis szerencsés. Hiszen összeakadt egy régen ott dolgozó, ma már vezető állásban levő munkatárssal. Az adott neki végül tanácsokat. Valamiképpen ilyeneket: kerülj minden frontációt. Vedd tudomásul, hogy bármily tehetséges vagy, nem veheted fel a versenyt azokkal, akik már megszokhatták, hogy a közösség tehetségesnek ítéli őket... Kerüld azokat, akik tehetségtelenek és az ő területüket hagyd békében. Keress magadnak új felfedezést, valami olyat, ahol te lehetsz majd egyszer a legjobb ... Nem tudom, hogy a fiatalember keresgél-e most, de egy bizonyos, hogy az első hivatalbéli jó tanácsok megtanítják félni és szá- mítgatni szegényt. Talán lehet, hogy ő jól járt. Egy bátorsággal viszont mi vagyunk szegényebbek. (bartha)
