Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-23 / 45. szám

Külföldi hivatalában jó öt esztendeje ismertem meg: Garamvölgyi József akkor — és pontosan hét éven át — hazánk varsói nagykövete, s az utóbbi másfél évben a lengyelországi diplomáciai testület doyenje volt. Ha a külhoni munka „sűrűjében” volt pár percnyi lazítás, a hazaiakról, a magyar vidékről is beszélgettünk. A nagykövet a Pécs környéki szülőföldet, a bányászokat emlegette, de szívélyesen idézte fel régebbi szabolcsi útjait, itteni barátait is. Sok régi ismerőssel találkozott, amikor a közelmúlt napokban a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkáraként ismét Nyíregyházán járt.

— Magyar—történelem szakos tanár vagyok, s^íti az irodalommal foglalkozik, hogy is tudna eikerüLni ezt a megyét. Ezeket budapesti egyetemistaként is jól tudtam.

Később Szaratovban, ahol aspiráns volt, szovjet professzora keltette fel érdeklődését Zalka Máté életútja iránt.. .

— Igen. ez a tény sürgetett: mielőbb el kell jönnöm ide, Szabolcs-Szatmárba. De valami más. is.- Tudtam, anélkül, hogy azelőtt itt jártam volna, ez volt az orspg’ egyik' legelmáiV.iöttabb megyéje. Későb&l úgy a hatvanas evek derekán, amikor végre eljutottam Tunyogmatolcsra és a megye'sok más településére is, tetten érhettem, mégpedig „élőben” az* irodalmat, történelmet. És első utániról — akkor, mint a Központi Bizottság kulturális osztályvezető-helyettese — még' egy nagy élményt magammal vittem innen: megfogott engem az itteni vezetők, s a szabolcsi értelmiségiek szívós törekvése, hogy megfoszthassák a megyét a „sötét” jelzőtől. Ami a leglényegesebb: ez itt tudatos program volt. S éri, áki későbbi útjaim során erre ugyancsak tudatosan odafigyeltem, talán jobban is érzékeltem a változást, mint az itt élők.

Utoljára nyolc esztendeje (akkor kulturális miniszterhelyettesként) járt Nyíregyházán Garamvölgyi József.

— Most, mielőtt elindultam ismét erre a tájra, azon gondolkodtam, felújulnak-e a régi jó barátságok? És kiderült, hogy az akkori tartalmas, érdekes beszélgetéseket, mintha megszakítás sem lett volna, folytatni tudtuk. Megelevenedtek a régi, kedves emlékképek Vaján is. Be sem léptem a múzeumba, már mondtam is, hogy ott balra fent lesz egy Kölcsey-kép. És ott volt. De sajnos már nem találtam a régi barátok közül Molnár Mátyást sem, Hársfalvi Pétert sem ...

Először járt Vásárösnaményban és először látta Nyíregyháza új művelődési létesítményeit is.

— Az új Váci Mihály Művelődési Ház, a megyei könyvtár, a ma már társulatával működő színház nagy hatással volt rám, s nemcsak mint épületek, intézmények, hanem elsősorban úgy, mint az ország szellemi életének alkotó részesei is. Ezek az intézmények is, de mindenekelőtt a „megszállottak”, a szabolcsi lokálpatrióták kellettek ahhoz, hogy ez a megye hátat fordíthatott múltja rossz emlékeinek.

A Hazafias .Népfront Országos Tanácsa titkáraként, az egész társadalmat átfogó mozgalom olyan képviselőjeként érkezett most Garamvölgyi József a megyébe, aki új posztján is a közművelődés, a közoktatás, a honismeret, az olvasómozgalom patronálását vállalta.

\— Nem új ez számomra, hiszen ezelőtt a Központi Bizottságban, majd miniszterhelyettesként is részese voltam e munkának. Most új közegben találkoztam a művelődés ügyével. Meg kell tanulnom, ,mit lehet, mit kell tenni e társadalmi mozgalomban, ahol — hál’ istennek — nincs apparátus, nincs intézményhálózat, de ott van a szakemberek, értő emberek széles társadalmi bázisa, akik nem alkalmazottként, nem tiszteletdíjért, hanem az ügy szeretetéért képesek önmagukat megújítani. A lehetőség igen nagy. Kérdés az, miként lehet megszólalásra késztetni, bevonni munkánkba a hazáját, megyéjét, városát, faluját szerető embereket, s nem

Garamyölgyi

József

csak értelmiségiekre gondolok. Amikor most ide, Nyíregyházára érkeztem, az volt a célom, hogy felhívjam a figyelmet: feladataink elvégzésére a társadalmi erőt életre keltve kell a Hazafias Népfrontot alkalmassá tenni.

Szabolcsi munkalátogatása alkalmával Garamvölgyi József találkozott a megye politikai vezetőivel, a közművelődési élet irányítóival, a szakszervezetek és a népfrontmozgalom képviselőivel.

— Sokat adott nekem ez a találkozás, amit én inkább baráti beszélgetésnek tartok: alkotó eszmecsere volt ez a formalitások nélküli együttműködésről, a megye arculatát formálni képes társadalmi erők összefogásáról.

Garamvölgyi József azt vallja, hogy nincs önmagába zárt vidéki, tájegységi kultúra: a vidék művelődési, művészeti élete az ország ' kultúrájának egyenrangú része.

— Még Lengyelországban, a diplomácia munkásaként jöttem rá: egy ország nem egyenlő a fővárosával, sem politikai, sem kulturális szempontból, hiszen Krakkó, Poznan, Wroclaw szellemi élete egyáltalán ne, kisebb rangú, mint Varsóé. A lengyel ipa. Katowicében van, s nem a fővárosban. Az öntevékeny művészeti munka nagyszerű eredményei érhetők tetten Nyíregyháza testvérvárosában, Rzeszówban is.

Megyénk irodalmát, művészetét pécsi származású budapesti lakos létére is sajátjának, a magyar szellemi élet elválaszthatatlan részének vallja.

— Ez természetes. E megye szülötte Váci Mihály, aki nem csak halála után, életében is barátom volt, akit a magyar ifjúság — sajnos — csak halála után fedezett fel, de most jelen van szelleme, s elkötelezett versei talán jobban élnek, hatnak, mint életében. Ha már az irodalomról beszélünk, itt született, itt lakik, alkot Ratkó^József, akit én ízintén sokra tartok.

Nyíregyházi útja során Garamvölgyi József megnézte színházunkban Ratkó József: Segítsd a királyt! című drámáját.

— Nem vagyok kritikus, nyugodtan mondhatom: talán a legnagyobb élményként ezt viszem magammal ebből a megyéből. /Véleményem szerint az elmúlt fél esztendő — amióta itthon élek— rangos művészeti eseménye éz áZ’ország kulturális-életének. Ez nem fezábolc'si-ésémény. A 'díiráb nagy hatással volt rám. fCell egy időszak, amíg fel tudom dolgozni magamban, nem csodálatos nyelvezete miatt, hanem gondolatiságában. Lehet, hogy a hétévi távollétből következő hiány mondatja velem: számomra meglepő élmény István királynak és korának ily mérvű előretörése a magyar szellemi életben. Óhatatlanul felmerül bennem: milyen aktualitás növelte ilyen erővé István alakját? Ahogy ki-kftnaradt ismereteimmel meg tudom ítélni* a magyar történelem egyik nagy személyiségét, István királyt ezer év igazolt, s szellemét épp a mi korunk idézte meg. Bevallom, szívesen nézném meg még egyszer Ratkó darabját Budapest valamelyik színpadán.

Szabolcs-Szatmár az a megye, ahová a Hazafias Népfront titkárának második vidéki útja vezetett. Terve az, hogy az első fél évben végigjárja valamennyi megyét.

— Úgy érzem, nem udvariasság: Szabolcsba az első adandó alkalommal vissza is térek. Hogy mikor? Talán egy művészeti esemény alkalmából, de az is lehet, hogy szabolcsi olvasótábort keresek fel, vagy újra visszamegyek a kedves Vajára ...

Szilágyi Szabolcs

Nagy András illusztrációja Kos Károly Az országépítő című könyvéhez.

A magyar film külföldön

A felszabadulás után a lassan meginduló filmgyártással szinte egyidejűleg megkezdődött a kapcsolatfelvétel, elsősorban a szocialista országokkal: köztük is főként a Szovjetunióval. A felszabadulást követő első három esztendőben összesen tíz játékfilm készült, köztük a Valahol Európában, amely maradandó értéknek bizonyult. 1948—1955 között a szocialista országokban már rendszeresen vetítették film- jetinket, amelyekkel így megismerkedett a nagyközönség. A Szovjetunió kezdetben szinte minden magyar játékfilmet megvásárolt — évi öt-nyolcat —, és milliós közönséghez juttatta el. Más volt a helyzet a tőkés országokkal. A hidegháborús korszak kezdetekor teljesen megszűntek a kapcsolataink. Csupán külképviseleteinken, vagy néhány haladó szak- szervezetben vetítettek magyar alkotásokat, például Olaszországban.

Az ötvenes évek második felében fellendült hazánk filmgyártása. Ekkor Alakult meg a HungarofiLm, a magyar filmek külkereskedelmi ’ vállalata. Az átvett magyar filmek különféle csatornákon jutnak el a közönséghez: a moziforgalmazásban, a televíziós vetítésekkel, és újabban a video, útján. És vannak nem kereskedelmi jellegű csatornák, mint az egyetemeken, filmklubokban, filmmúzeumban való vetítések.

Diploma Taorminából 1982-ben

Az évek során bebizonyosodott, hogy az általában nem kifejezetten szórakoztató, hanem komoly témájú magyar filmeknek nem a mozi a legjobb piacuk, hanem a szű- kebb körű bemutatások. Hosszú éveken át főleg Franciaországban volt sikerük a zárt körben vetített magyar filmeknek, mert ott volt a legszélesebb az art kino hálózat. A televízió számára mind ez ideig az NSZK vásárolja legtöbb filmiin-. két. Onnan majdnem ugyanolyan rendszeresen jönnek válogatni, mint a szocialista országokból.

A „nagy áttörés” a hatvanas évékben következett be, elsősorban a Jancsó-f nmekkel. A Szegénylegények, és a Csillagosok, katonák című filmek voltak az úttörők, ezekre felfigyelt a külföldi kritika, s érdeklődni kezditek egyéb alkotásaink iránt is. Követte őket Kovács András Hideg napok című filmje, majd az új írendezőnemzedek alkotásai. Szabó István Álmodozások kora, Apa, Gaál István Sodrásban című műve már világszerte ismertté tette a magyar filmeket. Jöttek a meghívások külföldi fesztiválokra.

Már 1949-iben hoztunk haza díjakat, Marianske Laz- néból a Talpalatnyi, földdel, és attól kezdve szinte nem volt év, hogy valahol valamilyen magyar film, rendező, operatőr vagy színész ne lett volna a díjazottak között. Néhány példa: 1953. Velence: Gyöngyvirágtól lombhullásig; 1958. San Francisco: Ház a sziklák alatt; 1963. Maf del Plata: Angyalok földje; 1965. Moszkva: Húsz óra.

1971-ben Makik Károly Szerelem című filmje Cannes- ban és Chicagóban szerzett elismerést. A sikersorozatban követte Gábor Pál filmje, az Angi Vera, amely betört az Egyesült Államok art kinóiba, díjakat aratott Cannes-ban, Firenzében, Londonban, Rómában és sok más helyen. A Mephisto, Szabó István remeke elnyerte az Oscar-díjat, Cannes- ban a zsűri diját, és azóta is folytátja diadalútját. A legutóbbi idők, sikersorozatának részese a Megáll az idő, a Jób lázadása és a Napló gyermekeimnek, amelyek előkelő helyet foglaltak el a Variety című tekintélyes lap kasszas ikerlis táj án.

Természetesen állandóan figyelemmel kísérjük külföldön bemutatott filmjeink fogadtatását. A televízió, a video egyre szélesebb teret nyit a magyar film számára is. Nem közömbös, hogy milyen képet kapnak a külországi nézők a mai Magyarország életéről, gondjairól. Nem mindegy tehát, hogy mit és hogyan közvetítenek ezek a filmek, amelyek egyféle kö- \vetei hazánknak szerte a világban.

E. M.

Fekete István titka

1945 JANUÁRJÁNAK ELSŐ NAPJAIBAN, valahol egy budapesti óvóhelyen, egy gyertyacsonk utolsó lobbanásának fényénél Fekete István napló- töredékben faggatta a jelent és a jövendőt. A jelen „körvadászatát”, a fütyülő golyókat, a re- peszdarabokat, a gránátokat s a körvadászat szenvedő alanyait; kik kínban — félelemben néha még nótába is fogtak: „Hárman: háromféleképpen. Azütán megunták és abbahagyták. Hárman se találtak egymásra. Szörnyű szimbólum. 1945 új esztendejének második napja”. S faggatta a jövőt, a dőlni készülő kanócot: „Mondd, kis gyertya . . . megérjük még a békét? A család ... a város ... az ország?”

A világ vajúdása megtermetté gyümölcsét: a békét. Egy nemzedék nőtt fel azóta ennek a békének a fénye-melege mellett, s épített-épít magának világot, hazát. Békében, ám nem gondtalanul. Sok problémával küzd a ma világa: fegyverkezés, túlnépesedés, éhínség, energia- válság, elidegenedés. S a gondok begyűrűznek hozzánk is. Egy gond a sok közül: a természet

megőrzéséért folytatott világméretű küzdelem. Méregfelhők,

méregfolyók jelzik a természet erőinek tragikus megbomlását, szmogriadó riaszt a tömegkommunikáció minden hullámhosz- szán, s szólít csatasorba mindenkit.

A művészet, így az irodalom is — érzelmi töltése, mozgósító ereje révén — óriási energia- forrást jelent ebben a küzdelemben.

A XX. SZAZAD BETON- és

körengetegeiből szinte SOS-j élként szól ki a természetet újra meg újra megidéző hang. Felso- rolhatatlanul hosszú; Kiplingtől Jeszenyinig, Jack Londontól Szabó Lőrincig ívelő lenne ez a képzeletbeli természetet „bűvölő” irodalmi névsor.

Jellegzetes, egyszeri jelenség ebben a vonulatban Fekete István (1900—1970); a Tüskevár, a Téli berek, a Vük, a Lutra, a Kelé, a Bogáncs — és több más népszerű, fiatalokhoz és felnőttekhez egyaránt szólni tudó mű szerzője — ki most lenne 85 éves.

Azt írják róla a kritikusok, hogy nevénél mindig üresek a könyvtári polcok.

Mi a titka? Mit tud ez az író?

Megtalálta azt a műfajt, mely sajátosan az övé; úgy ír, hogy benne az író és a természettudós ötvöződik; úgy tud ismeret- terjesztő lenni, hogy közben témáját az ismeretterjesztés szintjéről a művészet szintjére emeli.

Ő, aki megleste a születés-élet- halál nagy pillanatait, szelíd bölcsességgel tanít meg harmóniát látni az élet és halál közt, megtanítja tisztelni a küzdelmet; a természet szigorú, a létért való harc által diktált törvényeit.

Úgy írt állattörténeteket, hogy közben szüntelenül az emberről szólt: bensőséges pasztellszínekkel, különleges hangulatteremtő erővel. Lírában oldódó, szigorú drámai konfliktusokat görgető epika ez; derűjének forrása a természet megbonthatatlan egységét hirdető mély humanizmuSZEMEre VETHETJÜK, hogy nem írt a lét nagy kérdéseiről, hogy nem volt formabontóan újító; szigorú kritikusként számon kérhetjük tőle, hogy olykor ismétlésekbe bocsátkozott és túlzott optimizmussal elsimította az érdes felületeket.

Mindez igaz, de jelentőségét el nem vitathatjuk; merF művei szenvedélyes vonzalmat ébresztenek, érzelmileg elköteleznek; mert ma is, és időtlenül aktuális a Tüskevár nevelőkhöz-szülők- höz-gyerekekhez egyaránt szóló pedagógiai üzenete: „Korlátokat nem szabok, mert annyi eszed már lehet, hogy nem mégy fejjel a falnak. Ha tehát bevered a fejed, a te dolgod; ha bajba kerülsz, magadnak kell kilábalnod, mert esetleg nem lesz melletted senki. Annyira vállalkozz, amennyit elbírsz, és nekem hiába nyivákolsz, ha elvágod a kezed vagy elrontod a gyomrod. Ez mind a te magánügyed. Ügy vélem: csak így tanulsz meg a magad lábán járni, ha pontosan rájössz majd, hogy mit lehet és mit nem szabad.”

Jó lenni hinni és tudni, hogy nevénél továbbra is üresek lesznek a könyvtári polcok . . .

Kósáné Oláh Júlia

[aIkm VENDEGE I

KM hétvégi Melléklet

1985. február 23.