Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-16 / 39. szám
1985. február 16. Kelet-Magyarország 3 Pékek nehéz helyzetben Száz emuertöímegváini... flz automata ütközése az érdekkel Simon Lajos elkeseredetten csapott az asztalra: — Hát nincs szükség rám tizennégy év után? Péknek tanultam és az is akarok maradni. Most mégis úgy néz ki, útilaput kötnek a talpam alá ... Nem vagyok egyedül, egyelőre harmincunkat fenyeget az elbocsátás veszélye, de még ezzel nincs vége a sornak. Most menjek molnárnak, hentesnek? Úgyse fogok érteni egyikhez sem. Még azt is mondtam, inkább leszek átmenetileg rakodó... „Nem kerülnek az utcára...“ Soha annyian nem szóltak hozzá a munkásgyűlésen, mint az történt a Nyíregyházi Sütőipari Vállalatnál február 8-án. A vállalat vezetői közölték, az új nyíregyházi kenyérgyár üzembe helyezése révén sok dolgozó munkáját tudják nélkülözni. Természetesen nem kerülnek az utcára az emberek, mert a megyeszékhely élelmiszer- ipari vállalatai átveszik a feleslegesnek tűnő létszámot. A munkások azonban nem nyugodtak bele a hirtelen jött változásba. Legtöbbjük szakmunkás, családos, évek óta probléma nélkül dolgoznak. S most egyszerre megváltozna minden. Simon Lajos például dagasztócsoportvezető volt a Bethlen utcai 2-es üzemben, s most kemen- césnek tették. Késmárki Zoltán kovászosból feladó lett. Három-négy kategóriát csúsztak lejjebb. Az említett 2-es üzemben január 12-én leállították a termelést, szabadságolták, szabadnapot adtak a dolgozóknak. A jövőtől való félelem azonban bizonytalanságot szült. Segít az élelmiszeripar Füstfelhőbe burkolózik az igazgatói iroda a sütőipari vállalatnál. Nincsenek köny- nyű helyzetben a főnökök. — Nyolcszázhúsz dolgozónk közül jó fél év alatt több mint száztól kell megválnunk — hallottuk Vaskó Sándor igazgatótól. — Persze, gondoskodunk róluk, még a munkakönyvben sem lesz hátrányos bejegyzés. Egész egyszerűen az új kenyérgyár üzembe helyezése révén kevesebb ember is elő tudja állítani a napi meny- nyiséget. Még a személyek kiválasztása előtt megkerestük a hús-, a tej-, a gabonaforgalmi vállalatot, a konzervgyárat, a dohányfermentálót és mondtuk: tudnánk szakmunkásokat adni. Felmérték: milyen területen foglalkoztatnák a mieinket. Kivétel nélkül mindenki szakmunkás maradna, törzs- gárdatagságát megtartaná, — csakhogy az ottani pénzért. Nálunk a bérszínvonal 63 ezer forint, a többi élelmiszer-ipari üzemben 57—59 ezer forintot keres a munkás egy év alatt. — Nehéz ez a helyzet azért is, mert egyéni érdeket sért — fejtegeti Kovács István, a pártszervezet titkára. — Aki becsülettel lehúzott itt tíz-tizenöt évet, nem szívesen menne el. Pedig a munkához való jog nálunk nem a munkahelyhez való jogot jelenti, sok fórumon hangoztatjuk. B pék lelke Félretéve az érzelmeket, a konkrét gazdasági számítás a vállalat törekvését igazolja. Korábban sérelmezték a dolgozók a minősíthetetlen szociális körülményeket, kérték a nehéz fizikai munka köny- nyítését. S ennek ellenére növelni kellett a mennyiséget. Ám nem csavarokat állítanak elő, hanem közhangulatot alakító tényezőt, a mindennapi kenyeret. Nyíregyházán sokan járnak az úgynevezett Racskó-féle pékségbe, népszerű a Szarvas utcai sütöde is. A nagykál- lói kenyér érkezését sok vevő számon tartja. Pesten hosszú sorok kígyóznak a házias ízű termékekért. Aki teheti, pékségben vásárol. A ropogós, illatos kenyér ízében a pék lelkét is érezzük. Ám az új kenyérgyár automata gépsoráról lekerülő kenyér egyelőre kemény héjú, nem nyerte meg a vevők tetszését maradéktalanul. — Egy fél év alatt számottevően javítjuk itt a minőséget — mondja Bartha Lajos főmérnök. — Beszereljük a klímaberendezést és még további részegységeket. A kisüzem iránti nosztalgia mellett látni kell, míg ott egy pék hat mázsa kenyeret süt egy műszakban, az automata üzemben 20-at. A munkásokat ez aligha vigasztalja. Jóval kevesebb pénzért joggal vonakodnak elmenni, még vállalaton belül is, sokan viszont nem akarnak máshová távozni. Elavult a kis üzem, kritikán aluli szociális körülményekkel, a legalapvetőbb higiénia is hiányzik, mégis, a pékség kenyerét nem lehet egy napon említeni az automata kemencében sülttel. Az éveken át beiskolázási gondokkal küzdő sütőiparnak jó lenne a szakmájukért szívvel-lélekkel ragaszkodó pékeket megtartani — talán vállalati gazdasági munkaközösség szinten. Úgy, hogy a népgazdaság és a vállalat érdeke se csorbuljon, de a mindennapi kenyér minőségét, mi, vásárlók se érezzük rosszabbnak. Tóth Kornélia A tiszavasvári Alkaloidában új hidegenergia-ellátó központot építenek. Átadásával kiváltják az öt — már korszerűtlen — kis teljesítményű energiaközpontot. (Elek Emil felvétele) f-------------------4 szabolcsbákai határban bolyongunk, a Kisvárdai Vadász- társaság területén. Szénát viszünk az erdők-mezők lakóinak, „akik” álig-alig tudják kikaparni a nagy hóból maguknak a kellő élelmet. Segít hát az ember, a jó gazda módjára. Rády András, a társaság vadászmestere, — aki egyébként civilben az ajaki termelőszövetkezet főkertésze — a sofőr. Óvatosan kerülgeti a hófúvásokat, s közben mondja: — Szerencsére a rendkívüli hideg, s hosszan tartó telet is egészen jól bírják a vadak. Mintha csak érezték volna, hogy ínséges idők jönnek. December elejére a fácánok már olyan kövérek voltak, mint egy-egy hízott liba, de az őzek is kétujjnyi faggyúréteget növesztettek. Volt hát tartalékuk... Idáig jutunk a beszélgetésben, mikor a platóról valaki halkan megkocogtatja a fülke tetejét. Jobbra mutogatnak, ahol hatalmas őzcsapat bóklászik. Talán húsz méterre, ha lehetnek, láthatólag nem zavarja őket az imbolygó, pöfögő teherautó. Sőt! — Megszoktak már ben- \nünket — legyint dr. Horváth Imre, a vadásztársaság elnöke. — Nem most látnak szénával megpakolt járművet először. A múlt hét végén is hatvan mázsa szálas takarmányt és majdnem huszonöt mázsa kukorica- és búzaocsút hordtunk szét a területünkön. Volt olyan tagunk, Erdei csapáson nem is egy, aki a saját autóját pakolta meg takarmánnyal. Nem sajnálta a benzint, meg az időt. Hiába, a vadász akkor mutatja meg az igazi arcát, amikor nemcsak a lövésben jeleskedik, hanem az etetésben, a társadalmi munkában is. Kis dombhajlatban fékezünk, gyönyörű szálerdő szélén. A szemközti fiatal akácosban fedett etető, rengeteg nyom mindenütt. A szarvasok, őzek hamar felfedezték a „terülj asztalkámat”, a pár napja hozott szénából csak néhány ölnyi maradt már. Pótoljuk. A hivatásos vadőrök — Papp Ferenc, Karsai Ti---------------------------------\ bor, Szabó István — kezében villa, ismét megtelik az etető. Míg a vadőrök viliáznak, Horváth Imre meg Rády András szemügyre veszi a környéket. Sorra veszik a vadváltókat. — Sajnos, a mi területünkön sem lehet megszabadulni a vadorzóktól — mondják. — Látja ezeket a csapásokat? Két fa közé leteszik a hurkot, s szerencsétlen őz gyanútlanul belesétál. Pedig elhihetik, a vadőreink szinte minden percüket a határban töltik. De hát nem állhatnak ott minden fánál. S óriási a területünk, csaknem 24 ezer hektáron gazdálkodunk. A Rákóczi nevét viselő vadásztársaságnak van mit védelmeznie. Mintegy nyolcszáz őz, több mint félszáz szarvas, rengeteg fácán, nyúl téli élelmezéséről kell most is gondoskodniuk. A vadőrök közben fel- töltötték az etetőket, a só- zókat, indulunk. Felkászálódunk az autóra, s még el sem indulunk, mikor kíváncsi fejek bukkannak elő a fák között. Nagy szarvascsapat sürget bennünket: menjünk már, hogy jöhessenek a terített asztalhoz. Balogh Géza A szabadság négy évtizede Vaján ÚJ HONFOGLALÁS H Vajára tartó idegent M — miután a 41-es út- ról a 49-esre tér — egy már szépen díszlő őszibarackoskert fogadja. A kert folytatásaként impozáns ipartelep látható. Az őrt álló víztorony tövében négy környékbeli termelőszövetkezet közös almatárolója tízezer tonnás. Része az épületegyüttesnek a vajai II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet központi telepe, műhelyek, szociális épületek, irodaház, majd ezen túl a Nyíregyházi Konzervgyár léüzeme, ÁFÉSZ sütőüzem. Új és modern minden, százmilliókat érő és százmilliókat termelő jól megalkotott ipartelep ez, de a mai húszéveseknek nincs benne semmi csodálatos. Szemre is tetszetős Csodálkozni csak a juhász tudott, aki két esztendeje a rozstarlóra terelte a nyáját és a dombtetőre ülve így beszélt: — Nézem ezt a rengeteg mindent, amit oda, arra a homokra hordtak. Abba én bele nem szólok, hogy jó-e amit cselekedtek, nem tudhatom, de így szemre minden tetszetős. Jobb, mint a pusztaság ... Aki nem élte át, nem tudhatja mennyi erőt és energiát emésztett fel a nem mindennapi vállalkozás. Homokdombokat gyalultak le, megállították a szél szabadon futását és a föld vándorlását. Vizet fakasztottak. Ott, ahol egykor a legigénytelenebb gyomnövény sem maradt meg, most ott nyaranta rózsalugas virít... Ez tehát a vajai belépő. Túljutva az országutat keresztező _ vasúti síneken, máris ott vannak a házak. Korhűek, maiak, terebélyesek, különbözőek, de egyvalamiben mégis egységesek. Az új házak úgy épültek és épülnek, hogy az utcára merőlegesek, nyeregtetősek és ez települési rendet, vajai -stílust sejtet. Mindezt természetesen nehéz észrevenni, az átutazó leginkább csak annyit jegyez meg: rengeteg új ház épült és ha nem tudná, hogy Vaja mint település már a XI. században is létezett, hihetné, hogy itt az elmúlt négy évtizedben történt a honfoglalás. — Az ilyen véleményben — mondja Tóth Géza tanácselnök — csak egy kis túlzás van, hiszen tény: a lakóházak többsége teljesen új, újjáépített. A magánerős lakásépítés főként az utóbbi tíz évben gyorsult fel. Ebben az időszakban Vaján 304 családi ház épült. De mert Vaja mint nagyközség, még három település közigazgatását látja el, hadd mondjam azt is, másutt is hasonló volt a lendület. őrben 160, Rohodon 108, Nyírparasznyán 60 új ház épült a már említett időben. — Ezek szerint hovatovább nem hogy utcasor, de még lakóház sem marad olyan, amely a fél évszázaddal ezelőtti? — Szerencsére ha több nem is, egyetlen épület, amely ősi és tipikusan vajai hírmondónak mindenképpen A vajai „belépő” —az impozáns ipartelep marad. Ez a tájház a Damjanich utcában. Kétvégű ház, háromgenerációs épület. A két vég, hogy az első traktusban volt a lakószoba, ott élt a család, ezt követte a pitvar . szabadkéménnyel és a hátsó helyiség volt a kamra hombárokkal, élelmiszerrel és mindenféle eszközökkel tele. A háromgenerációs ház jelentése, hogy három nemzedék élt együtt osztozva jóban, rosszban, munkamegosztásban. 1945 előtt sok volt még az ilyen ház, az együtt élő család. Ebben talán csak az volt jó, hogy az együttélés jó közösségi érzést alakított. A megélt változások Hogy Vaja ma olyan, amilyen, abban nem a múló idő játszotta a döntő szerepet. Mert mi az a 40 év? Ha nincs a nagy társadalmi változás és az ezzel járó gazdasági átalakulás, a föld sem mozdul, az emberi sors sem fordul. De megéltük a változások korát. Vaja 1944. október 30-án szabadult fel. Ennek tiszteletére negyven év múltán ünnepi tanácsülést tartottak. Akkor mondta a tanácselnök: — Itt nagybirtokrendszer volt. A földet a családok vagyoni helyzetéhez mérten felosztották, ki-ki három, vagy hat kataszteri holdat kapott. 574 család részére összesen 1724 holdat mértek ki. Akkor a parasztok főként kenyérgabonát, kukoricát és burgonyát termeltek ... így kezdődött. Aztán fe- sültségekkel, izgalmakkal, reményekkel és kétségekkel telített évek következtek. A gadasági átalakulás folyamatában a máj értékelés az, hogy a vajai termelőszövetkezet 5750 hektáron gazdálkodik, vagyona 250 millió forint körüli és a termelési érték utáni nyereség volt már 31 millió forint is, eredménytelenül soha nem dolgoztak. Ami Vaját felemelte, az a téli alma. Az utóbbi években Vaján és másutt is sok rosz- szat mondtak, mondanak a jonatánról, de a tényeken ez semmit nem változtat. — A hagyományos növénytermesztést fokozatosan, de gyorsan felváltotta az almatermesztés, jó jövedelmezett. A közös gazdaságban, a háztájiban az alma ma meghatározó. Talán meddő dolog lenne most a családiház-építésre, lakásberendezésre, kocsdvá- sárlásra és egyéb dolog megvételére fordított forintok eredetét kutatni. Nem is fontos, hogy ki miként dolgozott meg javaiért, fontos az, hogy dolgozott, hogy van munka, a vágyak, elképzelések megvalósításához anyagiakat adó lehetőség. A vajaiiak pedig dolgoznak, a termelőszövetkezet gazdálkodik és a tanácselnök kijelenti: — A gazdasági fejlődés kihat a település fejlődésére is. Mert igaz, hogy a tanács évi 20 millió forint költségvetéssel gazdálkodik, de hát ebből nem futja mindenre. A költségvetés 67 százalékát kulturális célokra fordítjuk. De mert szükség van más közösségi célokat kielégítő dolgokra is, igényeljük a költség- vetés forintjait kiegészítő társadalmi munkát, lakossági hozzájárulást is. Vaján így épült szolgáltatóház, így alakítottuk ki a piacteret, Őrben új óvoda épült, Rohodon egy kazánház felújításában, Nyírparasznyán a ravatalozóbán van benne a lakosság ■pénze, társadalmi munkája. Egyszóval együtt, egymással kölcsönhatásban fejlődik minden. És most hadd ne essen szó arról, hogy a nagyközség valamennyi településén hány kilométer járda, villanyhálózat épült, hány kutat fúrtak meg, hány közintézmény falait húzták fel. Hosszú a lista. Különben sem szalad Vajára senki az adatok hitelesítéséért. Ellenben ha nem is a járdák hosszát mérni, de a vármúzeumot megtekinteni nagyon sok embernek támad kedve Vajára menni. Őrzik a hagyományt — Negyvenezer ember évente az, aki hozzánk látogat. Ez önmagában is feladatokat ad, adott. Amit még nem sikerült teljesen megoldani, az a vendéglátás, de 1985-ben már lesz változás. Egyébként mi nagyon szeretnénk, ha Vaja az eddigiektől is több látogatót vonza- na. Vannak terveink. A vajai tó festői környezetben ma még csak néhány telektulajdonosnak, horgásznak jelent örömet. Ott parcellázással a meglevő húsz mellé még 87 hétvégi telket alakítunk ki, de létrehozunk egy szabadidős központot sport- kombináttal, kemping- és úttörőtáborral. Csodálatos a tó az úgynevezett ingó láppal. Ha kiépül a környék, kedvelt kirándulóhely lehet. Történelmet idéző hangulat ★ Vaja nagyközség. Ha a társiközségeket is nézzük, a közigazgatási terület 8076 hektár, 7490 a lakosok száma. A téli napok nagy eseményei most a falugyűlések, a zár- számadási küldöttgyűlések. Egyik helyen a község politika, másik helyen a gazdálkodás eredménye ás terve kerül szóba. Az aktivitás nagy. Érthető, hiszen ki más beszéljen, cselekedjen Vaján — Rohodon — Őrben — Nyírparasznyán, ha nem az őslakó. Seres Ernő
