Kelet-Magyarország, 1985. január (42. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-10 / 7. szám
4 Kelet-Magyarország 1985. január 10. Kádár János találkozott Lékai László bíborossal Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja szerdán a Parlamentben találkozott Lékai László bíborossal, a magyar katolikus püspöki kar elnökével. A megbeszélésen mindkét fél megelégedéssel szólt az állam és a katolikus egyház .rendezett viszonyáról, amely egyaránt szolgálja népünk és a béke egyetemes ügyét. Szovjet—amerikai külügyminiszteri tárgyalások Kommentár Gromiko szovjet és Shultz amerikai külügyminiszter kétnapos genfi találkozója, amelynek során nem kevesebb, mint tizenöt órán át tanácskoztak, az első lépést jelenti a leszerelési tárgyalások érdembeni folytatása felé. Az kezdettől fogva világos volt, hogy két nap alatt csakis ezt az első lépést lehet megtenni. Jelentős eredmény az, hogy megállapodtak: megkezdik a tárgyalásokat az űr- és atomfegyverzet kérdéseinek megoldására, méghozzá úgy, hogy e problémákat kölcsönös összefüggésükben fogják megvizsgálni és megoldani. A tárgyalások megkezdésének időpontját és helyét még január folyamán diplomáciai úton egyeztetik. A tárgyalások végső célját is sikerült a közös nyilatkozatban meghatározni. E szerint a világűrben meg kell előzni a fegyverkezési hajszát, a földön pedig a meglévő atomfegyverzetet kell korlátozni és csökkenteni. A nyilatkozat közzététele után a szovjet küldöttség szóvivője joggal minősítette eredményesnek a találkozót. A most létrejött első kompromisszumos lépést az tette lehetővé, hogy egyrészt leszögezték: valóban kölcsönös összefüggésben és mindkét részről egységes küldöttség keretében folytatják majd a tárgyalásokat. Másrészt — és ez a kompromisszum másik oldala — az egységes küldöttségeket három csoportra tagolják. Azt természetesen nem lehet megjósolni, hogy ezek a hosszú és nehéz tárgyalások mikor és milyen mértékű eredményeket hoznak. Az viszont már most világos, hogy a helyzet kulcsát az űrfegyverkezés jelenti, s éppen ez teszi újszerűvé a küszöbönálló tárgyalásokat. A tárgyalások sikere vagy kudarca voltaképpen attól függ majd, hogy az Egyesült Államok vezetése milyen döntést hoz az amerikai politikát jelenleg megosztó bel- ~ső vitában. Az Egyesült Államok hatalmi csúcsain azonban ez a küzdelem még nem ért véget. Éppen ez a döntő oka annak, hogy a biztató első lépés után igen kemény és hosszú vitákra kell számítani. (Folytatás az 1. oldalról) 8-án Genfben találkozóra került sor Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese, külügyminiszter és George P. Shultz, az Egyesült Államok külügyminisztere között. A találkozón megvizsgálták az atom- és űrfegyverzettel foglalkozó szovjet— amerikai tárgyalások tárgyának és céljainak kérdését. A felek egyetértenek abban, hogy a tárgyalások tárgya az űr- és atomfegyverzetet — mind a hadászati, mind a közép-hatótávolságú atomfegyverzetet — érintő kérdések komplexuma lesz. Mindezeket a kérdéseket kölcsönös összefüggésükben fogják megvizsgálni és megoldani. A tárgyalások célja olyan hatékony megállapodások kidolgozása lesz, amelyek arra irányultak, hogy a világűrben megelőzzék, a földön pedig megszűntessék a fegyverkezési hajszát, korlátozzák és csökkentsék az atomfegyverzetet, megszilárdítsák a hadászati stabilitást. A tárgyalásokat mindkét fél részéről egy küldöttség fogja folytatni, három csoportra tagolva. Végeredményben, a felek véleménye szerint, az elkövetkező tárgyalásoknak, akárcsak általában a fegyverzetkorlátozási és -csökkentési erőfeszítéseknek, mindenütt az atomfegyver teljes felszámolásához kell vezetniök. A tárgyalások megkezdésének időpontját és a tárgyalások helyét a hónap folyamán diplomáciai úton egyeztetik. A Német Szövetségi Köztársaságban „óvatos derűiá* látással” fogadják Andrej Gromiko és George Shultz genfi megállapodásának hírét. Helmut Kohl kancellár és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter „bátorítónak” minősítették a fegyverzet- ellenőrzési tárgyalások újra- felvételéről szóló megegyezést. Egyúttal azonban rámutattak, hogy a leendő tárgyalások sikerre viteléhez — a téma bonyolultsága miatt — sok időre és türelemre lesz szükség. A francia kormány szerdai ülésén Roland Dumas külügyminiszter a nemzetközi helyzetről beszámolva hangsúlyozta, hogy pozitívan kell értékelni Gromiko és Shultz külügyminiszterek genfi találkozóját. „E találkozó eredménye reményt nyújt arra, hogy- most igazi tárgyalások kezdődnek” — mondotta a külügyminiszter. „A decemberi NATO-ta- nácsülésen a külügyminiszterek elhatározták, hogy szoros tanácskozásokat folytatnak a fegyverzetkorlátozás és leszerelés kérdéseiben — utalt vissza a NATO-szóvivő azután, hogy Richard Burt és Paul Nitze szerdán tájékoztatták a NATO-országokat a Genfben lezajlott szovjet— amerikai külügyminiszteri találkozóról. Nitze ezt követően a brüsz- szeli amerikai nagykövetségen munkaebéd keretében találkozott Wilfried Martens belga miniszterelnökkel és Leo Tindemans külügyminiszterrel, akik a hét végén Washingtonba utaznak. Az ebéden szintén a genfi megbeszélések eredményéről tájékoztatták őket. A belga kormánynak a washingtoni megbeszélések nyomán márciusig kell döntenie arról, hogy „zöld utat” adjon-e a robotrepülőgépek belgiumi telepítéséhez. A decemberi NATO-ülésen a nyugat-európaiak szorgalmazták, hogy Washington ne csak tájékoztassa őket a Szovjetunióval folytatandó tárgyalásokról, hanem vegye figyelembe észrevételeiket. Kicseréljem? Ne cseréljem? (Szabó Csaba rajza) Javulnak a szovjet—kínai kapcsolatok Kína a szovjet—kínai kapcsolatépítés, valamint a kölcsönös megértés elmélyítése szempontjából pozitív jelentőségűnek értékeli Ivan Ar- hipovnak, a szovjet minisztertanács elnöke első helyettesének december végi kínai látogatását, s úgy véli, hogy a kínai—szovjet gazdasági együttműködésnek nagyok a .lehetőségei, közölte a kínai külügyminisztérium szóvivője szerdai tájékoztatóján. A kínai szóvivő ez alka- Ippmill. is,,fejvetette azonban, hogy még mindig „nagy akadályok” tornyosulnak a kínai—szovjet viszony-útjában. Kína, amikor „akadályokat” emleget, arra kívánja rávenni a Szovjetuniót, hogy változtasson harmadik országokhoz — Vietnamhoz, Afganisztánhoz — fűződő viszonyán és egyoldalú, az általános nemzetközi erőegyensúlyt is érintő katonai lépéseket tegyen. Hivatalosan bejelentették, hogy a hét végén Kínába érkezik az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke: John Vessey. A magyar ellenállási mozgalom történetében — érthetően — megkülönböztetett szerep jutott Budapestnek: az eddig ismert harminc- nyolc szervezett magyar partizáncsoport csaknem fele tevékenykedett itt. A németellenes, antifasiszta csoportok — egyebek közt — illegális nyomdákat működtettek, röplapokat és egyéb tiltott sajtótermékeket jelentettek meg. A budapesti partizáncsoportok közül erő és szervezettség — s harci sikerek szempontjából is — kiemelkedett az újpesti partizánoké, amelyet a kommunista párt újpesti területi bizottsága szervezett meg Földes László vezetésével. A párt a munkásmozgalmi hagyományokban oly gazdag kerület németellenes érzelmű dolgozóira támaszkodva, már a fegyveres akciócsoport megszervezése előtt kibontakoztatta a propaganda- és tömegmunkát, s több kis akció- csoportot is szervezett. Ezek nyilas járőröket támadtak meg, újból és újból megrongálták a németek telefonvonalait. A párt utasításának megfelelően, az újpestiek jól felfegyverzett katonai csoport létrehozására törekedtek. Ennek érdekében kapcsolatot teremtettek a Vilmos laktanyában székelő XIII/I. Kis- ka-zászlóalj antifasiszta tisztjeivel, akik huszonkét partizánt fegyverekkel, iratokkal, katonaruhával láttak el. Ezek az újpesti partizánok — persze csupán a papíron — a zászlóalj kihelyezett őrségeként szerepeltek. Központjuk az újpesti munkásotthonban volt. Járőreik üldözötteket mentettek meg, ahol érték, pusztították a nyilasokat, a németeket, rombolták a katonai hírhálózatot. Robbantócsoportjaik ötvenhárom esetben hajtottak végre ki- sebb-nagyobb akciókat, szüntelenül gyarapítva fegyverzetüket és egyéb felszerelésüket. A végén már négy gépkocsijuk, s egy csomó géppuskájuk, golyószórójuk is volt, és több mázsányi Tri—2 robbanóanyaggal rendelkeztek. Különösen három akciójuk vált ismertté. 1944. december 31-én — ellenőrzést színlelve — tizenegy partizán lerohanta az újpesti víztorony bizÁtgondoltság, előrelátás a tervezésben Ritka szerencsésnek mondhatják magukat a moszkvaiak: a lassan nyolc és fél milliós szovjet fővárosnak mindeddig sikerült elkerülnie a világszerte milliók mindennapjait megkeserítő közlekedési csődöt. Kétségkívül dicséri ez a jól átgondolt, a lakosságszám növekedésével lépést tartó fejlesztést, s az is valószínű, hogy ha a közlekedés szervezőinek tervei valóra válnak, akkor a jövőben is sikerül e fenyegető rémet elhárítani. A moszkvai közlekedésfejlesztés nemrégiben elkészült, az ezredfordulóig érvényes átfogó terve három fő célt tartalmaz: csökkenteni a közlekedéshez szükséges időt; enyhíteni a tömegközlekedési eszközök időnkénti túlzsúfoltságát; megbízhatóan ösz- szekötni a város határán gomba módra szaporodó új lakótelepeket a városközponttal. E célok szorosan összefüggnek, ám ha rangsorolni lehet, az első a legsürgősebb. A hatalmasra nőtt város átszelése már ma is másfél órát vesz igénybe, s a moszkvaiak átlagosan napi két órát csak azzal töltenek, hogy eljussanak munkahelyükre, s aztán haza. A távolságok pedig tovább nőnek: a szovjet főváros állandóan terjeszkedik, a múlt évben is több ezer hektárral nőtt a területe. Az új lakások több mint kilencven százaléka a néhány éve még városhatárnak számító gyűrű alakú autópályán kívül épül, és a mai 650 ezerről több millióra nő majd a lakótelepek és a városközpont között naponta közlekedők száma. A számítások szerint 2000-ben egy-egy moszkvai már átlagosan-napi tizennégy kilométert lesz kénytelen közlekedni. A mai gondok felszámolására, az újabbak elkerülésére Moszkvában a meglevő tömegközlekedési eszközök fejlesztését tartják a legjárhatóbb útnak. Alapvetően új közlekedésfajta meghonosítását'nem tervezik. A szakemberek szerint ugyanis a máshol használhatónak bizonyult egysínű városi vasút a szélsőséges időjárású szovjet fővárosban nem működne megbízhatóan, a mágnespályás vasút tervei pedig még nagyon sok finomításra szorulnak. így a szovjet főváros tömegközlekedésében a legfontosabb eszköz az évszázad végéig a metró marad, amely az utasáradatnak ma is csaknem ötven százalékát „szívja fel”. Hálózata évről évre bővül. Az idén éppen ötvenéves, egy körpályából és hat sugárirányú vonalból álló metrórendszer két, a várost teljes szélességében átszelő újabb vonallal egészül ki, s megépül több kisebb szárnyvonal is. Az ezredfordulóig forgalomba állítják a gyorsmetrót is, amelynek szerelvényei három, egyenként hatvan kilométer hosszúságú, még megépítendő pályán járnak majd. A jelenlegi városhatáron belül két kilométerenként, a külső lakótelepeken pedig négy kilométerenként állnak majd meg, s így 100—120 kilométeres óránkénti sebesség elérésére is képesek lesznek, szemben a mostani 40 kilométeres sebességgel. Tervezik expressz autóbuszok beállítását is. Ezek 200 —250 utast vihetnek egyszerre, s mivel nem a rendes járműfolyamban, hanem számukra külön kijelölt sávokon haladnak majd, átlagos sebességük eléri az óránkénti 50 kilométert. A nagy távolságokat befutó expressz autóbuszok kiegészítésére szánják a trolibuszokat, amelyek útvonalhossza a közeli években száz kilométerrel nő, s főleg az új lakótelepek belső közlekedését javítják. Szénmezők a BAM mentén. Képünkön: Nyerjungriban, Dél-Jakutia széntermelő komplexumában befejezéséhez közeledik az ország legnagyobb dúsítótelepének építése. A koksz- koncentrátum egy részét Japánba és más országokba exportálják. A Bajkál—Amur vasúti fővonal építése újabb ösztönzést adott egy egész sor területitermelési komplexum fejlődéséhez. Ezek közül az első a Dél-jakutiai Területi-Termelési Komplexum, az Aldan nevű szibériai folyó eredeténél. Itt igen értékes természeti kincset — kokszolható szenet bányásznak. A szénkészletek, a legszerényebb számítások szerint is 40 milliárd tonnát tesznek ki. A Nyerjungri város közelében fekvő „Moscsnij” (Óriási) bánya széntelepe 50 méter vastag, s ez alatt a széntömeg alatt még néhány szénréteg húzódik. itt már óriási külszíni bánya üzemel, amelynek ,a tervezett kapacitása meghaladja a 9 millió tonna kokszolható, és a 4 millió tonna energetikai szén mennyiségét. Nyerjungriban a kokszkon- centrátum előállításához még az év elején üzembe helyezik a dúsítótelepet. Befejezéséhez közeledik ä hőerőmű építése is, amelynek első blokkja 1983 óta üzemel. Teljesítménye az első szakaszban 600 ezer kilowatt lesz, a távlati tervekben ez 2 millió 400 ezer kilowattra növekszik. Az utóbbi időben a nyerjungri kokszolható szenet Japánba exportálják. Reagan dilemmája Felrobbant a nyilasház tosítására kirendelt őrséget; felszedték a robbanóanyagot és ezzel megakadályozták, hogy a kerület számára lét- fontosságú víztoronyot a levegőbe röpíthessék. Az akció során nagy mennyiségű robbanóanyagot, lőszert, felszerelést, fegyvert zsákmányoltak. 1945. január 9-én este egy tizenkét fős raj hatolt be az újpesti nyilasok központjába, az úgynevezett Apolló- házba. A nyilasok hirhedt „Nemzeti Számonkérő Széke” nevében léptek fel, s az ott letartóztatásban lévő mintegy ötven fogoly „kivégzés céljára történő kiadatását” követelték. Merész tervük sikerrel járt, ^ még arra is ügyeltek, hogy az átadott rabokat a Duna felé hajtsák, mintha valóban ott akarnák kivégezni őket. Később azután a menet irányt változtatott, s a fegyveres partizánok kíséretében a kiszabadultak bevonultak az alakulat új szálláshelyére, a Szántó-féle bútorgyárba, ahol gondoskodtak fegyveres védelmükről. Még ugyanezen az éjszakán újabb látogatást tettek a partizánok az újpesti nyilasok fészkében, a már említett Apolló-házban. Hármójuknak — azzal az ürüggyel, hogy elkobzott aranyat hoztak — sikerült az épületbe bejutniuk. Ám a csomagban valójában tizennégy kilogrammos robbanótöltet volt. A kis osztag tagjai leütötték kísérőjüket, majd egy alkalmas helyen meggyújtották a gyújtózsinórt, és máris siettek kifelé. Távoztukban lelőtték a kapuőrt, és éppen csak ki j ütöttek, amikor' a nagy erejű töltet felrobbant. Az épület egy része azonnal romba dőlt; a leomló falak 28 fasisztát temettek maguk alá. Ennél az akciónál halt hősi halált a feladatot végrehajtó partizánok egyike, Bán Tibor. A nyilasház felrobbantásakor fegyverrel igyekezett biztosítani társai kijutását az épületből. A bomba felrobbanását követő óriási zűrzavarban és pánikban kapta a halálos lövést. Bán Tibor azon a napon halt meg, amikor a szovjet egységek felszabadították Üjpestet; január 10-én temették el, és sírjánál ott voltak bajtársai is. U. L.
