Kelet-Magyarország, 1985. január (42. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-28 / 22. szám

1985. január 28. Kelet-Magyarország 3 Q KÉRDÉSEIRE FTHIiW H Erőss Károly, a Szabolcs Volán igazgatója ötvennél több kérdést jut­tattak el olvasóink szerkesz­tőségünkhöz, hogy továbbít­suk a Volán igazgatójához. Sok volt az azonos kérdések száma, ezekre természetesen nem külön-külön találhatják meg olvasóink a válaszokat, de az ilyen kérdések azt is jelzik, hogy ezeken a terü­leteken valóban van javíta­nivaló a közlekedésen. És akkor következzenek a kér­dések. Miért csak összevont bérlet érvényes az orosi járatra? — A 4-es jelzésű járat, — amely a Jókai tér és az oro­si autóbusz-váróterem kö­zött közlekedik, mint helyi­járat, havi bérlettel igénybe vehető. A vonal teljes hosz- szán összvonalas bérletek ér­vényesek, mint ahogy a készpénzes viteldíj is, febru­ár 1-ig 2X2, ezt követően 2X4 forint. Aki azonban a tejporgyári szakaszhatárig veszi igénybe bármelyik irányból a 4-es járatot, ele­gendő az egyvonalas havi bérlet megváltása. A konzervgyár dolgozói tették szóvá, hogy Örökösföldről, az 5- ös autóbusszal munkahelyük megközelítése nehézkes, mivel csak a 12-es járattal tudnak to­vábbutazni. Javasolják a 7/A, 8/A vagy a 8-as autóbusz útvonalát helyezzék át a Bethlen Gábor utcára. — A kérdés első felére vá­laszom, hogy az átszállásos eljutási lehetőségnél egysze­rűbb megoldás is van, ugyan­is a műszakkezdésekhez örö­kösföldről 6-os jelzéssel in­dítunk autóbuszokat a Pető­fi térre. A Petőfi téri autó- busz-végállomas és a kon­zervgyár közötti gyaloglási távolság 200 méteren belüli. A kérdés második felére vá­laszolva: a város szerkezete, a kialakult utazási szokások szükségessé teszik, hogy a Széchenyi utcán közleked­jünk, lévén róla könnyen megközelíthető a Bethlen Gábor út és a Széchenyi ut­ca közötti lakóterület, két középfokú tanintézetével, a SZÁÉV műszaki telepével, valamint a Széchenyi út Arany János utca közötti la­kóterület, a SZÁÉV központi irodái, s ugyancsak két kö­zépfokú tanintézet. Meg kell jegyezni, hogy ezeket az utasáramlási irányokat alap­vetően még az 1968-ban megszűnt villamosvonal ve­zetése alakította ki. A kiala­kult vonalvezetésben változ­tatni „honnan-hová” utas­számlálás alapján, előrelát­hatóan, a VII. ötéves terv­ben kívánunk. Az AGROKER dolgozói kér­dezték, hogy a reggel 7,00 óra­kor a Tölgyes csárdától induló 19-es autóbusz útvonalát nem lehetne a Guszev-lakótelepig meghosszabbítani ? — A 19-es autóbusz útvo- nalának meghosszabbításá­ról korábban már felvettük a kapcsolatot a közterület­fenntartó vállalattal, akik ígéretet tettek, hogy az au­tóbuszfordulót telepük mel­lett, a Bokréta utca végén megépítik. Az autóbuszfor­duló elkészülte után a 19-es autóbuszok menetrend sze­rint a Bokréta utcáig fognak közlekedni. Az AGROKER dolgozói számára javaslom, hogy utazásukhoz a város- központból a 9-es jelzésű au­tóbuszt vegyék igénybe, melynek végállomása Gu- szev-lakótelepen van. Borbányai olvasónk kérdezi, hogy a Nagykállóból 15,53-kor induló - autóbusz menetrendjében miért nem szerepel, hogy gyors- járat, ugyanis ezt csak a fel­szállás után. az autóbusz veze­tőjétől tudják meg, hogy nem áll meg a kórház előtt. — Az 1984—85-ös évre ér­vényes helyi autóbuszjárat menetrendfüzeteibe sajnála­tos módon a „gyorsjárat” megjelölés nélkül került be a 15,53-as nagykállói járat, mint Csárda utcától induló helyközi autóbuszjárat. Az 1985—86-ra . érvényes me­netrendünkben ezt a hiá­nyosságot pótolni fogjuk. Kedves utasunknak javasol­juk, hogy a Csárda utcától 15,40, 16,00 vagy 16,30-kor induló 2-es jelzésű járatain­kat vegye igénybe utazásá­hoz. A sóstóhegyi járat nagyon rit­ka, reggel csak egyetlen busz közlekedik a 22-es járaton, an­nak a Tölgyes csárdától nem kedvező a helyi járatokhoz csat­lakozása. Ünnepnapokon, vasár­nap ritka a 2—2,5 órás autóbusz­közlekedés. Ugyancsak kérik a menetrendben feltüntetni a Ke- mecsei úton közlekedő helyközi járatokat is. — A sóstóhegyi vasútállo­más és a Tölgyes csárda kö­zött közlekedő 22-es járat a reggeli órákban, az első mű­szakba járóknak (indulási idő 4,58) és az adminisztratív dolgozóknak (indulási idő 7,00) kíván a 14-es járatnál rövidebb eljutási lehetőséget biztosítani. A 22-es járat 13 perc alatt éri el a Tölgyes csárdát, ahonnan 7,13—7,20 közötti időben az összes Töl­gyes csárda végállomástól in­duló autóbusszal lehetséges a továbbutazás. A járat nép­szerűségét bizonyítja az is, hogy a 7,00 órás járaton be­indításkor szóló autóbuszt közlekedtettünk, azonban a megnövekedett utazási igé­nyek miatt a menetrendvál­tozás óta csuklós autóbuszt közlekedtetünk. A vasárnap és ünnepnapokon közlekedő autóbuszjáratainkat felül­vizsgáljuk, és a májusi me­netrendváltozáskor azt ked­vezőbbé tesszük. Az 1985—86. éves menetrend szerkesztése­kor a helyi járati menet­rendben feltüntetjük a Ke- mecsei úton közlekedő jára­tokat is. Egy sóstóhegyi iakos kérdezi: tervezi-e a vállalat a 14-es já­rat 6—8, valamint 16—18 óra kö­zötti járatsűrítését? — A közeljövőben a vál­lalat fejlesztési és hitellehe­tősége nem teszi lehetővé a helyi járatban foglalkoztatott autóbuszok számának szük­séges mértékű növelését. Mi­vel a kérdésben jelzett idő­pontban valamennyi autóbu­szunk közlekedik, így sajná­latos módon a vonalhálóza­ton sehol sem tudunk járat­sűrítéseket végrehajtani. A csúcsforgalmi zsúfoltság csökkentésének egyetlen reá­lis és a jelen körülmények között megvalósítható módja a lépcsőzetes munkaidő és tanításkezdés ismételt felül­vizsgálata, megszervezése, be­vezetése és következetes be­tartása. (A most meg nem vála­szolt kérdésekre keddi szá­munkban térünk vissza.) A kompot sem kímélte a zajlás. (Vácz Sándor felvételei) Munkatársunk helyszíni riportja Harc a jéggel és a vízzel (Folytatás az 1. oldalról) — Reggel hét órakor még folyt a víz — mondja Bérén- esi Zoltán híd mester —, úgy látszott, ahogy olvad, magá­val viszi az anya jeget. Aztán kilenckor minden megválto­zott. A felülről érkezett je­get a sodrás felrakta az anyajég hátára, s fenékig megfagyott a folyó. A megfordult, hosszában álló jég ijesztő még a szak­ember szemének is. Mondja is a tiszakanyári gátőr: ez neki sem tetszik, pedig meg­ért már néhány télvégi zaj- lást. Két nappal korábban, csü­törtökön még a Tisza legfelső szakaszán okozott csak gon­dot a folyó vízgyűjtő terüle­tén hirtelen megenyhült, s csapadékosra fordult idő. A Tiszát teljes hosszában taka­ró jég olvadásnak indult, a vízügyi igazgatóság figyelő szolgálatot rendelt el Vásá- rosnamény és Tiszabecs kö­zött. A figyelésből hamar har­madfokú készültség lett. A víz Vásárosnaménynál 3,5 métert emelkedett, s csütör­tök este a jeges ár két mo­toros hajót, két tanyahajót, uszályokat és kompokat, ösz- szesen 11 vízi járművet sza­kított ki a téli kikötőből, s az egyik hajóról helikopterrel kellett kimenteni egy em­bert. Mondják: már most is nagy a kár, s még a csenge­nek is bosszankodhatnak a naményi jégsodrás miatt. Kaptak egy kompot, ami ta­valy nyárig Lónyán teljesí­tett szolgálatot, s el akarták vinni Csengerbe. Naményig levontatták a Tiszán, de ott a béli kikötőbe került, mert a Szamos vízállása olyan ala­csony volt, hogy nem vontat­hatták fel Csengerbe, most pedig elsodorta a jeges ár. Szóimba ton délelőtt a vá- sárosnaményi hídról már csak a part mentén látni a jeget. Feljebb. Tiszaszalkán még tart az ügyelet, de a nehezén már túl vannak. Gutper József mondja: teg­nap kellett volna jönni, ami­kor 8 kilométer hosszú, 2—4 méter vastagságú, a folyó teljes szélességét borító tor­lasz indult el Tivadar és az országhatár között. Most va­lahol másutt okoz gondot. Azt hinné az ember, föl­jebb már teljes a nyugalom. Á tiszaadonyi rév környéke kihalt, aztán kiderül, hogy nem is lehet a közelébe men­ni. A komp egy álló jégtor­lasz tetején árválkodik, a víz emeli a jeget, s pattogá­sa félelmetes. Ha valaki messziről néz a lónyai révházra, azt hiszi, tűzrakáshoz készülődnek, mert hatan gallyazzák a láb­szár vastagságú akácot. — A hidast akarnánk ki­szabadítani a jég fogságából — mondja az öt révész egyi­ke, s mutatják hatodik társu­kat, a halászt, aki kora reg­gel óta segítségükre van. A komp (ezt nevezik a révé­szek hidasnak) szinte bizton­ságos helyen tudható, úgy mondják, onnan nem viszi el a jég, de féltik, tavaly kapott új kincsüket, s ezért vigyáz­nak annyira rá. Az akácfák­kal a partot markoló két-há- rom méter mély, négy-öt mé­ter széles jeget szeretnék el­tolni, egyelőre kevés siker­rel. Míg mi kocsival a folyókö­zeli utat járjuk, fönt a nö­vényvédő helikopterek cir­kálnak a Tisza felett. Kémle­lik, hol egybefüggő a jégta­karó, hol vannak a csütör­tökön elszabadult hajók. Egy összegyűrt kompot Dombrád fölött egy kilométerre talál­nak meg, egy hajó Újkenéz közelében, s mire besötéte­dik, már azt állapíthatják meg, hogy a tizenegy hajóból hat jégmentes vizen van, kö­zülük négy pedig már bizton­ságban érezheti magát, de ötöt még fogva tart a jég. Jeczkó János, a vízügyi igazgatóság főmérnöke va­sárnap délelőtt mondja: azt hittük, szombat estére Domb- rádnál is megindul a jég, hiszen felülről meleget kap, olvasztja az eső, de mégsem ez történt. Tokaj és Domb­rád között még mindig áll a jég, ezért Tiszalökről jégtö­rők indultak Tokaj felé. A Szamos, a Túr is olyan, mint a Tisza, néhol zajlik, néhol áll a jég, ezért az 577 kilomé­ter hosszú gátból 500 kilomé­teren készültséget tartanak. Szombaton és vasárnap Ló- nya és Fényesünké között volt legnehezebb a helyzet, körülbelül 400 ember és 50 jármű dolgozott és a folyók, a jég adta munkát az emberi felelőtlenség is tetézte. Ci- gándnál egy asszonyt és két gyereket kellett menteni, mert kíváncsiságból közelről akarták megnézni a zajló Ti­szát. Az esős, meleg vasárnap sem hozott lényeges változást a Tiszán, a tokaji torkolattól útnak indult öt jégtörő vi­szont estig 4 kilométeres sza­kaszon törte fel a folyó jég­páncélját. Balogh József SZERKESZTŐI OOOOOOOO Mondhatnok: kialakult az a műfaj, amit magyarázko­dásnak hívunk, s ma már aligha van nyilatkozat, hi­vatalos válasz, amely el ne jutna addig a felelősig, akit már nem lehet felelősségre vonni. Ezen meditálok a hé­ten, olvasva újságokat, hall­gatva híreket. Hogy mibe torkoltának a magyarázatok? Nos, a leggyakoribb az idő­járás. Aztán van az olyan régi felelősség, amely már el­avult. Aztán jönnek az oly bonyolult relációk, hogy a nagy sokaságban kihámozha- tatlanná válik, kire mi tar­tozik. Vagyis szalámi mód­ján elaprózódik a felelősség, márpedig a szelet nem hi­báztatható azért, mert rossz a rúd. A legfrissebb azonban a következő: nincsen pénz. Essék szó bolt megnyitásá­ról, elhúzódó munkáról, in­frastrukturális létesítmé­nyekről, pontos áruszállítás­ról, esztétikus épületekről, környezetszépítésről, kultu­rált árucsomagolásról, rende­zett közlekedésről — vissza­tér a bűvös jelige: nincs pénz. És mondjuk, ha kell, ha nem kell. Lassan az az ember érzése, hogy mi tulajdonképpen a rá­fizetésekből élünk. Hiszen ha összeadjuk azt a pénzt, ami nincs, s összevetjük az­zal, ami mégis létesül, meg­dermedünk. Mert mindebből az derül ki, hogy mégis van, ami nincs. Csodálható, hogy ezek után élni kezdtem a gyanúperrel: nem is mindig a pénz kevés. Sokkal inkább megkérdőjelezhető: vajon ki hogyan gazdálkodik a meg­levővel? Vajon hány impro- duktívot cipel a termelők tá­bora? Teljesen világos: minden gondolkodásnál könnyebb deklarálni: nincsen pénz. Ez sok mindent megmagyaráz, s ami a fő: a nyilatkozót fel­menti a felelősség alól. Mert csinálnám én, kérem, de hát. . A tehetetlenség és a nemakarás azonnal kész az önfelmentő érvvel. Böngészem a statisztikai hivatal jelentését. Nem taga­dom, nem minden passzus­nál ugrálok örömömben. De az is igaz, megnyugodva lá­tom: a múlt évben is halad­tunk előre. Valahol tehát volt pénz, ha nem is sok, s volt mellé ész is. Ez győz meg ar­ról, hogy kétségtelen szorító a gazdasági helyzet, de leg­alább olyan nyugtalanító, hogy milyen sokan tartanak még a cselekvés helyett a magyarázkodásnál, (bürget) mt EMBERE Amíg beszélgetünk, a fő­orvosi szoba ajtaján gyakran kopognak. Kollégák, betegek. Vásárosnamény kis kórházá­ban mostanában különösen nagy a forgalom. A tartós hi­deg, majd a hét közepén hir­telen jött meleg front sok embert megviselt. A belgyó­gyászati osztály vezetője, dr. Mezősi Zsombor arra panasz­kodik, hogy már a hét elején növelni kellett a pótágyak számát... Nehéz, ám sike- rekban is bővelkedő napokra tekint vissza a főorvos. Sikerként könyveli el, hogy december végére befejezték a kórház fűtésének korszerűsí­tését Újabban gáz ontja a jó meleget a betegszobákban. — Szerencsénk és a bete­Dr. Mezősi Zsombor gek szerencséje is, hogy ez a kemény tél nem tavaly jött, mert akkor bizony fáztunk volna mindnyájan. Egy hosz- szabb folyamat a kórház kor­szerűsítése, örülünk, hogy a nagy hideg az átadás után jött. A korszerűsítést termé­szetesen az igazgatónk és a gazdasági helyettese harcolta ki, de mint párttitkár én is támogattam őket. — A közelmúltban újravá­lasztották. Milyen fontosabb döntésben vett részt azóta? — Január 16-án ismét en­gem választottak az intéz­mény párttitkárának. Azóta összeült az igazgatói tanács, amelynek mint párttitkár, hivatalból tagja vagyok. Az ülésen az idei bérfejlesztés­ről tárgyaltunk. Annyit már­is elárulhatok, hogy kedvező­ek a bérfejlesztés kilátásai. A múlt héten néhány technikai dolgozónk megkeresett mint párttitkárt, s kérték, magya­rázzam meg az áremelések összefüggéseit. Az utóbbi na­pokban a közelgő KlSZ-vá- lasztás előkészítésében segéd­keztem. — Azt mondják, az egész­séges emberek is jól ismerik Beregben. — Bereginek vallom ma­gam. Húsz évvel ezelőtt ki­tüntetéssel végeztem el az egyetemet, s ekkor még volt olyan tervem, hogy nagy vá­rosba megyek dolgozni. Az­tán megszerettem az ittenie­ket, úgy érzem, ők is engem. A Vöröskereszt szervezéséi­ben gyakran megyek üze­mekbe, falvakba egészségügyi előadásokat tartani. A fele­ségem szintén orvos, három gyermek apja vagyok, így „rokoni ágon” is ismerősökre teszek szert. — Ismerik, sőt tegezik trak­torosok, lakatosok is. hiszen tagja egy igen összetett kol­lektívának, a munkásőrség­nek. — Tizenkét éve vagyok a beregi munkásőrök orvosa. Lövészeten, gyakorlaton együtt vagyok velük. Sikerült jó kontaktust kialakítani a munkásőrökkel. A legtöbben a keresztnevemen szólítanak, néhányan Zsombinak becéz­nek. Hogy mit kapok tőlük? Emberi tapasztalatot, baráti kézfogást. Én meg minden egészségügyi segítséget meg­adok nekik és családtagjaik­nak, persze nem elvtelen se­gítségre kell gondolni. — A beregi munkásőrök szombaton díjat vettek át. — Elnyertük a megye leg­jobb egységének járó ván­dorserleget. Szombaton is ügyeletes voltam, s mint a legtöbb orvost, engem is ne­héz helyettesíteni. A díjátadó egységgyűlésen nem vettem részt végig, vissza kellett mennem betegeimhez. De friss még az örömöm, együtt örülök a többi munkásőrrel. (nábrádi)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom