Kelet-Magyarország, 1985. január (42. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-22 / 17. szám

1985. január 22. Kelet-Magyarország 3 Három „pártatlan” vélemény Válaszolni naponként Nem belső pártügy a kongresszus irányelveiről vitázni, véleményt mondani. Természetes joga ez a pártonkívüliek- nek is. Különösen az utóbbi negyedszázad a tanúja az együttgondolkodás, az együttes cselekvés sikereinek. Szíve­sen adunk lehetőséget ezúttal a Nyíregyházi Mezőgép Vál­lalat három fiatal pártonkívüli mérnökének: mondják el gondolataikat, jobbító szándékú megjegyzéseiket. A MÉRCE. Tóth János gyengeáramú villamosmér­nök. Energikus, alig 30 esz­tendős fiatalember. Két éve dolgozik a vállalatnál. Az NC automatikai csoport ve­zetője. — Nekem különösen az tetszett, s ez megnyugtató is, hogy „fent” pontosan látják a dolgokat: az eredményeket is, gondokat is. Ne tűnjék nagyképűségnek, ha én írtam volna- a rólunk szóló pasz- szust, ugyanezt fogalmazom meg. A műszaki értelmiség ér­tékrendjével kapcsolatban megjegyzi: még mindig nem kapnak megfelelő társadal­mi megbecsülést sem anyagi­lag, sem erkölcsileg. — Nekünk most az irány­elvek intelmei szerint olyan termékekkel kellene megje­lenni a piacon, amelyek nemzetközileg méretnek meg. Csakhogy igen hosszú egy kiváló termék útja a piacig. Mi az oka? Feltétlen fejlesz­teni kell a háttéripart: kor­szerű alkatrészgyártást lét­rehozni a mikroelektroniká­ban és kiváló, jól szervezett, időbeni anyagellátást. Példát említ a hátrányok­ra. — Most még kénytelenek vagyunk az egyik gyártmá­nyunkba NSZK-ból impor­tált alkatrészt felhasználni. Nem hiszem, hogy jobb koo­perációval ne lennénk rá képesek, ha igyekszünk a még szunnyadó tartalékokat mozgósítani. Ismeretes, hogy Magyaror­szágon ez a vállalat a leg­nagyobb esztergagép-felújító. A piac kényszerítette arra, hogy a már korábban elké­szült és átadott gépeket pót­lólagos automatizálási ele­mekkel szereljék fel. Így a masinák többet tudnak. — Nyugaton ez már kifor­rott technológia. Ha meg akarunk élni, élőbbre kell lépnünk, sorozatgyártását megoldani. Általa háromszo­rosára növekedne a CNC-gé- pek termelékenysége, és az áruk harmadára csökkenne. A bökkenő az, hogy nem kaphatók hozzá részegységek, alkatrészek. Célul tűztük ezek kifejlesztését, s az idei BNV-n szeretnénk bemutat­ni az új gépet. A VÁLASZ. Beke László gépészmérnök. 1978 óta dol­gozik a vállalatnál, gépgyár­tási technológiával foglalko­zik. Alig 32 esztendős. — Érdekelt: vajon milyen gondokra irányítja a figyel­met a kongresszus irányel­vei. Egyik helyen ezt ol­vastam: „Célszerű összpon­tosítani erőinket az energiát, a nyersanyagokat takaréko­san feldolgozó technológiák bevezetésére.” Bizonyára kü­lönös jelentőségük lesz, mi­után önálló lett vállalatunk. Eddig ugyanis a gyártmá­nyokhoz szükséges dokumen­tációk nagy részét készen kaptuk, amelyeken már nem lehetett változtatni, holott történetesen jól tudtuk, hogy megvalósulásuk az esetek többségében többletenergiát és anyagfelhasználást igé­nyel. így születtek a túlsúlyos, olykor nem versenyképes ter­mékek, például a tartályko­csik a vállalatnál. — Ezeket most sorra felül­vizsgáljuk, s ahol lehet, ke­vesebb anyag felhasználásá­val, korszerűbb termékeket állítunk elő. Gondolom, az irányelvek ugyanúgy vonatkoznak ránk is, mint a párttagokra. Szá­munkra is megmutatják, mit kell tenni. Dé hogy miként, arra a napi munkában ne­künk szükséges válaszolni. AZ ÉRDEKELTSÉG. Fe­kete Lajos gépész üzemmér­nök, alig 30 esztendős és a gyártmányfejlesztési csoport egyik oszlopos tagja. — Ha olyan jók lennénk a megvalósításban is, mint a célok kitűzésében, elemzésé­ben, kevesebb volna a gon­dunk. — Érthető, a műszaki ér­telmiségtől várják el elsősor­ban a műszaki haladást, az előbbre jutást. Ehhez azon­ban kézzelfoghatóbb anyagi érdekeltség is szükséges. Je­lenleg egy jó szakmunkás másfélszeresét keresi annak, mint amennyit egy mérnök. Ez feszültségeket okoz a mérnök—munkás viszony­ban, holott éppen ezektől a rétegektől várjuk a műszaki haladást. Szünetet tart, majd néhány pillanat múlva így gondolko­dik: — Olvasom az irányelvek­ből, hogy intenzív gazdaság- fejlesztés a célunk. Csakhogy ehhez fontos: minél keve­sebb élőmunkával, minél korszerűbb terméket állít­sunk elő. Hogyan lehetséges ez, anyagi feltétel hiányá­ban? Korszerű gépi beruhá­zásokra és szerszámellátásra nincs pénz. Marad a tartalé­kok kutatása, a szigorú taka­rékosság. Ezekkel persze csak enyhíteni lehet a gon­dokon. Nos nálunk pályáza­tokat szokott kiírni a veze­tés. Igazán sok szép ered­ménnyel járt ez eddig. — Mi volt az eredménye? — A GS—5R típusú takar­mányszállító gépünk túlsú­lyos volt. Sikerült úgy meg­oldani, hogy kevesebb anyag­ból gyártsuk. Változtattam a konstrukcióján is, így kor­szerűbb lett. Újra hangsú­lyozom: ezek átütő sikert nem hoznak. Gyökeres válto­zásra van szükség. Sok min­dent korszerűsíteni kell: az üzemszervezéstől a marke­ting, a piackutatási munkáig. Farkas Kálmán 1. Felbontom a hétdecis deb- rői palackját. A bor kelle­mes, íze megszokott. Járkál az ember, bevásárol, elol­vassa az újságot, folytat va­lamely nagyobb munkát, vagy belekezd épp egy na­pilapba való kisebtr írás­ba; ám csak csendesen, szé­pen, amolyan öregurasan már; határidők nem köt­nek, még az ifjabb kor nagy munkái idején sem kötöt­tek; megesett persze, hogy tíz nap alatt megírtam egy gondolatilag-figurálisan élő kisregényt — de a teljesít­ményt soha nem szabad alárendelni az időnek. Vagy van mondandó, akkor rend­ben, ha nincs: hagyni kell az egészet. Jut eszembe mindez arról, hogy felbontom a debrői pa­lackját, töltök egy pohár­kával, a bor kellemes, íze megszokott, de nicsak. A borban egy teljesen ép szőlőmag. Szétnyomnám, nem megy. Él, Annyi fej­Álmakarikck csokoládéban A vajai II. Rákóczi Fe­renc Termelőszövetkezet zöldség-gyümölcs desszert üzeme ez évtől a Buda­pesti AGRO-Industria Vállalat önálló leányvál­lalata lett. Ebben az év­ben közel 42 millió fo­rintos a tervük, 36 vagon késztermék gyártását cé­lozzák meg, melynek je­lentős része tőkés export­ra jut. A holland, angol és NSZK exportok mellett, hamarosan a KOSUMEX révén szovjet és csehszlo­vák kishartármenti for­galmat indítanak közked­velt édesített termékeik­ből. Képünkön: a CA- VANNA csomagológépen csokoládéba mártott alma­karikát csomagolnak bel­földi forgalmazásra. (Jávor L. felv.) VAGÉP: lavftöbázis Mintegy huszonkétmillió forintos költséggel korsze­rű haszonjármű javító bá­zist alakítanak ki a nyíregy­házi VAGÉP Vállalatnál. A csarnokot a tervek szerint március végén adják át. Ezzel a vállalat szakemberei a korábbiaknál lényegesen korszerűbb körülmények kö­zött fogadhatják a Szovjet­unióból érkező gépkocsikat, s azokat alaposabban fel­készíthetik a hazai forgalom­ba állításuk előtt. Újdonság még a VAGÉP- nél: január elsején közösen a KPM felügyelettel meg­kezdődtek a teherautók fo­gyasztásának próbamérései. Az itteni tapasztalatokat fel­használva február elsejétől kezdve folytatódik az autók üzemszerű fogyasztásméré­se, s ha az eredmények azt mutatják, hogy javításra van szükség, azt helyben el is végzik. DlttüVÁLL: lanuári export Idei tőkés export kapaci­tásának már kilencven szá­zalékát lekötötte a Nyíregy­házi Divat Ruházati Vállalat. A tervek szerint ebben az év­ben mintegy 90 ezer darab felsőruházati cikket szállíta­nak külföldre, így várható exportárbevételük meghalad­ja a harmincmillió forintott. A terv teljesítése feszített tempót követel a kollektí­vától, ezt mutatja a januári program is. E -hónap 11. nap­ján 1500 darab kosztümöt és blézert szállítottak az NSZK- beli Canda cégnek, míg ja­nuár 18-án 1800 női ballon­kabátot indítottak útba ugyanoda, egy másik nyugat­német partnerüknek ötszáz kosztümöt küldtek. A feszí­tett termelés eredményekép­pen januári tőkés exportju­kat tíz százalékkal teljesítik várhatóan túl. tés, derítés, tisztítás után, amelyeken a nagy pincé­szetekben átmegy ez a bor, rejtély előttem, hogyan ke­rült a magocska mégis az üvegbe. Galambos Lajos; MAG Megtörtént már, hogy sző­lőszemet ültettem, s az há­rom esztendő múltán ki­hajtott. A vesszőcskét visz- szavágva, öt év múlva va­lamiféle termést is hozott, különösen, ha nemes szem­mel beoltatott. Elültetem ezt a magot is majd a tavaszon. Elvégre, ha fáraósirok- ban talált szőlő- és búza­szemek ezer esztendők múlva is éltek Schlimann szerint, ez az enyém miért ne élne, s éledne meg? A 95. születésnapon Egy kemény élet boldog napjai — Én azt mon­dom, hogy az em­ber nem halhat meg, amíg boldog nem volt — mond­ja a Kossuth ut­cai bérház takaros kis szobájában Borika néríi, aki most ünnepelte 95. születésnapját. Somogyi Gyulá- né a múlt század utolsó évtizedének kezdetén született Pócspetriben. Ne­héz volt a gyerek­kora, hiszen a sze­gény paraszt csa­ládban sok volt a munka, a gond, s aztán a század ele­jén — alig, hogy felcseperedett — a másfél millió ma­gyarral együtt ő is „kitántorgott” Amerikába, mun­kát találni, sze­rencsét próbálni. Tizenegy évet töl­tött ott, dolgozott egy new- brunswicki szivargyárban, s korszaknyi tapasztalattal tért haza. Szakszervezetet szervezett, ott ismerkedett a szocializ­mus elveivel. Amikor 1921- ben hazajött, találkozott ké­sőbbi férjével, aki akkor ér­kezett meg a Szovjetunióból. A folytatás egyszerű: hama­rosan megértették, megtalál­ták egymást. — Mikor Nyíregyházára kerültem, alig volt mozgalmi élet. Csodálkoztam is, ho­gyan lehetséges? A régi ti- zenkilencesek azt mondták, félnek, mert aki szót emelt, az börtönbe került. Bfztat­\ 2. Olyan tán a gyerek is, mi­ként a szőlő- s a búzakalász magja. Holott ők igazán nem vegetálnak, csupán harsogva élnek, itt a nagy játszótéren, az erkélyem­ről pompásan megfigyel- hetően. Hatalmas karély zsíros-, töpörtyűs-zsíros, vajas, vagy mit tudom mivel kent ke­nyereket hoznak nekik az anyukák, nagyókák. Nem is ebédeltek, nyilván, amint a suliból megérkeztek, be­vágták a táskát az előszo­bába, s irány le! Estig onnan nem mozdít­hatók. Csúszkálnak, szán­kóznak, nadrágféken «isi­tornak, boldogok. Nyilván a leckéiket is megtanulják, hisz mi is így viselkedtünk, és a leckéinket mi is meg­tanultuk valamikor, vala­hogy ... Ha felnőnek, fele­lős emberek lesznek, majd elmondják az utódaiknak bizonyosan, hogyan tanul­ták meg a leckéiket. Csak legyen élet. ______________________________J tam őket, hogy ne hagyják magukat, mert minél többen leszünk, annál nehezebb el­bánni velünk. így került ez az alacsony, törékeny asszonyka a sza­bolcsi munkásmozgalomba, s 1924-ben a pártba. Rengeteg az élménye, s gyerekkorától kezdve mindenre emlékszik. Pontosan idézi a felszabadu­lás utáni hónapokat, éveket. És van miről beszélnie. Min­denben benne volt, mindenbe bevonták, és mert szívesen és jól csinálta, egyre több lett a megbízatása. Hogyan alakult az élete kezdetben, 1944 ősze után? Kisgyűléseket tartott, hiszen az emberek féltek a jövőtől, bátorítani kellett őket: fog­ják meg a munka végét, mert ettől várhatunk csak ered­ményt. Ott volt a megalakult nőszövetség első soraiban. Sok egyedül maradt asszony kereste meg. „Alig voltam otthon, azoknak az asszo­nyoknak segíteni kellett. Leg­alább jó szóval, tanáccsal, ha munka akkoriban nem is akadt számukra. Otthon mos­ni kezdtem, azt is sokszor abba kellett hagyni, mert jöttek, segítsek. Azután sok asszony csak azért keresett fel, hogy közölje nagy-nagy örömét, felvették a vasútra dolgozni. Volt gond, baj, elég, még a betegek is a nő­szövetségtől kértek támoga­tást, segítsünk a gyógyításuk­ban ...” Színes, élményekben gaz­dag Borika néni minden mondata. A kommunista párt egyik vezetője 1945 után ve­le példálózott: „Sok ilyen asz- szony kellene nekünk!” Ké­sőbb is megvolt a dolga min­dennap. A bíróságra ülnök­nek küldték, s hosszú időn át ott is józanságára, nagy ta­pasztalatára és anyai szívé­re hallgatott. „Ha egy sze­gény ember kivágott egy fát, mert nem volt mivel fűtenie öt gyerekére, azt mondtam: a nincs vitte rá, ne büntessük, elég, ha figyelmeztetjük.” Sok-sok esetet mond, s min­degyikből a bölcsesség sugár­zik. Kár, hogy már negyven évvel ezelőtt elérte a nyugdíj- korhatárt, bírónak szerették volna taníttatni. Szépen teltek az évei, tét­lenségre soha sem kárhozott. A varrást most már abba­hagyta, ahhoz már türelme sincs. Az újságot mindig el­olvassa, a rádiót meghallgat­ja, a televíziót megnézi. Nap­rakész a politikában. Azt mondja: ma az a hiba, hogy nincs meg a pártban a kellő fegyelem. Megy a taggyűlés­re, ott mindig a saját dol­gukkal vannak elfoglalva. Ez nem tetszik neki. Sokkal töb­bet kellene mindenkinek ten­ni a közösségért, meg kell ta­nulni minden embernek, mi az a munka, s hogy milyen göröngyös út vezet a szocia­lizmushoz. „Hiába, amibe beleélte ma­gát az ember, attól már nem tud szabadulni, örülni tud a jónak és bosszankodik, ha hibákat lát.” Hosszú élete során nagyon sok volt az apróbb, nagyobb öröm. A munkájában, a csa­ládjában, mostanában már a dédunokáiban is. És egy nem mindennapi dátum: párttag­ságának 60. évfordulóján, no­vember 7-én magas kitünte­tést kapott, a Szocialista Ma­gyarországért Érdemrendet. „Az Országházban — először jártam ott — Losonczi elv­társ megkínált egy pohár -borral. Nem tudok én inni —, mondtam neki. De koc­cintani csak tudok? — kér­dezte vissza. Nagyon kedve­sek, figyelmesek voltak ve­lem. Ez is öröm.” Legkedvesebb élménye mégis kecskeméti dédunoká­jának levele volt, amelyben egy szép rajzát küldte el, s azt írta fölé: látta Bori ma­mát a televízióban, s nagyon büszke volt rá. „Szeretem az embereket, különösen a gye­rekeket. De még annak is örülök, ha valaki köszön ne­kem a házban.” Minek köszönheti a kilenc­venöt egészséges évet? — A kemény életnek. An­nak, hogy életemben mindig dolgoztam és sokat. Jó tudni, hogy én is tettem egy téglát az ország épületébe. Somogyi Gyuláné, született Vekker Borbála irigylésre méltóan gazdag élete sokunk számára lehet példa és ta­nulság. ★ Kilencvenötödik születés­napján a megyei pártbizott­ság nevében szíves szavakkal, szeretettel köszöntötte őt Szemerszki Miklós, a végre­hajtó bizottság tagja, a nyír­egyházi városi pártbizottság első titkára. Kopka János Boriska néni: Somogyi Gyuláné

Next

/
Oldalképek
Tartalom