Kelet-Magyarország, 1984. december (44. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-08 / 288. szám

16 Kelet-Magyarország 1984. december 8 A kosárlabda NB í-ben Újra itthon A kosárlabda NB I hét végi fordulójában újra itthon mér­kőznek a Nyíregyházi Tanár­képző Főiskola csapatai. A fér- figárda ma délelőtt 11,00 órától a Kecskeméti SC együttesét fo­gadja, mig a női vasárnap 10,00 órától a Diósgyőri VTK-val mér­kőzik. A férfimeccset a főiskola tornacsarnokában, a nőit a vá­rosi stadion játékcsarnokában játsszák. A kecskeméti csapat igen jó erőkből áll. Az őszi idény első felében kilenc mérkőzésük közül nyolcat nyertek meg a Bács- Kiskun megyeiek, s a második helyen végeztek — ugyanannyi ponttal, mint a listavezető Vi­deoton. A nyíregyházi fiúk két győzelemmel a nyolcadik helyre kerültek a tízes mezőnyben. A papírforma a vendégek sikerét Ígéri, de itthon, hazai pályán el­képzelhető egy bravúr. A diósgyőri gárda csoportelső­ként áll ki Nyíregyházán. A vasgyári lányok hét győzelmet arattak eddig. Két éve, amikor először találkozott az NB I-ben a két gárda, a nyíregyháziak nyertek itthon. Most is van esé­lyük, de csak akkor, ha javul teljesítményük. „Nagy dolgot vitt véghez a csapat44 Dalnoki Jenő: „Minden­esetre valami azért már alakul, kezd lobogni a bizo­nyítási vágy.” Egy hete ért véget a küzde­lem a labdarúgó NB II-ben. Az NYVSSC ötödikként ért célba, lehetőséget teremtve ma­gának egy még szebb tavasz­ra. S mindezt úgy érte el, hogy a csapat hajója léket kapva, nemcsak süllyedt, ha­nem már-már alámerült... Az NB I-es búcsú, az azt követő meghurcoltatás, az eltiltások, a négy büntetőpont ellenére is Volt ereje a legénységnek ah­hoz, hogy az új kapitány. Dalnoki Jenő edző vezetésével úrrá legyen a szihte reményte- telennek tűnő helyzeten. És nemcsak a partra ért az a bi­zonyos hajó, hanem ma már megerősödve várja a tavaszi kifutást! MI VOLT A FORDULÓPONT? — Elégedett-e a csapat őszi teljesítményével? — kérdeztük Dalnoki Jenő vezető edzőtől, akinek volt bátorsága a nyá­ron ráállni az összeomlástól fenyegetett parancsnoki hídra. — A legteljesebb mértékben! — vágta rá habozás nélkül a mester. — Mondom ezt még akkor is, ha nekem van egy elvem, és ahhoz tartom is ma­gam: az edző soha ne legyen teljesen elégedett csapatával! Ahonnan azonban mi elindul­tunk . . . Ezt alapul véve: igen­is nagy dolgot vitt véghez a csapat! Alomnak is túl szép az őszi eredményesség, hiszen ott tartunk, hogy feljutási lehető­ségről beszélhetünk! A csapat megteremtette magának ehhez a reális alapot, a négy bünte­tőpontot ledolgozva, két pont­ra megközelítettük az NB I-et jelentő második helyet. És, ha ehhez még azt is hozzáveszem, hogy lehetett volna még szebb is az ősz, akkor . . . Igen, a Volán SC elleni rangadón, ha itthon berúgjuk a nagy hely­zetek egytizedét, ha nem bot­lunk el a sereghajtók közé tartozó Tapolca otthonában, és ha Hódmezővásárhelyen is ha- tározottabbak lettünk volna a kapu előtt, akkor most akár előnyünk is lehetne a máso­dik helyen! Az őszi szereplés­ről tehát csak a legnagyobb elismerés hangján beszélhetek. Persze, ez nem jelenti azt, hogy a játékkal is elégedett vagyok. Van tennivaló bőven, aki látta a meccseinket, az igazolhatja: sok mindenben kell még javulnunk. — Dalnoki Jenő szerint, mi volt a fordulópont a csapat életében? — Az eredményeket figye­lembe véve, a negyedik-nyol­cadik forduló között aratott öt egymást követő győzelmet kel­lene most mondanom. Mert tény, ez a sorozat lendítette ki a kátyúból a szekeret! De én úgy vélem, a fordulópont még júliusban bekövetkezett. S ott kezdődött, hogy a vezetők — ide értem a megye, a város, a klub és a szakosztály irá­nyítóit — mindent megtettek a csapat talpra állításáért. Olyan légkörben és feltételek között kezdődhetett meg a munka, hogy annak nem lehe­tett más az eredménye, csak a talpraállás! A nehéz hely­zetben is tudtunk erősíteni, igazolni. S meg tudtuk tartani azokat, akiket meg kellett. És döntő volt az is, hogy a játé­kosok nem „engedték el” ma­gukat. Nem hagyták, hogy a történtek teljesen a padlóra kényszerítsék őket. Sőt, úgy is mondhatnám, az eredményes szereplésből 60 százalék az ő érdemük, 40 pedig a miénk, vezetőké. Megnyugtató volt az is, hogy senki nem várt mind­járt csodákat tőlünk. Valahol ott fogalmazódott meg az el­várás: itthon próbáljunk nyer­ni, idegenben pedig siker már a döntetlen is. Szóval, senki nem rakott nagy terheket a játékosok vállára, így a ta­vasszal és nyáron történtek idegi csatáján hamarabb túl­tették magukat a fiúk. KIBEN CSALÓDOTT A MESTER? — A csapatrészek közül me­lyikkel volt elégedett? — A védelemmel. A hátvéd­sor teljesítménye hozta a leg­több pontot a csapatnak. Ne­kik köszönhető mindenekelőtt a nagyszerű ősz. A középpá­lyássor, valamint a csatár­sor teljesítménye messze el­maradt a védőkétől. Mind tu­dásban, mind akarásban! — Vállalkozna arra, hogy kü- lön-külön értékelje a játéko­sok őszi teljesítményét? — Miért ne? Kezdjük a ka­pusokkal. Rabcsák várakozá­son felüli teljesítményt nyúj­tott. Sok rosszat hallottam ró­la, így megmondom őszintén, nem voltam iránta teljes biza­lommal. ö azonban bizonyí­tott, a körülötte kialakult, nem éppen kedvező légkörben is nagyszerűen helyt tudott áll­ni. Minden elismerésem az övé! A kapustartalék, Varga Attila, Rabcsák remek soroza­ta miatt érthetően keveset, mindössze egy félidőt védett. Az öt védő, Szobonya, Cséke, Giron, Szikszai és Varga János teljesítményéről: NB I-es szín­vonalon játszottak! — A középpálya? Moldván- nal akadt fegyelmi gondom is . . . Végül játszott a csatár­sorban, de aztán vissza kellett tennem a középpályára, s ott sem hozta igazi tudását. Töb­bet várok tőle! Akiben a leg­nagyobbat csalódtam, az Bücs. Harcoltunk az itt-tartásáért, végül nem ment Debrecenbe. A csábítók bebeszélték neki, hogy jó futballista, nálunk vi­szont ezt az ősszel cseppet sem bizonyította! Eszenyi nagyon nagy tehetség. Sajnos, nem volt könnyű áthidalnunk vele kapcsolatban az iskolai és if­júsági válogatottsági kötele­zettségét. Nagy értéke lehet a csapatnak, remélem, fejlődése töretlen lesz. Tőle egyébként sokan azt várják, hogy vigye a csapatot, de ez még korai, — egyelőre érthetően — nem le­het meghatározó egyéniség. — Kökény megtette, amit vártunk tőle. öt nagyon jól is­merem, és bízom abban, hogy jobbra, többre lesz képes egy velünk töltött alapozás után. Buzsik lelkesedésével, akará­sával elégedett vagyok, ö sem nálunk alapozott a nyáron, s remélem, neki is jót tesz majd a téli közös munka. — A csatársor helyzetki­használása katasztrofális . . . — Nem elég csak helyzetbe ke­rülni, azt ki is kell használ­ni! És emellett Kiss, Csehi akarásával sem vagyok elége­dett. Vágóval is csak részben! Tudom, több van bennük! Bí­zom benne, bebizonyítják majd tavasszal. Pólyáknak kerestem a helyét. Tudom, hogy jó hát­véd, de ott most nagy a to­longás, és a jelenlegi védők jók is. A csatársorban kevés gólja miatt nem vehetem szá­mításba. Talán a középpá­lya ... De mintha Jóska küz­dőszelleme megkopott volna. Remélem, csak a nyári esemé­nyek viselték meg, s tavasszal ő is lendületbe jön. — Szécsi kiegészítő ember­ként jött számításba, és el kell mondanom: nagyon elégedett vagyok vele, lehet rá számíta­ni. Küzdőszelleme és az aka­rása példás. Bezzegh bejelen­tette távozási szándékát, Ózd- ra tart, már volt próbajátékon is. Simon viszont bizonyítani szeretne tavasszal, és ennek én örülnék a legjobban, hiszen jó játékosnak tartom. S, hogy mennyire komoly a szándéka: a téli szünetre edzésprogramot kért tőlem. Természetesen megkapta, a többi rajta mú­lik. — Balogh, akit Balmazújvá­rosról igazoltunk, sajnos, a leg­első meccsén súlyos izomsza­kadást szenvedett. Így csak az alapozás után derül ki, erősí­tést jelent-e. őszintén remé­lem, bizonyít! Gáspár a védők jó teljesítménye miatt nem tu­dott magának helyet szorítani a hátvédsorban. — A fiatalok? A saját neve­lésű tehetségek közül többet Három magyar csapat a nyolc között? Jól állnak a magyar csapatok az európai röplabdakupákban. Az Ü. Dózsa a portugál kupa­győztes elleni kettős győzelmé­vel már a legjobb nyolc között van a női KEK-ben. A Tungsram női csapata a tö­rök Eczacibasit fogadja a BEK- ben. Egy héttel korábban Török­országban 3:2 arányú győzelmet arattak az újpestiek. A magyar bajnok kettős sikerrel juthat a BEK következő fordulójába. A Tungsram férfigárdája — szintén a BEK-ben — már ne­hezebb vizsga előtt áll. Igaz, ha­zai pályán 3:0-ra legyőzte a finn Loimu 79-et, a turkui visszavá­gón, vasárnap kora délután mégis minden tudására szüksé­ge lesz. A férfi KEK-ben a Kecskemét­nek — otthonában — papíron nincs esélye a szovjet Dinamo Moszkva ellen. A nagynevű ven­déggárda Moszkvában 3:0-ra győzött, s Beregszászi Szabolcs legénysége az esélytelenek nyu­galmával játszhat. így látványos mérkőzésre van kilátás a hírős városban vasárnap, 17 órakor. A vezető bíró a román Farmus lesz. Hét végi műsor SZOMBAT Asztalíteinsz: az úttörő-olimpia megyei döntője Nyíregyházán, az 1-es gyakorlóiskola Ungvár sétány! tornatermében, 9,00 órá­tól. Kosárlabda, NB I: Nyh. Ta­nárképző Főiskola—Kecskeméti SC, férfimérkőzés a főiskola Sóstói úti tornacsarnokában, 11,00 órától. A Középiskolai Kupa megyei döntője Nyíregyházán, a Vasvári Gimnázium tornatermé­ben, 8,00-tól 17,00 óráig. Röplabda, NB II: Nyh. Mező- gazdasági Főiskola—Miskolci EMTE, férfimérkőzés a főiskola Rákóczi utcai tornatermében, 10,00 órától. VASÁRNAP Kosárlabda, NB I: Nyh. Tanár­képző Főiskola—Diósgyőri VTK, női mérkőzés a városi stadion játékcsarnokában, 10,00 órától. A Középiskolai Kupa megyei döntője Nyíregyházán, a Vasvá­ri Gimnázium tornatermében, 8,00-tól 17,00-ig. Röplabda, NB II: Nyírbátori BSC—Szolnoki TITASZ, férfi­mérkőzés a nyírbátori 4-es isko­la tornacsarnokában, 11,00 órá­tól. figyelembe vettünk. Eszenyiről már beszéltem, ő a legjobb úton van ahhoz, hogy beépül­jön a csapatba. Játéklehetősé­get kapott már Krizán és Ke­lemen is, míg Bús MNK-mecs- csen volt csere. A kerethez tartozott még Karaffa, de ő közben távozott, Békéscsabára költözött. — A jövőben is figyelünk és számítunk reménységeinkre. Persze, nekem elvem: csak ak­kor kerül a csapatba fiatalabb játékos, ha arra rászolgál, ha jobb, mint az idősebb. Nem az év számít a pályán, hanem a teljesítmény. Az mindeneset­re biztató, hogy ezek a fiata­lok akarnak jó játékosok lenni! MI TÖRTÉNT AZ AUTÓBUSZON? — Milyen most a szellem az öltözőben? — Még nem az igazi. Elmon­dok erre egy esetet. Kikap­tunk Balmazújvárosban, az MNK-meccsen. Hazafelé az au­tóbuszon figyeltem a fiúkat, ki, hogyan reagál a fiaskóra? Kíváncsi voltam, bántja-e őket a kudarc? Giron és Kökény majdnem hajba kapott, egész úton veszekedtek, ugyancsak korholták egymást hibáikért. Nos, majd ha valamennyi já­tékost így bánt egy-egy vere­ség, szerintem akkor lesz iga­zán jó az öltözőben a szellem! Mert csapatról csak akkor le­het beszélni, ha a kapustól, a balszélsőig, mindenki akar, s hozzáteszi a győzelem elérésé­hez a maga küzdőszellemét, tudását. Mindenesetre valami azért már alakul, kezd lobogni a bizonyítani vágyás. Az el­következendő hónap feladata, hogy ez kivétel nélkül min­denkinél érezhető legyen. (A Dalnoki Jenővel készült interjúnk második részét hol­napi számunkban közöljük.) Bagoly Dániel Díjkiosztó A hetedik alkalommal kiírt országos természetbarát és turista fotópályázat ünnepé­lyes díjkiosztását pénteken tartották Nyíregyházán. A hagyományos eseményre 219 pályázótól ezernél több kép és dia érkezett. A nyilvános bírálat 103 képet fogadott el, ezeket a megyei-városi mű­velődési központ Lenin téri kiállítótermében december 31-ig láthatják az érdeklő­dők. A díjazottak: I. kategória (fekete-fehér paplrképek): 1. Normantas Paulius, 2. Boros György, 3. Péntek László és Berta Béla. II. kategória (színes papír­képek) : 1. Máté András, 2. Bíró Adám, 3. Fényiné Nagy Piroska. III. kategória (színes dia): 1. Juhász Dénes, 2. Szabó László, 3. dr. Tímár József pályaműve. V _______________/ KOSSUTH RÁDIÓ 8,25: Családi tükör. — 9,00: Színes népi muzsika. — 10,05: Ismét — a javából! — 12,30: Déli zeneparádé. — 13,20: Nép­zenei példatár. — 13,30: Köz­gazdászkör I. — 14,10: A hét embere. — 14,20: Mindennapi irodalmunk. — 14,50: Pablo Casals gordonkázik. — 15,10: Oj Zenei Üjság. — 16,00: 168 óra. — 17,30: A szülőföld mu­zsikája. — 18,15: Hol volt, hol nem volt. — 18,45: Történelmi görbetükör. Karel Capek jele­netei. — 19,27: Bluesfelvételek- ből. — 20,00: Embermesék. — 21,00: örökzöld dallamok. — 22,15: Európa hangversenyter­meiből. — 23,50: Hangszerszó­lók. PETŐFI RÁDIÓ 8,11: Népszerű muzsika, vi­lághírű előadók. — 8,50: Tíz perc külpolitika. — 9,05: „Tö­visek és virágok”. — 10,00: Szombat délelőtt. — 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,03: Miska bácsi levelesládája. — 14,00: Magunkat ajánljuk! — 17,05: Tolnay Klári sanzonle­mezéről. — 17,30: Mozaik. — 18,30: Slágerek mindenkinek. — 19,31: „Nekem betonból kell az ég”. — 20,00: Csermák- és Rózsavölgyi-verbunkosok. — 20,20: A Shadows együttes fel­vételei. — 21,05: Szivárvány — a hangulatról. — 22,30: Deák Tamás szerzeményeiből. — 23,15: A finn—magyar dzsessz- mühely együttes felvételeiből. — 24,00: Éjféltől hajnalig. NYÍREGYHÁZI RADIO 8,00: Hírek. Lapszemle. Év­fordulónaptár. — 8,20: A héten történt. Összeállította: Horvát Péter. — 8,40: Hétvégi teríték, zenével. A tartalomból: Régi könyvek között. (Gönczi Má­ria.) — A PIREMON kisválla­lat. (Pálfi Balázs.) — Szezon utáni turizmus. (Szilágyi Má­ria.) — 9,57—10,00: Müsorelőze- tes. (A nap szerkesztője: Vár- konyi Zsuzsa.) (VASÁRNAP) 8,00: Hírek. Lapszemle. Év­fordulónaptár. — 8,20: Szatmári dallamok. — 8,40: Védett ér­tékeink. Riporter: Kolláth Ad­rienne. — Többet ésszel, mint energiával (ism.). — 9,57—10,00: Műsorelőzetes. — 18,00—18,30: összefoglaló Észak-Tiszántúl sporteseményeiről. (A nap szer­kesztője: Várkonyi Zsuzsa.) MAGYAR TV 8,30: Tévétorna. — 8,35: Na­sa Obrazovka. — 8,55: Csak gyerekeknek! Kisfilm-összeál- lítás. — 9,25: Fiatalok pályakö­zeiben. I. A kötő. — 9,45: A halál kocsisa. Francia film. — 11,15: Keresztkérdés. Fejtörőjá­ték. — 11,45: Magellán. — 11,55: Képújság. — 13,55: Breki és a többiek. Angol film. — 14,20: Mátyás király juhásza. Zenés mesejáték két részben. — 16,05: Hírek. — 16,10: „Én táncolnék veled...” — 3. rész. — 16,20: Képújság. — 16,25: Reklám. — 16,30: Játékos időtöltések. — 17,00: Cimboraság. Csukás Ist­ván. — 17,25: Száz híres fest­mény. — Angol rövidfilm. — 17,35: Reklám. — 17,40: Tájak, városok, emberek. Málta múlt­ja és jelene. — 18,20: Főzőcs­ke. Tévéfazék. — 18,50: Rek­lám. — 19,05: Olvassatok min­dennap! — 19,10: Tévétorna. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv- híradó. — 20,00: Vers minden­kinek. — 20,05: Szeszélyes év­szakok. Szórakoztató magazin. 21,15: Az Állami Népi Együt­tes műsorából. — 21,35: Gleb Panfilov-sorozat. Vássza. Szov­jet film. I—II. rész. — 23,45: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 16,15: Partnerek. Riportmü- sor. — 17,00: Képújság. — 17,05: Gólyavári esték. A gondolko­dás évszázadai. — 17,55: Nem kell mindig kaviár. NSZK té­véfilmsorozat. 10. rész. w Egy egészen elegáns trükk. — 18,40: Mafilm-magazin. — 18,50: Is­kolatévé. — Angol nyelv. — 19,05: Német nyelv. — 19,30: Schubert: Impromptus. — 20,00: Utazás a tavaszba. — Francia tévéfilm. — 21,35: Tv- híradó 2. — 21,55: Gondolatok a Gondolatról. — 22,45: Képúj­Sag SZOVJET TV 17,00: Nemzetközi jégkorong­találkozó: Szovjetunió—Cseh­szlovákia. — 19,00: Híradó. — 19,45: Nemzetközi műkorcso­lyatorna. — 20,45: Dokumen­tumfilm. — 21,30: Hírek. SZLOVÁK TV 8,15: Ez történt 24 óra alatt. — 8,30: Pionírok magazinja. — 10,00: A maláji tigris. Olasz filmsorozat 3. rész (ism.). — 11,00: A TASZSZ jelenti... Szovjet tv-filmsorozat 9. rész (ism.). — 12,05: Kárókatonák. Bolgár természetfilm (ism.). — 12,55: Híradó. — 13,10: Pár perc könnyűzene. — 13,25: Tele­sport. — 15,40: Ametiszt-virág. Mesefilm. — 16,25: Tv-torna. — 16,30: Daloló-muzsikáló tájak. Filklórműsor. — 17,00: Irodal­mi műsor. — 17,45: Prágai ta­lálkozó. Zenés szórakoztató műsor. Az adás végén: a MA­TES számainak húzása. — 18,25: Nótaszó. — 18,30: Esti mese. — 18,40: Válaszolunk nézőink leveleire. — 18,55: Ta­vasz a Hopjer mentén. Termé­szetfilm. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Hála és köszönet. Szó­rakoztató műsor. — 21,10: Gó­lok, pontok, másodpercek. — 21,25: Ház a parkban. NSZK bűnügyi film. — 23,00: Sopot ’84. A XXI. lengyel nemzetkö­zi dalfesztivál műsorából, fel­vételről. — 23,40: összeállítás az elmúlt évek tv-műsoraiból. — 0,25: Hírek. ROMAN TV 13,35: Hét végén. — 16,05: Tanzániai képek. — 16,15: A hét politikai eseményei. — 16,30: Telesport. — 19,20: Tv­enciklopédia. — 19,50: A vég­állomás című tévéfilm. — 21,20: Varietéműsor. — 22,20: Tv-hír- adó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: A KURTA FARKÚ PETI CICA. A NAGY- ROZSDÁSI ESET. Béke mozi: du.: VANYA BÁ­CSI. De.: RAGYOGÓ KARRIE­REM. Móricz mozi: BOMBANÖ. lashMayEBBagaEBBemi 8. szombat 19,00 ÉDES OTT­HON. Bérletszünet. BEMUTA­TÓ. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329 ESti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: (73) 495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesí­tőknél. Előfizetési díj: egy hőnapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre egyéni elő­fizetőknek 400, közületi előfizetőknek 408 forint. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzttnk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jiger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 1984. december 8., szombat

Next

/
Oldalképek
Tartalom