Kelet-Magyarország, 1984. december (44. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-08 / 288. szám
1984. december 8. Az életet már megjártam...“ eszélgetés Mensáros Lászlóval, Tiszalökön csak néhány perc volt lás megkezdéséig, airni- íbreceni Csokonai Szín- izőjében rögzítettük egy i önálló est időpontját, »eültem a nézőtérre és perc alatt elfaledkez- nsáros Lászlóról, a Kos- as kiváló művészről, s illy Loman-re, az üzle- kastörvények sújtotta »étien kisemberre fi- . Csak az előadást kö- staps közben villant át n a boldog felismerés: jó, hogy a magyar színak ezt a korszakos igét a tiszalöki közön- lőben láthatja, az Arany János-est isit fáradtan, de a nagy boldogan válaszol kérívész úr, ön a hatvanas íelején, a szolnoki szín- jaként vendégszerepeit házán. Milyen emléke- : az akkori közönségKoldusopera Bicska ént találkoztam a nyírközönséggel és nyu- vvel mondhatom, hogy lelkes, a színházat ér- rető emberek előtt lépestéről estére. Néhány ét eljutottam a város- Tolniay Klárival ját- a Kedves hazug című A közönség most is an szeretettel fogadta iónkat, s úgy éreztük, sak Pesten játszottunk a pályáját Debrecen- Ite. Milyen érzés eny- tán visszatérni régi si- nhelyére? . gyón megható. Őszim- gval'lom, könnyeztem. amikor a premieren függöny elé szólítottak. — Amikor az időpontot egyeztettük, alig talált szabad helyet a naptárában. Színház, televízió, önálló est, szinkron, rádió. Hogyan bírja ezt a rendkívüli szellemi megterhelést fizikai erővel? — Sajnos egyre nehezebben. Ninos azonban lelkierőm ellenállni a kedves meghívásoknak, s ilyen értő közönség előtt fellépni, mint a tiszalöki is volt. Állandóan tréningben vagyok, ha nem szerepet tanulok, akkor versekkel foglalkozom. Kedvenc időtöltésem a német keresztrejtvények megfejtése, egyrészt, hogy nyelvtudásomat csiszoljam, másrészt pedig, hogy ne hagyjam magam ellazulni. — Színpadon, televízióban sokat játszik együtt Tolnay Klárival, a ma élő színészek egyik legnagyobbjával. Milyen önök között az emberi kapcsolat? — A lehető legtökéletesebb. Ügy is mondhatnám, hogy a kollégák közül ő az egyetlen igazi barátom. Sokkal fegyelmezettebb, mint én, s fiatal koromtól kezdve egészen a mai napig rengeteget tanulok tőle. — Milyen szerepek várják még ebben az évadban? — Amint befejeztem a vendégjátékot Debrecenben, Kecskeméten kezdem el próbálni A kaméliás hölgy Duval-sze- repót. Ez a szerep nagyon kedves számomra, mivel fiatal színészként Duval fiát, Ar- mand-t alakítottam Uray Tivadar oldalán. Természetesen továbbra is játszom anyaszínházamban, a Madáchban, a műsoron lévő darabokban. — Köszönöm a beszélgetést. Doszlop Miklós r Kulcsszava a minőséq volt Ö is költőként kezdte. 1884. december 5-én született Cegléden, az esztergomi tanítóképzőt végezte el, Pestre került, és verseket, novellákat írt az Üj Időkbe, a Hétbe, és minden korabeli napilapba. Versei Az én örökségem címmel 1909-ben, majd Kaláris címmel 1921-ben jelentek meg. Több novelláskötete, több regénye található a könyvtárakban, és ezek éppúgy szép sikert arattak, mint a Nemzeti Színházban bemutatott Kőműves Kelemen című drámája, amelyet Vajda a Lászlóval közösen írt. 1910- 1 ben ő indította meg Halasi I Andorral a Kritika című fo- | lyóiratot. Hanem maradandóságát a ] szellem világában mégis kri- | tikáinak, elsősorban színmű- * bírálatainak köszönheti. Gyu- I lai Pál, ki maga se vetette 1 meg a színházi kritikát, azt \ írja a műfajról: „Olyan mű, i melynek terjedelme meg van szabva, mint a zsemlyének”. I Péterfy Jenő meg arról pa- , naszkodott: „Valami rabszolgai van a szegény kritikus cselekvésében, ítéletét fel kell tálalnia a közönségnek amúgy ■ melegében.” És maga Kárpá- I ti Aurél is gyakran panasz- . kodott: „a kurta beszámolóra kimért hely”-re, és arra a szűkre szabott időre, az alig fél óra lehetőségére, ami alatt : el kellett készülnie a kritiká- 1 nak. Érzékelheti hát a mai olvasó, hogy a színházi kritikus halhatatlansága reménytelen. S mégis van egy ember, aki ennek köszönheti, hogy az utókor megemlékezik róla, és ez ő: Kárpáti Aurél. Mindent tudott a színházról. Akkor, amikor az teljes reménytelenségbe süppedt bele, ő európai távlatokat nyitott egy-egy elemzésében, egy-egy , kemény hangú polémiájában. A minőség — ez kulcsszava volt, bár semmiféle vonatkozásban nem volt dogmatikus. 75. születésnapján így szólt munkájáról: „Mindig azt igyekeztem őszintén megírni, amit éreztem és gondoltam, amit igaznak hittem. Két fő szempont vezetett: az irodalmi-művészi színvonal és a térhez-időhöz kötött zárt drámai forma megbecsülése." Rengeteg lapba dolgozott, de két évtizedig elsősorban a Pesti Napló munkatársa volt, miközben a Nyugatnak is meghatározó kritikusa lett. Nagyon sok színészportrét alkotott, színházelméleti könyvei, cikkgyűjteményei ma már a magyar színházművészettel foglalkozók nélkülözhetetlen forrásművei. Mint Hevesi Sándor, ő is a shakespeare-i életművet, a shakespeare-i dramaturgiát tekintette az abszolút mércének. Ahogy Illés Endre írja róla: „gyakran találkozhatik az olvasó Kárpáti Aurél írásaiban egy idézettel — Hamlet feledhetetlen tanácsával, amellyel a színészeket inti: „ ... a színjáték föladata most és eleitől fogva az volt s az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek; hogy felmutassa az erőnek önábrázatát s a gúnynak önnön képét, s maga az idő, a század testéSzületésének 100. évfordulóján NEM SZABAD ELFELEJTENI. AZ Ö HALHATATLANSÁGA A KIVÉTELESEKÉ. KÖLTŐNEK, ÍRÖNAK, SZÍNÉSZNEK, FESTŐNEK ÉS MÁS KÉPÍRÓNAK KÖNNYŰ AZ OLIMPOSZRA JUTNI. DE EGY KRITIKUSNAK ... nek tulajdon alakját és lenyomatát.” Illés Endre szerint a shakespeare-i igékkel Kárpáti bírálatainak vezérmotívumát fogalmazza: „a század testének tulajdon alakját” hajtja be az írókon, a színházon, „és ugyanezekkel a történetírói követelményekkel lép fel önmagával szemben is”. Még feldolgozatlan, de lehet, hogy tulajdonképpen fel is dolgozhatatlan az a hatás, amit közel negyven éven át tett a magyar színházi életre. Egy biztos: ha nem is volt tévedhetetlen, félelmetes szellemi apparátussal szolgálta az őt jellemző magas színvonalat, amelyből soha nem volt hajlandó engedni. Ezzel olyan rangos példát nyújtott, amelyet a mai napig nem múltunk felül. Írásainak színessége, kedves iróniája, bosz- szankodó szarkazmusa, tehát kivételes stiláris készsége mindig pontosan megértette az olvasóval a műről alkotott ítéletét. És ezt nem kevésbé pontosan követte az előadás megméretése. A kettő együtt nyújtotta azt a külön élményt, amitől a két világháború közötti időszak olvasói azonnal és rögtön minden Pesti Napló számban elsőnek „a kételkedő kritikus” írásait keresték. Irt is ezzel a címmel egy önvallomást. Így kezdődik: „Nézd — mondtam a .bennem lakó ismeretlennek, aki minden igenlre' tud nemet. — Húsz esztendő után még a szerelmesek is elérnek az őszinteséghez. Miért nevall- jam be hát, hogy majd két évtizede nem hiszek a kritikában. Szóval: mióta gyakorlom. Nemcsak abban a kritikában, amit más csinál. A magaméban sem. Fölöslegesnek, haszontalannak tartom.” Természetesen most az egyszer csak játszott a szavakkal. Ez az indítás csak arra volt jó neki, hogy kijelölje a kritikus helyét a szellemi életben, hogy megalkossa a maga kritikusi ars poeticáját. És ez az volt, hogy a kritikusnak nem elsősorban az a feladata, hogy a műalkotás és a közönség közé állva magyarázza a művet, hanem miután „minden igazi műalkotás az igazság rejtélyét zárja magába”, a kritikusnak elsősorban az elfogulatlan, objektív igazság megállapítására kell törekedni, vagyis a műben lévő rejtély feltárására. Szalontay Mihály NAGY ISTVÁN ATTILA: Fehér inged úszik halotti szemfedőm: fehér inged úszik vérszalag bukdácsol utánad nyakad köré citerás szomorúság árnyékok hűvösébe temetkezik fehér inged úszik: halotti szemfedőm nézd a csizmád: csupa vér, csupa vér szoknyád ránca: penge él penge él halotti szemfedőm úszik: fehér inged hegedűk húrjai pengve elpattannak pentaton álmok csöndesülnek így múlik el minden: csupa vér ragyog az arcomon a csókod helyén SZIKSZAI KAROLY: A naplóciklusból Alkonyi órán nézem a Holdat Lüktet-e benne valami Asszonyi szív melyre holnap Napot küldenek vágyaim Két napja már hogy útra keltél Két napja csak a csönd lapít Alkonyi órán nézem a Holdat Lüktet-e benne valami Asszonyi szív melyre holnap Napot küldenek vágyaim Két napja már hogy útra keltél Két napja csak a csönd lapít RÓZSA ENDRE: Lélek-időm óraműve Mint cseppkő képzelt oszlopa az első és a felső kúp között — fájdalmaimban régen összenőtt a már nem és a még soha. E képzelt oszlop oly való; magát a hiányt méri; pereg-e? Homokóra, melynek nincs közepe, és vissza — nem fordítható! VALKÓ ANTAL: Lakodalom, Megmossa véres és mocskos (vér-mocskos) kezét a hentes a hóhér a lakodalom rekvizítumai a hajnal óraszerkezetére szegezve megtelik fénnyel az elhagyott sátor s a menyasszonytánc örvényei még egyszer felkavarják a port mielőtt végleg eltűnnének a mosatlan tányérok közt zsírosán felkel a Nap egy ottfelejtett borospohár egyre mélyebben süllyed az asztalba Kárpáti Aurél irátor
