Kelet-Magyarország, 1984. december (44. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-24 / 302. szám

1984. december 24

Megyénkből indultak

■rt' * m

Biszku Béla

H

atvannégy edik éves, s ebből csak nyolcat töltött megyénkben. Családját a kényszerűség hajtotta a fővárosba 1929-ben, a nagy világgazdasági válság első évében. Az elemi iskola két osztályát járta itt, az elsőt Márokpapiban, a másodikat Beregdarócon, a nagyszülei falujában. Ügy emlékszik mégis az ötvenhat évvel ezelőtt történtekre, mintha ma lenne.

„Az ember a gyerekéveit soha nem tudja elfelejteni. Nem lehet kitörölni az emlékezetből az osztatlan iskolát, amelyben hat osztály tanult együtt, a jó tanítót, a nagy nyomorúságot, a kis falu, Márokpapi reformátusainak és katolikusainak szinte teljes elkülönülését. A befagyott kis pocsolyát, amelyen csúszkáltunk, fakutyáztunk, a faluvégi kiserdőt, ahol varjúfészkeket szedtünk le, a Szipa-parti csikázásokat... Lisztet őrölni Tarpára mentünk a malomba vásárra pedig Naményba. Milyen mesz- szi'nek tűnt ez a két település akkor a gyerek szemében...”

Biszku Béla indíttatásához tartozik még a zsúpfedeles vályogház piciny ablakaival és a barátok, Sepely Gyuri, Szarka Karcsi, akikkel most is tartja a kapcsolatot. Gyerekkori emlékeihez még egy Fisli nevezetű fűszeres is hozzátartozik, akihez petróleumot, sót, cukrot és cipőpasztát járt vásárolni. De olyan nagy volt a szegénység és a munkaalkalom hiánya, hogy a falu egyetlen szatócsa is elmenekült, mert Márokpapi szegénységénél nem volt szerencséje. Munka és megélhetés hiányában sokszor vették a kezükbe a vándor botot az emberek. Három hold nyomorult agyagos földön hogy lehetett megélni? Akik más helyzetet szerettek volna és akár csak a liberális ellenzéki jelöltöt, mondjuk Bajcsy-Zsilinsz- kyt támogatták, azokat üldözték, becsukták.

„így járt az egyik képviselőválasztás idején Biszku József nagybátyám is. Nyomorékra verték, belőle soha többet nem lett ember.”

Ebből a világból futott el a család, így került Biszku Béla is a fővárosba. Angyalföldön kaptak albérletet, öten szállásoltak el egy szobában, egy ágyon és szalmazsákon. A gyerekek hamarosan apa nélkül maradtak. A mama takarítani járt, a kilencéves kisfiú tejet hordott az üzletből az úri házakhoz. A munkáskerület szinte minden utcájában laktak azután, mert többször kilakoltatták őket; nem tudták fizetni a lakbért.

Akkor nyílt meg előtte a nagy lehetőség, amikor elvégezte az elemit — polgárit — és a sok elutasítás után végre felvették a Wertheim felvonógyárba tanoncnak. Géplakatos és hűtőgépszerelő szakmát tanult, később hozzátette a szerszámkészítést. Ott ismerte meg a munkáscsaládokat, de a döntő fordulatot az életében egy, a szomszédjukban lakó emberrel, egy vékony, szemüveges kommunista értelmiségivel, Erdős Józseffel kialakult kapcsolata jelentette. Ez az ember tanította meg sakkozni, adta kezébe az első könyveket, a Háború és békét, a Csendes Dont, Balzacot, Zolát, Dosztojevszkijt.

Tizenhét esztendős lett és felszabadult szakmunkás. Harmincnyolcat írtak akkor — s újabb irányt vett az élete. A Vasasifik csoportjába került. Itt jutott hozzá áz első marxista könyvhöz, a szervezett munkások között járt sportolni, kirándulni, művelődni. Ott döntötte el, merre visz a további útja. Már tombolt*a fasizmus, jöttek a németek első háborús sikerei, de az elvtársai állandóan azt magyarázták neki: rettenetes sors vár így Magyarországra. Élete egyenes ívben folytatódott: 1943-ban belépett a szakszervezetbe, egy évre rá a kommunista pártba. Kisebb megbízatásokat kapott. majd sokáig bújkált a behívó elől. Még tartott Budapest ostroma, amikor ők Angyalföldön lefoglaltak egy kiskocsmát, s elkezdték &z MKP szervezését.

Huszonöt‘taggal alakult meg a pártszervezet, amelyben Biszku Béla ifjúsági megbízott, később pártszervező lett. Járta az üzemeket, a lakóházakat, segített a gyárak elindításában. Februárban már csak a

pártmunkával foglalkozott, függetlenítették. (S közben egy családi esemény: a kerület felszabadulás utáni első házasságát 45 január 29-én ők kötötték azzal a lánnyal, akit a mozgalomban ismert meg.)

„Azt hittem hogy egy idő után visszamehetek a termelésbe, de a dolgok másként alakultak. Majd négy évtizedig pártmunkásként szolgáltam az országot. Ez alatt sok minden történt.”

Dolgozott az angyalföldi pártbizottságon, de már 1945 márciusában Debrecenbe küldték pártiskolára. Aztán sorrendben a megbízatásai: budapesti pártbizottság káderosztálya, Makón pártiskolát szervez és vezet, jönnek az államosítások, majd újra pártiskola, a pártközpont káderosztálya.

„Akkor, 1949-ben sok dolog megrázott. Egy világ omlott össze bennem, amikor közölték, hogy Rajk és társai személyében, kémek furakodtak be a pártba. Nagyon nem éreztem jól magam, s visszakerültem a budapesti pártbizottságra. Ott ért az újabb csapás: vitám támadt az akkori első titkárral a módszerekről, az emberek megítéléséről. Leváltottak és kikerültem Kőbányára titkárnak. Ebben a munkáskerületben is volt min meditálni. A bizalmatlanság légköre sokszor sújtott régi kommunistákat, a családom tagjait is. Mégis jót tettek velem: munkásközegbe kerültem újra, naponta jártam az üzemeket, rengeteg ismerőst szereztem, éltem az emberek életét ..

1953-ban pártfőiskolára küldik, ahol sok esetben azt látja, hogy más az elmélet és más a gyakorlat. Hogy sokszor üres ígéretek hangzanak el, hogy a lelkes tenniaka- rást mint váltja fel a tehetetlenség érzése. Amikor ezt szóvá teszi, megróják és rossz minősítést kap. Most mégis azt vallja: amit az ötvenes évek elejéről néhányan ma sum- másan mondanak, azzal nem lehet egyetérteni. Mert egy dolog Rákosi és csoportja, a másik pedig a nép, a sok millió munkásember, akik dolgoztak, építettek, akik belül gyötrődve is jelentős szocialista értéket teremtettek.

Élete így alakult tovább dióhéjban: az iskoláról visszakerül Kőbányára, majd a XIII. kerületbe titkárnak. 1956. november elején a budapesti pártbizottság újjászervezése lett a feladata. 1957—61 között belügyminiszter, majd egy évig miniszterelnök-helyettes. Ezt követően a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagja. Ma már nyugdíjas, de igen aktív, a Szak- szervezetek Országos Tanácsa Számvizsgáló Bizottságának elnöke, az MSZMP Központi Bizottság tagja.

„És 1958-tól — négy év kivételével —országgyűlési képviselő is vagyok, mindig Szabolcs megyében választottak. Ez idő alatt nagyon sokszor jártam a szűkebb szülőföldön. Igen sokat akkor, amikor segíteni kellett az embereknek az új út első lépéseinél. a termelőszövetkezetek megszervezésében. Akkor jártam Szamossályiban, Ke- mecsén, Ibrányban, Nyírbátorban, Fehérgyarmaton, Naményban, Pócspetriben, Tar- pán — és természetesen Márokpapiban. Ki tudja, hol még? Annyi biztos, hogy mindig a legnehezebb területeken. Ez volt a változás első nagy menete a megye felszabadulást követő éveiben. Amihez hozzátartozott még a hatalmas arányú almatelep'í- tés. Aztán a második nagy korszak jött, az iparosítás, hozzákezdeni az új lakótelepek építéséhez a vízművesítéshez, a nyíregyháza-sóstói termálfürdőhöz, a kórházhoz, a felüljáróhoz, az új városok megalapozásához. És még két főiskolát is kiérdemelt ez a megye . . .”

Amikor megemlítem, hogy ebben Biszku Bélának személy szerint is jelentős érdemei vannak, azt válaszolja- nagyon fontos, hogy az ember honnan indult, de a döntő, hogy mit csinált. A dolgokat azonban nem szabad személyre szűkíteni. A megyének ez a hatalmas fejlődése különben sem kötődhet személyekhez. Legfeljebb annyiban, hogy ezt a politikát emberek képviselik. Ám hiába szeretne segíteni akárki, ha azt nem teszi lehetővé a politika.

Ebben csak egyetérthetünk.

„Az MSZMP több mint negyedszázados gyakorlata, a szocialista rendszer hozta ki ezt a megyét abból a roppant mélységből, amelyben évszázadokon át volt. örül az ember szíve, ha ott jár és azt látja, hogy mennyire más az a táj, más az ember és a sorsa. Azzal együtt, hogy ma sem él küzdelem, napi problémák, gyötrődések nélkül. Márokpapin, a szülőfalum helyzetén is lemérhetem azt az óriási utat, amit a szabolcsiak. szatmáriak, beregiek bejártak. Mert mi mást érezhettem volna, amikor villanyt avattam velük, vagy vezetékes vizet? Van munkájuk, emberi életük! És örült a szívem legutóbb is: milyen szép dolgokat láthat már az ember egy-egy nyíregyházi üzemben. Ott, ahol korábban legfeljebb szeszgyár volt és malom, értelmes, fiatal munkások ezrei gondolkoznak okos fővel, teremtenek maradandó értékeket.”

Azzal folytatja: mégsem szabad idillikus képet festenünk, mert a Kánaán messze van még. Nagyon fontos, hogy mindannyian többet törődjünk o közös dolgaival, hiszen egyén nem boldogulhat úgy. hogy a közösség ne fejlődjék. Hozzáteszi: mindnyájunknak külön-külön is óvni kell azt a bizalmat, amit a mi politikánk megteremtett. „A szabolcsi ember nagyon tudja szeretni azt, akiben bízik, de nagyon nehéz visszaszerezni az elvesztett bizalmat...”

Kopka János

Margittal Ági önmagáról, filmekről

Bizonyára hihetetlenül hangzik, de most, hogy már a második szezonomat töltöm a filmgyárban lényegesen kevesebbet filmezek, mint amikor még nem is voltam film- gyári színész! Mivel addig legalább két-három filmet forgattak velem évente, s komoly — főszerepet vagy legalábbis jó epizódszerepet kaptam. Ez azonban egyáltalán nem tekinthető véletlennek — mondja Margittal Ági beszélgetésünk bevezetőjeként.

Az ok tehát kézenfekvő?

Azt vallom, hogy nem kell minden szerepet elvállalnom, csak ami valóban érdekel.

— Mégis, mikor forgatott legutóbb?

— Kisebb filmekben azért játszottam több alkalommal is, de nagyobb szerepet vagy szerepeket csak a Szerencsés Dánielben, 1982-ben, és előtte az Elveszett illúziókban kaptam. A kisfilmszerepek közül Gárdos Péter Zoli bohóca talán az említésre méltó, amelyben egy polgárasz- szonyt játszom.

— Sándor Pál filmjeiben játszott leggyakrabban.

— Ez valóban így van. Talán mert olyan filmekben játszom legszívesebben,

amelyben a téma és a rendező egyénisége, s nem utolsósorban a színész kollégák közreműködése az én ízlésvilágomnak, elképzeléseimnek is megfelel. Jó filmekben szeretek játszani! A mai témák közel állnak hozzám. A film minősége persze akkor derül ki, amikor már kész. így hát nincs garanciám igazán a forgatás megkezdésekor, de azért vannak elkép- 'zeléseim, éppen az előbb felsorolt okok miatt. Játékkedvet úgyis majd a forgatás során kapok, amikor már rá- érzek a játék ízeire. Az embernek persze mindig vannak kételyei...

— A filmszínészi státus mit jelent önnek?

— Én elsősorban színésznek tartom magam, annak ellenére, hogy filmgyári státusban vagyok. Viszonylagos szabad mozgásom van, és így nincs akadálya, hogy színpadon is játsszak, ha erre alkalom és mód kínálkozik.

• Az elmúlt esztendőben a Vonó Ignácban özvegy Mákné szeretjét játszottam el. Most legutóbb pedig a kaposvári

Margittal Ági civilben (Révész András felvétele)

színházban egy énekes szerepet kaptam a Filmcsillag című operettben. Nagyon régen kaptam lehetőséget ehhez hasonlatos, szívből! komédiá- zásra.

— Ha ennyire ragaszkodik a színházhoz, miért lett filmgyári színész?

— Van ennek több előnye is. így azt a színházi szerepet vállalom el, amelyik nekem megfelel, és amihez őszinte kedvem van! Hátránya viszont, hogy csak azt a szerepet játszhatom, amelyikre felkérnek. Mégis vannak jó periódusaim, mint például most legutóbb Kaposvárott, ahol örvendezhettem, hogy végre valami egészen mást csinálhatok, mint eddig. Persze nyugtalan alkat vagyok, igyekszem felkutatni azt a helyet, amely számomra a legjobb lehet. így keresgélhetem önmagamat, kifejezési formáimat, lehetőségeimet, jó darabokat. Ez perzse nem egészen üdvözítő állapot.

— Mi a véleménye a magyar filmekről, hiszen jó néhány kitűnő hazai filmprodukcióban játszhatott az elmúlt években?

— Rendkívül érdekel a

magyar filmek sorsa! Igen sokra tartom a magyar filmgyártást. Többet érdemelne, mint amennyire sokan értékelik vagy becsülik. Nekem fájdalmas, hogy viszonylag kevés nézője van a hazai filmeknek, s többnyire színvonaluktól függetlenül. Sajnos, úgy látom, a társadalmi problémákkal foglalkozó magyar filmek iránt jóval gyengébb az érdeklődés, mint régebben. Igaz többet kellene törődni a szórakoztató filmgyártással is, sajnos nagyon kevés az olyan filmvígjáték, amelyet magas mércével lehetne mérni.

— Végezetül, hogyan érzi ma magát Magittai Ági?

— Annáik ellenére, hogy kevesebbet dolgozom ma, nem vagyok türelmetlen. A színész életében gyakori, hogy hullámvölgyek, hullámhegyek jönnek. Át kell vészelni. Időm van, talán több is mint kellene, de azért dolgozom, olvasok, pihenek, és ha tehetem, igyekszem eljutni minél több színházi előadásra, hiszen nagy a restanciám.

Sz. B.

Galgóczi Erzsébet: Vidravas

Szokatlan címet adott legújabb regényének Galgóczi Erzsébet, a társadalom mélyáramlatait, belső konfliktusait, az emberi jellem mozgástörvényeit oly markánsan ábrázoló írónő, akinek majd minden könyve egyfajta szenzáció az olvasónak. Ez a szenzáció pedig nem másból ered, mint az őszinte és elkötelezett emberi, írói magatartásból. Ez jellemezte eddigi legjelentősebb munkáit, melyekből csak néhányat idézünk emlékeztetőül: Nádtetős

szocializmus (összegyűjtött riportok 1970), Kinek a törvénye? (Elbeszélések 1971), A közös bűn (Regény 1976). Törvényen kívül és belül (Két kisregény 1980, 1983).

Az írónőt 1978-ban Kossuth-dij- jal tüntették ki, mint a kortárs prózaíró-nemzedék egyik jelentős egyéniségét. Nemrég napvilágot látott új regénye, a ,,Vidra- vas” a nevében hordozza a korszak egyik lényeges vonását, az ötvenes évek szorító légkörének jellemzőjét, melyet a regény egyik szereplője szellemi jégkorszaknak nevez.

Mi hát a vidravas. amely a mi tájékunkon talán kevésbé ismert eszköz? A vidravas tányér alakú nyeles, gyilkos szerszám, az aprójószágot pusztító kisvadak ellen használják egyes vidékeken. Az egyik téli reggelen ilyen csapóvas csípi be a regény hősnőjének, Rév Orsolyának a kezét. Orsolya szüleit kuláknak nyilvánították, őt emiatt kizárták a Képzőművészeti Főiskoláról. Szülőfalujában várja, hogy folytathassa tanulmányait. Hozzájuk kerül egy Pestről kitelepített idős asz- szony, a nemzetközi hírű geo'ó- gus felesége. A tudóst szabotázs vádjával előbb halálra, majd életfogytiglani börtönre ítélték. . .

A regény a főiskoláról eltávolított, tehetséges falusi lány oelső vívódásán keresztül érzékelteti a korszak embert próbára tevő, ellentmondásokkal terhes mindennapjait. Orsolya kommunista érzelmű fiatal, aki a MADISZ-ban kezd ráébredni, hol a helye, őszinte hittel áll a bontakozó népi hatalom mellé, még ha nagy dolgokat nem is művel falujában, plakátot fest, vitatkozik, agitál. De az igaz eszméktől eltávolodó politika, az országos méretű torzulások beleszólnak Orsolya sorsába is. Nem érti, hogy középparaszt szülei hogyan és miért lettek egyszerre kulá- kok, kinek és miért jó az, ha a rendszer szinte futószalag gyártja az ellenséget, holott azok jó része nem ellenség.

Orsolya tiszta embersége tiltakozik a törvénytelenségek, túlkapások, igazságtalanságok ellen. de a másik énje kételyeket is hordoz, s azt mondja, a párt nem követhet el ilyen igazságtalanságokat, ez lehetetlen, képtelenség. Aztán az egyik feszült, önmarcangoló vita során szerelmének, a magas rangú államvédelmis tisztnek ő maga adja meg a feleletet:

Mi az, hogy párt? A párt nem emberekből áll? Valami emberek fölötti idea? Ha elvont eszme, hogyan tud minden aktuális kérdésben gyakorlatilag dönteni. . .? Talán nem is annyira barátjának, szereimének szólt ez, hanem önnön lelkiismeretének, igazságkeresésének akart útjelzőt, fogódzót adni.

A regény két fő szálon fut. Az egyik Orsolya és Sóvári Antal államvédelmis tiszt szerelmi kapcsolatát ábrázolja, melyben Orsolya egyszerre a győztes és a vesztes. Győztes, mert erkölcsileg fölötte áll a vakbuzgó, gyáva, az érzéseit vállalni nem merő férfinek, de vesztes, mert igaz szerelemmel szereti a falubeli fiúból magas rangú ÁVH-s tisztté avanzsált Smukk Tónit, azaz Sóvári Antalt, akiben meleg érzések is lappanganak, de még fényképet sem mer adni a lánynak, nehogy megsértse az éberség szabályait. Orsolya magára marad szerelmében.

A másik szálon az életfogytiglani börtönt töltő, majd onnan szabaduló Simon Pál és felesége Emma néni átélt szenvedései, és erkölcsi talpon maradása teszik árnyalttá a kor viszontagságait. A regény az 1956-os ellenforradalom előtti állapotokig követi a szereplők életútját.

Galgóczi Erzsébet új regénye — melyet a Szépirodalmi Könyvkiadó adott közre — a korszak általános jellemzői és a szereplők egyéni arculatának árnyalt rajzával válik hiteles, maradandó élménnyé.

Páll Géza

M ÜNNEPI MELLÉKLET