Kelet-Magyarország, 1984. december (44. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-22 / 300. szám

8 Kelet-Magyarország 1984. december 22 Szilágyi Anikó korábban 3 évig úszóversenyzö volt. Most a „vízi balett” mellett döntött. Trifonov Agnes edző A műúszással az idei nyári olimpiai tv-közvetítések során ismerkedhettek meg a magyar nézők. Pedig már az ókori Rómában is népszerű volt ez a sportág vízi revü formájá­ban. A Colosseum arénáját víz­zel töltötték fel, s így nyolc­vanezren csodálhatták, amint csinos lányok különböző geo­metriai ábrákat, csillagokat és egyéb alakzatokat formálva „balettoztak” a hullámokban. Nyíregyházán idén október elején kezdték meg a mű­úszást e sportág hódolói a SZAVICSAV támogatásával. Az edzéseket Gerőcs Viktória és Trifonov Agnes irányítja a Malom utcai fürdőben. A fia­tal szakembereknek nincs könnyű dolguk, hiszen a mű­úszásnak egyáltalán nincs ha­zai szakirodalma. Csupán kül­földi szakcikkek és egy-két videokazetta van segítségükre. Ezekből meríthetnek ötleteket. Jelenleg tizenöt, többségében középiskolás leány látogatja a heti három edzést. A foglalko­zásokat hétfőn, szerdán és csü­törtökön tartják 3 és 4 óra kö­zött a Malom utcai fürdő 25 méteres medencéjében. Az edzők elmondták, hogy szeretnének e szép sportág számára megnyerni még pár jól úszó, jó mozgású lányt. Most még az alapokkal is­merkednek, de később a sóstói uszodában — mély vízben — zenével együtt gyakorolnak majd. Versenyzésre nem gon­dolnak, hiszen a műúszásnak máshol még nincsenek hazai követői. Egyenlőre csupán be­mutatókat terveznek nagyobb úszóversenyek előtt a stránd- idénynyitókon. Kép és szöveg: Gaál Béla Gerőcs Viktória, a másik szak vezető Gazdag program télre Hóra várnak a sízők-----------------------------------\ Emlékplakettek A szabadidősport szervezé­sében kiemelkedő munkát végzett Berecz Mihályt, a KISZ megyei bizottságának sportfelelősét, Bódis Imrénét, az SZMT sportfelelősét, Ceg- -■ lédi Istvánt, a KISZ városi bizottságának munkatársát, Erdei Árpádot, a Záhonyi VSC ügyvezető elnökét, Gere Zoltánt, a mátészalkai MOM KISZ-titkárát, Kiss Pált, a vásárosnaményi Vörös Csil­lag Tsz dolgozóját, Kóródi Sándort, a Fehérgyarmati Városi Tanács V. B. sport­osztályának munkatársát, Listván Lajost, a Nyíregyhá­zi Városi Tanács V. B. sport­osztályvezetőjét, L. Nagy Jó­zsefet, a nyíregyházi 110-es számú szakmunkásképző in­tézet testnevelő tanárát, Páz­mány Gyulát, az Ofehértói Tsz SE elnökét, Szoóh Bélát, a megyei tanács művelődési osztályának főelőadóját és Vass Gézát, a megyei tanács vb testnevelési és sportosz­tályának főelőadóját emlék­plakettel tüntették ki. DIÁKSPORTOLÖK, PEDAGÓGUSOK Az év legjobbjai A megyei diáksporttanács el­nöksége megválasztotta az idei esztendő legjobb sportolóit, ed­zőit, valamint a tanulóifjúság testneveléséért és sportjáért legtöbbet tett tantestületek ve­zetőit. Az év legjobb úttörősportoló­ja Lakatos Lajos ökölvívó, a Tiszadobi Általános Iskola tanu­lója lett. Az év csapata címet a Nyíregyházi 14-es számú Álta­lános Iskola labdarúgó-együtte­se érdemelte ki. Az év edzője pedig a gárda szakvezetője, Haj­dú József, aki jelenleg a nyír­egyházi Kossuth Lajos Gimnázi­um testnevelő tanára. A tanuló- ifjúság testneveléséért és sport­jáéit legtöbbet tett tantestület vezetőjének járó díjat Kovács György, a tiszavasvári Kabay Általános Iskola igazgatója ve­hette át. Az év legjobb középiskolai sportolója Molnár Péter atléta, a nyíregyházi Vasvári Pál Gimná­zium tanulója lett. Az év legjobb csapata címet a nyíregyházi 110- es számú szakmunkásképző inté­zet labdarúgó-együttese érdemel­te ki. Az év edzője Szalka Géza, a nyíregyházi Vasvári Pál Gim­názium testnevelő tanára. A ta­nulóifjúság testneveléséért és sportjáért legtöbbet tett tantes­tület vezetőjének járó díjat Hé- czei József, a nyíregyházi Vas­vári Pál Gimnázium igazgatója vehette át. A díjakat a megyei aktívaérte­kezleten adta át Gyúró Imre, a megyei tanács elnökhelyettese. Az utóbbi esztendőkben — bár földrajzi és éghajlati adottsága­ink nem a legjobbak — igen népszerű lett megyénkben a sí­sport. Megalakult — 1982-ben — a megyei síszövetség is, hozzá­értő és igen lelkes társadalmi aktívákból. Fáradozásaik ered­ményeként ma már Szabolcs- Szatmárban ezrek hódolnak e sportágnak. — Az idei télre is igyekeztünk gazdag programot összeállítani a sízőknek — tájékoztatta sport­rovatunkat Pénzes József, a megyei síszövetség elnöke. — Bajnoki versenyek, sítúrák, -tá­borok, tömegsportviadalok vár­ják a télisport szerelmeseit. A versenyek nagy részét egyéb­ként a szomszédos, Zempléni­hegységben rendezzük meg. — Amennyiben hó lesz — mert bizony jelenleg sehol sincs sí­zésre alkalmas hótakaró — leg­hamarabb az úttörők kezdenek. Január 12-én Sátoraljaújhelyen előbb az úttörő-olimpia városi, majd 19-én a megyei döntőjét rendezzük meg. — Januárban két tömegsport­versenyünk lesz, itthon a me­gyében. A Kabalásdombon az egyik, a másik pedig a Szabad Nép Kupa országos sífutóver­seny megyei selejtezője, amit a szakszervezetek megyei tanácsá­val együtt szervezünk — január 20-án a sóstói erdőben. — A városi és megyei sífutó­versenyeket ugyancsak a sóstói erdőben szeretnénk megtartani, február 3-án és 10-én. A lesikló- és műlesikló-bajnokság terve­zett időpontja február 2 és 9, a helyszín pedig a Sátoraljaúj­hely melletti sípálya. A megyei középiskolai és főiskolai bajnok­ságot február 9-én tartjuk meg, a Zempléni-hegységben. — Versenynaptárunkban sze­repelnek sítúrák is, január 12 és február 24 között. Nyíregyháza általános és középiskolásai Sá­toraljaújhely környékén, illetve a Bükkben túráznak majd. A Nyíregyházi 12-es számú Általá­nos Iskola külön is szervez ta­nulóinak túrát. — Szövetségünk versenynap- tárában öt sítábort is feltüntet­hettünk. A mezőgazdasági főis­kolások a Magas- és az Ala- csony-Tátrába mennek, s oda tartanak a Bottyán SE sportolói is. A Baktalórántházi Mezőgaz­dasági Szakmunkásképző Inté­zet Romániába, a Nyíregyházi Vasvári PáL Gimnázium pedig Csehszlovákiába készül. — A pontos időpontok megha­tározása a hótól függ, de azt ígérjük: mindig időben közöljük a síkedvelőkkel a rendezvények megtartását — mondta Pénzes József. (bd) Teke NB I, NB II: Gyenge szereplés... A Magyar Teke Szövetségben elkészítették a teke NB I és NB II őszi idényének zárótáblázatát. Az I. osztályban a Nyíregyházi Taurus SC újonc női csapata gyengén mutatkozott be, egyet­len győzelmet szerezve, utolsó előttiként zárta a szezont. Gyen­gén ment a tavaly jól szereplő, II. osztályú férfigárdáknak is. A Szabolcsi Építők SE hetedik, a Nyíregyházi Taurus SC pedig a tizedik lett. A három együttes mentségére szól: augusztusban új műanyag borítást kapott a nyíregyházi pálya, így lényegé­ben megszűnt a hazai környezet előnye. Tavasszal már nyilván jobb teljesítmény várható a há­rom csapattól. Az NB I őszi eredménye, nők: 1. SZEOL AK 11 10 — 1 60:28 20 2. D®LÉP. SC 11 8 — 3 58:30 16 3. Ózd 11 8 — 3 49:39 16 4. Kőbányai P. 11 7 1 3 54:34 15 5. BKV Előre 11 7 — 4 52:36 14 6. PTC 11 6 — 5 50:38 12 7. Bp. Postás 11 5 — 6 41:47 10 8. T.-bánya 11 4 1 6 40:48 S 9, Győr 11 4 1 6 38:50 9 10. Bakony V. 11 4 — 7 35:53 9 11. Ny.-háza 11 1 — 10 24:64 2 12. ZTE 11 — 1 10 27:61 1 December 22., szombat KOSSUTH RÁDIÓ 8,25: „Az Ipul partján fekvő Zechen” 650. születésnapjára. — 9,25: Szines népi muzsika. — 10,05: Nicholas Nickleby élete és kalandjai. — 10,58: Walter Gieseking zongorázik. — 11,40: ördögváltozás Csikban. — 12,30: Üj Melódia-lemezeinkből. — 13,20: Népzenei példatár. — 13,30: Az állami gazdaságok ön­álló vállalati gazdálkodásáról. — 14,10: A hét embere. — 14,20: Mindennapi irodalmunk. —* 14,50: A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkara énekel. — 15,10: Üj Zenei Újság. — 16,05: örök­zöld dallamok. — 17,00: Eco- mix. — 17,30: A szülőföld mu­zsikája. — 18,30: Esti magazin. — 19,15: Sokféle! — 19,58: Ren­dező: Nádasdy Kálmán — avagy a rádiós operarendezés iskolá­ja V/5. (befejező) rész. —21,02: Puccini: A köpeny. — 22,15: Európa hangversenytermeiből. — 23,32: Dizzy Gillespie, Fred­die Hubbard és Clark Terry trombitál. — 0,10: A Scola Hun- garica énekel. PETŐFI RÁDIÓ 8,11: Színészek énekelnek. — 8,50: Tíz perc külpolitika. — 9,05: Napközben.' — 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 14,00: Magunkat ajánljuk. — 17,05: A KFT együttes új lemezéről. — 17,30: Kirakodóvásár — Ta­másiban. — 18,30: Slágerek mindenkinek. — 19,30: Házy Er­zsébet operettdalokat énekel. — 19,50: A Shadows együttes fel­vételei. XXX 23. rész. — 20,30: Nóták. — 21,05: Az a dal, az a perc. — 21,35: Közkívánatra! — 23,15: Kálmán Imre operettjei­ből. — 24,00: Éjféltől hajnalig. 3. MŰSOR 7,00: In limba materna. A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora Szolnokról. — 7,30: V materinskom jazyku. A Magyar Rádió szlovák nyel­vű nemzetiségi műsora Miskolc­ról. — 8,17: Kárpáti József és Elekes Zsuzsa orgonahangver­senye. — 9,21: Zenekari muzsi­ka. — 9,59: Caruso, a nép éne­kese (IV/3.) — 10,30: Slágerlis­ta. — 11,00: Népzene sztereó­ban. — 11,40: XIX. századi ope­rákból. — 12,30: A VSOP dzsesszkvintett játszik. — 13,05: Kívánságműsor szombaton. — 14,05: Lemezbörze helyett. — 15,00: Fehér habok. — 15,50: Komolyzenei újdonságainkból. — 17,10: Kritikusok fóruma. — 17,20: Opera-művészlemezek. — 18,30: Fejezetek a cseh zene ezeréves történetéből XIV'9. rész. — 19,05: Schubert: VII. szimfónia. — 20,00: Rejtett kin­csek. — 20,15: Egy elfelejtett arc. — 20,20: Madrigálok. — 20,39: Rockarchívum. — 21,18: Külföldi tudósoké a szó. — 21,33: David Keane kanadai ze­neszerzővel és feleségével be­szélget Demény P. János. — 22,29: A tengeren. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. — 17,05: Britten: Karácsonyi ének. Előadja a nyíregyházi 4. sz. általános is­kola énekkara. — 17,20: Rend­hagyó hétvége. Pihenés, szóra­kozás, kirándulás. — Naptár- forduló. (Pálfi Balázs.) — Hét­köznapi gondolatok az ünne­pekről. (Gönczi Mária.) — Te­lelő kertek (Antal István.) — 18,00—18,30: Észak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Hírössze­foglaló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Pálfi Balázs.) (VASÁRNAP) 8,09—10,00: Hírek. — Lap­szemle. — Évfordulónaptár. — Muzsika mindenki kedvére. — Vendégségben postásoknál. Ri­porter: Gönczi Mária. — 18,00— 18,30: összefoglaló Észak-Ti­szántúl sporteseményeiről. (A nap szerkesztője: Horvát Pé­ter.) MAGYAR TV 8,05: Tévétorna. — 8,10: Nas ekran. A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű nemzeti­ségi műsora. — 8,30: Origami. A tiszta szív művészete, — 9.IC: Szünidei matiné. Kisfilm- összeállítás. 1. A szegény mol­nárfiú és a macskák. NDK rajzfilm. — 2. Filmek és sze­repek. Szovjet dokumenturn- film. — 3. Az energia kaland­ja. Francia filmsorozat. Az eltüzelhetetlen „tüzelő”. — 4. Mézeskalács házikó. Csehszlo­vák bábfilm. — 5. Szinte hi­hetetlen. Lengyel rajzfilmsoro­zat. V I. rész. — 10,5ű: Fiatalok pályaközeiben II. Az elektrola- katos. — 11,10: Életet az evek­nek. Nyugdíjasok, műsora. — 11,40: Keresztkérdés. Fejtőrőjá- ték. — 12,10: Képújság. — 14,45: Pulzus. Könnyű, zenei panoráma. — 15,35: Hírek. — 15,40: Játékos időtöltések. NSZK—kanadai—francia rö­vidfilmsorozat. 9. rósz: Thai­föld — II. — 16,05: Száz hí­res festmény. Külföldi múzeu­mok gyűjteményeiből. Cezan­ne: A Szt. Victorie hegy. — 16,15: TTT Kézilabda Kupa — I. nap. — 17,40: „Én táncolnék veled . . .” 5. A charleston. — 17,59: Képújság. — 17,55: Nem­zetközi tévészakácskönvv. — 18.10: Reklám. — 18,15: Telerá- ma. — 18,55: Reklám. — 19,10: Tévétorna. •— 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Vers mindenkinek. Váci Mi­hály: Határok közti végtelen. — 20,05: Linda. „Oszkár tud­ja.” — 21.25: A hét műtár­gya. Réti István: öregasszo­nyok. — 21,30: „Népek kiált­ják sorsodat, szabadság!” Senki nem tud semmit. Cseh­szlovák film. — 22,40: Tv-hír­adó 3. 2. MŰSOR 17,20: Képújság. — 17,25: Gó­lyavári esték. A gondolkodás évázázadai. 12. rész: Newton. — 18,05: Iskolatévé. Angol nyelv. Follow Me! 42. What do you know about him? — 18,20: Német nyelv. Wilkommen in der DDR. 6. Studium bei Fre­unden. — 18,40: Mafilm-ma­gazin. — 18,50: Izvesztyija Ku­pa jégkorongtoma. Közvetítés Moszkvából, felvételről. — 20,00: ülés Endre: Spanyol Iza­bella. Dráma két részben. A Madách Színház előadása, fel­vételről. — Közben: 21,05: Tv- híradó 2. — 22,40: Képújság. SZOVJET TV 16,30: Állatok világa. — 17,35: „A hűség.” — Film. — 19,00: Híradó. — 19,45: „A műszak után” ünnepi koncert. — 21,25: Hírek. SZLOVÁK TV 8,15: Ez történt 24 óra alatt. — 8,30: Pionírok magazinja. — 10,00: A maláji tigris. Olasz filmsorozat. 5. rész. — 11,00: A szeleburdi család. Magyar filmvígjáték. — 12,15: Hírek. — 14,35: Hírek. — 14,40: A kis Muck. NDK-gyermekfilm (ism.). — 16,20: Mielőtt igent mondunk (ism.). 16,50: A bra- tislavai Lyra ’84. műsorából, felvételről (ism.). — 17,30: Vá­laszolunk nézőink leveleire. — 17,40: A repülő Westmir. 2. rész: Hat virágcserép. — 18,25: Nótaszó (ism.). — 18,30: Esti mese. — 18,40: A természet és a jövő. Környezetvédelmi mű­sor. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Az ezeréves méh: 4. rész: A gyerekek gyermekei. (15 éven felülieknek!) — 20,55: Ha­na Zagorova és vendégei. — 21,30: Gólok, pontok, másod­percek. — 21,45: Igaz történe­tek az életből. Az adás végén: a MATES számainak húzása. — 23,10: Cigánynóták. A moszk­vai Romen Színház művészei­nek műsora. — 0,00: Hírek. ROMÁN TV 13,35: Hétvégén. — 16,45: A hét politikai eseményei. — 19,00: Tv-híradó. — 19,20: Je­len és jövő. — 19,35: Tv-encik- lopédia. — 20,00: A hálózat. Román film. — 21,25: Köny­nyűzene. — 22,00: Tv-híradó. — 22,10: Vetélkedőműsor. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: HAT GÉZEN­GÚZ. Béke mozi: de.: A KÖPENY. Du.: AKIKET FORRÓ SZEN­VEDÉLY HEVÍT. Móricz mozi: ÖLD MEG A SOGUNT’ 22. szombat 11,00 TURANDOT. Bérletszünet. 15,00 TURANDOT. Bérletszü­net. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei- Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329 ESti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: (73) 495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és a kézbesí­tőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre egyéni elő­fizetőknek 400, közületi előfizetőknek 408 forint. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM:'25 059 HU ISSN 0133—2058

Next

/
Oldalképek
Tartalom