Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-09 / 263. szám

4 Kelet-Magyarország 1984. november 9. Ismét Ronald Reagan az Egyesült Államok elnöke Reagan elnök nagysza­bású személyes győzelmét hozták a keddi amerikai vá­lasztások. Az elnök azonban nem biztosította a várt si­kert pártjának, a republiká­nus pártnak. A republikánu­sok két helyet vesztettek a szenátusban és nem tudták visszaszerezni a képviselő­házban két évvel ezelőtt el­vesztett mandátumaikat, így nem tudnak olyan többséget létrehozni adott esetben a konzervatív demokrata párti képviselőkkel, amely feltét­lenül biztosítaná Reagan egyes programjainak meg­valósítását. Várható például, hogy az új összetételű tör­vényhozás sem lesz engedé­keny a nicaraguai ellenfor­radalmároknak nyújtandó pénzügyi segítség, vagy egyes fegyverkezési programok megítélésében. Reagan szerdán igen elé­gedetten szólt a választás eredményéről, azt mondotta, hogy az amerikai választók ezzel jóváhagyták eddigi po­litikáját. Az elnök egyúttal azt ígérte, hogy hivatali ide­jében lépéseket tesz a fegy­verzetkorlátozás és a lesze­relés érdekében — ez fontos kérdés volt a jelenlegi vá­lasztási hadjáratiban — és ígéretet tett a szociális poli­tikájával szemben felmerült kifogások tekintetbevételére is, bár egyik kérdésben sem jelölt meg konkrétumokat. A választásokon a részvé­tel ezúttal sem volt magas, bár valamennyien nagyobb arányban szavaztak a válasz­tásra jogosultak, mint ko­rábban. Így is azonban a szavazásra jogosultak közel 47 százaléka nem tartotta érdemesnek felkeresni a sza­vazóhelyiségeket A választások várható po­litikád hatását illetően a megfigyelők általában nem várinak különösebb válto­zást. Reagan a nagyarányú győzelem birtokában, s ami­att is, mert már nem indul­hat többször elnökválasztá­son, valamivel nagyobb cse­lekvési szabadságot kaphat, a kongresszus azonban válto­zatlanul korlátozó hatással lehet rá. Az amerikai sajtó mindenesetre nagy figyelmet szentel annak, hogy számos nyugati vezető politikus Rea­ganhoz intézett üdvözletében azt sürgette, hogy az elnök újonnan szerzett támogatá­sát elsősorban a fegyverzet­korlátozás érdekében hasz­nálja fel. MOSZKVA A Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának elnöksége szerdán táviratban köszön­tötte Ronald Reagan ameri­kai elnököt újraválasztása alkalmából. „Tisztelt elnök úr, — hang­zik a távirat — fogadja jó­kívánságainkat abból az al­kalomból, hogy ismét az Egyesült Államok elnökévé választották. Szeretnénk remélni, hogy az elkövetkező éveket az or­szágaink közötti kapcsolatok kedvező fordulata fogja jel­lemezni. Ez megfelelne né­peink érdekeinek és a világ­béke ügyének. A maga részéről a Szov­jetunió kész együttműködni a szovjet—amerikai kapcso­latok javításáért az egyenlő­ség és egymás törvényes ér­dekeinek tiszteletben tartá­sa alapján, a háborús veszély Hazaérkezett a Szovjetunió Kárpátontúli területéről Sza- bolcs-Szatmár megye delegá­ciója, amely — az Ukrán Kommunista Párt Kárpáton­túli területi Bizottsága meg­hívására — részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 67. évfordulója alkal­elkerülése és a nemzetközi helyzet lényeges javítása ér­dekében.” Az elnökválasztás ered­ményeit elemezve a TASZSZ szovjet hírügynökség első kommentárjában megállapít­ja: mig 1980-ban Reagan nyíltan soviniszta, militaris­ta és szovjetellenes jelsza­vakkal lépett fel, a jelenlegi választási kampányban — s különösen annak befejező szakaszában — arról bizto­sította az amerikaiakat, hogy a béke megszilárdítására, és jobb kapcsolatokira törekszik a Szovjetunióval. Erre a tak­tikára azért volt szüksége, hogy megnyugtassa az ame­rikaiak milliódnak tömegét, akik növekvő aggodalommal szemlélték a kormány poli­tikájának következtében nö­vekvő nukleáris háború ve­szélyét. Csak a közeljövő fogja megmutatni, hogy az új ame­rikai kormányzat valóban ígéreteinek megfelelően fog-e cselekedni, alátámasztja-e azokat konkrét tettekkel. Az új adminisztráció ismeri azokat a szovjet javaslato­kat, amelyek lehetőséget biztosítanak arra, hogy kö­zös, reális megközelítést ta­láljanak a háború és béke kérdéseire, amelyek halaszt­hatatlan megoldást igényel­nek. Vonatkozik ez minde­nekelőtt a nukleáris háború veszélyének csökkentésére. A tapasztalat azt mutat­ja, hogy pozitív, konstruktív megközelítés esetén az egyen­lőség és egyenlő biztonság elvei alapján teljes mérték­ben megoldható a számos probléma, ami egyformán szolgálná a Szovjetunió és az Egyesült Államok, valamint az egész világ érdekeit mából rendezett ungvári ün­nepségeken. A delegációt Bá- nóczi Gyula, a megyei párt- bizottság titkára vezette, tag­jai voltak: Lakatos András, a megyei tanács elnökhelyet­tese és Hudák József né, a megyei pártbizottság tagja, a Nyíregyházi Dohányfermen­táló Vállalat dolgozója. Hazaérkezett Kárpátoméiról megyénk delegációja A kormány megtárgyalta A lakásgazdálkodás feladatai A Minisztertanács átte­kintette az MSZMP Közpon­ti Bizottságának és a Mi­nisztertanácsnak 1982. ápri­lis 7-én a lakásépítés és -fenntartás, valamint a la­káselosztás és -gazdálkodás fejlesztéséről hozott együttes határozatával kapcsolatban két év alatt szerzett tapasz­talatokat. Megállapította, hogy a határozatban foglalt feladatok végrehajtása meg­kezdődött, a lakásfejlesztés és -gazdálkodás gyakorlata az új kívánalmaknak megfe­lelően kedvező irányban változott. Miiközben a lakásellátást pozitív folyamatok jellem­zik, a lakásszerzés és -fenn­tartás bizonyos föltételeiben az előrehaladás üteme el­marad a kívánatostól, sőt az elmúlt két évben újabb fe­szültségek . is keletkeztek. Nem rövidült számottevően a tanácsi lakáshoz juttatás várakozási ideje, a saját kez­deményezésű építkezéseket pedig a magas lakásárak nagyon megnehezítik. A fiatal házasok és a több gyermekes családok önálló otthonhoz való jutásának időtartama — jóllehet az előző évekkel nagyjából azonos mennyiségű lakásjut­tatásban részesültek — hosz- szabb az indokoltnál. A pá­lyakezdő, elsősorban a váro­sokban élő fiatal családok saját jövedelmük és megta­karítási lehetőségeik alapján nagymérvű támogatás nélkül még ma sem képesek önálló otthont teremteni. Az úgy­nevezett első lakáshoz való juttatás rendszere lassan bontakozott ki, mert egyrészt csekély az ilyen célra fel­használható kis alapterületű lakásoknak a száma, más­részt még mindig nem meg­felelő a továbblépés biztosí­téka, s emiatt a fiatalok ide­genkednek ettől a megoldás­tól. Az elmúlt két évben gá­tolta a lakossági építkezése­ket az, hogy fontos építési anyagokból (falazóanyagok­ból, égetett tetőcserépből, vasbeton födémgerendából, faajtókból és ablakokból, s bizonyos szerelvényekből) tartós hiány mutatkozott, ezért az ellátásban kialakult feszültségek jogos elégedet­lenséget szültek. Igen nagy gondokat oko­zott az, hogy a lakásépítési költségek a számítottat meg­haladóan növekedtek. Az el­múlt két évben a lakásépítés költségei több mint 10 száza­lékkal felszöktek. Így a la­káshoz jutó családok terhei indokolatlanul nagyok, ez elsősorban a fiatal családo­kat érinti hátrányosan, mert az ő jövedelmük az átlagos­nál kisebb mértékben nőtt, megtakarításra sincsenek számottevő lehetőségeik. A Minisztertanács —azért, hogy e gondokat leküzdhes- sük és a feszültségeket fel­oldhassuk — intézkedési ter­vet fogadott el, amelyben ki­jelölte azokat a területeket, ahol a lakásellátás korszerű­sítését, az építés, fenntartás anyagi-műszaki feltételeinek javítását meg kell gyorsíta­ni. Felhívta a tanácsok figyel­mét arra, hogy az 1984—1986. közötti évekre kidolgozott programok végrehajtását anyagi eszközeikből kiemel­ten támogassák, s annak meggyorsítására mozgósítsák a társadalmi szervezeteket és a lakosságot. Gazdasági lehe­tőségeikkel összehangoltan a tanácsok már 1985-ben épít­senek több bérlakást! A kormány annak érdeké­ben, hogy mérséklődjenek a családoknak a lakáshoz való jutásból eredő kiadásai, a három- és több gyermekes családoknak adandó szociál­politikai kedvezmény össze­gét 1985. január 1-étől 40 ezer forinttal felemeli. A rá­szoruló családok — főként a városokban élő fiatalok — nagyobb arányú segítése ér­dekében, a tanácsok, a köz­ponti hitelforrások terhére növelhetik a lakásépítő és -vásárló családok támogatá­sára szolgáló eszközeiket. Emelkednek a bérlakások visszaadása esetén fizetendő térítések, hogy ily módon is bővüljön a szociális helyze­tük alapján legjobban rászo­rulóknak elosztható lakások száma. A Minisztertanács szüksé­gesnek tartja, hogy javuljon a lakásépítők és -vásárlók érdekvédelme, ajánlja a Fo­gyasztók Országos Tanácsá­nak, hogy fokozza a lakás- vásárlók és -építtetők jogos érdekeinek védelmét. Ezenkívül több olyan mó­dosítást fogadtak el, amely tovább ésszerűsíti a lakás- gazdálkodást, javítja a hite­lezési feltételeket. Az ezeket tartalmazó jogszabályok rö­videsen megjelennek. Az 1985-ben elvégzendő közvetlen teendőkre a Mi­nisztertanács intézkedési programot fogadott el. Kitüntetések a Nagy Október évfordulóján A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének 67. év­fordulója alkalmából a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend bronz foko­zatával tüntette ki Krizsai Lajost, a FÉMMUNKÁS Vállalat nyír­egyházi gyárának lakatos bri­gádvezetőjét. Kitüntetéseket adtak át a munkahelyeken rendezett ünnep­ségeken is. A HAZA SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEMÉREM arany fokozatát kapta Darai Mihály rendőr szá­zados, Berták Zoltán, a KIÉG törzszászlósa, Ifj. Dunai Zoltán, Í Kujbus György és Teschmayer József munkásörök. A kitünte­tés ezüst fokozatát kapta Ténai András rendőr százados. Az érem bronz fokozatát vehette át Badar Viktor és Kovács Dezsőné rendőr hadnagy, Bajzáth Gyula és Bálint Péter munkásőr. KÖZBIZTONSÁGI ÉREM arany fokozatával Karácsonyi László rendőr törzszászlóst, Adám Zol­tán zászlóst és Bodnár József főtörzsőrmestert tüntették ki. A kitüntetés ezüst fokozatát kapta Jánosik János százados, Nagy Tibor hadnagy, Vad Sándor had­nagy, Batizi István főtörzsőr­mester, Bodnár Mihály főtörzsőr­mester és Erdőhegyi Istvánné. A Közbiztonsági Érem bronz foko­zatával Tóth Illés törzsőrmes­tert és Leca Istvánné polgári al­kalmazottat tüntették ki. MUNKASOR-EMLÉKJEL VÉNYT kapott az önkéntes testülettel való jó együttműködés elisme­réseként Gönczi Géza, a Nyír­egyházi Főiskolai Tangazdaság Igazgatója, Hegedűs Béla, a kis- várdai pártbizottság munkatársa és Juhász László, kisvárdal MÁV-dolgozó. KIVÁLÓ MUNKÁÉRT kitünte­téseket adományoztak a minisz­tériumok és országos főhatósá­gok. Ilyen kitüntetést kapott dr. Galó Miklós, a megyei tanács főelőadója, dr. Lovas Imre kör­zeti állatorvos, dr. Tóth György körzeti állatorvos, Varga István, a növényvédelmi és agrokémiai állomás gazdasági vezetője, Vass András, az állomás laborvezető­je, Mincsik József, a Nyíregyhá­zi Cipőipari Vállalat műszaki osztályvezetője, Gaál Lajos, a VAGÉP betanított hegesztője, Poroszka Ottó, a HIREX főköny­velője, Fehér József, a Nyíregy­házi Faipari Vállalat gépmunká­sa, Goller László, a Tiszalöki Faipari Vállalat asztalosa. Hatva­ni Pál, a Nyírségi Nyomda sze­dőtermi csoportvezetője. Nagy Imre, a Nyírségi Nyomda mű­vezetője, Radványi Jánosné, a DIRUVALL betanított munkása, Hornyák István, a DIRUVALL művezetője, Regös Sándor, a Patyolat gépkocsi-előadója, Ko­vács Oszkár a megyei tanács csoportvezetője, Polgár Péterné és Komaság Istvánné, a Nyír­bátori Cipőgyár dolgozója, Zsám- boki Mihályné, a Nyírbátori Vá­rosi Tanács osztályvezetője, Ber­ki Jenöné, a megyei vendéglátó- vállalat munkaügyi csoportveze­tője, Balázsi István, a vendéglá­tó üzletvezetője. Szabó Sándor- né, Szálasi Ferencné és Gyurján Lászlóné, az iparcikk-kisker. dolgozói, Iván Lászlóné és Ha- nuszik Béla, az élelmiszer-kisker. dolgozói, Mezei József, a tisza- vasvári tanács csoportvezetője. Tóth Attiláné, a nagykállóf ta­nács főelőadója, Juha Bertalan, a nyírmadai tanács csoportveze­tője, Szabó József, a megyei tar nács ellenőre, Körtély Sándor, az OTP megyei igazgatója, Tóth Tibor, az OTP klsvárdai fiókve­zetője, Fekete Lászlóné, az ÖTP számviteli osztályvezető-helyet­tese, Mátyás Béláné, az OTP fő­előadója, Acs István, a temetke­zési vállalat igazgatója, Balogh Pál, a közterület-fenntartó vál­lalat brigádvezetője, Kiss Irén, a Nyírbátori Áfész pénztárosa, Horváth János, a Nagykállól Áfész főosztályvezetője, Bodnár István, a Gávavencsellői Vegyes­ipari Szövetkezet dolgozója, Al­bert Sándorné és Macsu István, a rendőrség polgári alkalmazot­tai, dr. Körmendi Lajosné nyír­egyházi bíró. Plank Tamás, a bí­róság gazdasági hivatalának osz­tályvezetője, Szép Károly, a Nyíregyházi Városi Tanács dol­gozója, Lesku János, a Nyírka­rászi Községi Tanács tanácsel­nöke, Molnár Bertalan, a Nyír­egyházi Városi Tanács V. B. ki­rendeltségvezetője, Nyeste Sán­dor, a Lónyai Községi Közös Tanács tanácselnöke, dr. Onder János, a Kisvárdai Városi Ta­nács V. B. titkára, Pintér Lász­lóné, a megyei tanács előadója, Torma Ottó, a Fehérgyarmati Városi Tanács főelőadója, Jur- csisin Sándorné, a Nyíregyházi Sütőipari Vállalat főraktárosa, szb-tag; Kiss Sándor, a gabona­forgalmi és malomipari vállalat szakmunkása, főbizalmi. Lukács Ferenc nyírbátori autószerelő, Czékman István nyíregyházi fényképész, Szép Ferencné, a tuzséri tanács műszaki ügyinté­zője, Pirint Frigyes, rakamazi ta­nácselnök, Szilágyi Gerzson, az ibrányi tanács műszaki ügyinté­zője, Major Ferenc, a tervező- iroda irányító tervezője, Gutyán László, a beruházási vállalat mű­szaki ellenőre, Kiss Endre, a SZAVICSAV vízműgépésze, Sza­bó Ferenc, a SZAVICSAV fürdő­felügyelője és Buhalla István, a SZAVICSAV osztályvezetője. KIVÁLÓ SZÖVETKEZETI MUN­KÁÉRT kitüntetést kapott Len­gyel Imréné, a Tarpai Áfész nyugalmazott főkönyvelője, öry Elek, a Csengeri Áfész területi ügyvezetője, Kosztinka Jánosné, a Záhonyi Áfész ellenőrzési osz­tályvezetője, Tóth László, a Nyíregyházi Áfész hálózatirányí­tási osztályvezetője. Kádár Gá­bor, a Mátészalkai Kraszna La­kásszövetkezet igazgatótanács tagja. Kovács József, a Balkányí Áfész Uzemágvezetője, Császár Sándor, a Győrteleki Áfész gépkocsivezetője, Kupor Ferenc, a Fehérgyarmati Áfész boltveze­tője, Giba Józsefné, a MÉSZÖV gyors- és gépírója, Sipos Lajos­né, az Üjfehértói Áfész áruházi osztályvezetője, Práda Zoltánná, a Mátészalkai Áfész ABC-pénz- tárosa. Szarka Lászlóné, a Nagy­halász! Áfész nyugalmazott fő­könyvelője, Károly Gyula, a Jánkmajtisi Áfész gépkocsiveze­tője, Kovács Gézáné, a Kisvár- dal Áfész alapegység-vezetője. Mezősi László, a Demecseri Áfész szövetkezeti tagja. A SZÖVETKEZETI IPAR KI­VÁLÓ DOLGOZÓJA kitüntetést kapta Balázs István, a vásáros- naményi vegyesipari. Bolgár Bar­nabás, a nyíregyházi ELIT ASZ, Demeter Magdolna, a nyíregyhá­zi háziipari. Ecsedi Andrásné. s csengeri vegyesipari, Hotykai Miklós, a gávavencsellői cipőipa­ri, Kiss Lászlóné, az ófehértói vegyesipari. Kovács Gusztáv, a fehérgyarmati építőipari és Póti István, a Fehérgyarmati Asztalos és Vasipari Szövetkezet dolgozó­ja. IFJÚSÁGÉRT ÉRDEMÉRMET kapott Wágner Flórián igazgató. Veres Mihály vontatási főnök. Mosolygó Ferencné, intézetveze- tő-nővérhelyettes. KISZ-ÉRDEMÉRMET vehetett át Szigligeti Imre, az Express utazási iroda kirendeltségvezető­je, Szabó Mária tanár, dr. Ko­vács Géza tsz-elnök, Vass Tibor KISZ-bizottsági titkár. Rinyu János csoportvezető, Háda Irén gazdasági ügyintéző. KIVÁLÓ IFJÜSAGI VEZETŐ lett Gere Imre KISZ-bizottsági titkár, Kiss Julianna laboráns, Tárnái László reklámpropagan­dista, Szombathy Géza politikai munkatárs, Ragány Ferénc mű­helyvezető, dr. Berzéki József adjunktus. Nagy László KISZ- bizottsági titkár, Márta Dániel, a KISZ kereskedelmi ágazati bi­zottságának titkára, Ferenczi Já­nos KISZ-bizottsági titkár, Ko­kszát Katalin csoportvezető, Balku Zslgmond ágazatvezetu. Tankóczi Gyula termelési mű­vezető, Pethő Sándor technikus, Takács Tibor pályamestér. ' ARANYKOSZORÜS KISZ-JEL- VÉNYT Biró Ádámné gazdasági ügyintéző, Dobos Csabáné gazda­sági ügyintéző, Jókay László, a KISZ megyei bizottságának titkára, Gölóncsérné Bérlők Mag­dolna úttörőelnök. Szabó István, az MHSZ dolgozója kapott. GYERMEKEKÉRT ÉRDEM­ÉREMMEL Sándor Antalt és Pintér Jánost. — ÜTTÖRÖVEZE- TÖI ÉRDEMÉREMMEL Czakó Jánosnét, Baracsi Sándort, Tar Balázst, Bene Kálmánnét, dr. Soltész Pálnét és Temesvári Jú­liát tüntették ki. KIVÁLÓ ÜTTÖRÖVEZETŐ leli Gál Zoltánná vitkai. Pásztor Jó­zsefné nyírbátori, Hájer Istvánné nyírbátori, Ftcsor Gyuláné gé­Pártértekezletek Romániában Romániában szerdán 18 megyeszékhelyen megtartot­ták a megyei pártértekezle­teket, amelyek az utolsó sza­kaszt jelentik az RKP no­vember 19-én összeülő XIII. kongresszusának előkészíté­sében. Még ezen a héten sor kerül a többi 22 megyei párt- értekezletre is, s Bukarest municipiumban is pártérte­kezletet tartanak. A tanács­kozásokon — amelyeken részt vettek a párt és a kor­mány vezető képviselői — megválasztották a megyei pártbizottságokat, a kongresz­szusi küldötteket s kiválasz­tották azokat a jelölteket, akiket a párt vezető testüle­téibe ajánlanak. A Scinteia, az RKP központi lapja sze­rint a megyiei pártértekezle­teken „elemző, kritikus és önkritikus szellemben” vitat­ták meg az előző kongresz- szus óta eltelt öt esztendő te­vékenységét, s elsősorban a gazdasági-társadalmi fejlő­déssel kapcsolatos munkát. Jóváhagyták a párt prog­ramtervezetét, a direktívater­vezetét, amely kijelöli a kö­vetkező időszak irányzatait. gényi, Kovács Miklósné ajaki, Lusánszki Sándorné dombrádi, Názon Józsefné kisvárdai, Bor­bély Imre fehérgyarmati, Sipos Pálné vámosoroszi, Szabó Sán­dorné méhteleki, Széki Lajos tiszavasvári, Vig Józsefné tisza- vasvári, dr. Pál Györgyné nyír­egyházi, Lakatos Istvánné nyír­egyházi, Horváth Józsefné kóta- ji, Snekszer Mihályné leveleki, Suták Mihályné nyíregyházi, dr. Bátor Ferencné nyíregyházi, Nyí­ri Józsefné nyíregyházi, Vitkai Elemérné nyíregyházi, Bancsi Ferencné nyíregyházi, dr. Pálfy Lászlóné nyírcsaholyi, Svéda István ópályi, Szabó Károlyné kocsordi, Hajnal Katalin géber- jéni és Dakó József nyíregyhá­zi pedagógus. MHSZ KIVÁLÓ MUNKÁÉRT Ekem ezüst fokozatával tüntették ki a Magyar Honvédelmi Szövet­ség munkájának segítéséért Ba­goly Dánielt, Garai Bertalant, Ju­hász Bélát, Kállai Sándornét, Ke­lemen Jenőt, Mezősi Dezsőt, Mol­nár Jánost, Onder Sándornét, Pápai Ágnest, M. Takács Feren­cet, dr. Vraukó Tamást. A ki­tüntetés bronz fokozatát kapta Csurka János, Eiben Péterné, Herczku Györgyné, Kelemen Csabáné, Kocsis László, Kósa Bertalan, Molnár Károly, Nagy Árpád, Szaniszló Lajos, Szűcs Gyula, Zseliziné Kiss Valéria. A TŰZBIZTONSÁGI ÉREM ARANY fokozatával tüntette ki a belügyminiszter Bodolai Zol­tánt, a szakolyi önkéntes tűzoltó­egyesület parancsnokát, Csapiá­ros Józsefet, a Bóni tűzoltópa­rancsnokát, Csendes Andort, a nyírmadai tűzoltó-egyesület gép­kocsivezetőjét, Csorna Tibort, az Öfehértói Vegyesipari Szövetke­zet elnökét, Dorogi Lászlót, a Nyírmadai Állami Gazdaság tűz­védelmi előadóját, Harsányi Sán­dort, a dombrádi Petőfi Tsz el­nökhelyettesét, Koncz Károlyt, a megyei tanács apparátusi párt- bizottságának titkárát, Kósa Ti­bort, a Csarodai Községi Tanács főelőadóját, Leitner Istvánt, a nyíregyházi Ságvári Tsz elnökét, dr. Papp Lászlót, a FEFAG osz­tályvezetőjét, Racskó Sándort, a VASVILL megyei kirendeltségé­nek igazgatóját, Pongó Zsigmon- dot, a MEZŐGÉP mátészalkai gyáregységének igazgatóját, Sza­niszló Istvánt, a papi önkéntes tűzoltó-egyesület parancsnokát, Szondi Endrét, a nyírmeggyes! tűzoltó-egyesület elnökét, és Vá­rad! Endrét, a Hodászi Nagyköz­ségi Közös Tanács elnökét. A TŰZBIZTONSÁGI ÉREM EZÜST fokozatával Barcsai Sán­dort, a csengeri sertéstelep tűzvé­delmi előadóját, Barkaszi Gyulát, a szabolcsbákai tsz párttitkárát, Csütörtöki Vilmost, a dohányfer­mentáló vállalat tűzoltóparancs­nokát, Horváth Tibort, a nyír­egyházi tanács csoportvezetőjét, Karászi Jánost, a baktalórántházi tűzoltó-egyesület gépkocsivezető­jét, Klenovszki Bélát, a Vásáros- naményi Forgácslapgyár tűzoltó- parancsnokát, Pető Jánost, a Má­tészalkai ÁFÉSZ tűzvédelmi elő­adóját, dr. Radóczi Jánost, a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főis­kolai Tangazdaság kerületvezető­jét, Szabó Imrét, az ÉRDÉRT mátészalkai telepének tűzvédelmi csoportvezetőjét, Szabó Istvánt, a záhonyi tanács csoportvezetőjét, Szarka Lászlót, a tarpai tűzoltó­egyesület gulácsi egységének pa­rancsnokát, Szucsányi Istvánt, a közlekedési műszergyár nyírbél- teki tűzoltóparancsnokát és Tar- navölgyi György újságírót tün­tették ki. A TŰZBIZTONSÁGI ÉREM BRONZ fokozatával Bállá Lász­lót, a BFK mátészalkai gyáregy­ségének tűzvédelmi előadóját, Bujáiki Gyulát, az almatároló tűz­oltóparancsnokát, Geréb Ferenc bökönyi önkéntes tűzoltót, Kato­na Jánost, kálmánházi önkéntes tűzoltót, Kondorosi Konrádot, a Tiszalöki Állami Gazdaság tűzol­tóparancsnokát, Kósa Sándor vá- sárosnaményi önkéntes tűzoltót, Ténai László tiszakanyári tűz­oltóegység-parancsnokot, Török Istvánt, a nyírlugosi tűzoltó-egye­sület ifjúsági felelősét, Virágh Jó­zsefet, a SZAÉV tűzvédelmi ve­zetőjét és Zakata Ferencet, a nyírtassi Dózsa Tsz üzemvezető­jét tüntették ki. BÁLDY BÁLINT-EMLÉKPLA- KETT. A kisállattenyésztésben, és árutermelésben az utóbbi három évben kifejtett eredményes mun­kájuk elismeréséül a következő szakcsoportok és szakcsoportta­gok kapták meg a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a Fogyasztási Szövetkezetek Or­szágos Tanácsa által alapított Báldy Bálint-emlékplakettet, il­letve emlékjelvényt. Ezüst foko­zatban részesült a nyírbélteki Sertéstenyésztő Szakcsoport, bronz fokozatban a nagyecsedi Sertéstenyésztő és Hizlaló Szak­csoport. A nyúltenyésztésben és -értéke­sítésben elért kimagasló eredmé­nyeiért az emlékjelvény arany fokozatát Sustyák György mérki, ezüstöt Szarka Sándor mátészal­kai, bronzot Mujacsics Gábor és Vécsi Ferenc kisvárdai kiste­nyésztő kapta. A húsgalambte­nyésztésben elért eredményeiért az emlékjelvény ezüst fokozatá­ban Újvári István vásárosnamé- nyi lakos részesült. A sertéste­nyésztésben és -hizlalásban elért kimagasló eredményeiért az em­lékplakett arany fokozatát érde­melte ki Varga Zslgmond fehér- gyarmati, a bronz fokozatot pedig Szántó Dezső dombrádi és Kovács László nagyecsedi kistenyésztő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom