Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-07 / 262. szám
1984. november 7. KM Ünnepi melléklet ...Emlékművük az egységes világ lesz...“ ......Pontosan nyolc óra negyven perc volt, amikor hatalmas tapsvihar köszöntötte a be- lépő elnökség tagjait, köztük Lenint, a nagy Lenint! Zömök alak, rövid nyak, kopaszodó, nagy fej, hatalmas homlok, apró szem, rövid orr, nagy, szépen ívelt száj, erélyes, borotvált áll, amelyen azonban már kiüt- köznek a hajdani és majdan jól ismert sza káli borostái. Ruhája kopott, nadrágja túl hosszú. A tömeg bálványa, akit úgy szeretnek és tisztelnek, mint kevés vezetőt a történelem folyamán. Különös népvezér, olyan, aki szellemi fölényénél fogva vezető. Színtelen, humortalan, meg nem alkuvó és kérlelhetetlen. Nincsenek érdekes idioszinkráziái, de különleges képessége van arra, hogy mély gondolatokat egyszerű szavakkal fejezzen ki, s hogy egy-egy konkrét helyzetnek mélyreható elemzését adja. És éleselméjűséggel párosuló nagy szellemi bátorság jellemzi ___S ekkor Lenin kezével az asztal szélébe kapaszkodik; kis, összehúzott szeme végigfut a tömegen, amíg várakozik, s a percekig tartó taps és ünneplés látszólag közömbösen hagyja. Amikor a tapsvihar elül, egyszerűen ennyit mond: »-Most hozzálátunk a szocialista rend felépítéséhez!« Ismét felzúg a tagps.” (John Reed: Tíz nap, amely megrengette a világot (részlet/). Ma sem könnyebb Leningrad, 1965 Ma sem könnyebb, e békességes időben: — eltűrni, ha rossz irányzékú lövéseink, fegyver-tusa vág pofon. Ma sem könnyebb, e már-már rátok cáfoló világban a sokszor már csak önvigasztaló hit tüzét makacsul szítani szívünkben. Nehéz ma elhitetni, hogy sorsotok a választottak útja. Nehéz felébreszteni emlékeitek bolyongó tébolyát, az eszelős szemek égboltot pásztázó [reflektorait. — Ti, kik eszméletlenül a bosszútól, felálltatok és széles áradatban dőltetek a kaszáló gépfegyver elé. Nehéz ma a világforgató hitet újraidézni. — Az emberiség leggyönyörűbb nemzedéke adta magát itt kétszer is halálra önkéntes bőkezűséggel, hogy ne legyen többé alázat, éhség, háború, rabtartók és népek üldözése. BENJÁMIN LÁSZLÓ: Meghaltak boldogan és nagyra nőve. Hitték — haláluk hasznos áldozat: — eltűnnek majd a nyírfák gyökerei közt, utcák kövén, lovak patái, tankok alatt, kinő felettük a fű, fénylik az erdő, igazságos rend épül a halottak fölé, emlékművük az egységes világ lesz, sírjuk hantját elegyengeti a testvéri jövő, s nem botolva halad fölöttük az emberiség. Elosztanak a gyökerek ajkain, de fényes arccal jő az új nemzedék, folytatva útjukat sebek és halál nélkül, emlékezve arra, mit tanít a lerogyottak [sorsa, feledve azt, mi embert emberre uszít. Ezért haltak meg oly sokan, hogy folyamok deltáit elrekesztenék. De mégis nehéz ma haláluk hasznát megmutatni, önáldozó jó eredményét meglelni fájdalmasan nehéz. Mert ma minden újra kezdődik a Földön. Mert ott kezdődik minden, ahol ők eszméletlenül a bosszútól felálltak és széles áradatban dőltek a kaszáló gépfegyver elé. Szocialisták Somogyi Tóth Sándornak Vagyunk. Talán azért került el minket a halál, mert mi kerültük őt. Ott voltunk, ahol fal omlott, tető szakadt, de mindig együtt a mieinkkel. Nem ástunk, külön vészkijáratot. És voltunk, mint a berepülő pilóták, a hányásig-ájulatig forgató centrifugákban, a sötétség celláiban,, a koplalás kamráiban, a súlytalanság és a túlnyomás állapotában. Velünk kísérletezett ez a kor, rajtunk próbálta ki: mit bír az ember? Voltunk a csonttörő gyűlöletek gyűrűiben, vadak a körvadászaton, bábuk a [céllövészeten, de mertünk újra meg újra vállalni és [tagadni, VLAGYIMIR LUGOVSZKOJ: s nem ejtettek foglyul a renegát [önsajnálatok. a szökevény szenvelgések, a halál filozófiái. Megmaradtunk egésznek a kétségbeesésben, egésznek a fölemeltetésben, egésznek a [lebukásban, egésznek a hitben: Azért vagyunk, hogy rendet teremtsünk magunkban és a világban. Minden végzet és minden véletlen fölött [már, együtt a mieinkkel, a föld sebeit kitapintva perelünk az élet ügyében, ítéltetve s ítélve, keserű emlékekkel a szívünkben, a világ terheivel vállunkon — s szájunk [szögletében az utókor mosolyával. Ifjúság Fiúk, én mindig láttam, tudtam, ki ellenség, s ki a barát, Október énekét ujjongtam s fegyvereink bástyafalát! S a nagy front, RigátóL Bajkálig nem törte össze csontomat, ahány könyv volt, faltam egy szálig, s üdített száz új gondolat. Hincz Gyula grafikája VLAGYIMIR MAJAKOVSZKIJ: Induló balra A matrózoknak Riadó! Sorakozz menetkészen! Ne beszélj a veszélybe', ne pletykázz! Csitt, szónokok is! Beszéljen most maga. Mauser elvtárs. Az Ádám-Éva féle törvényt tegyük ravatalra. Idő-gebénknek nincs ma féke. Balra! Balra! Balra! Hej, kék zubonyosok! Rajta! Tengerre fel! Vagy tán eltompult a páncélosok orra s hajónk csak ül a tatján? Hadd, hogy koronáját rázza a brit oroszlán, üvöltve diadalra. A kommünt senki le ne igázza! Balra! Balra! MAJA RUMJANCEVA: Balra! Ott, a kínok hegyein túl majd szűz és napos lesz a táj. Irány előre! Millió láb, indulj! s míg éhség, pusztulás van — meg ne állj. Csak öntsön körötted acélból lávát a gyülevész, a bérelt banda. Az oroszt nem gyűri le az Ántánt. Balra! Balra! Balra! Homályba vonhat sasszemet a pára? Úrrá lehet a régi újra itt? Szorítsd a világ torkára, a proletárok ujjait! Ki a mellet! Rajta a dobbal! Zászlókat a mennyei falra! Ki lépett ott ki jobbal? Balra! Balra! Balra! Hegedűs Géza fordítása Lenin szobránál A magas kucsmát megszerettem s a tábori egyenruhát, és megsejtettem rögtön minden tárgy titkos színét, illatát. Moszkvában, jéghideg szobámban kis kályhám falta a szenet, izomláz szaggatta a vállam, s a mahorka felderített. Csupa öröm volt ez az élet, ifjúság, jókedv, friss erő, bekecsemben a tarka prémet nem rágta még ki az idő. Bölcs tanácsot mennyit hallottam s mennyi beszédet, mennyi szót, a nap felé hányszor tartottam a győztes szovjet-lobogót. De ha táncolt bennem a jó vér, s felleges ég borult fölém, — én, a sí és a vágtató szél szálltunk az ősz erdők ölén. Fiúk, nehéz-e kitalálni hogy élhettek jól, helyesen: utadon járj bizton halálig mint ahogy száll s nem tétovázik a nyíl, a fény s a fecske sem. Tamkó Sirató Károly fordítása A terek fölött elevenen álltái hajadonfött, rajtad nyitott kabát, a birodalom, ó, a tollafosztott nagy birodalom volt — és nincs tovább: futó trojkán utolsót rúg a zsarnok, petákot szór, hogy csöppet mentse vétkét, az utolsó gyáros a sztrájk-időkben utoljára számolja nyereségét, a csöndesülő csapszékből sunyítva a legutolsó korhely is kiszédül, a cár nem cár többé. Uralma megdőlt, nagy birodalma porba omlott végül. Emléked s emlékműved néked ott van, hol zene szól, hol fák sétánya pompáz, nem gránitból, de tér felett morajló hangokból készül rólad érchasonmás, én többet tudok rólad, mint amennyit sokaknak néma szobrod bronza mond, mert én ismerem a gesztusod, a hangod, és azt a rég megátkozott revolvert, tudom, hol fáj neked a régi lőtt seb, amely egy szobrodon se látható, a terek fölött elevenen állasz, nyitott kabátban, hull reád a hó, keresztútján a négy felől süvöltő szeleknek, gémberedett kézzel állsz. ... Hozzád lépek, begombolom kabátod, hogy melegebb legyen, hogy meg ne fázz. Baranyi Ferenc fordítása _______ J m VÁCI MIHÁLY:
