Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-03 / 259. szám
1984. november 3. RENDEZŐKET IHLETETT HEG Á mikrobiológus „örök adósa maradok ennek a gyengén savanyú, laza, barna erdőtalajnak, ami énnekem a Nyírséget jelenti...” Azon sem kellene csodálkozni, ha kapásból elsorolná az. egyszerű hallandó által pusztán homoknak ismert, de ilyen szakszerűen körülírt talajtípusnak a jellemző szemcseméreteit, a benne Lakozó Pseudomonas és Azotobacter baktériumok fontosabb törzseit. Kecskés János mikrobiológustól, Vasmegy er szülöttétől, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanszékvezető tanárától ez egyáltalán nem meglepő. Aki a mikrovilág titkaiból védte meg az Akadémián doktori értekezését, az már gyógyít- hatatlanul ezen a szemüvegen keresztül szemléli a világot. Az említett „adósság” részleteiről Nyíregyházán beszélgettünk a professzorral, mert bármennyire is törleszthetetlennek érzi teljes mennyiségét, mégis minél több „részletét” szeretné itthon hagyni. Az MTESZ-ben tartott előadást megyénk erdészeinek a talaj- biotechnikáról, amely kedvenc kutatási témája. Az-Jáagyébkiént is izgalmas „tanórát” diapozitívekkel színesítette, amelyeket a világ szinte minden táján járva magával hozott. A csendes kis zugban, ahová a sűrű embertömeg elől elbújunk, égzengésként rival! a hangja, még az előbbi előadói ritmus van a szavadban, mozdulataiban. Nem tud elszakadni a talajbiotechnikától sem, — A taiajbiotechnoilógiábam hatalmas feltáratlan tartalékok vannak, higgye el nekem! — vág bele a közepébe azonnal széles gesztusokkal Kecskés professzor. — A környezetvédők nagyon hamar felfedezték, hogy mekkora károkat okozhatunk kenyerünk bölcsőjének. A talaj nagyon érzékeny közeg, és a legkisebb beavatkozás is hatalmas változásokat okoz benne, néha vissza.foirdíth atat- lamit, jóvátehetetlent. Erre az ipari országokban sajnos egyre inkább szaporodnak a példák, de nálunk is akad már belőlük. Az érzékén vségazonban mást is jelent, A poverty és lakóközege szoros kölcsönhatásban van egymással, különösen a táplálkozás szempontjából. Erre irányulnak az én kutatásaim, vagyis a talajélet befolyásolásával kedvezőbb feltételeket teremteni kultúrnövényeinknek, és ezen keresztül elérni magasabb terméseket. Szavaimat tartsák különösen tanulságosnak azok, akik a mikrobiológiáit ma is önszorakoztató haszontalan alapkutatásinak tartják. A mi tudományunk igenis hatalmas termelő erő lesz. Eddig csak a pillangós takarmányok gyűjtötték a levegő nátrogéntar- talmát, megtakarítva a műtrágyát, de a mikrobiológia sikere lesz, amikor majd a búza is azt teszi. Vagy a „megoperált” génszerkezetű egysejtűek ritka fémeket, akár aranyat oldanak ki eddig értéktelennek tartott meddő kőzetekből, megint más parányák inzulint termelnek nekünk embereknek..., de minek soroljam a távlatokat? Ma már közöttünk élnek ezek az eredmények. Egy biztos: ha ez a század a fizikáé, akkor a következő a biológiáé lesz! Még ennél a százaidnál maradva: Kecskés professzor két kerek évtizedet töltött belőle Sopronban, az Erdészeti Egyetemen. Mielőtt megkezdte volna ottani működését, volt egy „rövid” kis vargabetű életében, megnyert egy pályázatot, és az ausztráliai Sidneyben dolgozhatott ösztöndíjasként 1964-ben. A világ minden tájáról pályázták ezt a helyet és bármilyen tudományágból várták a jelentkezőket. Az egyetlen ösztöndíjas státus a föi- dirtké lett. Egy év múltán visszatért ugyan hazájába, és az erdészeti tudomány fellegvárában tovább folytatta, amit korábban elkezdett, de nem zárta be maga mögött az ajtót. A következő években még tizenhat országot keresett fel, ahol kongresszusokon, és más szakmai jellegű tanácskozásokon vett részt, cikkei pedig sorra jelenitek meg a világ legrangosabb természetitudományos folyóirataiban. (— Higgye el fiatalember, a nyelvtudás hiánya a mi rákfenénk! Hiába vannak nagyon képzett tudósaink és szenzációs eredményeink, a sötétben matatunk, ha egy sont sem értünk meg abból, ami egy tudományos közleményben áll, mihelyst nem magyarul van. Vagy nem tudunk felállni egy idegen országban megrendezett tanácskozáson, hogy kifejtsük véleményünket. Az lenne a minimum, hogy az első vonalbéli tudósgárda tagjait akármikor meghívhassák vendégprofesszornak olyan egyetemekre, ahol világnyelveken ért a hallgatóság.) A Minisztertanács ez év július elsején kelit rendelete Kecskés Jánost a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanszékvezető tanárának nevezte ki. Korábban sem voltak előtte ismeretlenek más felsőfokú tanintézetek, de ezt az eseményt áttörésként értékeli a professzor. — Nem volt eddig egyetem aiz országban, ahol önálló tanszéke lett volna ennek a stúdiumnak. Valamelyik társtudománnyal élt társbérletben, ennek az állapotnak vialameny- nyi hátrányával. Azt is mondhatnám, hogy aninak az állapotnak a fenntartása a tudományosság mai szédületes fejlődése mellett egyszerűen lehetetlen volt már. A késésnek sajnos már pregnáns jelei kezdtek mutatkozni. A legtöbb tudományágban egy-egy jeles tudós, tudományszervező egyéniség köré iskola alakult. Aki abban a körben szerzett diplomát, az büszkén vallja az illető tanítványának magát, a mester pedig a maga sikerének tudja tanítványa sikerét, még akkor is, ha többre vitte nála. Ez a kor a mikrobiológiában sajnos mind ez ideig váratott maigára. Én felvállalom ezt a feladatot. Gödöllőn nem mulasztottam el programom egyik legfontosabb részeként felemlíteni, mielőtt a katedrát elfoglaltam volna. Mikrobiológiai szemléletet akarok a végzős mérnökökbe plántálni, hogy korunk tudományos- technikai forradalmában megállják a helyüket Nagyon erős lesz oktatásukban a molekuláris genetika, a már említett biotechnológia, az ökológián belül a környezetvédelem, és természetesen a biokémia. Ez az ország már ma is a mezőgazdaság élvonalában van, világviszonylatban, és mindenki tudja^ hogy itt megállni senki sem akar. A továbblépésben a mi tudományunk még ‘nagyon sok lehetőséggel kecsegtet. A nagyra törő tervek tulajdonosa nagyon energikus ember. Legónyes lendülete mögött azonban ott van és minduntalan előtűnik a betonszilárd háttér. Jellemző történet: — A nyíregyházi Kossuth Gimnáziumban, ahol végeztem^ a közelmúltban ünnepeltük a 175. éves jubileumot. A baráti kört egy ideje már komputeren tartom nyílván, és higgye el nem rongyrázásból, mert 25 kandidátus, három akadémiai doktor, és egy akadémikus fémjelezte az itt végzett emberfők kiműveltségének színvonalát. A hazai tudományos életben is kimagaslónak számított ez az esemény, sőt megkockáztatom, hogy az Akadémián sem mindennapos a szellemi kapacitás ilyen fokú koncentrációja. Hozzáteszem, hogy a már említett adósságom újabb törlesztésének tekintem e körnek a szervezését, istápolását. Hogyan is halmozódott ez az adósság, amire Kecskés János minduntalan visszakanyarodik? Az aipa, a vasmegyeri jegyző, korán, már 1948-ban eltávozott az élők sorából. Az indíttatás^ a világra irányuló bimbózó érdeklődés az ő adományai, amit visszaadni már sohasem 'tud a megajándékozott. Egyetlen támasza özvegy édesanyja maradt, és nincs az a komputer, amelyik a végére járna, miként lehetett 268 forint nyugdíjból legény- fiát úgy egyetemre járatni, hogy még jó cipőre is jusson. A Kossuth Gimnázium te- hetségkibonitakoztató erejéről már esett szó, a tájban maradt gyökereket pedig le nem tudja tagadni senki. A tanszék élére isimét Ausztráliából, Melbourne-böl érkezett vissza a professzor, ahol egy évig ismét vendég előadó volt. Hazajár a távoli földrészre, hiszen feleséget is onnan hozott. — Ö és anyám a „back-ground” — mondja szándékosan angolul a hátországot a szép szőke asszony felé fordulva, aki körünkben ül. — Nélkülük sem tudományos, sem tudományszervezői, sem közéleti tevékenységem nem bontakozhatott volna ki. fgy nem éreztem magam idegenben Ausztráliában, és amíg ott voltam, nem volt távol a Nyírség. Oda is jött a levél Vasmegyerről Fazekas Menyus barátomtól, gyakran eszembe jutottak a Tolnai fiúk, Szunyoghék, és itthon nagyon jó volt ismét meghallani, miként surrog a cipő alatt ez a gyengén savanyú, laza, barna erdőtalaj. Elhozom a három nagyfiamat, kiviszem őket a Kápolna-tanyai iskolához, hadd lássák, hol töltöttem ón a gyermekkoromat, nézzék meg a szülőföldemet, igyák magukba ők is a természettel való közvetlen kapcsolatot. Mert mondanom sem kell, hogy mindegyikükből mikrobiológus lesz. Ha öt lenne, akkor mind az ötből. Ha itt járnak, csak akkor érthetik meg, miért van bennem a szülőföld utáni kitörölhetetlen vágyódás, a kötöttség, az egész életre szóló ragaszkodás. Ésik Sándor Déry Tibor a film Jelenet a Déry-novellából készült Óriás című filmből. Nemcsak az évforduló — 90 éve született Déry Tibor — hanem a műveiből készült filmek is felhívják figyelmünket újra meg újra az íróra, s készteti az irodalmárokat, hogy egyre mélyebbre hatoljanak az író munkásságába. Az utóbbi években főleg a filmkészítők merítenek, illetve mutatnak fel új értékeket a XX. század magyar irodalmának egyik legnagyobb, s talán legfurcsább élettörténetű alkotójának életművéből. Szokatlan dialógusok Déry, aki a felszabadulást követően íróink élvonalába emelkedett, aránylag hamar, 1953-ban találkozott az akkor erejét próbálgató szocialista filmművészettel. Ekkor kérik fel, hogy Lakatos György: Emberek a Bükk- fennsíkon című műve alapján forgatókönyvét készítsen Várkonyi Zoltán számára, aki ebből rended meg a Simon Menyhért születése című filmjét, amely egyik legjobb művének bizonyult. Újak, szokatlanok voltak a film dialógusai, a konfliktusok ábrázolása, ami azonban a honi filmtörténet élvonalába emeli a művet, az a minden frázist, hurráoptimizmust elkerülő ábrázolási mód, ahogyan a fiatat demokrácia induló éveit, s alakuló embe- ,reit(,ábrúzolja, mindig az embert, áz emberi értékeket helyezve előtérbe. Déry írásai, gondolatai azonban Makk Károly filmjeiben nyílnak meg a legtökéletesebben. ö az, aki filmjei számára felfejti, majd önmaga érzékeny, utánozhatatlan képei álltai tökéletes egységbe foglalja az író novelláit. Makk Károly azon Dé- ry-művekből merít, melyek az ötvenes évek első felében játszódnak, amelyek az embert, s lehetőségeit mutatják be a politika szédítő forgatagában. Az író és ezáltal a rendező hősei a történelem nagy olvasztókemencéjében különbözően viselkednek, s más és más módon igyekeznek túlélni egy súlyos ellentmondásokkal, hibákkal is teli korszakot, melynek nem irányítói, hanem kiszolgáltatottjai. Vannak akik az egyetlen, követhető utat választják, s a politika durvaságával szembe — önmaguk megőrzése végett — örök emberi értékeket állítanak; a szeretetet, a gondosságot, a hűséget, az emberi kötelékek mindenáron való fenntartását, mint a Szerelem és a Két asszony hősei, akiknek sorsát Makk Károly fűzi egybe a talán halhatatlan Szeretem című filmjében. Keserű önvizsgálat Vannak akik a hit által válnak kiszolgáltatottá. - s kényszerülnek asz önvizsgálat kegyetlenül keserű útjára, egy olyan korban, melyben a tiszta elvek a gyakorlatban eltorzultak, s nem nemesítő, hanem egységet bontó erővé válnak. (A téglafal mögött) Csöndes, szelíd fájdalommal beszél Déry, s eleveníti meg Makk Károly a „begu- bózottakat”, akik mindent eltűrnek annak érdekében, hogy saját mikrovilágukat semmi se zavarja meg, ami azonban az ötvenes években tehetetlen volt, mert mint mondják az alkotók, a kor „árnyai” hol csendesen, hol dübörögve, de belopakodtak a liegelzártabb világba is. (Philemon és Baucis) A példákat sorolhatnám, de fontosabb az, hogy Makk Károly művészete ezeknek a szinte cselekmény nélküli novellák hatására megújult, aminek következtében filmjeit ma a gondos pszichológiai ábrázolás, a zenére emlékeztető szerkesztésmód jellemzi többek között, s olyan embereket ábrázol, akik egy-egy adott kor szenvedőd akajrva- aikaratiáinuL Egyetemes mondanivaló Ehhez a vonalhoz tartozik Szántó Erika filmje is, az Óriás, mélyet? nkpjá tokban vetített a teJevízió. Ä!■'két3Világháború utáni, halódó, lassan széthulló polgári világot is talán Déry ismerte, ábrázolta a legjobban a Befejezetlen mondat című regényében, melyből Fábri Zoltán készített filimet — 141 perc a Befejezetlen mondatból címmel. Hogy mennyire lehet Déry műveiből építkezni, arra álljon itt Nemeskürty István megállapítása a rendezőre vonatkozóan : „ ... mégsem feledhetjük, hogy Fábri akkor kapott segítő támogatást Déry művé által Déry Tibortól, amikor a Plusz-mínusz egy nap pszichologizálása már- már eltakarni látszott a to- vábbvívő utat.” Azt hiszem Déry annak köszönheti népszerűségét a filmesek táborában, hogy írásai a közvetlen történelmi és politikai utalások mellett hordoznak magukban mindig egyetemes mondanivalót, melyek minden korszak emberéhez szólhatnak, s elgondolkoztathatnak. Sarkadi Gábor Ismét egy hasznos és a maga nemében egyedülálló megyei kiadványt kapott kézhez az olvasó. Megkésve ugyan — a tavaly esedékes, halálának 50. évfordulója alkalmából — megjelenít a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár gondozás álban, Katona Béla szerkesztésében a Krúdy-breviáirium. De mit takar e nem éppen köznapi szóhasználatban gyakori idegen kifejezés? A breviárium a könyvszerkesz- tés sajátos válfaja. Válogatás egy szorzó munkásságából, amely kiragadott szemelvények', hosz- szabb-rövidebb idézetek közreadásával igyekszik jellemző képet adni az alkotóról, anélkül, hogy a teljes művüket felsorakoztatná. „Furcsa ellentmondás, hogy kevés olyan írónik vau, akinek az életműve annyira kínálná magát szinte ilyen mazsolázásra, önállóan is megálló idéKésve, de megjelent Krúdy-breviórium zetek kigyűjtéséire, mint Krúdy munkássága. Alighanem művészetének erős líraisága lehet ennek legfőbb magyarázata. Verset sohasem írt, novellái és regényei azonban tele vannak poé- zissel, s szinte bárhol ütjük fei könyveit, rögtön hatalmába kerít költőis égének varázsa” — mondja róla az ismert Krúdy- kutató, a kötet szerkesztője. A válogatást végzőik — Gubicz Pálné, Katona Béla, Munkácsy Lászlóné, Orosz Szilárd — a következő sorrendben haladtaik: élettörténetem', a szülővárosról, a nyíri tájról, írókról, irodalomról, szerelemről!, nőkről, férfiakról, a gyomor örömeiről, múltak,, emlékek, ábrándok, életről, halálról. Nehéz lenne különbséget tenni, vagy külön ajánlással ellátni az olvasót, mellyik ,,szeletét” részesítse előnybe a nagy író műveiből. Eddigi ismeretek, szimpátiáik és bizonyára személyes, alkati tulajdonságok is irányítják, ki milyen vizeken fog hajózni, illetve merre veszi a postakocsi irányát. Egy bizonyos, aki nem ismeri az író műveit, vagy csak felületesen, avagy eddig idegenkedett e modem életérzések, hangulatok olykor szokatlan kompozícióban megjelenő világától, az is kedvet kaphat a breviárium szemelvényeinek olvasásakor, hogy jobban elmélyüljön Krúdy műveiben. De azoknak is plusz élményt jtelenfenek az „önálló életre kelt” idézetek, akik ismerik és szeretik az írót, aki így írt szülőföldjéről: „Óh Nyírség, óh Magyarország! te tündéri panoráma, miért szálldos vissza lelkem mindvégig régen látott tájaidra. Nem aditál magadból egy talpalatnyi földet sem, mégis jobban szeretlek téged, mintha uradalmaim terülnének el öleden.” Majd így folytatja: „Egy nagy darab nemzeti történelem a Nyírség.” Eg,y újabb idézet: „Az igazi lényem itt maradt a Nyínségben, fűzfák, nyírfák, búskomoly tájak és nádasok között...” Kiknek szánják a szerkesztők, a válogatást végző szakemberek a Krúdy-breviáriumot? Minden szabolcsi, szatmári, beregi embernek, aki itt él és magáénak érzi és vallja e táj örökségét, múltját. Legjobban, természetesen az iskolák, könyvtárak, az irodalom barátai örülhetnek a könyvecskének; amely ezer példányban jelent meg. P. G, KM hétvégi melléklet