Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-03 / 259. szám

1984. november 3. RENDEZŐKET IHLETETT HEG Á mikro­biológus „örök adósa maradok ennek a gyengén sa­vanyú, laza, barna erdőtalajnak, ami énne­kem a Nyírséget jelenti...” Azon sem kel­lene csodálkozni, ha kapásból elsorolná az. egyszerű hallandó által pusztán homoknak ismert, de ilyen szakszerűen körülírt talaj­típusnak a jellemző szemcseméreteit, a ben­ne Lakozó Pseudomonas és Azotobacter bak­tériumok fontosabb törzseit. Kecskés János mikrobiológustól, Vasmegy er szülöttétől, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanszék­vezető tanárától ez egyáltalán nem meglepő. Aki a mikrovilág titkaiból védte meg az Aka­démián doktori értekezését, az már gyógyít- hatatlanul ezen a szemüvegen keresztül szemléli a világot. Az említett „adósság” részleteiről Nyíregy­házán beszélgettünk a professzorral, mert bármennyire is törleszthetetlennek érzi tel­jes mennyiségét, mégis minél több „részletét” szeretné itthon hagyni. Az MTESZ-ben tar­tott előadást megyénk erdészeinek a talaj- biotechnikáról, amely kedvenc kutatási té­mája. Az-Jáagyébkiént is izgalmas „tanórát” diapozitívekkel színesítette, amelyeket a vi­lág szinte minden táján járva magával ho­zott. A csendes kis zugban, ahová a sűrű embertömeg elől elbújunk, égzengésként ri­val! a hangja, még az előbbi előadói ritmus van a szavadban, mozdulataiban. Nem tud elszakadni a talajbiotechnikától sem, — A taiajbiotechnoilógiábam hatalmas fel­táratlan tartalékok vannak, higgye el nekem! — vág bele a közepébe azonnal széles gesz­tusokkal Kecskés professzor. — A környe­zetvédők nagyon hamar felfedezték, hogy mekkora károkat okozhatunk kenyerünk böl­csőjének. A talaj nagyon érzékeny közeg, és a legkisebb beavatkozás is hatalmas válto­zásokat okoz benne, néha vissza.foirdíth atat- lamit, jóvátehetetlent. Erre az ipari országok­ban sajnos egyre inkább szaporodnak a pél­dák, de nálunk is akad már belőlük. Az ér­zékén vségazonban mást is jelent, A poverty és lakóközege szoros kölcsönhatásban van egymással, különösen a táplálkozás szem­pontjából. Erre irányulnak az én kutatásaim, vagyis a talajélet befolyásolásával kedvezőbb feltételeket teremteni kultúrnövényeinknek, és ezen keresztül elérni magasabb termése­ket. Szavaimat tartsák különösen tanulsá­gosnak azok, akik a mikrobiológiáit ma is önszorakoztató haszontalan alapkutatásinak tartják. A mi tudományunk igenis hatalmas termelő erő lesz. Eddig csak a pillangós ta­karmányok gyűjtötték a levegő nátrogéntar- talmát, megtakarítva a műtrágyát, de a mik­robiológia sikere lesz, amikor majd a búza is azt teszi. Vagy a „megoperált” génszerkeze­tű egysejtűek ritka fémeket, akár aranyat oldanak ki eddig értéktelennek tartott med­dő kőzetekből, megint más parányák inzulint termelnek nekünk embereknek..., de mi­nek soroljam a távlatokat? Ma már közöt­tünk élnek ezek az eredmények. Egy biztos: ha ez a század a fizikáé, akkor a következő a biológiáé lesz! Még ennél a százaidnál maradva: Kecskés professzor két kerek évtizedet töltött belőle Sopronban, az Erdészeti Egyetemen. Mielőtt megkezdte volna ottani működését, volt egy „rövid” kis vargabetű életében, megnyert egy pályázatot, és az ausztráliai Sidneyben dol­gozhatott ösztöndíjasként 1964-ben. A világ minden tájáról pályázták ezt a helyet és bár­milyen tudományágból várták a jelentkező­ket. Az egyetlen ösztöndíjas státus a föi- dirtké lett. Egy év múltán visszatért ugyan hazájába, és az erdészeti tudomány felleg­várában tovább folytatta, amit korábban el­kezdett, de nem zárta be maga mögött az ajtót. A következő években még tizenhat or­szágot keresett fel, ahol kongresszusokon, és más szakmai jellegű tanácskozásokon vett részt, cikkei pedig sorra jelenitek meg a vi­lág legrangosabb természetitudományos folyó­irataiban. (— Higgye el fiatalember, a nyelv­tudás hiánya a mi rákfenénk! Hiába van­nak nagyon képzett tudósaink és szenzációs eredményeink, a sötétben matatunk, ha egy sont sem értünk meg abból, ami egy tudo­mányos közleményben áll, mihelyst nem ma­gyarul van. Vagy nem tudunk felállni egy idegen országban megrendezett tanácskozá­son, hogy kifejtsük véleményünket. Az len­ne a minimum, hogy az első vonalbéli tudós­gárda tagjait akármikor meghívhassák ven­dégprofesszornak olyan egyetemekre, ahol világnyelveken ért a hallgatóság.) A Minisztertanács ez év július elsején kelit rendelete Kecskés Jánost a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetem tanszékvezető taná­rának nevezte ki. Korábban sem voltak előt­te ismeretlenek más felsőfokú tanintézetek, de ezt az eseményt áttörésként értékeli a professzor. — Nem volt eddig egyetem aiz országban, ahol önálló tanszéke lett volna ennek a stú­diumnak. Valamelyik társtudománnyal élt társbérletben, ennek az állapotnak vialameny- nyi hátrányával. Azt is mondhatnám, hogy aninak az állapotnak a fenntartása a tudo­mányosság mai szédületes fejlődése mellett egyszerűen lehetetlen volt már. A késésnek sajnos már pregnáns jelei kezdtek mutatkoz­ni. A legtöbb tudományágban egy-egy jeles tudós, tudományszervező egyéniség köré is­kola alakult. Aki abban a körben szerzett diplomát, az büszkén vallja az illető tanít­ványának magát, a mester pedig a maga si­kerének tudja tanítványa sikerét, még ak­kor is, ha többre vitte nála. Ez a kor a mik­robiológiában sajnos mind ez ideig váratott maigára. Én felvállalom ezt a feladatot. Gö­döllőn nem mulasztottam el programom egyik legfontosabb részeként felemlíteni, mi­előtt a katedrát elfoglaltam volna. Mikro­biológiai szemléletet akarok a végzős mérnö­kökbe plántálni, hogy korunk tudományos- technikai forradalmában megállják a helyü­ket Nagyon erős lesz oktatásukban a mole­kuláris genetika, a már említett biotechno­lógia, az ökológián belül a környezetvéde­lem, és természetesen a biokémia. Ez az or­szág már ma is a mezőgazdaság élvonalában van, világviszonylatban, és mindenki tudja^ hogy itt megállni senki sem akar. A tovább­lépésben a mi tudományunk még ‘nagyon sok lehetőséggel kecsegtet. A nagyra törő tervek tulajdonosa nagyon energikus ember. Legónyes lendülete mögött azonban ott van és minduntalan előtűnik a betonszilárd háttér. Jellemző történet: — A nyíregyházi Kossuth Gimnáziumban, ahol végeztem^ a közelmúltban ünnepeltük a 175. éves jubileumot. A baráti kört egy ide­je már komputeren tartom nyílván, és higgye el nem rongyrázásból, mert 25 kandi­dátus, három akadémiai doktor, és egy aka­démikus fémjelezte az itt végzett emberfők kiműveltségének színvonalát. A hazai tudo­mányos életben is kimagaslónak számított ez az esemény, sőt megkockáztatom, hogy az Akadémián sem mindennapos a szellemi ka­pacitás ilyen fokú koncentrációja. Hozzáte­szem, hogy a már említett adósságom újabb törlesztésének tekintem e körnek a szerve­zését, istápolását. Hogyan is halmozódott ez az adósság, ami­re Kecskés János minduntalan visszakanya­rodik? Az aipa, a vasmegyeri jegyző, korán, már 1948-ban eltávozott az élők sorából. Az indíttatás^ a világra irányuló bimbózó ér­deklődés az ő adományai, amit visszaadni már sohasem 'tud a megajándékozott. Egyet­len támasza özvegy édesanyja maradt, és nincs az a komputer, amelyik a végére járna, miként lehetett 268 forint nyugdíjból legény- fiát úgy egyetemre járatni, hogy még jó ci­pőre is jusson. A Kossuth Gimnázium te- hetségkibonitakoztató erejéről már esett szó, a tájban maradt gyökereket pedig le nem tudja tagadni senki. A tanszék élére isimét Ausztráliából, Melbourne-böl érkezett vissza a professzor, ahol egy évig ismét vendég előadó volt. Hazajár a távoli földrészre, hi­szen feleséget is onnan hozott. — Ö és anyám a „back-ground” — mond­ja szándékosan angolul a hátországot a szép szőke asszony felé fordulva, aki körünkben ül. — Nélkülük sem tudományos, sem tudo­mányszervezői, sem közéleti tevékenységem nem bontakozhatott volna ki. fgy nem érez­tem magam idegenben Ausztráliában, és amíg ott voltam, nem volt távol a Nyírség. Oda is jött a levél Vasmegyerről Fazekas Menyus barátomtól, gyakran eszembe jutot­tak a Tolnai fiúk, Szunyoghék, és itthon na­gyon jó volt ismét meghallani, miként sur­rog a cipő alatt ez a gyengén savanyú, laza, barna erdőtalaj. Elhozom a három nagyfia­mat, kiviszem őket a Kápolna-tanyai iskolá­hoz, hadd lássák, hol töltöttem ón a gyer­mekkoromat, nézzék meg a szülőföldemet, igyák magukba ők is a természettel való köz­vetlen kapcsolatot. Mert mondanom sem kell, hogy mindegyikükből mikrobiológus lesz. Ha öt lenne, akkor mind az ötből. Ha itt járnak, csak akkor érthetik meg, miért van bennem a szülőföld utáni kitörölhetetlen vágyódás, a kötöttség, az egész életre szóló ragaszkodás. Ésik Sándor Déry Tibor a film Jelenet a Déry-novellából készült Óriás című filmből. Nemcsak az évforduló — 90 éve született Déry Tibor — hanem a műveiből készült filmek is felhívják figyel­münket újra meg újra az író­ra, s készteti az irodalmáro­kat, hogy egyre mélyebbre hatoljanak az író munkássá­gába. Az utóbbi években fő­leg a filmkészítők merítenek, illetve mutatnak fel új érté­keket a XX. század magyar irodalmának egyik legna­gyobb, s talán legfurcsább élettörténetű alkotójának élet­művéből. Szokatlan dialógusok Déry, aki a felszabadulást követően íróink élvonalába emelkedett, aránylag hamar, 1953-ban találkozott az ak­kor erejét próbálgató szocia­lista filmművészettel. Ekkor kérik fel, hogy Lakatos György: Emberek a Bükk- fennsíkon című műve alap­ján forgatókönyvét készítsen Várkonyi Zoltán számára, aki ebből rended meg a Simon Menyhért születése című filmjét, amely egyik legjobb művének bizonyult. Újak, szokatlanok voltak a film dialógusai, a konfliktusok ábrázolása, ami azonban a honi filmtörténet élvonalába emeli a művet, az a minden frázist, hurráoptimizmust el­kerülő ábrázolási mód, aho­gyan a fiatat demokrácia in­duló éveit, s alakuló embe- ,reit(,ábrúzolja, mindig az em­bert, áz emberi értékeket he­lyezve előtérbe. Déry írásai, gondolatai azonban Makk Károly film­jeiben nyílnak meg a legtö­kéletesebben. ö az, aki film­jei számára felfejti, majd ön­maga érzékeny, utánozhatat­lan képei álltai tökéletes egy­ségbe foglalja az író novel­láit. Makk Károly azon Dé- ry-művekből merít, melyek az ötvenes évek első felében játszódnak, amelyek az em­bert, s lehetőségeit mutatják be a politika szédítő forgata­gában. Az író és ezáltal a rendező hősei a történelem nagy ol­vasztókemencéjében külön­bözően viselkednek, s más és más módon igyekeznek túlél­ni egy súlyos ellentmondá­sokkal, hibákkal is teli kor­szakot, melynek nem irányí­tói, hanem kiszolgáltatottjai. Vannak akik az egyetlen, követhető utat választják, s a politika durvaságával szem­be — önmaguk megőrzése vé­gett — örök emberi értéke­ket állítanak; a szeretetet, a gondosságot, a hűséget, az emberi kötelékek mindenáron való fenntartását, mint a Szerelem és a Két asszony hősei, akiknek sorsát Makk Károly fűzi egybe a talán halhatatlan Szeretem című filmjében. Keserű önvizsgálat Vannak akik a hit által válnak kiszolgáltatottá. - s kényszerülnek asz önvizsgálat kegyetlenül keserű útjára, egy olyan korban, melyben a tiszta elvek a gyakorlatban eltorzultak, s nem nemesítő, hanem egységet bontó erővé válnak. (A téglafal mögött) Csöndes, szelíd fájdalom­mal beszél Déry, s eleveníti meg Makk Károly a „begu- bózottakat”, akik mindent el­tűrnek annak érdekében, hogy saját mikrovilágukat semmi se zavarja meg, ami azonban az ötvenes években tehetetlen volt, mert mint mondják az alkotók, a kor „árnyai” hol csendesen, hol dübörögve, de belopakodtak a liegelzártabb világba is. (Philemon és Baucis) A pél­dákat sorolhatnám, de fonto­sabb az, hogy Makk Károly művészete ezeknek a szinte cselekmény nélküli novellák hatására megújult, aminek következtében filmjeit ma a gondos pszichológiai ábrázo­lás, a zenére emlékeztető szerkesztésmód jellemzi töb­bek között, s olyan embere­ket ábrázol, akik egy-egy adott kor szenvedőd akajrva- aikaratiáinuL Egyetemes mondanivaló Ehhez a vonalhoz tartozik Szántó Erika filmje is, az Óriás, mélyet? nkpjá tokban vetített a teJevízió. Ä!■'két3Vi­lágháború utáni, halódó, lassan széthulló polgári vilá­got is talán Déry ismerte, ábrázolta a legjobban a Befe­jezetlen mondat című regé­nyében, melyből Fábri Zol­tán készített filimet — 141 perc a Befejezetlen mondat­ból címmel. Hogy mennyire lehet Déry műveiből építkezni, arra áll­jon itt Nemeskürty István megállapítása a rendezőre vo­natkozóan : „ ... mégsem fe­ledhetjük, hogy Fábri akkor kapott segítő támogatást Dé­ry művé által Déry Tibortól, amikor a Plusz-mínusz egy nap pszichologizálása már- már eltakarni látszott a to- vábbvívő utat.” Azt hiszem Déry annak kö­szönheti népszerűségét a fil­mesek táborában, hogy írásai a közvetlen történelmi és po­litikai utalások mellett hor­doznak magukban mindig egyetemes mondanivalót, me­lyek minden korszak emberé­hez szólhatnak, s elgondol­koztathatnak. Sarkadi Gábor Ismét egy hasznos és a maga nemében egyedülálló megyei ki­adványt kapott kézhez az olva­só. Megkésve ugyan — a tavaly esedékes, halálának 50. évfordu­lója alkalmából — megjelenít a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár gondozás álban, Katona Béla szerkesztésében a Krúdy-breviáirium. De mit takar e nem éppen köznapi szóhasz­nálatban gyakori idegen kifeje­zés? A breviárium a könyvszerkesz- tés sajátos válfaja. Válogatás egy szorzó munkásságából, amely kiragadott szemelvények', hosz- szabb-rövidebb idézetek közre­adásával igyekszik jellemző ké­pet adni az alkotóról, anélkül, hogy a teljes művüket felsora­koztatná. „Furcsa ellentmondás, hogy kevés olyan írónik vau, akinek az életműve annyira kí­nálná magát szinte ilyen mazso­lázásra, önállóan is megálló idé­Késve, de megjelent Krúdy-breviórium zetek kigyűjtéséire, mint Krúdy munkássága. Alighanem művé­szetének erős líraisága lehet en­nek legfőbb magyarázata. Verset sohasem írt, novellái és regé­nyei azonban tele vannak poé- zissel, s szinte bárhol ütjük fei könyveit, rögtön hatalmába ke­rít költőis égének varázsa” — mondja róla az ismert Krúdy- kutató, a kötet szerkesztője. A válogatást végzőik — Gubicz Pálné, Katona Béla, Munkácsy Lászlóné, Orosz Szilárd — a kö­vetkező sorrendben haladtaik: élettörténetem', a szülővárosról, a nyíri tájról, írókról, irodalom­ról, szerelemről!, nőkről, fér­fiakról, a gyomor örömeiről, múltak,, emlékek, ábrándok, élet­ről, halálról. Nehéz lenne kü­lönbséget tenni, vagy külön aján­lással ellátni az olvasót, mellyik ,,szeletét” részesítse előnybe a nagy író műveiből. Eddigi isme­retek, szimpátiáik és bizonyára személyes, alkati tulajdonságok is irányítják, ki milyen vizeken fog hajózni, illetve merre veszi a postakocsi irányát. Egy bizonyos, aki nem ismeri az író műveit, vagy csak felüle­tesen, avagy eddig idegenkedett e modem életérzések, hangulatok olykor szokatlan kompozícióban megjelenő világától, az is kedvet kaphat a breviárium szemelvé­nyeinek olvasásakor, hogy job­ban elmélyüljön Krúdy művei­ben. De azoknak is plusz élményt jtelenfenek az „önálló életre kelt” idézetek, akik ismerik és szeretik az írót, aki így írt szü­lőföldjéről: „Óh Nyírség, óh Magyaror­szág! te tündéri panoráma, miért szálldos vissza lelkem mindvégig régen látott tájaidra. Nem aditál magadból egy talpalatnyi földet sem, mégis jobban szeretlek té­ged, mintha uradalmaim terül­nének el öleden.” Majd így foly­tatja: „Egy nagy darab nemzeti történelem a Nyírség.” Eg,y újabb idézet: „Az igazi lényem itt maradt a Nyínségben, fűzfák, nyírfák, búskomoly tájak és ná­dasok között...” Kiknek szánják a szerkesztők, a válogatást végző szakemberek a Krúdy-breviáriumot? Minden szabolcsi, szatmári, beregi em­bernek, aki itt él és magáénak érzi és vallja e táj örökségét, múltját. Legjobban, természete­sen az iskolák, könyvtárak, az irodalom barátai örülhetnek a könyvecskének; amely ezer pél­dányban jelent meg. P. G, KM hétvégi melléklet

Next

/
Oldalképek
Tartalom