Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-28 / 279. szám
2 Kelet-Magyarország 1984. november 28. Gyalogút — összefogással A szülők és a lakosság összefogásával társadalmi munkában készült el a Fáy-lakótelepen az Árpád úttól az iskoláig vezető gyalogút Nyírbátorban. A lelkes önkéntesek hétvégi szabadnapjaikon dolgoztak azért, hogy a gyermekek ne sárban, pocsolyában, hanem széles, szilárd burkolatú járdán jussanak el az iskoláig. Befejeződött az intézet udvarán is a térbetonozás. E két munkával több, mint félmillió forintos értéket teremtettek a nyírbátoriak ... ★ Már hagyomány a városban, hogy a járdák építését társadalmi munkában vállalják a helybeliek. Pénzt tehát csak az építéshez szükséges anyagok vásárlására kell költeni. Ebben az évben összesen 3 ezer négyzet- méter gyalogjáróval gazdagodott a település. Szilárd burkolatú járda került a Vig, a Zrínyi, a Császári útra, s a Fáy-lakóte- lep új iskolája környékére. Az ehhez szükséges anyagok vásárlására 300 ezer forintot költött a város. Lakásfelújítások * Esztendőnként milliókat költenek Nyírbátorban bérlakások korszerűsítésére, felújítására. Ez a feladat a helyi költség- vetési üzem szakembereinek ad tennivalót. A nagy célfeladatok mellett az itt dolgozókra várnak a nap mint nap adódó kar-, bantartások, hibaelhárítások is, melyekre egy év alatt átlagosan 1 millió 760 ezer forintot használnak föl. Ebben az évben az egyik legfontosabb 7 "“tanácsi bérlakás teljes felújítása volt. Ezek egy részében már befejezték, a többiben pedig év végére készülnek el a munkákkal a költségvetési üzem dolgozói. A tervek között szerepelt egy 9 lakásos tömb részleges felújítása is a városban. Egyúttal megszépül az épület földszintjén működő földhivatal is. Itt a tető mellett rendbehozzák a homlokzatot is. A korszerűsítés nehezén már túljutottak az építők, így december végére itt szintéh befejeződik a munka. Mind többen szeretnék Nyírbátorban — s közegészségügyi szempontból is fontos lenne — ha minél több lakást rákapcsolnának a szennyvízhálózatra. 1984-ben a tanácsi bérlakások közül kettőt kötöttek rá a szennyvízelvezető rendszerre. Ezt jövőre tovább folytatják: további 2 lakást csatlakoztatnak majd a hálózatra. Útrayalójuk: a diploma Beszélgetések a szakmáról, a boldogulásról Nem múlik el év úgy Nyírbátorban, hogy néhány diplomással ne gazdagodna a város. Jönnek pályakezdők, s már a pályán dolgozók. Jönnek, mert hazahúzza őket a szívük, de kopogtatnak azért is, mert másutt nem találták meg a számításukat, s remélik, itt jobban sikerül. A városnak szüksége van rájuk. Ám ahhoz, hogy jól érezzék itt magukat, segíteni is kell őket. FÉSZEKRAKÁS — HÄNYÖDÄSOK UTÁN — Én hazajöttem — kínál hellyel Makrai Sándor, a Szavicsav nyírbátori üzemmérnökségének ifjú szakembere. — Itt nevelkedtem, itt élnek a szüleim. Mi keresnivalóm lett volna másutt? A döntés persze nem volt ilyen egyértelmű. Hiszen rövid ideje, a kecskeméti főiskolás évek alatt még a nyíregyházi gumigyárhoz kötötte szerződés a fiatalembert. — Szakmailag talán jobban jártam volna, ha a Taurusban helyezkedem el. De a felkínált 2800 forintos fizetéssel, bejáróként aligha jutottunk volna valamire. Ezért feleségemmel együtt — aki jogász — a nyírbogá- ti tsz-ben helyezkedtünk el. Bár a házaspár mindent megkapott, amire csak anyagilag szüksége volt — jó fizetést, lakást — mégsem érezték jól magukat. — Gépész szakon végeztem, s a szövetkezetben nem volt igazán profilba vágó a munkám. Szakmailag kilátástalannak éreztem a jövő- met. Hamarosan szerződést bontottunk Nyírbogáton, s hazajöttünk Nyírbátorba. Én a Szavicsav-nál, feleségem a tanácson helyezkedett el. Most azzal foglalkozom, ami érdekel, bár a tanultaknak csak kis részét tudom hasznosítani. Bizony már most érzem, hogy megkopott a tudásom. Ez egyelőre nem okozott gondot, mert fölös energiáimat lekötötte a házépítés meg a KlSZ-munka. Mi lesz később? Még nem tudom ... AZ ÖNKÉPZÉS NÉLKÜLÖZHETETLEN Sziklainé Bene Zsuzsa, a Báthori gimnázium történelem—orosz szakos tanára nem panaszkodhat arról, hogy sok fölös energiája lenne. Rengeteg órája van — a nappali mellett levelező tagozaton is tanít — szabad idejét pedig dolgozatjavítással, ismeretei megújításával tölti. — öt éve kaptam meg a diplomát a debreceni egyetemen. Mindenképpen a megyében akartam elhelyezkedni. Több helyre is lehetett pályázni, s magam sem tudom, miért pont Nyírbátort választottam. Talán azért, mert gimnáziumban szerettem volna tanítani. Nem csalódtam a választásomban, hiszen a végzettségemnek megfelelő tantárgyakat taníthatok. A város nem kis segítséget nyújtott a tanárnőnek a letelepedéshez. Pályakezdőként szolgálati szobát kapott — ingyen! — az iskolában. Már az első évben benyújtotta lakáskérelmét, s bár akkor még egyedülálló volt hamarosan — ’81 tavaszán — be is költözhetett új otthonába. r — Százezer forintot kellett befizetnem, melyhez 30 ezer forint kölcsönt adott a taMakrai Sándor: „Most azzal fog- Sziklainé Bene Zsuzsa: „ . . . ma- lalkozom, ami érdekel, bár a ta- gam sem tudom, miért pont nultaknak csak kis részét tudom Nyírbátort választottam.” hasznosítani.” Koczkás János: „Több mint tíz év telt el, mire egyenesbe jutottunk.” (Császár Csaba felvételei) nács, A kiadások hirtelen megnőttek, de kettőnknek — mivel időközben férjhez mentem — ez már nem jelent olyan nagy gondot. Zsuzsa férje a MÁV-nál dolgozik Debrecenben. Naponta ingázik, s ez megváltoztatta a fiatalasszony életritmusát is. — Fél ötkör kelünk. Miután a férjem elmegy, előveszem a tankönyveket: ilyenkor készülök fel az órákra. A délutánok az olvasásra kellenek: az ismeretbővítés létfontosságú ezen a pályán. Ehhez egyébként nagy segítséget nyújt a múzeum is. Sajnos most tatarozás miatt zárva van, pedig szívesen tartok ott órákat. Eddig két osztályban voltam osztályfőnök. Munkám legnagyobb sikere, hogy az osztályaimból mindenkit felvettek, aki tantárgyaimból tett felvételi vizsgát. Most harmadikos osztályfőnök vagyok, s ismét nagy erőpróba előtt állunk: hárman készülnek felvételire történelemből. A SIKER ÁRA Sikeres ember — mondhatjuk Koczkás Jánosról, a Magyar Nemzeti Bank nyírbátori kirendeltségének munkatársáról. Szép családja, otthona van, s ma már osztályvezetőként dolgozik. — Valóban szép eredményeket értem él eddig, nem panaszkodhatom. Persze mindennek megvolt az ára. Családos emberként, levelező tagozaton végeztem el a számviteli főiskolát. A lakást lényegében a mozgalmi munkámnak köszönhetem. Még így is szerencsém volt, hogy bekerültem a KISZ lakásépítési akciójába. Több mint tíz év telt el, mire egyenesbe jutottunk. Számomra a legnagyobb ár ezért, hogy keveset lehettem a családdal. A gyerekek lassan felcseperednek: Angéla 13, János 9 éves. S csak most nyáron jutottunk el odáig, hogy végre együtt nyaralhattunk: Gergely iugomyán töltöttünk pár napot. Koczkás János — érthetően — jól érzi magát Nyírbátorban. — Hívtak Debrecenbe, de nekem sokkal vonzóbb a kisvárosi élet. Amire szükségünk van, azt megtaláljuk itt. Igaz, szórakozásra nincs túl sok lehetőség. Idén sikerült autót vásárolnunk, így most már nem elérhetetlen számunkra a mozi, a színház. Szeretek itt élni, mert évről évre szebb a város. Egyet nagyon hiányolok: nincs egy hely, ahol összegyűlhetne a település értelmisége. Sokan hiányát érezzük ennek. Érdemes lenne értelmiségi klubot szervezni. Nagyüzem a dohánybeváltóban Az 1984. évi termésből eddig 1460 tonna dohányt vettek át a nyírbátori dohánybeváltóban, amiből 320 tonnát már átválogattak. Az üzemben működő huszonöt tagú GMK- csoport július elejétől december végéig jelentős mértékben segít a hevesi dohány minősítésében és válogatásában. Az üzem dolgozói november közepén megkezdték a természetes úton fermentálásra kerülő dohányok feldolgozását: ebben az évben az előzetes tervek szerint még száz tonnát fognak asztagba rakni. Képünkön: Szilágyi Istvánná és Szilvási Ilona bálába varrja a jó minőségű dohányt. (Császár Csaba felvétele) Hűhely a múzeumban Hangos csengőszóval tárul a nyírbátori múzeum ajtaja. A vastag, masszív falak közül nehéz jéghideg levegő csap az ember arcába. Most, hogy átalakítás miatt üres a földszinti folyosó, kicsit nyomasztó érzés elhaladni a zárt ajtók előtt, a mennyezet szabályos boltívei alatt, ahol minden kő rég porladó minorita szerzetesek lába nyomát, keze érintését őrzi. Dr. Dám László idén március 1-től a múzeum igazgatója. A debreceni egyetem adjunktusi állásáról, a nagyvárosi életről mondott le Nyírbátorért. — No azért nem szakadt meg a kapcsolatom az egyetemmel: minden szerdán — félállásban — előadásokat tartok a hallgatóknak. Mióta itt dolgozom, megváltozott az életem, hiszen homlokegyenest más világba csöppentem. Az egyetem olyan, mint egy állam az államban — ott csak szűkös értesüléseim voltak a város dolgairól. Ott a tudomány is más, hiszen jóformán csak az elméletre szorítkozik. Itt mint múzeumigazgatónak aktívan be kellett kapcsolódnom a település mindennapjaiba, közéletébe. Üjak a szakmai tennivalók is, egészen mások, mint ahogy a szakkönyvek írják. Most a bőrömön tapasztalom annak a hátrányát, hogy az egyetemen másodrendű a gyakorlati képzés. Bizony a saját káromon kell belerázódnom a gyakorlati munkába. Ez nem panasz, hiszen nem bántam meg a választásomat. Nyírbátorban ugyanis szakmailag igazi aranybányára találtam. Dr. Dám László szerint az ország egyik legszebb, legjobb anyaggal rendelkező múzeuma a nyírbátori. Mivel ezt a hatalmas anyagot csak részben dolgozták föl, a további feldolgozás még évtizedekig tennivalót ad a szakembereknek. — Most a legfontosabb a pusztuló paraszti kultúra megmentése. Szabolcs megye, a Nyírség történeti, szociológiai szempontból rendkívül elmaradott volt, itt konzerválódott a hagyományos paraszti kultúra. A hatvanas években már dolgoztam ezen a vidéken, s olyan körülményekkel találkoztam, mintha a XIX. századba csöppentem volna. Ez a vidék gyakorlatilag teljesen föltáratlan még. Szeretném munkatársam, illetve külső segítők bevonásával felkutatni, összegyűjteni — monografikus igénnyel — a Dél-Nyírség paraszti kultúráját. Ezt a feladatot lám egyetlen mondatban meg lehet fogalmazni. Megvalósítása olyan hatalmas munkát igényel, amire talán elég sem lesz az én életem. A történeti kutatások hatalmas kincsestára maga Nyírbátor is, amely az egyik legkorábbi mezővárosunk volt, s jelentős céhiparral rendelkezett. Csak a város újkorának feldolgozásához szükség lenne egy főállású történészre. Itt nem az a gond, hogy mivel foglalkozzam, hanem hogy a sok tennivaló közül melyiket is válasszam. Ennyi munkához ketten kevesen vagyunk ... A múzeumigazgató idejét egyelőre az épület felújításával járó gondok töltik ki. Az igazi kutatómunka akkor kezdődhet, ha végre rend lesz. S hogy miként fog majd hozzá dr. Dám László, a tervei már megvannak erről: — össze szeretnénk szedni a környék valamennyi honismerettel foglalkozó pedagógusát, szakkörét, hogy segítségüket kérjük a kutatásokhoz. Honismereti munkájukhoz szakmai irányítást ajánlunk föl — s cserébe arra kérjük majd őket, hogy az általunk fontosnak tartott területekre koncentrálják a kutatást. Ha a kapcsolatfelvétel sikerül, akkor a következő ötéves tudományos tervben hozzáláthatnánk egy izgalmas feladathoz: a termelőszövetkezeti parasztság és a munkásság életmódjának kutatásához Nyírbátorban a múlt század végétől napjainkig terjedő időszakban. Ez csak egy a rengeteg feladat közül. Keresem a kapcsolatot a nyíregyházi tanárképző főiskolával, de a debreceni egyetemmel is: érdemes lenne egy-egy témát szakdolgozatként kiadni a hallgatóknak. A történelem és a múzeum lelkes hívei segítségével igazi műhelymunka alakulhat ki intézetünkben. Az oldalt összeállította: HÁZI ZSUZSA „Aranybányára találtam11
