Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-24 / 276. szám
KM HÉTVÉG! MELLÉKLET 1984. november 24. Kedves Barátom! Hosszú ideje tartó jó ismeretségünk úgy vélem feljogosít arra, hogy a nyíl- j vánosság elé vigyem múltkori beszélgetésünket. Mint rendesen, eimonötad, hogy milyen terveid vannak a jövőre nézve, mi mindent akarsz csinálni. Szép, tetszetős elképzeléseket vázoltál. Lenyű- í gözött volna, ha nem hallottam volna j immáron sok éven át hasonló terveidről. Akkor azt találtam mondani neked: „a lusta .ember mindig akar valamit csinálni”. Megdöbbentél és megsértődtél. Gondolom azért, mert célba talált aforiz- ; maszerű összegzésem. Csupán annyit a dologhoz: nem csupán a Te példád késztetett erre a megfogalmazásra. Lépíen-nyomon találkozni emberekkel, talán meg szervekkel is, akik mindig akarnak, Azután pont úgy, mint ahogy Te tetted, felsorolják, hogy ez a cudar világ mennyi akadályt gördít nemes elképzeléseik elé. Mert hisz’ az nyilvánvaló , mindig más a hibás. Kétségtelen szépen hangzik, amikor valaki elsorolja, mi mindent akar. Első pillanatra sok elmetorna, ötlés sejlik fel a hallgatóban. Ügy tűnik, hogy az akaró csupa jószándék, tettrekész- Ség, alkotómámor. Aki végighallgatja, mennyi szép terved van, azt hiheti: íjne. ilyen egy társadalomért felelősséget vállaló ember! íme,, itt a gondolkodó, a cselekedni akaró. Sajnos, az idő múltával aztán nem marad más, mint a sok szép szó emléke, hiszen a lusta- Ság befékezte a cselekvést, s a sok ob- | jektív és szubjektív akadály menti a meg nem valósulást. Hogy mi közöm ahhoz, hogy Te akarsz csupán? Nos csak annyi, hogy ez a magatartás fellelhető másutt is. Nézzük a sok szép, de meg nem valósult határozatot. Lapozzuk vissza a különböző szervek által megtartott sajtókonferenciák zengzetes ígéreteit. Olvassuk újra nyilatkozók. szövegeit, melyekben csak úgy hemzseg az „ezt akarjuk, azt akarjuk”. Hiába, a társadalmi kontroll nem elég hatékony, s alig fordul elő, hogy idővel aztán valaki odaálljon az akarók elé mondván: nos, mi lett a szán- I dákokból? A lusta ember mindig akar valamit csinálni — mondtam. Megtoldanám: a magát jól adminisztráló is hasonló mentalitású. Amikor Ady egykoron arról írt, hogy az akarás az bús merészség, hogy világcsodája, azt is hozzátette, s nem véletlenül, hogy valaki eljut az Értől a nagy szent Óceánig. Vagyis útja, logikája van akaratnak, tettnek, eredménynek. Csak akarni édeskevés. Az akaráshoz elég a szó. A tetthez kell az erő, az együttcselekvők keresése, a felelősség, a kockázat vállalása, az esetleges kudarc elviselése, s kell hozzá még büszkeség is. Mert ha valaki kimondja, hogy akar, annak legyen tartása is, legalább annyi, hogy megpróbálja. Ezért perlekedtem, Veled Barátom, mert klasszikus példának bizonyultál arra, hogy milyen magatartás- rendszer húzódik meg a nem cselekvők tétlenkedése mögött. Kedves Barátom! Akarásaid mindig a közjó érdekében születtek. A másoké is. Éppen ezért közügy a restség. Mert hogy valaki saját életét azzal keseríti, hogy nem csinál semmit, az talán magánügy, bár ez is megkérdőjelezhető. Ha viszont a köz érdekében is csak ötlet, javaslat erejéig futja, s a megvalósítás néha kényelmetlen procedúráját nem vállalod (nem vállalják), akkor — lehet, hogy erős amit mondok — káros ember vagy. Olyan hódító, ködösítő, aki igyekszik megmaradni a szép szavak védelme mögött. S a kárt még növeled azzal, hogy saját el nem végzett munkád önkudarcát áthárítod a közre, a társadalomra. Mondhatod: üres moralizálás, hogy mi lenne, ha nem volnának álmodozók. Csupán arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy a legnagyobb álmodozók mind eljutottak a cselekvésig. Mert az álmodozás nem tétlenség. Mondják, hogy a nem akarásnak nyögés a vége. A csak akarásnak pedig nyűglődés. Ideje, hogy Te is félretedd öngyártotta műnyűgeidet Lehet, nem leszel annyira zengzetes, de biztos, hogy rokonszenve- I sebb. A magunk és a köz örömére. W ■ GZ UJ Gál Ferenccel, c megyei tanács ositályvezetO“lielyette*ével szabályozókról A Aki: gazdálkodik, az lassan hozzászokik w & tényhez: áj ev közeledik, új szabályozók várhatók. A sűrű irányváltoztatásokra tassais már legyintés lehet a válasz. — Félvállról venni nem volt ajánlatos sosem a népgazdaságot irányító akaratot, mert annak megnyilvánulásai mindig olyan irány- mutatások, amelyek a többség érdekében születnek, még akkor is, ha kisebb csoportok, vagy egyének érdekeivel nem mindig egyeztek. A január elseje után életbe lépő új rendeleteket pedig annál is inkább meg kell szívlelnie, gondolnia mindenkinek, mert a legtöbb újdonság egyúttal határkő lesz, az előrehaladás akár ugrásnak is nevezhető majd. Még egy kételkedő közbevetés: a rende- w letek egy Időben olyan szaporán „születtek újjá”, hogy az már-már bizonytalanságra engedett következtetni.-— Nyitott gazdaságunk közvetlenül érezte a világgazdaság hullámvölgyének mélypontját. és bizony krízis volt két éve nálunk is, amelyet csak sűrű, közvetlen beavatkozással lehetett ügy kézben tartani, hogy fizetőképességünk és jó hírnevünk megmaradjon külföldi partnereink előtt. Nem volt hiábavaló az akkori „közvetlen vezérlés”, amit bizonyít, hogs sikerrel kilábaltunk a pillanatnyi nehézségekből. gtk Nem lett volna helyesebb az akkori ta- w pusztaiatokból okulva, a bajokat felismerve, az erényeket meglátva rögtön váltani? — Az egyensúly megtartását, és a javulást nem a gazdálkodás tartós elemeinek megváltoztatásával értük el. A tartalékok feltárása volt az egyik legfontosabb eszköz, amelyek ha el nem is. fogynak, de-ggy időután gyérülnek. A másik pedig, hogy,sikerrel,Találtuk meg az általános gazdasági pangásban is az átmenetileg meg-megélénkülő konjunktúrát, sokszor nem is egy-egy ágazatban, hanem egyes árucikkeknél is. Mindez szükséges volt ahhoz, hogy ne legyen likviditási gondunk, és egyúttal bizonyíték arra, hogy tulajdonképpen nem haladunk rossz úton. Az alkalmazkodni tudás nagy erénye egy irányzatnak. Ugyancsak a jó alapgondolat mellett szól, hogy most a régi alapokra építkezünk és megerősödött népgazdaságunk alkalmassá vált mélyebb megújulásra, alaposabb reformra. Minderről persze tudni kell, hogy 180 fokos fordulatok nem lesznek, az 1966-ban meghirdetett új mechanizmus épül tovább, az újdonságok annak logikája szerint fogalmazódnak meg. # Hogyan lehetne összefoglalni az új szabályozók lényegét? — Hiába beszélünk újdonságról, mert amiről szó van, azzal már most is együtt élünk, jószerivel aszerint gazdálkodunk, de legalábbis szeretnénk úgy tenni. Ma is mindenki előtt az lebeg, hogy minél inkább a piaci igényekhez igazodjon, annak alapján változtassa, alakítsa a termelési szerkezetet, Óhaj ez, mert egyedüli út az eredményes gazdálkodáshoz, de sokkal rövidebb út vezet hozzá, ha egyes gátjai, amelyek már idejétmúlt akadályok, eltűnnek és ösztönző intézkedések születnek egyidejűleg. A gazdálkodói érdekeltség fokozása szintén nem újkeletű dolog, mert az erre irányuló törekvések eddig is megvoltak. A jövedelmezőség fokozása azonban még a korábbiaknál is vonzóbb lesz, mert a nyereség felhasználásáról ezentúl teljesen önállóan dönthetnek majd a megtermelői. Ehhez szorosan kapcsolódik egy új eszköz, amelyet már nagyon óhajtott eddig is mindenki: egészen szorossá válhat a gazdálkodás jövedelmezősége és a magasabb személyes jövedelmek között a kapcsolat, régi gátak dőlnek le ezen a vonalon is. A Eddig a teljes népgazdaságról esett szó, w szűkítsük a kört a mezőgazdaságra. a piacorientált gazdálkodást nem lehet kézen fogva vezetni, mind nagyobb fokú önállóság szükséges az alkalmazkodóképesség erősödéséhez. I gazdálkodó egységek legfontosabb feladata most a változások elemzése és annak feltárása, hogy az adott helyen miként hasznosit- haték a lehetőségek../* v- Ha- iöldnajEi- helyzetünket tekintjük, és- azt: hogy meghatározó ágazatunk -a megyédben a mezőgazdaság, akkor bízvást elmondhatjuk, hogy a legtöbb várakozás az árkiegészítésben várható újdonságokat előzi meg. Már eddig is a konkrét piaci igényekhez terelgetett mindenkit ez a szabályozó, amelyben plusz pénzt kapott az, aki azt termelt, amit a népgazdaság elvárt. Ennek volt köszönhető a gabonaprogram sikere. Hátránya ennek az elemnek, hogy kissé „darabos”, mert amíg a kalászosra külön pótlék jár, a kukoricára már nem. Pedig „némi” egyszerűsítéssel azt mondhatjuk, hogy gabona égjük is, másik is. A konkrét növények ilyetén külön ártámogatása betöltötte feladatát, sőt azt is lehet mondani, hogy itt-ott már bizonyos túlzásokhoz vezetett. A minél nagyobb területen történő kalászos vetés szükségszerűen felszínre hozott bizonyos növényegészségügyi problémákat, adott esetben túlgépesítésí, bizonyos mértékű nem kívánatos specializációt eredményezett. Ez viszont szükséges a munkák gyors elvégzéséhez, befejezéséhez. Nem szerencsés háromszor is búzát vetni ugyanabba a táblába. Ha a kukorica is megkapta volna a külön árkiegészítést, egészségesebb maradt volna az arány a vetésszerkezetben és más területeken is. Nem kapcsolódik ugyan szorosan ide, de hadd említsem meg: nagyon jó bizonyítékot kaptunk a szabályozók nagyfokú befolyásáról a gazdálkodóknál, így a szándék ilyenféle érvényesítésének létjogosultsága maximálisan igazolódott. Bíznak tehát egy átfogóbb, enyhébb és nem ennyire célzott ösztönzésben? — Igen, ez nyilvánul meg az átdolgozott formában. A külön árkiegészítés teljes mértékben megszűnik, vagyis nem lesznek „kivételezett” kultúrák. Megmarad viszont az alapár-kiegészítés a teljes növénytermelési ágazatra, a szarvasmarha- és juhtartásra. Nem nehéz felfedezni az összefüggést: ezek az ágazatok valamennyien szorosan a szántóföldtől függenek. Nem részesülnek viszont ilyen mértékű kedvezményben a sertések, a szárnyasok és egyéb állatok tartói. — Az alapelvek azonosak minden ágazatban, és ez nem is lehetne másként, hiszen egy gazdálkodási szisztémáról van szó. Egy lényeges elem nem lesz része a mezőgazda- sági üzemeknél a változásoknak, ez pedig a vagyonadó, amelyet körükben nem vezetnek be afc iparral ellentétben. így a nem hatékony eszköztől vagy szabadulni igyekszik majd a tulajdonosa, vagy másképpen, jövedelmezőbben hasznosítja. A legtöbb válto zás azonban, követve az átfogó elképzelést, egységes lesz és teljes körű. flh Ha teljes körű is, az eltérő sajátosságok w miatt talán különböző hangsúlyt kapnak majd az új szabályozók a gazdálkodás eltérő köreiben, vagy éppen tájegységenként is ák Az egyes üzemeket földjeik minősége w szerint eddig is különböző mértékben segítették az árkiegészítések. Hasonló lesz ez a differenciálás a jövőben is? ... Bizonyos aranykorona-mezsgyék fájdalmasan vontak határt támogatott és nem támogatott gazdaságok között, ez valamelyest enyhül. A 17—49 közöttiek mind bekerülnek a támogatott körbe, sőt kimondottan kedvező, hogy egyes szövetkezetek, akik eddig, bár kedvezőtlen adottságúak voltak, de a tagonként tízezer forintnál magasabb nyereségük miatt kiestek a támogatottak közül, például Napkor, Ramocsaháza, most visszakerülnek és azonos elbírálás alá esnek majd a többiekkel. Az általánosabb támogatási sáv bevezetésével egészségesebbé válik termelési szerkezetük és így jövedelmezőbbe gazdálkodásuk. Lesz, aki egyáltalán nem örül majd, ilyen az újfehértói Lenin Tsz, ahol az őszön 2000 hektáron vetettek el búzát és már leírhatják azt a 28 százalékot, ami a külön árkiegészítés megszűnésével elmarad náluk. Ám jó tudni: összességében az árkiegészítés mennyisége nem változik a mezőgazdaságban. A Hasonlóan húsbavágó változások várha- w tők az egyéni jövedelemszabályozás' ban is? — Itt még válogatási lehetőségük is lesz a gazdaságoknak, bár a cél ugyanaz: szaba dabb kéz a magasabb teljesítmény arányosan jobb megfizetéséhez. A három beve zetendő forma közül az egyiket, a nagyüze mi kereseti adózást a veszteséges tsz-ek egyáltalán nem választhatják. Zárójelben jegyzem meg, hogy tavaly ebbe a körbe a közös gazdaságoknak közel egyharmada tartozott a megyében, szerencsére most csak mintegy tucat jut erre a sorsra. Aki erre az útra lép, annak minden többlet forintért adóznia kell, dé a szabadabb kezet az jelenti, hogy nem olyan meredeken emelkedő a kulcs, mint a mostaninál. Ennek ellenére igen bíztató kilátásokkal kell rendelkeznie annak, aki ezt választja, mert a bérfejlesztést még így is súlyos terhek kísérik. Ugyancsak a módosabb gazdaságok alternatívája a bruttó jövedelemtől függő adózás. Ebben az esetben az a vonzó, hogy magas lehet az adómentes bérfejlesztés. Azon kevés számú szövetkezetünk engedheti meg ezt magának, amelyeknél a bérszínvonal legalább a 70—80 ezer forintot eléri. A Szavai arra utalnak, hogy a harmadik w variáció lesz igazán nekünk való ... — ... és egyúttal a többé-kevésbé általános is. Az említett kettő oldja az uniformizálást, mert végül is nem egyformák a gazdálkodó egységek. A harmadik neve: hozzáadott értéktől függő bérszabályozás, amely teljesen felszámolja a bérszínvonal-szemié - letet és kibontakoztatja a bértömeg-gazdálkodást. Megszűnnek a „vattastátusok”, amelyek alacsony bérükkel kompenzálták a kulcsemberek magasabb fizetését. Bért emelni a pluszjövedelemből lehet és a megszűnő státusok bérének teljes összegéből. A He így számolni lehet azzal, hogy emberek válnak feleslegessé, vagy tévedünk? — Státusok feleslegesek! Aki ma ilyen „taktikai álláshelyen” van, annak munkájáért még az a kevés is sok, amit érte kap. Ha viszont hasznosabb helyen fejti ki tevékenységét, és azzal értéket termel, annak egy részé' már' bérré változtatható, pluszjövedelemmé. Nem munkahelyek szűnnek meg tehát.- hanem a termelés válik racionálisabbá, hatékonyabbá. Feltűnő, hogy a három forma közűi így w sem tartalmaz közvetlenül megkapi -to előnyöket, mi több, súlyos kikött-ó-jk bukkannak fel minduntalan. —■ Egyik sem viseli el a „langyos vizet”. Könnyű előnyöket ne is keressen benne senki, inkább a nagyobb mozgási szabadságot és cselekvési teret kell felfedezni a paragrafusok mögött. íme itt a lehetőség felszámolni a belső szervezetlenséget, megfizetni egy magasabb színvonalon gazdálkodó szakembergárdát, vagy kihagyni a fizetésemelésből azt, aki nem szolgált meg érte. Az eddiginél fokozottabb differenciálással élni kell, és azt a célok, lehetőségek ígéretében el is fogadja majd mindenki, aki a munkája után varja a fizetését. Nehéz döntések ezek, hiszen emberek sorsáról, a közösség jövőjéről van szó. — Ezért kap minden eddiginél nagyobb szerepet a szocialista demokrácia, és annak fórumai. Minél kevesebb ember határoz, annál nagyobb a tévedés lehetősége, veszélye. Nagy próbatétele, sőt azt is mondhatnám, hogy vizsgája közeledik az új szabályozókkal a józan és megfontolt közösségi döntésnek. Nem beszéltünk még például arról, hogy megszűnik a nyereségfelosztás arányainak központi meghatározása. Még a neve is más lesz az adózás, után megmaradt összegnek: érdekeltségi alap. Ezentúl senki nem írja elő, hogy mennyit lehet beruházásra, bérfejlesztésre és másra fordítani. Pedig az összeg még növekszik is, mert hozzáadódik az eddig fejlesztésre használható amortizáció. Egy, csak a mára gondoló vezetés akár valamennyit fizetésemelésre fordíthat— Ha a közgyűlés is megszavazza, minden további nélkül. Csakhogy akkor az adók . . Vagyis mégsem jelenti azt, hogy a szabályozókat alkotók bedobják a lovak közé a gyeplőt, menjen a fogat kedve szerint. Ebben is az aiapszándék tükröződik: a piacorientált gazdálkodást nem lehet kézen fogva vezetni, mind nagyobb fokú önállóság szükséges az alkalmazkodóképesség erősödéséhez. Megle • vő szükségletet elégít ki egyébként a szabályozó ilyenfajta rugalmassá tétele, mert gazdaságonként más és más az, amire pénz kell és eltérőek lehetnek a fejlesztési lehetőségek is. ^ Köszönöm a beszélgetést. Esik Sándor
