Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-18 / 271. szám
2 Kelet-Magyarország 1984. november 18. Dohányfüstben M ost, hogy leütöm az első betűt az írógépen, rágyújtok az első cigarettára. És azt is tudom, hogy mire írásom végére érek, a harmadik Sopianae alszik majd ki hamutálcámban. írom' ezt a dohányzás elleni világnap alkalmából, noha szándékom éppenséggel az, hogy szolgáljam dohányosok ellen, pontosabban a dohányzás ellen irányuló támadást. Nem nikotinnal önkárosítást végző sorstársaimat akarom meggyőzni arról, amitt én is, ők is — tehát mi, dohányosok — nagyon jól tudunk. Még csak nem is a tiszteletreméltó, kemény akarattal rendelkező ama sorstársainkat kívánom dicsőíteni, akik képesek voltak leszokni erről a káros szenvedélyről. (Bár minden tiszteletem az övék!) Azokhoz a tizenéves fiatalokhoz szólok, akik ma, vagy holnap gyújtanák meg az első cigarettát. Mielőtt befizetik e kártékony „szekta” első tagsági díját <_________________________ Manökenből iigyvédbojtár Sütő Enikő az egyik legtöbbet foglalkoztatott manöken fotómodell. Munkájáról, életéről faggattuk egy nyíregyházi bemutató szünetében. — Most már jól vagyok, sajnos kórházban töltöttem egy rövid időt. Spanyolországban jártam, ahol valamilyen vírusos betegséget kaptam. Jelenleg az ország különböző városait járjuk a lányoiklkal. — Nem fárasztó mindig máshol? Miért csinálja? — Nagyon fárasztó. Ide is nagy ködibe érkeztünk és még ma este visszamegyünk Pestre. Az igazság az, hogy szükségem van a pénzre, de szeretem is csinálni, szép ruhákat bemutatni. — Az utóbbi időben egyre több kolléganőjének aktfotója látható plakátokon, naptárokon, önről készült ilyen kép? — Nem. Nem csináltak rólam, bár egy-két felkérést azzal, hogy megveszik az el ső csomag cigarettát, gondolják végig életük (egészségük) következő hosszú évtizedeit. Tudom a serdülő sohasem tartozott a nyugdíjig tervezgető emberek közé. Mégis megkísérlem: gondoljanak bele, mit „köszönhetnek” majd a nikotin rabságának. Például azt, hogy ma még tiszta, egészséges tüdejükbe az évek során kátránylerakódást, s szó szerint életveszélyt gyűjthetnek össze. Azt, hogy maguk és környezetük számára teszik elviselhetetlenné a munkahelyet, lakást, vonat fülkéjét. Azt, hogy évek hosz- szú során személygépkocsi árát fizetik ki a trafikokban. H a soraimmal akárcsak egyetlen első rágyújtó gyermeket elgondolkoztatok, visszatartok a cigarettától, akkor már érdemes volt közreadni dohányfüstben fogant gondolataimat. (szilágyi) _______r kaptam. Felfogás kérdése, hogy kfi hajlandó, én nem. De nem vetem meg azokat, akik ezt vállalják. — Pedig Ön is egy ilyen plakiátfotó útján vált híressé. — A Fabulon reklámra gondol? Az nem volt akt. Háttal álltam és akkor még 19 éves voltam, most 26 vagyok. Valahol olvastam Önről, hogy jogi egyetemre jár. — Igen. Nagy örömömre már csak két államvizsgám van hátra, ezeket december végén, január elején leteszem. — S akkor dr. Sütő Enikő lesz! Hogyan tovább? — Minden vágyam, hogy „ügyvédbojtár” lehessek, tudom, hogy ez nagyon nehéz, keveseknek adatik meg, hogy felvegyék. Ha nem sikerül, akkor további bemutatók ... Elek Emil Talponálló helyén nyílt Meleg élei, gyorsan A korábbi talponálló helyén, átalakítva, korszerűsítve megnyílt a Mátészalka és Vidéke Áfész „bisztrója” a város szívében. Ke- mecsei Miklós egységvezető: — A korábbi talponálló megváltozott. A forgalmat közel egymillió forinttal növeltük. Tizenöt nő és négy férfi végzi a munkát; fogadva és kiszolgálva a vendégeket a közel nyolcvan négyzetméteres eladótérben. Nemcsak a szalkaiaké ez az üzlet. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a vasút és a Volán utasai is eljönnek a reggel hattól este hatig nyitva tartó üzletbe. Reggelivel, előfizetéses menüvel várjuk a törzsvendégeket, de az átmenő forgalmat is kielégítjük. Délben a székely-, a bab- és a bográcsgulyás a legkeresettebb. Közel hatvan adag élelmet visznek el a vendégek naponta. Nagy sikere van a házias hurkakészítményeknek, amit hétvégeken árusítanak. Hetente 250—300 kiló sertéshús, mintegy harminc kilogramm baromfii, s közel ennyi fagyasztott hal kerül itt a vásárlókhoz. A diákok is szívesen keresik fel a bisztrót, .különösen a reggeli, illetve uzsonna miatt. Képünkön: készül az ízletes ebéd. NYÍREGYHÁZI RÄDIÖ: Vevőszerviz Hétfőn újra találkozóra hívja a hallgatókat a nyíregyházi stúdió fogyasztói érdekvédelmi műsora, a Vevőszerviz. A nyíregyházi Nyírfa Áruház második emeletén, a büfé mellett 17 órakor kezdődik a helyszíni felvétel. A kérdéseket, észrevételeket, hozzászólásokat levélben is várják. A cím: Magyar Rádió nyíregyházi stúdiója, Nyíregyháza, Vöröshadsereg u. 42. Az irányítószám: 4401. A felvett műsor egy hét múlva hallható a 240 méteres középhullámon. Feledékenységi díj? Nyugdíjas ismerősöm tisztességgel elismerte, hogy a hibát az ő feledékenysége okozta. Az tör* tént, hogy otthon felejtette az autóbuszbérletét és jött az ellenőr. S ahogyan ez a fővárosban és másutt is jó szokás lett, az ellenőr a személyi igazolványból feljegyezte az adatait és azt mondta, nincs semmi baj, csak vigye majd be a Volán-irodába a bérletét. 0 ezt megtette, mire közölték vele, rendben van a dolog, de fizessen 15 forint 50 fillér eljárási költséget. Hiába érvelt ismerősöm, hogy semmilyen eljárás nem történt, ő felmutatta a bérletet, a Volán meggyőződött róla, hogy nem bliccelni akart. De nem így vélekedett a Volán-alkalmazott, megfizettette az eljárási költséget. Azt is mondhatnánk, ez még mindig kevesebb, mint a büntetés. Valami még sincs rendjén, mert amit egyik kezével emberségesen ad a közlekedési vállalat — a bizalmat az utasnak —, azt a másikkal visszaveszi és még pénzt is kér érte. El kellene dönteni, megéri-e néhány forintért elkótyavetyélni a bizalmat, amivel a feledékeny utas viseltetik a Volán iránt. p. G. ÁLMÁBAN VIRÁGOS RÉTEN JÁR... Karola néni száz éve A késő őszi nap sem csalogatta ki Karola nénit a tornácra. Nehezére esik már a járás, egy évszázad súlyát cipeli minden lépésnél. Pedig .még a nyáron is a kapuban fogadta a vendégeket, amikor a tanácstól és az iskolától jöttek felköszönteni a századik születésnapja alkalmából. — Sose gondoltam volna, hogy túlélem a testvéreimet — szólt a szelíd öregasszony, kicsinyre kuporodva a még parányibb szoba alacsony hever őjén. Pedig nem a tükör előtt üldögélte le az életét a vámosatyai Kozák Istvánná született Szabó Karola. Alig töltötte be a 18-at, amikor az anyja megözvegyült , a hat gyerekkel. Neki, mint legidősebbnek, azonnal a család ellátásáról kellett gondoskodnia. Nem maradt ideje, hogy a fiúkat lesse a pitvarról. Már azt hitte, sose megy férjhez. Pedig tetszett neki a szembeszomszéd nyalka legénye, aki jó szakmát tanult, suszter mellé adták inasnak. Huszonkilenc lett, amikor a szomszéd fiú észrevette. Hamarosan oltár elé vezette. Az öregasszony szeme megrebben. A múlt időkre emlékszik olyan pontosan, mintha tegnap történt volna. Megelevenednek az elmúlt évtizedek örömei, bánatai, mert két kézzel osztotta a sors mindkettőt a Kozák családnak. Szalmából, nádból, vályogból építettek szerény hajlékot az urával a gyarapodó családnak. Háborúk próbálták Kozákékat, egy testvére a mocsárba halt, mások gyógyíthatatlan kórt szedtek össze. Harminchat év jutott közös sorsnak. 1949- et írtak, amikor ura egyedül hagyta a négy gyerekkel. — Azóta egyedül élek — halkan sóhajt Karola néni. — A gyerekek kirepültek. Hiába hívnak magukhoz, nem tudok elmenni. Ahol az ember nagyon boldog volt, ott kell bevégeznie az életét. Még két éve is vágtam a fát, hogy betüzeljek a spórba. Nem látok már egy fél éve és nem bírok járni, elgyengülték a csontjaim. Csak ülök naphosszat és az eltűnt időkre gondolok. De álmomban virágos réten járok, égszínkék ruhában és repülök. Mezítláb ugyan, de szabadon . .. Ilyenkor mindig nagyon fáradtan ébredek és elszomorít, hogy én már csak álmomban vagyok boldog annyira, mint fiatalasszony koromban. Karola néni mesél a hajdan pompázó kertről, ahonnan gyógyfüveket adtak még a szomszédoknak is reumára, köszvényes lábra, macs- toajajra. Erről a lugasról még decemberben is ették a szőlőt a gyerékek. Apósa mutatta meg a gyümölcsfaoltás tudományát és termett itt a hozzáértő parasztember keze nyomán fehér szilva, mézédes szőlő. Fél éve hazajött az egyik lánya Pestről, hogy ápolja édesanyját. Odakészít neki mindent és még elhárítja az idős asszony kérését is, aki dolgozni szeretne; diót puIttasan száguldott A hét végét töltötte otthon június elején Angyal András 21 éves paposi lakos a csepeli papírgyár targoncavezetője. Szombat délután őrben járt, ahol meg- ivott három féldecit és három üveg sört, s ettől motorozni támadt kedve. Igaz, hogy jogosítványa nem volt, de ez őt nem zavarta, kölcsönkért egy motorkerékpárt, s este háromnegyed nyolckor elindult vele haza Paposra. Még egy utast is ültetett a kölcsönmotorra, s hetvennyolcvan kilométeres sebességgel hajtott be falujába. Az út jobb oldalán fál- méternyire az úttest szélétől egy kerékpáros haladt. Angyal utolérte, de a nagy sebesség és ittassága miatt nem tudta kikerülni és hátulról belehajtott. Hárman háromfelé repültek: Angyal agyrázkódással is néhány horzsolással megúszta, utasa is 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a kerékpáros azonban a mai napig sem gyógyult meg, bal lábszára darabos törést szenvedett, nagyfokú vérömlenyek keletkeztek testén és a bőr feszülése keringési zavarokat is okozott. Angyal vérében a baleset után 1,70 ezrelék alkoholkoncentráció volt, ami közepes fokú befolyásoltságot eredményezett. Bűnösségét elismerte, ezt — büntetlen előéletét — enyhítő körülményként is értékelte a bíróság, azt azonban súlyosítóként rótták a terhére), hogy jogosítvány nélkül, a megengedett sebességet lényegesen túllépve, mások életjét közvetlen veszélynek kitéve követte el a bűncselekményt. A Nyíregyházi Városi Bíróság dr. Péli-Tóth Sándor tanácsa Angyal Andrást 8 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte és három évre eltiltotta a járművezetéstől. colna, hogy legalább a kezét lefoglalja. A földbe süllyedő fél évszázados kis ház eltörpül az előtte húzódp aszfaltozott főút mellett Karola néni gondolatai messzire szárnyalnak a kedves, hajlékból. Kezét ölében nyugtatja — mintha imádkozna — tekintetével búcsúzik az idegentől. Tóth Kornélia Kapualjak Régi házak tartozéka a du- fart — vagyis a fedett kapubejáró. S ezek azok a sötét fészkek, amelyek a városát szerető embert pironkodásra késztetik. Ugyanis mind Nyíregyházán, mind Kisvárdán szép színekkel megújulnak a régi épületek, hogy utána annál kiáltóbb legyen az ellentét a kapualjaknál. Elég a megyeszékhelyen a Zrínyi utca elejére, a Tanácsköztársaság téren a Halász étterem házára, a Vöröshadsereg utca elejére gondolni, vagy Kisvárdán az áruházzal szemközti részt megtekinteni. Leszakadt ajtó, szeméthalom a sarokban, teherautó rongálta bejárat árulkodik arról, hogy egyesek csúfosan bánnak a kapualjakkal. Pedig ezek is egy város rendjének fényképét mutatják. (lb) Mónika levele „Édesanyám elhagyott..." A tartásdíj fizetése alól kibúvót kereső apákról gyakrabban esik szó, és jóval kevesebb azokról az anyákról, akik nemcsak hogy elhagyják gyermeküket, hanem még a törvény által megítélt tartásdíj fizetésével sem akarnak hozzájárulni övéik neveltetéséhez. Így van ez abban a családban is, ahonnan a nagyobbik lánykától levelet kaptunk a héten. „Egy kérelemmel fordulok önökhöz — szólt a levél —, édesanyám elhagyott bennünket 1982. november 11-én. Édesapámmal, nagymamámmal és kis testvéremmel vagyok. A bíróság kiszabta a tartásdíjat, de ebből egy fillért sem kapunk már hat hónapja. Ha lehetne, kérném az önök segítségét, hogy anyuka fizesse a gyerektartást.” Lesütött szemmel fogadott bennünket fiatal levélírónk a nagyon szerény, kétszobás otthonukban. Nehezen leheteti szóra bírni, bizonyára mert kevés emléke maradt az szülőanyjáról, akinek távozási szándékáról senki sem tudott a családban. Az utolsó együtt töltött este úgy telt, mint a többi. A szülők és a mindennapos vendég, az anyuka barátja iszogattak, mint általában, többet a kelleténél. Miközben a nagyobbik kislány vacsorát merészelt kérni. — Anyuka mérges lett és megvert — ez maradt meg utolsó emlékként a kislányban, de közbeszólt a kisebbik is: — Mindig azt mondta, nem lehet egy nap százszor enni, nagymamától meg mindig kapunk, amikor kérünk. Én őt szeretem, este hozzábújok mindig. Vele szeretek aludni. A jóságos nagymama! ö tartja össze a csonka családot. Hetvenegy éves, négy gyermeket nevelt fel, s most unokáival teszi, szeretné, ha még annyi ereje lenne, hogy őket is szárnyra bocsáthatná. — Mónika már sokat segít, megtölti a káposztát, a kertben is ügyesen mozog, sok mindent rá lehet bízni — említi a törékeny idős asszony. Anyuka nem hiányzik? — kérdésre a gyerekek egybehangzóan válaszolták: nem. — Tavaly hazajött a községbe — szólt közbe a nagymama —, Mónika nem szólt hozzá egy szót sem, ezért meg is akarta verni. A kisebbiknek cukrot, csokoládét hozott, nem örült ő sem. — Mert nem szeretem — szakította meg a szót a szőke, szemfüles Tünde. Azt sem szeretnék, ha az apjuk megnősülne, csak az ital . . . Velem jól megvannak, s túl vannak a kezdeti szomorúságukon, mert bizony, amikor az anyjuk elment, szinte betegek voltak miatta. Mónika szorgalmasan, jól tanul, négyes-ötös jegyei vannak. Tünde most tanulja a betűvetést, büszkén mutatta füzeteit, melyekben több ugyan a piros pont, de egy-egy fekete is becsúszik. A nagyobbik lányka a matematikát és az irodalmat szereti. Barátnőjéhez szívesen megy, akinek hat testvére van. Mondja, hogy társasjátékot szeretne, babával soha sem játszottak .. . A kicsi még nem igen ismeri a gondokat, a nagyobbik már sejti, tudja, hogy az elmaradt tartásdíjból egyelőre nem lesz nadrág télire, testvérének meg csizma. A pénz ugyanis hónapról hónapra késik . . . Annyit azonban már Mónika is tud, a törvény valamikor igazságot tesz, de ez időbe telik. Viszont hamarosan tapasztalja maid: a közösség gondoskodik róluk. Az n.-i községi tanács igazgatási főelőadója a közeli napokban a gyerekeknek megveszi a télére legszükségesebb ruhaneműket, a nagymamának pedig rendkívüli segélyt utalnak ki . . . Soltész Agnes
