Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-17 / 270. szám
1984. november 17, Kelet-Magyarország 15 Észak-alföldi kórustalálkozó Nyíregyházán A nyírbátori tanácsháza emeleti előterében állították "ki Dobos Lajos fotóművész Szabolcs-Szatmár megye műemlékeiről készített látványos nagyméretű színes képeit, (elek) BARÁTI szövetségben. Ez a címe a Magyar—Szovjet Baráti Társaság tagcsoportjai vetélkedőjének, amelynek az első fordulóját november 16-án bonyolították le Nyíregyházán. Húsz tagcsoport nevezett a vetélkedőbe. Az első tíz csapat tegnapi versenye után ma, november 17-én a SZÁÉV-nél a másik tíz csapat méri össze tudását. A vetélkedőt hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából hirdette meg az MSZBT a tagcsoportoknak. FOGADÓÓRA. László András, a megyei tanács általános elnökhelyettese november 19-én, hétfőn 8-tól 10 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. A KIEMELT EGÉSZSÉG- NEVELÉSI PROGRAM megvalósításának tapasztalatairól és a társszervekkel való együttműködés formáiról volt szó a Vöröskereszt megyei vezetőségének ülésén november 16-án. Ezt követően a közigazgatás átszervezéséből adódó szervezési ta- ; pasztalatokat,, yijgtták meg. „ SZILÁGYI IMRE grafikusművész kiállítását nyitják meg a kisvárdai művelődési központban november 19-én. A Hajdúböszörményben élő művész tárlatát november 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A VÍZKERESZT VAGY AMIT AKARTOK című Sha- kespeare-darabot tekintik meg november 19-én 13,30 órától Kisvárdán a művelődési központban a Bessenyei I. bérlet tulajdonosai. A Bessenyei II. bérlettel aznap 16,30 órától láthatják a Móricz Zsigmond Színház társulatának előadásában a drámát. HATÁRŐRÖK TÁRSADALMI MUNKÁJA. A BM Határőrség nyírbátori kerülete sok társadalmi munkával segítette a városfejlesztést. Legutóbb a 4-es iskola udvarát és a járdát betonozták le. Három szocialista brigád pedig kommunista műszakban a piricsei Üj Erő Termelő- szövetkezetben almát szedett. O Az Október 31. tér 1984- es évi feladatait a napokban fejezi be a Közúti Építő Vállalat Nyíregyházán. A műszaki és fenntartási iroda megrendelésére négymillió forintot költenek útépítésre, nyolcmillió forint értékben pedig elvégezték a közműkiváltásokat és új ivóvíz-, csapadékvíz-, elektromos és táv- hővezetéket építettek. O A forgácsoló és a kísérleti műhelyben központi fűtést szereltek az ÉRDÉRT Vállalat tuzséri gyárában. A munkálatok zömét társadalmi munkában végezték el a tmk-üzem fiataljai. AZ MTESZ ESEMÉNYEI. Feladatrendszerek címmel tart előadást dr. Czeglédi István főiskolai adjunktus november 20-án, 14 órától a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán a 7-es körelőadóban. A Bolyai János Matematikai Társulat programjára minden érdeklődőt várnak. A szellemi munka hatékonysága — ez a címe a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság november 21-én, 10 órakor kezdődő előadásának, amelyet a Technika Házában tartanak. Aznap délután szervezési és vezetési ismeretekből lesz egy vetélkedő 14 órától. A Nyírség Ruházati Szövetkezet a helyszíne a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület november 22-én, 14 órai kezdettel sorra kerülő előadásának, amelynek címe: A konvertibilis export hatékonyságának és volumenének növelési lehetőségei és korlátái. A VERSELEMZÉS MÓDSZEREI AZ ALSÓ-TAGOZATBAN — ez a címe dr. Figula Györgyné tanárképző főiskolai adjunktus előadásának, amely a TIT Szabadegyetem pedagógiai tagozata soron következő programja. November 20-án, kedden, 16,30 órakor a Tudomány és Technika Házában Nyíregyházán tartják az előadást és az állandó hallgatók mellett az érdeklődőket is várják. O Gépkocsijavító és szállító leányvállalatot szerveznek ú. Szabolcs,, megyei • Állatforgalmi • és' Húsipari i Vállalát-, naí. Az új gazdasági egységtől a hatékonyság javítását, az egész medvére kiterjedő szállítás és járműjavítás öszr- szehangoltább szervezését várják. Először rendezik meg november 17-én Nyíregyházán az észak-alföldi kórustalálkozót, ahol Szolnok, Hajdú- Bihar és Szabolcs-Szatmár legjobb kórusai adnak számot felkészültségükről. Bár a találkozó nem minősítő verseny, mégis a kóruskultúra egyik jeles eseménye, melyen délután 3 órakor a Megyei és Városi Művelődési Központ hangversenytermében a Tisziaf öld vári Nagyközségi Tanács és a szövetkezetek férfikara, a debreceni Magyar Gördülőcsapágy Művek Vasas MunkáskóruMiért nincs tíz? November 14-én 22 óra 30 perckora csöpögő csapokra lettek figyelmesek Nyíregyházán a Kórház és a Herman Ottó utca környékének lakói. Hamarosan teljes lett a vízhiány. A Himes utcai kúti előtt' hosszú sor kígyózott másnap is. Ráthy Lászlót, a Szabolcs mégypi Víz- és Csatornamű Vállalat üzemeltetési osztályvezetőjétől kérdeztük: miért nincs víz az említett utcáikban? — Egy ivóvízvezetéket akartunk kiváltani ezen a sa, a jászberényi Palotásy János vegyes kar, a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola női kara és a nyíregyházi Ifjú Zenebarátok kórusa lép dobogóra. Este 7 órakor folytatódik a program; a Hajdúszoboszlói városi pedagógus énekkar, a debreceni Kölcsey kórus, a szolnoki Kodály kórus és a Nyíregyházi vegyes kar ad műsort, ekkor adják át az emléklapokat és jutalmakat is. Este szakmai tanácskozás és közös táncház zárja a három megye kórus- találkozóját. Cl« 1 W« r • r 1 Autóipar: uj izek Korpás pogácsa sütését kezdi meg hamarosan a Nyíregyházi Sütőipari Vállalat. A gabonaforgalmi vállalattól kapott recept alapján először csak — piackutatási céllal — kisebb mennyiséget sütnek, majd, ha áz igények igazolják, az olcsó, ízletes pogácsából sokkal nagyobb ^mennyiséget - is vásárolhatunk Nyíregyházán, a Csemege ABC-jében. A korpás pogácsát nemcsak a diétázóknak ajánlják á szakemberek, hanem a korszerű táplálkozás egyik fontos terméke is a hamarosan pultra kerülő sütemény. A hideg idő meggyorsította a háztáji gazdaságokban a szőlőkben, meg gyümölcsöskertekben a tél előtti munkákat. A tarpai öreg szőlőhegy oldalán fedik a tőkéket, (elek) Hét kisgyermek névadóját tartották meg a Nyírségi Nyomdában a napokban. A gazdasági vezetés és a szakszervezet képviselője köszöntötte a kicsinyeket, azok szüleit és a névadó szülőket. A szakszervezeti bizottság ajándékkal kedveskedett az ünnepeiteknek. (Gurbán Sándor felvétele) Pillanat, örökkévalóság A z időt különbözőképpen érzékeljük. Gyakran előfordul, hogy másodpercekig tartó események örökkévalóságnak tűnnek — és fordítva. Az amerikai Stewart Sandow megpróbált valamiféle rendet teremteni az időről alkotott elképzelésünkben, összeállított és kiadott egy könyvet, mely több mint 3500 adatot tartalmaz különböző folyamatok és jelenségek időtartamáról. Íme ezek közül néhány: 0,001 másodpercig tart egy villámlás, 0,005 másodpercet fordít a méh egy számycsapásra, 0,1 másodperc alatt az űrhajó 1 kilométert tesz meg, 1,25 másodperc alatt ér el a fénysugár a Földtől a Holdig. Egy rodeó résztvevője 8 másodpercig tartja magát a musztáng vagy egy bika hátán, egy perc alatt gyakorlott kézimunkázó száz szemet tud meghorgolni, 21 perc elteltével múlik el az ember éhségérzete azután, hogy megevett egy darab kenyeret, leghosszabb álmJainlk 15 percig tartanak, 1 óráig él a kérész, 12 órán át képes megszakítás nélkül énekelni a sármány (ez alatt az idő alatt 4320 ,.dalt” ad elő), egy év alatt Afrika és Dél-Amerika 5 centiméterre távolodik egymástól. Három év gyermekkort ,»engedélyeznek” a Borneo-szigeti pumán törzs leánygyermekeinek — a hároméves kislányokat felnőttnek nyilvánítják; 15 év alatt az amerikai gyerekek a televízió képernyőjén elkövetett 18 ezer gyilkosság szemtanúi lehetnek, 22 év alatt az ember csaknem minden osztálytársának nevét és arcát elfelejti, 45 évig él átlagosan a lő, 250 millió évre van szükség ahhoz, hogy a földkéregben olaj képződjék, 10 milliárd év múlva várható a Nap kialvása. Hétfőtől extra lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság november 19-én, hétfőn extra lottó elnevezéssel rendkívüli lottószelvényt hoz forgalomba: bevételét a Nemzeti Színház javára ajánlják fel. Az extra lottó a decemberi előfizetéses szelvényeken ötödik játékhétként szerepel. A szelvények beérkezési határideje december 8, szombat déli 12 óra. A számsorsolást december 11-én. délelőtt a televízió és a rádió is közvetíti. A rendkívüli tárgynye- reményhúzáson december 18-án 500 nyereményt sorsolnak ki. Főnyereményként egy 200 ezer forint értékű faház vásárlására jogosító utalvány és egy Polski Fiat 126 típusú személygépkocsi jut a legszerencsésebbeknek. ÁRAMSZÜNET! Értesítjük fogyasztóinkat, hogy az alábbi időpontokban és helyeken áramszünetet tartunk: 1984. november 17-én, reggel 7 órától délután 15 óráig Szarvas u., Móricz Zs. u., Virág u., Vécsey u., Makarenko u., Vécsey köz. 1984. november 17-én és 19-én, reggel 7 órától délután 15 óráig Nyírtura egész területén, Nyírpazony Vöröshadsereg út, József A. u., Felszabadulás út, Kölcsey út, Nyulacska Jókai út, Arany J. út, Cseszpi- tális. 1984. november 18-án, reggel 7 órától délután 15 óráig Szarvas út, Kígyó út, Virág út, Kereszt út, Kiss E. út, Csipke köz területén. TITASZ nyíregyházi kirendeltség. (1993) A 4-es főút Nyírtass és Ajak közötti szakaszán november 19-től előreláthatólag december 20-ig 40 kilométerre korlátozzák a járművek haladási sebességét fadöntés miatt. Az erre közlekedőknek néhány perces forgalomleállítással kell számolniuk. szakaszon, de anyaghibás volt a cső és akárhányszor illesztettük össze, mindig hatalmas erővel szétrobbantotta a nyomás a két vezetéket. Éjjel is dolgoztunk. Ezenkívül a Váci Mihály Diákotthon elé vittünk egy lajtko- csit, hogy minél közelebbről vigyék a vizet az emberek. A szakemberek szerint péntek estére várható a hibás vezetékszakasz kicserélése, ami azt jelenti, hogy lapunk megjelenésének xidején már — várhatóan — zavartalan lesz a vízszolgáltatás. <tk) VERSENYEZZÜNK A MILLIÓKÉRT — ez volt a címe annak a vetélkedőnek, amelyben a megyei döntőn a záhonyi számítástechnikai üzem csapata szerepelt sikerrel. Az országos versenyen a fiatal műszakiakból álló csapat a kilencedik helyen végzett. A Tatabányán a közelmúltban megrendezett döntőn főként az anyag- és energiatakarékossággal kapcsolatos kérdések szerepeltek. Egy fő nyugdíjas 4 órás fűtőt kisnyomású gázkazán kezelésre felveszünk. GABONA JAVÍTÓ ÜZEME Nyíregyháza, Simái út 6/b. A tiszadobi pontonhidat a téli üzemeltetésre történő átállás miatt november 19-én szétszerelik. A Tiszán ezt követően csak komppal lehet átkelni. Hasonló komp közlekedik a Tiszán Domb- rád és Cigánd között is néhány napja. A MEZÖGAZDASAGI FŐISKOLA Nyíregyháza, Rákóczi út 69. pályázatot hirdet gondnoki állás betöltésére. Érettségivel és szakmunkásbizonyítvánnyal rendelkezők pályázatát a gazdasági igazgató címére kérjük. (1987) Világszépe-választás Londonban. A képen a címre esélyesnek tartott Miss Brazília, a 21 esztendős Adriana Alves de Oli- veire. Á MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ színpadi díszítő munkásokat alkalmaz azonnali belépéssel. Jelentkezés: személyesen a műszaki vezetőnél. Nyíregyháza, Bessenyei tér 13. (1997) Az ttinform jelenti KRÓNIKA HORTENZIA NAPJA A Nap kél 6 óra 52 perckor. nyugszik 16 óra 06 pereikor. A Hold kél 0 óra 40 perckor. nyugszik 13 óra 50 perckor. Kétszáznegyvenöt évvel ezelőtt. 1739. november 17-én . született, és 83 éves korában. 1822-ben hunyt el Te- .i-j leiki Sámuel gróf. erdélyi kancellár, a híres maros- vásárhelyi Teleki-téka meg-^] alapítója. j-äki Tanulmányai befejezése-®: után, már fiatal korában sok irányú érdeklődéssel ; fordult a kulturális kérdé-^j sek felé. Első külföldi uta- zásain .főleg értékes köny- Mj vek gyűjtését tűzte ki ma ga elé célul. Mária Terézia uralkodása idején királyi kamarás, majd Erdélyben Tg’d főispán és erdélyi kor- ‘f** mámyszéki tanácsos lett; II. József, a ,..kalapos király” uralkodása alatt belső tit- ^ kos tanácsos; 1784-től hat esztendőn át királyi biztos \ az akkor szervezett nagy- > váradi kerületben. A többi ■ között Szabolcs és Békés vármegye főispán! hely tar- ' tója. a hajdúkerületben főkapitányhelyettes; 1785-től 1787-ig Bihar vármegye főispánja volt. II. Lipót uralkodása alatt erdélyi főkancellár; 1791-től egyben ismét Bihar vármegye főispánja is. ö állította fel — fáradtságot és költséget nem kímélve — a több mint 50 ezer kötetes híres marosvásárhelyi Teleki-könyvtárat, a Teleki-tékát, amelynek rendkívül gazdag anyagát 1753- tól gyűjtötte. Kiadta a könyvtára katalógusát, ösz- szeállítottg Janus Pannonius műveit, és 1784-ben Ut- rechtben ki is nyomatta. 1939-ben az Országos Széchényi Könyvtárban emlék- kiállítást rendeztek tiszteletére. Várható időjárás ma estig : tovább tart a túlnyomóan borult idő. Sokfelé várható-csapadék, főként eső, de átmenetileg ónos eső, hó, a magasabb fekvésű helyeken havazás. Reggel erősen párás lesz a levegő, és helyenként köd keletkezik. A hőmérséklet kora délután 2 fok körül várható. KISVÁLLALKOZÁSOK pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséhez, közgazdasági elemzéséhez, értékeléséhez felsőfokú végzettségű munkatársat keres a Pénzügyminisztérium Ellenőrzési Igazgatósága. Nyíregyháza, Egyház u. 15. II. em. (2000) — Mi mindent megveszünk Károlykának, ami csak eszébe jut. — Mi még azt is megvesszük a mi gyerekünknek, ami nem jut eszébe. ★ — Ez az amfora ezeréves. A nagyapám a halála előtt körülbelül egy évvel hozta Olaszországból. — Már olyan régen meghalt? I! KeletIbgyropszág KEPEK 17., szombat Hírügy elctes: TÓTH KORNÉLIA 11-277 Lottószámok: 4, 74, 77, 78, 89