Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-16 / 269. szám

1984. november 16. Kelet-Magyarország 3 Számlák, partnerek Sorban állva N incs kellemetlenebb érzés, mint valamiért sorba állni, kínos las­súsággal közeledni a célhoz, és bizonytalanul arra gon­dolni: mi lesz, ha éppen az­előtt fogy el az áhított áru, mielőtt odaérnénk. A hét­köznap emberének ez sze­rencsére már a múlté, de maga a szó más összefüg­gésében oly gyakran kerül szóba, hogy alapos a gyanú: va/lahol újjáéledt ez a kel­lemetlen jelenség. Üj idők, új szokások, ma a bankban van sorbaállás, és hogy teljesen szakítsunk a múlt­tal, nem is emberek állnak egymás háta mögött, hanem számlák sorakoznak glé- dában. Türelmük elfogy- hatatlan, hetek, hónapok tel­hetnek el, nekik van ide­jük, kizárólag a gazdájuk morog egyr,e hangosabban, mert a számlát elküldte az áru után, pénzt viszont nem lát. — Adósa itt mindenki min­denkinek kérem, oda és Vissza egyaránt, — mond­ja a gazdasági vezető, és a büszkébbjéből való, mert egyelőre több a követelé­se, mint a tartozása. Köze­pes tsz kiss melléküzemé­nek nagy pertnere tízmil­liós nagyságrendben késle­kedik. (Nagyecsedi tsz—Me­dicor.) Kis tsz-nek nagy' pesti vállalat kis hely)i üze­me reménytelenül eladó- sodva. (Nyírpazonyi tsz— IGV.) Szegény közös gaz­daság, saját tévedésén ke­seregve önmaga szabadult meg a pénzétől. (Sényői tsz —fényorgonák. Eladhatat­lan, leírva.) Emelve a léptéket, sza­porodnak a nullák a mil­liók mögött, és mind na­gyobb vállalatokról derül ki a kínos valóság: aki ne­ki elad valamit, az csak ak­kor jut a pénzéhez, ha az előtte várakozókat, már kielégítették. Közben az el­adónak is szorongatnak a kifizetései, de így rá is vár a pertnere. Lehet így gazdálkodni? Akad utazási iroda, ahol a közületi jelentkezőnek iga­zolni kell a fizetőképességét, mert ha nem folyik be a pénz, az iroda szerződést megkötő alkalmazottján be­hajtja munkaadója. Ez per­sze nem lehet mindenütt jellemző, mert megakad­na a gazdálkodás. Marad tehát a rugalmasság, még­pedig olyan mértékben, ahogy a helyzet, és az erő­viszonyok diktálják. Módja van most mindenkinek tü­relmet és mértéktartást ta­nulni. Néhány milliócskán senki nem vész össze a partnerével, hiszen holnap is vele kell szerződést köt­nie. A viszony továbbra is. szívélyes, és csak a fűalatt megy a telefon a bankhoz: haladt már valamit az a sor? Pedig kötött fizetési határidő van az üzletben, 31 nap. Mégsem került még'sor perre, mert sanya­rú pénzhiány ide, szoron­gató adósságok oda, gaz­dálkodni továbbra is a je­len gazdasági, körülmények között kell. A sorban állás, a pénzte­lenség csak tünet. A ter­melési folyamatok eredmé­nyesen lezajlottak, a költ­séggazdálkodás, a haté­konyság, ha szerény mér­tékben is, de javult. Mindez pénzben mérve nyereség­ként kellene, hogy jelent­kezzen, és teljesen indo­kolatlannak tűnik az egy­másra váró adósok sora. Kézenfekvő lenne a ban­kot szidni a magas kamat miatt, meg már csak azért is, mert a már említett sor­ban állás nála valósul meg. Helyesebb azonban jobban körülnézni, mindenkinek a saját háza táján is. Meg­szűnt az állami támogatá­sok nagy része, mindenféle .pénzbeni hátrány sújtja a felesleges munkaerő fog­lalkoztatását. Világszínvo­nalú mezőgazdaságunk las­san világszínvonalú árakon szerzi be a gazdálkodáshoz szükséges eszközöket. A hir­telen jött modern korral együtt begyűrűztek annak megsokasodott követelmé­nyei is. L ehet, hogy nem ébred­tünk elég korán? Nem néztünk meg kellő fi­gyelemmel minden kifizetett fillért? Vajon megfontol- tunk-e minden döntést? Üj tervek készülnek a követ­kező hónapokban, ismét új szabályzókkal. Defici­tet nem lehet célba venni, a kamattól és a törlesztés­től viszont érdemes meg­szabadulni, és nemcsak a jó hírnév miatt. A helyreállt anyagi biztonság mindig jobb tárgyalási pozíció, ami már önmagában is plusz­forintokat jelent. Ehhez vi­szont nem szabad félni a termelési szerkezet akár drasztikus átalakításától sem. Végképp bealkonyult a veszteségét termelő ága­zatoknak, mi több, még a nyereségeseket is verse­nyeztetni érdemes. Ésik Sándor A MEZŐGÉP nyíregyházi tanműhelyében a harmadéves szakmunkástanulók — Balázsi Attila és Hepp Tibor — uni­verzális hajtóműveket szerelnek. Ebből a típusból 850 dara­bot gyártanak, főként exportra, (jávor) Fillér, forint, millió A takarékosság ellentmondásai Korszerű munkahely a MOM mátészalkai gyárában: szám­jegyvezérlésű szerszámgéppel gyártják az exportra készülő kézi köszörűgép alkatrészeit, (elek) (Második, befejező rész.) A MOM mátészalkai gyá­rának kiváló brigádja, a víz­óra-alkatrészeket készítő „VN 78” brigád. Kérdezem Lemák Zoltánná brigádvezetőt, mit mondiana el a takarékosság­ról? Először háziasszonyi pél­dát mond, aztán a brigád pél­dáját, hogy a jutalmak egy részét félreteszik. A beszélgetés közben kide­rült, hogy a brigád felaján­lásiként anyaga szerint szét­válogatja a fémforgácsot, mert az úgy jobban értéke­síthető (a gyárnak!) a fel- használhatatlan, levágott anyag végeket átadja a ta- nulóműhelynek, ahol az hasz­nos anyag . . . A VÁLLALAT EREDMÉNYE Lényegében hasonlóan zaj­lott a beszélgetés Fegyver Mihálynéval, az Edison bri­gád vezetőjével. A brigád társadalmi munkára mindig kész „nyolcemberes” kiskol- lektíva. A magük, a nagy egészbe számító takarékossá­gi műhelyük éppen úgy léte­zik, mint a harmadik brigád­nál, a negyediknél. Ezeknek a műhelyeknek a takarékosságból nincs köz­vetlen hasznuk, eredményük a gyár, vagy inkább a válla­lat eredménye. Lőrincz József 1980 óta a gyár gépkocsivezetője: — A bérhez hozzájön az, amit üzemanyagban megta­karítunk, amit a gyár kifi­zet. — Jó ez így? — Másképpen hajt az em­ber,. ha a saját zsebére megy. Másképpen figyel a kocsira, másképp keresi a rövidebb utat. JÓINDULATTAL Sváb Sándor gépkocsikí­sérő : — Jó ez a munkahely. Én a gépkocsivezetőmnek segí­tek, ha jól dolgozom, úgy ra­kom az árut, hogy könnyű le­gyen a rakodás, hiszen van, hogy több helyre is me­gyünk. A takarékossághoz másképpen nincs közöm, ha csak annyi nem, hogy nem pazarolom a hullámpapírt... A válaszok tűnhetnek se­matikusnak, túlságosan sza­bályosnak, de a műhelyekben hallani mást is. Szinte csodá­latos, hogy milyen élénken él egy-egy történet az üzemben anyaghiányról, olyan kény- szerűségekről, amik egy ol­csóbb anyag drágábbal való helyettesítéséről, elkerülhe­tetlen „pazarlásáról” szólnak. Nem hiányzik hát a szüksé­ges közösségi indulat. Biró Miklós igazgató: — Minél tovább él egy rossz példa, annál inkább örülök neki. ítészben az a jó, ha az emberek az ilyesmiért dühösek, kényszerhelyzetek­ben mi is azok vagyunk. A régi példa pedig azért jó, mert valóban nem történik ilyen mindennap. Tény és ezt el kell mondani: nagyobb ön­állóság kellene a gyáregysé­geknek. — A nagyobb önállóság előrelátóbbá tehetné a gyár vezetőit? — Szerintem feltétlenül. Megnőne a felelősségünk, de ez mindenképpen nyereség. Hadd mondok egy példát: an­nak idején nálunk 1968-ig, tehát az új mechanizmus be­vezetéséig a direkt tervirá­nyítási rendszer volt érvény­ben. Az új mechanizmussal a vállalatok önállóbbak let­tek. Ez az önállóság — akár adatokkal is bizonyíthatóan — rengeteg energiát szabadí­tott fel. A hiba persze — ez az én véleményem — az, hogy csak a vállalatok kap­tak ilyen önállóságot. Válla­latokon belül viszont több­nyire megmaradt az irányítás régi formája. — Vannak vagy lehetnek tehát felszabadítatlan tartalé­kaink? — Feltétlenül vannak. Ez az egyik. A másik, a vállalat év elején tervez. Mi megkap­juk ezt a tervet, de manap­ság menet közben akár az egyik hónapról a másikra is megváltozhatnak a feladatok. Jó lenne előrébb látni, köze­lebb lenni a piachoz. Ellent­mondásnak és a jó gazdálko­dás fékjének érzem azt is, hogy sok szempontból meg van kötve az ipar keze. Mire gondolok? Láttunk Németor­szágban egy gépet. Ugyanazt, amit nálunk hat gép két mű­szak alatt, tehát tizenkét em­ber csinál meg, az a gép két emberrel egy műszakban tud­ja. Persze hogy takarékos vállalkozás lenne beszerezni azt a gépet. Nem tehetjük, a beruházás más rovat. Mond­hatom úgy: a beruházás ke­mény forint, a költség vi­szont puha forint. FÉK:A BÉR- GAZDÁLKODÁS — A költséget elviseli a termék? — El. Gyakorlatilag ebből alakul ki az a helyzet, hogy hiába tudom én — szélsősé­ges példa —, hogy akár egy­millió forintos beruházással „hozhatnék” egy éven belül kétmillió forintot a gyárnak. Nincs rá mód. És ez min­denképpen ántitakarékosság. Ilyen menet közbeni beruhá­zásra nincs lehetőség... Végül: a józan takarékos­ság és a jó gazdálkodás egyik fékje a bérgazdálkodásunk. Az átlagbérszemlélet, és ez már nem MOM-példa, az iparban az úgynevezett „vat- taemberek” alkalmazása. Csu­pa olyan dolog, amiről érde­mes és kell beszélnünk nem­csak a MOM-ban, h anem mindenütt. Bartha Gábor Könnyebben, takarékosan fllmatermesztőií újításai Az almatermesztők mun­káját megkönnyítő újítá­sok születtek a napkori Kossuth és a nyírtassi Dózsa Termelőszövetke­zet, illetve, a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola szakembereinek összefo­gásával. Az egyik a fel­dolgozásra szánt, ömleszt­ve szállított alma vagon­ba, vagy tehergépkocsiba rakását egyszerűsíti és gyorsítja meg. Az MTZ- traktorok hidraulikus rendszerével működtet­hető berendezés egy-egy tízórás műszakban 5—6 vagonnyi alma felrakásá­ra képes. A másik újítás, az ugyancsak traktorhoz csatlakoztatható nyesedék- toló villa leginkább egy markolóhoz hasonlít. A metszés során levágott ágakat — a nyesedéket — gyűjti bálába. Ezzel egy­részt jelentős kézimunka­megtakarítást tesz lehető­vé, másrészt megkönnyíti a nyesedék tüzelőanyag­ként történő hasznosítását. Hangnem E gy, kettő, rohanni meg­nézni! — förmedt az egyik nyíregyházi ABC- áruházban a főnök forma asszony a tanulólányra. Jóllehet, a pénztáraknál hosszú sorok álltak, s vala­mit a raktárban valóban gyorsan meg kellett nézni, de mégis ... más hangnemben kellett volna. Másik eset: egy kis boltocs­ka pénztáránál álltunk. A húsárut egy fiatal lány mér­te, s a pénztárosnő 10 mé­terről hangosan rikácsolta: ezt ne ide, ne oda, ne úgy írja a zacskóra, csomagoló­papírra. A pénztárosnő bizo­nyosan a vásárlóknak akart imponálni, amikor kikiabálta, mit csinál rosszul a kolléga­nője. Mégsem aratott osztat­lan sikert. Sokkal szebb lett volna, ha négyszemközt mondja el észrevételeit. Kár volt a másikat a vásárlók előtt pirongatni. Biztos, hogy mindez nem tipikus, esetleg más munka­helyen történnek modortala- nabb dolgok is. De a keres­kedelem mindannyiunk sze­me előtt van, mindannyiónk közérzetét befolyásolja, le­gyünk figyelmesebbek egy­mással szemben. (qselényi) F elvirradt a vásár nap­ja. Ki korán kel, ara­nyat lel — ugrasztom hajnal nyolckor a fiút. öl- tözés közben bölcsen hoz­záteszem — na persze, ne­künk a Trabant is elég. Akár 4 éves is lehet! Csak ne vacakoljon sokat. A kis táska szíja a csuklómra fűzve, benne az 55 ezer fo­rint, amit az öreg határért kaptunk, amit a fiam meg­könnyezett. Szaporázza hát most mel­lettem a gyerek aprócska lép­teit: milyen is az autópiac? Búza tér, vasárnap reg­gel. Bámészkodó, várako­zó emberek. Egy-egy jobb kocsi körül fürtökben raj­zanak, akár a méhek. Tétova böngészés után egy óra múlva végre kikö­tünk annál a makulátlan csontszínűnél, amit mindjárt az elején megpillantottunk. A négyéves mosolygós­nál. Hatvannyolcezer — így a zord öregúr. — De ha ko­molyan tetszik érdeklőd­ni ... — Komolyan érdek­lődünk. Akár a zuhanó no­vemberi hőmérséklet Fah­renheitben: 67, 66, 65, 64. Itt erőgyűjtés céljából meg­álltunk. Fogyatkoznak az érvek és a szufla. Felmér­jük, újrabecsüljük egy­mást. A fiam tanácstalan, mit sem ért az egészből. be! Gyözködésünkre a hi- ganyrúd újból lefelé in­dul, de a 62-től egy tapodtat se tovább. A gaz­da keze a kilincsen, négyen tuszkoljuk vissza a fotelba. Legyen hát 62 — csapok a tenyerébe. (Hatezret már AUTÓVÁSÁR — Tegyünk talán vele égy próbautat — mutatok a jámboran álldogáló jószág­ra. Látom már, csillagos egű karámomba pályázik. Gu­rul a kocsi, akár az álom,\ na persze csak úgy Trabant'' módra. Sehol egy disszonáns felhang, fordulhatunk a la­kásunk felé. „Sok lúd disznót győz” morfondírozok a alpári bölcsességen, az asszony majd az alkuba besegít. Mindig akad nála néhány ellenérv. A család otthon maradt tagjainak is tet­szik a kocsi, az ár kevés­úgyis lealkudtam, daga­dozik a kupec mellem.) De honnan a hibádzó hét­ezer? Az asszonnyal ta­nácstalanul meredünk egy­másra. Az öregúr feje fe­lett fenyegetően integet, menjek csak ki vele a kony­hába. És mondja: hát ezt meg, hogy gondoltam! Mifé­le szélhámosság ez, idecső- dítem az öreget, holott hét­ezer még mindig hiányzik! — Nem úgy van az — nyitom a konyhafiókot. Két­ezer-ötszáz félretéve az új télikabátra, jó lesz az majd jövőre is. Tisztítóba megy a megfakult barna. — Az ám, ezer fount a megmaradt konyhapénz — okul a jó példán az asz- szony —, jövő héten úgyis másodika. A fiam is elő­csalogatja a malacból a be­gyűjtött ötszáz forintját: elsején megadjuk mon­dom — tekintetét kerülve. De még mindig hiányzik huncut négy ezer-ötszáz. Heuréka! A vásárlási utal­vány — csapok a homlo­komra, az is egy ezres. Ka­bátzsebek, bugyellárisok kerülnek sorra, de csak né­hány fámtízes bújik elő, ez csak szappanra elég, mu­tatóba sem akad több pa­pírpénz. mmegkerül viszont a do- ÍWm boz Marlboro, vissza vele gyorsan a szobá­ba, kínáljuk az öreget ked­vesen. Nincs mit tenni, irány a nagymama, tuszko­lom az asszonyt az ajtón ki­felé. Épp most kapott há­romezret az eladott ezüstért. Megadjuk majd a többivel, addig is elő a toll, papír, írhatjuk a szerződést. (bodnár)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom