Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-14 / 267. szám

1984. november 14. Kelet-Magyarország r* 5) K étnapos nemzetközi tudományos diákkö­ri konferencia szín­helye volt a hét elején a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főisko­la. Szovjet, NDK-beli, cseh­szlovákiai és lengyel dele­gációk részvételével a szov­jet irodalomról és annak oktatásáról tanácskoztak az ankétokon, emellett hazai Fórum a béke­konferenciáról témák is szóba kerültek. Az utóbbiak megvitatására a társfőiskolákról is érkeztek hallgatók. Képünk a keddi ankét részvevőiről készült. <cs) A közelmúltban lezajlott békekonferencia megyei kül­dötteit hívták élménybeszá­molóra és vitafórumra Vásá- rosnaiményba. A művelődési központban november 15-én, 13,30 órakor kezdődik az an­két. Dr. Pikó Károly bel­gyógyász, a megyei kórház szakszervezeti bizottságának titkára, mint küldött számol be a békekonferencia ese­ményeiről. FOGADÓÓRA. Gulácsi Sándor rendőr ezredes, a Szabolcs-Szat- már megyei Rendőr-főkapitány­ság vezetője november 16-án 8 órától 11 óráig hivatali helyisé­gében fogadóórát tart. Nyíregyháza felszabadulásának 40. évfordulójára a városi tanács gondozásában megjelent reprezentatív .színes képes­könyvet a Bessenyei könyvesbolt árusítja. Néhány nap alatt 600 példány talált vevőre. A megyei és városi műve­lődési központban a hét vé- ' gén rendezték meg a Helyi­ipari és Városgazdasági Dol­gozók Szakszervezete (HVDSZ) a munkásműveiődési hetek keretén beiül a szocialista brigádok Kulturális vetélke­dőjét. Az ágazathoz tarto­zó vállalatok megyei dön­tőjét a .iegyvenéves évfor- uulö tiszteletére szervezték. iá vor ... f elv > ! Elismerés társadalmi ellenőröknek Dugaszolt bor, vödörből Vian aki a dugaszolt bort szereti, van aki szívesebben iszik kancsóból vagy butellá- ból. Egy harmadik fajtához tartozik Lakatos Károly 40 éves tiszavasvári lakos, aki vedérből itta a dugaszolt bort, amit nem is róttak vol­na fel neki különösebben, ha a bort nem illegálisan szerzi egy italbolt raktárából. Lakatos október 7-én éjsza­ka feltörte a tiszavasvári Vöröshadsereg út 11. szám alatt lévő szerződéses üze­meltetésű italboltot és a rak­tárból ellopott egy rekesz bort, majd vödörbe és ku­pába öntözgette, s ismerősei­vel így fogyasztotta el. A Nyíregyházi Városi Bí­róság dr. Tolnai Erzsébet ta­nácsa a többszörösen bünte­tett előéletű Lakatos Károlyt 1 évi börtönre ítélte, két évre eltiltotta a közügyektől, kötelezte a több mint kétezer forint kár megtérítésére, és elrendelte kényszergyógyítá­sát. Az ítélet jogerős. Sikankó N yíregyháza. Novem­ber 13. Reggel. Hét és nyolc óra között, pontosan akkor, amikor már nem a munkába in­dulóké, hanem az iskolá­soké az utca. Az Ér-patak partján, a tegnapi tócsa vizén reggelre remeg a jég. Csupa vidámság az Ér­patak partja. Táskák ku­pacokban, pirosló gyerek­arcok és jókedvű hosszú csúszások. Gyerekzsivaj. Talán még az iskolákból is elkésnének néhányon, ha nem jön egy szigorú felnőtt a közeli házból sze­métlapáttal és hamusvö- dörrel. A sikankón csúsz­káló gyerekekben egysze­riben elszomorodik a vi­lág, közeli valósággá lesz az iskola, és gyászolni- való, hamar véget ért em­lék a 6—8 méternyi nagy­szerű pálya. El is szalad­nak. A reggel csípős. Az öreg­ember áll, néz a gyerekek után. Aztán, nem tréfa, amikor eltűnnek a sarkon, igaz, csak az egyik lábá­val kipróbálja a jeget, hogy csúszik-e ...? (barthal BETEGSÉG MIATT elma­rad az MTESZ Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület november 14-én, 14 órakor kezdődő rendezvénye a Technika Házában. A KÖSZMÉTETERMESZ­TÉSRŐL tartanak fórumot Nyíregyházán a megyei és városi művelődési központ­ban november 15-én d. u. 5 órától. Az érdeklődők a HNF megyei kertbarátszövetsége képviselőinek tehetnek fel kérdéseket. Kereskedelmi társadalmi ellenőröket jutalmaztak meg a napokban. Gyulai Tibor (Csenger), Karácsony László (Gyügye), Boda János és Kőnyi Miklós (Kisvárda), Kiss Katalin (Tákos), Kö- vendi Lajosné, Badar Ele­mér és Zun Miklósné (Máté­ÜNNEPI TAGÉRTEKEZLETET tartott a hodászi általános isko­la iskolaszövetkezeti csoport­ja november 13-án. Itt adták át az országos pályázaton elért harmadik helyezést, amelyet a tagság nevében Lakatos Lajos tanárelnök vett át.-fa A századvégi színház, szimbolizmus, naturalizmus, realizmus — ez a címe a TIT szabadegyetem irodálmi tago­zata november 14-én, szerdán 17 órakor kezdődő előadásá­nak. A Móricz Zsigmond me­gyei Könyvtár földszinti elő­adótermében dr. Csorba Sán­dor docens, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola irodalmi tanszékének tanára tartja az előadást, amelyre az érdeklődőket is várják. A röntgen-színképelemzés és interdiszciplináris alkal­mazásai — ezt a címet viseli a november 13-án kezdődő an­két Debreceniben. A Magyar Tudományos Akadémia Deb­receni Akadémiai Bizottságá­nak székházában sorra kerü­lő rendezvényen megyénk szakemberei is részt vesznek, s a röntgen-színképelemzés legújabb módszereiről cserél­nek eszmét. A rendezvényt november 15-én zárják. ünnepség jármiban. a község felszabadulásának -0. évfordulójára emlékeztek Jár­miban november 6-án. A helyi pártszervezet, a Hazafias Nép­front és a községi könyvtár ál­tal szervezett megemlékezés ke­retében a veteránok visszaemlé­kezését hallgatták meg a fiata­labbak. Az úttörők adtak színes műsort, majd jutalmakat, ki­tüntetéseket nyújtottak át a községért kimagaslóan sokat te­vékenykedő társadalmi munká­soknak. s Zalka.),‘ Feikété ' Lajosné (Nyírbátor), Stomp Lászlómé (Rakamaz), Kiss Mihályné (Fehérgyarmat), Tulipán Jó­zsef (Záhony), Szűcs Tibor (Varsán ygyüre), Pálóczi László (Tiszavasvári), Kol­lár György, Márföldi György, Bíró András és Bíró Pálné (Nyíregyháza). JUBILEUMI HANGVER­SENYT tartanak Záhonyban november 16-án 18 órától abból az alkalomból, hogy tíz éve működik a Vasutas Szak­szervezet művelődési házá­ban a vegyes kar. A program­ban közreműködik a záho­nyi általános iskola gyer­mek- és kamarakórusa, a vas­utas művelődési ház és a vasútforgalmi és gépészeti szakközépiskola ifjúsági ve­gyes kara. A műsorban Ko­dály, Mendelssohn, Verdi, Händel, Bárdos, Farkas, Gas- toldi és Friderici művei csendülnek fel. Negyven éve szabad Nyír­egyháza címmel várostörté­neti vetélkedőt rendeztek hétfőn a Nyíregyházi Do­hányfermentáló Vállalat KISZ-klubjában, amelyen 11 csapat képviselte a vállalat szocialista brigádjait és KISZ-alapszervezeteit. A vá­ros régmúltját és negyven­éves fejlődését felölelő kér­désekre legjobban a Széche­nyi szocialista brigád csapa­tának tagjai válaszoltak. Má­sodik a Fáklya, harmadik pedig a Váci Mihály szocia­lista brigád csapata lett. Ju­talmul összesen 1800 forint értékű könyvutalványt kap­tak. Mikuláscsomag — csokoládé nélkül? Soha nem látott mikuláscso­maggal lepi meg a gyerekeket az Alföldi Vendéglátó Vállalat az idén. Csokoládé helyett almát, diót, mogyorót találnak majd a piros papírban a legkisebbek, s aznap délután az uzsonna is édesség helyett gyümölcsöt, aszalt szilvát grape-fruitot, Túró Rudit és sajtot tartalmaz. Mind­ezt november 13-án az étlapter­AZ ORSZÁGOS FILM- HARMONIA második bér­letes hangversenyét no­vember 14-én 19 órától ren­dezik meg a megyei műve­lődési központ nagytermé­ben. A Szabolcsi szimfonikus zenekart Kovács László ven­dégkarmester vezényli. Az est műsorában Mozart: Szök- tetés a szerájból (nyitány), Haydn: Kürtverseny és G­dúr (Oxford) szimfónia szere­pel. A programban közre­működik Mészáros János kürtművész. vező bizottság ülésén határoz­ták el, amelyen a vállalat üzlet­vezetői mellett óvodavezetők, fogszakorvos és egészségneve­lő mondta el, milyen étrendet ál­lítsanak össze a korszerű táp­lálkozás érdekében. Több új­donság is lesz, így a sajtos csir­ke vegyes körettel, uborkaszősz, rakott kelbimbó és finomfőze­lék. SZÁZÉVES A TŰZOLTÓSÁG — ez a címe a nyíregyházi Jósa András Múzeumban nyíló kiál­lításnak. A műsorkalauzban kö­zölt november 16-i dátum he­lyett — technikai okok miatt — november 22-én fél 12-kor nyit­ják meg a látogatók előtt a tár­latot. A NYÍRSÉG RUHÁZATI SZÖ­VETKEZET felvesz nyíregyházi és vidéki üzemébe női szabó szak- és befárlított munkásokat. JELENTKEZÉS: Nyíregyháza, Vasvári P. u. 36. személyzeti ve­zetőnél. Tiszavasvári, Hősök u. 36. üzemvezetőnél, Kemecse, Vö­rös tér 7. Szalagvezetőnél. (1714) MEGKÉRDEZTÜK: Miért késtek a vonatok? A hirtelen jött hidegben tegnap reggel az utasok sokat bosszankodtak a vo­natok késése és a kocsik­ban uralkodó hideg miatt. Máté Józsefet, a nyíregy­házi körzeti üzemfőnök üzemviteli helyettesét kér­deztük: mi okozta a fenn­akadást? — Mátészalkáról késve indult az 5 óira 42-es vo­nat. Előzőleg Nyíregyhá­zán javították ezt a moz­donyt, és már a szerelő­műhelyből késéssel adták ki. így nem is vitte azt a te- hervonatot, amelyet erede­tileg Szálkáig kellett volna húznia, hanem gépmenet­ben, mozdonyként közle­kedett. A hivatalos indu­lási időt tíz perccel lépte túl, így a szokásos előfű- tés is elmaradt. Ennek el­lenére utánanézünk, a mozdonyvezető mulasz­tott-e és ha igen, felelős­ségre vonjuk. Másik két vonat is késett, a szegedi gyors Raikiamaznál szedett össze 15 percet, a lefa­gyott váltót nehezen tud­ták átállítani. Hasonló gond miatt a hajnali zá­honyi gyors Pátrohán vesztegelt 10 percet. Reméljük, hogy a hideg, a fagy beálltával sem kell az utazóközönségnek ké­séssel számolnia. (tk) 14., szerda KRÓNIKA ALIZ NAPJA A Nap kél S óra 46 perc- “ kor, nyugszik 16 óra 09 perckor. A Hold kél 20 óra 42 perc­kor, nyugszik 12 óra 19 perckor. Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1889. november 14-én szüle­tett, és 75 éves korában, 1964-ben halt meg Dzsava- harlal Nehru indiai politi­kus, államférfi. Egyetemi tanulmányait az angliai Cambridge-ben vé­gezte, s hazatérte után be­lépett az Indiai Nemzeti Kongresszus Pártba, amely­nek 1918-ban vezetőségi tag- i ja lett. Kezdetben Gandhi követője volt, de vallási- asztétikus nézeteivel nem értett egyet, s később sza­kított az általa képviselt passzív ellenállás politi­kájával is. 1927-ben a párt . az ő javaslatára fogadta el a teljes függetlenség kö­vetelését. Gandhi halála után Nehru lett az indiai nemzeti mozgalom elismert vezetője, több ízben a párt elnöke. A brit gyarmati hatóságok összesen 10 évig (utoljára 1942—45 között) tartották börtönben. 1948- ban az ideiglenes kormány alelnöke, 1947-ben az indiai j dominium, 1950-ben az In­diai Köztársaság miniszter- elnöke és külügyminisztere lett. A gyarmati rendszer elleni harcban az ázsiai és az af­rikai népek szolidaritásá­nak híve volt; az ő kezde­ményezésére ült össze ezek­nek az országoknak első konferenciája Delhiben. Ja- ; lentős szerepet vállalt az 1955. évi bandungi értekez­let összehívásában is. A í Kínai Népköztársaság mi­niszterelnökével Csou En- lajjal együtt dolgozta ki á békés együttélés öt elvét, a híres Pancsa Silát. Várható időjárás ma es­tig: továbbra is derült, va­lamint borult, párás, ködös területek váltakoznak. Né­hány helyen ónos ködszitá- lás, hódara is lehet. A ke­leti, délkeleti szél napköz­ben kissé megélénkül. A legmagasabb nappali hő­mérséklet általában 2 és 7 fok között alakul. — Hol lehet itt a leg­jobban enni? — kérdezi egy turista a kisvárosban egy járókelőtől. — Az Aranynap étte­remben. — Maga ott törzsven- dég? — Nem, én vezetem az éttermet... ★ — Az, hogy a maga fér­je kicsi és kopasz, még nem válóok.... — Dehogynem, ha egy­szer találtam egy magas és dús hajú férfit! ★ — Ízlett az ebéd drá­gám? — Már megint vesze­kedni akarsz? Hírügyeletes: TÓTH KORNÉLIA 11-277 M Kelet­agyarorszáj Tépek A festőművész jelenlétében dr. Losonci Miklós művészeti író nyitotta meg Xantus Gyula festőművész tárlatát Fehér- gyarmaton. Az utóbbi évtizedben Nyíregyháza, Tiszavasvá­ri, Kisvárda, Mátészalka, Rakamaz és Vásárosnamény mű­vészetkedvelői is megismerhették alkotásai egy részét. A fehérgyarmatiak november 25-ig láthatják műveit a városi kiállítóteremben. Várostörténeti vetélkedő a dohánygyárban

Next

/
Oldalképek
Tartalom