Kelet-Magyarország, 1984. október (44. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-09 / 237. szám
1 1984. október 9. Kelet-Magyarország 5 ★ A káros szenvedélyekről tart előadást szerdán délután fél öttől dr. Gaál Lajos, a megyei közegészségügyi és járványügyi állomás biológusa a Móricz Zsigmond megyei könyvtárban. A filmvetítéssel, könyvárusítással egybekötött rendezvényt a könyvtár vöröskeresztes alapszervezete szervezi. ir Jó ütemben haladnak a szennyvízhálózat gerincvezetékének lefektetésével a mátészalkai vízgazdálkodási társulat szakemberei. A tervek szerint november végéig készülnek el a 8 millió forintos munkálatokkal. Mintegy három kilométer hosszúságban építik meg a szennyvízelvezető csatornát és összekötik a keményítőgyár korábban épült szennyvíztisztító telepével. it A Szabolcs-Szatmár megyei Múzeumi Igazgatóság szakalkalmazottal két napon keresztül tudományos beszámolót tartanak a nyíregyházi Jósa András Múzeum előadótermében. A muzeológusok a múzeumi és műemléki hónap alkalmából ez évi kutatási eredményeikről adnak számot. A rendezvény október 11-én és 12-én délelőtt 9 órakor kezdődik. Nyelvműyelő körök megyénkben A Hazafias Népfront beszéd- és magatartáskultúrával foglalkozó megyei munkabizottsága az ez évi magyar nyelv hetén elhangzottak szellemében felhívást juttatott el az iskolákhoz nyelvművelő körök alakítására. A középiskolai diákok és az általános iskolák hetedikes és nyolcadikos tanulóinak — és tanáraiknak — jelentkezését várják. A tervek szerint havonta két alkalommal a beszédkultúra és magatartási normák Összefüggéseiről, nyelvművelési és beszédtechnikai kérdésekről hangzanak el előadások. A jelentkező csapatok október 10-ig juttathatják el névjegyzéküket a népfront megyei bizottságához. Sulyomszedők A Duna és a Tisza holtágaiban, ahol még gazdag a vízi növényvilág, ismét gyűjtik a sulymot. Kevesen tudják, hogy a víz tetején úszó súlyom termése, amely ilyenkor érik be, főve, sütve a szelíd gesztenyével egyenértékű csemege. A négycsúcsú, kemény, fekete héjú su- lyomtermést ladikokból, a parti részek közeléből pedig vízbe gázolva gyűjtik be. Legnagyobb lelőhelyei a bajai Duna-holtágak, de a lakiteleki Holt-Tiszában is gazdag a termés. A műszaki hónap programjából SZÁMÍTÓGÉP A HÚSIPARBAN. Jövő év elejétől számítógéppel végzik a bér- feldolgozást a Szabolos-Szat- már megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál. Kezdetben az Élelmiszer Gépi Adatfeldolgozó Vállalat budapesti gépébe táplálják be a Nyíregyházán rögzített adatokat. 1985 végére várhatóan megérkezik a vállalathoz az SZM 1420-as komputer. A gép munkába állásától nemcsak a bérfeldolgozás lesz egyszerűbb, hanem a kereskedelmi partnerekkel is naprakésszé, áttekinthetővé válik a kapcsolat. it Futóművekkel látja el a társgyáregységeket a MEZŐGÉP nyírbátori üzeme. Termelésük legjelentősebb tétele a Tajga II. lakókocsihoz szükséges félezernyi futómű, amit Fehérgyarmatra szállítanak. Emellett Tisza vasváriban is várják a KP 206/F futóműveket. it PANORÁMA KASSARA. A nagy érdeklődésre való tekintettel októberben is indítja a Volán 5. számú Vállalat az eredetileg csak a nyári hónapokra tervezett autóbuszjáratot Nyíregyháza —Kassa között. Egyelőre egy hónapot hosszabbítottak, így a kis panorámabusz szombatonként ismét megteszi az utat. Az esetleges további közlekedtetésről a vállalat a jelentkezők igénye.alapján dönt. + A nagy teherbírású KAMAZ tehergépkocsikra az idén gyártott először a nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalat 8 köbméteres tartályokat. A szocialista import kiváltására alkalmas szennyvíz- és iszapszállító gépkocsiból 13- at adtak át a megrendelőknek, akik sikerrel használják a tartálykocsikat. Munkások az iskolapadban A Csongrád megyében levő pusztaszeri természetvédelmi területről ezekben a napokban sok ezres tömegben indulnak déli vidékekre a hazánkban költő vadrécék. A búcsúzó vízimadarak helye azonban nem marad sokáig üresen. Észak felől egymás után érkeznek az újabb vad- réceseregek. ■Megjelentek az ősz jellegzetes átvonuló vendégei, a havasi partfutók is. Ezek a madarak az északi hideg tengerek mentén költenek, s ilyenkor a dél-alföldi állóvizek iszapos partjain táboroznak le. Csak rövid ideig tartózkodnak ezen a vidéken a csapatosan érkezett szürke cankók is. Néhány hetes élelemgyűjtés, pihenés után a Balkán-félszigetre indulnak. A hazánkon átvonuló szárnyas vendégek az ornitológusok megfigyelése szerint a Tisza vonalát követve érkeznek a Dél-Alföldre. A folyó csillogó víztükre nemcsak nappal, hanem az éjszaka is biztos iránytűt nyújt számukra. Ez az egyik oka annak, hogy ezen a tájon a Tisza menti körzetekben alakultak ki a legforgalmasabb „ madár szállók”. ir Cementeszsákért tető- cserepet kapunk Jugoszláviából, valamint különböző ajtókat, ablakokat szállítanak egy árucsere-megállapodás keretében. A nyíregyházi papírgyárból októberben másfél millió cementeszsákot szállítanak a Hungaria- coop útján a megállapodás teljesítésére. TUDOMÁNYOS TANÁCSKOZÁS ★ Sikerrel mutatkozott be a Szabolcs megyei Tejipari Vállalat új terméke, a Margaréta vaj. Évi 290 tonnát állítanak elő belőle, vagyis a fogyasztók asztalára több, mint egymillió doboz kerül az új ízű, minőségi vajból. Nagy az érdeklődés a felnőtt konzervipari szakmunkásképzés iránt a Nyíregyházi Konzervgyárban. Mintegy 120-an jelentkeztek az októberben kezdődő oktatásra, melyet több éves szünet uitán indítanak ismét a vállalatnál. Az élelmiszeripari szakmunkásképző intézet csak egy osztály felkészítését vállalta. Ezért az üzemek javaslata állapján dőlt el, hogy ki az a 33 ember, aki részt vehet a képzésen. Az osztály tanulói 1986 tavaszán tesznek záróvizsgát, s kapják kézhez a szakmunkásbizonyítványt. A nagy érdeklődés miatt jövőre újaibb csoport kezdi meg tanulmányait a vállalati felnőtt szakmunkásképzésen. „Egyszemélyes” napraforgótábla a nyíregyházi Búza téren. (JL) ir Az ifjúsági klubok versenyét október 6-án rendezték meg Fehérgyarmaton. A Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola tornatermében bizonyíthattak műsoruk - ka/1 a hét benevezett klub tagjai. Az első helyen a fehérgyarmati Viktória-kiub végzett, ők nyerték meg a Fehgrváry József fafaragó által készített Aranyaimét. Megosztott második díjat kapott a dombrádi és a mátészalkai ifjúsági klub. Takarékosabb kőolajfelhasználás A kőolajipari termékek fel- használásáról tartanak ma, kedd délelőtt széles körű tanácskozást a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolán az érintett vállalatok szakembereinek részvételével. A konferencia elsődleges célja: bemutatni a hazai kőolajipar jelenlegi helyzetét, fejlesztésének tendenciáit. A tanácsA z olyan „normális család”, amelyben mindkét szülő együtt él a gyermekeivel, már aligha tipikus egy újabb nagy-britanniai tanulmány szerint, amelyet a kormány megbízásából készítettek. Eszerint 21 ezer felnőttet kérdeztek meg az életkörülményeiről, és kiderült, hogy egyre több ember él egyedül, vagy mint gyermektelen házaspár, illetve olyan családban, amelyben csak egy szülő van. A 35 év alatti nők egyharmada, akik 1979 és 1981 között mentek férjhez, él együtt a férjével — 10 évvel ezelőtt az arányuk csak 13 százalék volt. A férjezetten 25—34 éves nők 17 százaléka él együtt férfival — írja a Volkstimme. A családok kisebbek lettek — 1971-ben családonként átlagosan 2,01 gyerek volt, 1982-ben 1,83. A lakosság számának stabilizálásához 2,1-es átlag kellene. Tíz év alatt a hat- vagy ennél több tagú családok száma hat százalékról három százalékra esett vissza. Valamennyi háztartás 23 százalékában egyetlen személy él egyedül. kozás aktualitását az adja, hogy mind az olajiparban, mind a felhasználók körében alapvető változásokra lehet számítani hamarosan. A jelenlegi beruházások befejeztével nem sokára alapvetően változik meg a -kőolajipar termékválasztéka, forgalomba kerülnek az energiatakarékos, nagy teljesítményű kenőanyagok, melynek fel- használására már most fel kell készülniük a szakembereknek. A konferencia reggel kilenc órakor kezdődik a Gépipari Tudományos Egyesület szervezésében. Tarpai szüret A múlt hét végén benépesült a tarpai hegy. A szü- retelők véleménye szerint nincs olyan termés, mint a korábbi években. A napsütés hiánya nagyon érződik. A hangulat azonban így is jó. Tóth Lászlóék szőlősében is szüreteltek. A Kishegyen sor került a darálásra, s az elmaradhatatlan szalonnasütésre. (m. k.) palesztin újságírók megyénkben, a budapesti nemzetközi újságíróiskolán tanuló palesztin újságírócsoport a hét végén Szabolcs-Szatmár megyében járt. Előbb Nyíregyházával ismerkedtek, majd bejárták a Sóstói Múzeumfalut. Hodászon a cigányság életéről szereztek tapasztalatokat, ahol megnézték a nagyrészt társadalmi összefogással épült cigányóvodát is. A vasárnapi szatmári körutazás Gyügyén, az Almáskert Tsz-ben almaszürettel ért véget — itt készült felvételünk is: Pályi Ferenc főkönyvelő mutatta be a téesz egyik legszebb almáskertjét, (m. k.) Függönyvásárral és kézimunka-kiállítással nyílt meg hétfőn Ibrányban az október 8-tól 21-ig tartó szövetkezeti rendezvénysorozat. Az Ib- rány és Vidéke ÁFÉSZ ezalatt a két hét alatt többek között Paszabon, Bujon és Ibrányban rendez engedményes vásárt, áru- és termék- bemutatót. Ma, kedden este az ibrányi vendéglőben főzőversenyre várják az érdeklődőket. De lesz vagyonvédelmi ankét, nyugdíjas és kismamatalálkozó, valamint a gyermekeknek rajzverseny is. Változatos témakörökhöz kapcsolódó rendezvényekkel, előadásokkal folytatódik a műszaki és közgazdasági hónap programja. Az Építőipari Tudományos Egyesület szerdán délután kettőtől tartja rendezvényét a Tudomány és Technika Házában a Műanyagok a vezeték- építésben címmel. Ugyanazon a napon Záhonyban a vasúti alépítmény minőségi kérdéseiről lesz szó a Közlekedéstudományi Egyesület szervezésében. A Magvar Agrártudományi Egyesület délelőtt 10 órára várja tagjait a Technika Házába A növénytermesztési ágazatok t.ermelésfej- lesztésének főbb vállalatgazdálkodási összefüggései című előadásra. Az Alkaloida Vegyészeti Gyárban szintén szerdán, délután három órakor tartanak tapasztalatcserét a számítástechnika vegyészeti alkalmazásáról. A Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetben délután kettőtől a kötőipari újításokról, hasznosíthatóságukról hallhatnak az érdeklődők. Mátészalkán a Zöldért almatárolójában délelőtt 9 órakor értékelik az Agrárértelmiség a szocialista faluért mozgalmat, majd előadás hangzik el néhány állatbetegség elleni védekezésről. Őszi madárvonulás hbÉhéÜH 9-, kedd KRÓNIKA DÉNES NAPJA A Nap kél 5 óra 54 perc- i kor, nyugszik 17 óra 08 perckor. A Hold kél 17 óra 16 perckor, nyugszik 5 óra 00 perc- . kor. Kétszáznyolcvan évvel ezelőtt, 1704. október 9-én született és 73 éves korában, 1777-ben halt meg Segner János András természettudós, matematikus, orvos, egyetemi tanár. Felsőfokú tanulmányait a debreceni kollégiumban végezte; fizikatanára valószínűleg Szilágyi Sámuel volt. Ezután Jénában az orvosi szakra iratkozott be, de fizikát és matematikát is hallgatott. 1730-ban szer- • zett orvosdoktori oklevelet, s 1731-ben Debrecen városi . orvosa lett. Két évvel később meghívták Jénába egyetemi tanárnak, majd a göttingeni egyetemen lett a fizika, a matematika és a kémia professzora. 1748 és 1754 között megszervezte az egyetem csillagvizsgáló in- • tézetét: 1755-től ismét Halléban fizika- és matematikatanár, miközben csillagászati előadásokat is tartott. A tudománytörténet elsősorban a hidraulika terén kifejtett munkásságát — a folyadékok belső erőinek vizsgálatát, a felületi feszültség fogalmának beve- ; zetését, a róla elnevezett Segner-kereket tartja nyilván. Tankönyveivel, pedagógiai munkásságával a XVIII. századi oktatási reformkövetelések jelentős korai képviselője volt. Időjárás Időnként erős felhősödés várható, és az ország északi felén kisebb eső is kialakul. A több helyen erős, néhol viharos északnyugati szél legyengül. Hajnalra helyenként köd keletkezik, ami délelőtt lassan megszűnik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között várható. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: változóan felhős, párás idő várható, a hajnali órákban köd kialakulására kell számítanunk. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 3, 8 fok között várható, legmagasabb nappali hőmérséklet 16, 20 fok között lesz. Jelentős ' mennyiségű (legalább 5 milliméter/napí) csapadék nem várható. — Higgye el, nem is olyan nehéz előre megjósolni, milyen idő lesz másnap. Ha például a pacsirták szépen énekelnek és magasan repülnek, az azt jelenti, hogy másnap szép idő várható. — És ma magasan repültek? — Nem repültek ... — Akkor ez azt jelenti, hogy holnap rossz idő lesz? — Nem azt jelenti ... Itt ugyanis egyáltalán nem élnek pacsirták. Hírügyeletea: RESZLER GABOR Telefon: 11-271