Kelet-Magyarország, 1984. október (44. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-13 / 241. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1984. október 13. Q Kedves, szép Asszonyok! A minap együtt ültünk a konzervgyár egyik helyiségében. Beszélgetni jöttünk össze arról, miként is készüljenek fel az Igaz ez a szép vetélkedő üzemi, városi, megyei döntőire. Ami magukat érdekelte: a vetélkedő politikai része, amely ebben az évben a béke kérdését vizsgálja. Mondtam, magyaráztam: az idén más lfesz a vetélkedő, mint máskor, mert senki nem lexikális adatokat kér számon, hanem játék lesz ez a javából, olyan alkalom, ahol mindenki beszélhet, elmondhatja véleményét, érzését. Láttam: megdöbbenitek. Aztán meg is mondták, hogy ez bizony nem lesz könnyű, mart beszélni kell. Márpedig az emberek nehezen szólalnak meg. A termelési tanácskozáson sem dől a szó a mumkálsnőkből, más gyűléseken is meglehetősen csendben vannak. Mi lesz most, a vetélkedőn, ha szabadon kell beszélni 3—4 percet? Mi tagadás, kicsit lehangolt az ijedtségük. Hirtelen végigfutott az agyamon, hogy vajon hol rontottuk el? Mikor plántáltuk bele az emberekbe, hogy hallgassanak, hogy ne beszéljenek még akkor se, ha van mondandójuk? Hol nem tanítottuk meg beszélni a felnőtt nemzedéket? Ahogy erről vitázni kezdtünk, kiderült, mondandó van bőven. Háborúról és békéről, napi gondról és örömről, versenylázról és sikervágyról egyaránt. Ha ott és akkor zsűrizni kellett volna, szívesen adtam volna tisztes pánitokat, mert világossá vált: lényegében mindenki tud beszélni, ha akar, ha oldódik a görcs. És itt jutottunk el a demokratizmus, a demokrácia kérdéséhez. Egyszerűen el kell oszlatni azt a tévhitet, hogy vannak, akik az okosakat mondják, s vannak, akik csak hallgatják. Meg kell szüntetni azokat a gátlásokat, melyek ott munkálnak sok emberben. Azokban, akik azt hiszik, fogalmazásbeli hiányaik miatt mondandójuk talán sutára sikerül. Az őszinteség ugyanis nem kíván díszes szóköntöst. Kétségtelen, otthon is viszonylag keveset beszélnek az emberek. Kétségbeejtő, hogy oktatásunk vétke miatt az iskola sem tanít meg beszélni. Bizonyára sokaknak lehangoló, hogy korábban mondandójukat félbeszakították, netalán le is intették őket. Hihető, hogy az is szót szegett, hogy közbeszólni illetlen dolognak számított. Így lehetett hogy lassan leszoktunk a beszédről, s még egy vetélkedőn is szívesebben választják azt, hogy a táblára felírnak egy szót, ami vagy jó és pontot ér, vagy nem. Pedig a pontos és kínos fogalmazás gyakorta elrejti a lényeget. Az egy szóval megadott válasz mögül hiányzik, hiányozhat az összefüggés ismerete, a lényeg meglátása. A jól megtanult lexikális adat a legritkábban jár együtt a mögöttes terület ismeretével. Mondják meg őszintén: vajon lehet a békéről úgy beszélni, hogy csak és csupán egzakt ismereteket írunk fel egy papírra? Okosabbak vagyunk-e akkor, ha tudjuk, hány robbanófeje van egy rakétának? Lényeges az, hogy hányban festette Picasso a Guernicát? Kedves Asszonyok, Lányok! Szent hitem, hogy a vetélkedőn Önök szép és igaz szavakat tudnak majd mondani. Arról, hogy takarják be féltett gyermeküket este. Arról, hogy élni szép. Hogy milyen jó, hogy a gyáruk hány országba exportál. Hogy Önöket is izgatja az: más országokban fegyverek dörögnek, emberek halnak éhen. Mi ez mind, ha nem szép szó a békéről? Igaz ez a szép — ez a vetélkedő címe. De csak a kimondott igaz és a kifejezett szép képvisel értéket. Az a vallomás, amit majd megfogalmaznak, talán telve versenylázzal, izgalommal. De kérem, beszéljenek, mondják a gondolatot. És mondja mind, akinek van szava, hozzátennivalója életünkhöz. Csak így válhat a vetélkedő pontvadászatból valódi ész- és lélekcsiszoló eseménnyé. Szavuk és tudásuk másutt is kamatozik majd. Mindannyiunk hasznára. Ebben hiszek, és jó sikert kívánva köszönti mindannyiukat Vida Jánossal, a művelődési központ igazgatójával a közművelődés megújulásáról Vida János több évig volt gyakorló w népművelő, dolgozott a megyei tanács művelődésügyi osztályán a közművelődés egyik irányítójaként, jelenleg a nyíregyházi Megyei és Városi Művelődési Központ igazgatója. Találkozásunk apropóját az adta, hogy részt vett a közelmúltban tartott országos közművelődési tanácskozáson. Mit mondott volna el, ha szót kap a nagy horderejű tanácskozáson? — Bevallom, munkatársaim, feletteseim buzdítására végiggondoltam, mit mondhatnék el a megye közművelődési helyzetéről, ami országosan is jellemző, vagy tanulságos lehet. Egy ilyen tanácskozáson ugyanis inkább arra kíváncsiak a résztvevőik, milyen általános, másutt is hasznosítható tapasztalatokat ismerhetnek meg, mintsem egy leltárt, felsoroíást halljanak arról, mi minden épült az utóbbi tiz évben a megyében. — Mindezek ellenére mégis szükségesnek tartottam volna elmondani az országos tanácskozáson, hogy nálunk is a hetvenes évek közepétől egyfajta szemléletváltás következett be, elsősorban a vezetők gondolkodásában. Jórészt ennek köszönhető, hogy a közművelődési párthatározat,- majd a köz- művelődési törvény megjelenése után a szó igazi értelmében középpontba került a köz- művelődés. Kulturális társulások alakultak megyeszerte, negyven nagyobb üzemben, intézménynél függetlenített népművelőket állítottak munkába. Igaz, esetenként kapcsolt munkakörrel, ellátják az oktatási feladatokat is az adott munkahelyen. Erre az időszakra esik a közművelődési hálózat szinte teljes kiépítése is a megyében. A „szinte” azért kívánkozik ide, mert két városunkban, Nyírbátorban és Mátészalkán a következő évek feladata lesz a művelődési központ megépítése ... A Vegyük külön a közművelődési társulások dolgát, ami különösen időszerű a takarékosabb, nehezebb gazdasági körülményeink között. Mit hoztak a szabolcsi tapasztalatok. — Elsősorban azt, hogy a kulturális társulások azokon a helyeken váltak be, hoztak eredményeket' ahol nem csupán az volt a cél, hogy összeadják a pénzt, hogy vastagabb legyen a helyi művelődési ház pénztárcája. Csak ott van értelme társulásokat létrehozni, ahol a célra, a tartalomra koncentrálnak, körülhatárolják, mit akarnak kiemelten segíteni. ' Megyénkben, de gondolom, hogy országosan is különösen jelentősek a társulások a kistelepüléseken, ahol a kulturális alapszolgáltatások mindennapos igényeket elégítenek ki. Bárhogyan is kerülgetjük; valamilyen szálon összefüggnek a kistelepülések mostanában sokat emlegetett népességmegtartó képességével is. A Sokszor és sokan mondják, nem is a w mostani közművelődési tanácskozáson először, mivel drágult az élet, az emberek egy nem kis hányada a személyes kulturális kiadásain igyekszik spórolni, kétszer is meggondolja, mikor menjen színházba, moziba, hangversenyre ... — A szolgáltatások ára® a közművelődési intézményekben is emelkedett. Ezt tapasztalhatja mindenki. Egy átlag családnál ez úgy csapódik le, hogyha rendezvényre eljön és rendszeresen eljön, akkor a családi kasszából bizony szép kis summát fizet. Ügy tudom viszont, hogy a könyvtárak, a múzeumok látogatóinak száma a megyében sem csökkent. Izgalmas lenne megvizsgálni, hogyan alakult a könyvvásárlás. Azért jár- nak-e a könyvtárba sokan, mert korábban többen megvásárolták a saját könyveket? Most kevesebb a pénz, inkább kölcsönzik? A fő, hogy minél többen olvassák is a könyveket ... ^ Milyen szerepet játszik a művelődés iránti érdeklődés csökkenésében a második gazdaságban, gmk-ban stb. vállalt munka? — A „második gazdaság” megjelenése, a főállásban végzett munka utáni tevékenység valóban befolyásolja a kulturális aktivitást. Az egyének szabad idejéből megy el, amit sokan inkább a jövedelem kiegészítésére fordítanak. A tapasztalat mégis az, hogy alapvető változásról nincs szó, akiknek a kulturális érdeklődésük korábban is megvolt, most is megvan. A kielégítés gyakorisága változott, ami persze szintén nem mellékes. — A közművelődés átfogott egy kört, most ez a kör, ilyen vagy olyan széles. Ez a kör bővült, meg szűkült is. Mondhatom nyugodtan, hogy összességében bővült. Elég említeni példának a kertbarátok mozgalmát, szédületes embertömeget megmozgatnak. Őket alapvetően ott fogjuk meg, hogy bejárnak más rendezvényekre is, míg a hangverseny- látogatók köre tulajdonképpen adott. A Olykor nem a pénz, a szabadidő a ke- ^ vés, hanem a művelődési intézmények programkínálata szegényes, vagy éppen nem találkozik a közönség érdeklődésével. Hogyan érhető el, hogy a művelődési intézmények azt kínálják a közönségnek, amit várnak? — Elsősorban a közönség visszajelzéseiből tudják a népművelők lemérni egy-egy rendezvény sikerét vagy kudarcát. Egy megyei intézmény, de a kisebb intézmények esetében is megvannak a demokratikus lehetőségek, fórumok, amelyek segítik a népművelőt. A művelődési intézményeknek van társadalmi vezetősége, akik sok életszerű információt hoznak a programok kidolgozásához, az igények jobb megismeréséhez. — A Megyei és Városi Művelődési Központban hetvenhárom klub, szakkör, amatőr csoport dolgozik. Ez több mint kétezer ember. Ezenkívül az üzemekkel is, mint módszertani központ, kapcsolatot tartunk. Bőségesen van lehetőség az igények kitapintására, olyan műsorpolitika kimunkálására, amely az általános, széles körű, nagyobb tömegeket érintő kulturális rendezvényekre épít elsősorban, de a szűkebb réteg, vagy speciális igényeket is ki tudja elégíteni. A Nem kényszerülnek a szűkös gazdál- w kodási viszonyok között a művelődési intézmények arra, hogy műsorpolitikai engedményeket tegyenek, a nagyobb bevétel miatt csekély értékű rendezvényekkel tegyék látogatottabbá az intézményüket? — Az országos tanácskozáson is az egyik legvitatottabb kérdés volt, -a közművelődési intézmények — melyeket nem lehet leszűkíteni a művelődési házakra, könyvtárakra — a jelenlegi körülmények között is többre képesek az úgynevezett értékorientált rendezvények ügyében. A hétköznapok kultúrájának terjesztése, legyen szó a kulturált viselkedésről, megjelenésről, vagy éppen a lakáskultúráról, sok tennivalót adnak a közművelődésben dolgozóknak. — Nem hiszem, hogy a művelődési intézmények olyan helyzetben vannak anyagilag, hogy műsorpolitikai engedményeket kellene tenniük. Ezt nem is tehetik, mert az utóbbi időben ugyan lehetőséget adtak az irányító szervek a rugalmasabb, önállóbb, ösztönzőbb műsorpolitika megvalósítására, de ez nem jelentheti az értékek feladását, a tartalmatlan műsorok elszaporodását. A Hogyan várható el a közművelődési te- w vékenység megújítása a zömében mostoha körülmények között dolgozó és nem éppen jól fizetett népművelőktől? — Akik figyelemmel kísérték, hallhatták, hogy az országos tanácskozáson is nagy figyelmet fordítottak a népművelők erkölcsi és anyagi megbecsülésének javítására, az élet- és munkakörülmények jobbítására. Ez egyrészt kormányszintű feladat, s úgy vettük ki a megnyilatkozó vezetők szavaiból, hogy belátható időn belül sort kerítenek az országban mintegy 19 ezer embert érintő népművelő fizetésének emelésére. Ez valóban elodázhatatlan. — Sok a helyi tennivaló is egy-egy községben, városban. Elsősorban a népművelők fogadásának feltételeit kell javítani, főként a lakásra gondolok. Köztudott, hogy a népművelő nem tehet szert mellékjövedelemre, ha csiak nem pedagógus is és nem vállal óraadást az iskolában. Ezért nagy figyelmet kell szentelni mindenütt, milyen személyes gondok, bajok foglalkoztatják a népművelőket, s miben lehet és kell helyileg segíteni, hogy a népművelő teljes értékű munkát végezhessen. Meglegyen a mindennapi sikerélménye, ami a mindennapi megújuláshoz, újra kezdéshez nélkülözhetetlen. A Baj van hát a népművelők státusával, w presztízsével, s talán azért is, mert nem mindig azokból lesz népművelő, akik erre a nemes, szép, de igen nehéz pályára valók ... — A népművelők is sokat tehetnek saját presztízsük növelése érdekében. Tapasztalataink szerint a megyében a népművelők többsége jól felkészült, lelkiismeretes munkása a művelődésnek, s a mostoha tárgyi és más körülmények között is maradandó »értékeket tud alkotni. Előfordul persze az is, hogy nem erre a munkára való emberek is jó ideig meg tudnak maradni a pályán, részben a velük szemben támasztott alacsony követelmények, részben a szakember- hiány miatt. — Gond az utánpótlás is, a pályaválaszt' fiatalok szemléletében még nem vált vonzóvá, vagy mondjuk így, ismertté ez a szakma Valójában már az iskolában hozzá kellene látni a legalkalmasabb fiatalok kiválasztásához, útjuk egyengetéséhez. Az elnőiesedés erre a szakterületre is jellemző, mégha ez duplán gondokat okoz is a gyakorlati munkában, hisz egy nő nehezebben teheti meg, hogy esténként rendszeresen távol marad a családjától, mert a rendezvények, a népművelő munka így kívánja. A Van-e lehetőség a népművelők, vagy az egyes intézmények munkájának differenciált bérezésére, jutalmazására? — Van, mert létezik egy nemrég kiadott rendelkezés, amely valamennyi művelődési otthonra vonatkozik. Ha az ár- és a díjbevétel jól alakul, akkor a vezető saját ha táskörében bizonyos pénzeszközöket szab« díthat fel ösztönzésre, a jutalomkeretet a saját hatáskörében emelheti, egy százalékról négy százalékra. — A bérek mozgatásával olyan helyzetet teremthet, amely ösztönzi a népművelőt a folyamatosabb, eredményesebb munka végzésére. Itt arra kell vigyázni, hogy ez a fajta munka ne tolódjon el, ne legyen egysíkú, ne csak a bevételre menjen, mert a művelődéspolitikai követelményeknek mindenképpen érvényesülniük kell. Tehát bizonyos fokig ezen a területen is érdekeltté lehet tenni a népművelőt az újszerű, a hatékonyabb munkára. A Régi vitatéma, amelyről a tanácskozá- ~ son is szó esett, a közművelődés korszerű értelmezése. Milyen tennivalókra hívná fel a figyelmet? — A tanácskozáson is megerősítették a felszólalók, az előadók, hogy a komplex értelmezés körül még nincs minden rendben. Még hajlamosak sokan a közművelődést szűkén értelmezni, csak a művelődési házak, központok, könyvtárak munkájára leszűkíteni, holott ez sokkal szélesebb. Ide tartoznak többek között azok az új kezdeményezések, új formák is, amelyeket hol egyesületek, hol más néven emlegetünk, amelyek valós művelődési igényekből születnek, s amelyek jól megférnek a hagyományos népművelési keretek és formák mellett. — Tudomásul kell vennünk, hogy a köz- művelődési intézményhálózat mellett létezik egy igen nagy tömegeket, az ország lakosságának többségét naponta művelő, informáló rendszer, ez a televízió. A műsorpolitika javításáról szó esett a tanácskozáson, nem erről tennék egy rövid megjegyzést, hanem arról: műsoraink, egész tevékenységünk tervezésénél figyelembe kell venni a televíziót. Módot és lehetőséget kell teremteni a legkülönbözőbb műsorokról alkotót véleménycserékre, beszélgetésekre, hogy megfeleljünk a már említett értékorientációs szerepnek is. Segítsünk különválasztani az értékeset az értéktelentől, s a vélemények ütköztetésével formáim a közvélemény hangulatát, közérzetét. Köszönöm az interjút. Páll Géza „MegYénkben, de gondolom országosan is különösen jelentősek a társulások, főként a kistelepüléseken, ahol a kulturális alapszolgáltatások mindennapos igényt elégítenek ki. Bárhogyan is kerülgetjük, valamilyen szálon összefüggnek a kistelepülések mostanában sokat emlegetett népességmegtartó képességével is. “
