Kelet-Magyarország, 1984. október (44. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-09 / 237. szám

4 Kelet-Magyarország 1984. október 9. békekezdeményezés ? Sáron izraeli kereskedelmi miniszter — a nyugalmazott tábornok és volt hadügymi­niszter — szerint az Egyesült Államok „70 milliárd dollár­ral tartozik Izrael eddigi ka­tonai szolgálataiért”. A szám fantasztikus. A tábornok-mi­niszter ugyan nem részletez­te, hogyan számította át dol­lárra az izraeli szolgálatokat, a kijelentés politikai tartal­ma mindenképpen rávilágít az izraeli—amerikai kapcso­latrendszer valóságos kétol­dalú jelentőségére. Ennek megfelelően az Egyesült Államok törleszti „tartozását” — mégpedig az évről évre emelkedő dollár­segélycsomagon kívül is. Most például ismét szó van arról, hogy közvetíteni igyek­szik a Libanonban érdekelt felek, elsősorban Izrael, Szí­ria és a libanoni kormány között, és saját elképzelései is vannak a libanoni válság megoldásáról. 1982 őszétől idén kora ta­vaszig az Egyesült Államok más, közvetlenebb eszközök­kel — a Bejrutban állomá- soztatott tengerészgyalogo­sokkal, hadihajókkal és va­dászgépekkel — igyekezett segíteni Izrael, valamint sa­ját céljai érvényesülését a libanoni drámában. A köz­vetlen erőszak politikája a szíriai támogatást élvező li­banoni hazafias erők figyel­Szovjetunió: Pártbüntetések, leváltások A párt normái, az állami fegyelem és a szocialista törvényesség megsértése mi­att az SZKP Központi Bi­zottsága mellett működő pártellenőrzési bizottság szi­gorú pártfegyelmi büntetés­ben részesített több magas beosztású gazdasági vezetőt köztük két miniszterhelyet­test. Mint arról a Pravda, az SZKP Központi Bizottságá­nak lapja hétfőn beszámolt, a bratszki erőműépítő válla­lat s az energetikai és villa­mosítási minisztérium több vezető munkatársa éveken keresztül dézsmálta a társa­dalmi tulajdont, törvénytele­nül eltulajdonított nagy ér­tékű állami eszközöket. Mód­szerük a fiktív dokumentu­mok kiállítása, hamis leltár- készítés és működőképes gé­pek leírása volt. Uzelmeik során megengedhetetlen kap­csolatokat alakítottak ki az energetikai minisztérium és más főhatóságok egyes mun­katársaival. Az állami tulaj­don fosztogatóit törvényes úton felelősségre vonták. Az SZKP KB mellett mű­ködő pártellenőrzési bizott­ság hivatali beosztással tör­ténő visszaélés, párterkölcs súlyos megsértése miatt ki­zárta az SZKP tagjainak so­rából P. Falalajevet és A. Sztanyiszlavovot, az energe­tikai és villamosítási minisz­ter helyetteseit. Mindkettő­jüket felmentették beosztá­sából. Ugyancsak kizárák a párból a Bratszki Erőműépí­tő Vállalat igazgatóját, vala­mint — szintén hivatali be­osztásával való visszaélés, s a törvénytelen cselekedetek­hez történt segítségnyújtás miatt — a nyizsnyeilimszki kerületi pártbizottság első titkárát. A pártellenőrzési bizottság kötelezte az irkutszki terü­leti pártbizottságot, s az ener­getikai és villamosítási mi­nisztérium pártbizottságát, hogy vizsgálják meg minden olyan személy felelősségét, akiknek magatartása és ha­nyagsága lehetővé tette a súlyos bűncselekmények el­követését. meztető csapásai, valamint az amerikai katonai becsületet féltő számos washingtoni tör­vényhozó tiltakozása miatt meghiúsult. Az új, Izraellel egyeztetett diplomáciai elképzelések: hat —kilenc hónapon belül ki­vonnák az izraeli haderőt Dél-Libanonból, de Izrael to­vábbra is vétójogot gyako­rolhatna az országrészben megvalósítandó biztonság- technikai elrendezés felett, esetleg kétszeresére növelnék az ottani ENSZ-erők létszá­mát, de fenntartanák az Izra­ellel együttműködő, úgyneve­zett dél-libanoni hadsereget is. A terv arról tanúskodik, hogy az amerikai eszközök változhatnak ugyan, de a lé nyeg ugyanaz marad. A kö­zös cél: lezárni a szíriai—iz­raeli „második frontot”. Ez a Golan-fennsík 1974. május­ban ENSZ-erőkkel végrehaj­tott „hermetizálása”, és a cserébe adott, de soha be nem váltott amerikai ígére­tek után, 1976-ban alakult ki, a libanoni véres belháború elcsitításán fáradozó szíriai erők fellépése nyomán. E front felszámolása volt a cél­ja az 1982-es izraeli invázió­nak, és ezt a célt szolgálják az amerikai „békekezdemé- nyezésék” is. fgy érthető, hogy Szíria, a gyakorlatilag egyetlen Izra­ellel szemben álló fegyveres hatalom, miért ragaszkodik a feltétel nélküli izraeli kivo­nuláshoz, követve a nemzet­közi jog alapvető előírását: a hódító nem élvezheti hódí­tásának gyümölcseit. M. Gy. Az első rögtönzött közvé­lemény-kutatások szerint Walter Mondale jobban sze­repelt a vasárnap esti televí­ziós vitában, mint Ronald Reagan, ám ez egyelőre nem változtat a választók hangu­latán. A Newsweek című hetilap telefonon végzett felmérése szerint a nézők 54 százaléka a demokrata párti jelöltet tekintette a vita győztesének, s csak 35 százalékuk a re­publikánus párti elnököt. Az ABC televíziós hálózat ada­tai ennél jóval kisebb elté­rést mutatnak, de ott is Mon­dale lett a nyertes, 39:38 arányban. Mindkét felmérés adataiból kiderül azonban, hegy a vita nyomán csak ke­vesen változtatják meg ko­rábban kialakult véleményü­A nyugatnémet kancellár Kínában. A képen: Helmut Kohl vendéglátójával, Csao Ce-jang kínai miniszterelnökkel el­vonul a tiszteletére Pekingben felsorakozott díszsorfal előtt. (Telefotó — AP—MTI—KS) Tengeri célpontok' 9W Égő tankhajók Az iraki légierő hétfőn dél­előtt megsemmisített „két nagy tengeri célpontot” az Arab- (Perzsa-) öbölben le­vő iráni Harg-szigeten levő olajkikötőtől délre — közölte az iraki katonai szóvivő. Az egyik megsemmisített célpont egy libériái óriás olajszállító hajó volt. A lon­doni Lloyds biztosítótársaság közlése szerint a tartályha­jón levők közül hatan meg­haltak, további hatan pedig súlyos égési sebeket szenved­tek. Az iraki legfelsőbb katonai parancsnokság közleménye szerint az elmúlt huszonnégy órában iraki helikopterek iráni állásokat támadtak Majszan körzetében. Az irá­ni szárazföldi erők vesztesé­geket szenvedtek Bászra vá­rosától keletre is, ahol az iraki tüzérség iráni állásokat ágyúzott. Az iráni tüzérség Bászra tartományban lakott körzeteket lőtt. Az ÍRNA iráni hírügynök­ség jelentése szerint a front északi és nyugati szakaszán az elmúlt huszonnégy órában az iraki erők szenvedtek veszteségeket. két arról, kire szavazzanak novemberben. A The Washington Post hétfői vezércikke szerint a vita nyomán a választási hadjárat „sokkal érdekeseb­bé vált”. Igen világosan meg­nyilvánult a két jelölt eltérő véleménye az ország gazda­sági és szociális problémái­ról, s jól fel lehetett mérni stílusukat is. Mondale „vég­re megtalálta igazi személyi­ségét és a neki megfelelő té­mát, azt, hogy milyen legyen a jövő Amerikája”. Reagan viszont — írja a vezércikk — „észrevehetően kényelmetle­nül érezte magát, amikor a költségvetés és az adók csök­kentésének nehezen védhető emberi és gazdasági követ­kezményeiről volt szó és igyekezett féirevinni a vitát, amikor ezek a témák kerül­tek szóba”. A The Washing­ton Post ennek ellenére úgy véli, hogy „Reagan ismét bebizonyította: nehéz ütést bevinni neki”. Hétfőn Reagan is és Mon­dale is folytatta választási körútját. A két elnökjelölt legközelebb október 21-én ta­lálkozik a tévékamerák előtt. E hét csütörtökjén az alel- nökjelöltek televíziós vitája kerül sorra. Challenger Űrséta—később Részben sikerült megolda­ni a menet közben felmerült problémákat a Challenger amerikai űrrepülőgép sze­mélyzetének. Mivel nem tud­ták a megadötr~" pozícióban rögzíteni azt a kulcsfontossá­gú antennát, amelynek a föl­di központhoz kell továbbíta­nia a Challenger radaranten­nájának adatait, ezért az űr­repülőgép helyzetét módosí­tották a világűrben, így az antenna összeköttetésben ma­rad azzal a mesterséges hold­dal, amely a jeleket és a ké­peket a Földre továbbítja. A keddre tervezett kettős űrsétát el kell halasztani. Az űrséta célja az, hogy az üzemanyag-áttöltés módo­zatait kísérletezzék ki az űr­repülőgépről egy — ezúttal csak imitált — mesterséges holdra. Diákcsúcs után demográfiai visszaesés Tartalmi korszerűsítés a pedagógusképzésben A baszkföldi Bilbaóban a hét végén is zavargások voltak amiatt, hogy Franciaország három ETA-terroristát kiadott Spanyolországnak. (Kelet-Magyarország telefotó) Hondáié jobb volt? Elnökjelöltek vitája Több mint ötezer ifjú pedagógus kapott az idén diplomát az ország tíz tanító-, hat tanárképzőjé­ben és négy egyetemün­kön. A frissen végzők harmada nem a katedrát választotta munkahelyül. Krónikusnak tekinthető a szakképzett nevelők hiá­nya immár évtizede. Je­lenleg hétezer fiatal vé­gez pedagógusmunkát diploma, oklevél nélkül. Segíthet a gondokon — legalábbis részben — a pedagógusbérek „karban­tartása”, a nevelők élet- és munkakörülményeinek fokozatos javítása. Egy­idejűleg viszont — immár az ezredév végének népe­sedési helyzetét is tekin­tetbe véve — előtérbe ke­rül a tanító- és tanárkép­zés, továbbképzés reform­ja. Szövényi Zsolttal, a Műve­lődési Minisztérium peda­gógusképző osztályának ve­zetőjével beszélgettünk e kér­désekről. — Ami a diáklétszámot il­leti — fejtegette elöljáróban —, 1975-ben született ha­zánkban a legtöbb gyermek, valamivel több mint 190 ezer, s 1970—1979 között úgyszin­tén, viszonylag magas volt a születési ráta. így 1981—1991 között az általános iskolák­ban demográfiai csúcs tető­zik. Utána rohamos, — 300— 400 ezres — csökkenés kö­vetkezik itt, egyidejűleg óriá­si nyomás nehezedik majd a középiskolákra. Később, már az ezredforduló után a vár­hatóan újabb csúcs tornyo­sul, s váltja fel a demográ­fiai apályt. (Szülőképes korba lépnek a 70-es évek nagy létszámú népességkorosztályai. — A szerk.) Ehhez kell hozzáiga­zítani a képzést, számolva a társadalmi és pedagógiai igé­nyekkel. Mindennek ismeretében készült el nemrég a minisz­térium irányelveinek együt­tese a pedagógusképzés fej­lesztésére. Először a meny- nyiségi fejlesztésről. El kell érni a 80-as évek végére a képesítés nélküli pedagógu­sok alkalmazásának megszün­tetését. Az óvónőképzésben az elv: felkészülni a későb­bi, az 1990-es években vár­ható gyereklétszám-emelke- désre, tehát a középfokú óvó­nőképzés csökkentésével, majd megszüntetésével egy­idejűleg a felsőfokú képzési létszámot egy kevéssel növe­lik. Főleg a főváros, Pest me­gye és a Dél-Dunántúl jobb ellátását tervezik, egyidejű­leg kisebb csoportok szerve­zése — és döntően — a teljes óvodáskorú népesség ellátá­sa az alapkérdés. (Ilyen mindmáig a magyar óvoda­ügyben soha nem volt! — szerk.) A tanítóképzés arányát — bár 1984—1996 között 40 szá­zalékkal csökken az általános iskolai diáklétszám — fenn kívánják tartani, már csak azért is, hogy - kiterjeszthető legyen az „egésznapos isko­la” formája és kisebb létszá­mú tanulócsoportok szerve­zésére sor kerülhessen. Ami különleges figyelmet igényel: a főváros, Pest megye és Dél-Alföld tanítószükségle­tét megfelelően biztosítani kell. A főiskolai szintű ta­nárképzésben legalább 1987- ig célszerű fenntartani a mai, megemelt felvételi ke­retszámokat. (Budapesten speciális esti oktatás szerve­zése is szükséges volt az ál­talános iskolák felső tagoza­tának pedagógusellátásához.) A későbbiekben ezt a tanár- képzési szintet várhatóan csökkentik. Idén kezdték nö­velni az egyetemi szintű ta­nárképzésben a keretszámo­kat, ezen a területen a táv­lati munkák az egységes ta­nárképzés fokozatos kiépíté­sére irányulnak. Megkülönböztetett figye­lemmel foglalkoznak a mi­nisztérium szakemberei a le­endő pedagógusok kiválasz­tásával. A gimnáziumokból több fiút kell a pályára irá­nyítani — az osztályfőnöki munkán is múlik ez, de kedvcsinálásként” segíti majd a pedagógiai-pszichológiai fa­kultatív tárgyak oktatása is. Célszerű lenne képesség! és alkalmassági vizsgálat be- vézetése is — egyelőre kísér­leti jelleggel — a felvételik­nél, úgynevezett komplex személyiségvizsgálattal kom­binálva. Várható speciális egészségügyi vizsgálat köte­lezővé tétele is. Ami a képzés tartalmi kor­szerűsítését illeti, most csak címszavakban említve az el­végzendő feladatokat: a gya­korlati képzés erősítése, az elméleti stúdiumok mellett erőteljesebb hivatástudat-for­málás, a szaktudományi kép­zésben bővebb ismeretanyag, a személyiségfejlesztés jobb elsajátítása, a pszichológia­pedagógia korszerű ismeret- anyagának kidolgozása, több fakultatív stúdium — és még egész sor lépés kimunkálása, ifjúságvédelemről az anya­nyelvi nevelésig. Szorgalmaz­zák, hogy a hallgatók már tanulóéveik alatt sokat legye­nek az iskolákban, közelebb kerüljenek a diákokhoz, job­ban és hamarabb kiderül­hessen, milyen pedagógusok válnak belőlük ... Szerepel a tervekben táv­lati perspektívaként: miként teremthető meg a tanárkép­ző főiskolákon az ötéves, a tanítóképzésben pedig a négyéves képzési idő. Érde­kes és hasznos elgondolás, hogy az egy tanári szakból történő képesítés megszerve­zését is lehetővé tegyék a ta­nítói oklevél mellé a tanító­képzőkben. Szakmai kipróbálásra ha­marosan sor kerül majd az elvek végleges formába ön­tése előtt. Gyors munkame­netet tart szükségesnek a mi­nisztérium, a nevelők képzé­sében átfogó és sürgős lépé­sek megtételét igényli az oktatáspolitikától a társada­lom. A Hétfői Hírekből Beszélgessen komputerével! Nem újdonság immár, hogy a számítógépek egyre beszédesebbé válnak, de az idei párizsi informatikai szalonon, a SICOB-on a ko­rábbinál is több komputer szólalt meg, sőt folytatott párbeszédet emberpartnerei­vel. 1979-ben a Texas Instru­ments „mágikus diktálása” indította el a lavinát. Az elektronikus szintetizátor egyszerűen kimondta azokat a betűket, amelyeket leütöt­tek klaviatúráján, illetve ezen az alapon egész szava­kat mondott ki. A szinteti­zátor azonnal bevonult az angol nyelvoktatás eszközei közé — persze szigorúan csak kezdők számára. A kö­vetkező esztendőben a Sharp már valóságos beszé­lőgéppel jelent meg, s megszólalt a Mita cég fény­másoló gépe is, bejelentve, mit csinál éppen. A szintetizátor kissé gé­pies hangja azóta egyre gyakrabban hallható. A gé­pek már nem csak beszél­nek, de meg is hallgatják partnerüket — a beszédfel­ismerés képessége persze ma még elsősorban a tulaj­donos hangjára korlátozó­dik Egyelőre az elektronikus játékok a legbőbeszédűb­bek. „Ki mer szembeszállni Wizorddal?" — kérdi egy sztentori, bár gépies hang sátáni kacaj közepette: az Exelvision cég 50 dollár kö­rüli árért forgalmazza be­szélő, hangos űrcsataprog- ramját a személyi kompu­terek számára. A bonyolultabb gépek vi­szont lassan feleslegessé te­szik a bonyolult klaviatúrá­kat, a programozási nyelvek megtanulását. Az angol ACP cég Apricot nevű hor­dozható számítógépe mint­egy 3000 dollárba kerül és 4 ezer szó felismerésére ké­pes. Gazdája például szóbe­li utasítást adhat számára, hogy — amennyiben „titká­ri” feladatok megoldására használja — találjon egy szabad órát számára a jövő hét valamelyik délutánján. A gép a feladatot pontosan végrehajtja. A Texas Inst­ruments személyi számító­gépe 450 különböző monda­tot „bifláz be" s pontosan teljesíti az így kiadott szó­beli parancsokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom