Kelet-Magyarország, 1984. október (44. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-06 / 235. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET

1984. október 6.

~ VALÓSÁGUNK KÖZELKÉPBEN /

„Mit beszélnek a faluban?

Községünkben elterjedt a rémhír a hét folyamán, hogy lepecsételik a százforintosokat és helyettük Rabért fognak kiadni. 100 forintért 40 rubert. Ennek alapján mindenki igyekezett a 100 forintját felvásárolni és nem bánták, bármit adnak a boltban érte, csak el tudják költeni. A boltosok pedig meg voltak akadva, mert nem volt annyi aprópénz, hogy a százasokat ki tudják cserélni.

(...)

Milyen a kapcsolata a lakosságnak a párttal. a tömegszervezetekkel és a tanáccsal?

A kapcsolat jó, a tömegszervezeteken keresztül és a pártaktívákkal a kapcsolat állandóan fenn van tartva.

Ibrány, 1952. február 5.”

Ibrányból legelébb a strandot ismertem meg. Aztán az évek során járni kezdtem a falut. Voltam a Váci álmodta kis gyárban, beköszöntem házai némelyikébe. Tudom, hogy gimnáziuma van. Hallottam hírét a kiváló tehetségű politikusnak, az újságírónak és a színésznek, kiknek itt ringott a bölcsője. Hallottam „kis Moszkvaként”, a párt ökleként emlegetni. Meséltek róla és olvastam is, hogy az ibrányiak sokszor fordultak meg ott, ahol a legsűrűbben zajlott az élet és a politika, s mondják, hogy kemény, nyakas, forradalmi nép élt itt, amelyik — lévén általában nincstelen —, a „van”-nal sokszor került szembe.

De igazán akkor kezdett érdekelni ez a nagyközség, amikor az akkor még főhivatásban tanár (ma megyei múzeumigazgató-he- lyettes) Nagy Ferenc jóvoltából hozzájutottam két teljes év (1952—1953) hangulatjelentéseihez, s kezembe kaptam az ezekből az évekből származó „Megyei híranyag” című stencilezett információs anyag szinte hiánytalan sorozatát, az akkoriban kelt tanácsi iratok némelyikét, s amikor rövi- debb-hosszabb beszélgetést folytathattam az „ötvenes évek” néhány ma is élő, vezető egyéniségével.

Gerák József negyedszázadig volt téeszelnökkel a Paszab felé vezető út közelében lévő házban találkoztam. ahol — úgy hiszem nem tévedek —, kissé sértetten él. Szabó Tamást egy öregecske lakásban találtam. Épp a kertjéből jött előre, mert a valamikori négyszeres párttitkár ma is jó erőben van. Hetvenhat évesen ma ő a legidősebb ibrányi tanácstag. Hegedűs Dezső, a gimnázium nyugdíjas igazgatója magányosan él könyvei és folyóiratai társaságában az iskola melletti lakásban, míg Czif- ronics Mihály bácsi, aki nyolcvankilenc éves és időnként még kapál a kertben, megviselt házában, ágyban fekve fogad. Kezében Biblia, az öreg hivő baptista. Agya fölött a falon bekeretezett oklevél. A Kossuth-díjat tanúsítja, amit a földművesszövetkezet alakításáért többedma- gával kapott 1948-ban.

Gert k Józsefnek autója is van, de különösebb jómódról semmi sem árulkodik nála. Hegedűs Dezső a nyugdíjas pedagógusok szintjén él. Czifronics Mihályt és Szabó Tamást pedig szegénynek mondanám, remélve, hogy meg nem sértem őket ezzel. Egy biztos: az évtizedeken át volt vezetők közül egyik sem gazdagodott meg.

A téma mindegyikükkel ugyanaz. Ama sokat emlegetett ötvenes évekről beszélnek, s arról, milyen volt akkor vezetőnek lenni.

Böngészem az iratokat, s szemet szúr a viszonylag őszinte hang, a vékony lakKótics

Ferenc:

Űj születik

kozás, a szépítés szándékának meglehetős hiánya. Beadás, rémhírek, kulákok, választás, békekölcsönjegyzés, a mezőgazdasági munkák állása, a vezetők és a vezetettek kapcsolata a talán leggyakrabban visszatérő témák, és természetesen

hallani, hogy a község örül annak, hogy a bölcsödét felállítják a községünkben. Csak nagyon kíváncsiak, hogy is fog ott menni az élet? Legtöbb azt mondja, hogy valószínű úgy lesz, mint az óvodás napközi otthonnal, oda sem akartak előbb menni, most pedig egymás ellen viszik a gyermeküket. mert látják, hogy nem igaz az a kolhoz mese

még visszatérünk erre, emiatt őt is elvitte az ávó. De még néhány szót róla. A Mindszenty-per idején volt egy nőgyűlés. Kiállt, mintha csak Veres Péterit láttam volna... Valahogy így beszélt: „Tisztelt édeseim!

Hát nézzünk a tükörbe. Mit látunk? Látjuk magunkat. De ha belenéz Büdszenti? Kit lát? Láti magát, meg a purgátériumot, mert oda

zoitárl: Példázat az úthengerről

az éppen aktuális esemény, a nagy politika helyi vetü- lete. A nehéz évek minden bánata és időnkénti öröme. Ez utóbbiból volt kevesebb.

Olvasom;

„Az egész község lakossága az állatbeadásról beszél. Nagyon sérelmesnek tartják ezt a beadást... A sertésbeadást különösen nehez- ményezik. mivel azt mondják, se tengeri, se krumpli, sem egyéb, még csak dud- va sincs...” (1952. február 2.)

„Az állatbeadások és a bírságok behajtásával kapcsolatosan a lakosság kissé elhidegült. A Párt, a Tanács és az üzemek népnevelői szívós munkát folytatnak, hogy a lakosságot meggyőzzék ezeknek jelentőségéről ...” (1952. február 9.)

„Beszélik a faluban, hogy országunkban nap mint nap győztesen folyik a széncsata és ennek dacára községünkbe már hónapok óta nem jön egy mázsa szén sem." (1952. március 8.)

Gerák József:

— Mi azt hittük, hogy az a jó, ami akkor volt, mi úgy támogattuk Rákosit, ahogyan most Kádár elvtársat ... Én most sem sajnálom az akkori időket, már csak azért sem, mert hatalmas lendülettel fogtunk hozzá a mezőgazdaság átszervezéséhez... és, ma már nem szeretnek hallani az osztályharcról, pedig az volt, sajnos. Nem csak ' a pártok, de még a családok között is, sőt a családokon belül is. Ma már kevesen tudják, hogy merni is kellett akkoriban, mert ha valaki elmondta véleményét a tsz-szervezésről, már mint hogy az jó lesz, akkor azt mondták, a büdös k. .. anyátokat. Ha tik nem csinálnátok, nem vennék el a földünket. Tik akarjátok a kolhozt, azt, hogy a gyermekeinket ne mi neveljük. Csajkarendszert akartok...

— Este voltak a gyűlések, meg kellett gondolni, hogy az ember melyik úton menjen és milyen szerszámot vigyen. Volt, hogy vadászpuskát akasztottam a nyakamba .., Amikor be- tagosították a földeket, volt aki kérdezte, mit vétettem néked? Semmit! Jött a termelőszövetkezet, akárki az elnök, így kell csinálni. Volt aki levetkezett és mutatta, milyen sérvesen kereste a tíz hold földjét. Akkor sem haragudtam, ma sem tartom őket hibásnak: mindenki a megélhetőséget kereste. Igaz, voltak túlkapások, de ha nincsenek akik törjék az utat, magától nem ment volna ... Voltak dolgok, amikkel mi sem értettünk egyet, de végre kellett hajtani. Akik most magyarázzák nekem, milyen is a szocializmus, azoknak a szüleivel akkor majdnem párbajozni kellett. Ez nem olyan - békésen született, ahogyan ma van .. . Megállni nem lehetett, nem lehetett megalkudni, az olyan volt, mint az úthenger. Amelyik kő elébe kerül, lenyomja.

„Több asszonytól lehet

és úgy ahogy lefestették, tehát valószínű ennél is így lesz mondogatják.” (1952. április 19.)

„Nagy tetszést aratott községünkben a kombány megjelenése. Az úton megállították és megkérték a vezetőt, indítsa be nekik a kombányt, mivel szeretnék látni, hogy működik. Ez meg is történt és elmondották a dolgozók, hogy ilyenre még csak nem is mertek gondolni és most már elhiszik azokat, amiket a moziba mutogatnak. Nem lehet szeget kapni és a dolgozók ezt kifogásolják ...” (1952. július 5.)

„6 kulák közül 3 kulák teljesítette 1952‘53. évi sertésbeadási kötelezettségét, míg 3 kulák nem teljesítette, miért a bűnvádi eljárás lefolytatása végett a feljelentést ezek ellen megtettük...” (1952. szeptember 12.)

„Leginkább a békekölcsönjegyzés foglalkoztatja a lakosságot. Mindenki arról beszél, hogy nem nézik azt, hogy a burgonya csak 1? Ft. Az adót sem tudjuk fizetni, nem hogy még módunkban állna kölcsönadni...” (1952. október 4.)

Hegedűs Dezső:

— Amikor békekölcsönjegyzés volt, levágtak egy birkát vagy kettőt, megfőzték és összecsődítették azokat, akiknek a hatóköre olyan, hogy 10—15 másikat meg tud szerezni. Egy jó pörkölt, és a meghívottak ott helyben le is jegyezték, amit kellett. Egy ilyen alkalommal Balázsi Sanyi, a párttitkár mondja: 1200 forint. Jó. ha ezer forint volt a fizetése. Az apja is ott volt, rá is szólt: „Te marha! Te! A kölyköd pocos seggére vegyél nadrágot, ne az államnak add a pénzed!”

— Én is jegyeztettem, négyünkre három tanyát osztottak. Az emberek ott szívesen fogadtak, de hogy be is fizették, amit jegyeztek, azért én jót nem állok. Másutt viszont bezárták az ajtót. .. A magamfajta tanító nemcsak békekölcsönt jegyeztetett. Én bújtam be a verembe, mi jártunk kosárral tojást gyűjteni. Mert én a hatalom és a hatalmat elviselők között voltam, mint pedagógus, mint a hatalom csápja...

— Voltak, akiket az ávó is kezelésbe vett. Elvitték Ménes Jóska bácsit, Nyeste Sanyi bácsit, a vitéz Gé- gényt, a Takácsot is, aki a háború után jött haza Amerikából és vett vagy húsz hold földet.. . Oda került Fülöp Pista bácsi is, a korábbi főbíró, akiből jó tanácselnök is lett volna, de 1950-ben nem választották meg. Nem számított kádernek ... Talán mert a beszédei biblikus ízűek voltak ... És nem járt pártiskolába sem. Pedig nagyszerű agitátor volt. Nagyon tudott hatni és nem félt senkitől sem az öreg. Még távoli vidékre is elment pártot Szervezni. Volt egy öszvére, egy kis kétkerekű kordája, feltette a kaszát maga mellé és egyedül ment agitálni. .. Volt egy „asszonylázadás”, majd

fog kerülni!” De az asz- szonylázadás! Volt itt egy malom, amit le akartak sze. rélni. Nekiálltak, szétverték. Az asszonyok rettenetesen felháborodtak, hiszen akkoriban a bolti kenyérről még hallani sem akartak. Vagy négyszázan felmentek a tanácsházára, megszorongatták az elnököt, úgy, hogy az ablakon ugrott ki. No, ennek a szervezését aztán ráfogták Fülöp Pista bácsira, akit a feleségével, Rebus nénivel együtt el is vittek. Pista bácsi mesélte, mit csináltak velük. „Nagyon megvertek bennünket, Dezsőkém, nagyon megvertek...” Az öregnek az volt a kívánsága, hogy halálakor a feje alá tegyék a párttagkönyvét, temessék el vele. Pedig ilyen, ugye nincs. De a felesége nem nyugodott, míg így nem lett...

— Ha így visszagondolok, akkor azt látom, hogy nem a célt, a megvalósítás módját ellenezték az emberek. Hiszen a falu nagyobbik része mindig nincstelen volt. És ma úgy érzem, hogy a viszonyokhoz képest nem volt rettenetes ellentét' a falu és vezetői között. Mert ha az emberi tisztességről szobrot lehetne csinálni, Szabó Tamásról kéne. Ezért van ma is tekintélye. Nagyon kemény ember volt Czifronics Mihály. Kemény vezetője volt a falunak, a párt határozataiból egy jottányit nem engedett. Mindent végrehajtott és végrehajtatott. De sosem volt kegyetlen. És nincsenek is máig tartó haragok az akkori vezetők iránt...

„A községi lakosok panaszkodnak, hogy nincsen még mindig rendes lisztellátás. Nem lehet a községben lisztet kapni... Nincsen kielégítő mennyiségben kenyér. Lesik a földművesszövetkezet kenyérkihordó szekerét, hogy merre, melyik üzletbe viszi a kenyeret és utána az üzletet megrohamozzák . . . Amikor a hivatalsegédek dobálták, hogy búzát kell vetni, a lakosság szidta a kitanálóját, hogy a fele határ vízben van, a földekre nem lehet rámenni még gyalogszerrel, hát hogyan képzelik a vetést.” (1953. január 3.)

_ „A választói névjegyzék összeállításával kapcsolatos összeírás alkalmával az a hangulat, hogy minek a szavazás, ha tudtuk volna, hogy a legutóbbi választottakkal is így járunk, hogy mindent be kell adni és kenyérrel pedig a nincstelenek nincsenek biztosítva ...” (1953. február 7.)

Czifronics Mihály:

— Meg kellett győzni a parasztot, hogy nem elveszünk, hanem adunk. Meg kellett értetni, hogy ha elvesszük is a földet, de dolgozhatnak benne rendes bérért, hogy lesz neki megélhetése. A beszolgáltatás, igaz, lehetett volna humánusabb is, de akkor mire jutunk? Akkor mi lesz a kólákkal ? Rákosi sok túlkapást csinált, de hát van

egy régi parasztmondás: „Üres konyhának bolond a gazdája.” És hányszor volt úgy 1953-ban, hogy a táskám üres volt, amikor valahova mentünk, nem volt mit tenni a tarisznyába. És visszatérve a kulákokhoz: Először meg kellett őket törnünk, aztán megsemmisítenünk. Sokszor éijel is bezörgettünk hozzájuk és figyelmeztettük őket, hogy nem tettek a kötelezettségnek eleget... Hát így ment. Mert mi a parasztságot a kulákságtól meg akartuk szabadítani. Ha nem adta be, ami ki volt szabva, felhánytuk még a nem tudom mijét is. Majdnem összetörtük őket, utoljára már kezdtem beleunni, mert láttam a szerencsétlen kulá- kot, hogy a földön fekszik ... és szív csak van az emberben. De a pártnak szem előtt kellett tartani, hogy a dolgozóknak a városokban enni kell; ha ráhagyják, a paraszt nem fogja odaadni... Hát ilyen világ vót.

„Beszélik a faluban, hogy Sztálin meghalt, most már vájjon az utódja fogja c úgy képviselni a világ dolgozó népének érdekeit és a béke ügyét, mint ahogy azt Sztálin elvtárs. 6-án este tartott MDP taggyűléseken részt vett elvtársak méltatták Sztálin elvtárs munkáját, és halála alkalmából többen vállalták, hogy munkájukat a mező- gazdaságban és az állam, iránti kötelezettség teljesítésében még fokozni fogják.

Ibrány községbe érkezett Szovjetunióból küldött tavaszbúza vetőmag nagy tetszésre talált. Elismeréssel emlegetik, hogy valóban fejlett mezőgazdaság lehet a Szovjetunióban, amikor ilyen szép egyenlő tavaszbúzát küldtek nekünk. Ez bizonyítja a nagyüzemi gazdálkodás előnyét.” (1953. március 7.)

„A község lakosságát jelenben a Minisztertanács lemondása és az új ország- gyűlés összehívása foglalkoztatja. Ezen hírnél az ellenség hangja észlelhető, mivel pl.: Tuskolán tanyán arról beszél a tanya lakossága, hogy megbukott a magyar kormány, most már új kormány lesz és ezzel valami változás lesz ...” (1953. július 4.)

Szabó Tamás:

— Voltam akkoriban párttitkár is. Mindig azt mondtam, hogy a vezető embernek nem szabad ridegnek lennie, és a hatalmát nem fordíthatja a maga javára. Egy biztos, történt akármi, a falu akkori vezetői közül egy sem gazdagodott meg. Tiszták maradtunk, arra bizonyíték, hogy nem volt és nincs félnivalóm. A jegyrendszerben az én feleségem ugyanúgy állt sorba, mint más. Raktáros voltam, öt-hatezer mázsa napraforgó és más termék volt a kezemen, mondták is nekem, hogy „bolond egér az, aki a kamrában éhen hal”. De hiába, ha rámbízták, és azzal nékem kellett elszámolnom ..,

Van egy orvosi mondás: a műtét sikerült, a beteg meghalt. Az ötvenes évekre gondolva módosítani kell a mondást. A beteg túlélte a műtétet. Sőt, fel is épült betegségéből. A sebek behegedtek, legfeljebb néhány forradás húzódik a testen. De az emlék máig is kísért, a hajdani operált fél a sebészkéstől. Mert akkor, annak idején érzéstelenítés, narkózis nélkül távolították el a szervezet daganatos részeit. És akkora fájdalmat még égyszer ki viselne el?

Különben- is: az úthengerek kora lejárt...