Kelet-Magyarország, 1984. október (44. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-27 / 253. szám
1984. október 27, Kelet-Magyarország 15 Laktanyalátogatáson vettek részt pénteken a Szamuely Tibor KISZ Politikai Képzési Központ hallgatói a helyőrségben. Ennek során megkoszorúzták a laktanya névadójának szobrát. FOGADÓÓRÁK. Csatáry Ernő, a megyei tanács vb- titkára október 29-én, hétfőn 8 órától 10 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tant. Kőrössy Kálmán, a Nyíregyházi Városi Tanács vb- titkára október 29-én 8 órától 11 óráig tart fogadóórát hivatali helyiségében. Csennussi Endre, a Nyíregyházi Városi Tanács elnök- helyettese október 29-én 7 óra 30 perctől 8 óra 30 percig Nyírszőlősön, a kihelyezett ügyfélszolgálat helyiségében tart fogadóórát. A RADNÓTI MIKLÓS SZOCIALISTA BRIGÁD lett az első az Állami Biztosító vetélkedőjének középdöntőjében. A nyíregyházi fiók brigádja megelőzte csütörtökön a debreceni vetélkedőn Borsod, Hajdú, Heves és Nóg- rád csapatait, s ezzel hazánk felszabadulásának 40. és az Állami Biztosító fennállásának 35. évfordulója tiszteletére rendezett politikai, szakmai és kulturális vetélkedő országos döntőjébe jutott a Radnóti brigád. KM-OLVASOSZOLGÄLAT Hívja a 11-277-et Szokás szerint ezen a hét végén is jelentkezik lapunk ^ olvasószolgálata. Ezúttal Házi Zsuzsa, lapunk munkatársa várja a telefonhívásokat, szombaton délelőtt fél 10-től 11 óráig a 11-277-es telefonszámon. Kérjük a telefonálókat, hogy a beszélgetést nevük, címük, esetleges telefonszámuk közlésével kezdjék. A bejelentések, panaszok egy részére ugyanis később, az illetékesek megkérdezése után térünk majd vissza. SZÍNHÁZI bemutató. Pénteki kulturális körképünkben — tévesen — azt írtuk, hogy november 6-án lesz az új darab bemutatója a nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színházban. Robert Bolt: Kinek se nap, se szél című drámájának bemutatója november 3-án, szombaton este 7 órakor lesz. November 6-án este 8 órától Bessenyei- bérletben megy a darab. Néprajzi vetélkedő gyerekeknek Előadás és beszélgetés hangzott el pénteken délután Mátészalka és a szatmári részek felszabadító harcairól a mátészalkai Szatmár Múzeumban. Az Országos Múzeumi és Műemléki Hónap megyei programjaként vasárnap délelőtt néprajzi vetélkedőt tartanak a múzeumban általános iskolai tanulók részére Szavak és tárgyak címmel. KRÓNIKA SZABINA NAPJA A Nap kél 6 óra 21 perc- tor, nyugszik 16 óra 35 perc- tor. A Hold kél 10 óra 4 perctor, nyugszik 18 óra 26 perctor. Kétszázhuszonöt évvel ez- ilőtt, 1759. október 27-én izületett Érsemlyén és 72 ■vés korában, 1831-ben halt meg Széphalmon Kazinczy Ferenc író, a korabeli ma- >yar irodalom és a nyelvújítás vezéralakja. Birtokos nemes családból izármazott; 1769-től egy évizeden át a sárospataki collégiumban tanult, majd ■Cassán, Eperjesen és Pes- en folytatott joggyakorla- ;ot. Már ekkor kapcsolai- >a került a szabadkőművességgel és 1787-től tagja ett a szervezetnek. Iskolai elügyelőként 1786-tól II. Jó- :sef felvtlágosodott szellemi iskolapolitikáját folyatta, majd két évvel később — Batsányi és Barótl Szabó társaságában — meg- ndította az első magyar rodalmi folyóiratot, a Magyar Museumot. Csatlako- ■-Ott a jakobinus mozgalomhoz, letartóztatták, majd halálra ítélték. Ezt királyi fegyelemmel bizonytalan várfogságra módosították. Többek között Kuffsteinben ■sjiunkácson raboskodott; 'zt &z időt később Fogsá- ;om naplója címmel (csak halála után száz évvel jelent meg nyomtatásban) örökítette meg. Kiszabadulása után a nyelvújítás terén, s az íro- lalml élet megszervezésével egyaránt a politikai és társadalmi haladásért harcolt. Fontos céljának tekintette a nyelv megreformálását. 1828-ban jelent meg legjobb műve, Pályám emlékezete című önéletrajza. Magyar autóbusz balesete az NSZK-ban t Átmenetileg országszerte rősen megnövekszik a fel- inőzet, főként a nyugati, ^délnyugati országrészben várható eső, záporeső. az élénk szél szombaton északira fordul és Időnként i megerősödik, emiatt a kód még délelőtt megszűnik. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 13, 13 fok között alakul. Áramszünet! Értesítjük fogyasztóinkat, hogy az alábbi helyeken és időpontokban áramszünetet tartunk: 1984. október 30-án reggel 7 h-tól du. 15 h-ig Csongor köz, Magyar u., Magyar köz, Búcsú u. 1984. október 31-én reggel 7 h-tól du. 15 h-ig Víz u.. Sóstón a Fürdő u. és a kisvasút közötti területen. 1S84. november l-én reggel 7 h-tól du. 15 h-lg Nyirfcura, Rákóczi u. és Dózsa Gy. u., Táncsics u. területén. TI- TASZ nyíregyházi Kirendeltsége. (1890) CSEHSZLOVÁK VENDÉGEK a MEZÖGÉP-nél. Hagyományosan jó kapcsolatot alakított ki a Nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalat a csehszlovákiai vitkovicei építőipari vállalattal, ahonnan a napwkban szakemberek, szak- szervezeti tisztségviselők, összesen 35 dolgozó látogatott el Nyíregyházára. Ismerkedtek a vállalat szak- szervezeti munkájával, Sóstóval és a város nevezetességeivel. Hírügyeletes: sípos Béla 11-277 A Német Szövetségi Köztársaságban, Frankfurttól 50 km-re Giessen város határában csütörtökön az esti órákban az autópályán egy kami- otn hátulról belehajtott a pécsi Volán Vállalat különjáratába. A különbusz a pécsi Leöwey Klára Gimnázium diákjait szállította, úticélként Giessenbe. A baleset következtében hárman súlyos, néBETEGELLATAS: Nyíregyházán munkanapokon 19 órától másnap reggel 7 óráig a városi központi rendelőintézetben — Vöröshadsereg útja 14., telefon: 11-000 — tartanak ügyeletet. Az éjszakai ügyelet munkanapokon csak a nyíregyházi betegeket fogadja, mert a többi városkörnyéki községekben a :helyi körzeti orvosok tartanak készenléti ügyeletet. Hét végén, szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig van állandó orvosi szolgálat a központi ügyeletén. Ott látják el ez idő alatt a Nyírtelekről, Kál- mánházáról, Kótajból, Nagy- cserkeszről, Nyírpazonyból, Nyírturáról és Sényőről érkező gyermek és felnőtt betegeket is. NYÍRBÁTORBAN: Ifjúsági yezetók és határőrök találkozója A nyírbátori határőr kerülethez látogattak a KISZ megyei bizottság titkárai Hajdú Sándor első titkár vezetésével. A látogatás során a vendégek és a vendéglátók kölcsönösen tájékoztatták egymást munkájukról. így Heizer György ezredes, a nyírbátori határőrkerület parancsnoka a határőrkerület mindennapjairól, gondjairól és eredményeiről szólt Kovács András százados, a kerület KISZ-titkára tájékoztatójából pedig a határőr KISZ-esek mozgalmi munkájáról kaptak képet a vendégek. Hajdú Sándor, a KISZ megyei bizottság első titkára a megyénkben élő fiatalok helyzetéről beszélt. Az egész napos program keretében a látogatók megtekintették a nyírbátori csapatmúzeumot, majd baráti beszélgetésen vettek részt az alegységek if- j úkommunds iáival. Hatvant bekapcsolták a távhívásba A Szabolcs-Szatmár megyei Közlekedési Felügyelet október 27-én, szombaton délelőtt nyílt napot tart a Lujza utcai telepen. A felügyelet dolgozói ingyenes szaktanács- adást, műszeres vizsgálatot és kisebb javítást is elvégeznek. Ugyancsak ma a Nyír- tassi Állami Gazdaság területén Kisvárda és vonzáskörzetéhez tartozó községek motorkerékpár-, vontató- és pótkocsi-tulajdonosainak részére (most már folyamatosan minden szombaton) műszaki vizsgáztatási lehetőséget biztosít a nyíregyházi felügyelet. Képünkön: Recs- ka Ernő fékhatást mér. (Jávor L. felv.) Aki most szombaton akar autót javíttatni, nem kell vele hétfőig várnia. Október 27-én, szombaton ugyanis a XIII. Autójavító Vállalat nyíregyházi leányvállalata (a volt AFIT) kommunista műszakot tart 7 órától 14 óráig a Moszkva utcai telepen. A közel félszáz dolgozó a szombati munkabérét az Együtt Nyíregyházáért akció számlájára fizeti be. Miről ír a Lányok, Asszonyok? A Lányok, Asszonyok novemberi számában új sorozat kezdődik A háború tűzében született dalok címmel. A Nagy Honvédő Háború idején a dalok is részesei voltak a szovjet nép küzdelmének, lelkesítettek a harcra, erősítették a győzelembe vetett hitet. A novemberi számtól kezdve a lap közöl egy-egy ilyen dalt, ismertetve születésének körülményeit is. A falusi család című riport a mai falu életének problémáival, fejlődésének távlataival foglalkozik. A Történetek és történelem című sorozatban ezúttal özvegy Farkas Sándorné vall az életéről. Folytatódik a Szovjetunióban élő népek művészetét bemutató sorozat is. A novemberi számban a dél-dagesztáni népművészet ősi hagyományainak továbbfejlesztőivel ismerkedhetnek meg az olvasók a Hegyvidéki remekek című írásból. V. Mi- najeva A kommunizmus hajtásai című cikke a kommunista szombatok hagyományának születését, történetét és mai megnyilvánulási formáit mutatja be. Tizenöt magyar iskolás vett részt az idei V. nemzetközi orosz nyelvi olimpián. A gyerekek szép sikereket értek el és sok élmény, barátság is várt rájuk Moszkvában. Az olimpiáról és a magyar résztvevők szerepléséről szól a Nyelv és barátság című cikk. A Lányok, Asszonyok új száma folytatja Anna Gagarina és Alekszej Csheidze visszaemlékezéseinek közlését. Mese, orosz nyelvlecke, divatrovat és a mellékletben közölt kézimunka-leírások, ételreceptek és rejtvények színesítik a lapot. Hatvan városát pénteken bekapcsolták a telefon távhívóhálózatba, körzetszáma 38 lett. A Vagyva parti városban két konténer központot helyeztek el. amelyekbe összesen kétezer állomást köthetnek be. Egyidejűleg a hatvani telefonszámok négyjegyűről öt számjegyűre változtak. O Hazánk védett állatairól, azok egészségügyéről tart előadást szombaton 18 órakor Legány András, a városmajori párt- és művelődési házban. Az előadást az országos állat- és természetvédő egyesület nyíregyházi szervezete rendezi. Elismerés környezetvédelemért. A Divatruházati Vállalat a környezetvédelemben és a tisztasági mozgalomban elért kimagasló eredményeiért a Kiválóan megfelelt munkahely elismerő címet nyerte el, amelyet a Vöröskereszt megyei szervezetétől kaptak meg a napokban. Bizonyára több olvasónk bosszankodott az elmúlt napokban, amikor telefonon keresték szerkesztőségünket Hiába hívta a készülék az adott számot, nálunk nem csengett, mert az 5. oldalon, a hírügyeletes neve alatti telefonszám — nyomdai hiba miatt — tévesen jelent meg. Helyesen 11-277, ahogyan a mai újságban közöljük. Olvasóink szíves elnézését kérjük. gyen könnyű sérülést szenvedtek. A sérülteket azonnal egészségügyi ellátásban részesítették, a szülőket gyermeke ik állapotáról tájékoztatták. A diákokat útiprogramjuk befejeztével a Volán Vállalat egy másik járata szállítja haza. Az illetékes hatóságok a baleset okának kivizsgálását megkezdték. Pénteken délután, a nyírteleki napok keretén belül látványos karate- és cselgáncsbemutatót tartottak, egyik alakulatunk katonái a 2-es számú általános iskolában. (JL) Hét Tégi ügyeletek AZ INJEKCIÓKAT felnőtteknek és gyermekeknek a Vöröshadsereg útja 16., és a Jósavá- rosban, a Korányi köz 2. szám alatti rendelőben adják be szombaton és vasárnap 8 órától 12 óráig. FOGÁSZÁT: Ezen a héten szombaton és vasárnap ugyancsak a Vöröshadsereg útja 14. szám alatt van ügyelet: csak sürgős esetekben fogadják a betegeket — 8 órától 12 óráig. GYÓGYSZERTÁRÁK: Nyíregyházán az állandó éjjel-nappalos ügyeletes a Szabadság téri (Korona épületében levő) gyógyszertár szombaton és vasárnap folyamatosan nyitva tart. A nappali nyitvatartás ideje 7 óra 30 perctől 20 óra 30 percig. Éjszakai ügyelet csak sürgős esetekben ad ki gyógyszert. Minden szombaton nyitva tart a Bocskai u. 61. szám alatti gyógyszertár 7 óra 30 perctől 16 óráig. ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ: Szombati ügyelet a nyíregyházi fióknál. Lenin tér 3—4. szám alatt 8 órától 12 óra 30 percig. Telefon: 14-125. Ezen a hívószámon működik munkaidőn túl, {éjjel-nappal a telefon-üzenetrögzítő automata is, ahol a károkat lehet bejelenteni. IPARI SZOLGALTATAS: Modul-szerviz: szombaton 8 órától 12 óráig tv-javítás, közpon- tiantenna-ügyelet, hibabejelentés: Ungvár sétány 27. Telefon : 10-765. Hírex-szerviz: szombaton 7 óra 30 perctől 12 óráig színes és fekete-fehér tv, háztartási gépek helyszíni és műhelyi javítása. Hibabejelentés: a vállalat Tanácsköztársaság téri szervizében személyesem, vagy a 11-313-as és a 11- 579-es telefonszámon. Az ügyelet Nyíregyháza területére vonatkozik. AZ OTP nyíregyházi körzeti fiókja (Damjanich utca 4—6. szám) szombati napokon 8 órától 11 óráig ügyfélszolgálatot tart. Az OTP-igazgatóság (Rá- íkóczi u. 1. sz.) csütörtöki napokon 17 óráig áll az ügyfelek 1 rendelkezésére. Állatorvosi ügyelet. Október 27-én, 28-án az 1. számú körzetben dr. Ast János, Nyíregyháza, Sóstói út 19.. telefon: 17-705. a 2. számú körzetben dr. Majtényi György, »Nyíregyháza. Bocskai út 19., telefon: 11-265, tart ügyeletet. vAz 1-es körzethez Nyíregyháza, (Nyírszőlős. Kálmánháza. Buty- jkatanya, Vadastanya, a 2-es körzethez Nyíregyháza-Oros, Nyírpazony, Napkor tartozik. 27., szombat ■ KeletMagyarország KÉPEK Lottószámok: 11, 20, 51, 55, 78