Kelet-Magyarország, 1984. október (44. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-02 / 231. szám

1984. október 2. Kelet-Magyarország 3 Belenézni a nyelvi tükörbe? Szebben magyarul N em kezdeményezés­nek szánják, abból van elég, hanem egy folyamatos figyelemfelkel­tésnek, amelynek erjesztői az úgynevezett nyelvi kö­rök lennének. Iskolában, munkahelyen — mindenütt, ahol úgy érzik, van értel­me létrehozni ilyen körö­ket. A menedzselésüket pe­dig a népfront megyei be­széd- és magatartáskultú­rával foglalkozó munkabi­zottsága vállalta. — Csodákat természete­sen nem várunk — szögez­te le Bacháit László főisko­lai tanár, a bizottság elnö­ke, egyben az Országos Nyelvművelő Bizottság tag­ja. — Szeretnénk elérni, hogy a nyelvi körök a be­szédkultúra és a magatartás összefüggéseire irányítsák a figyelmet, ki-ki a maga há­za táján a jobb ízlés szol­gálatába szegődjék, s erre serkentse társait is. A beszéd- és magatartás- kultúrával foglalkozó társa­dalmi munkabizottság el­nöke fontosnak tartotta megjegyezni: nem azért indították el a megyében a nyelvi körök szervezését, mert Szabolcs-Szatmárban az átlagosnál rosszabb a helyzet. Egyszerűen valamit tenni kell a mindennapi nyelvhasználat további szennyezői ellen, legyen ez az ifjúság egymás közötti társalgása, vagy hivatalos szervek előterjesztése, élő­szava® meg,nyilatkozása, — Jó dolog, hogy egyre több munkahely kéri á nyelvészek segítségét — folytatja az országos bizott­ság tagja — így a kémény­seprő vállalattól a honvéd­ségig, igen sok munkahely ként tőlünk előadót az idei nyelvhéten is. A megyében körülbelül száz vállalat, in­tézmény, különböző szerv, iskola fogadta a nyelvésze­ket, akik nem iskolás mó­don beszéltek a nyelvhasz­nálat egyes kérdéseiről, ha­nem színes, változatos for­mában igyekeztek az ön­művelés igényét felkelteni. Vita, játék,. vetélkedő, kér- dezz-felelek formában he­lyileg is élő nyelvi jelensé­gekkel foglalkoztak a részt­vevők. Az előadók, játék­vezetők között olyan is­mert, élvonalbeli nyelvé­szek voltak, mint Lőnincze, Deme és mások. A nyelv tisztaságán, a helyes nyelvhasználat nép­szerűsítésén fáradozó társa­dalmi munkabizottság azonban úgy találja, nem elegendő csupán a nyelvhé­ten ráirányítani a figyel­met az igen fontos társa­dalmi, nemzeti, műveltségi kérdésre. Azért sem, mert erősen terjed — nemcsak az ifjúság, sajnos a felnőt­tek szóhasználatában is — a durvaság, trágárság, a megbotránkoztató beszéd­modor. Hol is kezdhetnék másutt, mint az iskolában e nyelvi szennyezés elleni küzdelmet, amely nem le­het csak a magyar szakos nevelők feladata. Minden pedagógus — tegyük hozzá, minden szülő — példaadó beszéd- és magatartáskul- túrájára van szükség, hogy változzon a helyzet. Ezért is szánják a megalakítandó nyelvi köröket — amolyan nyelvi népi ellenőri csopor­toknak —, amelynek tagjai a pozitív nyelvhasználat és beszédkultúra önképző jel­legű művelése mellett va­dászni fogják a legkülönbö­zőbb nyelvi hibákat. Az ut­cai kirakatok, feliratok, pla­kátok éppúgy nem kerülik el a figyelmüket, mint az írott szövegek. S akár tet­szik, akár nem, előbb-utóbb bele kell néznünk a nyelvi tükörbe . .. Páll Géza A Magyar Optikai Művek njátészalkai gyárában egy NSZK-beli cég megrendelésére cso­magolják a tórikus lencséket. (Elek Emil felvétele) Húsfeldolgozó, szarvasmarhatelep Megfejelt milliók Kapni mindig jő, ám .ez az öröm egyben kiadással is jár. A pontosság kedvéért ezúttal olyan termelőszövetke­zetekről van szó, 'amelyek az államtól vissza nem térítendő fejlesztési hozzájárulást kapnak, ám a tervek /maradékta­lan megvalósításához a saját tőkéjüket is adni /kell. Vagyis valamennyi gazdaság örül, ha jlyen támogatást íkap az ál­lamtól, mert így kevesebbe kerül — nekik — az új beru­házás. Ismerősen cseng az ínyen­cek fülében a vállaji kolbász és szalonna neve, nem be­szélve az ízéről. S azért csak az ínyencek körében, mert aki igazán nem ismeri, az bizony nem áll a hosszú sor­ba, hogy esetleg neki is jus­son a készítményből. Mert a termelőszövetkezet kicsiny húsüzeme képtelen kielégíte­ni az igényeket. Egy éven be­lül változik a helyzet. Már­kén új üzem épül három ter­melőszövetkezet társulása­ként, akkor sokkal több kol­bász jut majd az üzletekbe. Közösen kapták — Hárommillió forint fej­lesztési hozzájárulást kaptunk közösen — mondja Báthori István, a mérki Kossuth Ter­melőszövetkezet főmezőgaz­dásza. — A vállaji és a nagy- ecsedi termelőszövetkezetek­kel építjük a vágóhidat, a húsüzemet. Pontosabban a meglévő vágóhidat bővítjük, emellé kerül a feldolgozó üzemrész, a hozzá kapcsolódó füstölővel, raktárakkal, szo­ciális helyiségekkel. Október végére készül el az Agrober kivitelezésében a tervdokumentáció, s ezt kö­vetően a mérki szövetkezet építőbrigádja kezdi a mun­kát. — Vállajon, a Rákóczi Ter­melőszövetkezetben most is gyártanak kolbászt, szalon­nát és császárszalonnát — szól közbe Reszler Pál, a mér­ki termelőszövetkezet párt­titkára. — Ez a. termékskála marad, s az előzetes megbe­szélések szerint még bővít­jük májas és véres hurkával. Az alapanyagot, a sertést a nagyecsedi és a vállaji tsz-ek adják. S ha ez kevésnek bi­zonyul, akkor a háztájiból vásárolják fel a kolbásznak, szalonnának valót. Mérken sokan tartanak szívesen álla­tot, így nem lesz gond az üzem ellátásával. Ahogyan számolják, 12—14 millió fo­rintba kerül a húsüzem. Eb­ből hárommillió az állami se­gítség, a többit a termelőszö­vetkezetek gazdálkodjék ki. Még két szám a húsüzem nagyságának érzékeltetésére: naponta tizenhárom sertést vágnak majd, s húszmillió forint termelési értéket állí­tanak elő. — Elsődleges célunk a nye­reséges termelés mellett a la­kosság ellátása — mondják a mérki vezetők. — Ügy hisz- szük, nem lesz gond egy esz­tendő múlva a nagyobb meny- nyiségű vállaji recept szerint készített hústermékek értéke­sítése. Állami és saját forrás Bizonyára nem lesz gond, s ebben csak megerősít Galsai Géza, a nagyecsedi Rákóczi Termelőszövetkezet közgaz- diasági elnökhelyettese. — Az előzetes tájékozódá­sunk alapján lesz piaca a kolbásznak, nagyon sokan szeretik ezt az egyedi, sehol másutt, csak Vállajon megta­lálható ízt. A nagyecsediek túl a tár­suláson a szarvasmarhatele­pük építésére és gépvásárlás­ra is kaptak hat-, illetve két­millió forint fejlesztési tá­mogatást az idén. — Két évvel ezelőtt kezd­tük el saját kivitelezésben a szarvasmarhatelepünk fej­lesztését — folytatja az el­nökhelyettes. —. Ügy ter­veztük, hogy a meglévő 420 férőhelyes istállónkat bővít­jük, 720 szarvasmarhára nö­veljük az állományunkat. Ehhez már kaptunk fejlesz­tési hitelt, összesen 10 és fél milliót, valamint közel tizen­ötmillióra rúg a dotáció és a jogszabályban biztosított tá­mogatás. A beruházás értéke 42 millió forint. Természete­sen a különbözet a mi fej­lesztési alapunkat terheli, s némi banki hitelt is felvet­tünk. Ilyen számok hallatán óha­tatlanul felvetődik: megéri? — Egyértelműen azt mond­hatom, megéri — válaszol Galsai Géza. — Nekünk ez volt az egyedüli út, amit csi­nálhattunk. Itt hagyománya van a szarvasmarha-tenyész­tésnek, tejtermelésnek. A ma­gyarbarkáról .áttértünk a hol- steinfrízre, krö^l kétezer li­terrel javult a tejtermelési átlagunk. Tavaly 5800 liter felett volt. A háromeszten­dei munkának már a legvé­gén tartunk, mindössze két- hónapi feladat van hátra. Legutóbb a fejőházat adtuk át, egy hete üzemel. Ez maga több mint ötmillió forintba került. A gépvásárlásra ka­pott kétmilliót takarmánybe­takarító gépekre költöttük el. Hiszen a legelőterületünket 350 hektárral növeltük, az állományt el kell látni. Hozzájárulás ötvenhárom téesznél Valahogy így néz ki min­den termelőszövetkezetben az államtól kapott fejlesztési hozzájárulási pénz útja. Mert ezen a három gazdaságon kí­vül Szabolcs-Szatmár megyé­ben ötven kedvezőtlen adott­ságú termelőszövetkezet ka­pott 153 millió forintot az idén. Főként gépvásárlásra, de jut ebből állattenyésztő telepek felújítására, almatá­rolók építésére, terményszá­rító létesítésére. Sipos Béla 4 minap egy nagyon szép, szörnyen iz­gató hölgyismerő­sömmel találkoztam. Szó­rakozottan bódorogtam az utcán, mert éppen azon törtem gyönyörű görögös fejem, honnan az ördög­ből gyalogolt hozzánk az a mondás: „Vígan dudál a portugál”. Szeréna rám­köszönt, no, nem vandál módon, nem bizony; most is nagyon helyre volt: svájcisapka volt a fején, cseh gyémántot viselt, cseh boltozattal, bevásár­lóhálójában görögdiny- nye, olaszrizling, orosz tea, törökbúza, törökméz, svédcsavar, franciakulcs, hollandanya, repülő hol­landi. egy bulgárkertész meg egy angolpark. — Csehül állok — kese­regtem el neki. — Nem tudom_ hogy miért dudál vígan a portugál. — Nem kerget a tatár — mondja ő erre nekem. — Majd csak találsz egy portugált, aki fújja a dudáját. Megkérdezed tőle, te őrült spanyol, mi­től vagy olyan vidám. — Mégiscsak csehül ál­lok — gondoltam ma­gamban, amikor utána­néztem. — Jövök neki a víg portugállal, úgy kell nekem, inkább jöttem volna egy franciaággyal, egy üveg angolkeserűvel, s vágtattunk volna spa- nyolnád-paripán spanyol- lovason, mindenen át. Hát aki ilyen csehül áll, távozzék angolosan! Győri László Vezetők és beosztottak MINDIG ÉRDEKLŐDÉS­SEL HALLGATOM a rá­dióban, televízióban, olva­som a lapokban azokat a beszélgetéseket, amelyek­ben munkások feketén-fe- héren kijelentik: azért nem vállalják az iskolát, a to­vábbtanulást, mert félnek, hogy kiemelik őket, akár­csak középvezetői beosztás­ba is. Magyarázatként az­tán ezt a mondatot követik a pontos, s kétségbe aligha vonható számsorok: meny­nyit keres egy szakmunkás a gép mellett, s mennyit az, aki mondjuk elvállalta akár csak tucatnyi dolgozó közvetlen irányítását. Ez az összehasonlítás pedig igencsak nyugtalanító. A vezetők tekintélyének meglétét, vagy éppen hiá­nyát először is itt, az anya­gi megbecsülésben kell ke­resnünk, s ez ma már álta­lánosan elismert alaptétele közgondolkodásunknak. Nem véletlen, hogy gazda­sági előrelépésünk múlha­tatlan feltételeként fogal­mazódtak meg az utóbbi hónapokban újra a műsza­ki középvezetők gondjai — a képzésüktől a termelés­ben elfoglalt helyükig —, s váltak ezek a gondok a saj­tópolémiák, a közvélemény vitáinak tárgyává. Az elismerés, a megbe­csülés, a tekintély hiányát jelzi az is, hogy a munká­sok jó része fél attól: el­veszíti társai között kiví­vott szakmai tekintélyét, ha feljebb lép. Éppen az említett okok miatt korántsem mindig azok kerülnek vezetői be­osztásokba, akik arra á leg­rátermettebbek, akik szak­mailag, emberi tulajdonsá­gaik okán elhivatottak arra, hogy embereket irányítsa­nak. A köznyelv ezt a je­lenséget így nevezi: „elfe­lejtette, hogy, honnan, in­dult, hogy honban jött”. Amikor az addig szerény, s csupa jó tulajdonsággal bí­ró emberről egyik napról a másikra kiderül: fennhéjá­zó, nagyképű, s csak saját ,/trónját” építgető vezető lesz. Az ilyen vezető képte­len a társadalom, a közös­ség javára tenni, mert em­beri tulajdonságai miatt egyszerűen nem bírja tár­sai, adott esetben beosztott­jai bizalmát. így aztán ép­pen annak a követelmény­nek nem tud megfelelni, ami hivatása lenne: a na­gyobb célokat nem tudja lebontani, emberközelbe hozni, s a mindennapok­ban végrehajtani, végrehaj­tatni. Esett már szó a közgaz­dasági érdekrendszerek fe­lemásságáról. S az emberi tulajdonságok alakulásának véletlenjei mellett itt is van még mit javítanunk. Hiszen mit szóljon annak a nagy- vállalatnak megannyi dol­gozója, ahol a cég vezetői egy „levezető” álvitai után körlevélben közölték min­den részlegvezetővel, dol­gozóval: ezután személye­sen felelnek minden csava­rért, s fizetésük bánja, ha eltűnik valami a raktárak­ból. Ám ugyanez a levél ho­mályban hagyta, hogy a felelősség léépítése után, miért felelnek a vállalatok felsőbb vezetői. S homály­ban maradt az is: konkré­tan miért is tehető felelős­sé a középvezető, s hogy mit kérhet ő számon a saját beosztottjaitól. És nem akadt egyetlen részlegveze­tő sem, aki a körlevél ellen tiltakozott volna. A prémi­um, úgynevezett jó légkör megőrzése érdekében min­denki tudomásul vette az intézkedést. A GONDOK ISMERTEK, felsorolásukkal gyanítom, nem sok újat mondtunk. Ám, ha figyelembe vesszük, hogy gazdaságunk fejleszté­séhez minél több felelősen, önállóan gondolkodó veze­tőre van szükségünk, olya­nokra, akik érdemben tud­ják a munkát megszervez­ni és irányítani, akik az év minden napján egyfor­mán bírják beosztottjaik bi­zalmát, akkor talán nem volt felesleges a gondokra újra ráirányítani a figyel­met. Nem véletlenül kerülnek napjainkban újra napvilág­ra a középvezetők problé­mái. A gazdaságirányítás továbbfejlesztése, a vállala­tok, üzemek irányításának megújítása, ennek eredmé­nyessége múlik azon: mi­lyen az összhang vezetők és beosztottak között. Eh­hez pedig mindenekelőtt szakmailag kiválóan kép­zett, s emberi tulajdonsá­gok miatt sem kifogásolha­tó vezetőkre van szükség. F. R. A mikor végigsiet a nyír­egyházi kórház szemé­szetének folyósóján — most két hét múltán — már otthonosan mozog, orvöstár- sai és a betegek is jól isme­rik, sőt szeretik. Pedig már éppen búcsúzásra készül Ha­lina doktornő. És legfeljebb akkor derül ki, hogy lengyel, ha anyanyelvén szólal meg, vagy ha tört magyarsággal köszön vissza a páciensek­nek. Dr. Halina Mrocz- kowska a rezeszowi vajdasági kórház szemészeti osztályá­nak főorvosa lengyel test­vérvárosunkból érkezett ne- negyedmagával. A nyíregy­házi megyei kórház gyermek­osztályán, sebészetén és sze­mészetén vendégeskedtek, pontosabban dolgoztak. A főorvos asszony a lehető legegyszerűbben foglalja ösz- sze élményeit: — Minden úgy történt, aho­gyan előre elképzeltem: ma­gyar kollégáim pontosan ügy dolgoznak, mint mi. Még a szemészet légköre is egyfor­ma, mert itt is úgy véleked­nek az orvosok, nem lehet egyéb céljuk, mint az, hogy betegük újra lássa meg a színeket, virágokat... A két testvérváros hason­ló jellegének bizonyítéka itt, a kórházi mikrovilágban is tetten érhető. Nyíregyházán is. Rzeszówban is 65 ágyas a szemészet, szeptember vége felé itt is, ott is az ötszáza­dik havi szemműtétet vé­gezték el. — Csak ez a Wst nyelv ne lenne annyira különböző! Az orvosok egymás közti szakmai érintkezésében még csak segít a latin, és a len­gyel vendégorvos kitűnő se­gítőtársra talált fiatal magyar kollégájában, Ági doktornő­ben, akik oroszul tud. — Persze a nyelvi akadály azonnal megszűnt, mihelyt a paciens ott állt közöttük. A diagnózis, "a betegség, a terápia, a műszerek számuk­ra, a világ bármely orvosa számára azonnal közös nyel­ven „szólalnak meg”. Dr. Mroczkowska utolsó előtti nyíregyházi munka­napján levelet kapott 15 éves kislányától. („Anyu. remé­lem helyt állsz a műtőasztal mellett.”) — Nyíregyházi „főnököm” többször is kért, végezzek műtétet, Nem vállaltam. Most azon gondolkodom, jól tet­tem-e. Talán igen, mert így is sok tapasztalatot gyűjtöt­tem, hogy asszisztáltam. A főorvos assszony most hazatér és beszámolóját kis­lányán kívül rzeszówi sze­mész kollégái és tanítvá­nyai, a krakkói orvostan­hallgatói is várják. — És türelmetlenül várjuk azt a négy nyíregyházi or­vost, akik október 8-án ér­keznek hozzánk, a rzeszówi kórházba. Szilágyi Szabolcs

Next

/
Oldalképek
Tartalom