Kelet-Magyarország, 1984. október (44. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-30 / 255. szám

1984. október 30, Kelet-Magyarország 5 Korszerűsítik az óvodát A nagykállói Ady Endre • úti óvodát a közeljövőben korszerűsíteni fogják, bő­vítik a mellékhelyiségek, illetve a mosdók terüle­tét. Jelenleg kilencven­négy gyermek jár ebbe a kicsinek bizonyult óvodá­ba. Képünkön: a kiscso­portosok foglalkozását Makkár Ferencné és Mar­ján Piroska vezeti. (Jávor L. felv.) Felszabadulásra emlékeztek Ifjúsági parlament Fehérgyarmaton Lobogózzuk fel a házakat! Ünnepi tanácsüléseken em­lékeztek meg több települé­sünkön a felszabadulás negy­venedik évfordulójáról. Bá­torliget és Terem község la­kói október 25-én a művelő­dési házban tisztelegtek a felszabadító szovjet katonák emléke előtt. Ünnepélyesen fogadták a Battonyáról indí­tott szabadságlángot, majd a koszorúzást kővetően meg­nyitották a települések fej­lődését bemutató kiállítást. Nyírmeggyesen szombaton az általános iskola volt a fel­szabadulási ünnepség színhe­lye. Ugyancsak október 27- én emlékeztek a négy évti­zeddel ezelőtti sorsfordító na- pokra a ramocsaháziak. Bu- jón a 40. évforduló alkalmá­ból gyermekrajz- és helytör­téneti kiállítás nyílt, az álta­lános iskolások veteránokkal találkoztak. Nyírmadán a Megvan... ... az a kétezer forint, melynek elvesztése napok óta bizonyára nagy fejfá­jást okoz tulajdonosának A nyíregyházi Kossuth té­ri csemege ABC vezetőjé­től tudtuk meg, hogy az elmúlt héten csütörtökön a pénztár mellett találtak rá a pénzcsomóra, mely nyugdíjszelvényekkel együtt hevert a földön. A vényen található törzs­szám alapján próbálták ki­deríteni. ki lehet a tulaj­donos, de csak a buda­pesti központ számítógépe tudná a választ. Marad a hagyományos mód: az új­ság segítségével hátha ha­marabb eljut az örömhír a pénz jogos tulajdonosá­hoz, aki a boltvezetőtől átveheti az elveszettnek hitt forintokat. helybeli üzemek termékbe­mutatóval készültek az évfor­dulóra, melyet október 29-én közsógtörténeti fotókiállítás­sal együtt adtak át a közön­ségnek. Az úttörők és KISZ- fiatailok fákat ültettek a jubi­leumi emlékparkban. Nyírte­leken is hétfőn ünnepelték a település felszabadulását. A nagyközségi tanácson emlék­ünnepségen tekintették át az elmúlt négy évtized eredmé­nyeit, a lakóhely gyarapodá­sát. Október 29-én Vásárosna- ményban a városi tanács és a Hazafias Népfront városi bi­zottsága együttes ülésén Mik­lós Elemér "tanácseinökhe- lyettes emlékezett az elmúlt négy évtizedre. Záhonyban háromnapos eseménysoroza­ton emlékeznek meg a felsza­badulás évfordulójáról Teg­nap a honismereti szakkör kiállítását nyitották meg a művelődési házban, délután 4-kor pedig honismereti ve­télkedő volt, amelyen a KISZ-alapszervezetek, a szo­cialista brigádok, a MÁV dol­gozói és Záhony lakói — ösz- szesen húsz csapat — vetél­kedett. A Fehérgyarmat és Vidéke Áfész-nél dolgozó fiataloknak október 23-án tartották meg az ifjúsági parlamentet. A beszámolót követően a fel­szólalók elismeréssel szóltak arról a segítségről, amit mun­ka- és életkörülményeik javí­— GYERMEKEKNEK SZÓLÓ ZENÉS MŰSORT szerveznek a nyíregyházi megyei kórházban. Az orvos- szálló nagytermében október 30-án, este hattól Réz Tamás és Antoni Judit lép fel. — POLITIKAI, MŰVELT­SÉGI VETÉLKEDŐT tartot­tak október 25-én a nyíregy­házi élelmiszeripari szakmun­kásképző intézetben hazánk felszabadulásának 40. évfor­dulója és az MSZMP XIII. kongresszusa tiszteletére. A húsipari vállalat, a konzerv­gyár és a sütőipari vállalat csapatai mellett az élelmi- szeripari szakmunkásképző másodikos sütő- és harmadi­kos konzervipari osztályának versenyzői szerepeltek. A ve­télkedőt a szakmunkásképző harmadik osztályának csapa­ta nyerte. Magasabb ár az almáért A SZAVICSAV ivóvízvezeték rekonstrukciós munkákat végez a KÉV kivitelezésében a Dózsa Gy. út, Jókai tér és Kossuth tér közötti szakaszán az út nyugati oldalán, a szélső sávban 1984. ok­tóber 31-én, de. 8,00 órától előre­láthatólag 1984. december 15-ig. A forgalmi rend alapvetően nem változik, csak a szélső sáv lezá­rása miatt a Rákóczi út irányá­ból közlekedők közül a jobbra közlekedni szándékozók, vala­mint a Marx tér irányából a Centrum Aruház irányába közle­kedők az egy sávra szűkült út­szakaszon óvatosan közlekedje­nek, vagy ha tehetik, kerüljék el. (1903) Jó hír az almával foglal­kozó kistermelőknek: novem­ber elsejétől változnak a fel- vásárlási árak. Ezután a Zöl­dért a különleges minőségű alma kilogrammjáért 8 fo­rint 30 fillért fizet az áfész- eknek (ez 80 fillérrel több az augusztus 15-től érvényben levő árnál). Harminc fillérrel emelkedett az elsőosztályú Útlezárás Nyíregyháza felszabadulá­sának 40. évfordulója alkal­mából rendezendő „emlék­váltó futás” idejére novem­ber 5-én délután három órá­tól körülbelül fél ötig le­zárják a forgalom elől a Nyír­egyháza Korányi Frigyes út (belső sáv), Eperjes és Ösző- lő utcákat. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 67. évfordulója al­kalmából tartandó koszorúzási NYÍRSÉG RUHÁZATI szö­vetkezet felvesz: 1 nyugdíjas dolgozót normás munkakörbe ruhaipari szakközépiskolai vég­zettséggel, 1 nyugdíjas dolgozót gépíró munkakörbe. Jelentkezés: Nyíregyháza, Vasvári Pál u. 36. Személyzeti vezetőnél. (1738) tásához a szövetkezettől kap­nak. Elmondták a fiatalok a munkájukkal, magánéletük­kel kapcsolatos gondjaikat is, melyek megoldásához további támogatást kérnek a gazda­sági vezetéstől és a társadal­mi szervektől. A Kelet-magyarországi TÜZÍTP VÁLLALAT 301-es telepére áru- kiadót vesz fel. Jelentkezés a telepigazgatónál Nyíregyháza, Debreceni u. 9. Nyíregyháza felszabadulá­sának 40. évfordulója alkal­mából a városi tanács végre­hajtó bizottsága, a Hazafias Népfront városi bizottsága kéri a megyeszékhely lakos­ságát, hogy a jubileum alkal­mából 1984. október 31-én, szerdán lobogózzák fel a köz­épületeket. az intézménye­ket, a lakóházakat. Néma kacsák az itatónál. (G. B. felvétele) alma felvásárlási ára, most 5,80, változatlan maradt a másodosztályú (4,30 forint), míg a harmadosztályú is 30 fillérrel emelkedett, s jelen­leg 3,15 forint. Ezt az árat kapják az áfész-ek, vagyis ez tartalmazza a jutalékot is, míg a szövetkezetek ebből alakítják ki a kistermelői árakat. ünnepség miatt november 6-án 13 órától körülbelül 16 óráig a Lenin teret az Is­kola utcát, a Szarvas utcá­nak a Lenin tér és a Kereszt utca közötti szakaszát, a Benczúr tér keleti felét, a Széchenyi utcának a Besse­nyei tér és Lenin tér közöt­ti szakaszát, valamint a Kis- körutat a forgalom elől le­zárják. A Széchenyi úton a Lenin tér és Benczúr tér ál­tal határolt rész mindkét ol­dalára, valamint a Benczúr tér keleti oldalán levő böl­csőde elé november 5-én 22 órától megállni tilos jelző­tábla lesz kihelyezve. KELET-MAGYARORSZAGI fa­ipari VÁLLALAT felvesz aszta­los szakmunkásokat és betaní­tott munkásokat. Kilépett mun­kakönyvi bejegyzéssel nem al­kalmazunk. Jelentkezni lehet: Faipari Vállalat, Nyíregyháza, Lujza út 6. Munkaügy. F ilmes rendezvénysoroza­tot indított „Sorsforduló’ címmel a megyei mozi- üzemi vállalat, mely me­gyénk községeinek felszaba­dulásához kapcsolódik. Meg­nyitója Nagykállóban volt. A sorozatban a felszabadító har­cok eseményeiről szóló, vagy a 40 év alatt megtett utunkat tükröző filmalkotásokat vetí­tettek a községekben, felsza­badulásuk ünnepségén. Ezen­kívül előadások, beszélgetések, vetélkedők voltak megyeszer­te. A rendezvénysorozat a hé­ten fejeződik be Záhonyban. Tegnap a nagyközség állami és pártszervei közreműködésével „Záhony 40 éve” címmel hely­történeti kiállítást és vetél­kedőt rendeztek. Ma a Nem születtünk katonának című filmet vetítik, utána Bene János muzeológus beszél a második világháború és megyénk fel­szabadításának hadtörténeté­ről. Szerdán, — .ez Záhony fel- szabadulásának napja — ünnepi nagygyűlés lesz, utána a Jób lá­zadása című magyar film ke­rül bemutatásra. A filmet kö­vető beszélgetésen részt vesz a két főszereplő: Temessy Hé­di és Zenthe Ferenc, valamint a gyártásvezető: Gottmann An­tal. SZABOLCSI SIKER Gyors- és gépíróverseny Vasárnap Miskolcon ünnepélyes díjkiosztással fejeződött be öt megye — Borsod, Hajdú, Heves, Nógrád, Szabolcs — legjobb gép- és gyorsíróinak kétnapos, ju­bileumi versenye. Az öt megye vállalataitól és in­tézményeitől félszáz, három­tagú csapat indult 15 perces gép­írási másolásban és 10 perces gyorsírásban. Az egyéni gyors­írási nagydíjat Fabók Károlyné, a Miskolci December 4. Drótmű­vek dolgozója nyerte. A gépírási nagydíjat Orosz Valéria, a Sza­bolcs megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozója vehette át. A hibátlansági nagydijat Virányi Judit, a diósgyőri gyár dolgozója kapta. Emléktábla-avató ünnepséget ren­deztek hétfőn, ok­tóber 29-én a Jó­sa András megyei kórházban. A me­gyeszékhely fel- szabadulásának közelgő 40. év­fordulója alkal­mából leplezték le az emléktáb­lát, mely azoknak az egészségügyi dolgozóknak a helytállását örö­kíti meg. akik a német megszállás idején, 1944. ok­tóber 26—30. kö­zött Elekfy Lajos szemész főorvos irányításával negyvenöt szov­jet katonát men­tettek meg. (JL. felv.) — A JÖVEDELEMSZABÁ­LYOZÁS új elemeiről, vala­mint a vállalati fejlesztéspo­litikát szabályozó mechaniz­musokról hallhatnak az ér­deklődők október 31-én, szer­dán délelőtt 10 órától a Tudo­mány és Technika Házában. Az előadás a Magyar Köz- gazdasági Társaság megyei szervezetének rendezvénye. — CIPŐFELSŐRÉSZ — EXPORTHOZ. Szokatlan fel­adattal bízta meg a Minőségi Cipőgyár fővárosi központja a nyírbátori gyáregységet: tőkés exporthoz divatos női cipőfelsőrészek gyártására kérte föl a bátoriakat. A 23 ezer pár felsőrész határidőié elkészült. Nyírbátorból Bu­dapestre küldték a szállít­mányt, ahol talpat szerelnek a felsőrészekre. A divatos „Mino”-cipők Angliában ke­rülnek pultra. ■fc Iskolaszövetkezet ala­kult a nyíregyházi áfész szer­vezésében a Nyírteleki 1. szá­mú Általános Iskolában. Ti­zennyolc felső tagozatos diák gyógynövénygyűjtésre szö­vetkezett, s ezek a diákok látják el egyúttal napi cik­kekkel is az iskola tanulóit. — SZAKtRÓ-OLVASO TALÁL­KOZÓ színhelye lesz október 31- én Nyíregyházán a megyei és városi könyvtár. A program — melyet a könyvtár a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság megyei szervezetével közösen rendez — délelőtt 10 órakor elő­adással kezdődik, melynek té­mája: A műszaki értelmiség helyzete. Délután 2-kor A vesz­teség és tartalékfeltárás korszerű módszere: a racionalizálás cím­mel tart előadást és konzultációt a könyvtárban dr. Susánszky János tanszékvezető egyetemi ta­nár. Délután 4-kor szakíró-olva­só találkozón beszélget az érdek­lődőkkel Susánszky professzor „A racionalizálás módszertana” című kötetéről. A találkozó után a szerző dedikálja könyvét. KRÓNIKA ALFONZ NAPJA A Nap .kél 6 óra 25 perc­kor, nyugszik 16 óra 30 perckor. A Hold kél 13 óra 00 perc kor, nyugszik 21 óra 1 perckor. Tíz évvel/ezelőtt, 1974. ok­tóber 30-án halt meg — 63 éves korában — Harangoz-:» Gyula magántáncos, kore­ográfus, Kossuth-díjas ba­lettmester, balettigazgató, a magyar balettművészet egyik legjelentősebb egyé­nisége. Diák korában statiszta­ként került az Opéraházhoz. Az 1928—29-es évadtól 1935- ig magántáncos volt. Csak­nem minden repertoáron levő darabban szerepelt, s így alkalma nyílt a külön­böző stílusok és alkot* módszerek tanulmányozása­ra. Első koreográfiáját még 1935-ben készítette Az en * bér tragédiája szegedi sza­badtéri bemutatójához. A:: Állami Operaházban a kö­vetkező évben mutatták be önálló koreográfiáját, a Csárdajelenetet (Hubay Je­nő zenéjével), amely sike­res kísérlet volt a nemzeti balett kialakítására. 1937-ben balettmesterré nevezték ki. s később Nádasy Ferenc­cel együtt dolgozott. Művészi fejlődésének je­lentős állomása volt 1953- ban Delibes Coppéliája és 1956-ban A csodálatos man­darin korszerű táncos újra­fogalmazása. Még egy önál­ló új alkotással jelentke­zett, a Lúdas Matyival; ké­sőbb néhány korábbi művét újította fel, illetve dolgozta át. Előrejelzés ma estig: ke­leten is fokozatosan csök­ken a felhőzet, eső már nem várható. Mérsékelt lég­mozgás lesz. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet a tartósan felhős, ködös he­lyeken 10, máshol 15 fok körül valószínű. Távolabbi kilátások szer­dától szombatig: általában napos idő. A hajnali órák­ban sokfelé alakul ki pá­rásság, köd, ami néhány helyen tartósan is fennma­rad. A legalacsonyabb haj­nali hőmérséklet 1—6 fok között várható, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet általában 15 fok körül, a tartósan ködös helyeken 10 fok körül. Jelentős mennyi­ségű (legalább napi 5 mm) csapadék nem várható. Hírügyeletes: RESZLER GÁBOR 11-277 — Hol dolgozik a férje? — A sörgyárban. Már harmadik hónapja. — És hogy tetszik ott neki? — Nem tudom ... Azóta még nem volt itthon. ★ A vonatban egy nem­dohányzónak kijelölt fül­kében szinte vágni lehet a füstöt. A három utas egyik cigarettát a másik után szívja el. Ekkor egy újabb utas érkezik és tisztelet­tudóan megkérdezi tőlük: — Nem zavarja önöket, ha nem gyújtok rá? 30., kedd jjg* rfj m (Áji- ßj »r:

Next

/
Oldalképek
Tartalom