Kelet-Magyarország, 1984. október (44. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-20 / 247. szám

KyHÉTVÉGI MELLEKLET 1984. október 20.^^ A Magyar Divat Intézet őszi-téli modelljei Őszi kirándulópulóxer s Óriási üalszálkamintás, bolyhc- jj zott szövetből készült, pelerin- | szerűen bő denevér ujjú kabát. ; Nadrág és tunika egészíti ki r ■: hamvas zöld-kék színösszeállítá- ; sü együttest. Őszi sportos összeállítás bolyho­zott kockás velúrkabát és szok­nya, méregzöld és bordó színek­ben. Kétszínű kötött mellény egé­szíti ki. (Mindkét modellt Lenfi- vay Ilona tervezte.) Fürdés vagy zuhanyozás? szem nélkül dolgozunk, minden sorkezdésnél, az első szemet 2- szer simán lekötjük (egyszer az első szálat, majd a hátsó szá­lat), a 10. sorban a kötőtűn 12 szem van, a szemeket egyen­ként lefogyasztjuk, majd az ol- dalfelületrc varrjuk a három­szög fonalával. P. V. Nagy reveres tengerészkék posz- tőkabái mély ragián szabással. Kiegészítője sárga és középkék óriási rojtos gyapjúsál, (Vörös Irén tervezte.) Az embere^ jelentős része a nyári két hét szabadság alatt minden időt kihasznál napozás­ra. A szabadság elmúlása után — elmúlik a napozókedv is. Mintha csak két hétig lehetne napozni egész évben! A nyáron szerzett egészséges barna szín hamar lekopik, ha nem folytat­juk a napfénykúrákat utónapo­zással. Természetesen őszi időben sok­kal kevesebb , lehetőség van a napozásra, mint nyáron. Nap­közben a munkahelyen tartózko­dunk, de ott van a hét vége, amikor napos időben módunk van a- testet-ielket íelüditő kel­lemes napfürdőzésre. Kozmetikai szempontból az őszi gyengébb napfény még hasznosabb a bőrnek, mint a nyári fényözön. Előnyös az őszi napozás azért, meri a-gyengébb napfényt idősebbek és érzékeny bőrűek is jobban elviselik. Az őszi napozásnak kozmetikai szempontból hátránya nincs, csak előnye. Vannak azonban olyan őszi napok, amikor erősebben tűz a Nap. Ilyenkor a déli na­pozásnál ugyanolyan bőrvéde­lemre van szükség, mint nyáron. Figyelem! Nemcsak az érzékeny bőrt kell védeni, hanem a nor­mál típusút is, mert hosszabb napozás után bőrgyulladás lép­het fel. Ha rendszeresen kvarcolással - pótoljuk a napfényt, kezelés Mennyi az a sok? A mai nap egy társaság­ban vitatkoztunk: hány gyerekes család tekint­hető sokgyerekesnek. Volt. aki azt mondta, a há­romgyerekes. mások a négy, öt mellett szavaztak. Folyik ezen meditálás a csa­ládon belül, és társadalmi mé­retekben is. A valóság azt jel­zi, hogy a fiatalok általában egy-kéí gyerekre vállalkoznak, a harmadik gyerekre már rit­kábban. és bizony „meg is íté­lik azt”, aki négy-öt gyereket szüí. ^ Téves ez a társadalmi -;zem­Mechanikusan biztosan az, hiszen lehet egy-két gyereket I is felelőtlenül a világra hozni 5 és lehet néigyet-ötöt is becsü­lettel felnevelni — igaz, sokkal nehezebben, mint a kettőt vagy az egykét. A házasuló fiatalok általában — ha megkérdezik őket — két- három gyerekről álmodoznak. Később — ez a valóság — egy vagy két gyermeket szülnek. Az okok kétfélék: a reális okok sorában első a lakáshoz | jutás nehézsége, a második az. | hogy felmérik, mit jelent élet- l színvonalukban, ha kettőjük j keresete négy- vagy ötfelé osz- | lilt. A személyes okok között jj pedig sokszor elhangzik, hogy az anya ügy véli, túl fárasztó a sok gyerek, úgy véli. hogy ki­esik a munkából. És a másik oldalon: ott vannak, akik ugyan számolnak, fontolnak, de azt mondják: nem jó a gyereknek egyedül, jó ha ket­ten, ha hárman nőnek fel egy­szerre. és olyan öröm a gye­rek, hogy érdemes miatta egyéb, más örömökről lemon­dani, vagy tervezett dolgokat (utazás, kocsi. . ,) későbbre ha­lasztani. A családok joga és'az asszo­nyok lehetősége, hogy maguk döntsenek arról, hány gyereket vállalnak. A társadalomnak (értem ezen az államot egészé­ben. de a közvetlen környeze­tet, a társadalmi szervezeteket, a gyermekintézményeket, a ro­konságot, a barátokat) pedig kötelessége, hogy segítsen azok­nak a szülőknek, akik felelős­séggel, a nehézségek nagy ré­szét is vállalva, tisztességgel - a több gyerekre is vállalkoznak. Hogy mennyi ez, a több — kettő, három, négy vagy öt? — ezt mindenkinek magának kell eldönteni. Eldönteni és vállalni. (Sárdi) előtt használjunk fényvédő ké­szítményt. Bőrvédelemre van szükségünk akikor is, ha jó idő­ben kirándulni megyünk, mert magaslaton, a tiszta levegőn, az őszi-téli napfényben leéghet az arcunk, kiszáradhat a bőrünk. Az őszi utónapozás kedvező hatását egészségileg érezni fog­juk: ellenállóid) lesz a szerveze­tünk a meghűléses betegségek­kel szemben; idegrendszerünkre megnyugtatóan hat; serkenti az életfolyamatokat; javítja közér­zetünket; szervezetünkben D-vi- tamin keletkezik; arcbőrünk egészséges, szép szint kap stb. A napfény kedvező hatása nem­csak arra a testrészre korláto­zódik, amelyet közvetlenül ér a Nap, hanem az egész szervezet­re kihat. A legtöbb szülő a szép őszi-té­li napsütésben gyermekét játsza­ni, vagy sportolni küldi a friss levegőre. Tudatában van annak, hogy a gyermeke szervezetének milyen nagy.szüksége van a friss levegőre, napfényre, a levegőn történő mozgásra. Arra azonban már nem gondol, hogy a saját szervezetének is szüksége lenne erre. Pedig ha elmulasztja a hét végi napozási lehetőségeket, meg­fosztja önmagát egy értékes ter­mészetes gyógyszertől és termé­szetes szépítőszertől. Szerveze­tünknek egész évben szüksége van napfényre, a hét végi szabad idővel gazdálkodjunk okosan, -hogy jusson időnk sétára, kirán­dulásra. Élvezzük a napfény ál­dásos hatását minél gyakrabban — egészségünk és szépségünk ér­dekében . .. F, k; Mind több embernek okoz örömet, hogy élhet a tisztál­kodás legkényelmesebb mód­jaival, kinyújtózkodhat a für-r dókádban vagy alaposan le­zuhanyozhatja magát. Ám a meleg vizes fürdés nemcsak felüdülési ad, bajt is okoz­hat. Ha valaki forró, 39—40 Celsius-fokos vízben fürdik, a kipirult testre vetett egyet­len pillantás meggyőzi arról, hogy a bőrben a felületen futó erek erősen kitágultak. Kevesebb vért kapnak a bel­ső szervek, a szív és az agy­velő is, amelyek erre nagyon érzékenyen reagálnak. Az alacsony vérnyomásúak köny- nven lesznek rosszul ilyen forró fürdőben. Ne fürödjenek forró fürdő­ben a magas vérnyomásúak sem, nekik ettől még maga­sabbra emelkedhet a vérnyo­másuk, felgyorsulhat a szív­működésük. Idősebb korúak elmeszesedett és rugalmassá­gukból jócskán vesztett erei megpattanhatnak, és köny- nyen agyvérzés lehet a kö­vetkezménye. Akár magas, akár alacsony valakinek a vérnyomása, helyesen teszi, ha 35—36 Celsíus-foknái ma­gasabb hőfokú vízben, nem fürdik. Szívbetegek fürdőjé­nek hőfoka sohase haladja meg a 37 Celsius-íokot, ab­ban sem tartózkodjanak so­káig! Meleg vízben senki se £ü- rödjék naponta csak azért, mert erre lehetősége van. Sokak szerint a fürdésnél sokkal egészségesebb, frissí­tőbb a zuhanyozás. Tisztál­kodási szempontból is előnyö- j sebb, mivel az állandóan fo- j lyó víz a szennyet nyomban i el is távolítja a bőr felületé­ről. Képünkön a legegészsége- \ sebbnek tartott úgyneve-! zett svédzuhanyt láthatjuk, ” amelynél a testet oldalról, több szórófejből is igen erős vízsugár éri, masszírozó ha­tást is kifejtvén. Ennek egy újabb változatánál a szóró­fejekből váltakozva hol me­leg, hol pedig hideg víz lő- ’ veil ki. Valakitől félnie kell ? 'Sok családban törekszenek arra, hogy elsősorban a te­kintélyelvre épülő hagyomá­nyoknak megfelelően hatá­rozzák meg a család életét, az együttélés szabályait. Al­kalmazói a szülői tekintély­re hivatkozva, sokszor a tes­ti fölény kihasználásával akarják megtanítani gyerme­keiket mindazokra a viselke­dési szabályokra, amelyeket a társas együttélés mindenki ' számára előír. Ezek a szülők gyakran agresszívek, abból a megfontolásból is, hogy „a gyermeknek kell valakitől félnie" — s a gyermek való­ban félni is fog. A parancsol­gató, fenyegető, ijesztgető fe­gyelmezési eljárásokkal nem­csak félelmet váltanak ki gyermekükben a szülők, ha­nem példát is mutatnak ar­ra, hogyan kell elbánni a gyengébbekkel. A szigorú te­kintélyelven alapuló, agresz- szív módon fegyelmezett gyermek félelmei egyre foko­zódnak, kétségbeesetté vál­hat. A szülői szeretet — ellen­tétben a közhiedelemmel — nem ösztönös, természetes, egyetemes emberi sajátság, amelyet mindenki — attól kezdve, hogy gyermeke szü­letik — átél, s magától érte­tődően kifejezésre juttat. A szeretet olyan érzelmi vi­szony, amely elsősorban a cselekedetekben, az egymás­sal való bánásmódban tükrö­ződik, ezért igen nehéz fel­fedezni szeretetet a durva, agresszív nevelési módszerek mögött. .. , Azok a. szülők, akik ellát­ják Ugyan gyermeküket, de csak a gyermek testi épsé­gével törődnek, ám érzelmi támaszt nem nyújtanak neki, csak látszólag tesznek eleget szülői feladatuknak. A lelki sérülések ugyanis nem olyan szembeötlőek, ezért nehezeb­ben mérhetők le, mint a gyermek rosszul tápláltsága, testi gondozatlansága. A tá­masznyújtás hiánya gyakorta csupán a későbbi életszaka­szokban mutatkozik meg. A szélsőségesen követke­zetlen nevelési mód szintén túlságosan megterheli a gyer­mek alkalmazkodóképessé­gét. Hiszen a gyermek nem tud eligazodni szülei kedély- hullámzásain; amikor édes­anyja vagy édesapja nyugodt, jókedvű, akkor kedvesek ve­le, dédelgetik, máskor, ami­kor szülei fáradtak, ingerül- .. tek, számára érthetetlenül ordítoznak vele, megverik olyan viselkedésekért is, ame­lyért korábban nem járt. bün­tetés. A szeszélyesen fegyel­mezett gyermek nem tudja e változások okát felmérni, tel­jesen ki van szolgáltatva szü­lei hangulati ingadozásainak, idegességének. M. M A vasárnapi asztalra MUSTÁBOS SERTÉSPECSE­NYE. Hozzávalók: 40 ókK szűz- pecsenye, 10 dkg paprikás sza­lonna, köménymag, 2 evőkanál mustár, só, bors, 2 dl tejföl. A szűzpecsenyét a vékony pálcika formájú vágott paprikás szalon­nával megtűzdeljük. Fűszerezzük kevés köménymaggal, sóval, borssal. Sütőbe tesszük, kevés vizet öntünk alá. Először kissé megpároljuk, majd egy evőka­nálnyi zsírt teszünk rá, és piros­ra sütjük. Mikor a hús elkészült, kivesszük a levéből, majd a le­vet egy lábasba öntjük, bele­tesszük a mustárt, a tejfölt. Jól kiforraljuk. drótszűrőn átszűr­jük. Ezzel a mártással öntjük körül a felszeletelt szűzpecse­nyét. Köretként burgonyalángost adunk. BCEGONYALANGOS. Hozzá­valók: 15 dkg főtt bungonya, 18 dkg liszt, 2 dkg élesztő. 1 dl tej, só, olaj a kis ütéshez. Az élesz­tőt kevés tejjel, liszttel elkever­jük, félretesszük, hagyjuk fel­futni. A főtt burgonyát áttör­jük, hozzáadjuk a lisztet, sót, belekeverjük a felfuttatott élesz­tőt. a tejet és könnyedén össze- gyúrjuk. Fél őrét "'ihsntstjük. Gyúródeszkán félujjnyi vastagra nyújtjuk. Négyszögletes dara­bokra szabdaljuk. Mindegyik kö­zepébe két-két vágást csinálunk és letakarva újabb félórát pihen­tetjük. Tálalás előtt palacsinta- sütőben olajban mindkét oldalát pirosbarnára sütjük. KÜLÖNLEGES RAKOTT BUR­GONYA. Hozzávalók: Másfél kg burgonya. 3 db tojás. 10 dkg me­télt tészta, 4 dl tejföl, só, bors. A burgonyát héjában megfőzzük. A tojásokat keményre főzzük, a metélt tésztát is kifőzzük. A bur­gonyát a tojásokkal együtt kari­kára vágjuik. Egy tűzálló tá!>at kizsírozunk, egy sor karikára vágott burgo­nyára, egy sor metélt, majd főtt tojás következik, mindaddig rak­juk így, amíg az anyagok el nem fogynak. Lehetőség szerint -a te­tejére metélt kerüljön. A réte­gek között ízlés szerint fűszere­zünk. Végül a tejfölt jól kikever­jük és egyenletesen a készít­ményre öntjük. Sütőben megsüt­jük, forrón adjuk az asztalra. Idényben zöldsalátával, de egyéb­ként bármilyen savanyúsággal feladható. HOZZÁVALÓK: 30 dkg világos- zöld, 10 dkg sötét­zöld, 5 dkg lila, 5 dkg piros Firen­ze félgyapjú fo­nal, 3-as, 3,5-es kötőtű. Alap­minta: 1. sor: si­ma, 2. sor: for­dított. Szempró­ba: 16 szemX22 sor = 10 cm. Lus­takötés: mind­két oldalon sima szemeket kötünk. Csíkozás: 20 sor világoszöld, 4 sor sötétzöld, MUNKAMENET, Eleje: sötétzöld színű fonallal, 3- as kötőtűvel. 76 szemre kezdjük, patentmintával 7 cm magas kezdő részt kötünk.. A következő sor­ban, arányos el­osztással S sze- met szaporítunk (82). A munkát 5.5- es kötőtűvel, alapmintával, csí­kosán folytatjuk, A kezdéstől szá­mított 31 cm el­érése után, a karkerekítés ré­szére., mindkét ol­dalszélen lefo­gyasztunk 5 sze­met. 52 cm eléré­se után, a. mun­kát patentmintá­val folytatjuk 3 cm — .8 sort kö­tünk. majd a sp­ineket az alap- szemnek megfe­lelően lefogyaszt­juk. Háta: az eleje - résszel azonos szem- és sor­számmal, mintá­val kötjük. Ujja: sötétzöld színű fonallal, 3- as kötőtűvel, 40 szemre kezdjük- patentminiával 7 cm magas kezdő- részt kötünk.- A következe sor­ban arányos el­osztással 3 sze­met szaporítunk (48). A munkát, 3.5- es kötőtűvel, alapmintával, esí­• kosán folytatjuk, majd mindkét ol­dalszélen, mindén S. sorban szapo­rítunk IlXl sze­met (70). A kez­déstől számított 5Ö cm elérése után, a szemeket egyenként, lazán lefogyasztjuk- ÖSSZEÁLLÍ­TÁS : a részeket szem- és sorta­lálkozás szerint szemet szembe öltésekkel alap­színű és alapvastagságú fonal­lal összevarrjuk. Az eleje-háta oidalfelületre., a szabásminta méretezése szerint, piros (1), lila (2) színű fonal­lal, lustakötéssel kötött, díszí­tő háromszögeket varrunk: a munkát az alsó sarkon 3 szem­re kezdjük, Sustakötéssel, szél-

Next

/
Oldalképek
Tartalom