Kelet-Magyarország, 1984. október (44. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-13 / 241. szám
hakespeare sokféleképpen játszható. Könyvtárakat töltenek meg a tanulmányok arról, hogy játszották egy-egy irabját a különböző szín- ztörténeti korszakokban, tára ingerlő téma, mert inden rendezőnek, drema- rgnak és kritikusnak meg- n a maga „Shakespeare- pe”, s irritálva érzi magát, nem azt látja viszont a ■n pad on. A sokféleségben ígis van, amiben e fent nézett színházi személyek yetérteni látszanak — leg- ibbás a mérsékeltebbje — ez az: hogyan nem érde- 53 Shakaspeare-darabot ját- mi. Eszerint 1. korhűen, irt maga a szerző se állí- ta korhűen színpadra mű- t és 2. erősen aktualizál- mert az meg kiegyenesí- a gondolat ívét, simára dúlja a csúcsokat és a •lységeket, s amit megnye- nk vele a réven, elveszít- : a vámon. Izó, szó, szó — mondaná e Hamlet, s távozóban g hozzátenné, hogy — Ilid a cselekményt a szó- : — amit ha dánból marra fordítunk, körülbelül hangzik: lehetőleg az j.e- jék meg a színpadon, ami szövegből is kiolvasható, mert a nagy angol költő vegéből sok minden kiol- ható, ezért a rendezőnek tág tere van, s fantáziáját nem korlátozza szinte semmi. Salamon Suba László, aki a Móricz Zsigmond Színházban Shakespeare egyik legkedveltebb vígjátékát állította színpadra, sziporkázóan szellemesen, s itt-ott meghökkentően is egyben, engedte röpülni a fantáziáit (a nézőét is természetesen). EtgvSéges helyszínt talált ki: egy fürdő- házat vízmedencével, lefolyóval (az oszlopokon túl szárazgőz és szauna is lehetséges), barlangfürdőre emlékeztető lépcsővel és vaskorláttal, mégis jó volt ez a tér mindenre, a viharos tengerpartot és a palota előtti teret is jól játszotta. Semlegessé is tudott válni ha kellett, de nem is ez a lényeg, hanem a mélylélektan. Ez a környezett, s az, hogy a Víz- kereszt, vagy amit akartak az egyik legsikerültebb úgynevezett átöltözéses vígjáték (erről majd később), olyan gondolatot is elindított a rendezőben, ami következetesen végigvezetve egy másik előadást eredményezhetett volna. (Kérdés, hogy jobbat-e?) Ám ebben a rendkívül mulatságos — időnként fergeteges nevetéshullámokat kiváltó, kitűnő színészi alakításokkal bővelkedő előadásban viszont zavaró motívumként volt jelen. Ez a gondolat pedig (hogy kéne finoman fogalmazni?) a férfi és férfi, valamint a nő és nő közötti „mélyebb” kapcsolat, aminek a szöveg nem mond ugyan ellent, de a mű szelleme igen. A modern pszichologizáló szemlélet, az elfojtott indulatok ilyetén feltárása, az ikerlélektan stb. fölösleges fonalként húzódik át a komédián, s természetesen elvarratlan marad, mert ahhoz egy Anouilhnak, vagy egy Dürrenmattnak az egész darabot át kellene írnia. (Kérdés, hogy érdemes-e?) Mert a lényeg nem több, s nem kevesebb, mint az átöltözés, mely Shakespeare korának kedvelt humorforrása volt. A lány fiúnak öltözik, s kalandok sora vár rá! Párbajra kényszerítik, szerelmes lesz bele Olivia, a gazdag grófnő, ő meg (micsoda bonyodalom!) beleszeret Illíria hercegébe. Szerencsére van egy ikertestvére, aki valóban fiú, s így helyrekattan a „kizökkent világ”. Persze előbb még egyszer-kétszer összetévesztik őket, hogy a közönség öröme teljesebb legyen. Kár ezt a felhőtlen komédiát dekadensen „modern” érzelmekkel megfejelni, hiszen a férfibarátság is más volt az Erzsébet-korban, mint a mi sandán gyanakvó korunkban. Ne többet erről, mert egyébként az előadás igazi siker, s ez a rendezői ötletparádén kívül a kitűnő szesskeméti Kodály-inté- zereplés és egy buda- idófelvétel között útba Nyíregyházát, és nagy angvensenyt adott a ági Tapiola gyermek- kooncertet követő na- rbátorba látogattak — zenei napok történel- ulatú színhelyét nem i el, aki olyan messzi- hozzánk mint ők —, kettő körül ültek aszóiét Nyíregyházán, az ;ai iskola ez alkalomén megterített ebédlőPohjola karnagyot az ini kávézás szertartá- jvarjuk meg. Társasául Elina Hatakka me- és természetesen a toliért hiába nyelvroko- finniek, beszédük ide- számunkra, mint bár- európai vagy szláv elyektből a magyar fül b kihüvelyez egy-két üt abból, amit ők be- Az, hogy a hal finnül ház meg kota, most t... innék számára is ne- : magyar — mondja úr —, mint bármely /elv. Ez persze nem k a nyelvrokonság elánok nyelvét számta- : érte a vándorlás fo- s legtöbbet a törökök rajta. Az olasz szinte myolt, mi is az észte- 3 magyar a finneknek ■an. vetek közbe semmit, osan igaz, amit mond. tempójú beszéde kü- erétién muzsikát hor- ha jóval több magán- hiasználna, mint mi. íem felejtettük volna ; folyamén azt az e és hangot, ami Cegléd n olykor még hallha— Hol járt már eddig a kórus? — Szinte mindenütt. Ez a huszonhatodik külföldi utunk. Szívesen jöttünk volna ide korábban is, de valami miatt mindig elmaradt. Ezért most nagyon boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk. Zenészek számára olyan Magyarország, mint a hivő mohamedán számára Mekka. Arccal mindig errefelé fordulunk. Az egész világon — amerre jártunk — mindenütt találkoztunk a magyar zenepedagógiával. A Kodály nevével fémjelzett zeneoktatási módszer nagy hatással volt a világ zenei életére. A zene filozófiájára. Magam is írtam egy tankönyvsorozatot „Muzsika” címmel. Az általános iskola alsó tagozatától a gimnáziumig használhatják a gyerekek. —. Kodály-módszer? — Az, nemzeti alapokon. Minden módszer csak nemzeti alapon használható, s ez nemcsak a zenére vonatkozik. Korábban volt egy nagy tévedésünk. Sok ország átdolgozás nélkül vette át a módszert — eleinte mi is — azokkal a magyar dalokkal együtt, melyek a grádicsait alkották a nevelési folyamatnak. Pedig már Kodály is felhívta a figyelmet, hogy a módszer a lényeg, a relatív szolmizáció, s nem a „Hej Dunáról fúj a szél...” s a többi — magyar gyerekeknek szánt példadallam. A japánok saját népzenéjüket szolmizálják, s a finnek is most már a magukét. Ezért írtam a könyvet. A mottója: „Mindenki keresse meg a maga tiszta forrását s azzal neveljen.’’ — Egyben azért szembeszö- kőbb a rokonság, mint a nyelvben, s ez a zene. (Néz rám, megvárja míg a tolmács fordít és mosolyog. Ezzel akar engesztelni talán engem, aki első kérdésemmel máris a rokonságot firtattam.) vendégszeretetet ille- /tatja —, az valóban loncerfünk telt ház ott, még a lépcsőn is m hittem volna, hogy leklődésre számítha- : annyival is nagyobb és végtelenül megmert először járunk azájában. — A finnugor népek ősi zenei kultúrája — de az új is — lélekszámúhoz képest jóval nagyobb helyet foglal el a világ zenei életében, mint akármelyik nagy nemzeté. Mások nem mondhatják el, hogy egy évszázadon belül két olyan óriást adtak, mint Bartók és Kodály, akik — mint Einstein a matematikát — megreformálták a Erkki Pohjola: ...mint hivő mohamedánnak Mekka ... zenét, s olyan nevelési szisztémát dolgoztak ki, melyet ma már mindenki alkalmaz a világon, aki tovább akar lépni. — S még egyet a nemzeti alapról. Ha a magyar nép nem a saját forrásaiból merített volna, ma nem tartana itt, s nem fordulhatnánk felé mindannyian. — Nem volt pedig könnyű — vetek most mégis közbe —, mert ahogy nyelvünket a török hatás, zenénket a német rontotta sokáig, s ennek következményét — slágerben, műzenében — máig viseljük. — A finn zenét is sok idegen, kedvezőtlen hatás érte, de hiszen épp ez Bartók és Kodály másik óriási érdeme, hogy a források feltárásával és rendszerezésével kimutatható, hogy mi az idegen, a nemkívánatos, néven nevezhető, a művészet köntösébe tetszelgő álság, s így az már kevésbé árthat. — Milyennek látja a zenétől függetlenül Magyarországot, hisz más társadalmi rendben élünk, mint önök. — Ez az, amit nem érzek itt, és ezt ne vegye tossz néven. Nem tudom miből kellene észrevennem. Az emberek dolgoznak, ez lépten-nyomon látható. Az életszínvonal magas, amit ma nem könnyű előteremteni. Ennek ellenére a magyaroknak arra is jut idejük, energiájuk, hogy műveljék a művészeteket. S milyen magas színvonalon! Ez bizonyít. Azt jelenti, hogy egyformán gondolkodunk. Tudjuk, hogy a kis népek ereje kultúrájukban van. M. A. yízkereszt, vagy amit akartok Jelenet a darabból. (Elek Emil felvétele) reposztásnak is köszönhető. Nagyon szerencsés, hogy az idén ideszerződött fiataloknak is szinte egyszerre sikerült a Vízkeresztben bemutatkozniuk. A sokszor és most is magas színvonalon játszó színészek közül is kiragyogot: Holl István mélységesen emberi bohóca és Schlanger András elképesztően mulatságos. Keszeg Andrása. A legviharosabb sikert a Szigeti András (Böffen Tóbiás) Schlanger és Mátrai Tamás (Fábián) mesterhármas jelenete aratja a pokróc mögött, amikor szinte együtt olvassák a levelet Malvolióval, akit Bárány Frigyes játszik a tőle megszökött több rétegű humorral. Vitai András (Qr- sino herceg) és Hartmann Teréz (Olivia) nagy élvezettel formálják meg igazán testre szabott figurájukat. Varjú Olga és Vajda János kedves ikerpár. A lényegesen nagyobb szerep Varjú Olgáé, ő aki fiúruhában éli át a kalandokat, sok kedves, csibészes gesztussal, színesen s mulatságosan. Petényi Ilona Olivia komornája. Ezúttal a jó szerep és a mulattatásban is elsőrangú színész összetalálkozott, csakúgy, mint Szigeti Andrásnál, akin végig nevetni kell. Gados Béla, Katona Zoltán és Rudas István rövi- debb szerepeikben is a társulat egységes színvonalán jeleskednek. Menczel Róbert díszleteinek igen jó használhatóságáról már szóltunk. Nem ártana talán helyenként megerősítem, mert bár tudjuk, hogy stilizált a tér, mégis furcsa, ha egy kőoszlop libeg. Kónya András jelmezei kissé excentrikusak. Nagy kár, hogy Viola nem jelenik meg a darab végén női ruhában. Shakespeare ezt sohasem hagyta volna ki. (Sejtem, hogy erről nem a tervező tehet, csupán a látvány kedvéért rovom fel, amivel szegényebbek lettünk, s ami egészségesen „kerekítette volna le” a darab már említett pszichologizáló szálkásságait. Még egyet a látványról: azt a fekete bőrerszényt, amit Viola a darab elején eldob, majd vegye fel valaki, ha legközelebb arra jár, mert zavaró, hogy mindenki odébb rugdossa, pedig a szövegből tudjuk, hogy aranyak lapulnak benne. A Tiborc által visszadobott, s azután ottfelejtett erszényről egyszer már hosszabb esszét írt egy neves színháztudós. Én éppen csak megemlítettem. Mester Attila WN zek mz átkozott döm ' gök! Mindent tele- rondítanak! — mo- S '. rogta a takarítónő, Jjamikor meglátta az ablakpárkányt, majd tovább söprögetett az ágyak alatt. A gerlék riadtan rebbentek az ecetfa magasabb ágaira. A teremben senki sem mert moccanni. Alig várták, hogy a zsémbes öregasszony eltűnjön a vödrével és a partvisával. Ahogy (a felmosott ka kezdett felszáradni, úgy zökkent vissza mindenki az unalmas kórházi életbe. Az Egyeske éppen arról kezdte el faggatni a többieket, immár nem lehet tudni hányadszor, ,hogy az elmúlt éjjel horkolt tvagy csak a fogát csikorgatta, amikor a Hármaska falfehér arccal tántorgott a helyére. A hirtelen beállt csöndben csak a Hatoska egyenletes szuszogá- sát lehetett hallani, és az ügyeletes nővér dudorászását a vécéből, amint az ágytálakat leltározta a polcon. '— Megyek szólni a nővérkének, hogy rosszul van! Jó? — szólalt meg az Egyeske, akinek a súlyos műtét miatt még íhárom napig mozdulatlanul kellett feküdnie. — Á, nem fontos, már jobban vagyok — pihegte a Hármaska, és rongyosra olvasott magazinjával legyezgette magát. Ekkor llépett be az izgalomtól kipirultan a Négyeske. — Nahát! Hogy mit láttunk! — csapta össze a tenyerét. — Halottat — nyögte ki a színehagyott Hármaska. Szűcs Mariann: Gerlék az ablakban — Hol látták? — kérdezte a Ketteske, miközben a zsebrádió fülhallgatóját ráhelyezte a fejére. A Négyeske, hogy az érdeklődés középpontjába került, ellenállhatatlan szóáradattal ecsetelte. — Hát ott az ablakból, ahol cigarettázni szoktunk. Ott láttuk. Egyszeresük abból a sárga kis házból, ni, ott az a. az udvar másik felén — ekkor már a kórterem minden járni tudó betege az ablaknál tolongott —, szóval abból a házból kihoztak egy koporsóféle ládát. Utána meg jöttek vissza és egy férfit vittek be. — Akkor az a proszektúra — sóhajtott mélyet a 1 - teske. A többiek rábólint :- tak. — Egészen fiatal volt a férfi, akit láttunk — rév. It maga télé a Hármaska. — Mint a fiam. Harminc biztos volt. — Hát olyasforma harmincas lehetett — folytatta a Négyeske —, a kezei lelógtak. Fekete öltöny volt rajta, meg világoskék ing. De ez még mind semmi, utána hoztak egy feketekendős nénit is, de azt hordágyon. Nem tudom, hogy miért nem takarták le őket. Elvégre az ember kinéz az ablakon és. A mi nyugalmunk érdekében, nem? — Aha — nyugtázták a többiek, majd lassan szétszéledtek az ablakból. ste a vacsora mara- M .1 dék morzsáit gonmJ dósán az ablakpárS <. kányra szórták, hogy MV az oda-odarö ppenő gerléknek legyen mit enniük. Lopva a sárga házat figyelték. Ügyet sem vetettek a galambokra, melyek csőrükben apró gallyacskákat cipeltek a fészekrakáshoz. Közeledett a május. Szilágyi Ildikó 1969 óita dolgozik ötvösként. Addig az Iparművészeti Főiskola hallgatója. Borsos Miklós tanítványa volt. A belső indíték előzménye csatoiódik édesanyjához, Vágó Jolánhoz, akinek rejtőző festői képességei 67 éves korában bontakoztak ki. Az egész család művészetre készül, művészetet teremt. Férje, Galambos Tamás festőművész, tizenéves Tomi fia ígéretesen hegedül. Szilágyi Ildikó munkásságát ismeri és szereti szinte az egész ország. Ezt túlzás nélkül állapíthatjuk meg, hiszen az elmúlt másfél évtizedben bronz-, réztárgyait bemutatták Kisújszálláson. Miskolcon. Balassagyarmaton. Jászberényben. Esztergomban, Dunaújvárosban. Szegeden, Tatán, Dorogon, s most. 1984 szeptemberében Debrecenben. Kivételes tehetsége, nagy munkabírása és szakmai megala pozottsága jellemzi munkáit. Ötvöstárgyai eljutottak a hazai táj szinte minden részébe. E népszerűséget külföldi sikerei hitelesítik. Fantáziáját, sokoldalúságát méltányolták Hamburgban. Kairóban. Bécsben, Moszkválba'n, Stuttgartban, Nottdnghamban. Jahlonecben, Erfurtban. Mindenütt megcsodálták rézből kalapált ékszereit, kelyheit, talpas vázáit, cizellált hamutálait, tulipános függőit, kaviccsal bélelt karkötőit, türkizes nyakékeit. Szilágyi Ildikó alkotásaival túllép az ötvösség keretein és lényegében a szobrászatot érinti', újítja eredeti mesterségével. Ez a kettősség munkásságának egysége. Nosztalgiája nem témaválasztás, hanem megélt sors. így emlékezik Sirató szekrénnyel édesanyjára, Így jeleníti meg hegedűváltozataival Bartók, Kurtág és Paganini világát. A kettősség egysége Szilágyi Ildikó ötvöstárgyai 1984. október 13. © ^ Madonnácska
