Kelet-Magyarország, 1984. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-28 / 228. szám
8 Kelet-Magyarország 1984. szeptember 28. Időzavar... Csütörtökön délelőtt telefonon hívtak bennünket az NYVSSC-től és helyreigazítást kértek a lapunk tegnapi számában megjelentek miatt. A kérésnek helyt kellett adnunk, mert tévedtünk — az NYVSSC kérésére .. . Történt, hogy a nyíregyházi klub egyik felelős vezetője, megkérte lapunk külső munkatársát — aki mellesleg a megyei labdarúgó-szövetség főtitkára — írjuk meg, hogy az utcára kerülő plakáton rosszul jelent meg az NYVSSC—Salgótarján NB lies labdarúgó-mérkőzés kezdési ideje. A plakáton 16,OD órát írtak, de mivel a nyári időszámítás megszűnik szombat éjjel, 15,00 órakor kezdődik a nagy érdeklődéssel várt találkozó. Természetesen eleget tettünk közvetített kérésének. hiszen ezreket érintett a dolog. Csütörtök délelőtt aztán kiderült: a plakáton jól jelent meg — 15,00 óra — a kezdési idő... S a telefonáló — ugyancsak felelős vezető — kérte helyesbítsünk, mert a megírtak rossz fényt vetnek a klubra. Igazat adtunk neki és íme, itt a helyreigazítás! Azért csendesen megjegyezzük: hogyan lehetséges az, hogy nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal... ? B. D. Sótokban VERESÉGET SZENVEDETT hét közi bajnoki mérkőzésén a Nyíregyházi Volán-Dózsa NB I B-s női kézilabdacsapata: Bp. Postás—Nyh. Volán-Dózsa 20:17 (11:8). Szép sorozat — négy egymás utáni találkozón győztek a nyíregyháziak — szakadt meg, hazai pályán. A vendégek megérdemelten nyertek. Gólszerzők: Szálai 9, Simonná 5. Bodnárné 2. Palatics 1. A NYÍREGYHÁZI TOIXAS- LABDAZÓk nyerték a serdülő Hatvan Kupát. Az NYVSSC tehetséged közül Harsághy Andrea első. Gyöngyösi Attila második, Pintér Csaba és Kurek Lajos pedig harmadik lett. Az Hiúságiak kupaversenyében Keul Andrea ezüstérmet szerzett. A FEGYVERES ERŐK NAPJA alkalmából kispályás labdarúgó- tornát rendeztek Nyíregyházán. Az elsőséget a munkásőrség csapata szerezte meg. a Zrínyi laktanya és a hadkiegészítő parancsnokság együttese előtt. TÖMEGSPORTVIADALON mérték össze tudásukat a vízgazdálkodási társulatok dolgozói. Kispályás labdarúgásban a kis- várdaiak nyertek a vásárosna- ményiak és a nyíregyháziak előtt. A lövészetben Fehérgyarmat. Vásárosnamény, Nyíregyháza sorrend alakult ki. AZ ALMA KUPAÉRT tíz női kispályás labdarúgócsapat méri össze tudását szombaton Nyíregyházán. A Zöldért vállalat rendezvénye reggel 8,00 órakor kezdődik a Vasvári Pál Gimnázium pályáin. Mi lesz veled KSE? Elképesztően rosszul kezdte az őszt a Kisvárdai SE területi bajnokságban szereplő labdarúgócsapata. A piros-fehérek egyetlen pontot szereztek az eddig lejátszott hat mérkőzésükön, s az utolsó, a 16. helyen szerénykednek jelenleg... Az ötödik vereségüket a legutóbbi fordulóban szenvedték el, méghozzá — ökölvívó nyelven szólva — kiütötték őket... A Szabó Lajos SE mért K. O.-t a vár- daiakra, 8:0 arányban. SORSOLÁS ÉS A SÉRÜLÉSEK — Vezetésünk számított arra, hogy nem kezdjük valami fényesen az új bajnoki évet — mondta Lengyel Szabolcs, a Kisvárdai SE elnöke. — Sorsolásunk ugyanis rendkívül nehéz volt az első hat fordulóban. Négyszer kellett idegenbe mennünk és csak kqtszer játszhattunk otthon . . . — Tulajdonképpen csak egy meccsünk úszott el, az otthoni, Asztalos SE elleni találkozóra betervezett győzelmünk maradt el. Ezért a vereségért azonban nem tehettünk szemrehányást játékosainknak, hiszen balszerencsés találkozót vívtunk. Ilyen bizony van a sportban . . . — A legutóbbi 0:8? Nem kenyerem a magyarázkodás, de ennél az eredménynél el kell mondani: nem tudtunk a legjobb összeállításban kiállni. Soós Béla három sárga lap miatt hiányzott. Kovács Miklós, Tóth Barna és Kiss Csaba sérülés miat nem léphetett pályára. Batári Zoltán tüdő- és mellhártyagyulladással dőlt ágynak, rá hosszú hónapokig nem számíthatunk, sőt veszélybe került betegségével további sportpályafutása is. A hegyükre beállt fiatalok kétségtelenül nagy tehetségek, szép jövő előtt állnak, de nekik még idő kell ahhoz, amíg megszokják a felnőtt bajnokság iramát, légkörét. Egyik napról a másikra érthetően nem tudnak meghatározó egyéniségű játékosokat pótolni. —■ Régi kapusunk, a nyáron munkahelyváltozás miatt eltávozott Makkai visszajött hozzánk, már edzésbe is állt. Vele erősödhet a védelmünk! Bízunk Kiss Csaba felgyógyulásában is, bár ő csak az őszi hajrában állhat újra rendelkezésünkre. — Szeretnénk átigazolással is erősíteni. Egyik volt labdarú-, gónk, aki jelenleg NB Il-es csapatnál szerződtetett játékos, visz- sza akar térni hozzánk. Jó lenne, ha a mostani klubja lemondana róla, hiszen mi annak idején, megértve a magasabb osztály lehetőségeit, a sportág helyi érdekeit, azonnal elengedtük. VASÁRNAP BRAVÚR KELLENE... — Vasárnap egyébként a Hajdúböszörményi Bocskai SE jön hozzánk. Nem könnyű ellenfél, de nem is legyőzhetetlen! Pontot mindenképpen várunk, bízunk abban, hogy a fiúk a nehéz helyzetben is képesek lesznek bravúrra, legalább egy döntc nre. — Ami az ősz további, hátra lévő mérkőzéseit illeti, annyi pontot mindenképpen várunk — a nehéz sorsolás ellenére is — hogy ne kerüljünk hátrányba a biztos bennmaradásért folytatott harcban. Tavasszal ugyanis a mostaninak az ellentéte, azaz jó lesz a sorsolásunk, s akkor élve a lehetőséggel, elkerülhetünk a táblázat alsó régiójából. — A jövő óv első felében a riválisok közül hozzánk jön majd Karcag, a Hajdú Vasas, Bakta- lórántháza, Jászkisér, de otthon fogadjuk Rákóczifalvát, Püspökladányt, a Lehel SC-t és a Szabó Lajos SE-t is. s tavaszra vezető edzőnk, Komáromi György remélhetőleg össze is kovácsol egy ütőképes gárdát — mondta befejezésül a kisvárdai sportegyesület elnöke. Bagoly Dániel B É C 8 Az 1:3 után Nem a leghízelgőbb hangnemben írnak az osztrák lapok a Népstadionban lejátszott Magyarország-Ausztria válogatott labdarúgó-mérkőzésről. Az egymilliós példány- számú Kronen Zeitung megállapítja: az osztrák csapat előbb-utóbb a nemzetközi fut- balléletben a „pofozógép” szerepét töltheti be. A Népstadionban a második félidőben nem tudta átvenni a magyarok tempóját, s a hazaiak minden tekintetben megérdemelték a győzelmet. A Kurier, a másik legtekintélyesebb lap az első oldalon ,,Hof és csapata remeghet” címmel kezdi budapesti tudósítását, ugyancsak elismeri a Mezey-együttes győzelmének jogosságát. Az osztrák csapat teljesítményével kapcsolatban azt írja, hogy a játékosok legtöbbje gyenge erőben szerepelt, és ez nem HOf kapitány, hanem a klubedzők hibája. Emiatt nem sikerült a taktikai elképzeléseket megvalósítani. A közvélemény is elégedetlen, bécsi jelentés szerint a szerkesztőségek nagyon sok telefonhívást kaptak, és a szurkolók nemcsak éles bírálatokat mondanak Hofról, hanem „alkalmatlannak” tartják a kapitányi posztra. A szövetség azonban más véleményen van. Beppo Mauhart elnök csütörtökre rendkívüli ülést hivott össze, ahol védelmébe vette Hofot, további bizalmáról biztosította, s arra kérte: változatlanul elképzelése szerint készítse fel a csapatot a további mérkőzésekre. Az osztrákok legközelebb november 14-én Hollandia ellen játszanak VB-selejtezőt, de ezt megelőzi több előkészületi találkozó, igy a tervek szerint október 16-án a Bochum ellen játszanak. Egy nappal később pedig Hof kapitány ott lesz Rotterdamban, a holland—magyar VB-sélej- tezőn. Mi lesz a KSE-vel? A rossz rajt után gyakran kérdik a kisvárdai szurkolók az egyesület és a labdarúgó-szakosztály vezetőitől .. . — Egyet mondhatunk nekik: kilábalunk a bajból! Sérültjeink közül a következő meccseken már számíthatunk Tóth Barna és Kovács Miklós játékára. Soós Béla egy találkozóra szóló sárga lapos eltiltása után újra visszafoglalhatja helyét a csapatban. Velük kétségtelenül erősebbek leszünk. A rassz időjárás közbeszólt Elmarad a mai salakderbi! Magyarország-Ausztria VB- selejtező. Megszületik az első magyar gól. (Kelet-Magyarország telefotó) Rossz hírt kaptunk csütörtökön délután Szováti Ferenctöl, a Nyíregyházi Volán-Dózsa SC elnökétől : — Sajnos, elmarad a péntek délutánra' kiírt I. osztályú egyéni salakmotoros-bajnokság nyíregyházi futama. Az időjárás szólt közbe: a napok óta tartó eső annyira tönkretette a pályánkat, hogy azon életveszélyes lenne a viadalt megtartani. Egész héten dolgoztunk egyébként, újra és újra leszivattyúztuk a salakról a vizet, de olyan mély a talaj, hogy a nagiy bukásveszély miatt kénytelenek voltunk az élénk érdeklődéssel várt derbit elhalasztani. — A sportág legjobbjait így egy későbbi időpontban Láthatjuk Nyíregyházán. Áz időpontegyeztetést már meg is kezdtük az érintett klubok és versenyzők bevonásával. A végleges döntés után természetesen tájékoztatjuk az új időpontról a szurkolókat. A nyíregyházi klub legjobb sa~ lakmotorosa, Pterikovics József, a hét végiéin Csehszlovákiában versenyzett, két rangos nemzetközi viadalom vett részt. A parPer a sör miatt dubioei Aranysisak versenyen balszerencsés volt, nem tudta a középdöntőbe verekedni magát. Az első futamát ugyan — mint azt Szováti Ferenctöl megtudtuk — jól kezdte, vezetett a raj* után, de az angol Simons az egyik kanyarban utolérte és olyan „saiiakesőt” hozott létre motorjával, hogy a mellette motorozó nyírségi fiú semmit sem látott, s kénytelen volt visszavenni a gázból. A második körben a célegyenesig volt első Petrikjovics, de utána lehajrázták, másodikként ért be. Harmadik] futamában ötödik lett, s egy pontot kapott, ez azonban — a korábbi négyhez — kevés volt a továbbjutáshoz. A másik magyar versenyző, a debreceni Adorján' viszont hat ponttal továbbjutott a selejtezőből, s végül hatodik helyen végzett. A magyar kettős Pardutoicéből Szováti Ferenc vezetésével továbbutazóit a prágai Tomisek- emlékversenyre. Ott, a világbajnoki mezőnyben (!) Fetrikovics nagyszerűen motorozott, hat ponttal a kilencedik lett. A többi között megelőzte a pardubi- cei győztest, az angol Davist Is! Még egy salakmotoros hír: Balogh János, a Nyíregyházi Volán-Dózsa tehetsége, aki legutóbb Debrecenben bukott egy első ízben megtartott úgynevezett előnyversenyen, elhagyhatta a kórházat. Súlyos sérülése — medencecsonttörés — miatt azonban az idén már nem motorozhat. Labdarúgóbajnokságok Területi ifjúsági bajnokság: Mátészalka—Rákóczifalva 1:0, Püspökladány—Jászkisér 3:1, NYVSSC n—Balmazújváros 3:0, Olefin SC—Hajdúböszörmény 2:1, Rakamaz—DMVSC H. 3:2, Hajdú Vasas—Lehel SC 1:3, Baktalóránt- háza—Karcag 4:1, Szabó Lajos SE—Kisvárda 4:1. Fehérgyarmati körzeti I. osztály: Vámosoroszi—Szamosújlak 2:2, Tisztaberek—Kölese 3:3, Tu- ristvándi—Nagyszekeres 1:1, Pa- nyola—Méhtelek 3:0, Szamossályi —Kisar 4:2, Tunyogmatolcs—Cse- göld 4:2, Penylge—Tiszakóród 4:1. Az élcsoport állása: 1. Tunyogmatolcs 14, 2. Panyola 14, 3. Nagyszekeres 12 ponttal. II. osztály: Turricse—Sonkád 2:2, Szatmárcseke—Rozsály 6:2, Tiszabecs—Pillát! 2:1, Tiszacsécse —Olcsvaapáti 3:3, Cógénydányád —Náhrád 0:2, Gacsály—Nagyar 0:1, Gyügye—Milota 1:4, Jánk- majtis—Kömörő 5:1. Az élcsoport állása: 1. Jánkmajtis 16, 2. Nagyar 14, 3. Nábrád 12 ponttal. 1984. szeptember 28., péntek KOSSUTH RADIO 8,27: Mikroprocesszor a föld alatt. — 8,37: Ravel: A gyermek és a varázslat. Lírai fantázia két részben. — 9,23: Valentin Agnes versel. — 9,33: Libalegel- tetők a „Cinege, cinege kismadár” c. kötetből. — 9,50: Lottósorsolás. — 10,05: Révkalauz. — 10,35: Nagy László versei. — 10,40: Mozart: A-dúr szimfónia. — 11,00: Gondolat. — 11,45: A Modem rézfúvós együttes régi fúvószenét játszik. — 12,30: Ki nyer ma? — 12,45: Hét végi panoráma. — 14,02: Nóták. — 14,44: Magyarán szólva. — 15,05: „Egy bús nézésétől a fiává lettem”. Illyés Gyula Babitshoz. — 16,00: Mitjizen a rádió? — 16,40: Operettfelvételek. — 17,05: Haydn: F-dúr szonáta. — 17,25: Kossutn-díj — korhű keretben. — 17,50: Puccini: A Nyugat lánya — Ramerrez áriája. — 19,15: Jó isten farmerban. Hangjáték. — 20,06: Üj szórakoztató zenei felvételeinkből. — 20,35: Operettkedvelőknek. — 21,30: Semmittevők — riport. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Schumann: d-moll trió. — 23,01: Operarészletek. — 0,10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8,05: Zenés játékokból. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,35: Slágermúzeum. — 9,23: Külpolitikai könyvespolc. — 9,50: Lottósorsolás. — 10,00— 11,27: Zenedélelőtt. — 11,35: Tánczenei koktél. — 12,35: Édes anyanyelvűnk. — 12,40: Néoi muzsika. — 13,13: Gyermekeknek. — 13,45: Zenedélután. — 14,00: Rivaldafényben. — 15,25: Könyvről — könyvért. — 15,35: Egészségünkért! .— 15,45: A Korái együttes felvételeiből. — 16,35: Jó utat! — 17,30: ötödik sebesség. — Közben: Magyar- ország—Spanyolország tenisz- mérkőzés. — 18,35: Popzene sztereóban. — 19,25: Bakony Vegyész—Bp. Spartacus női kézilabda-rangadó. — 19,40: Nótakedvelőknek. — 20,35: Iránytű. — 21,35: Újdonságainkból. — Külföldi slágerek. — 22,15: Martin János népdalokat énekel. — 22,30: Szemben egy mássá1- — 23,20: Gárdonyi László „Reggae for Zbiggy” cimű új dzsesszlemeze. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek. — 17,05: Jó hétvégét! Kulturális és sportprogramajánlat. — 17,15: Körkép. Horvát Péter hétvégi jegyzete. — 17,20: Vendégségben a Debreceni Konzervgyárban. Riporter: Gönczi Mária. — 18,00:—18,30: Észak- tiszántúli krónika. Lapszemle. Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Antal István.) SZOMBAT 8,00: Hírek. Lapszemle. Évfordulónaptár. — 8,20: A héten történt. — 8,40: Hétvégi teríték;, zenével. (A tartalomból Hobbimikrofon — Gyermekdarab a Móricz Zsigmond Színházban (Vécsey Ágnes) — „Én mindig dolgoztam” (Antal István). — Traktormúzeum (Kolláth Adrienne). — 9,57— 10,00: Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Pálfi Balázs.) MAGYAR TV 9,45: Tévétorna. — 9,50: Lottósorsolás. — 10,00: Daloló repülőgépek. — 10,50: Afar, a földi pokol. — 11,30: Képújság. — 15,10: Iskolatévé. — 16,50: Hírek. — 17,00: A Tövidfilm- stúdiók műhelyéből. — 17,50: Képújság. — 17,55: Reklám. — 18,00: Reflektor Magazin. — 19,00: Reklám. — 19,10: Tévétorna. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Nyomok a folyónál. Tévéfilm. — 21,10: „A mag”. Amerigo Tot óriás domborműve. — 21,25: Péntek esti randevú. — 22,25: Dr. Bartha Dénes köszöntése. — 23,25: Tv- hiradő 3. 2. MŰSOR 16,25: Képújság. — 16,30: Természetbarát. — 16,50: Csali. — 17,00: Magyarország—Spanyolország. Tenisz Davis Kupa. — Kb. 20,00: Nepál élő istennői. — 20,30: Újra a régi melódiákat. — 21,00: Tv-hiradó 2. — 21,20: Keresztkérdés. Fejtörőjáték. — 21,50: Három év. Tévéfilm — II/l. — 22,55: KépújSZOVJET TV 17,00: Sakkvilágbajnokság. — 17,25: A Bajkál—Amur vasútvonal építése —. 17,55: Hírek — 18,00: A Szovjetunió labdarúgó-bajnoksága — Torpedó—Spartak II. félidő. — 19,00: Tájékoztató műsor. — 19,35: örök mementó tv-film. — 21,00: Sakkvilágbajnokság —. 21,15: A világ eseményei —. 21,30: A hét eseményei —. 22,00: Hírek. 22,05: Különösen fontos megbízatás (film II.). — 23,10: Esti zenés műsor. SZLOVÁK TV 8,45: Ez történt 24 őrá alatt. — 9,00 Iskola tv, ism. — 9,25: Szórakoztató gyermekműsor. — 9,55: Fehér tangó, lengyel filmsorozat. — 11,00: Svédország—Csehszlovákia tenisz Davis-Kupa mérk. — 15,40: Hírek. — 15,45: Rövidfilmek a képernyőn. — 16,45: Filio és Makenzen 4. rész, — 17,15: A Déli-Sark állatvilága, 7. rész ism. — 17,40: Bioklub, 4. rész, 18,10: Bratislava! magazin. — — 18,25: Nótaszó. — 18,30: Esti mese. — 18,40: Dokumentum- műsor. — 19,10: Harc a fiatalkorúak bűnözése ellen. 6. rész. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Bratislava! zenei ünnepségek 84. — 21,20: Szórakoztató vetélkedő. — 22,00: Ez történt 24 óra alatt. — 22,15: Két ember, egy eset. NSZK bűnügyi filmsorozat. — 23,15: Hírek. 2. MŰSOR 17,35: Hírek. — 17,40: Kerékasztal-beszélgetés. — 18,20: A Hamr. család, 2. rész. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: A szépfiú, szovjet film, 1. rész. — 21,05: Nepali ösvényeik, lengyel útifilm. — 21,30: Időszerű események. — 22,00: önöknek énekelnek. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: A JEDI VISZ- SZATÉR (amerikai) Ea. 1c.: 16, ÍR.SO és 21 óra. Béke mozi: SZABADLÁBON VELENCÉBEN (francia—olasz) Ea. k.: 9 és 11 óra. MARIA- NAP (14 év, .magyar!) Ea. k.: 16, 18 és 20 óra. Móricz mozi: AHANYGYAP JÜ (szovjet) SAKK ^----- * Kikapott a SZÁÉV SE! Nagy meglepetés született a megyei sakkjcsaiaatbajnokság utolsó előtti fordulójóbani. A bajnokj elölt Nyíregyházi SZÁÉV SE kikapott, a negyedik helyezett Záhonyi VSC megállította a megyeszékhelyiek diadalmenetét. A bajnoki cím sorsa így az utolsó fordulóban dől el: a SZAÉV SE—Tiszjavasvári Lombik mérkőzésem. Ha a nyíregyháziak pontot szereznek, ők az elsők. Vereségük esietén viszont a tisza- vasváriak érnek célba! Eredmények : A-osztály: Záhony—Ny. SZAÉV SE 6:4, Mátészalka—Nyírbátor 4:6, Nagykálló—Fehérgyarmat 6,5:3,5, Tisziavasvári—NYVSSC 5:5. Egy eredmény a 12. fordulóból: Nyírbátor—Nagykálló 8:2. A bajnokság állása: 1. Nyih. SZAÉV SE 21, 2. Tisziavasvári 19, 3. NYVSSC 19, 4. Záhony 18, 5. Mátészalka 8, 6. Nagykálló 8, 7. Nyírbátor 6, 8. Fehérgyarmat 5 ponttal, B-osztály: Üjfehértó—Nyh. SZAÉV II. 4:4. A bajnokság állása: 1. SZAÉV II. 14, 2. NYVSSC II. Ili, 3. Üjfehértó 11 ponttal. Az A-osztály bajnoka egyébként részt vehet az OB II-be jutásért sorra kerülő osztályozón, melyre novemberben kerül sor. Háromszázezer márkát követel egy sörgyártól Hans-Peter Brie- gel. az NSZK labdarúgó-válogatott hátvédje, aki jelenleg Olaszországban. a Verona csapatában szerepel. Briegel szerint a sörgyár hozzájárulása nélkül jelentetett meg egy olyan plakátot, amelyen a népszerű játékos egy sörmárkát „magasztal”. Brigel tavaly valóban leszerződött az említett céggel, de a megállapodás idén június 30-án lejárt... A sörgyár szóvivője Briegel szavait cáfolva kijelentette: „A válogatott labdarúgó úgy látszik megfeledkezett arról, hogy a szerződést megújítottuk, mégpedig az ő hozzájárulásával, egészen 1984 végéig.” T. Az MSZMP Szabolcs-Szatmlr megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona utca 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329 Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47, 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: (73) 495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) lb-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: M&dl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dij: egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre egyéni előfizetőknek 400, közületi előfizetőknek 408 forint. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jäger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058