Kelet-Magyarország, 1984. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-15 / 217. szám
1984. szeptember 15. LD ÉS ÉG ; ez a világ - adóink szerint s a keréknek köldöke ; ahol a köldöke, ott a közepe. Azt mondták, Magyarország a világ e.” meséinkben gyakran ta- unk olyan felfogással, a felhők fölött szilárd ozat van és hogy ez az vakítóan fényes. Egy zadai mesemondó arról t, hogy: „A valóságos sak a kiválasztottak pil- itják meg azokban a pillanatokban, amikor 'ílik az ég. Ez a valósá- í pedig óriási nagy fé- •g.” Zagyvarékason ha- felfogás él: „Villámlás- eghasad az ég, és meg- : fölötte a mennyország.” Lajos szamosszegi me- dó 1959-ben arra a kér- re, hogy miből van az útja, így válaszolt: „Az [fogásom szerint tiszta iranybul van az ég bolt- rrul veszek példát, hogy r villámlik és az ember , olyan fényességet lát, i tiszta vont arany. Az di ég, ami ott látszik a láskor.” Tehát szerinte um szétlöki a sűrű leve- get, s ezáltal pillantiia- meg egy-egy csíkot a <ó égboltozatból. De g ér az égigérő fa? Nem il az égbolton? Ami bá- •e így válaszolt: „Nem, Az a sürvített levegőn négyén, az égnek a boltból a valóságos arany van, ott megállót! az érő fának a teteje. De hogy ű még nyőtt vóna ), az az égig érő fa, azért uk bele a mesébe, hogy ; alatt tizenháromszor t el a fa, mert nem tu- hova felegyenesedni, mert az arany égboltot írta beszakítani.” '.ilárd égbolt képzetéhez k az a babonás hiede- , mely szerint nem sza- ázni az eget, mert aki :ja, arra rászakad. Ér- hogy ez a felfogás megütő a szibériai goldokiellett szendergő kudőben temettük el, az oldalban. A já- ött az orvos, a nyo- így rendőr. Egyen- n át őket a mocsa- en. A fiam arccal a rulva feküdt. Volt kés, a zsebében két szersült meg egy le- csitri lánytól. A dok- De a rendőr azt Fjodor Vaszilics, te amit Tairasz Bulba.” jrasz Bulbaként élek nhárom éve. Az el- i az utat sem láttam itt. Milyen pompás n egyszerű mindaz, nyvekben le van ír- az ember csak teng- preng, emészti mast már a síromig a narad ez a kő ... i többi gyerek? íveltem mindet. Szét- melyik merre. Perm- Keletre ... Klava, a lányom írja, hogy t. Amúgy magam Befogadtam ezt az yt. Elleszünk Húsz év óta először d a szivem. Meg né- ával beszélgetek ... tudja-e mondani az lyen volt ez a húsz milyen nehéz most ►ttuk a tüzet. Az ég isztult. Fagyott. Ahol :ább a lomb, a ned- ket jégkéreg vonja kutya lába alatt is gyos avar. zan, Majka, fázol? aholnap itt a tél... as, kissé hajlott einen lépdel előttem, o njég tíz kilomé- an a mocsaras erdőn nál is: „Amikor az istenek kövekből felépítették az eget, az emberek félni kezdtek, hogy az rájuk szakadhat. Az istenek ezért felhővel takarták el az eget az emberek tekintete elől.” Az égbolt, mint sátor A samanisztikus vallási felfogás szerint az ég olyan, mint egy nagyméretű sátor, s ahogy a sátort egy oszlop tartja, ugyanúgy az égboltozat is egy égigérő fára, világfára nehezedik. Ámi Lajos erről így beszélt : „Tanulmányom szerint, ahogy a mesékben van, az égbolt a fődnek a szélire van letéve, mint -egy sátort mikor megépítenek. Azon az alakon áll, mint egy sátor, hogy a fődbe karóval leszegezik. De a világ szélén akkora alacsony az égbolt, hogy a fecske térgyen - állva issza a vizet a fekete gyapáron.” Az a meseformula, hogy „ott, ahol a fecske is térden- állva issza a vizet”, népmeséinkben a mérhetetlen távolságot fejezi ki. De csak Ámi Lajos tudott arról, hogy ez a terület a világ széle, ahol az égi sátor, mielőtt összeérne a földdel, annyira alacsony, hogy a fecske sem tud felállani. De mi az, hogy „fekete gyopár”? Erre a nagy mesemondó így válaszolt: „Hát olyan ződ pázsit. De a ződ is megfeketül, mert az ég hajlata alá besütni nem tud a nap. Hát ott kihajtja a füvet nem ződre, hanem feketére. Azt gyapárnak nevezik azért, mert nem tud megződülni, mert a nap oda az eresz alá nem tud behatolni annyira, hogy megződüljön.” A nap és a hold járása Egy székely mesemondó az ősök hitéről szólva azt mondja: „Az volt az elképzelésük, hogy az égbolt valami sátorforma, ami leborítja a vizet, keleten és nyugaton es, úgy, hogy ott volt a világnál-: a két széle. A vízből kel fel a Nap és a vízbe szentül el. A Hold es ugyancsak a Nap járása szerint a vízből kel és a vízbe szentül. A csillagok az égen vannak és mikor sötét van. akkor csak kifényesednek.” De mit mondott erről Ámi Lajos, a mi szamosszegi mesemondónk? „Kérdezi sok ember: hogy létezik az, hogy feljön a nap keletrül és lemegyen nyugat- rul; a másik reggelen szintén keletrül bújik fel a maga helyén? Ennek megvan a forgása! Amikor a nap elmegyen a világ végire, akkor bebújik a főd alá a vízbe és ott lefürödi magát, majd a főd alatt visz- szajön keletre. így reggel me- gént a helyén van és már onnan neki azt az utat kell megtenni, amit egy éjjelen megtett. Azért megyen a főd alatt a vízbe, hogy a nappali bűnt, amit ű magára vett — a rossz emberek átkait neki meg kell mindet hallani — dehát azt lemossa magárul abba a vízbe. Ügy forog a nap a főd alatt, meg az égbolton, mint egy kereket gondol el az ember magának. A holdvilág is a vízbe megy le! Az is megkerüli a világot, amerre neki szolgálatot kell teljesíteni.” Tehát a hold ugyanolyan körforgást végez, mint a nap. Amikor a nap lebukik nyugaton, akkor kél fel a hold keleten. Amikor az öreg mesemondók elbeszéléseit hallgatjuk földi világunk „berendezkedéséről”, formájáról, az égitestek működéséről, rá kell jönnünk arra, hogy az ilyesfajta megnyilatkozások egyáltalán nem egyéni elgondolások, hanem egy ősi, a honfoglaláskorig visszavezethető, sámánisztikus világkép-koncepció maradványai. ' ■ Markánsabb arculat A Szemle ez évi számairól Ha kötetlen beszélgetésen, vagy hivatalos „tárgyaláson” szóba került a Szabolcs-Szat- mári Szemle, a megye negyedévenként megjelenő folyóirata, leginkább azt vetették a szerkesztők szemére: egy kicsit arc nélküli a folyóirat. Nem rajzolódnak ki markánsan azok a vonások, amelyek a témaválasztásban, a megírás stílusában és színvonalában, szerkesztésében, külső megjelenésében sajátos, egyedi jelleget kölcsönöznek neki. Sok hasznos tanulmány, gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális téma jelent meg az évek során a folyóiratban — hozzájárulva a megye szellemi életének, vérkeringésének frissítéséhez, a hagyományápoláshoz, vagy éppen a megyén, vagy országon túli kitekintéshez. Mégis, ezek megjelenése inkább esetlegesnek tűnt. Elég sokszor a különböző tanácskozások, rendezvények beszámolói, az ott elhangzott megnyilatkozások kaptak helyet a Szemlében, ami nem baj, de ez olykor csökkentette a folyóirat frisseségét, életszerűségét. És nehézzé is tette egyszer-másszor az olvasását, márpedig a nem titkolt cél, hogy minél többen — elsősorban értelmiségiek, de más foglalkozásbeliek is — rendszeresen forgassák, használják a megye egyetlen folyóiratát. Sőt, mint szerzők is vegyenek részt a folyóirat munkájában. Az is a vitatémák közé tartozott — nem egyszer csaptak össze körülötte az érvek és ellenérvek — vajon nem kelle- ne-e a Szemlét tisztán irodalmi, kritikai folyóirattá tenni, hisz a megyében is vannak az irodalom művelésével foglalkozók „kezdő” és „haladó” fokon egyaránt. Eközben a Szemle élte a maga ,,folyóirat életét”. Nem hivatásos szerkesztői — a folyóiratot nem főállásban szerkesztik — viszont megtartva a saját koncepciót — de figyelve a megjegyzésekre, olvasói véleményekre, az élet változásaira — úgy tűnik, hozzáláttak a sokat emlegetett profil megrajzolásához. Ez különösen az ez évi három számban érhető tetten, ahol mindinkább a megye társadalompolitikai életét, változásait tükröző tanulmányok, interjúk, cikkek láttak napvilágot. Néhány markáns kontúrral jelezve az olvasónak, hogy ezek lennének a „főcsapás irányai”... Melyek ezek? Az idei első számban egy teljes blokkot közölt a Szemle a közigazgatás átszervezésével járó társadalompolitikai kérdésekről. Ebben éppúgy helyet kaptak napi és praktikus közigazgatási szakkérdések^ elemzések, prognózisok vírjö- vőre, mint történeti jellegű munkák. (Csatári Ernő: Köz- igazgatásunk új rendszere, Kőrössy Kálmán: Nyíregyháza új szerepköréről, Beszélgetés Kövendi Lajos mátészalkai városi tanácselnökkel. Hársfalvi Péter: Búcsú a járási igazgatástól.) Nem öncélú megnyilatkozásokat olvashattunk a sok tízezer embert érintő kérdésekről, amelyeknek megvannak gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális vetü- letei. E koncepció továbbélését olvashattuk a 2. számban, ahol Szilágyi Imre az aktív korú népesség gazdasági és társadalmi helyzetének alakulását vizsgálja, Héczei Béláné a munkásosztály jellemzőit elemzi, Hajdú Bertalanná a szövetkezeti parasztságról, Cservenyák László a megye diplomásairól adja közre megfigyeléseit. Ide tartozik Hagymási József a kereskedelmi ellátást, Bodnár Lóránt a megye egészségügyét vizsgáló tanulmánya is. Nem túl nehéz észrevenni, hogy e fajsúlyos témák nem nagyon kínálják a szerzőknek a színes, olvasmányos, netán meghökkentő feldolgozási formákat. Itt-ott bizony, kár titkolni, nem éppen olvasmányosak e tanulmányok, sok bennük a szám, a táblázat, a tudományos ízű megfogalmazás. Mégis, az írások nagy többsége az átlagos tájékozottságú olvasóinak is sokat mond, a felsorolt tények, példák életsze- rűek, napi gondjainkra, tennivalóinkra „felelnek”. S a napokban már kézbe vehették az ez évi 3. számot is, amelyben folytatódik a megye társadalmi, politikai és szellemi életében meghatározó jelenségek és változások felmérése, jelzése. A 3. számban Vargáné Kánási Erika a műszaki értelmiségről, Simon Gézáné—Fazekas Árpád a számítástechnika és a gazdaság kapcsolatáról, Mikó Adám a számítástechnika záhonyi alkalmazásáról, Kerekes Imre, a KEMÉV- beli műszaki fejlesztésről, Scholtz Béla az MTESZ tevékenységéről fejti ki véleményét. Mindezek szinkronban vannak azokkal az országos társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális kérdésekkel, amelyek megvalósítása nem lehetséges megyei keretek között, szükséges a kitekintés, a saját magunk, Szabolcs-Szatmár elhelyezése az ország „térképén”. De a tennivalók javát az itt élőknek keli kidolgozni. Ezekhez nyújtanak fogódzókat, adnak gondolatokat a folyóiratban megjelent tanulmányok. A hagyományápolás nem új erénye a Szemlének, eddig is nagy figyelmet szentelt minden szellemi munkának, ami a megyéről szól, vagy amiből a megye profitálhat. Az 1984. évi számok azonban tovább mélyítették a hagyományápolás körét és látószögét. A korábbi években is ki-kitekintett a Szemle — megyénk fekvéséből eredően is — a környező szocialista országokban megjelenő magyar anyanyelvű irodalmi, művészeti értékekre és azok bemutatását is fontos feladatának tekintette, így van ez most is, amikor az idei számokban a frisseség igényével közre adja a kárpátontúli magyar líra legújabb alkotásait, bemutatja olvasóinak az Ungváron élő magyar költőket, írókat. (A Kárpáti Kalendárium 83- as számáról Margócsy Klára, Bállá László legújabb regényéről M. Oberländer Erzsébet írt.) A minden negyed év második hónapjában megjelenő Szemle ma már az ország szinte minden pontjára eljut, hírt ad a megye szellemi életének fejlődéséről, törekvéseiről. Volt időszak a fo- lyóirat életében, amikor a j szerzők többsége fővárosi, f vagy más városokban élő . ember volt. Új abban viszont, ! mintha kevesebb országos szaktekintéllyel találkoznánk a hasábokon, aki tud hasznosat, fontosat mondani megyénknek, vagy megyénkről. Természetesen az egészséges arányok megtartása mellett, j hisz a Szemle elsősorban az í itt élő értelmiségiek — és i más foglalkozásbeliek — ! közéleti, társadalompoliti- < kai fóruma, s mind jobban teljesíti ezt a küldetését. Figyelemre méltó egyebek mellett az is, hogy az irodalom nyomonkövetésével együtt a képzőművészeti alkotásoknak is állandó tárlatlehetőséget ad a Szemle, és nemcsak a már ismert — és elismert — művészektől közöl alkotásokat, hanem azoktól is, akik még az „előszobájába” érkeztek a művészeteknek, de munkáikra érdemes és szükséges figyelni. Természetesen az ez évi számokban is találunk olyan írásokat, ijesztően száraz és csak a szakmai füleknek érthető tanulmányokat, amelyek bekerültek a Szemlébe, s melyekről olyan érzésünk támad, mintha anyagszűkében lenne a szerkesztő bizottság. A szerzői gárda további gyarapításával, a két főiskola mellett a nagyobb kulturális, politikai, tudományos és más intézetek munkatársainak felkérésével, s egy-egy országos szaktekintély megszólaltatásával talán tovább növelhető a Szemle népszerűsége, olvasóinak tá- i bora. Páll Géza Takáts Gyula: Diófacsonk, örökzölddel öcsémé volt az egyik, enyém a másik. Hatalmas törzsük átnyúlt teraszra és a házig. Egy nap ültettük ketten és lettek óriási fák. Nagyobbak, mint a ház. Két bolygó, zöld világ. Pályájuk szemközt, de eggyé hangolva rendszerük keringtek az óriás diók, az égig nyúlva föl velünk. Ledőlt harsogva az egyik, az oszlopokra csapva le ... Váratlan, mint vihar, öcsém is ment vele. Nikláról hoztam törzsire örökzöldet... Éljen tovább a csonk, akár egy vers ... Egy Berzsenyi ... s már ketten néznek ... Ok állnak ott. Simái Mihály: Veronika kendőjére a lét lebegtetése egyébként egyszerű hiszen mi ketten együtt voltunk s vagyunk a Mű mint két szélét a sebnek mely sisteregve nő egymásig összehegeszt s szétroncsol az idő úszó lebegő tárgyak mintha egy űrhajón örülsz a súlytalanságnak táncolsz az ujjamon sorsolhat újra sorsot mind kinek sorsa van — micsoda kaland — mondod s fölszálisz velünk lecsonkolt deres sámsonhajam il Miklós fordítása Erdész Sándor
