Kelet-Magyarország, 1984. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-15 / 217. szám

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1984. szeptember 15.^ Kedves Fábiánék! A nyáron, amikor utoljára jártam Csengerben, nem sok időnk volt beszél­getni sem Veled, Laci, sem pedig édes­apáddal. A helytörténeti kiállítás meg­nyitója nem volt alkalmas hosszasabb társalgásra, hiszen egy percre nem áll­tatok meg — mindenütt találtatok vala­mi igazítanivalót, helyretenni egy mán­gorlót vagy éppen a nagyszerűen sike­rült parasztszoba berendezésén javítani ezt-azt. Aztán jöttek a vendégek — ma­gas helyekről is — és persze, minden­kinek volt kérdése. A legelső az, ami az enyém is volt: „Nahát, ezt mind Ti csináltátok?!” A válasz szerény bólintás volt az idő­sebb és az ifjabb Fábián László részé­ről, persze, nyomban hozzátéve — mi magunk, de nem magunkban ... Sokat segített a falu. Kaptatok tárgyakat, írott vagy képes emlékeket sok-sok csenged embertől, segített a helyi nagy­községi tanács, hiszen — igaz, hosszú vajúdás után — méltó helyet adott a kiállításnak; közreműködött ^gz áfész, a termelőszövetkezet, a csenged cipőüzem és még sokan mások. Az alapot azon­ban a Fábián család teremtette meg: a már nyugdíjas gimnáziumigazgató és két pedagógus fia Nem áll szándékomban újra szembe dicsérni benneteket, épp eleget ámul­doztam azon a profi szintű munkán, amit végeztetek — legyen ez már a szakemberek dolga. Néhány megjegyzé­sem lenne viszont — már nem csak a csenged falutörténeti kiállításokról, ha­nem inkább annak ürügyén. Nemrégiben alkalmam nyílt szót vál­tani néprajzos szakemberekkel. Érdeke­sen alakult beszélgetésünk, hiszen én vállaltam az „ördög ügyvédje” szerepét, ami köztudottan nem hálás dolog. Én voltam ugyanis, aki váltig állítottam, hogy túl sok a csak nevében „múze­um”, az ilyen-olyan helyi kiállítás or­szágszerte, hogy nem kell ezekből any- nyi, legyenek inkább pénzzel jobban támogatott, jobban fölszerelt szép mú­zeumaink a nagyobb városokban. Szét­aprózódnak az erők, ha egy-egy kisvá­ros vagy éppen község állandó kiállí­tást rendez be. Az „ellenfeleim” azt állították: nincs igazam. Igenis szükség van a falvak­kisvárosok helyi kiállításaira! Ezekben — néhány lelkes helyi ember keze munkájával — tovább él a település múltja. Márpedig ha a múltunkat ala­posabban ismerjük — a jövőnkön is könnyebben igazítunk ... Már jeleztem az előbb, hogy a ma­gam véleménye ellen korteskedtem a vitában — csakis azért, mert hallani akadam a hozzáértők érveit. Azokat az érveket, melyek — s ez is tudott dolog — nem mindig egyeznek szakmai ber­kekben sem. Aztán persze úgy ért vé­get a társalgás, hogy teljes volt a véle­mények egyezése: kell, nagyon is kell a helytörténeti emlékek ápolása, a kisebb- nagyobb gyűjtemények kiállítása — akár minden faluban! Nem sorolok én itt érveket — már csak azért sem, mert ez a nyílt levél nem enged nagyobb terjedelmet... Inkább elmesélek egy szép jelenetet, melyet ama emlékezetes csenged meg­nyitón láttam. A hivatalos vendégeken kívül szép számmal vettek részt a kis ünnepségen csenged lakosok is. Szívet melengető volt egy fehér hajú bácsi néhány „mű­soron kívüli” szava: megköszönte min­denkinek a fáradozást (főképp a Fábi­án családnak), mert mint mondta, na­gyon kell ez a kiállítás — ez is a haza­szeretetre nevelés kiváló módja egy faluban! Aztán bent, az egyik terem­ben két idős férfi állt egy sarokban. Régi csengeri fényképek előtt beszél­gettek — szinte gyerekes örömmel uj­jongtak föl egy-egy ismerős, azóta tán rég el porladt arc láttán, majd meg- csöndesedett szóval emlékeztek bará­tokról, szomszédokról, eltűnt ódon há­zikókról ... Ehhez nincs mit hozzáfűzni — leg­feljebb az ámuldozó gyerekarcokról le­hetne még beszélni, mint a másik (ta­lán még fontosabb) pólusról. Úgy hiszem, nem azoknak kell ma­gyaráznom, akik szerte a megyében hasonló ügyben fáradoznak ... Kitartást — és minél több hivatalos vagy nem hivatalos segítséget — kíván­va maradok baráti üdvözlettel: a fiatalok érvényesüléséről A A MEZŐGÉP a megye egyik legnagyobb w vállalata. KISZ-titkára szerint milyen jövőt lát maga előtt egy fiatal szak­munkás, aki még éppencsak most is­merkedik egy ilyen nagy gazdasági szervezettel? — Azt láthatja, hogy lehet szép dolgokat létrehozni, az egymilliárdos árbevétel ko­moly munkát takar. Aránylag rövid idő alatt megduplázódhat a szakmunkás órabé­re, tehát 14 forintról akár 28—30 forintra is emelkedhet. Azt is hamar meg lehet tudni nálunk, hogy aki akar, tanulhat, a szakmát- jában is, de azon túl is. Van például olyan jogászunk, aki lakatosként kezdte, s végig a vállalat segítségével tanult. Természete­sen az eredeti szakmához kapcsolódó to­vábbtanulás a jellemző. Nem kell sok idő ahhoz sem, hogy kitűnjék: nálunk elég sok a fiatal vezető. Munkahelyi csoportvezetőtől kezdve gyáregységi üzemvezetőn át a nagy- vállalati osztályvezetőig a többség harminc­negyven év közötti, de tőlük fiatalabbak is vannak. Azt is észre lehet venni, nem attól függ a megvalósítás, hogy egy jó ötletet hány éves dolgozó javasolt, hanem attól; életrevaló-e a téma- Tehát szerintem nem lehet rossz benyomása nálunk egy most kezdő fiatalnak. Mégis nagy vérveszteségeket szenve­dett el mostanában a MEZŐGÉP; elég sok szakember, köztük fiatal lépett ki... — Ez is igaz, de az ellentmondás csak lát­szólagos. Néhány jelentős í'orgácsolóüzem lé­tesült a közelmúltban, s ezek „felszippan­tották” a környékük szakembereit. Nyilván­való, ha az üzem helyben van, nem kell in­gázni, s esetleg nyolc forinttal magasabb órabért kínálnak — nem mindenki áll el­lent, s mi is tudjuk: csupán az öntudatra és a hűségre hivatkozni ma nem elég. Igyek­szünk természetesen versenyben maradni, de az ismert szigorú bérszabályozás 20—30 százalékos béremelést nem tesz lehetővé, míg egy induló kisüzem 20—30 fős gárdájá­nak az anyavállalat teremthet kedvezőbb induló feltételeket. Az elvándorlások ellené­re is változatlanul jelentős a törzsgárdánk s nem kis létszámokról van szó. Nyolc gyár­egységünkben, két és fél ezren dolgoznak, s a létszám fele fiatal. Persze nem is gazdasági kérdésekre akarok választ kapni — bár a perspek­tíva és a fizetés alapvető —, hanem a KISZ-munkáróI, annak lehetőségeiről. Ez a kollektíva háromszor kapta meg a Kiváló KISZ-szervezet címet és négy­szer a KISZ legmagasabb kitüntetését, a Vörös Vándorzászlót. Azt jelenti ez, hogy gondok nélküli a szervezeti élet, ifjúságpolitikai munka? — A nagy nyilvánosság elé rendszerint az eredmények, a kitüntetések kerülnek, a hoz­zá vezető útról, a kudarcokról ritkábban kérdeznek. Pedig ilyenek is vannak, bár a mi helyzetünk jobb az átlagosnál. Ennek egyik oka, hogy jók az alapjaink. 1957-ben a me­gyében másodiknak, Nyíregyházán elsőnek alakult a mi KISZ-szervezetünk, s egy jó kollektívát jó titkárok fogtak össze. Kedvező az is, hogy o szakmai vezetők többsége is érzékeny a közélet, az ifjúsági munka iránt, többségük maga is volt ifjúsági vezető. így aztán megértik a problémáinkat, és segíte­nek. Ha tehát van kezdeményezés, nálunk nemigen „akasztják el”. Mindemellett ne­künk sem jönnek ingyen az eredmények, hi­szen végül is ugyanabban a nagyobb kö­zegben dolgozunk, mint bármelyik más KISZ-szervezet. A mi fiataljaink legtöbbjé­nek is gond a lakás, ugyanúgy leköti a pénzszerző munka a szabad időt is, s egy­általán: nem valamiféle kiválasztott fiata­lok dolgoznak nálunk. ^ Mi hát a „titok" nyitja? — Titok tulajdonképpen nincs, csupán ar­ról lehet szó, hogy hosszabb távon sikerült olyan helyzetet teremteni, amelyben sok fiatal felismerte a KISZ-tagságban rejlő személyes érdekeltséget. Első hallásra talán furcsának tűnhet egy ilyen kijelentés, amit rossz esetben követhet egy kérdés: talán ér­dekből KISZ-tagok a fiatalok? Szerintem ez megközelítés kérdése, hiszen minden szer­vezetbe valamiért lé^ be az, aki elszánta magát a tagfelvételi kérelem kitöltésére. Az pedig nem lehet baj, ha egy fiatal felismeri azt az érdekét például, hogy neki jó, ha el­kötelezett társak között vállal valami pluszt a munkája mellett. Az is jó, ha sok újat hall a szűkebb és a tágabb világ dolgairól. Az sem haszontalan, ha megtanul több em­ber előtt beszélni, vitázni, érvelni, ha elsa­játítja a szervezés módszereit, ha megtanul­ja, hogyan kell másokat képviselni. Nyilván­való, hogy ily módon a fiatal „többet ér”, ha­„I nagy nyilvánosság elé rend­szerint az eredmények, a kitün­tetések kerülnek, a hozzá vezető útról, a kudarcokról ritkábban kérdeznek. Pedig ilyenek is van- nak...“ marabb kaphat nagyobb megbízatást gaz­dasági munkaterületen is­Mindez igaz, de manapság mégis gyak­ran halljuk: nehéz társadalmi tevé­kenységet, közéletet szervezni, mert mindenki hajt a pénzre. Egy jó szak­munkás pedig hamar pénzre tudja vál­tani ismereteit a szabad időben is ... — Az igaz, hogy sokan panaszkodnak, és az is, hogy sokan hajtanak a pénzre, de az áLtalánosítás nem helytálló. Mi például tud­tuk azt, hogy a válla,lati gazdasági munka- közösségek is ugyanazt az időt hasznosítják, s nagyrészt ugyanazokkal a tagokkal, mint a KISZ-szervezetek, mégis támogattuk a vgmk szervezését. Nem közömbös ugyanis számunkra, hogy dolgozóink mennyire kö­tődnek hozzánk, tehát aki keresni akar, az nálunk kereshet-e a plusz munkájával. Az sem igaz, hogy mindenki hajt a pénzire. Ná­lunk nagyon sok olyan negyven év körüli jó szakember dolgozik, aki nem vállalt munkát a gmk-ban, pedig hívták is. Van ugyanis lakása, telke, autója, megalapozta az életét, s értékeli a szabad időt, a családjával töltött órákat, a kirándulást, netán a kulturális programot. Nyilvánvaló azonban, hogy más a helyzet azzal, aki lakásra, kocsira gyűjt. S ezek éppen a fiatalok. Ennek ellenére nem reménytelen annak a helyzete sem, aki KISZ- es programot szervez ... 0 ... csak éppen nem mindegy hogyan ... — Természetesen. A legfontosabb, hogy mindenkinek testreszabott feladata legyen, olyasmi, amit kedvvel lehet csinálni. Semmi kivetnivalót nem találok abban sem, ha ugyanazt a rendezvényt három különböző fiatalnak háromféleképpen ajánljuk. Példá­ul így: „gyere el, utána zene lesz, meghall­gathatod az Omega új számait”. Vagy: lá­nyok is lesznek, találkozhatsz Évával, lát­tam legutóbb is jót beszélgettetek.” De már­kát adhat az előadó neve is. Ha nem igyek­szünk minél több emberrel szót váltani, csak egyszerűen kiírjuk a hirdetőtáblára. hogy előadás lesz, ne csodálkozzunk, ha kong a terem. Mindenesetre számításba kell ven­ni, hogy nemcsak a KISZ az egyedüli, amely ma elfoglaltságot ad a fiataloknak ... A Gyakran kerül szóba, hogy néha a bő- ^ ség zavarával küzdünk, sok a rendez­vény. Valóban sok? — Fennáll a veszélye, de figyelembe kell venni, hogy csak ' azok számára sok, akik mindenben részt vesznek. Mi azt az elvet követjük, hogy nem kell sok rendezvény, de amihez a KISZ a nevét adja, az élményt adó legyen. A programok többséget pedig szer­vezzék a szakkörök, klubok, kisebb közös­ségek, ahol az érdeklődési kör alapján ala­kulnak a kollektívák. Azt biztos, nem unják, mert aki szeret például modellezni, az akár mindennap szívesen tölt egy-két órát a mo­dellezőklubban. Nem elég fiatalosak a rendezvények — ^ — hangzik el sokszor a summás érté­kelés. Mi lehet ennek az alapja, meny­nyi az ítéletben az igazság? — Én is hallottam ilyen véleményeket, sőt azt is: másoljuk a párt módszereit, ho­lott nem biztos, hogy a tizenéves KlSZ-esek- nek úgy kell szervezni a KlSZ-programo- kat, mint a jóval idősebbeket tömörítő párt— alapszervezeteknek. Ezzel az általánosítással sem lehet egyetérteni. Kétségtelen, hogy vannak bizonyos formaságok, amelyeket időnként kívülről is, de a tagság köréből is kritizálnak. Szerintem azonban egy taggyű­lésnek, még inkáb egy hosszabb távot átfo­gó beszámoló taggyűlésnek vannak formai követelményed is, amit meg kell tartani. Sőt a beszámolót is célszerű leírni. De nem min­den rendezvény ilyen szabályozott, s nem lehet általánosítani egyetlen rendezvénytípus alapján. Feltételezem, hogy aki részt vett már KISZ politikai vitakörön, Ifjú Gárda­foglalkozáson, KISZ-csoport megbeszélésen, nem mondja, hogy azok is „öregesek”. A Ez már összefügg a közszereplés módjá­val. Mennyire közéletiek ma a fiatalok? — A kép még vállalati méretben is na­gyon változó. Van, aki hamar megszokja a szereplést, jól elő tudja adni a mondandóját, idegen helyen vagy nagyközönség előtt is jól feltalálja magát. Nekik könnyebb. De hadd mondjam meg, nekem is van lámpa­lázam, ha négyszáz ember előtt kell beszél­ni. Ezt is, mint mindent, gyakorolni kell, s mi fórumokat teremtünk hozzá. A Tulajdonképpen hol tűnhet ki ma egy fiatal, hol figyelhetnek fel egy tehetsé­ges fiúra, lányra? — Rengeteg helyen, mindenekelőtt a mun­kahelyén, mert az alapvető, hogy a munkát jól el kell végezni. Vannak intézményesen szervezett lehetőségek is. A Fiatal Mérnö­kök, Közgazdászok Tanácsa (FMKT) jó le­hetőség a tehetség kibontakoztatására, hi­szen a témacsoportok vállalati vagy annál magasabb szintű feladatokon is dolgozhat­nak. A Ki minek mestere? versenyeken a szakma legjobbjai nemcsak üzemi, hanem megyei, országos sikereket is arathatnak. Az Alkotó Ifjúság keretében a legjobb ötleteket s szerzőiket karoljuk fel. De kitűnhet a fia­tal az ifjúsági klubban, a vitakörben, ma­gában a KISZ-alapszervezetben. Amiben talán többet lehetne tenni, az a kiemelkedő teljesítményt nyújtók propagálása. A A MEZÖGÉP-nél sok a fiatal műszaki szakember. Hasonlók-e az itteni gondok az országoshoz, amelyről egyre többet hallunk az utóbbi időben? — A gondok elsősorban anyagi természe­tűek: fizetés, letelepedés, lakás. Ezekben nagy általánosságban o mi lehetőségeink sem jobbak az országosnál, tehát azok a gondok ránk is jellemzőek. Van még egy dolog, ami gyakorta szóba kerül: kapnak-e a képzettsé­gükhöz, felkészültségükhöz méltó munkát a fiatal mérnökök. A mi gyakorlatunk — sze­rintem — jobb, nemcsak feladatot, hanem vezető beosztást is viszonylag hamar kap­nak a jól képzett fiatal szakemberek. — Ami az anyagiakat illeti, a mar emlí­tett vgmk révén próbálunk segíteni. Sok mérnök, technikus, jól képzett szakmunkás alkot teamokat, csoportokat. Különösen a műszaki fejlesztésben, a technológián vált be ez a forma. Gyorsabban, s olcsóbban ké­szülnek el a fontos tervek, mint a nagy ter­vezőintézeteknél, s eddig a minőséggel sem volt baj. Az pedig, hogy jó esetben a fiatal szakemberek meg tudják duplázni havi jö­vedelmüket — hozzájárul a stabil szakem­bergárda kialakulásához, a folyamatos to­vábbképzéshez. A Szóba került beszélgetésünk során a lakásgond. Ebben történt-e már valami, ami a megoldás felé mutat? — Frontáttörésről nem beszélhetünk de történt kedvező változás. Részben jó kap­csolatokat ápolunk a tanácsokkal. A társa­dalmi munka és más együttműködés révén a városokban a vállalat dolgozói hozzájut­hatnak különböző típusú lakásokhoz. Nyír­egyházán részt vettünk a lépcsőzetes lakás- hozjutás kidolgozásában és az új minigarzo­nokból a mi dolgozónk is kapott. Úgy gon­dolom, ez a kísérlet, amely a megyeszékhe­lyen most indul, a KISZ tekintélyét is nö­veli. Arról van szó, hogy a jogos lakásigény­léssel rendelkező fiatalok közül a KISZ vá­lasztja ki azokat, akik a kulcsot kapják. Most például 450 jelentkezőből 120-at. Nyilvánvaló, hogy a mozgalmi, a közösségi munkában is többet vállalókat részesítjük előnyben. A Végül egy személyes kérdés: hogyan w lesz ma valaki KISZ-bizottsági titkár egy nagyvállalatnál? — Az én szakmám esztergályos. 1970-ben tettem szakmunkásvizsgát, s a MEZÖGÉP- hez kerültem. Később műszaki rajzoló let­tem, az érettségi mellé megszereztem a technikusminősítőt is. A következő lépcső a szerszámkészítői kinevezés volt, 1980-tól a gyártóeszköz-gazdálkodási csoport vezetője vagyok. Az elhelyezkedésnél leginkább a labdarúgás játszott szerepet, részben azért jöttem a MEZÖGÉP-hez, mert ilt akkor jó focicsapat volt. Ez volt az első kötődés. A KISZ-ben lépésenként haladtam. Előbb a KISZ-csoportvezető, majd műszaki alapszer­vezeti titkár lettem, ahol négyszer választot­tak újra. Két éve került szóba, hogy a bi­zottság titkárának jelölnek, s akkor — kí­sérleti választási formában — nem küldött- értekezleten, hanem valamennyi KISZ-tag részvételével választottak meg. Most vagyok 33 éves. £ — Köszönöm a beszélgetést. Marik Sándor Hagy László KISZ-bizottsági titkárral

Next

/
Oldalképek
Tartalom