Kelet-Magyarország, 1984. augusztus (44. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-15 / 191. szám

1984. augusztus 15. Kelet-Magyarország 5 I Kelet­I nfaayanrszágjj [ KÉPEK I Szálöt éy 4 századfordulón el­adó lány, az első világháborúban már több gyermekes csa­ládanya volt Németh Ká- rolyné, Tamók Eszti né­ni, aki 1879. augusztus 15-én látta meg a nap­világot a gávai száraz­molnár házában. A nagy világégés előtt tíz évvel, 1904-ben ment férjhez Németh Károly vasúti pályamesterhez. Három gyermeket nevel­tek fel együtt. A vasútnál dolgozott, mint lakatos, legidősebb fiúk, Károly is, aki már lassan húsz éve nyugdíjas. A második vi­lágháborúban eltűnt fia­talabb fiú szintén a vas­út kötelékébe tartozott. A születésnapi ünnepségen a nyíregyházi Gyöngyvirág utcában így számítanak a vasút képviselőire, de je­lezte érkezését a Vöröske­reszt és a tanács képvise­lője is. A leszármazottak közül várják a külön élő fiúgyermeket, a négy déd­unokát és a nemrég szü­letett ükunokát. Eszti néni hallása és lá­tása meggyengült. De ko­rához képest jó egészség­nek örvend, Szabolcs- Szatmár legidősebb lakó­jaként. Boldog születésnapot! (horváth) Pihenőszobát alakítottak ki a nyíregyházi Kelet Áruházban a bejárók számára. Űttörőyezetők felkészítése E héten összesen hatszáz megyebeli úttörővezetö vesz részt azon a felkészítésen, melyet a Sóstón tartanak. A csapatvezetők és más úttörő­vezetők előadásokat hallanak az ifjúsági mozgalom kérdé­seiről, a párt oktatáspoliti­kai határozatának végrehaj­tásáról, az elkövetkező út­törőév feladatairól. Emellett KITÜNTETÉSEK, Augusz­tus 20. alkalmából a kiemel­kedő munkát végző szakszer­vezeti tisztségviselőknek, népművelőknek adtak át ki­tüntetéseket a SZOT székha­zában. Ligeti László, a SZOT alelnöke szabolcsi dolgozók­nak is adott át kitüntetést. „Szocialista Kultúráért” ki­tüntetést vehetett át Mester Zoltán, az SZMT Móricz Zsigmond Művelődési Házá­nak igazgatója, és Kiváló Munkáért kitüntetést kapott Erdélyi Tamás, a SZAVI- CSAV dolgozója, a HVDSZ megyei bizottsága informáci­ós csoportjának vezetője. Vásárhelyi Pál Építőipari Szak­középiskola (Nyíregyháza, Vas­vári Pál u. 16.) LEVELEZŐ TA­GOZATI RENDSZERŰ TECHNI­KUSKÉPZÉST INDÍT 1984. szep­temberben. Jelentkezhetnek azok a dolgozók, akik magasépítő­ipari szakközépiskolai érettségi­vel rendelkeznek. A képzési idő 26 hét. Jelentkezni lehet: az is­kola által adott jelentkezési la­pon szeptember 1-ig. A Bólyi Mezőgazdasági Kombinát ajándéka, Trischler Fe­renc szobrászművész alkotása díszíti az ország legfiatalabb községét: Sátorhelyet. A Termékenység című nagyméretű bronzszobor egyben a község első köztéri szobra Is, ame­lyet a régi cselédházak helyén áUítottak fel. Panama A Csendes-óceánt és az Atlanti-óceánt összekötő 82 kilométer hoszú vízi utat 1881-ben kezdték építeni. Ma hetven éve, 1914. augusztus 15-én indult meg rajta a kereskedelmi forgalom. Az átkelési díjból származó bevétel ma is dollármilliókat tesz ki. Híressé, pontosabban hírhedtté mégsem a kereske­delmi és hajózási jelentősége tette, hanem az 1890-ben kirobbant és róla elnevezett korrupciós bűnper. A csa­torna építésére alakult részvénytársaság tönkrement, és a csődper folyamán kiderült, hogy megelőzően óri­ási összegeket költött magas rangú állami tisztségvise­lők megvesztegetésére. Ez a botrány vetett fényt a nagy nyilvánosság előtt egy állami vezetők megvesztegethe­tőségére, korruptságára. Ezután vált divattá a hivatalos személyek lefizetését, a közpénzzel történő visszaélése­ket, nagy államközi csalásokat panamának nevezni. Ismerünk tehát Panamát — mint országot —, fő­várost, földszorost, öblöt és botrányt. A szót talán a legutóbbi, kisbetűs értelmezésben használjuk ma a leggyakrabban, (h. m.) Gondot jelentett eddig, hogy munka után a vidék­ről bejáró áruházi dolgo­zók a vonatok-buszok in­dulásáig gyakran nem tudták kulturált körülmé­nyek között eltölteni ide­jűket. Ezért hozlak létre a közelmúltban az áruház legfelső szintjén a pihenő­szobát, ahol olvashatnak, beszélgethetnek, tévét nézhetnek a dolgozók. (Gaál Béla felvétele) megbeszélik a mozgalmi munka továbbfejlesztését, a gyerekek tevékenységének kiszélesítését, az úttörőélet színesebbé tételének gond­jait, lehetőségeit. A kezdő úttörővezetők számára külön konzultációkat is szervez­nek, hogy alaposabban ké­szülhessenek az előttük álló munkára. ★ A ruhaipar gyártmány- fejlesztésének kérdéseiről, az ehhez szükséges vállalati szervezet korszt .űsítéséről esik szó a Textilipari Mű­szaki és Tudományos Egye­sület szabolcsi csoportjának rendezvényén au usztus 16- án. A szakemberek tanács­► kozását a nyíregyházi házi­ipari szövetkezetnél rende­zik. Lobogónuk fel a házakat! Közeleg augusztus 20., azért a Nyíregyházi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsá­ga és a Hazafias Népfront városi elnöksége kéri a la­kosságot, az üzemeket, intéz­ményeket, hogy alkotmá­nyunk ünnepe tiszteletére lobogózzák fel a házakat és középületeket. ★ Divatbemutatót rendez­nek augusztus 17-én, pénte­ken este a sóstói ifjúsági parkban. Este nyolckor — a Neoton együttes koncertje előtt •— a közönség az őszi­téli divat új darabjaiból kap ízelítőt. leAnyvAllalatként kívánja üzemeltetni a jövő év elejétől a szolgáltató üze­meit a nyíregyházi Divat Ru­házati Vállalat. A szervezés­hez hozzáláttak, így várha­tóan nem lesz akadálya an­nak, hogy a megyében mű­ködő 8 méretes szalon új formában végezze a munká­ját. ic Viharos szél rongálta meg a szép kastély tetőszer­keztét idén tavasszal Gáva- vencsellőn. A művelődési háznak berendezett patinás épület helyreállítását a helyi költségvetési üzem vállalta, s hamarosan befejezik a munkát. KEZDŐDIK AZ ALMA­SZEDÉS a nyíregyházi főis­kolai .tangazdaságban is. A tervek szerint a gyümölcs zömét szeptember második felében rakják ládába a kö­zel négyszáz hektáros terü­let fáiról. A minőségi alma többsége — mint eddig is — határainkon túl talál vevőre.-A A héten több zöldségfé­le és gyümölcs feldolgozása kezdődik meg a Nyíregyházi Konzervgyárban. A zöldbab és a sárgabarack után folya­matos az őszibarack befőzé­se. Már ezen a héten elkez­dik a paradicsom és a papri­ka feldolgozását is, ame­lyekből hagyományosan több­féle termék készül. Felké­szültek a konzervgyáriak az almaszezonra is: az első szál­lítmányok a hét végén ér­keznek a termelőszövetkeze­tekből. A Nyíregyházi Városi Tanács VB. Műszaki Osztálya felvesz műszaki, építőipari számviteli főiskolai végzettségű és közgaz­daságtudományi egyetemet vég­zett dolgozókat. Fizetés a 11/1983. (XII. 17.) ABMH sz. rendelet sze­rint. (1459) Konditeut Hordozható reakcióidő­mérő gyártását kezdték meg Dunakeszin, a Dukát Műanyag és Papíripari Kis­szövetkezet elektronikai részlegében. A Konditeszt elnevezésű készülék asze­rint minősiti a kondíciót, hogy a készüléken vélet­lenszerűen felvillanó fény­jelre a vizsgált ember mi­lyen gyorsan nyomja meg a berendezés gombját, lép rá pedáljára. A válaszadás ideje, azaz a reakcióidő a készülék képernyőjén mil- liszekundumban jelenik meg, s ebből a szakembe­rek már következtetni tud­nak az illető fáradtságára, idegállapotára. A készülék hordozható, 9 voltos telepről működik, így a gépjárművezetők helyszíni ellenőrzését is le­hetővé teszi. Alkalmazása elsősorban a targonca-, da­ru-, munka- és erőgépveze­tőknél, fokozottan veszé­lyes üzemek, bányatérsé­gek nagy értékű és pontos­ságú berendezéseinek ke­zelőinél lehet hasznos. A balesetek megelőzésén kívül a sport területén is alkal­mazható. A hordozható re­akcióidő-mérőt a Skála Metrón keresztül szeptem­bertől forgalmazzák a gyár­tók. Árnyas fák, szobor, kelle­mes környezet a Nyíregyházi Városi Tanács belső udvarán. Nem véletlen, hogy a hangu­latos udvar színi előadások­nak, hangver­senyeknek is gyakorta ad otthont. (Jávor László felvéte­le) Több radiátor Fennállása óta az idén gyártja a legtöbb fűtőtestet a jászberé­nyi hűtőgépgyár jászboldogházi radiátorüzeme. J\. gyár 1984-re 1 millió 326 ezer négyzetméter ter­mék előállítását vállalta, ez a mennyiség 156 ezer négyzetmé­terrel több a tavaly gyártottnál. Az üzem dolgozói hétszázezer négyzetméter radiátort állítottak elő: egy műszakban kereken A TÁRGYA LÓTEREMBÖL Besurranó tolvajok Az utóbbi időben mind többen kerülnek bíróság elé lopás vád­jával. A legtöbb elkövető primi­tív módszerekkel próbál elemel­ni valamit. A többnyire kis ér­tékű lopásokért is rendszerint súlyos a büntetés. Mint Kiss Gusztávné, 30 éves tiszalöki háztartásbeli esetében is, aki besurrant egy idős asz- szony otthonába, s kihasználva, hogy a ház gazdája elaludt, két pulóvert elemeit a lakásból. Ha­marosan fülön csípték a besur­ranó tolvajt. Bár az egyik puló­ver előkerült, a másikat pedig kifizették a sértettnek a vádlott hozzátartozói, a büntetés nem maradt el. Kissnét öthónapi bőr tönbüntetésre ítélték, s egy évre eltiltották a közügyek gyakorlá­sától. Hasonló cselekményért ítél­ték el Katona Istvánná 26 éves tiszavasvári segédmunkást is, aki már nem először állt a bí­róság előtt. A kisfoké elme­gyengeségben szenvedő vádlott — aki „mellesleg” alkoholista is — tavaly októberben besurrant egy lakásba, s összesen 3900 fo­rint készpénzt zsákmányolt. Ezért nyolchónapi, börtönben le­töltendő szabadságvesztésre ítél­ték, s egy évre eltiltották a köz­ügyektől. Kötelezték a kár meg­térítésére, s egyúttal elrendelték az alkoholista asszony kényszer­gyógykezelését is. TÜZEK — JELENTŐS KAROKKAL Ismét gyermekjáték, dohányzás... Három tűzeset is történt hét­főn a megyében. A reggeli nyír­egyházi tűzről keddi lapunkban már beszámoltunk, a keletkezési ok kiderítésére még folyik a szakértői vizsgálat. Hétfőn dél­után a gyflgyei Almáskert Tsz cégénydányádi üzemegységében kigyuUadt egy nagy alapterületű pajta. Megsemmisült 66 tonna széna, nagy mennyiségű értéke i műtrágya, és tüzet fogott egy szomszédos épület is. A kár ma­gas: több, mint félmilliósra be­csülik. A tűz okát még vizsgál­ják. Nylrmadán, hétfőn a Vörös­marty utca 18. számú háznál gyulladt ki tíz mázsa bálázott szalma — gyerekek játéka nyo­mán. A kár 2000 forintra tehető. Kedden reggel ófehértőn, az Arany János utca 7. számú épület lobbant lángra, (nádfedé­sű volt), égett egy melléképület is. Az ok: dohányzás ... A kárt 15 ezer forintra becsülik. száz családi ház, vagy 320 bér­házi lakás fűtéséhez elegendő fűtőtestet készítettek. A gyár szakemberei szerint Jászboldogházán most már ele­gendő radiátor készül, a klsla- kásépítők gyakran azért nem jutnak hozzá, mert rossz az el­osztás, továbbá sok helyen na­gyok az elfekvő készletek. KRÓNIKA MARIA NAPJA A Nap kél 5 óra 40 perc­kor, nyugszik 19 óra 56 perckor. A Hold kél 21 óra 47 perckor, nyugszik 9 óra 14 perckor. Kétszáztizenöt évvel ez­előtt, 1769 aug. 15-én szüle­tett, s 52 éves korában 1821- . ben halt meg Bonaparte Napóleon, Franciaország későbbi császára. Háborúi, amelyek kez­detben elősegítették a né­peknek a feudalizmus fel­számolására irányuló törek­véseit. később rabló jelle­gű, hódító háborúkká vál­tak: ezek során csaknem egész Európát leigázta. Mindez maga után vonta a népek nemzeti felszabadító mozgalmának kibontakozá­sát, amit az elmaradott fe­udális államok reakciós uralkodói, továbbá a Fran­ciaország európai hegemó­niája ellen küzdő Nagy- Britannia jól kihasználhat­tak a napóleoni rendszer megdöntéséért vívott hábo­rújukban. A folytonos vé­res küzdelmek, a konti­nentális blokád következ­ményei aláásták Franciaor­szág gazdasági erejét. Vé­gül a lipcsei csatában el­szenvedett veresége nyo­mán Napóleonnak le kel­lett mondani a trónról, s bár egy rövid időre (100 napra) sikerült visszasze­rezni a hatalmat, a Water­looi ütközetben végleg ve­reséget szenvedett: az an­golok elfogták. Szent Ilona szigetére száműzték, ahol hat év múlva meghalt. A burzsoá hadművészet egyik legjelentősebb képvi­selője, kimagasló államfér­fi és szervező volt, akinek sikerét elősegítette képes­ségeinek sokoldalúsága, nagy munkabírása és sze­mélyes bátorsága. Időjárás Várható Időjárás ma es­tig: csak időnként növe­kedhet meg a felhőzet, ál­talában több órás napsütés várható. Legfeljebb kisebb záporok fordulhatnak elő. Az északias szél napközben kissé megélénkül. A leg­magasabb nappali hőmér­séklet szerdán 25 fok kö­rül várható. ÁRAMSZÜNET! Értesítjük fo­gyasztóinkat, hogy az alábbi idő­pontokban és helyeken áramszü­netet tartunk. 1984. augusztus 16- án reggel 7 h-tól du. 15-lg Nyír- pazony Béke u.. Arany János u., Lenin u., Táncsics M. u., Petőfi u., Jókai u., Szabolcs u.. Ifjúság u., Vasvári P. u. és a 4. sz. út. 1984. augusztus 17-én reggel 7 h- tól du. 15 h-ig Sóstóhegy Szabó Lőrinc úttól délre eső területen. 1984. augusztus 23-án reggel 7 h- tól du. 15 h-ig Hunyadi u., Sol­tész M. u., Kálmán u., Géza u., Liliom u., Szegfű u., Ibolya u., Nefelejcs u. területén. TITASZ Nyíregyházi Kirendeltség. (1457) Igen, bíró úr, az igaz, hogy az itt jelenlevő Ha­usmann úrral a szállodá­ba mentem, de nem tehet­tem róla, minthogy meg­tévesztett, amikor a recep­ciónál azt mondta, hogy a felesége vagyok. HírQgyeletea: TARNAVÖLGYI GYÖRGY Telefon: 11-211 f' ■ TTff la 15., szerda

Next

/
Oldalképek
Tartalom