Kelet-Magyarország, 1984. augusztus (44. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-05 / 183. szám

1984. augusztus 5. Kelet-Magyarország 3 Mit kíván a szavjet partner? Az alma minősége M int a korábbi esz­tendőkben mindig, valószínűleg az idén is augusztus végén kezdődik az almaszedés Szabolcs-Szatmár megyé­ben. A termés minőségé­ről és mennyiségéről há­rom hét távolából még nehéz lenne nyilatkozni, de egy bizonyos, hogy a termelők a tavalyi nehéz értékesítési év után az idén mindent megtettek a fán lévő alma minőségé­ért. Ám ez még kevés. A szakemberek úgy tartják, amíg a szárán van az alma, addig nincs gond a minőségével. Min­den probléma szedéskor, illetve utána keletkezik. Éppen ezért a legnagyobb óvatosságot igényli a beta­karítás, majd az osztályo­zás, csomagolás■ és a szál­lítás. Márpedig csak á megóvott, gondosan sze­dett, minden nyomástól és más felületi károsodástól mentes gyümölcsnek van jó exportja, egyáltalán piaca. Még a nyáron, több hó­napos tárgyalássorozat után írták alá az idei ma­gánjogi szerződést a Szo- juzplodoimport és a Hun- garofruct képviselői. Esze­rint a téli almát két faj­tacsoportban kéri a vásár­ló. Az első a piros, a má­sodik a fehér fajtákat tar­talmazza. A hagyományos piros almafajták, a jona­tán, golden delicius, a red delicius, a stacking és a staymared mellett az újak is polgárjogot nyertek. Ezek az idared, a gloster 69 és a jonagold. Egyéb jól tárolható pi­ros almafajták szállításá­ra is van lehetőségük a gazdaságoknak, de ezeket a vevőnek külön jelezni kell. A szovjet szállító, a Szojuzplodoimport októ­ber 12-ig csak a szedésre érett árut veszi át, amely alkalmas hosszabb táro­lásra, hiszen a Szovjet­unióban a magyar almát a saját alma elfogyasztása után árusítják Természe­tesen ez az időpont az év­járat körülményeinek megfelelően módosítható. A két külkereskedelmi vállalat — a Szojuzplodo­import és a Hungarofruct — megállapodtak az alma minőségében is. Az első osztályú áru csak fajta- azonos, gondosan szedett, tökéletes alakú és színe- ződésű, ép, egészséges hús­állományú lehet. Gomba­betegségektől, állati kár­tevőktől és azok nyomai­tól, mindennemű mecha­nikai sérüléstől, vegyszer- és permetlémaradványtól mentesnek kell lennie. Az első osztályban a megengedett egyéb szép­séghibák összterülete nem haladhatja meg az egy négyzetcentimétert, a má­sodosztályú alma előírása abban tér el az előzőektől, hogy itt a szépséghibák összterülete két és fél négyzetcentiméter lehet és ebből a fuzikládium egy négyzetcentimétert képvi­selhet. Az első osztálynál az alma alsó mérethatára 60, a másodosztálynál 55 mil­liméter. Erre az esztendő­re a szovjet partner enge­délyezte, hogy a szállít­mány tíz százaléka har­madosztályú minőségű lehet. Behatárolt az alma mé­rete is. Az első osztályú 60—70 milliméter közötti, illetve 70 milliméternél nagyobb lehet. Az utóbbi esetben az október 20-ig szállítható jonatán felső mérethatára 75 millimé­ter. Ettől az időtől a na­gyobb gyümölcs csak kü­lön csomagolva és külön vagonba adható fel. A má­sodosztályú alma méret- csoportjai: 55—60, 60—70 és 70 milliméternél na­gyobb.. E nnyi a vevő kíván­sága, ami teljesít­hető. Sőt, teljesíte­ni kell, mert az exportal­ma ára mindig magasabb a belföldinél, nem lehet mindegy, hogy mennyi gyümölcs kerül egy-egy gazdaságból a határon túlra. Vagyis, minden szállítónak saját érdeke, hogy jól szervezze az al­ma szedését, szállítását, nem utolsósorban az érté­kesítést. Sípos Béla KI USKf ivii- ii KONZERVGYÁR OOÖ MÁRIA ÉPÍTŐTÁBOR „Köszönjük, jól vagyunk!” — Nagyon aranyosak a gyerekek, pedig féltem, hogy nem bírunk majd velük. Még csak először vagyok építőtá- borosokkal, de tavaly azt lát­tam, hogy inkább lófráltak, mint dolgoztak. Erre ezek a diákok úgy dolgoznak, hogy öröm nézni és még sómmi gond nem volt velük. Csak jót tudok mondani! — vála­szolta kérdésünkre Antal Fe- rencné művezető, aki a Kecskeméti Konzervgyár Joó Mária építőtáborában dolgo­zó szabolcsi fiatalok munká­ját irányítja. Öröm ilyet hallani a sza­porodó rossz tapasztalatok után, s főleg, hogy ezek a gyerekek a mi megyénkből érkeztek Bács-Kiskun fővá­rosába. Rövidke látogatá­sunkkor mi is meggyőződ­hettünk a művezetőnő igazá­ról. — Szabad időben kijárunk a városba, a strandra, este pedig még mindig volt vala­mi érdekes program ■— mondja a délelőtti mű­szakról visszaérkező, de láthatóan vidám nyírma- dai Földi Miklós, aki Bakta- lórántházán tanul, utolsó éves mezőgazdasági gépszere­lő. A szálláshelyen, a Gép­ipari Automatizálási Műszaki Főiskola kollégiumában 4—8 ágyas szobákban laknak, s egy hosszabb séta után már ott is vannak a munkahelyen. A délutáni műszak már ja­vában dolgozott, felezte a sárgabarackot, amikor oda­értünk. Hosszú fapadokon ülnek egymás mellett, előttük a Mit tesznek a dolgozókért? Válaszol Szikszay Ándrásnó, a Szabolcs Cipőgyár bizalmija SZIKSZAY ANDRASNE — Talán a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat, jónak ítéljük meg a gyárban dolgozók helyzetét. — Vagyis mindent meg­kapnak? — Persze, hogy szeretnénk magasabb fizetést, sok min­den igénye lehet egy ember­nek. De ugyanilyen sokat számít, hogy évek óta együtt dolgozunk, ismerjük és se­gítjük egymást, tudunk baja­inkról. A szalagon és a Jókai Mór szocialista brigádban is jó a légkör. — így a bizalminak keve­sebb a feladata. — Másabb inkább. Hiszen nálunk is van olyan, aki rossz helyzetbe kerül akara­tán kívül. Hozzám jön, aki segélyt kér, s az a tapaszta­lat, ha a bizalmi javasolta, akkor elfogadják a kérelmet. Sőt olyan is volt, aki magá­tól nem szólt volna, biztat­tam, adjuk be a papírt. — Jó légkört mondott. Eh­hez az is hozzátartozik, mi­lyen körülmények között dol­goznak. Ebben a kánikulá­ban öröm nézni, milyen csi­nosak a cipőgyári lányok, asszonyok. — A szalag melletti mun­kát már megszoktuk. A kol­lektív szerződés pedig rögzí­ti, milyen munkaruha jár. Üjabban utalványt kapunk, a munkáruházati boltban mindenki olyant választ, ami tetszik neki. Azelőtt, amíg itt volt raktáron a ruha, nem volt olyan választék. — Panasz? — Most egy kis gond van a büfével, mert helyettesíte­nek. Délutánra nem jutott kenyér, tej. Egyébként álta­lában olyan az ellátás, hogy sokan innen Vásárolnak, vi­szik haza. — Es a „könnyebbik” oldal, az üdülés? — Az őszi, téli beutalók kelnek el nehezebben. De a mi szalagunknál most, nyár­ra is mindenki „kapott be­utalót. Sok a fiatal, közülük többen mentek férjhez, még az is kapott, aki későn szólt. — A brigádjuk a kirándu­lásairól is híres. — Már csak szeptemberre leszünk együtt, hogy elme­hessünk. Egy utazáshoz a szakszervezet is ad segítsé­get, a fiatalokat a KISZ tá­mogatja az ifjúsági alapból. Az ilyen együttlét is hozzá­járul a jó hangulathoz. Lányi Botond gyümölccsel teli ládák. A többség — főleg a szebbik nem képviselői — gumikesz­tyűben kapkodja a begya­korlott mozdulatokkal az egész barackot. Késsel kör­bevágják (ha hibás, külön te­szik), egyik ládába kerül a leendő befőtt, a másikba a mag. Csoda, hogy’ tudják ilyen gyorsan, zokszó nélkül tenni a dolgukat, amikor szinte forr a levegő a csar­nokban. — Ki lehet bírni, csak a barack nem mindig jó — halljuk Molnár Marianntól, a tiszavasvári szakmunkáskép­ző iskola gyógyszergyártójá­tól. S hogy miért pont őt kér­deztük, annak is van oka. Brigádjuk egyike a legszor­galmasabbaknak, szerdai tel­jesítményük éppen kétszáz Berta Erzsébet Székelybe, Iváncsik Mária Bökönybe ír levelet szüleinek. egy kitűnő diszkó — össze­geznek a lányok. — Nem is tudom, miihez kezdenénk a gyerekek nél­kül, mindig ott dolgoznak, ahol szorít a cipő. Ráadásul idén minden turnusban meg lehettünk elégedve velük — értékeli a szabolcsi diákok nyári munkáját a gyáregy­ségvezető, Bárány András. Három óra van, uzsonna­idő. Jólesik kinyújtóztatni az elzsibbadt tagokat is. „Bogu- sék” azonban kijelentik, hogy nem éhesek, s engedélyt kérnek, hogy tovább dolgoz­hassanak. Komolyan veszik a táborvezetőség szobájában függő jelmondatot: „A mun­ka becsület, dicsőség és épí­tőtáborozó dolga!” Szöveg: Papp Dénes Kép: Császár Csaba Fiúk, lányok vegyesen felezik a barackot. A nevelő vakációja H ívatlan vendégként érkez­tünk pénteken délelőtt Tiszavasváriba, az Iskola utcába. Szűk, sikátorsze­rű, régies hangulatot árasztó ut­cácska ez a nagyközség egykori büdi részén. Szokatlan volt, hogy az Iskolában találtuk az igazgatót és az egész „vezér­kart”. Éppen iskolavezetői meg­beszélést tartottak az igazgatói irodából és tanári szobából ki­alakítandó, még erősen feltúrt tanteremszerűségben. A „szerű­ség” megjelölés jogos, mert csak ezután lesz szükségtanterem a két helyiségből. De lesz itt más is. Az iskolabővítési, -építési el­gondolás úgy másfél, egy éve vált ötletből komoly tervvé és az idén, ezekben a napokban kerül kézzelfogható közelségbe. Üj épületszárnyat ragasztottak a ré­gi iskolához, s bár még amikor ott jártunk és megörökítettük a munkát, jócskán volt tennivaló. Mégis, az igazgató a leghatáro­zottabban közölte: augusztus 31- én csendben, az építésben részt vevő brigádok, társadalmi segí­tők szerény megvendégelésével lel is avatják az immár nyolc tantermesre bővült — a szükségtantermekkel tizenkét helyiséges —, megfiatalított „bü­di” iskolát. Nem vagyunk hivatottak fel­mérni és értékelni a nagy társa­dalmi összefogás minden mozza­natát, netán menet közben elő­forduló kockázatát is, hisz az indulásnál meglevő milliók újabb milliókat vonzottak ma­gukhoz. De milliókban mérhető a társadalmi munka, az anyag­ban, berendezésben, erőgépek­ben, szakmunkákban értékké váló összefogás is. Kollektívák sokaságát emlí­tették az iskolában — az Alka­loidától az áfészig —, amelyek már-már pénzben alig mérhető igyekezettel segítették az épít­kezést. A szülők és a diákok is építették, csinosították az isko­lát és a szűkössé vált udvart. Közeli tervük, hogy a szomszéd­ban levő telket — éppen a ki­csinyre zsugorodott udvar pótlá­sára — az iskolához csatolják. Szeptemberre már az újjászüle­tett iskolában kezdhetik a tanu­lást a gyerekek, megszűnik a „kétműszakos” tanítás. Osztói délelőtt járnak iskolába a büdi gyerekek. A zért is említjük a büdi fa lunevet, mert a község nek az a része — amely egykor Tiszabüd. névé Viselte — mintha a korábbi tilos tohaságért megkapta volna ' jussát. Kezd felzárkózni a váró siasodó község központjához. Mindez sok helyi patrióta mun­kájával, buzgalmával válik való ra és az iskola vezetőinek, tan ■ testületének igyekezetével. Mikor pihennek az iskola nevelői? „Ezt kérdezte — mondta mosolyogva az igazgató — a feleségem is tő­lem. Azt válaszoltam: vasárnap, ekkor lesz a mi vakációnk . .. ” P. G. százalék! Komolyan veszik a munkát, míg beszélgetünk, sem áll meg egy pillanatra a kezük. Brigádjuk neve, a rej­télyesen hangzó: Bogus. — A macimat hívják így — adja meg mosolyogva a magyarázatot Nagy Erika brigádvezető. Azt mondják, néha eléri őket a holtpont, a fapadon sem túlságosan kel­lemes hat órán keresztül ül­ni, de ha lankadna a munka­kedv, egy-két sztori, vicc elég, hogy újból teljes lendü­lettel darabolják a barackot. A felvidításban Balogh Mik­lós (vagy ahogyan itt isme­rik, Csoki) viszi a prímet. Nem szomorkodnak az ed­digi éllovasok, a kisvárdai 111-es iskola diákjai sem. Főleg, hogy 217(!) százalékos teljesítményük jutalmául nemcsak az emblémás trikó­kat kapták meg, de kétezer forint körüli összeget is ki­osztott a gyár és a tábor ve­zetősége a tizenkét fős bri­gád tagjainak. — Nem kell semmi külö­nös, hogy ekkora teljesít­ményt érjünk el, csak min­denkinek rendesen kell dol­gozni — állapítja meg a kis csapat „főnöke”, a záhonyi Végh László. — Néha ugyan fáj egy kicsit a csuklóm, de ki lehet bírni. Pedig Laci nem ilyen mun­kához szokott, a villanyszere­lők ritkán ülnek ennyit egy helyben. A barabási Tóth Mária és a Gyulaházán lakó Vass Szilvia johban hozzá­szokott az ilyesmihez. Férfi­szabók lévén sokat görnyed­nek a varrógép mellett. — A munka jó, a kaja is (kétféléből válogathatunk) ráadásul minden este van P itymallat- kor meg- csikordult a külső ajtó. Hrisz- tina felébredt, és megkönnyebbül­ten sóhajtotta: „Milyen jó, hogy már évek óta nincs megkenve. Külön­ben nem is tud­nám, ha valaki be­lép a házba.” Valaki lassan és óvatosan a háló­szoba felé közele­dett, és halkan be­kopogott. — Ki az? — kérdezte Hrisztina. — Én vagyok — válaszolta egy re­kedt férfihang. — Ki az az én? — Mircsó. — Biztosan el­tévesztette a la­kást. — Nem én, még most is ott van a folt a küszöbön. Tizenkilenc évvel ezelőtt, késő dél­után ugyanebből a lakásból mentem ki, hogy keressek egy petróleumlám­pát. Amikor ki­aludt az áram, azt mondtad nekem: „öltözz fel, és ha­za ne gyere pet­róleumlámpa nél­kül!” — Mintha rém- lene valami... Volt egy férjem, valami Mircsó ne­vű hegesztő. — Ma már a férjecskéd főmér­nök. két felsőfokú végzettséggel. BORISZ ARNACDOV: Apai érzés — Aha — gon­dolkodott el Hrisz­tina —, eltűntél, mivel csak közép­iskolád volt, aztán meg nem tudtál egymagad helyre­jönni. Már hal­lottam hozzád ha­sonlókról. Az egyik például el­ment cigarettáért, és soha többé nem tért vissza. A másik meg fogta a szemétvödröt, és szintén nem ment vissza. — Én azonban, amint látod, visz- szajöttem. Akkor, tizenkilenc évvel ezelőtt szörnyű hó­vihar volt, majd lefagyott a fülem. Bementem valaho­vá, hogy egy kicsit átmelegedjek, de rögtön elfelejtet­tem, hová és miért indultam. — Föltételezem, hogy most, miután visszatértél, leg­alább eleget teszel a megbízásomnak — nevetett Hrisz­tina. — Mi az hogy, ha tudnád milyen meglepetést készí­tettem neked! Itt hozok neked egy hétéves fiúcskái, Nikolának hívják. Hárman voltak testvérek. Csak­hogy : anyjuk egy hónappal ezelőtt elment a másik ket­tővel cipőt vásá­rolni, és többé nem tért vissza. Koljó, fiacskám, gyere be! A kisfiú félén­ken belopódzott a hálószobába. — Nincs mit tenni — tuszkolta előre Mircsó —, mégiscsak az ap­ja vagyok. Viseld gondját! Én me­gyek. — Hová? — ki­áltott fel Hriszti­na. — Nem azt mondtad, hogy ne jöjjek vissza pet­róleumlámpa nél­kül? ... Viszont­látásra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom