Kelet-Magyarország, 1984. augusztus (44. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-04 / 182. szám
1 5 ___________Megyénkből indultak_________^ | Európa legjobbja 0 Népsport írta 1947 végén: „Népszavazásunk heteken át nagy érdeklődés közepette folyt. Kezdetben Farkas vezetett, később Szusza Ferenc került az élre, de a hajrában Mitró György ugrott az első helyre, s elsőségét azután végig meg is őrizte. A többség döntött: Mitró György volt az év sporthőse. Ha csupán azt tekintjük, hogy Mitró György csak 1947-ben indult először szabályos versenyen, s ugyanabban .az évben már Európa-hajnok is lett, akkor azt kell mondanunk, hogy a többségnek igaza van: az európai győzelem valóban hőstett volt...” Ma már kevesen tudják, hogy 1947 európai legjobbja Nyíregyházáról, a bujtosi bányagödröktől indult el, hogy aztán szédületes sebességgel, az úszósport üstököseként jusson el a legmagasabb csúcsra. — Egészen pontosan a nyíregyházi Űjsző- lő utcából indultam: ott laktunk nem éppen „fényűző” körülmények között, kilencen. Merthogy apám, aki fűtő volt a vasútnál, hét g; rmeknek kereste a kenyeret. Ma már elképzelni is nehéz, milyen nehéz idők jártak ránk. Emlékszem, jó anyám éppen beíratni vitt a felsőkereskedelmibe egy szombat délután, amikor felbőgtek a szirénák és megkezdődött Nyíregyháza bombázása. Alig tudtunk hazajutni az Űjszőlő utcára, aztán a szörnyű napokat — amikor többször cserélt gazdát a város — az Antal-bokorban vészelte át a családunk, ahova elmenekültünk. Utána sem fonták kolbászból a sövényt mifelénk. Jól emlékszem, apán egyhavi bére egy kiló melaszra sem volt elég. Én, mint a negyedik gyerek a családban, aki már tizennégy évesen is jól megtermett voltam, kiálltam a nyíregyházi pályaudvarra, vártam a pesti vonattal érkezőket, akik ruhaneműt akartak élelemre cserélni. Az ő „idegenvezetőjük” lettem, elkalauzoltam őket a tanyákra, s ezért nekem is jutott egy kis ennivaló, amivel rohantam haza a családhoz. Aztán beálltam pékinasfélének a szovjet sütödébe, akkor már legalább kenyérgondunk nem volt... Ennek most lesz éppen 40 éve, s annak sem sokkal több ideje, hogy a kis Mitró egyik jóbarátjával, Egervári Lacival elindult a Bujtosra. Laci nagyapja ott volt kondás, neki vitték ki az ebédet, s ott látta meg először, hogyan élvezik a nagyobbak a vizet. Egyszer aztán a bátyja váratlanul őt is ruhástól beledobta a vízbe, s hagyta, hogy a maga erejéből evickéljen ki onnan. — Valójában ez volt az a pillanat, amikor barátságot kötöttem a vízzel. Igaz, először csak kapartam a talajt, meg utánoztam a felnőtteket, de később olyan erővel csináltam, hogy Hering Tibornak — későbbi edzőmnek — is megakadt* rajtam a szeme. Pedig én csak passzióból úsztam körbe-kör- be a tavat, valójában szívem nagy vágya a repülés volt, és maradt örökre. (Életében akkor repült először, amikor a magyar csa- , patot vitték a londoni olimpiára.) ... Bujtos- ról még arna emlékszem: legtöbbször klott- gatyában mentünk úszni, s aztán megtörtént, hogy mivel legtöbbször pucéron fürödtünk — mire kimentem a vízből, ellopták a gatyámat. Megvártam, míg sötét este lett, s a kertek alatt ádámkosztümben rohantam haza... Élete első versenyére — a Nyíregyházi Vasutas Sport Club színeiben — Debrecenben került sor és száz gyorson 1,14-gye! fölényesen nyert. („Olyan nagyon igyekeztem, hogy a fordulónál fejjel neki is mentem a falnak.”) Nyert Nagykállóban is, majd következett Szentesen az országos vasutasbajnokság: itt három számban nyert aranyat, s nyomban javasolták, induljon el a Margitszigeten is az országos felnőtt versenyen. A saját költségén utazott a fővárosba, nevezés nélkül indult a 7-es pályán: száz, kétszáz és négyszáz gyorson egyaránt harmadik lett! Ekkor figyelt fel rá Rajki Béla: egy ideig levelező edzője volt Mitrópak, majd hosszas rábeszélés után felcsalta a fővárosba. — Apám negyvenéves öltönyében, meg Hering Tibor kölcsöncipőjében vettem búcsút a szülővárostól a 17. születésnapomon, 1947 március hatodikén. A BESZKART- ELÖRE igazolt, folytathattam kereskedelmi középiskolámat, fizették az albérletet és később vettek nekem egy tweed-öltönyt, hogy rendesen néz2ek ki. Tanult és rengeteget edzett, szinte hétről hétre javult az eredménye, így kerülhetett be a háború utáni első magyar válogatottba, amely Európa-bajnokságra utazott 1947. szeptember elején. Ilyen előzmények után jutott el Mitró György a bujtosi gödröktől Monte-Carlóba. — Nemcsak a megszokott 400 méteres távra, hanem 1500 méterre is nevezett Rajki mester, aki azt mondta, sebaj, hogy még nem versenyeztél ezen a távon, de neked olyan fizikumod van, hogy csatornaátúszás- ra is beneveznélek. Végül ez lett a szerencsém, mert a „saját” számomban csak második lettem a kitűnő francia Jany mögött, de szeptember 13-án 19:28-cal Európa-baj- nokságot nyertem 1500-on. Csodálatos érzés MITRÓ GYÖRGY volt, s először arra gondoltam, na Gyuri, mit szólnak majd Nyíregyházán, ha megtudják, hogy a monacói herceg nyújtotta át az aranyérmet és az ötkilós serleget! Még az sem zavart, hogy á Himnusz helyett a Szózatot játszották. Könnyeztem és egyre csak az járt az eszemben, bizonyára még a háborús romok fölött, éhesen is nagyon örülnek az én honfitársaim ennek a győzelemnek. Arra is jól emlékszik: bizony akkortájt még az élsportolók is szűkösen éltek, ök az útra kis élelmiszercsomagot kaptak, volt abban szardínia is, amit ő ki nem állhatott, gyorsan el is cserélte Novák Ilonkával kolbászra. Maga sem tudta akkor igazán a saját győzelme értékét: több volt ez, mint életjel egy földig rombolt ország szabadon élő népéről. Ez a siker már jeladásnak számított — az új rend távlatairól. •.. , A világraszóló győzelem után sokan megkörnyékezték Mitró Györgyöt, a jó alakú, megnyerő külsejű magyar úszót. Kapott 50 ezer dolláros ajánlatot is: legyen Weissmül- ler, a híres Tarzan utódja a filmen. Ő azonban nemet mondott, a szüleire gondolt, akik felnevelték, a testvéreire, a városára. Hazajött, s itthon egy dupla adag bécsi szelet, meg egy kézfogás volt a jutalom... De dolgozni kellett tovább, mert jött az 1948-as londoni olimpia. Mitrót 3 számban — 400, 1500, 4x200-as gyorsváltó — nevezték, s mert ő volt az első számú esélyes, tőle mindenki olimpiai bajnokságot várt. — Balul sült el végül minden. Egyik számból a másikba szédültem, s bár gyűjtöttem a pontokat a csapatnak, 400-on csak ötödik lettem, 1500-on bronzérmet nyertem, a váltóban pedig egy karcsapással szorultunk a második helyre az amerikaiak mögött ... Nagyon fájt, teljes kudarcnak könyveltem el, jóllehet, idehaza örömmámorban úsztak az emberek, s ezt fejezte ki üdvözlő beszédében hazaérkezésünkkor Kádár János is, aki akkoriban belügyminiszter volt. Még kint voltam Londonban, amikor az itthoni újság hatalmas címmel írta: a város díszpolgárának választanak és ajándékoznak nekem egy házat. Egyik sem „jött be” a mai napig, de mégis jólesett, hogy amikor hazajöttem, a régi Uránia moziban félbeszakították a vetítést és ott ünnepelt a nézőközönség. Vigasztaltak engemet is kitüntetésekkel és kaptam tízezer forintot, ami akkor nagy pénz volt: tetőtől talpig felöltöztettem belőle a családunkat. |f| i történt ezután? Mitró György érettségizett, majd a Gyapjúmosó és Fi: Jj nomposztógyárban gépszerelőnek tanúit, edzett, versenyzett és megszerezte a textiltechnikusi oklevelet is. Érték méltánytalanságok, olykor maga is hirtelenkedett, nyert még magyar bajnokságot, s 1957-ben szembenézett a valósággal, végleg abbahagyta az aktív sportolást. Most már „szárazon” akart bizonyítani, s tanult szakmájában, a konfekcióiparban. Végül ez is a szülőföldhöz fűzte: immár 17 éve a nyíregyházi „Nyírség” Ruhaipari Szövetkezet fővárosban élő áruforgalmi vezetője, a nagy volumenű export sokoldalú bonyolítója. Tizenkét év alatt — saját erőből, saját kezével — megvalósította gyermekkori álmát: épített egy gyönyörű lakást a Hidekúti úton. Két gyermeket nevelt fel becsülettel — a nagyobbik jogi doktor, a kisebbik válogatott ifjúsági labdarúgóként ismert. Mitró György ma boldog, elégedett ember, hetenként megfordul Nyíregyházán, itt él ma is édesanyja és három húga. — Mit mondhatnék az életemről? Hálás vagyok a szüleimnek, ennek a társadalomnak, hogy megadta nekem a lehetőséget a sportolásra. Jó érzés arra gondolni, hogy egy kicsit sikerült bizonyítanom, szülessen az ember bárhol, ha van akarata, szorgalma, felkapaszkodhat a csúcsra is. Angyal Sándor 100 éve született Balázs Béla, a filmesztéta Neve hallatára legtöbben Bartók muzsikájára emlékeznek, a Fából faragott királyfi, vagy még. inkább a Kékszakállú herceg vára históriájára, sűrű szimbolikájára. Pedig még mennyi minden maradt utána! Gyanakvó és óvatoskodó századunkban szinte túlságosan is színes ez az életmű, melyet valljuk be, bizony a határainkon kívül sokkal alaposabban ismernek és elismernek. Balázs sem volt kivétel. Egyike azoknak a bizonyos mondabeli prófétáknak, akikre csak éppen szülőhazájuk nem ügyel. De tegyük mindjárt hozzá, Balázs Béla igazi européer volt, aki otthonosan mozgott Budapesten, Bécs- ben, Berlinben, Rómában és Moszkvában. A történelem szeszélyéből szinte szó szerint internacionalista életet élt, anélkül, hogy még legkegyetlenebb időkben is megfeledkezett volna hovatartozásáról. Annak a szárnyaló nemzedéknek tagjaként indult az értelmiségi létbe, amely még mit sem sejtett a közelgő világégés szörnyűségeiről, s a tanári hivatás megújításában, vagy csak egyszerűen a tanításban kereste a maga üdvösségét. De a múzsáknak is hódolt. Versei, regényei, meséi, elbeszélései, tanulmányai sorra látnak napvilágot. A Nyugat munkatársának lenni akkoriban már igazi rangot jelentett. A Habsburg-birodálom ösz- szeomlása, a frontkatona keserves tapasztalatai szinte magukkal sodorták s vezették az új proletárhatalom híveinek táborába. A forradalom lelkes híve a Közoktatásügyi Népbiztosság művészeti és irodalmi osztályának vezetője, az Operaház és a Nemzeti Színház kormánybiztosa, az írói direktórium tagja ... Érthető, ha Horthy pribékjei elől ő is menekülni kénytelen, Ausztriába, ahol a Der Tag munkatársaként kereste kenyerét 1926-ig, azután Berlinbe költözött, s a Weltbühne szerkesztőségének lett a tagja. Ezek azok az évek, amelyek egyre inkább a film felé fordítják. Nemcsak azáltal szerez nevet, hogy elsők között rendszeresíti lapjában a filmkritikát, hanem megpróbál a kritikákban is egyfajta esztétikai rendszert kialakítani. De nem maradt meg a kívülálló szemlélő pozíciójában — maga is belevetette magát a hetedik művészet meghódításába, ő lett a német Volks- filmbund egyik alapítója. 1924-ben már Salten és Bus- son társaságában önálló produkcióval is jelentkezik, Modern házasságok címmel. Az őnagysága nem akar gyereket, a Grand Hotel, az Egy meg egy az három, a modernizált Don Juan mese, a Narkózis ennek a felfelé ívelő pályának egy-egy állomása. A legnagyobb siker kétségtelenül a pénz hatalmát, könnyes-humoros körforgását felidéző Egy tízmárkás bankjegy kalandjai, amely az expresszionista film eszközeivel vázolja a nagyvárosi lét mindennapjait. Az egyre hangosabb náci propaganda őt is elűzi, s így kerül Moszkvába, ahol a Filmművészeti Főiskola tanáraként tevékenykedik 1931- től 1945-ig. A felszabadulás után azonnal hazajön, a Fényszóró című kulturális lap főszerkesztője, a Filmtudományi Intézet vezetője, a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára lett. Filmes működéséből mindössze a Brecht nyomán feldolgozott Koldusoperát ismerjük, no meg a felejthetetlen Radványi Géza produkciót, amely 1947-ben az új orientációjú magyar film megszületését is jelezte. A Valahol Európában — nyugodtan mondhatjuk — klasz- szikus mű, amelyet azóta majdnem a világ minden országában játszották. (Most újítják fel Moszkvában, Párizsban és nemsokára Pe- kíngben is vetítik.) A főleg filmesztétikái babérokkal hazaérkező Balázs, Máriássy Félix és Máriássy Judit társaságában a filmművészet klasszikusainak szellemében nyúlt az akkor különösen aktuális kérdéshez. A foglyul ejtett karmester, a háború alatt árván maradt, elzüllött gyerekek története — szinte tökéletesen tükrözi a Filmkultúra, a Filmművészet, fio meg A látható ember írójának elképzeléseit korunk új és legdivatosabb művészetének lehetőségeiről, törekvéseiről. Idehaza csak jóval halála után jelentek meg idegenben írt művei magyarul. Emlékét őrzi a nevét viselő filmművészeti díj, meg az ifjú utánpótlást nevelő stúdió. Tudunk róla, emlegetjük — de alig- alig ismerjük. Talán most, születésének századik évfordulóján közelebb kerül hozzánk, és elfoglalja méltó helyét a nemzeti kultúra nagyjai között. (És talán azt is megérjük, hogy végre egy magyar mozi is felveszi a nevét — annak a magyar filmesnek, akit a legjobban ismer a világ és akit Párizsban vagy Rómában úgy idéznek, mint a bibliát.) Legalább erre jó lesz ' a sok-sok megemlékezés. N. Gy. ■ ■ Üzenetek a reformkori Erdélyből (Kemény Zsigmondi Korkívánatok. Bp„ 1983. Szépirodalmi Könyvkiadó. 608 p.) A kiadók jóvoltából mind hosszabbra nyúlnak az új kiadványokat felvonultató könyvjegyzékek. Rajtuk nem kevés az Erdéllyel foglalkozók, s a feledésbe merült írások ismételt figyelemközpontba állítása szándékával megjelentetettek száma sem. Ez utóbbiak közé tartozik a Lancranjan-jelenség kiterjedt hazai irodalma, Száraz György „Erdély múltjáról — jelenidőben” című nagyszabású történelmi esszéje, s a Kemény Zsigmond életműsorozatában napvilágot látott „Korkívánatok” is. Az egykori erdélyi progresszió néhány év alatt szellemi vezérévé nőtt, ma is értékelt (lapunkban is bemutatott), de nehéz veretű nyelvezete miatt kevésbé népszerű politikusírója, Kemény Zsigmond tollából a reformkori Erdély ellenzéki látószögű bemutatását kapja az olvasó. A kötetbe először ezúttal gyűjtött egykori hírlapi cikkek tárgyukat a múlt század 37 és 46 közé eső évtizedéből, zömmel pedig az 1841-gyel kezdődött fél évtizedből merítették. Nagyjából abból az időből, amelyben „ ... az ország fölrázaték álmaiból”. E kitűnően szerkesztett, többségében polemikus írások a hajdanvolt eleink előtt állt feszítő történelmi-társadalmi kérdések felvetését és a — Toynbee szavaival szólva — kihívásokra adott, helyt-helyt szorongásoktól sem mentes Kemény Zsigmond-i válaszokat tartalmazzák. Mögöttük egy, a kor színvonalán állott, európai látókörű, elveiért kiállni kész szellem pályakezdésének (a Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményeiben Pókász Endre által időtállóan elemzett) körvonalai bontakoznak ki. A reformkor vitatott kérdéseit (a földesúr—jobbágyviszony, a föld sorsa, a teherviselés, a magyar nyelv ügye, „a testvérhonnali egyesülés” követelését, egykori országos és helyi ügyeket) tárgyazó írások önmagukban azonban aligha váltanák ki az utódok széles körének érdeklődését. A késő korok embere még a tv nagy sikerű sorozata, az özvegy és leánya bemutatása után is csak azok egyetemes érvényű, sokáig elevenen ható üzenetét keresi bennük. De aki csak egy kicsit is figyelmesen olvassa, bőven talál ilyen vonatkozásokat is. Ezeknek az írásoknak mélységük van, s e mélységek vonzzák a könyvet kezükbe vevő olvasót. E maguk korában a nemzet felrázását szol gált hírlapi cikkek a kötetet sajtó alá rendező Rigó László példás útbaigazító jegyzeteivel ma a történelmi példa ereje által a különböző etnikumok, a nemzetiségek egymás mellett és együtt élni tudására nevelnek. A közös múltra, a közös örömre és gyászra, az együtt hullatott vérre, a közös dicsőségre és a közösen viselt béklyóra emlékeztetik a térség különböző ajkú, történelme tanulságait félredobni látszó népeit. A haladó hagyományok tiszteletével, a társadalmi megújulás iránti igény, a közügy iránti odaadás példázatával befolyásolja nemzedékünket. A változásról vallott, a realitásokkal való számot vetésre intő nézete, egészséges optimizmusa a jövőbe látó realizmusa. A Duna táján is újjáéledő nacionalizmus kísértése korában helyét kereső nemzedékünk körében ezen jellemzői teszik időszerűvé és reményt sugárzóvá Kemény Zsigmond művét. Tidreaczel Sándor | HÉTVÉGI MELLÉKLET 1984. augusztus 4.
