Kelet-Magyarország, 1984. augusztus (44. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-17 / 193. szám
4 Kelet-Magyarország 1984. augusztus 17. Szóy szóy A Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek közös gyakorlata A Csehszlovák Szocialista Köztársaság területén szeptember elején a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek kijelölt csapatai Pajzs—84 elnevezéssel gyakorlatot hajtanak végre. A közös hadgyakorlatot a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi minisztere vezeti. A gyakorlat célja a szövetséges hadseregek törzseinek és csapatainak együttműködésével kapcsolatos feladatok gyakorlása közös harctevékenységek során. A gyakorlaton részt vevő csapatok létszáma mintegy 60 ezer fő. Sikerem őamzekapoaolódáa A Progressz—23 elérte az űrállomást számára, s vitt magával a további tudományos kísérletek végrehajtásához szükséges felszereléseket és berendezéseket, továbbá a legénység létszükségleteit szolgáló cikkeket és postát is. A telemetrikus úton kapott adatok szerint a Szaljut —7—Szojuz T—11—Progressz—23 tudományos kutatókomplexum fedélzeti berendezései megfelelően működnek, az űrhajósok — az immár több, mint fél éve a világűrben tartózkodó Leonyid Kizim, Vlagyimir Szolovjov és Oleg Atykov — közérzete jó. A Progressz—23 automatikus teherűrhajó — amely kedden indult útnak — csütörtökön, moszkvai idő szerint 12 óra 11 perckor összekapcsolódott a Szaljut—7— Szojuz T—11 űrállomással. A két objektum egymáshoz közeledését és összekapcsolását a fedélzeti automata berendezések végezték el, s a folyamatot figyelemmel kísérték mind a földi irányítóközpontban, mind pedig az űrállomáson. A Progressz—23 üzemanyagot szállított az űrállomás egyesített hajtóműrendszere Sztrájkba lépett a Pan American amerikai légitársaság New York-i központi légipályauAparán a földi személyzet. A munkabeszüntetés következtében a társaság törölni kényszerült több járatát. A varsói tudósító ■■ — Kerek öt évig naponta Varsóból hallottuk a hangodat a rádióban, a televízióban. Mit csinálsz most Nyíregyházán? — Nyaranként mindig itthon voltam, hiszen ameny- nyire hiányzott az ország naprakész ismerete, még inkább hiányzott Nyíregyháza és a nagyszállási kiskert. Ezalatt az öt év alatt évente újra és újra tanultam itt közlekedni. Űj utcák, terek alakultak, házak épültek. V arsói kintlétem alatt épült fel a művelődési központ és az újváros. Most értem meg a külföldre szakadt honfitársat, akinek újra fel kell fedeznie a szülőföldet. Izgalmas felfedezés volt ez nyaranként. Szerencsére az ismerős, a jó barát nem lett kevesebb, s gondolom egyáltalán nem azért, mert a rádió, tévé ismertté tett. Ugyanúgy köszöntének, mint régen, de miközben megveregetik az ember vállát, azt is hozzáteszik, bizony öregem, nem lehetett könnyű az öt varsói éved. — Igaz is: nagyon nehéz volt? — Közel sem annyira, mint sokan gondolnák. Pedig egy fővárosban éltem és Nyíregyháza után már csak ez a méretbeli különbség is megnehezíti az ember dolgát. Csak most, hogy öt év után — ez a legnagyobb időtartam, amit egy tudósító külföldön tölthet — lejárt a varsói mandátumom, már a korábbi nehéz hónapok is megszépülnek. — Mert történelmi eseményeket közelről látni egy vérbeli újságíró számára nem akármi... — Bizony nem. Olyan helyen dolgozhattam, ahonnan volt miről szólni és volt kinek szurkolni. Noha én 1979- ben cseppet sem erre készültem, hanem arra, hogy egy szép és gazdag LengyelSzilágyi Szabolcs a lengyel rádió stúdiójában. íMilahg Sí Mafo-} utolsó évei 16. — Én nem kételkedem abban amit mondasz, utánanézek, de azt nem hiszem el, hogy ez a mai politika műve. Ha tévednék, azt is közlöm majd veled. Most sem válaszolt. — Illyés Gyulát köszöntöttem — folytatta — hatvanadik születésnapján a Londonban megjelenő Népszavában 1962-bep, és ezért az Amerikai Magyar Népszavában és a Szabadságban rágalmazó cikk jelent meg rólam. Persze, azonnal pert indítottam a két lappal szemben az amerikai bíróságon, becsületsértés, rágalmazás miatt. A per érdekesen zárult, angol és magyar szöveggel megjelentették mindkét lapban ezt a közleményt. Ideadta, elolvastam, érdekesnek találtam. A szöveg, amelyet a két említett lap felelős szerkesztője adott közzé a következő: „Nyilatkozat Az Amerikai Magyar Népszava és a Szabadság 1962. decemberi és 1963. januári számaiban, a dr. Pfeiffer Zoltán által szerkesztett Menekült Magyarország című állandó rovatban két cikk jelent meg, amelyek Zilahy Lajos ellen bizonyos sértő állításokat, tartalmaznak. E támadó cikkek abból az alkalomból készültek, hogy Zilahy Lajos a Londonban megjelenő Népszavában üdvözölte írótársát, Illyés Gyulát, hatvanadik születésnapja alkalmából. Zilahy Lajos sajtópert indított az ellene közölt cikkek miatt. Az amerikai perrendtartás előzetes tárgyalásai és kihallgatásai során megállapítást nyert, hogy az első névtelen cikket Thuray Lajos írta, aki a háború előtt és a háború alatt az Üj Magyarország című prenáci lap belső munkatársa volt. A második cikket pedig „Bertalan Jenő, California” álnév alatt Lázár Miklós, volt budapesti lapszerkesztő. Miután a sajtóper esküdtszéki tárgyalás nélkül nyert befejezést, ebből az alkalomból sajnálatunkat fejezzük ki Zilahy Lajosnak a két megjelent cikk miatt, amelyeknek sértő állításai az előzetes kihallgatások során valótlannak bizonyultak. Galambos Lajos szerkesztő.” — Zárd le magadban a lexikonügyeket. Az élet régen túlhaladta a kompromittáló megállapításokat. És neked nem kell igazolnod magad a politika előtt, s legkevésbé a magyar közvélemény előtt. — Ha ez olyan egyszerű volna. Tudod, én már annyi mindent megértem. (Sajnos, nem érte meg az Űj magyar lexikon 1980-ban (Akadémiai Kiadó) megjelent javított kiadását, ahol már hazatérési szándéka szerepel.) Nem hagyta abba az „igazoló” érveket. — Itt volt ez a ronda Muráthy Lili. Ebből a jelentéktelen kis színésznőből én csináltam ismert nevet. A Tűzmadár című darabomban játszott, és akkor figyeltek fel a tehetségére. Fasiszta lett a második világháború idején, és azután a madridi rádió bemondójaként szórta a hazugságait Magyarországra. — Tudom, hogy ott dolgozik. — A karrierjét én indítottam el, és mi a hála? — Hálát várni nem szabad. Azt hiszem, ezt te is tapasztaltad. — Mint a spanyol rádió bemondója, Madridban az ország nyilvánossága előtt engem bolsevik felforgatóként aposztrofált. Bizonyára tudod, a madridi egyetemen valamennyi művemet, az amerikai egyetemen egy, és a belgrádi egyetemen négy könyvemet a kötelező olvasmányok címjegyzékén, a klasszikusok között szerepelteti. Hogyan lehet Spanyolországban egy bolsevik felforgatónak a könyveiből kötelező olvasmány? — érvelt Muráthy a rádióban. Később azután, 1971-ben Madridban telefonon keresett a Ritz-szállóban. Felhívott és kérdezi: „A mesterrel beszélek?” Mire én higgadtan azt feleltem: „Az ön számára a mester soha többé nem lesz Madridban.” Az utcán újra megpróbálkozott. Akkor meg azt mondtam neki: „Bocsánat hölgyem, valakivel összetéveszt.” Itt kénytelen vagyok közbeszúrni egy megjegyzést. Gyakran emlegette írói munkásságával kapcsolatban az amerikai irodalomkritika kedvező véleményét. Ez a közlés azonban pontosításra szorul. Az amerikai kiadók reklámhadjárata Zilahy könyveinek esetében is az olvasók figyelmének fölkeltését szolgálta. Kiadott műveit „szenzációként” hirdették. Egészen más műfaj azonban az irodalomkritika, amely megjelent műveket méltat vagy nem méltat figyelemre; megdicsér vagy elmarasztal. Zilahy könyveinél az irodalomkritika részéről a figyelemreméltatás gyakran elmaradt Amerikában, Jugoszláviában és Spanyolországban is. (Folytatjuk) országból fogok tudósítani. — Mielőtt ezt folytatnánk: hogy kerültél éppen Varsóba? — 1957-ben a KISZ megalakításában való részvételemért jutalomként küldtek egy hónapra egy lengyel táborba. Ott tanultam az első lengyel szavakat újságíróktól, akik velem csináltak egy kis interjút és elvittek a nyomdába is. Aztán Pest megyéből Nyíregyházára költöztünk — édesapám szülőföldjére —, gimnazistaként csináltuk a nyíregyházi rádió úttörő-híradóját Rózsavölgyi Erzsikével. Ettől kezdve nyaranként autóstoppal és minden módon irány: Lengyelország. Száz szót, majd ezret tanultam, s mire katona lettem, már jól tudtam lengyelül. Ezt követően a Kelet-Magyarország szerkesztőségéhez kerültem gyakornoknak. És ezt már te tudod a legjobban, hogy ha csak néhány napom is volt, mentem Zakopánéba, Krakkóba. Még néhány kollégámat is megfertőztem Lengyelország szeretetével. Vagy 120-szor voltam ott, de arra soha nem gondoltam, hogy én valaha is varsói tudósító leszek. — Végül is az lettél. Hogy jutottál ki? — Nagyon érdekesen. Tíz éve a nyíregyházi stúdióhoz kerültem (mert én azt tartom, hogy néhány apró fordulat nem árt a szakmán belül, csak idejében vissza kell tudni kanyarodni), s Szilágyi János csinált egy vidám ösz- szeálh'tást a vidéki rádiók műsorából. Ennek kapcsán velem is beszélgetett az éterben. Teljesen véletlenül rátért a nyelvtudásra, s így hangzott el, hogy tudok lengyelül. Semmi több. Ezt a műsort hivatalból meghallgatták a rádió vezetői is. Egy-két szerkesztő megörült, végre van a rádiósok között egy lengyelül tudó. Elődömet Krassó Lacit két nyári szabadságán is helyettesítettem Varsóban egy-egy hónapig. 1979 első napjaiban közölték velem, hogy készülődjek, a nyáron már megkezdem a munkát. — Szó sem volt még lengyel válságról... — Egy nyugodt szocialista ország tudósítójának neveztek ki, és feladatom lett volna, — mert soha nem voltam külpolitikus — ennek az országnak a belső életéről szólni. Hirtelen nagynak éreztem ezt a feladatot is. Mert addig két megye hallgatóit tájékoztattam, most egy országról egy országnak kellett szólni. Egy év telt el így, s úgy éreztem, sokat dolgoztam. Azután az első nyári szabadságról kellett visszatérnem Varsóba, az 1980-as nagy sztrájkok kellős közepébe. Hatalmas derűlátással mondtam el akkor egy Jó reggelt! című rádióműsorban, hogy aláírták a gdanski társadalmi megállapodást, s minden rendben mamamamma^^emm lesz. Az olvasó is jól tudja: tévedtem. Ezek az események engem olyan pályára állítottak, amelyen a lengyel belpolitika és a külpolitika keveredett. Vértes Éva, Ónodi György kollégáim többször rám is szóltak, szorítsam vissza az izgalmamat, a hangom is legyen tárgyilagos, ne csak az anyagaim. De hát, nem tudtam nem szubjektív lenni, márcsak családi okok miatt sem. — A lengyel feleséged miatt? — Igen. De már mondtam, nemcsak azért. — Voltál-e veszélyhelyzetben? — Igen sok nehéz szituációban. Beszélgettem sztrájkoló, sok mindenben mélyen csalódott, kiábrándult emberekkel, akik hetenként újra hullámvasútban ültek. Lakásomból is sokat láttam, tapasztaltam, hiszen szomszédaim egyszerű lengyelek voltak. S az ő arcukról is rengeteget leolvashattam. — Milyen érdekes emberekkel sikerüli találkoznod? — Többel, de kettőt megemlítek. Az egyik Jerzy Robert Nowak, akit 26 éve — egyetemista korában ismertem meg Nyírbátorban, ott csiszolgattuk egymás gyenge nyelvtudását, s majd egy negyedszázad múltán a varsói nagykövetségünkön egy fogadáson találkoztunk. Ma az egyik legismertebb lengyel történész, aki könyvek tucatját írja, Magyarországot is kutatja. Sokat segített az évek alatt a lengyel helyzet megértésében. A másik ember, akivel sikerült jó emberi kapcsolatot teremteni Miecyslaw Rakowski miniszterelnök-helyettes, aki újságíró kolléga is. S aki magánemberként is megígérte a segítségét ahhoz a könyvhöz, amelyet Garamvölgyi nagykövetünkkel együtt szeretnénk a lengyel drámáról itthon megírni. — Tehát itt vagy Magyar- országon, s itthon is folytatod? — Mégpedig rövid pihenés után, jó kedvvel, lendülettel. A tíz évet érő öt év tapasztalatával, Nyíregyházán. És a legnagyobb célom az említett kötet mellett az, hogy újra írógéphez ülhessek, kéziratpapírom, olvasóim legyenek. S végre kollektívában lehessek, mert egy külföldi tudósító magányosabb a hosszútávfutónál. Engem még az események is bezártak. Ezek után alig várom, hogy benn lehessek egy csapatban, akik közé rendszeresen be lehet járni, s akikkel nemcsak több száz kilométeres kábellel lehet megbeszélni a dolgokat. Most, ahogy itthoni kollégáimat érdekli amit én átéltem, engem legalább annyira, hogy mi történt közben itthon. Az idő is sürget, mert szeptember elsejétől teljes értékű hazai újságíró szeretnék lenni. — Hol? — Hogy mindjárt elejét vegyem a következő kérdésnek: nem Budapesten, nem a rádiónál, s nem a tv-nél. Annak ellenére nem, hogy Pesten is igényt tartottak a munkámra, s hogy kitűnő kollégákat ismertem meg mind a rádiónál, mind a televíziónál. De negyvenkét éves vagyok és már nem tudnék pesti lenni. Én szeretek hazajönni földrajzi értelemben is, s hogy a visszatérés a legvalódibb legyen, oda, ahol az újságírói betűvetést tanultam, s aminek Varsóban is nagy hasznát vettem: a Kelet-Magyarország szerkesztőségébe. — Arra is sokan kíváncsiak, milyen elismerést kaptál varsói munkádért? — A Magyar Rádió és az MTV elnökének nívódíjait, s a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. A legnagyobb elismerés azonban a hallgatók, a tévénézők kézszorítása. Az, hogy meghívnak, tartsak előadásokat, hogy minél többet akarnak tudni tőlem itthon is Lengyelországról. K. J. H a csak a hazai és nemzetközi visszhang méretét vennénk figyelembe, alighanem a világ első humoristájának tekinthetné magát az Egyesült Államok elnöke. „Tréfájára” mindenki felfigyelt. Csak egy baj volt: senki sem nevetett. Pedig tudjuk, amikor a hét végi rádióbeszéd hangpróbája készült, Reagan elnök tagadhatatlanul csak viccelt. Bár bejelentette, hogy aláírta a törvényt, amellyel „Oroszországot egyszer s mindenkorra törvényen kívül helyezte” — a Szovjetunió továbbra is létezik, törvényes jogait senki sem tagadja. Bár azt mondta, hogy „a bombázás öt perc múiva kezdődik”, legfeljebb a botrány kezdődött. méghozzá azonnal. Miért a vihar? Alighanem azért, mert a nemzetközi béke, ami ma már gyakorlatilag az emberiség létének szinonimája, nem pusztán anyagi alapokon nyugszik, hanem azon is, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok között, létrejön-e a megegyezéshez szükséges bizalom. És itt a szavakat sem szabad lebecsülni, a szavakon nagyon sok múlik. Az érintkezés alapjait le lehet rombolni puszta kijelentésekkel. Az amerikai elnök, mondják hivel. csak egyszer nevezte a Szovjetuniót „a gonosz birodalmának” — csakhogy erre mindenki emlékszik Amerikában is, a Szovjetunióban is. Csak tréfált a rádióstúdióban — de mit gondoljanak erről abban az országban, amelyet törvényen kívül helyezett? Ha Gary Hart szenátor Washingtonban aggódva megkérdezhette, lehetséges-e, hogy ezúttal hallotta a világ az igazi Reagant, hogyne kérdezték volna Moszkvában. Annál is inkább. mert a Szovjetunió nemcsak a „vicc” célpontja — területére, városaira, üzemeire, védelmi létesítményeire vannak becélozva az amerikai rakéták is. Az amerikai elnök pedig elméletben az egyedüli, aki tényleg elrendelheti „öt perc múlva a bombázást” — a gyakorlatban - „wEßdig^az, .9 neygy.el fémjelzett.,adminisztráció iátványo- -J,s£n gyarapította, növelte az erre alkalmas fegyverek számát, s ezt célozzák távlati tervei is ... A választási kampány előtt az amerikai elnök arra törekedett. hogy csillapítsa a hazai közvélemény növekvő aggodalmát a szovjet—amerikai viszony lehűlése, a fegyverkezési verseny felgyorsulása miatt. Szomorú, ha a nyilvános békeszándékoknak ellentmond a bizalmas elszólás. Szó, szó, szó — legyinthe- tünk-e Hamlettel? Nem, hiszen akárcsak Shakespeare drámájában a dán királyfi számára, a tét egyetemes: lenni vagy nem lenni. . Ezért nem nevetett senki.
