Kelet-Magyarország, 1984. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-28 / 176. szám
SZÉP, SUGÁRZÓAN KEDVES, BAJOS ÉS TERMÉSZETES, TEMPERAMENTUMOS, KITÜNŐEN MOZOG, KELLEMES ÉNEKHANGJA VAN. ELBŰVÖLŐ SZÍNPADI JELENSÉG. Nem, nem új tehetséget mutatunk be. ötven év óta írják ezeket Tolnay Kláriról, aki július 27-én lesz 70 éves. Nehéz elhinni? Pedig így van, és ő nem kényes rá, hogy ezt megtudják. Hiszen megemlékezett a magyar sajtó a 60. és a 65. születésnapjáról is, amikor a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta, ötven éve játszik a színpadon és a kamerák előtt. A Nógrád megyei kislány egyetlen egyszer szerepelt iskolája önképző körének előadásán, akkor is belesült a szavalatába. Színiiskolába nem járt. Protekcióval került a Vígszínházba, ahová nagybátyja, Bókay János, a sikeres író ajánlotta Jób Dánielnek. Első kiugró színpadi sikerét A francia szobalány címszerepében aratta. De hosszú utat járt meg azóta! Tolnay Klári Cocteau: Magány című jelenetében, a tv-ben. Az ötven év alatt kétszer kapott Kossuth-díjat, érdemes és kiváló művész, SZOT-díjas, Pro Arte-érmes, a Magyar Filmkritikusok Díjának tulajdonosa. 1952-ben a béketanács tagjává választották. Bejárta a világot magánemberként, a magyar művészet képviselőjeként, a békemozgalom tagjaként. Moszkva, London, Ausztria, Mongólia, Helsinki, Cannes, Brüsszel, az USA, Kanada és ki tudná mindama helyeket felsorolni, amelyeket megismert, és ahol megismerték, megszerették, megtapsolták?! És micsoda állomásai voltak életének és művészetének! Népszerű palócnótái a nagy tiszai árvíz károsultjainak a segítésére rendezett matinéhoz fűződnek. A háború? Királyhegyi Pál emlékezett rá 1960- ban, az Ország Világ hasábjain, hogy a nyilasok hatalomra jutásakor így fakadt ki a színésznő: „Gyilkosok! El fognak pusztulni! Majd megint emberek fognak uralkodni a földön.” Aztán beteget jelentett és nem lépett színpadra. A felszabadulás után — nehéz elképzelni ebben a szerepben — Somló Istvánnal és Benkő Gyulával ő igazgatta a Nagymező utcában „vendégeskedő” Vígszínházát. Hamarosan kivált a hármasból. A hatvanas évek eleje óta a Madách Színház tagja. 1962- ben politikai kabarét konferál a rádióban. 1977-ben Szeretőnk, anyánk címmel önálló műsorral jelentkezik a Korona Pódiumon. És közben szakadatlanul színpadon van, filmezik, szinkronizál. Volt királynő és takarítónő, 14 éves Júlia és Ványa bácsi Dadája, volt nagyszájú és közönséges, iszákos, finom és légies, volt Tisztességtudó utcalány és Katyi. Szinkronizálta Katharine Hepburnt és Simone Signoret-t. A Pacsirta öreg, megtört Vajkaynéját kísérte Cannes-ba, ahol szépségben és eleganciában felvette a versenyt a világsztárokkal. Át- meg átruccan a „szomszédba” meglátogatni az unokáját. örül, amikor a televíziónk közös produkciót készít az osztrákokkal és abban közreműködik leánya, Ráthonyi Zsuzsa. És meghatódik, amikor az utcán egy anyuka így mutatja meg kisgyermekének: nézd, ott megy a legnagyobb magyar színésznő. A zene nem ismer jM határokat” — szól /[ a közhellyé neme- _ sedett mondás, jj"*" "*■ Aligha tévedek, ha ' ' hozzáteszem, nemcsak földrajzi és politikai értelemben igaz ez, hanem az embernek az emberhez való viszonyában is. Mindez akkor jutott eszembe, amikor a gergelyiugornyai kórustábor záróhangversenyén, a tábor ebédlőjében, úgy másfél órára megszűnt a külvilág, s csak a zene volt, az ének, az önfeledtség, amiben a szépek még szebbek lettek, a csúnyácskák megszépültek, amikor ki vette volna észre, hogy melyik a tanyasi kisdiák, és melyik a városi nebuló, kinek értelmiségi és kinek segédmunkás a szülője. A zene, az együtt éneklés egyenlővé tette őket, leomlasztott minden falat. Egy nappal később, pár kilométerrel odébb, a vásáros- naményi művelődési ház nagytermében idegen nyelven, finnül szólt az ének. Felnőttek álltak a dobogón, s daloltak, fülünknek szokatlan nyelven, s mégis azt hittük, minden szavukat értjük. De nem a tudósok által megállapított, és a köznapokon nehezen tetten érhető rokonság miatt. Az a sugárzás hozott minket egymáshoz közel, ami nem is a rokonokat, haZENE nem a barátokat, a zenében egymásra talált dalosokat és hallgatókat köti össze, ellenére a több ezer kilométernyi távolságnak, ami a magyar és a finn kisváros között van, ahonnét az a kórus érkezett. A zene nem ismer határokat. A vásárosnaményi munkás lelkesen tapsolt a finn pénzembernek (az egyszerű kórustagnak), ő pedig jókedvűen integetett vissza, mert érezte, hogy a zene adta öröm közös élmény, amit bárki megszerezhet önmagának és másoknak. Hiszen a halkan dúdolt altató és a bravúrária között sincs akkora különbség, mint vélnénk, mert a meghittség, a szeretet felér a legfényesebb, tombolóan tapsoló közöséggel is. A zene ebben sem ismer határokat. Az ének a sokszólamú kórus az, ahol nem számít a nyelv, a kor, a nemzeti hovatartozás. A világ minden népének énekesei tömöríthetők egyetlen kórusba, ki-ki dalolhat a maga nyelvén, s a bábeli zűrzavar helyett a legcsodálatosabb egyneműség lesz a sokféleségből. Vannak sokkalta jobb kórusok, mint a tábor alkalmi — igaz, jól begyakorlott — együttese volt, s a vammalai amatőr dalosok éneklése sem jelentette a kóruséneklés csúcsát. De arra mindkét alkalom jó volt, hogy ismételten megerősödjünk abban a hitünkben, hogy a zene, az ének egy akolba terel mindnyájunkat, ahol megszűnik minden, ami elválaszt. (speidl) Csuka Zoltánemlékek nyomában „Nekem meglehetősen kevés emlékem van Nyíregyházáról, ahol elsősorban Belohorszky Ferenccel álltam kapcsolatban és Sziklay Lászlóval, aki akkor még Nyíregyházán taná- roskodott” — írta egyik, a hét évvel ezelőtti április 30-ról keltezett, e sorok írójának címzett levelében. Valóban: olyannyira kevés, hogy a Margócsy-féle „A megyénk irodalmi hagyományai” című, sok tekintetben nélkülözhetetlen alapvető mű meg sem említi. A megye levéltárában őrzött levelei (X. 51. d.) szerint pedig még a levelezés próbáját is kiállták személyes kötődései, a Szabolcs Vármegyei Bessenyei György Művelődési Körhöz fűződött kapcsolatai. S 1937. május 7-i Bessenyei köri szereplését a Nyírvidék — Szabolcsi Hírlap is dokumentálta. De — talán éppen azért, mert csak hajszálgyökerekkel kapcsolódott személyesen városunkhoz — annál nagyobb szükségét érezzük annak, hogy az ez évi költészet napja ürügyén a sokoldalú és maga mögött gazdag életművet hagyott József Attila-díjas művész: író, költő, szerkesztő, irodalom- szervező, a délszláv népek irodalmának e kitűnő ismerője, s legavatottabb tollú fordítója közelmúltbeli halálának lesújtó hírére az ő egykori nyíregyházi kapcsolatait igazoló néhány forrás közlésével végső búcsút vegyünk tőle és ápoljuk emlékét. Csuka Zoltán nyíregyházi kapcsolatainak fél évszázaddal ezelőtti vonatkozásaira vet némi fényt azon 1934. november 13-i, Belohorszky Ferencnek, a Bessenyei Kör titkárának írt levele, melyben a megvételre ajánlott Kalangya-könyvjegyzék (egykori jugoszláviai magyar könyvsorozat — T. S.) közelgő megküldését jelezte előre á Körnek. E kapcsolat meglétének bizonyosságát erősítik meg a délvidéki írók 1935 januárjára tervezett itteni fellépése szervezését dokumentáló három nappal később írt, s alább idézett sorai: „Kedves Tanár uram, mellékelten van szerencsém megküldeni a megbeszélt beadványt (a november 13-i levelében megvételre ajánlott Kalangya-könyvjegyzékről van szó — T. S.) s kérem Tanár uramat, szíveskedjék azt az elnökség elé terjeszteni. Ugyancsak mellékelten küldöm a Láthatár befizetőlapját is. Kosztolányi Dezsővel beszéltem. Kijelentette, hogy január 6—13. között hajlandó a megbeszélt előadáson részt venni... Mindenesetre a Bessenyei Kör hozzá intézett közvetlen meghívását is kéri, valamint pontos dátumot... Jómagam pár nap múlva (előreláthatólag vasárnap) visz- szautazok Nyíregyházára s akkor ismét felkeresem Tanár uramat. A viszontlátásig is tisztelő híve: Csuka Zoltán” A fenti levél más helyen történő megjelentetéséhez való hozzájárulását kérő levelemre válaszolva írta 1977. április 30- án: „Természetesen szívesen beleegyezem, hogy a Kosztolányi Dezső nyíregyházi látogatásával kapcsolatos levelemet közük ..., amely azért hiúsult meg, mert akkor még a délvidéki írók nem kaphattak egykönnyen útlevelet és erre a látogatásra csak később került sor (1937. május 7-én — T. S.), amikor Kosztolányi Dezső, sajnos, már nem volt életben.” S reá jellemzően figyelemmel is kísérte sorsát. Az 1977. december 3-án írtak szerint: „Nagyon hálásan köszönöm, hogy ... lehetővé tette, hogy ezt a kis megemlékezést (a Sza- bolcs-Szatmár megyei Könyvtári Híradó 1977/1—2. számában megjelent „Kosztolányi Dezső Nyíregyházán” című írásra utalva — T. S.) ... megőrizzem.” Végül az akkortájt megjelent „Az idő mérlegén” című, több mint fél évszázados költészetének legjavát tartalmazó kötetéről szóló 1978. április 9-i kelet-magyarországi ismertetésre reagálva írta tizenhárom nappal a megjelenést követően Érdligetről: „Kedves Barátom, ... igen jól esett ..., s higyje meg, elsősorban nem az elismerő véleményéért, hanem elsősorban azért, mert minden egyes során átsüt... az őszinteség, amelyet semmi mással nem lehet helyettesíteni. Én már ugyancsak bei gyök abban a korban, elsősorban ezt az őszin keresem és nagyrabei hiszen, amint nyilván ne soromban is látta, úgy megjártam a poklok b s nem dicséretet kérésé azt az őszinteséget, ame soraiban találtam s ez ér, mintha kerestem is Nagyon, nagyon szépen nőm ezt a kritikát, c meg fogok őrizni és le emlékeim közé sorolom Hisszük, hogy a tűié emlékeik közé sorolják származó olvasmányaik; kapcsolatos ismeretei' irodalomtörténeti érték’ leit. Tidrenczel !* Az 1911-ben épült nyírbátori takarékpalota szép, szeces mozaik ablaka. (Jávor László felvétele) SZEDER KATALIN: „ Adassák nékik gyönyörűség” Angyalcirádás tükrödet óvtam már, összetörték. Gyújtsd egybe arcod, míg lehet, anyám, nehéz örökség. Ezer szilánkja földbe von, mint élve megrohadtak Áldozat voltál, jól tudom, s kínod örökbe hagytad: nemcsak bensőm harapva él, de ártatlanra élez, epévé válik a kenyér számban, mi másnak édes, szikkadt torkomból elbugyog a forrásvíz, a tiszta. Fogd fel, hogy én csak én vagyok, ne térj testembe vissza! Hisz nem vétettem ellened olyan hegyóriásnyit, amekkorát ma szenvedek, ha rám iszonyod ásít. Hadd lássam inkább a jelen barázdált s gyermekarcát. Ki rabként győzködtél velem, te légy most a szabadság. v. ___________________________________ Akin nem fog az idő KM HÉTVÉGI MELLÉKLET
