Kelet-Magyarország, 1984. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-18 / 167. szám
1984. július 18. Kelet-Magyarország „Szabolcs“ cipő Párizsban CSÖKKENT A KISIPAROSOK SZÁMA, viszont szélesedett a szakmák skálája Mátészalkán. így például az utóbbi időben iparjogosítványt adtak ki fapapucské- szítő-javító, bőrkabátfestő és -tisztító, házitészta-készítő tevékenységre. Hogy a kontárkodást visszaszorítsák, folyamatos az ellenőrzés. A MÁSODLAGOSAN HASZNOSÍTHATÓ hulladékok gyűjtésében Kállósemjén 1983-ban megyei szinten az első három helyezett között volt. A hulladékgyűjtésből befolyt összeget tavaly ifjúságpolitikai célokra fordították. A gyűjtést ez évben is megrendezik. Az ezért kapott pénzt 1984-ben a község úttörő- csapatának adják át. (K. B.) Vetőmagbolt nyílik Mátészalkán. A Szabolcs-Szatmár megyei Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalat Mátészalka és környéke jobb ellátása érdekében új vetőmag-mintaboltot nyit a városban, ahol a vetőmagvak mellett kertiszerszámokat, műtrágyát, s növényvédő szereket is árusítanak majd. Az üzlet megnyitására októberben kerül sor. kovácsolt ajtökilincs exportra. A Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezet második mintakollekcióját küldte el a kovácsolt ajtóki; in rab ül, egy NSZK-cég részére. Amennyiben a mintadarabok megfelelnek, úgy mintegy 100 ezer pár ajtókilincs megrendelésére nyílik lehetőség. Segíti és szervezi a családok miharabbi lakáshoz jutását a Hodászi Nagyközségi Közös Tanács. Tanácsi értékesítésre bocsátják az üresen álló lakóházakat. Az elmúlt évben hat, az idén már öt lakóépület talált már új gazdára. Százzal több ÓTodás Legutóbbi tanácsülésén a város oktatáspolitikai helyzetét vizsgálták a városatyák. Örömmel állapíthatták meg, hogy az óvodai elhelyezés iránti jogos igényeket ki tudják elégíteni, bár a központban levő gyermekintézmények igen zsúfoltak. S egy érdekesség: az utóbbi négy évben az óvodákba felvett gyermekek száma csaknem százzal növekedett. Magánerős építkezések Évről évre növekszik a magánerős lakásépítkezések száma Nyírbélteken. Míg 1980-ban öt építési engedélyt adtak ki, addig tavaly harmincegyet. A házak felhúzásában, tető alá hozásában mind több a házilagos kivitelezés, a munkák kalákában való végzése. Lesz elég alkatrész a hazai gyártmányú magnókhoz A Budapesti Rádiótechnikai Gyár üzletpolitikája számol a kisebb jövedelmű hazai vásárlók igényeivel. Továbbá azzal, hogy import alkatrész csak szerény mértékben áll rendelkezésre. Ezért tovább gyártják az egyszerű kivitelű, hordozható kazettás magnetofonokat mindaddig, amíg a vásárlók igénylik azokat. Az MK—29 típusú monomagnóból az év végéig 30—40 ezer készül. Sztereó kazettás magnó gyártását nem tervezik, mert az előállításához szükséges elktronlkus egységeket csak drága Importból tudnák beszerezni. Sztereó rádió-magnókat a Videotonban gyártanak. A BRG ugyanakkor nagy széNöTényrédelmi előrejelzés Fokozottabb figyelmet igényel a kiskertekben a szőlő- lisztharmat megjelenése. Az idén ugyan a hűvös időjárás miatt viszonylag későn jelentkezett, azonban hamarosan elérkezik az az idő, amikor a rendelkezésre álló készítményekkel utoljára tudjuk a fejlődő fürtök belsejét is megvédeni. Különösen a korai érésű csemegefajtáknál van a védekezésre szükség, mivel ezeken a fürtök fejlettebbek, mint a bor-, szőlőfajtákon. Időszerű egyúttal a pero- noszpóra elleni védekezés is, mert a felmelegedéskor, esők után rövid lappangási idő alakul ki. A kezeléseket tehát célszerű a csapadéktól függően időzíteni, és a pero- noszpóra, illetve a lisztharmat ellen kombináltan végrehajtani. riában állít elő korszerű magnószerelvényeket ; motorokat, magnófejeket és komplett mechanikákat. Ezekből évente mintegy ötmilliót gyártanak. Több százezer szerelvényt szállítanak hazai partnereiknek, ilyeneket építenek be a Videoton-rádiókba. autórádiókba Is. Háromezer érés kínai számológép m máromezer éves kínai VW „számológépre” bukkantak Belső- Mongóliában. Feltételezhetően ez a világ legrégibb, számolásra használható alkalmatossága. Kínai parasztok húsz elefántcsont-pálcikát találtak, amelyekről először azt hitték, hogy egyszerű evőpálcikák. A tudósok bebizonyították, hogy a Csou-dinasztia idejéből származó matematikai eszközről van szó, amely most először került elő. A számolás pálcikás módja a tízes számrendszeren alapul, csakúgy, mint az abacus használata. Az abacus, a középkorban feltalált golyós számológép Kínában mind a mai napig a legelterjedtebb matematikai segédeszköz. A pálcikás módszer alkalmas volt arra, hogy az ókori kínai matematikusok komoly algebrai feladatokat oldjanak meg, hogy gyökvonást végezzenek — az alapműveletekről nem is beszélve. Harminc-harminc modellel a lábbelik két legnagyobb nemzetközi seregszemléjére készül a Szabolcs Cipőgyár. A nagyhírű párizsi, illetve düsseldorfi kiállítást szeptemberben, az ősz küszöbén rendezik. A nyugatnémet nagyvárosban a cipőbemutató főleg a szakmának, illetve a kereskedőknek szól, míg a párizsi lábbeli-találkozót úgy tartják számon, mint a divatirányzatok megszabóját. A cipőgyár az idén először vesz részt e rangos termék- bemutatókon. Ez piackutató, marketing tevékenységű erősödését mutatja. A héten nyílik a szegedi ipari vásár A nagyközönség előtt pénteken (július 20-án) délután nyílnak meg az 1984. évi szegedi ipari vásár kapui. Az iparcikkek e seregszemléjén hagyományosan újdonságokat vonultatnak fel a gyártók. Az idén az új termékek száma meghaladja a kétszázat. A 355 hazai kiállítón kívül jugoszláv, szovjet, finn és lengyel cégek is képviseltetik magukat. Sőt, egy francia gépgyártó vállalat is részt vesz a vásáron. Számos kiállító a bemutatott termékekre megrendeléseket vesz fel. A vidéki látogatók részére 33 százalékos vasúti kedvezményt ad a MÁV. Vásárzárás július 29-én, vasárnap este lesz. Újdonság Törökszentmiklósról A hagyományos vágott áru előállítása mellett félkész és kész termékekkel jelenik meg a közeljövőben a hazai piacon a Törökszentmiklósi Baromfifeldolgozó Vállalat: megkezdték a panirozott csirkecomb és -szárny csomagolását. Most egy másik újdonsággal, az elősütött baromfihússal rukkolnak ki. A péppé darált baromfihúst a kívánt alakra formázzák, panírozzák és Szabályozták a szemétszállítás rendjét Városunkat szerencsére a tisztább rendezett települések között tartják számon, ám ez korántsem jelenti azt, hogy ne lenne még tennivalója az állampolgárnak és a hatóságoknak. Nemrég például több intézkedésre volt szükség, amelyek tovább szépíthetik azt a kedvező képet, amely az ide látogatókat fogadja. A műszaki kommunális és termelésellátási bizottság például a napokban értékelte a környezetvédelem helyzetét a városban, ahol többek között javasolták: szüntessék meg a napraforgó és tökmag közterületen történő árusítását és az üzletekben a kis tételű forgalmazását. Szabályozta a tanács a szemétszállítás rendjét is. Ugyan még tombol a nyár, de a gyarmatiak már most készülnek a télre: kijelölték az összegyűjtendő hó lerakására szolgáló helyet a városban. Ugyancsak intézkedtek a veszélyes hulladékok ártalmatlanítására, átmeneti tárolására. S még egy környezet- védelemhez kapcsolódó hír: a rendszeresen' ugyanazon helyen parkírozó gépkocsi vezetője ezentúl köteles a parkolásra használt területét tisztán tartani. szerda KRÓNIKA FRIGYES NAPJA teljesen megsütik: a fagyasztott és fóliába csomagolt árut tálalás előtt csupán melegíteni szükséges. A kísérleti gyártás már megkezdődött. a folyamatos termelés várhatóan a negyedik negyedévben indul meg. A tervek szerint évente 1300 tonna elősütött baromfihús kerül az üzletekbe a törökszentmiklósi baromfi-fel dolgozóból. I A Nap kél 5 óra OS perckor, nyugszik 20 óra 31 perckor. A Hold kél 23 óra 25 perckor, nyugszik 10 óra 19 perckor. Kétszázötven évvel ez- áelőtt, 1734. július 18-án született Győrött, és 65 éves korában, 1799 májusában halt meg Debrecenben Csapó József kiváló orvos, neves botanikus, orvosi szakbíró. Egész fiatalon kitűnt sokoldalú. ám elsősorban természettudományos érdeklődésével. Középiskoláinak elvégzése után Németországban, majd Svájcban végezte tanulmányait. s 1759-ben szerzett orvosi oklevelet. Bár több meghívást is kapott külföldön, iskolái végeztével hazatért. Debrecenben telepedett meg. s Itt 32 éven át volt a város főorvosa. Sokoldalú tevékenységet, kiterjedt tudományos munkásságot folytatott. A maga korában híres botanikai művében — Üj füves és virágos magyar kert — 417 gyógynövényt ismertetett: különös érték munkájában a magyar növénynevek gazdag gyűjteménye, amely könyvének Pozsonyban, 1792- ben megjelent második kiadásában már meghaladja az ezer magyar növénynevet. Nagykárolyban jelentette meg 1771-ben M. Kis gyermekek ispotálya című gyermekorvostani munkáját, amely az első magyar nyelvű Uyen szakkönyv. Várható időjárás ma estig: a Tiszántúlon is csökken a felhőzet, majd országszerte változóan felhős lesz az ég. Szórványosan várható eső, zápor, helyenként zivatar is kialakul. Az eleinte gyakran élénk, a Dunántúlon időnként erős északnyugati szél tovább mérséklődik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 19 és 24 fok között alakul. ' ' ' >'•- ■ A TÁRGYALÓTEREMBŐL Abroncsot Tételeztek Elütötte az autóbusz A Honvéd ntcai volt laktanyából alakított lakóházak udvarán egy tévészerelő így tárolja a javításra váró készülékeket. Megspórolja a raktárhelyiséget, a tévéknek meg mindegy, úgyis rosszak. Hogy Veszélyes lehet az esetleg ott játszó gyerekekre? Ki kellene írni főlébflk a falra, hogy: „Vigyázat, robban!” Faragó Pál négyéves nyíregyházi kisfiút hétfőn a délutáni órákban Nyíregyházán. Az autóbuszról történő leszállás után a gyermek elengedte édesanyja kezét, és futva indult az úttest másik oldalára. Az álló járművet kikerülő másik busz már nem tudott megállni, és elütötte a kisgyereket, aki olyan súlyos sgrülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Dudás József 40 éves hőkezelő, hadháztéglási lakos július 14-én délután ittasan ült személygépkocsijába. A megengedettnél gyorsabban hajtott, ezért Üjfehértó és Hadháztéglás között egy útka- nyarban kisodródott és az árokba borult. A baleset következtében a vezető nyolc napon túl gyógyuló súlyos, míg három utasa könnyű sérülést szenvedett Bessenyei József 31 éves ács, állványozó, tiszatelekí lakos július 15-én az esti órákban Beszterce községben ittas állapotban közlekedett segédmotorkerékpárral, és egy vízelvezető árokba hajtott. Baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A rendőrség mindhárom ügyben folytatja a vizsgálatot. A nyíregyházi Vörös Csillag Tsz-ben bevett gyakorlat volt, hogy ha az ágazatvezető nem tartózkodott ott, akkor a gépműhely vezetője kis cédulákra írta az anyagigényt, s a raktárból annak alapján adták ki. Tavaly márciusban is eszerint járt el Szunyogb György negyvenhárom éves műhelyvezető, csak éppen a felvett két román IFA radiál gumit az egyik gépkocsivezetővel öccse lakására küldte. Néhány nap múltán — a példa ragadós — a szintén negyvenhárom esztendős Malaku- czi József autószerelő cselekedett hasonlóan. Szólt a raktárosnak, hogy négy IFA radiálra van szüksége. Nemhogy utalványt nem kértek tőle, de még a raktárkulcsot is megkapta, s ő hozta ki a gumikat, majd gépkocsival a hétvégi telkére Szállíttatta. A Nyíregyházi Városi Bíróság Gucsáné dr. Fekete Magdolna tanácsa Malakuczi Józsefet — aki 19 ezer forint értékű gumit vitt el — csalás bűntette miatt nyolcvan napi tétel, öszesen nyolcezer forint pénzbüntetésre ítélte. Szunyogh Györgyöt pedig kisebb kárt okozó csalás vétségéért hatvannapi tétel, összesen hatezer-hatszáz forint pénzbüntetésre ítélte. Másodfokon a megyei bíróság dön-. tött, s az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, így az jogerős lett. Hírügyeletes: SZTANCS JÁNOS Telefon: Túristvándi nyár. (Pristyák J. felv.) 5 18., Lónyai képeslap Gaál Béla felvétele