Kelet-Magyarország, 1984. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-01 / 153. szám

Hütő — Szebb áru — Növekvő forgalom Jobb ellátás a külterületeken Frissen vágott csirkét, felvá­gottat, mélyhűtött őszibarac­kot bizonyára jóval többet el­adtak volna Nyíregyháza pe­remkerületeiben és a vonzás- körzetben levő kistelepülése­ken, ha néhány évvel ezelőtt több hűtővel látják el a kis­boltokat. Mára fordult a koc­ka, mert elvétve akad csak olyan kereskedelmi bolt, ahol ne lenne hűtő. — Mind a hatvanegy külte­rületi boltunkat hűtőszek­rénnyel szereltük fel, s a mélyhűtött vagy mirelit áru meeielenése lassan, de bizto­san átformálja a vásárlási kedvet — fogalmaz a Nyír­egyházi Áfész kereskedelmi főosztályvezetője Kovács Ist­vánná. — Legutóbb Kálmán - házán kezdtük a tőkehús for­galmazását, nagy sikerrel. Ta­valy óta az orosi és a nyírte­leki abc-ben baromfit is kí­nálunk. Az egyszerű háztartási kis- hűtőtől a modern, két oldal­ról megközelíthető, esztétikus, narancssárga Tyler hűtőig igen sokfélét találni a boltok­ban. A külterületeken is a hűtővitrinből válogatnának legszívesebben. A szép áru önmagát kínálja, ám a koráb­bi évekhez képest jelentős előrelépésnek könyveli el az áfész, hogy olyan korszerű, félkész, mélyhűtött árukat tarthatnak, amelyekért eddig a városközpontba kellett be­utazni. A jobbára régi, elhanyagolt, magánlakásban bérelt boltok forgalmát nehéz növelni. Át­alakításra csak fokozatosan kerülhet sor. Az idén kezdő­dött el egy hároméves prog­ram: a Belkereskedelmi, a Pénzügyminisztérium és a SZÖVOSZ a kistelepülések színvonalasabb ellátására és a vásárlási körülmények ja­vítására pályázatot hirdetett. Az áfész a felsősimái vegyes­bolt korszerűsítésére kapott 720 ezer forintot a SZÖVOSZ- tól. A modernizálásra saját zsebből ugyanilyen összeget költenek. További három bol­tot az elkövetkező két évben újítanak fel. A Belkereskedel­mi Minisztériumtól 76 ezer 400 forintot kapnak hűtőbe­szerzésre. — A peremkerüieti kis bolt­jainkban minimum két hűtő van — hallottuk Podráczky Károly hálózatfejlesztési és üzemeltetési osztályvezetőtől az ÉKV-nál. — Sokszor csak „félgőzzel” üzemelnek, tehát jóval több tejet, húst hűthet- nénk. Viszont a szavatosság nagy úr, s a kisebb forgalom mellett nem mer még hűtő­háttérrel sem annyit rendelni a boltos. A hűtőkapacitás és a forga­lom növelésére a tejipari vál­lalat a tej és a tejfélékhez a Kelet Szövker. a jégkrémek­hez adott át több hűtőt a ke- reskedelmnek. A hűtők nagy­ságát a forgalomhoz mérete­zik. Az Élelmiszer Kiskernél és az áfésznél is azt tapasztal­ták, hogy a hűtőkapacitás bő­vítése egyúttal azzal járt, hogy a korszerűbb terméke­ket is megkedvelte és keresi a peremvidék lakossága. (t. k.) Húsexport dollárért Ránézésre olyan, mint egy hatalmas pisztoly a szarvas- marha hátulsó combja, ha a gerinccel együtt kanyarítják ki a vággóállatból. A libanoni kereskedők csak így veszik meg a marhacombot, melyet több év óta exportál jelentős meny- nyiségben a Szabolcs-Szatmár megyei Állatforgalmi és Hús­ipari Vállalat. Részben az export fokozása érdekében vezették be a két műszakos vágást a vállalatnál. így a korábbi 150—160 ezer helyett 230 ezer sertést, s évi 10—12 ezer szarvasmarhát vág­nak — ez utóbbiakat gazdasági munkaközösségben. Üjabban birkavágással is foglalkoznak — kizárólag export megren­delésre. arab piacra. A vállalat számos más országgal áll még kereskedelmi kapcsolatban, melyek kivétel nélkül — beleértve a szocialis­ta országokat is — dollárral fizetnek a szabolcsi húsárukért. Sertéshúst Szovjetunióban illetve Lengyelországban értéke­sítenek, emellett a Szovjetunió marhahúst is vásárol. Nagy mennyiségben vesz át sertészsírt Kuba és több nyugat-euró­pai ország. Állandó vevők a Közös Piac államai is. közönség pénteken délután Nyíregyhá- gyei és városi művelődési központ ■ytermébe, ahol a Honvéd utcai és a áz balett-tanfolyamainak résztvevői ad­ui 120 növendék lépett színpadra. A :en a klasszikus balett alapjaival is- , majd a jazzbalettet táncoló fiatalok <at, pergő ritmusú zenére. A balett- kájáról adtak számot a táncosok, aki- balettoktató készített föl a pénteki sor méltán aratott nagy sikert a kö- színpadon a jazzbalettosok egy átvétele) oeaszor vezérli ergyar, ibban ,yhá- ere- . appal műsza- március november­it. összehan- sen jó mun- pítést kivitele- a műszaki be­gyártó Élelmi- pgyár — nyilat- .na Lajos a Nyír- oútőipari Vállalat fő- ...e. . új gyár tervezett ter­mése — két műszakban — J tonna kenyér. Ezt a tel- esítményt most a város hét ;ütőüzeme tudja csak produ- _álni. A gyárban újszerű lesz z ömlesztett lisztszállítás, az ddigi fél mázsás zsákok he- yett. A belső anyagmozga- ás pedig pneumatikusan sűrített levegővel) történik. A hagyományos eljárással szemben, teljesen új lesz a tészta gépesített megmunká­lása. A termelés végered­ményben olyan zárt techno­lógiával történik, ami kikü­szöböli a kenyér készítéséből és sütéséből az emberi fizikai munkát. A kész kenyér tá­rolása és szállítása konténe­rekben történik, s ami a sü­tőiparban teljesen új, a gyári termelési folyamatot mikro­processzor vezérli. Beruházási előny, hogy a gépek, berendezések többsé­ge hazai gyártmány, a tészta­megmunkáló gépeket és az alagútkemencéket Lengyel- országból importálták. A gyár 140 ezer ember kenyérellátá­sáért felelős. De mód van rá. hogy egy tartalék kemence üzembe állításával, további 40 ezer embert is ellásson jó minőségű kenyérrel. A 161 millió forintba ke­rülő új kenyérgyár üzembe helyezése lehetővé teszi, hogy a megyeszékhelyen és ellátási körzetében jobb mi­nőségű és választékú péksü­teményhez jusson a lakosság. Ugyanis, mód nyílik rá, hogy az 1970-ben épült Martino­vics téri vegyes sütőüzemet magas szinten gépesített és csakis péksütemények ké­szítésére alakítsák át. (a. b.) : Feljebb egy emelettel... Péntek esti razzia I <> ] | i „Álomkóros" |! Hit mozgat Újabb döntés cápák ja mozgóbér? ij,bunda"-ügyben : ' i • «' j f Nyári programok C *^iyér a nagy sza- j fbadságolások, az I flu4idülés, a túrák, ál- 1 tatában a pihenés és a í kikapcsolódás ideje — ezt £ az időszakot a művelődé­si intézmények házatáján egyszerűen csak uborka- szezonnak szokták nevez- • ' ni. Ez volt a jellemző me­gyénkben még pár évvel ezelőtt is, s nem véletlen, hogy környezetünk közön­sége szép lassan elszokott a nyári kulturális prog­ramok igénylésétől, mivel ilyen kínálatot a közelben nem talált. Elterjedt ugyanis az ilyen programokat szer­vező berkekben, hogy nyá­ri rendezvényeket csak ott érdemes tartani, ahol jelentős az idegenforgalom, értékes műemlékek csábít­ják messzi földről a turis­tákat. Egy kicsit bele is nyugodtunk ebbe, mond­ván: Szeged, Szentendre stb. nevezetességeivel úgy­sem versenyezhetünk. Ám az idő azt igazolta; nem jut el mindenki a je­les szabadtéri játékokra, és itt, helyben szeretne ha­sonlókat. Az utóbbi évek­ben nálunk is megnöve­kedett az idegenforgalom, Nyírbátor, Kisvárda és a Sóstó vonzereje révén, s > mindez arra sarkallta a kulturális szakembereket: próbáljuk mi is elkerülni a teljes uborkaszezont. Ha csak az idei kínála­tot nézzük, a legnagyobb idegenforgalmai le bonyo­lító helyek® raises miért szegyenkeniöFíi. 'Nyírbá­tor műemlékei árit messzi földről is zarára&okolnak hozzánk — itt igazán ran­gosnak számítanak az oratórikus hangversenyek. Kisvárda r.'Acszínpadán a nyárart tük>b, mi*,t tíz _ 1 ,T . -}/-,*■ : . tai liU-áar*.. ujtu «.’kalmas a nyíregyházi szabadtéri színpad ryári színházi előadások foga­dására. Az idei után remélhetőleg a ő- ben műfajilag még _uto- zatosabb es gazdagabb lesz a program. A szabad­téri parkjába kerültek át a zenélőudvar koncert­jei — remélhetőleg itt is kialakul majd a törzskö­zönség. Bőséges a nyári tárlatok kínálata a megyeszékhe­lyen, Kisvárdán és Vásá- rosnaményban, ugyanazo­kon a helyeken gondoltak a könnyűzenét kedvelő fi- ; atalokra is — csak a nyír­egyházi ifjúsági parkban tizenhat együttes fordul meg a legjobb nevűek kö- i zül. at múzeumunk mel­lett a Sóstói Múze- í UU umfalu látogatottsá- i ga is „felszökik” a nyári . hónapokban. S a nyárhoz tartozik az is, hogy a kü- j lönféle művészeti, tudomá- t ; nyos és művészeti cső- j portok vezetésére jogosító f működési engedélyt adó f { táborokban diákok, taná- | ‘ rok, népművelők százai ; • szereznek új, hasznos is- | ; mereteket. 1 B. E. I J IFJÚSÁGI ÜDÜLŐCENT­RUM TISZAFÜREDEN. Ifjú­sági kiránduló- és üdülőcent­rumot avattak Tiszafüreden a Tisza kettő vízlépcső tározó­tava mentén lévő üdülőkör­zetben. Az ötvenhárom mil­lió forintért épült ifjúsági centrum az üdülőkörzet első nagy létesítménye. Egyszerre négyszáz fiatal részére bizto­sít gondtalan nyaralást a tá­rozótó partján, sokan keresik fei Szabolcs-Szatmárból is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom