Kelet-Magyarország, 1984. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-09 / 134. szám
Megyénkből indultak Professzor őr Már lebontották Nyírbátorban a Pócsi utcán a házat, ahol 1921-ben megszületett. Kovács Istvánra — tucatneve dacára — mégis sokan emlékeznek arrafelé, többen is felhívták a figyelmet rá, ki ne maradjon a „Megyénkből indultak” sorozatból! (Újságcikk ilyen nehezen még nem született. Hol Moszkvába, hol Párizsba, vagy Brüsszelbe kellett volna utánarepülni, esetleg Szegeden adott elő az egyetemen, ha pedig mégis a fővárosban volt, valamelyik országos szerv hívta el konzultálni. Jóindulatnak pedig nincsen híján, bizonyság rá, hogy végül — két részletben — hét óra hosszat beszélgethettem vele.) „Álláshalmozó”, hiszen csak hivatalos munkahelyből kettő áll a neve mellett, s ráadásul itt is, ott is évtizedek óta dolgozik. A Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének igazgatója, a József Attila Tudományegyetem jogi karán pedig tanszékvezető. Akadémikus, több országos testület tagja. Legutóbb a jogszabályok alkotmányosságának ellenőrzésére hivatott Alkotmányjogi Tanácsba választották be. Hivatásában tehát a legmagasabbra jutott. Pedig nem úgy indult... A bátori elemi iskola után a nagykállói Szabolcs vezér Gimnázium következett. S itt megállunk egy kicsit a beszélgetésben, Kovács professzor úr emlékezik: — Akkor már ez az iskola számított az ország legkeletibb gimnáziumáhak. Ha egy tanár valahol Magyarországon a hivatalos eszméktől eltérő gondolkodásával tűnt ki, könnyen elérhette, hogy száműzzék, valahová a „világ végére”. S ez volt a mi szerencsénk. A többségében haladó gondolkodású kiváló tanári kar felvilágosult szellemben nevelt bennünket. Ehhez a szellemhez később sem lett hűtlen a 19-es szociáldemokrata kőműves legidősebb fia. Édesapja alighogy mestervizsgát tett, a harmincas évek gazdasági válsága során vagyonilag tönkremegy a család. Szik- vízüzemet hoztak létre. (A volt Gyulay utcában talán még emlékeznek a gimnazista Kovács fiúra, aki érettségiig hordta arrafelé a szódát.) 1939, az érettségi éve. A tehetséges iparosgyereknek egyetemen lenne a helye. De miből? Nincs más hátra, beiratkozik ugyan jogra, de egyúttal dolgozni kezd a bátori községházán. Abban az időben nem állt egyedül ezzel a megoldással. Előadásokra nem jártak, mert pénzt kellett keresni, csak vizsgázni mentek Debrecenbe, ők voltak az úgynevezett „mezei jogászok”. A második alapvizsga után, 41-ben, a dékán felfigyel a kitűnő eredményeket elérő fiatalemberre, s nem tud hová lenni a csodálkozástól, amikor kiderül: a „hallgató úr” tulajdonképpen nem is egyetemista! Beiratkozhat nappalira, minimális tandíj ellenében, jóformán ingyenes helyet is kap a református kollégiumban. De a községházán töltött időszak is emléke- zetesmarad. — Műkedvelő előadásokat tartottunk. Parasztok, iparosok, értelmiségiek közösen. Ko- dolányi Földindulásában a református papot játszottam — idézi fel a régmúlt időket, s még most is nagyot nevet, mert eszébe jut: egyik csínjük milyen nagy port vert fel. Plakátot készítettünk azzal a szöveggel, hogy „Földosztáskor sem lesz olyan tolongás, mint a Földindulás előadásán!” Debrecenben a Jogász Ifjúsági Egyesület tagja lesz, amely baloldali, civil egyesület, nem úgy, mint a rossz emlékű TURUL. — Nem kell érdemet csinálni belőle, lehet, hogy csak véletlen ... Az viszont már nem lehet véletlen, hogy miután Szent-Györgyi Albert visszaérkezett Ankarából, ahol a szövetségeseknél a németektől való elszakadás lehetőségei után pu- hatolódzott, s hozzálátott az ellenállási mozgalom kiszélesítéséhez, Debrecenbe is elküldte megbízottját. Ennek nyomán — a szegedi mintájára — 1942-ben teológusok, bölcsészek, jogászok megalakították a Debreceni Egyetemi Ifjúság elnevezésű szervezetet, s ebben nem kis szerepet játszott Kovács István. (Ugyan tiltakozik személyének kiemelése ellen, de a tény tény marad: őt választották meg vezetőnek.) — Karácsony Sándor bölcsészprofesszor volt az igazi irányító, szerintem ő közvetlenül is tartotta a kapcsolatot Szent-Györgyi- ékkel. A TURUL többféle akciót is kezdeményezett a zsidó hallgatók és tanárok ellen, de a haladó gondolkodásúakat tömörítő DEI- nek sikerült megakadályozni ezek nagy részét. Hamarosan elérték, hogy Debrecenben megszűnt a TURUL. A bécsi döntés után Kolozsvárra is ellátogattak, az ottani hallgatókat bevonni a mozgalomba. Az sem éppen elhanyagolható eredményük, hogy Budapest után a civis városban is létrehozták a tehetséges népi származékok istápolóját, a Győrffy Kollégiumot. A ragyogó eredménnyel diplomázó Kovács Istvánt nem kis furfangok, vándorlások árán épségben érte a felszabadulás. Az ország nem dúslakodott feddhetetlen múltú, ráadásul tehetséges szakemberekben. Nem véletlen hát, hogy az ifjú jogászra felfigyeltek. Többféle álláslehetőség közül választhatott volna, de túlságosan fiatalnak tartotta magát, ráadásul számára idegen területeken kellett volna vezető posztokat elvállalnia. — Egy idő után attól tartottam, gyanúsnak találják majd a viselkedésemet, azt hiszik elvi okokból mondok mindig nemet. „Menekülésként” beiratkoztam az orvosi karra. Végül az első szemesztert sem kezdte meg, a Népjóléti Minisztériumban miniszteri titkári feladatokat látott el. Már ekkor igazgatási, szervezési kérdésekkel foglalkozott. Két évig dolgozott itt, majd — 26 évesen! — Veszprém megye alispánja lett. 1947 és 49 között alaposan kivette a részét a politikai munkából. Villamosítás, útépítések, a tisztviselői gárda megújítása (lehetőleg úgy, hogy a becsületes régieket se veszítsék el), az oktatás átszervezése — mind-mind erre az időszakra esett. 49—50-ben a Belügyminisztériumba helyezik — akkor még ide tartozott a közigazgatás — s a tanulmányi osztály vezetőjének nevezik ki. Közben elvállalja a szegedi egyetem államjogi tanszékének vezetését, majd 1951-től a Jogtudományi Intézet igazgatóhelyettese Budapesten. Miközben mesél, könyvekkel zsúfolt várbeli dolgozószobájában megelevenedik a történelem. A magyar politikai élet legnevesebb személyiségei egyszerre emberszabásúakká lesznek a hallgató szemében. Többet tanul a 45 utáni időkről ezalatt a pár óra alatt, mint korábban évekig a tantermekben. Őrá joggal lehet mondani a közhelyízű szavakat: nagy idők tanúja. Hallgatom egykori professzoromat, s eszembe jut, ő volt az egyedüli, akinek érdekes, oldott előadásaira más karról is rendszeresen jelent meg diák, s a legtöbb anekdota is hozzá fűződött. Felidézem neki az egyiket: az afrikai hallgató, megkérdezte: nem vizsgázhatna-e franciául? „Végre egy kultúrember!” — üdvözölte az ötletet. A következő jelölt felkészültsége hagyott némi kívánnivalót maga után, belekapaszkodott a szalmaszálba: nem felelhetne ő meg németül? Azt hitte kifog tanárán. „Natürlich!” — hangzott a válasz. De aki magyarul nem tudja, idegen nyelven sem lesz okosabb — a humoros diák csak úgy repült... Kovács István mosolyog, azt mondja, csak az első fele igaz. Pedig nem alap nélküli a történet, hiszen oroszul, franciául tud, latinul, németül olvas, de akkor sem jön zavarba, ha görög nyelvű szakirodalom kerül a kezébe. Kedvenc szakterületeiről faggatom. Az alkotmány intézményét, az állam és társadalom viszonyát, az emberi jogok garanciáit említi. (Mindegyikben nemzetközi tekintélyű tudós, könyveit több országban kiadták — teszem hozzá magamban.) A szűkebb pátriára, Szabolcsra terelődik a szó. Ő volt a szegedi jogi kar dékánja, amikor a megye és az egyetem szerződést kötött. Konzultációkkal segítették a felvételire készülőket, a megyei tanács pedig támogatta a tanszék tudományos munkáját. Nincs benne az egyezségben, de tudom, ha itteni fiatal fordult hozzá, mert például lecsúszott valami fontos határidőről, nem utasíttatott el... Mostanában ugyan, ritkultak szabolcsi látogatásai, de ő sem feledte el a régieket. Többször tartott előadást a megyében. Számon tartja iskolatársait, tudja ki hová került. Legalább egyszer egy évente pedig felkeresi a bátori temetőben szerettei sírját... Papp Dénes Erőszak — minden mennyiségben Nyárra ez is jó? Ha nem érezném a júniusi napfény jótékony hatását a mozik műsorait böngészve is tudnám, hogy közeledünk a nyári vakációhoz, a szabadságok dömpingjéhez. Hiszen „jól bevált” gyakorlata filmvásárlóinknak, hogy a nyárt elárasszák kasszasikerű filmekkel, amelyek egy részről „felhőtlen” kikapcsolódást, más részről „nagy” izgalmakat ígérnek. Akik ezeket a filmeket megvásárolják, illetve időzítik, tudják, hogy ebben az esetben találkoznak a nézők elvárásaival, s ennek következtében a filmszínházak pénztárai is megtelnek, vagyis üzletnek sem rosszak ezek a filmek, melyeknek tartalmát böngészve azonban egy sajnálatos jelenségre kel- ' lett felfigyelnem. Igen sok film hordoz magában erőszakos jelenetet, sok támaszkodik magára a bűnre, sőt véleményem szerint már olyan művet is láthatunk, ami a brutalitásra, a „kemény gyerekek” erkölcsére és világára épül, s emellett már nem lehet szótlanul elmenni. Lásd a júniusi bemutatók közül A piszkos tizenkettő című amerikai művet, ami ráadásul több mint 15 éve készült. Tudom, hogy szerte a világon a sci-fi filmek mellett azoknak a műveknek van sikerük, amelyek kellően adagolják a szexet, az erőszakot, s azt legjobb esetben nyakon öntik egy kis társadalmi mondanivalóval, vagy nemes eszmékkel. Tudom, hogy ezek a kaland-, horror-, vagy áltörténelmi filmek (érdekes módon szinte kivétel nélkül Jelenet a Piszkos tizenkettő című filmből. nyugatiak) „egy tudathasadásos” világ termékei, s egy könnyen meghatározható közönségrétegre, és igényre tájmaszkodnak, amit én nem elítélni akarok (honnan venném a jogot), azonban azt érdemes lenne széleskörűen megvizsgálni, hogy hazánkban is, miért van nagy sikere az ilyen típusú filmeknek, milyen motivációk hatására telnek meg a vetítőtermek, bár azt hiszem, ez a feladat már átlépi a filmesztétika határát. A felszínen lévő összetevőkét könnyen össze lehet foglalni. Az izgalomra épülő filmek fő jellemzője, hogy a nézőt egy idegen, sokszor meghatározhatatlan világba repíti el, ahol könnyen azonosulhat a főhőssel, aki a rossz vagy a rosszak ellen harcol, az események gyorsan peregnek, a néző jókat nevethet a hetyke párbeszédeken, s természetesen gyönyörű nőket láthat. Ismétlem, az előbbiek ennek a műfajnak elengedhetetlen kellékei, amelyek rafinált tálalásban könnyen találkoznak a nézők szimpátiájával. Ha csak ennyiből állnának ezek a filmek, akkor mindenkinek nyugodt szívvel kívánnék jó szórakozást, de engedtessék meg, hogy ezekből a szilaj kalandfilmekből egy motívumot, amire talán nem is figyelünk oda, hagy emeljek ki. Ez pedig — legszívesebben nagy betűvel írnám — az emberélet. Hovatovább természetesnek tűnik, hogy záporoznak a különböző kaliberű golyók, s az emberek különböző „segédeszközök” hatására hullanak, mint a legyek, s egyre több, már-már szimpatikus hőssel találKo- zunk, aki fegyverrel vesz elégtételt magának. (Charles Bronson sok figurája.) Vajon ezek a filmek ebből a szempontból nézve is olyan izgalmasak, magávalragadóak?! A világ eseményei sajnos erőszakosságban, brutalitásban sokszor felülmúlják e filmek cselekményeit, ezért be is kell mutatni e műfaj termékeiből hazánkban is, ami azonban nem ok arra, hogy ezeknek a filmeknek az erkölcsi világát szó nélkül elfogadjuk, sőt propagáljuk, s nem ok arra, hogy a nyár címén tömegestől csaljuk be a nézőt filmszínházainkba, mert a filmnek van egy sajátos vonása, nem hatnak azonnal ... Sarkadi Gábor fjj-zélandi filmdráma a Roncspalota a júniusi moziműsoron „Csupán útjelzőnek szánom találomra összefogott betűim meg-meg szakadó láncát; véletlen — kevesedmagukkal ha kirajzolni nem is tudják, talán sejtetik törekvésem erővonalait” — vallja majd tíz évvel ezelőtt Rákos Sándor a Kartácsban, a Barlangmélyi tömbök: ősök képmásai című önelemző írásában. A Szabolcs megyei Kálmánházán született költő gyűjteményes kötete A tűz kérlelése címmel az idei könyvnapra jelent meg, s lett Nyíregyházán a sétálóutcái könyvsátrak egyik sikerkönyve. A közel 300 verset tartalmazó szép kőjét egy készülő életműsorozat első darabja. A kötet szerkezete, a versek sorba rendezése szokatlan a magyar költői gyakorlatban: a ciklusok nem a születésük időrendjében követik egymást. A legújabb (legkedvesebb?) versek kerültek előre. EzálÁ tűz kérlelése tál nem a lírai én' felépülése, az egyre gazdagodó kiteljesedő szuverén világ útját — folyamatát járhatjuk végig, hanem mint egy hegycsúcsról tekinthetünk vissza a felvezető kapaszkodókra. A mélyen intellektuális költő, véksőkig letisztult soraira nyitunk először rá a könyvben. Pilinszky-szikárságú versmondatokra, melyekre bár az erős kontrasztok, a már-már drámai csúcsok közt feszülő ellentétek a legjellemzőbbek: „hirtelen csönd lesz / kiáltásnyi csönd”, vagy: „a ház vége vakító fehér / előtte fekete létra”, mégis valami bölcs, békés nyugalom érezhető a Kövek-ciklus verseiből. Rákos világában lehet élni, ha olykor nem is köny- nyű. Ars poeticának is felfogható, ahogy ezt Örökség című versében megfogalmazza: „fiám a világ átadom ] hegyeivel folyóival törvényeivel, / az elejtett kő lefelé esik / legjobb ha ráhagyod.” Rendkívül tág, mondhatnánk történelmi a kor, amit A tűz kérlelése című kötet versei átfognak, 1942 „Elásott verseitől”, napjaink kikristályosodott világképű lírájáig. Rendkívül széles a költő formavilága is. Mindent magábaolvaszt, amit az elmúlt korok költészetéből és jelenkori líránkból kell és érdemes. A tömör, néhány soros „igazságfelmutatástól” a világfa-ágbogú hatalmas versfolyamatokig semmi sem idegen tőle. A világ minden jelenségére figyel, „rajta tartja a szemét”, semmi sem mozdulhat körülötte, hogy jelt ne adjon, ha csak egy bólintással is: látom. Lát minket is. Emberi gyarlóságaink kitűnő epigrammáiban ítéltetnek el szigorúan, de az önirónia bölcs fényében. A szép kiállítású kötet az ötvenes években keletkezett. „Elásott versekkel” fejeződik be. A ciklus legmegragadóbb versében így ír a költő hivatásáról: „Elszántan, mivel minden perc utolsó / papírlapnak feszül a homlokom / így építem föl sorsomat soronként”. — Rákos Sándor lírája egyaránt kapcsolódik a több ezer éves hagyományokhoz és a legmaibb újító törekvésekhez. Költői életútja egyéni hitelű, mégis általános érvényű eredményeket kínál — írja róla a Szépirodalmi Kiadó ajánlása — tegyük hozzá: póztalanul és érvényesen. Mester Attila HM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1984. június 9. ^
