Kelet-Magyarország, 1984. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-09 / 134. szám
1984. június 9. ||| KM HÉTVÉGI MELLÉKLET Palestrinától Presserig ZENE, ZENE, ZENE a rádióban Ki hinné? Naponta hétnyolc órát hallgatunk zenét, akár akarjuk, akár nem. Csendben hullámzik az áruházak zsongása fölött, szobánkban olvasás közben, a konyhában kísérőként a zöld- ségpucoláshoz; a zene jelen van a moziban, a színházban, a televízióban és legtöbbet a rádióban. Életünk harmada Bizony néha észre sem vesszük, hogy zenét hallgatunk, dallamok csak lappan- ganak mindennapi tevékenységünk hátterében. Legfeljebb átveszünk egy-egy népszerű hangsort, és dúdolni, fütyülni kezdjük. S az is megesik, hogy figyelmünk érzéketlen marad, csupán tudattalan világunkra hat a muzsika. Olyasmi ez, mintha valaki egyetlen nap alatt akarná megnézni a Louvre csodáit, s néhány óra múlva egyszerűen telítettségében elballag Rubens képei előtt. Nos, mint minden hasonlat, ez is torzít kissé. Mert a múzeumban nem mi választjuk ki a műveket, ha tetszik: a műsort, hanem eleve készen kapjuk. De a rádiókészülékeken található gombok lehetőséget adnak a válogatásra, és lehetőséget adnak a csönd megteremtésére is. Végtére a tények makacsok: életünk harmadát valamilyen zenei környezetben töltjük el. De fel vagyunk-e készülve a befogadásra? Kodály és Bartók hazájában milyen színvonalú a zenei műveltség? Is — a válasz! Ugyanis példák arzenálját sorolhatják joggal a rádió zenei szerkesztői, hogy irigylésre méltó a magyar zenei kultúra. Az átlaghoz közelítve már szemernyit sem lehetünk elégedettek. De ítéletek fogalmazása helyett maradjunk a tényéknél: a gimnáziumokat és az óvónőképzőket leszámítva hazánkban egyetlen középfokú oktatási intézményben sincs ének-zenei oktatás. S az általános iskolákban a lelkes énektanárok a felszabadulás óta egyetlen nebulót sem mertek megbuktatni énekből. Meglehet, túlzásnak tűnik, de ez a tény minősíti a tantárgy rangját! Most, a jövőért Pótolni az oktatási mechanizmus által folyamatosan újratermelődött hiányokat — ez is feladata az Erkel Tibor által vezetett rádiós zenei főosztálynak. A lehetőség önként kínálkozik, hiszen a rádió teljes — mindhárom adót beszámítva — műsoridejének kétharmadát muzsika, illetve az ezzel foglalkozó adások töltik ki. A rádióban folyó zenei nevelés jól elhatárolható részét az ifjúsági osztály zenei rovata vállalja. Bánts Ferenc rovatvezető stábja az óvodásoktól a középiskolásokig minden korosztálynak igyekszik műsort kínálni. De a tapasztalat mondatja: a pedagógusok még távolról sem használják ki megfelelően a lehetőségeket, pedig rádiókészülék a legkisebb tanyasi iskolában is található. A megállapítás alapja ismét csak tényeken nyugszik. Például a Zenei anyanyelvűnk című műsor hallgatottsági indexe mindössze két százalék körül mozog. Hasonló eredményeket mutat a rádió tömegkommunikációs központjának felmérése az Énekszóval, muzsikával, illetve a Labirintus című műsorral kapcsolatban. Mindezek alapján alig merjük a zenei oktatással összekapcsolni a gyerekeknek szánt operaismertetéseket és az Éneklő ifjúság sorozat adásait, nem is beszélve a Zenei lexikonról, amely csaknem elengedhetetlenül fontos alapfogalmakat ismertet. Nekünk szánják A zenei nevelést semmiképpen sem lehet leszűkíteni a kiskorú generációkra. S a rádiósok hittel vállalt vállalkozásaiban meglehetősen sok az átfedés. Említsük példának a Hét zeneműve című sorozatot, vagy a Figyelmükbe ajánljuk adásait, amelyek egyként szolgálnak hasznos ismeretekkel mindenkinek. Az aligha vitatható, hogy a felnőtteknek szánt műsorok sokkal gazdagabbak, mint az ifjúsági adások. Felsorolni is alig lehet a kínálatot az Űj zenei újságtól a Daloló, muzsikáló tájakon keresztül a Mi a titka című összeállításig. Meixner Mihály, a komolyzenei osztály vezetője a muzsika térhódításának fokmérőjeként értékeli a Ki nyer ma? című műsort, amely — ez a rádiózás történetében páratlan — immár kétezer- ötszázadik adásához közeledik, és körülbelül hatezer játékost szólaltatott meg. A számoknál többet mond, hogy az évek folyamán a szereplők egyre megalapozottabb tudást bizonyítanak, s akad köztük diák, munkás, orvos és mérnök. Ez kétségtelenül a fejlődés bizonyítéka, akárcsak a kórusok, illetve a hagyományőrző népi együttesek számának gyarapodása. A zenei műveltség gazdagításához szervesen kapcsolódnak a már szórakoztatási, élményszerzési szándékkal sugárzott produkciók. Itt a cél: mindenből a legjobbat adni. ★ A képből látszólag kimaradt a beat, a pop és az egyéb könnyűzenei terület, csakhogy ezek a műfajok sem létezhetnek megalapozott zenei ismeretek nélkül. Ebben az értelemben igaz a mondás: nincs komoly és könnyű zene, csak jó és rossz zene van. A három magyar központi adó naponta körülbelül harminchárom órán át sugároz muzsikát Palesztinától Presserig, ezért érthetően színes a műsorpaletta. S az is igaz, hogy a köny- nyű- és szórakoztató zenét (többen hallgatják, mint a komoly muzsikát. Azt azonban érdemes figyelembevenni, hogy ha egy műsor népszerűségi indexe csupán egyetlen százalék, akkor is nyolcvanezren hallgatták az adást. K. Gy. Révész Antal grafikája LÁTOGATÓBA N: Á humánbiológusnál Míg beszél, egy dossziéból iratokat szed elő. Az egyik például a repülőgép-vezető hallgatók termovíziós szűrő- vizsgálatairól szóló szakvélemény. A dr. Golenyák Bélával és Gombosné Hosszú Erzsébet közreműködésével végzett vizsgálatokról a tudós véleményezők (dr. Nemessu- ri Mihály, az orvostudományok kandidátusa és dr. Bretz Károly, a műszaki tudományok kandidátusa) egyebek közt megállapították: „ ... a vizsgálók olyan eljárást kezdtek alkalmazni, amely Magyarországon új, alig alkalmazott, ezen a területen pedig egyedülálló. Még a külföldi szakirodalomban is alig-alig található erre vonatkozó adat... A ter- mográfiás módszert a vizsgálók korrekten végezték, megbízhatóan értékelhető felvételeket készítettek és pontosan véleményezték.” — AZ EGYETEMEN volt egy gyakorlatvezető, aki rákkutatással foglalkozott. Egyszer bejött a gyakorlati helyiségbe, levágta magát egy székre, és azt mondta: „Gyerekek! Én hülye vagyok, hogy tizenöt éve a rákkal kezdtem foglalkozni, és semmi eredményt nem tudtam elérni. Ha annak idején a görénnyel kezdtem volna foglalkozni, a világ legnagyobb görénytudósa lennék.” Nekem szerencsém van, megtaláltam a magam kis görényét — nevet rám a fotelből dr. Lukácskó Zsolt. — Görényt mondott, azt mondom én is ... Remélhetőleg kiderül, hogy a kissé drasztikusnak mondható, ám bizonyos szélsőségeket jól megmutató törté- netecske csattanója mennyiben áll Lukácskó Zsoltra, s talán kiviláglik, hogy a kellemetlen állat, mint fogalom, mint jelző, korántsem illik arra, amit csinál, miként az említett egyetemi oktató is csak egy olyan elkeseredett pillanatában mondta amit mondott, ami mindenkit, aki alkot, utolérhet... Egyelőre bajban vagyok, mert nem tudom, mit is adjak írásom címének. A „Látogatóban” adott, a személynév is, de hogy micsoda ő, azt magamtól nem tudom eldönteni. Mert, amikor megismerkedtünk, a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola adjunktusa volt, a sajnálatosan megszűnt kertészkar oktatója. Aztán adminisztratív beosztásokban dolgozott, — a jövendő repülőgép-vezetők pályaalkalmassági vizsgálataiban vett részt. Számomra rendkívül bonyolult műszereket kezelt, hőfényképeket készített, melyekről annyit illik tudni a köznapi halandónak, hogy az infravörös sugarakkal készült színes felvételek a legrejtettebb bajokat is kimutatják. — Talán azt — segít zavaromon —, hogy humánbiológus ... Annak tartom magam. Eddig ez is rendjén volna, de most újabb bizonytalanság következik: mert a kertészkaron az alapozó tárgyakat tanította, s ismert dolog: a növényeknek sok közük van ugyan az emberhez, de a növénytan tudósai mégsem nevezhetők humánbiológusoknak. Tehát itt tartok most, amikor megpróbálom jegyzeteimet rendbe szedni, s felvázolni az utat, amin humánbiológussá lett dr. Lukácskó Zsolt; s igyekszem majd röviden ezt is kifejteni, hogy ismeretei, kutatásai korántsem állnak távol jelenlegi beosztásától. KEZDJÜK TEHÁT AZ ELEJÉN. Lukácskó Zsolt tőzsgyökeres nyíregyházi, édesapja református tiszteletes, ami — miként tudott — a hatvanas évek legelején, a továbbtanulásnál nem jelentett kimondott előnyt. Egyébként a Kossuth gimnáziumba járt, ahol kiváló tanárnője, Né- methné szerettette meg vele a biológiát, s oltotta belé a genetika, azon években félig- meddig még tiltott tudománya iránti érdeklődést. Tette ezt egy kisvárosi gimnázium tanárnője, aki a legújabb külhoni kutatások ismeretével felvértezve állt katedrára. — Orvos szerettem volna lenni, de csakis mezőgazda- sági pályára mehettem. így kerültem a nyíregyházi főiskola elődjébe, a felsőfokú technikumba. Szőlő-gyümölcs szakon végeztem. A későbbiekben elvégeztem a tanárképző főiskola biológia szakát, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szereztem egyetemi diplomát. Jeles szakdolgozatot írtam ä táplálkozásélettan tárgyköréből. Eztán hívtak az akkor már főiskolává előlépett nyíregyházi intézménybe, az alapozó tanszékre, élettanosnak . . . Az ember iránti érdeklődésem azohban megmaradt, mégha kényszerpályán a növénytanhoz jutottam is. Szerencsém is volt, mert Rajkai Tiborhoz, a híres debreceni antropológushoz és Maian Miklóshoz, a magyarországi antropológia akkori nagy öregjéhez is közel kerülhettem. — Aztán, végleg eljutottam az emberhez. A lehetőséget a mezőgazdasági főiskolán kaptam, amikor részt vehettem a repülőgép-vezetők pályaalkalmassági vizsgálataiban. Ideális feltételek voltak ehhez, olyan műszerek segítették a kutatást, amelyek még nagy intézményeknél sem voltak. Az itteni munkám alapján aztán elfogadott tagjának egy kis csoport, a Magyar Biológiai Társaság Mozgásbiológiai Szakosztálya. Ekkor teljesedett ki a boldogságom. Ennek révén lehetőségem van évente egy-két előadás megtartására, és az utóbbi években 25—30 publikációm is napvilágot látott. Míg a kólát kortyoljuk, kitérőként mondja: — AMI ENGEM ÉRDEKEL, azzal kitartóan foglalkozom. Volt bennem elszántság, és szerencsém is volt, hogy a főiskolára mehettem tanítani, és a szakma kiválóságaival kerülhettem kapcsolatba ... — Van egy „hangyám”: az embert nem szabad „szétszedni”, nem lehet csak szomatikus oldalról, pszichés oldalról nézni, hanem egységben kell szemlélni, ismerni kell például az életútját, amiről fontos tudni: hogyan is alakult? Meggyőződésem, hogy mindenki megközelíthető. Erre nagyon régen döbbentem rá. Láttam egy megvadult lócsoportot egyszer, habzott a szájuk, mindenki futott vagy a fára menekült előlük. És ekkor, odament egy kis, nyomorék ember, az egyik ló szemébe nézett, motyogott neki valamit, és a lovak megszelídültek. Így van az emberrel is ... Hogy, legalább az ismeretek alapjait valamelyest értők közelebb kerüljenek dr. Lukácskó Zsolt munkálkodásának egyik területéhez, hadd álljon itt az általa írt munkahipotézis egy részlete: „A mezőgazdasági repülőgép-vezetők napi munkája igen sajátos megterhelésekkel jár. A repülőgép-vezetés... az emberre gyakorolt hatás szempontjából összetett; egyszerre jelent statikus és dinamikus munkát, vibrációs hatást, gravitációs (és anti- gravitációs) hatást, s pszicho- vegetatív (stress) hatásokat. Mindezek az emberi szervezetben olyan elváltozásokat produkálhatnak, melyek — többek között — a bőr infravörös sugárzását is megváltoztatják. E mechanizmus - egésze is, és egyes komponense is — az infravörös sugárzás méréslehetősége miatt — jól nyomon követhető infratele vízióval.” SZAMOS EGYÉB KUTATÁSI témáját (sokszor természetesen másokkal közös munkáját) említhetnénk, hiszen egyebek közt foglalkozott a traktorvezetőket érő vibrációs hatásokkal, és részt vett a főiskola munkatársainak a tarpai Esze Tamás Termelőszövetkezetben végzett munkavédelmi vizsgálataiban. Legutóbb pedig a XIII. mozgásbiológiai szimpo- zionon szerepelt sport (labdarúgó) témájú előadással, a visszhangok alapján, nem kis sikerrel. Az eddigi felsorolásból talán kitűnik: valóban egységben igyekszik nézni az embert. De marad a kérdés: mit tehet a pályaválasztási tanácsadó igazgatójaként? — A pályaalkalmasság, a beválás, a rehabilitáció egytől egyig ide tartozó kérdések és az új munkakör ráadásul szélesíti a lehetőségeimet, hiszen módom nyílik a pedagógiai pszichológiában való eddiginél nagyobb elmélyedésre. Legújabban a klinikai pszichológia izgat, mert ez, a rehabilitációnál különösen fontos. Úgy tűnik, ez a pályaív, még csak most került a meredekebben felívelő szakaszába. Elég keretet ad ehhez egy kisváros? — Sokszor pontosan a kisváros ad bizonyos lehetőségeket. Itt olyan kiváló segítőtársakra akad az ember, akik a kísérletezés lehetősége, és nem a pénz miatt vesznek részt a munkában. Dr. Golenyák Béla a traumatoló- gus, vagy a KÖJÁL munkatársa, dr. Pauwlik László is ilyenek. És, amit csinálok, vagy csinálni szeretnék, csakis csoportmunkával lehetséges .,. Hol tartok most? Már tudom, hogy mit akarok, már lehetőségem van rangos helyen is publikálni, már hívnak és felkérnek egy-egy előadás megtartására. Már tudják, hogy vagyok. Pontosabban: hogy vagyunk... SpeidI Zoltán
