Kelet-Magyarország, 1984. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-23 / 146. szám

KIH HÉTVÉGI MELLÉKLET 1984. június 23. Meavénlcbőh indultak ■ I«U y GIIKUvl ' III VI U 11 M K Cselekménypótló Öncélú nemiség A nagyprépost DR. MÉSZÁROS LAJOS Diákjai mesélik: élmény volt, amint kis Satyhs-dongómotorján robogott, drapp ove- rálljában Miskolcon, a plébániától a gimná­ziumig, ahol aztán csikorogva fékezett. Olyan volt, mint egy a diákok közül. Jóked­vű, derűs, lényével fegyelmező. Az a hitta­nár volt, aki mindig késznek mutatkozott a megoldhatatlan számtanpéldák megfejtésére, aki tisztázta a kor legújabb fizikai kérdései­nek titkait. Konstruált rádióra kapcsolható ébresztőórát, technikai képességei még a leg­kritikusabb diák elismerését is kiváltották. Modern volt a szó legszorosabb értelmében, erkölcsi tartást nem szóval, hanem példával oktatott. — Ez régen volt — mondja derűsen. ~r,. Azóta alaposan elszállt az idő, bár nem gadom, frissnek erzem magam ma is. Iga2 egy híján hetvenéves vagyok, de változatla­nul szenvedélyem, hogy rovom a Bükk útja­it — ez pihentet a legjobban —, ha van mód, akkor utazom, járom a világot. Szükség is van erre, hiszen mostani egyházi megbíza­tásaim megkívánják a teljes embert, s a ki­tekintést a világra. Jó hasznát veszem an­nak, hogy a papi hivatás minden állomását végigjártam. Ezerkilencszázharmincnyolcban szenteltek pappá. Voltam káplán Ózdon, ta­nítottam a teológián, vallástanárként mű­ködtem Miskolcon, szolgáltam Kenézlőn, Sa- jószentpéteren, Hejőcsabán. Az embereket, az emberi sorsokat, örömöket, gondokat, a társadalmi problémákat a gyakorlatban is­mertem meg. S ez mindenkor megerősített hitemben: valóban hivatást választottam már gimmazistakoromban, hiszen Jsten és az ember szolgálata töltheti ki igazán az élete­met. Dr. Mészáros Lajos Nyíregyházáról indult. Édesapja ismert és jellegzetes alakja volt a városnak. Hófehér szakállával ő volt a „ta­nár úr”, aki a „kirakatban” nevelt és okta­tott. Ketten voltak testvérek, húga ma is nyíregyházi. Emlékek, ismerősök sokasága köti a városhoz. — A Sóstói úton laktunk. Akkoriban még arrafelé homok borította az utat, meg-meg- süppedt a talyiga kereke benne. Rendszere­sen jött Muki, a kisvonat, nagyokat füty- tyentvé'-dudálva. Kisváros volt Nyíregyháza, csendes, álmos. Bár talán ez sem így igaz. Mert volt ott szellemi erő, kihasználatlan, parlagon heverő, nem is kevés. Csak éppen másként érzékeltem a húszas-harmincas években. Mondhatom bátran, hogy igen so­kat járok mostanság is Nyíregyházára és a megyébe. — Alig nyomon követhető, mi minden vál­tozott az évek során. Átalakult a város ké­pe, s bizony keresni kell egy-egy régi isme­rős helyet. Később a Síp utcára költöztünk. Hallom, hamarosan az a környék is megvál­tozik. Biztosan szebb lesz, s ami jobbra vál­tozik, azt nem szabad sajnálni. Innen indult tehát a diák útja, hogy az eg­ri gimnáziumból Budapestre vezessen, elvé­gezze a teológiát, s megszerezze a doktorá­tusát. És az út Egerbe kanyarodott vissza. Először egervári prépost, majd kanonok, fő- káptalani helynök, általános érseki helynöki tisztet kap, s ehhez járul most az Egri Ba­zilika főplébánosi megbízatása is. Mondhat­juk úgy: az egyház legmagasabb politikusi körének fontos tagja, aki nem részfelada­tokért, hanem sok tekintetben az egri főegy­házmegye gondjaiért felelős. — Mindig azt vallottam, hogy a katolikus egyháznak rendezett viszonyokat kell terem­tenie a magyar állammal. Ez természetesen feltételezte a kölcsönösséget, s kívánalom most is. Mind nekünk, mind az államnak le kellett vonni bizonyos tanulságokat. Örö­münkre szolgál, hogy ez sikerült. Nem volt könnyű mindenki számára érthetővé tenni, hogy az egyháznak nem a szocializmussal szemben, hanem a szocializmusban kell él­nie és dolgoznia. Az ember igazi érdekeinek szolgálatakor nem lehet különbséget tenni, hogy ez hivő, ez ateista. Egy hazában élő emberekről van szó, akiknek egyformán jó a jó és rossz a rossz. Teljesen világos, az egyház más világnézetet vall. Mások az esz­közei és a lehetőségei is. De igen nagy hi­ba lenne az, ha a fontos történelmi korban lemondanánk annak kereséséről, ami közös lehet a munkában. — Sok szó esik erről mostanában. Egy ki­váló dokumentumfilm, a Nyitott utak is fog­lalkozik ezzel a kérdéssel. Biztosan érdek­lődésre tarthat számot az, miként látja a jó cél megvalósításának lehetőségét az, aki egy­házpolitikus. — Induljunk ki abból: az egyház nem át­vállalni akarja az állam feladatait. De részt akar, mert részt kell vállalnia minden olyan probléma megoldáséból, amiért tehet. Sorol­jam? Vegyük elsőnek a társadalmi munkát. Igenis kötelességünk buzdítani rá, hiszen egy-egy település fejlődése minden ott élő érdeke. Vagy nézzük a munkaerkölcsöt. Sú­lyos hiba lenne, ha nem serkentenénk szün­telen a jobb, a tisztességes, tudatos cselek­vésre. Ez az egész nép jólétének egyik fel­tétele. — De folytathatnám: lehetőségeinkkel se­gítenünk kell a káros szenvedélyek elleni harcot, kötelességünk részt vállalni egy etikus fiatalság neveléséből, nem mehetünk el közömbösen az idős, magukra maradt em­berek sorsa mellett. Hadd tegyem hozzá: mindezt egyre többen értik meg, s már nem­csak azok partnerek ebben, akik a központi döntéseik részesei, hanem a községekben is mind jobban megértik: van közös együttmű­ködésre lehetőségünk. Szeretném azt is meg­mondani: a magyar állami vezetéssel kifo­gástalan viszonyt alakítottunk ki. Főegyház­megyénk területén a Szabolcs-Szatmár me­gyei és nyíregyházi állami és társadalmi ve­zetőkkel nagyon jó a kapcsolatunk. Egyetlen ésszerű kívánságunkat nem utasították el, s szóbeli megállapodásaink mindkét szinten egyenértékűek bármilyen protokollumban rögzítettel. Míg beszélgetünk, nézegetem otthonát. A könyvespolcon békésen megfér a Szentírás és a természettudományos mű, a falakon an­tik órák ketyegnek, de nem hiányzik a quartz számkijelzős időmérő sem. Egerben ismerős a sztori, miként szereltette fel a ba­zilikába a főpap a legkorszerűbb elektro­nikus harangozóberendezést, de ő alakította ki ugyanott a kincstáret-.is; A főpap .ma is, ma::a vezeti autóját, s szívesén vesz részt IBUSZ-utakon, mert az bővíti képét a világ­ról. — Az ember a világban nemcsak passzió­ból utazik. Az eltelt évtizedekben igen sok •alkalommal kellett válaszolnom külföldön különböző kérdésekre. Voltak, melyeket a tudatlanság, másokat a nem éppen jó szán­dék szülte. Arról tudakolódnak ugyanis so­kan: hogyan is áll az egyház és az állam ügye? Igaz-e hogy csak pincékben szabad misézni? Előfordult, hogy az egyház árulói­nak minősítették az együtt cselekvés képvi­selőit. Ma szerencsére ott tartunk, hogy több­ségben vannak azok, akik tisztelettel nyug­tázzák a realitásokon alapuló magyar egy­házpolitikát. — De nem tagadható, hogy főleg az USA keletig partvidékén gyakorta nyilvánítottak elítélő véleményt. De bizony még Bécsben is előfordult, hogy nem értették meg a toleran­cia lényegét. Sohasem sajnáltam az időt és , fáradságot, hogy világossá tegyem magatar­tásunk lényegét, az egyetlen ésszerű alter­natíva létjogosultságát. Nem titkoltam se itt­hon, se másutt, hogy az a pap, aki nem jó az államnak, az nem jó az egyháznak sem. Ép­pen szabolcsi jó példák igazolják — hadd utaljak Csépányi kanonokra vagy Holczer esperesre Kisvárdán —, hogy milyen sok múlik egyházunk zavartalan működése érde­kében a valós társadalmi és gazdasági viszo­nyokat ismerő, azokban élő papokon. Nyitott utak .— rímel vissza bennem a kö­zelmúlt filmjének címe. Nyitottság a világ­ra, a haza dolgaira. Nem véletlen, hogy dr. Mészáros Lajos, aki fiatal pap kora óta mindmáig modern, ezt a gondolatsort hang­súlyozza. Nyitottan — s ezt a gyakorlatot valósítot­tam meg a bazilika esetében is. Örömmel adtam helyet az Országos Filharmónia ren­dezvényeinek. nyáron is egymást érik a hangversenyek, egyházzeneiek, világiak. Kántorom nyáron mindennap ügyeletet tart, hiszen a bazilikát látogatók szívesen hallgat­ják nézelődésük közben a csodálatos orgona muzsikáját. — Egyházművészeti alkotásainkból öröm­mel adunk a helyi múzeumnak, hiszen egye­temes értékről, nemzeti kincsekről van szó. Azt vallom, életünk szemlélésekor, szervezé­sekor minden esetben abból kell kiindul­nunk, mit használhatunk az itt élő magyar embernek. Ehhez viszont nélkülözhetetlen az öissz nemzeti érdek prioritása. Megyénkből indult, s gyakorta hazajár. Csa­ládi, baráti szálak kötik ide, hivatása is sok­szor készteti visdtatiókra. Nem vendég, nem esetleges látogató. Templomszentelés, bér­málás, baráti meghívások — megannyi al­kalom, hogy élő maradjon kapcsolata Nyír­egyházával és a megyével. És bár szülei sír­ja és hivatása más vidékhez köti, búcsúzóul mégis így fogalmaz: — A világhoz kötő szálak a Nyírséghez kapcsolnak. Elköltözni lehet valahonnan, de elszakadni sosem ... Bürget Lajos Jelenet az Eszkimó asszony fázik című magyar filmből Egy divat mellett kortes­kedni mindig hálás feladat, ellene beszélni sohasem nép­szerű, de érzésem szerint a sokunk által kedvelt filmmű­vészet esetében nem szabad ilyen szempontokat figyelem­be venni, légyen pozitív vagy negatív az észrevételünk. Márpedig a legújabb ma­gyar filmek esetében nem le­het nem észrevenni, hogy a filmekben eluralkodott a szexualitás ábrázolása, a mondanivaló redukálása a nemiségre. Ami végered­ményben nem lenne baj, hi­szen a 70-es években, a vi­lág filmművészetében elin­dult egy olyan irányzat, mely a társadalmak és az egyének változásait, válságait, az élet értelmét kereső emberek lel­kivilágát a nemiségen ke­resztül — mintegy jelrend­szerként — próbálták ábrá­zolni. Példák erre a japán Oshi- ma, vagy az olasz Ferreri és Bertolucci alkotásai. Tegyem hozzá, hogy ezeket a filme­ket napjainkban is fenntar­tással fogadják szerte a vi­lágban. Azonban ez az irány­zat nem azt jelenti, hogy fel­tétel nélkül mindenkinek át kell venni, nemzetiségre való tekintet nélkül, hiszen a tár­sadalmi gyökerek minden or­szág filmművészetében má­sok és mások. Főleg nem szabad olyan rendezőknek felhasználni a szexualitás ábrázolását, akik még nincsenek birtokukban a filmkészítés minden titká­nak, mert a testiség ábrázo­lása a filmvásznon csak ak­kor elfogadható, ha a rende­ző tökéletes szakmai tudás­sal és mély gondolati világ­gal rendelkezik, mert enél- kül a nemi élet ábrázolása óhatatlanul átcsúszik a por­nográfia birodalmába. Meggyőződésem, hogy egy szép szempár fotografálása ugyanannyi titkot, ígéretet, vágyat rejt magában, mint a másodpercekig megmutatott emberi test, sőt egy-egy egyé­ni sorsot magába sűrítő arc, vagy tekintet tovább kísért emlékezetünkben, mint egy ágyjelenei Egy példát hadd említsek; nem hiszem, hogy sokan emlékeznek arra, hogy Romy Schneider milyen volt félmeztelenül a Baleset a tengerparton című filmben, azonban egyedülálló tehetsé­gére annál többen. Sokan gondolhatják, hogy íme megint egy ember, aki bort iszik és vizet prédikál, pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy a meztelensé­get, a szexualitást nem tu­dom elfogadni, — ha gyönyö­rű emberek produkálják is^ — abban az esetben, ha az öncélú, s üzleti érdekeket szolgál. Nem tudom elfogad­ni azt a felfogást, mely a vá­gyat csak meztelenségbe tudja ábrázolni, hiszen a film­nek annyi más kifejező esz­köze van. Visszatérve az új magyar játékfilmekre, melyeket egy csokorban láthattam a XVI. játékfilmszemlén (melyről tö­mör véleményem e hasábo­kon már elmondhattam) saj­nálatosan kell megállapíta­nom, hogy a testiség ábrázo­lása sokszor öncélúan, indo­kolatlanul előtérbe került. Ilyen alkotásnak érzem Elek Judit Mária nap című filmjét, vagy Xantus János Eszkimó aszony fázik című alkotását, mely a szeretkezés széles skáláját mutatja be, de említhetnék más filmeket is, azonban nem akarok rek­lámot csinálni ezeknek a filmeknek. Gyónás gyilkosság után. Júliusban mutatják be Ulv Gros bard amerikai filmjét Nyíregyházán. Sokan mondogatják, hogy a szexualitás fontos tényező hazánkban is, s a film csak a való életet tükrözi vissza. Ezzel az állítással több szem­pontból is vitatkoznék, de csak a filmre szorítkozva, hadd mondjam el ha ez va­lóban így is van, azt akkor sem hiszem el, hogy életünk sikereit, balsikereit csak a szeretkezésben tudjuk leve­zetni, s ezt filmművészetünk­nek így is kell ábrázolni, in­kább elhiszem azt, hogy egyes rendezőknek a nemiség áb­rázolása cselekményt pótló kényelmes és népszerű meg­oldás Sarkadi Gábor Irószemmel 1983 M it érdemes és szükséges írószemmel meglátni és a közvéleménynek felmu­tatni? Röviden szólva, azokat a hétköznapi gondokat — társadalmi és emberi — gyötrő­déseket, életünk változásait, fe­szültségeit, amelyek napi be­szédtémáink. De hogyan lehetsé­ges ezeket egy év szeletében tettenérni, amikor társadalmi és emberi gondjaink több év. oly­kor több évtized mélyrétegei­ben gyökereznek? Mégis minden évben vállalkoz­ni szükséges a legmarkánsabb, legéletszerűbb irodalmi riportok, szociográfiai, szociológiai és más műfajú írások kiválogatására. Ezt teszi a Kossuth Könyvkiadó, amikor minden évben — az ün­nepi könyvhétre időzítve — vá­logatást ad az előző év legizgal­masabb kérdéseit feszegető, a lapokban, a folyóiratokban meg­jelent írásokból. S bár az írások egy jó részét az érdeklődőbbek eredetiben már olvasták, így kö­tetben, — a több, részben hason­ló, részben eltérő hangoltságú, akusztikájú riport, interjú, ta­nulmány — olyan pluszt is ad, ami látókört, szemléletet tágít, továbbgondolkodásra serkent. Mi készteti az embert arra, hogy próbára tegye tehetségét, vállalkozószellemét? Hol a határ­vonal a tisztességes, a már-már emberfeletti munka árán szerzett és a szerencsének, az ügyeske­désnek köszönhető jövedelmek között? Miért nem a közösség — ezzel együtt maga hasznára — fejti ki átlagon felüli tehetségét egy ember? Milyen emberi és bürokratikus kötöttségek gátol­ják a személyes felelősségválla­lást? Hogyan és milyen indíté­kok hatására rontjuk el a gyer­mekek nevelését? Folytathatnánk hosszasan a kérdéseket, amelyekre a kötet­be gyűjtött írások megkísérlik a választ. Vélemények, álláspon­tok, érdekek ütköznek a ripor­tokban, s ami igen fontos: a szerzők nem megfellebbezhetet­len igazságokat mondanak ki, inkább megosztják a gondjaikat az olvasóval. Gondoljunk bele, szembesítsük a saját tapasztala­tainkkal, s igyekezzünk együtte­sen változtatni... Olvashatunk már-már szikrázó írásokat az anyagi előbbrejutás torz kinövéseiről, az önpusztító robotról, a modern úrizálásról, a hatalom saját célra történő ki­sajátításáról. Emberi gyengéink­ről. amelyek a megnövekedett érvényesülési lehetőségek köze­pette ellene fordulnak az em­bernek, annak is aki élvezi és él vele. Az üzemi és úgynevezett vá­rosi demokrácia színe és fonák­ja is megjelenik az írásokban (Fábri Ferenc: Városi demokrá­cia Budapesten, Földest József: Angyalföldi találkozások). hogy tükröt tartsanak elénk: vigyáz­zatok, az alibi, a látszat demok­ratizmus többet árt, mint hasz­nál. Szó van az írásokban a so­kat emlegetett emberi kapcsola­tokról is — amelyről úgy véljük, csupa rosszat lehet elmondani. Egyre gyorsabban és idegesebben csukjuk be magunk mögött az ajtót. A „Nem panel kapcsolat” című írás — Simándi Júlia — nem Idealizál, valós lakóhelyi környezetet ábrázol, de nyom­vonalakat igyekszik kitapintani arról, mi köti, vagy kötheti ösz- s?e az embereket még a panel­házakban is. Nagy gondot feszeget Császár Nagy László „Gondolatok a fe­lelősségről” című írása is, a so­kat emlegetett személyes fele­lősség —, ami gyakran elvész, elmosódik — emberi, jogi, mun­kaköri és etikai jelzőkaróit igyekszik felkutatni. Koloh Elek „Kuncog a krajcár” című írásá­ban a fiatal értelmiség nehéz anyagi és erkölcsi felnőtté érését kíséri nyomon, nem dramatizál­va!, de nem is szépítve a hely­zetet. Egy sor fagyasztói gondot is feltárnak az írások (R. Székely Julianna: Zöld dzsungel, Kapu­vári Gábor: Bútorgondok), ame­lyek az érdekek és hatáskörök billentyűin zongoráznak végig. Nem maradt ki természetesen a közvéleményt mélyen megrázó bánya- és vasúti szerencsétlen­ségek krónikája sem. A riporte­rek az emberi tényező mélyére ásva igyekeznek jelzéseket ad­ni; a legjobb biztosító berende­zések is „bűnössé” válhatnak, ha elnémul fölötte az ember fi­gyelme, felelőssége és erkölcsi tartása. Olvashatunk még a kényeztető szülői magatartásról (Andai György: Az a büdös kölyök), téves nevelői beidegződésről — Magatartása közepes (Csalogh Judit), egy nagyméretű sikkasz­tásról (Kormos Valéria: Enyém — tiéd — kié? — egy többszö­rös magyar milliomosról — Ku­tas i Ferenc: „Megtanultam ko­poltyúval lélegezni”. Valamennyi írásnak helye, szerepe van a kötetben. Olyan olvasmányok, amelyeket nem elég egyszer el­olvasni, többször is elő kell venni. A kötetet Batzky Rita válogat­ta eleven szemmel, jó kritikai érzékkel. Páll Géza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom