Kelet-Magyarország, 1984. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-22 / 145. szám

1984. június 22. Kelet-Magyarország 3 Reggeli pillanatkép a nyíregyházi belvárosi autóbuszállomáson. Autóbuszok — kérdőjelekkel Nem túl rózsásak a kilátások sem Nyíregy­háza autóbuszközlekedésébea, sem a megye vá­rosainak, községeinek összeköttetésében. Bár­mennyire szeretné a Volán 5. számú Vállalata, hogy javítson az utazás kulturáltságán, a jelen­legi és a következő évek anyagi lehetőségei nem engedik meg a nagyobb arányú fejlesztést. Ha csak a számokat néz­zük, akkor kiderül, hogy fo­lyamatos a közlekedési vál­lalat versenyfutása az egyre növekvő utazási igényekkel. Különösen igaz ez a helyi- járatokra, míg a helyközi buszközlekedésben a tarifák emelése kisebb megtorpa­nást eredményezett. Hol a „lépcsőzetes"? Jellemző a Volán fejlődé­sére, hogy az ötödik ötéves terv idején 55-tel nőtt az autóbuszok száma, s mivel ezek nagyobb befogadóképes- ségűek voltak, így közel másfélszer annyi utast tud­tak elszállítani. Azonban amíg korábban évente 7—9 új busszal gyarapították a járműparkot, s a szükséges selejtezéseket is elvégezték, addig manapság csak a szin- tentartást tudják célként ki­tűzni, pedig a szállított uta­sok száma folyamatosan nő, így tavaly meghaladta a 68 milliót. sével oldják meg. A városok közül Kisvárdán a legna­gyobb a forgalom 700 ezer utassal, amit Mátészalka 600 ezerrel követ. Nagyságrend­jét tekintve viszont az újfe­hértói forgalom a legnagyobb, ahol négy busz 1,2 millió utast szállít, de Tiszavasvá- riban is félmillió az évente utazók száma, míg a legki­sebb Nagykállóban százezer­rel. Az utóbbi években 22 köz­séget, illetve 200 lelket meg­haladó, bekötő úttal rendel­kező tanyát kötöttek be a buszközlekedésbe. így már csak három, vasút mellett fekvő községben, Kótajon, Fényeslitkén és Komorón nem járnak a Volán buszai. Az autóbuszközlekedés je­lentőségét növeli, hogy a megye lakosságának 40 szá­zaléka csak ezzel a tömeg- közlekedési lehetőséggel ren­delkezik, ám a vasút nélküli fehérgyarmati térségben et­től jóval magasabb, 76 szá­a városközpontban, az átszál­lási pontokon nincsenek fe­dett várakozóhelyek, sőt egyes megállóknál a bizton­ságos fel- és leszállás is kí­vánnivalókat hagy maga után. Mindennaposak a csúcs- forgalmi torlódások is. A megoldást a Petőfi téri új autóbusz-pályaudvar meg­építése jelenti, aminek az üzembe helyezése 1986-ban várható. A távolsági forgalomra jellemző, hogy általában a városok, ipari centrumok körül alakult ki, sugaras el­rendezésben. Gondot okoz, hogy a legtöbb helyen nin­csenek meg a feltételek a kulturált személyszállításra, egyedül Fehérgyarmaton mű­ködik pályaudvar. Kisvárda térségében a műszaki felté­telek javulnak egy új telep megépítésével. Mátészalkán viszont szin­te tarthatatlan a vasútállo­más előtti autóbusz-végállo­más helyzete. A forgalmi torlódások miatt állandó a balesetveszély. Az állomás átépítése késik, csak ezzel egy időben — ha lesz elég pénz rá — építhető autó­busz-pályaudvar. Általában elmondható, hogy kevés a kiépített busz­forduló — így több helyen ezért nem állíthatnak be csuklós buszokat, például Pátroha, Rétközberencs, Mán- dok, Fülpösdaróc, Geszteréd, Szakoly térségében. Ugyan­csak hiányoznak több helyen a kiépített megállók, a bur­kolt útpadkák. Vállalati buszok "A közforgalmú közleke­dést javítja, hogy több vál­lalat átadta buszát a Volán­nak, illetve közösen üzemel­tetnek egyes járatokat. Ilye­nek a tiszanagyfalui és bal- kányi termelőszövetkezetek, a Tiszalöki Állami Gazdaság és a Hunniacoop. Amikor a Volán 5. számú Vállalata felmérte az autó­buszközlekedés helyzetét, nem próbált rózsaszínű ké­pet festeni. A szűkös fejlesz­tési lehetőségek miatt az idén például egyharmados arányra nő az úgynevezett „nullára futott” buszok szá­ma. Ezek javítása nagyobb erőfeszítést követel. A má­sik gond, hogy a feljesztési pénz kevesebb, mint ameny- nyi a selejtezések pótlására elegendő. Lányi Botond Nyíregyházán, az örökösfold Városrészben célszerűen ősz- szekötöttek két építkezést: autóbuszváró épül, mellette pe' dig transzformátorállomás. I Parlamentben—szabolcsi szemmel Mérce: a MINŐSÉG D alán meglepő, ha az ember párhuzamot von a világgazdaság és mondjuk egy szatmári gyár, egy nyírségi konfekció­üzem között, mert — ahogy mondani szokás — igen nagy a távolság. Pedig ha valaki az országgyűlés legutóbbi ülé­sén szabolcsiként volt jelen, arra figyelt leginkább: mi az, ami akár a pénzügymi­niszter, akár a külkereske­delmi miniszter szavaiból megyénkre is vonatkozhat. Tény, hogy mind a költ­ségvetés teljesítésében, mind a külkereskedelemben ta­pasztalható eredmények és gondok között ott vannak a mi itteni eredményeink és gondjaink is, azért vannak olyan területek, amelyek szűkebb hazánkban jobban felkeltik a figyelmet. Itt, ahol több a gyermek, na­gyobb energiát kell szentelni az óvoda-, az iskolaépítésre, itt, ahol nagyobbak a csalá­dok, több az eltartott is, így természetes, hogy a szociálpo­litikai intézkedések jobban befolyásolják életszínvona­lunkat. Legalább ilyen figyelmet érdemelt a külkereskedel­münkről szóló beszámoló is, hiszen ha értékét tekintve kisebb mértékben járul is hozzá Szabolcs-Szatmár az export növeléséhez, mint egy tőlünk nagyobb hagyomá­nyokkal, nagyobb ipari ter­melési értékkel büszkélked­hető megye, a mi fiatal ipa­runk egész termelésének több mint egyharmada jut el kül­földre. Nem volt szó a külkereske­delmi miniszter beszámoló­jában arról, hogy hány ame­rikai, nyugat-európai ember jár rakamazi cipőben, hogy hányán hordanak Nyíregyhá­zán, Nyírbátorban, Kisvár­dán készített ruhát, vagy hogy hány beteget gyógyíta­nak a tiszavasvári Alkaloi­dában készült gyógyszerek­kel, de arról igen, hogy jól dolgoznak a Taurus Gumiipa­ri Vállalatnál, amelynek ex­portjában nagy értéket kép­viselnek a Nyíregyházán gyártott kempingfelszerelé­sek, vagy a gumiköpenyek. Nem maradtak szó nélkül a gondok sem, hiszen évek óta nagy erőfeszítések árán képes csak megőrizni a ma­gyar gazdaság nemzetközi fi­zetőképességét. Nem ritkán olyan anyagok, termékek be­hozatalát kellett csökkenteni, amelyek hiánya gondot oko­zott itthon a termelésben, s ha szerepet is játszik ebben a cserearányok romlása, nyil­vánvalóvá vált, hogy csak a minőségileg eredményesebb munka, a nagyobb teljesít­mény, az értelmes takarékos­ság hozhat kedvező változást. Ha jól emlékszem, vasár­nap, A Hét műsorában hal­lottuk: Kohl kancellár örö­mét fejezte ki amiatt, hogy ma már nemcsak a nagyüze­mek vesznek részt az NSZK —magyar külkereskedelem­ben, hanem közép- és kisebb üzemek is, amelyek rugalma­sabban alkalmazkodnak a pi­ac, a vevők* igényeihez. En­nek visszaigazolását hallhat­tuk Veress Péter minisztertől is, amikor arról szólt, hogy kisebb méretű vállalatokat is létrehoztak a nem nagy téte­lű exportok támogatására, s ma már egyre több vállala­ti alapítású leányvállalat, vagy a termelő és külkeres­kedelmi vállalat közös válla­lata lát el külkereskedelmi funkciókat. De ezek a funkciók még nem tökéletesek. Néhány he­te például egy kanadai ál­lampolgárral volt módom be­szélgetni, aki nemcsak néze­lődni ment el a Budapesti Nemzetközi Vásárra, hanem — nagy tételben — vásárolni is akart. Megnézte a termé­ket, tetszett is neki, ám ami­kor megkérdezte a gyártó vállalat képviselőjét: kivel tudna üzletet kötni, azt a vá­laszt kapta, keresse meg a külkereskedelmi vállalatot, ott vannak valahol ők is a vásáron. Jó lenne most utólag meg­tudni: vajon az üzlet létre­jött-e, vajon volt-e türelme az udvarias kiszolgáláshoz szokott üzletembernek meg­találni az eladással foglalko­zó partnereket, de még jobb volna, ha nem lehetne már ilyen vevőriasztó esetről hal­lani. ÍVfert a külső piaci kö­rülmények számunkra a mai­tól lényegesen előnyösebb új feltételeket nem ígérnek, s ha lenne is a nemzetközi piacon fellendülés, az — ahogy a külkereskedelmi mi­niszter fogalmazott —: még élesebb piaci versennyel ta­lálnánk szemben magunkat. S ez annál is inkább megszívlelendő, mert gazdasági helyzetünk csak akkor javulhat, ha nö­vekszik külkereskedelmünk. Ez pedig azért fontos, mert — ezt már a pénzügyminisz­tertől hallhattuk —: csak olyan jövedelmet oszthatunk el, amit megtermeltünk, de ebből is csak annyit, ameny- nyit nemzetközi kötelezettsé­geink teljesítése után belföl­dön elkölthetünk. Balogh József A helyi közlekedésben Nyíregyháza a meghatározó. Érdekes adat, hogy amíg 1970-ben elég volt 18 autó­busz a közlekedéshez, addig ma naponta 48 busz közel 1300 járatán szállítanak 37 millió utast, vagyis naponta több, mint százezren veszik igénybe a helyi autóbuszjá­ratokat. Különösen a reggeli csúcsban, háromnegyed hét és háromnegyed nyolc között sok az utas, ekkor mintegy 15 ezer felnőtt és diák száll'' bhszra. Mindez újra felveti — a 40 órás munkahét beve­zetésévéi fokozatosan meg­szűnt — lépcsőzetes munka­kezdés bevezetését, mert kü­lönben a zsúfoltság nem eny­hül. A megyeszékhely helyi közlekedésének javítását a technika is segíti. Bevezet­ők a számítógépes menet­rendszerkesztést, a vasútál­lomásnál és a Tölgyes csár­dánál forgalomirányító he­lyeket alakítottak ki, ame­lyeket URH-rádióval láttak el, a hibaelhárításra külön szervizkocsi áll rendelkezés­re. Tízezer bejáró A vidéki helyijáratokat egy-két autóbusszal, illetve a távolsági járatok besegíté­zalékos ez az arány. A viteldíjak emelésének hatása, hogy amíg 1981-ben 28 millió volt a helyközi já­ratokon elszállított utasok száma, addig tavaly csak 25,5 millióan szálltak busz­ra. Itt is a megyeszékhely forgalma kiemelkedő, amit indokol a munkába és isko­lába járók magas száma. Naponta tízezren vannak, akik Nyíregyházára bejárnak autóbusszal. Csuklós­bonyodalom A legforgalmasabb, elővá­rosi közlekedés Nyíregyháza és Nyírpazony között van, ahol a 18 órás üzemidő alatt napi 31 járatpár közlekedik. Ám hasonlóan nagy a megye- székhely vonzása Nagyhalász, Beszterec irányából és Kál- mánháza, Nagycserkesz tér­ségéből. Közismert, hogy a Jókai téri autóbusz-pályaudvar for­galmát át kellett szervezni, mert az épülő kiskörút he­lyet vett el. Ezért a Tölgyes csárdánál és a vasútállomás­nál alakítottak ki végállomá­sokat. Ezzel viszont romlot­tak az utazás feltételei, mert Haditudósítók voltunk (3.) F elbolydult „méhkas” a laktanya. Lent, hátul a telephelyen csata­kos, sáros harckocsik, páncé­lozott harcjárművek, s nem kevésbé megviselt katonák. Vége a gyakorlatnak, most érkeztek. Olyanokat keresünk, akik az egész gyakorlaton kiemel­kedő teljesítményt nyújtot­tak, mégha tudjuk is, bárkit megszólíthatnánk az udva­ron. Aligha találnánk itt olyan tartalékost, akire rá lehetne fogni: ő az, aki nem tett meg mindent a közös si­ker érdekében. Igaz, aki nem volt ott köztük a Dunántú­lon, legyinthet, hiszen nem tudhatja, milyen megerőltető próbákon kellett keresztül- menniük, s nem tudhatja azt sem, milyen derekasan áll­ták a sarat a szabolcsi, szat­mári férfiak. Várták, hogyne várták vol- ng már a leszerelés napját, de talán senki sem úgy, mint Győrfi Miklós, az egyik zász­lóaljparancsnoki páncélozott szállító harcjármű vezetője A felesége veszélyeztetett tér­Erőpróba a távolban hes, hónapok óta fekszik a debreceni klinikán, s most, a napokban várható a gyer­mek jövetele. — Az az igazság, nem a legjobbkor jött a behívó azon a május végi estén — mond­ja most fáradtan törölgetve homlokát a laktanyaépület falának dőlve. — Persze, a behívó érkezése nem öröm­ünnep, mégha az ember tud­ja is, hogy a haza védelme mindenkinek kötelessége. Ar­ra sem maradt időm, hogy a feleségemmel tudassam, hét végén ne várjon a klinikán, mert máshová szólított a kö­telesség. Az egyik szomszé­domat kértem meg sebtében, adjon hírt rólam valami mó­don a családnak. Aztán megkezdődtek a ke­mény napok. Előbb ismerke­dés a technikával, a harcjár­művel, a fegyverekkel, majd irány a Dunántúl. S folytató­dott a kiképzés. De hol vol­tak már a szelíd nyírségi lan­kák . .! — Üttalan utakon, erdei ösvényeken, meredek hegyol­dalakon vizsgáztunk — foly­tatja Győrfi Miklós, aki ci­vilben . a MOM mátészalkai gyárában raktárvezető. — Nem ez volt az első gyakorla­tom, rengeteg nehéz terepen jártam már, de ez mindent felülmúlt. Több mint hatsaáz- ötven kilométert tettem meg a PSZH-val, gondolhatják, esténként hogyan kerültem a sátorba... De az a lényeg, hogy telje­sítettük a feladatot, s egész­ségesen tértünk haza vala­mennyien. Az a hír is jöhet­ne már, hogy megszületett a gyermek, s jól van a felesé­gem is ... Csak azt kívánhat­tam Győrfi Miklósnak, kap­ja meg mielőbb azt a nagyon várt jó hírt. S most, hogy e sorok írója visszapergeti az elmúlt he­tek eseményeit, lelkiismeret- furdalása támad, hiszen há­nyán, de hányán érdemelnék még meg, hogy csak néhány mondatban is, de szóljunk ró­luk. Például Kocsis Péterről, aki harmic éve dolgozik már gépkocsivezetőként a nyír­egyházi Szavicsav-nál, s olya­nokat is „lekörözött”, akik a fiai lehetnének. Negyvenha­todik éves, mégiá zokszó nél­kül tette a dolgát. De szólhatnánk Németh Antalról, a Volán nyíregyhá­zi vállalatának igazgatóhe­lyetteséről is, akivel jó né­hány korareggelen találkoz­tunk fáradt, gyűrött arccal. „Mit csodálkoztok? Hajnalig dolgoztunk” — mondta, s le­gyintett, majd ment vissza a Sátorba, a térképek mellé. Egy teljes zászlóaljnak volt a parancsnokhelyettese. S szól­ni illene azokról is, akiknek nevére már csak homályosan emlékszik az ember, akik nélkül nem sikerülhetett vol­na e nagyszabású gyakorlat. Talán majd később, mikor újra átgondoljuk a ma még összefolyó napok eseménye­it... Balogh Géza VÉGE

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom