Kelet-Magyarország, 1984. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-22 / 118. szám
1984. május 22. Kelet-Magyarország 5 Sárga rózsa „Végre, megjelent!” — mutatta örömmel Puskás László, az Angliában élő magyar fotóművész azt a képeslapot, mely kiállításának egyik legszebb képét, egy gyönyörű sárga rózsapárt ábrázol. A képes levelezőlap már több, mint egy hónapja forgalomban van hazánkban — csak éppen itt, Nyíregyházán kereste hiába a művész a boltokban . .. Éppúgy hiányzik, mint a papírboltból az a poszter, melyen az ugyancsak közönségsikert aratott legelésző lovak láthatók. Puskás László örömébe tehát üröm is vegyült, hiszen azt remélte, hogy mielőbb hozzájuthatnak a szabolcsiak a képekhez — melyekről itteni kiállításain oly sok dicsérő szót jegyeztek az alkotó azóta is féltve őrzött vendég-- könyvébe... J (tgy) AZ MTESZ ELNÖKSÉGE háromfős delegációja járt Nyíregyháza NDK-beli testvérvárosában Magdeburg- ban, május 14—19. között. Üjabb delegációcserékre kötöttek megállapodást a gabona-, az építő- és a gépiparban, valamint a cipőgyártás területén. Előadókat hívtak meg Magdeburgból az idei műszaki hónapra a mikroelektronika, valamint a szervezés- és vezetéstudomány témaköréből. Kedvezmény — csak hazautazásra Jár a 75 százalékos utazási kedvezmény a távolsági autóbuszokon vagy sem? — Kérdezte olvasószolgálatunkat Bacsó Attila a 19-088-as telefonszámról. Olvasónk az ifjúsági hetilap május 11-i száma alapján úgy gondolta, hogy a diákigazolvány bemutatásával olcsóbban utazhat az autóbuszon, de egész jegyet kellett váltania. Az erre vonatkozó miniszteri rendelet valóban szól a kérdéses kedvezményről, de ez csak megszorításokkal érvényes. Csak azok az — önálló keresettel nem bíró — diákok vehetik igénybe, akik lakóhelyüktől távol tanulnak, s ebben az esetben is csupán az oda- és visszautazáskor. (Ez a kedvezmény megilleti a munkaképtelen aliami gondozottakat is.) Olvasónkat tehát — ha nem iskolába ment, vagy onnan jött — jogosan kötelezték egész jegy váltására. if Haraszti István, a Magyar Üttörők Szövetsége Országos Tanácsának titkára volt megyénk vendége az elmúlt hét végén. A miskolci országos konferencia után a mozgalomra váró feladatokról adott tájékoztatást a párt- és tanácsi területen az oktatásüggyel foglalkozó dolgozóknak Nyit egyházán. A KISZ-mb ülése Ülést tartott május 21-én a KISZ megyei bizottsága, amelynek munkájában részt vett lír. Szórúdi Sándor, a KISZ Központi Bizottságának titkára. A testület megvitatja és elfogadta a megyei kü'döttgyűlésre készített beszámolót, valamint a tavaszi szervezeti eseményektől szóló tájékoztatót hallgatták meg Személyi kérdésben is döntöttek. Lámpák a képcsarnokban A nagy sikerű képzőművészeti kiállítások után most iparművészeti bemutató várja a képcsarnok nyíregyházi Benczúr-termé- nek látogatóit. Csanádi György iparművész munkáiból május 23- án nyílik kiállítás. Lámpák a „főszereplők” a képcsarnokban, különféle korszerű és esztétikus világítótestek, melyek a modern lakás és az egészséges életmód nélkülözhetetlen kellékei. .Csanádi György lámpacsaládja anyag- és formavilágával alkalmazkodik a lakások hangulatához, amellett, mint az előzetes tájékoztatóból értesültünk, a vásárlók igényéhez is. A kiállítás a hónap végéig lesz nyitva. Könyvhét Tisza? asváriban MEGKEZDŐDTEK A MEGYESZÉKHELYEN a második nyíregyházi fotóhét eseményei. Elsőként a megyei és városi művelődési központ Szabadság téri galériájában nyílt meg Benkő Imre Balázs Béla-díjas fotóművész kiállítása, amelyet június 10-ig tekinthetnek meg az érdeklődök. A megnyitó utáni ankéton az alkotó találkozott a közönséggel. Kedden újabb kiállítás nyílik a negyedik szinti társalgóban Önkioldó I. — Csend címmel, szerdától pedig a harmadik szinten Montvai Attila fotóművész képeit mutatják be. E két utóbbi kiállítás június 3-ig látható. Felvételünk Benkő Imre kiállításán készült. (Jávor László felvétele) Tisza vasvári ban és valamennyi környékbeli községben könyvsátorból értékesítenek könyvet. Lesz irodalmi vetélkedő, a fiataloknak könyvbál. Megnyitják a könyvutcát, melyben több helyen különböző kiadók műveit árusítják, majd itt zajlanak a különböző programok is. A könyvhéten minden elárusítóhely könyvtombolát is értékesít, mellyel különböző kiadványokat nyerhetnek a szerencsések. A könyvhét zárásaként rendezik meg a Magyar Rádióval közösen — nyilvános, egyenes adásban — a közkedvelt „Könyvről — könyvért!” című irodalmi vetélkedőt. if Sikeresek azok az akciók, melyeket az áfészek rendeznek a bútorvásárlás föllendítésére a megyében. Legutóbb a Baktalórántházi ÁFÉSZ rendezett ilyet, és milliós forgalmat bonyolítottak le. Ebben közrejátszott az is, hogy a házhoz szállítást könnyebbé tették a bú-' torvásárlóknak. A VETŐMAG VÁLLALAT MÁTÉSZALKAI ÜZEMÉBE karbantartói munkakörbe elektrolaka- tos, vagy lakatos szakmunkás- bizonyitvánnyal rendelkezők jelentkezését várjuk. Jeledtkezni lehet: Mátészalka, Sallai u. 30. sz. alatt. (828) Ragasztó a sebészetben A lettországi idegsebészeti központban kikísérletezett biológiai ragasztó lényegesen meggyorsítja a mikroerek összekapcsolását. A vérkomponensekből nyert ragasztóanyag tartósan ösz- szekapcsolja azokat a finom ar- tériaelágazásokat, amelyeknek átmérője másfél milliméterig terjed, anélkül, hogy kilöködési reakciót váltana ki. Az újdonság lehetővé teszi a felviendő fonalvarratok számának lényeges csökkentését. A biológiai ragasztó felhasználható továbbá a hajszáleres vérzések megállítására. Sikeresen alkalmazták agyműtétek során is. A „KELL A JÓ könyv:’ olvasómozgalom versengéseinek megyei döntőjére ma, kedden délután kerül sor a Móricz Zsigmond megyei Könyvtár előadótermében. A két órakor kezdődő döntőn tizenhét csapat ad számot ismereteiről — a magyar és a szovjet irodalom legjobb alkotásairól. if Jánkmajtison találkoztak Fehérgyarmat város és a körzet úttörőgárda-alegységei. A fordulatos, sokszínű akadályok leküzdése után, a győzelmet a Fehérgyarmati 2. számú Általános Iskola tíz- f5, c,jpata szerezte meg, a Fehérgyarmati 1-es számú Általános Iskola úttörői előtt. Az éy legjobb szovjet filmje Eldar Rjazanov „Kétszemélyes pályaudvar” című művét választották az idei év legjobb szovjet filmjévé a Szovjetszkij Ekran című lap olvasói. A hagyományos szavazáson ezúttal közel 35 ezer mozikedv.elő vett részt. A második helyre Dinara Aszanova „Srácok” című alkotása. a harmadikra Szergej Mi- kaeljan „Szerelem receptre” című filmje került. A legjobb színész-nőnek a nézők Ljudmilla Gurcsenkót választották a „kétszemélyes pályaudvar” című filmben nyújtott alakításáért. A legjobb férfi színész — ugyanebben filmben játszott szerepéért — Oleg Jankovszkij. A legkiválóbb epizódszerepet a nézők szerint Nyikita Mihalkov. a neves színész-rendező alakította a „Kétszemélyes pályaudvar” című filmben. Az év legjobb külföldi színésznőjének Annie Girardot-t, legjobb színészének Adriano Celentanót ítélték a Szovjetszkij Ekran olvasói. MÁJUS 18-ÁN DÉLUTÁN nyílt meg Kemény György grafikus kiállítása Fehérgyarmaton. A budapesti születésű — s jelenleg az Interpress Magazin szerkesztőségében dolgozó 48 éves művész húsz év terméséből válogatta plakátjait. Szerepelt már Nyugat- Németországban és Varsóban; Londonban és Helsinkiben éppúgy, mint hazai kiállításokon. Három alkalommal — idén is — ő készítette „Az év legjobb plakátja”-díjra elfogadott művet. A régi házasságkötőből kialakított fehérgyarmati kiállítóteremben június 10- ig tekinthetők meg a művész plakátjai. A MAGYAR NÉPHADSEREG kijelölt alakulatai az éves kiképzési tervnek megfelelően a napokban megyeriket is érintő katonai gyakorlatot hajtanak végre. if Tizenöt iskolaszövetkezet fiataljai vesznek részt azon a sportrendezvényen, melyet május 26-án tartanak Mátészalkán. Az iskolaszövetkezeti spartakiádon atlétikában, kézilabda- és futballmérkőzéseken mérik ösz- sze ügyességüket a fiatalok — általános és középiskolások. A GABONAFORGALMI ES MALOMIPARI VÁLLALAT kirendeltsége egy adminisztrátort vesz fel. Jelentkezni lehet Nyíregyháza, Kállói út 6. sz. alatt. A NYARIAS IDO HATASARA több csoport kereste fel a szatmári nevezetességeket. A Balmazújvárosból, a debreceni autójavító vállalat szocialista brigádjával érkezett csoport a Túr partján készítette el a közös ebédnekvalót, a túristvándi vízimalom közelében emlékezetes órákat töltöttek. FELÚJÍTJA RAKTÁRAIT a gabonaforgalmi és malomipari vállalat. Az aratás megkezdéséig 25 ezer vagonnyi gabonaféle fogadására kell felkészülni, tárolásra alkalmassá tenni a raktárakat. A takarítás és fertőtlenítés mellett az anyagmozgató gépeket is felújítják. Oj raktárak is épülnek a megyében: Fehérgyarmaton egy 400 vagonos tároló még ebben az évben elkészül. Nyíregyházán, Kisvárdán és Tiszalökön 1985 elején adják át az egyenként 600 vagonos terménytárolókat. FESTMÉNYEK, MŰKINCSEK KALAPÁCS ALATT New Yorkban a Christies- cég kétnapos árverésén ösz- szesen 59 millió dollárért keltek el XIX. és XX. századi festők képei. Például egy Mo- digliani-képet 1,65 millió dollárért, egy Manet- és egy Mo- net-festményt 2,2, illetve 1,2 millió dollárért vásároltak meg. Halálos baleset E jhhjhh mffíi Nagy társaság ül a televízió előtt. A házigazda kutyája egy percre se veszi le a tekintetét a képernyőről, és az érzelmesebb részeknél sírni kezd. — Fantasztikus! — fordul a házigazdához az egyik vendég. — Sose hittem volna, hogy egy film ilyen nagy hatással lehet egy állatra. — Valóban meglepő! Mert ugyanez regényben egyáltalán nem tetszett neki. Alagút a Bajkál-tónál Befejezték annak az alagútnak a fúrását, amely a Bajkál-tó partvidékén elterülő hegyvonulatok között épülő alagutak közül az utolsó, a leghosszabb. Az alagutat ősszel nyitják meg a vasúti közlekedés előtt. A Bajkál— Amur vasútvonal alagútjain általában egy sínpár vezet keresztül, a partmenti alagutakban azonban két sínpárt fektettek le. Ezeknek az alag- utaknak a keresztmetszete ötször nagyobb, mint a szokásos metróalagútaké. A BAM vonalán összesen kilenc alagút épül, teljes hosszuk 30 kilométer lesz. (APN—KS) A LEVELEKI „DÓZSA" MGTSZ NYÍREGYHÁZA, Vö- rőshadsereg úti székhellyel 1984. május 28-án Induló varrodai részlegébe női munkaerőt vesz fel egyszerű betanított, két műszakos munkára. Kereseti lehetőség teljesítménytől függően 2800—4000 Ft. Jelentkezés: Szabó Benedekné részlegvezetőnél, Nyíregyháza, Vöröshadsereg út 38. Egy betonkorlátnak Ütközött személygépkocsijával Fülesden Dobos Gábor 60 éves nyugdíjas, fehérgyarmati lakos. A gépkocsi vezetője a baleset következtében a helyszínen életét vesztette, egy utasa könnyebb sérülést szenvedett. Ez a baleset egyébként egyike volt az elmúlt hét végén az országban történt nyolc halálos végű közúti balesetnek. ÉRTESÍTJÜK KEDVES FOGYASZTÓINKAT, hogy középfeszültségű hálózni! karbantartása miatt áramszünetet tartunk Mátészalkán 1984. május 27-én 5—12 óráig a Fürst S. u. TR. körzetben, a Dózsa Gy. út mindkét TR. körzetében. 1984. május 28-án 7— 16 óráig Munkácsy u,, Budai N. A. u-, Dózsa Gy. u., TR. körzetekben. Kérjük fogyasztóink szíves türelmét és megértését. TITASZ VÁLLALAT MÁTÉSZALKAI KIRENDELTSÉG. (813) Szombatonként: Emilé Zola világhírű regényéből, a Nanából forgatott 6 részes francia tv-filmsorozat vetítését kezdi meg június 2-án, szombaton este a Magyar Televízió. A remelkműből Maurice Cazoneuve készített forgató- könyvet, és az ő rendezésében követhetik nyomon a nézők az epizódokat. A főbb szerepek alakításával Veronique Génest-t, Gury Térjas-t, Patrick Préjean-t, valamint Albert Simono-t bízta meg a rendező. A szemétdomb virágából, a külvárosi lányból Párizs koronázatlan királynőjévé emelkedett Nana történetét a 16 éven felüli nézőknek ajánlják a tv- műsorszerkesztői. Émile Zolát, a francia regényírót és esszéistát Nana a tévében a naturalista iskola megalapítójaként és legjelentősebb alkotójaként tartják számon. Huszonnégy évesen kezdett elbeszéléseket, majd regényeket írni. Fő műve, a Rougon-Macqpart ciklus, a 20 kötetes sorozat első sikerét a Magyarországon is elismerést kiváltott Patkányfogó hozta meg az író számára. E ciklusba sorolható az ugyancsak nagy sikerű Germinal, valamint a most megfilmesített Nana is. A fél világi életet bemutató regény 1880-ban látott napvilágot, s megjelenését követően egy év múltán már a magyar olvasók is megismerkedhettek Nana történeteivel. A sorozat epizódjait szombatonként, késő este vetíti a televízió. 22., kedd KRÓNIKA JÚLIA, RITA NAPJA A Nap kél 4 óra 59 perckor, nyugszik 20 óra 23 perckor. A Hold kél 2,00 órakor, nyugszik 11 óra 31 perckor. Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1859. május 22-én szüI letett, és 71 éves korában, 1930-ban halt meg Artur Conan Doyle angol író, a modern bűnügyi regény egyik megteremtője és kiváló művelője. Eredeti foglalkozása szerint orvos volt 1882-től 1890-ig folytatta orvosi praxisát, de már 1887-ben megírta első detektívregényét A bíborvörös dolgozószoba címmel. Írásaink középponti figurája Sherlock Holmes, a mesterdetektív, a logika és a hideg józanság következetes megtestesítője. 1890-ben új regénnyel (A négyek jele) lépett a közönség elé, s ebben az írásában szintén Sherlock Holmes oldja meg a rejtélyt; 1893-ban 12 bűnügyi i novellát foglalt össze egy kötetben, majd a sorozat folytatásaként a következő évben megjelentette Sherlock Holmes emlékiratai című kötetét. Az író stílusban, hangulatban. jellemzésben valódi írói eszközökkel élt, és sajátos, ■ fanyar 1 humorával műfaja fölé emelkedett. A sátán kutyája című, 1902- ben publikált (s a következő évben már magyarul is megjelent) legjobb detek- tivregény művészi színvonalú. Irt színdarabokat, történelmi regényeket is. Könyvei világszerte, Magyarországon is olvasottak. Időjárás Várható időjárás ma estig: több órás napsütés várható, az időnkénti fel- hősödésböl elszórtan lehet zápor. A déli, délnyugati szél többfelé lesz erős. A hőmérséklet reggel 9—14, délután 20—25 fok között várható. Távolabbi kilátások szerdától — szombatig: eleinte még kevés felhő, sok napsütés, majd időnként erősen megnövekszik a gomolyfel- hőzet, s országszerte várhatók záporok, zivatarok. Később kevesebb lesz a felhő, s csak szórványosan valószínüek záporok, zivatarok. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 10—15 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 25 fok körül, kérőbb 20—25 fok között lesz. .Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 80 százalékán várható. FIGYELEM! FIGYELEM! A „METÁL” festék háztartási boltban állandóan kapható diszperzit, gipsz, prak- ticolor. litophon, bécsi, budai és fehércement. MOST ÉRKEZETT standalit fehér, 5 kg-os autó- kitt, trinát alapozó, zománc 1 és még 200 féle festék háztartási áruval várjuk kedves vásárlóinkat. Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 10. sz. Nyitva 8—18-ig. (102386) ÉRTESÍTEM kedves betegeimet, hogy bőrgyógyászati magánrendelőmet Nyíregyháza, Kossuth u. 8/a. II. 8. (sárga dombház) megnyitottam. Dr. Kállai Tünde bőrgyógyász. Hírfigyeletor TARNAVÖLGYI GYÖRGY Telefon: U-2T7