Kelet-Magyarország, 1984. május (44. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-03 / 102. szám

2 Kelet-Magyarország 1984. május 3. Összefogás a városért CjSÁGHtR: „Kiemelkedő eredményeket ért el a múlt évben társadalmi munkában Nyírbátor. Csaknem húsz szá­zalékkal teljesítette túl a tele­pülés az 1983. évi társadalmi munka tervét: kevés híján 13 millió forint értéket teremtet­tek a bátoriak. A megyei ta­nács végrehajtó bizottsága és a Hazafias Népfront megyei elnöksége értékelése alapján az 5 ezer lélekszám feletti né­pességű települések kategó­riájában Szabolcs-Szatmár megyében Nyírbátor szerezte meg az első helyet társadal­mi munkában...” Hamarosan helyére kerül az utolsó burkolólap is a lakos­ság és a dolgozók összefogásával készülő úszómedencén, me­lyet terv szerint júniusban vehetnek birtokba a strandolók. (császár) Őszintén — az autójavításról Aki 1982 óta nem járt Nyír­bátorban, s most egy alapos sétát tesz a városban, bizo­nyára elcsodálkozik, mennyi változás történt itt bő egy év alatt. A strandon létesült egy úszómedence. A művelődési központ falára tűzzománc térplasztika került. Közleke­dési park nyílt a Vörösmarty téren, kilenc utcában pedig járda készült. Mindez nem lenne, ha az itt lévő üzemek dolgozói, s a lakosság nem adta volna önkéntes munká­ját — a városért. A siker kulcsa: a szervezés — Ha jól körülnézünk sok ' még a tennivaló. — magyaráz- . za Ferenczi Sándor, a városi tanács társadalmi munkát szervező bizottságának titká­ra. — Rengeteg múlik a mun­kahelyek kollektíváin, de a lakosságon is. A siker titka a gondos szervezés. Ha például egy városi beruházás — leg­utóbb az úszómedence — megvalósításáról van szó, ak­kor oda elsősorban a munka­helyek, a birgádok mozgósít­hatók. — A társadalmimunka- tervben persze a lakókörzetek sajátos gondjainak enyhítése ; a legfontosabb. A lakosság -pedig legjobban akkor von­ható be, ha saját környeze­téért kell tenni valamit. Par­kosítás, járdaépítés, vagy mondjuk a földutak karban­tartása nem képzelhető el az itt élők segítsége nélkül. Ez mindig gondos előkészítést igényel. Időben tájékoztatni kell az embereket, s gondo­san elő kell készíteni a mun­kát. Ha például járdaépítést szervezi”— I- - ­A lakókörzetek mozgósítá­sában nagy feladat hárul a tanácstagokra, az utca- és la­kóbizottságok tagjaira. Az egyik leglelkesebb szervező a városban Sallai Ernőné ta­nácstag, aki egyben résztve­vője is a társadalmi munkák­nak. A közömbösség nem lelkesít... — Nekem könnyű, hiszen „előfelvételis” nyugdíjas va­gyok, ráérek — mosolyog Sallai néni. — Huszonöt évig vezettem a papírboltot. Elfá­radtam, s 53 évesen kértem a nyugdíjazásomat. Egészsé­gesen akartam élvezni öreg napjaimat Mindez persze nem jelenti azt, hogy tétlen­ségre is ítéltem magamat. Mint tanácstag egyébként is felelős vagyok a választóke­rületemért. Sallaiék 1973-ban, az elsők közt költöztek be az akkor még épülő lakótelepre a vá­ros szívébe. Rajtuk kívül még sok új „honfoglalónak” szemet szúrt a házak közt felejtett építési törmelék, a sivár kör­nyezet. — Az első években nagy volt a lelkesedés. Tonnaszám hordtuk el a köveket, szor­galmasan parkosítottunk, jár­dát, játszóteret építettünk, fá­kat, bokrokat ültettünk. Ké­sőbb, mikor cserélődni kezd­tek a lakók, alábbhagyott a lelkesedés. Több százan lak­nak a körzetben, de ma már csak öt-hat ember van, akire mindig, biztosan számíthatok. Pedig valamennyi társadalmi munkaakció előtt végigjárom a lakásokat, hirdetményeket "b- ‘ n '»ncsőházakba ’-■»n — A közömbösség ugyan engem sem lelkesít, mégsem hagyom, hogy elvegye a ked­vemet. Mindig arra gondolok, hogy ha én sem teszek sem­mit, akkor élhetnénk a sze­métdomb tetején. Ezt pedig nem hagyhatom... Szerencsére vannak még Sallai nénihez hasonló embe­rek. Elsősorban ennek kö­szönhető, hogy tavaly jóval többet dolgozott a városért a lakosság, mint az előző évek­ben. Ám a nagy értéket te­remtő társadalmi munkák in­kább a brigádokra, munka­helyekre várnak. — Nem panaszkodhatok, hiszen sok mozgósítható kol­lektíva akad a városban — folytatja Ferenczi Sándor. — Minden üzemben található egy-két olyan brigád, melyek­nek ha szólok, hogy sürgősen el kell végezni valamilyen társadalmi munkát, biztos, hogy nem utasítanak el. Ilyen például a Csepel Szerszám- gépgyár nyírbátori fúrógép­gyárának Dózsa György aranykoszorús szocialista bri­gádja, mely nemcsak résztve­vője, de gyakran kezdemé­nyezője is az akcióknak. 1983- ban, a várossá nyilvánítás 10 éves évfordulója alkalmából ők hirdették meg a „10 órát a 10 éves Nyírbátorért” moz­galmat is. Nem véletlen, hogy 28-án megkapták >T”írbátor” ki­alatt készítenünk ehhez. Több, mint ezeregyszáz órát dolgoz­tunk rajta. Mindezt úgy, hogy napi nyolc órában álltak a munka- padok mellett, s különféle gépekhez lemezburkolatokat, illetve fúrógép-alkatrészeket gyártottak. Aztán maradtak még éjfélig, hajnalig, sőt az is előfordult, hogy haza sem mentek a társadalmi munka után. — Az idén szeretnénk a gyár előtti tekepályát befed­ni, s ott lőpavilont kialakíta­ni — szól Huszti István. — A fúrógépgyár brigádjai már fölajánlották ehhez a segít­ségüket, de szeretnénk, ha a város többi munkahelye is csatlakozna. Ezért hamarosan felhívást adunk ki, hogy ve­gyenek részt minél többen a munkában. ★ Mindez egy kis plusz lesz azokhoz a feladatokhoz, me­lyek a város idei társadalmi- munka-tervében szerepelnek. Hiszen mindenekelőtt be kell fejezni a strandon az új me­dence környékének parkosí­tását, a 4-es iskola, s a száz­személyes óvoda udvarának rendezését. A Császári úti zöldfolyosó kialakítása, vagy például a Zrínyi úti játszótér létrehozása is az idei év tol­data. Mindehhez pedig is- ' ao<;7pfogásra Igazi nagyvárosi arculatot mutat a hétköznapokon a vá­rosiközpont, s a főbb útvona­lak forgalma Nyírbátorban. A településen és térségében ma már mintegy 1600 sze­mélygépkocsival rendelkezik a lakosság. Mindez öröm, ám egyben gond is, hiszen a kö­zelben nincs megfelelő gép- járműjavító bázis. így aztán sokan Nyíregyházára, Deb­recenbe, Mátészalkára, s Haj­dúszoboszlóra viszik garan­ciális javításra, vagy példá­ul műszaki vizsgára történő felkészítésire járművüket. A városban csupán egy szerviz található a helyi építő- és szakipari szövetke­zet fenntartáséban. Mivel a szerviz kicsi, s helyszűke mi­att nem bővíthető, ráadásul a felszereltsége is hiányos, így itt elsősorban gyorsjaví­tásokat vállalnak. A munka neheze arra a tíz kisiparos­ra hárul, akik Nyírbátorban rendezték be műhelyüket. Lukács Ferenc autószerelő az elsők között váltott ipar- engedélyt e szakmában a te­lepülésen. A kisiparossal ar­ról beszélgettünk, milyennek látja e szolgáltatás helyzetét ma. — 1969 őszén nyitottam meg a műhelyt. Abban az időben 4—5 autó volt Nyír­bátorban. Amikor kezdtem, főleg az okozott gondot, hogy nem voltok ismerőseim, nem volt elegendő pénzem. Sok­szor éjszakákon át, s hétvé­geken is dolgoztam, hiszen a mi szakmánkban csak az tud fennmaradni, aki lépést tart a fejlődéssel. Lukács Ferencnek ez sike­rült. Sikerének titka, hogy olyan eszközök, berendezések vásárlásába fektette a pén­zét, melyek nélkül ma már szinte elképzelhetetlen a korszerű autójavítás. Felsze­Lukács Ferenc: „ ...a mi szakmánkban csak az tud fennmaradni, aki lépést tart a fejlődéssel.” (Császár Csaba fAlvptpfo\ nelései közt megtalálhatók a modem diagnosztikai beren­dezések is, így a bonyolult javításoktól a járművek vizs­gára való felkészítéséig min­den megbízatást teljesíteni tudi — Mikor megnyitottam a műhelyt, összesen ketten dol­goztunk kisiparosként a szakmában. Ma tízen va­gyunk Nyírbátorban. A több­ség fiatal, s legtöbbjük mű­helyében egyelőre hiányos a felszerelés. Ám ez csak idő kérdése. Amennyire lehet, igyekszem nekik segíteni. Több kolléga például rend­szeresen hozzám hozza mű­szeres beállításokra az autó­kat. — Munka van, s győz­nénk is, ha lenne elegendő alkatrész. Ezen a téren saj­nos súlyos hiányosságok van­nak. össze sem lehet számol­ni, hogy havonta mennyi ki­lométert autózom alkatrésze­kért. Leggyaikrabban Nyír­egyházára, Debrecenbe jár- rok vásárolni, de rendszere­sen el kell mennem Buda­pestre, sőt alkalmanként a Dunántúlra is. Minden lehet­séges beszerzési forrást igyekszem végigjárni: az Autókor boltjaitól a magán­kereskedők üzletéig — sok­szor eredmény nélkül. Ta­nulságos tapasztalat, hogy készlet mindenütt van, csak éppen a választék csapniva­ló. Ma például Mátészalkán egy kolléga jóvoLtából sike­rült alkatrészekhez jutnom. A segítség persze kölcsö­nös.. . Nyírbátorban már régen szükség lenne egy korszerű autószervizre. Megépítését még a múlt tervidőszakban elhatározta az építő- és szak­ipari szövetkezet. A terv — pénz híján — meghiúsult. így került szóba, hogy kisipari társulássá! kellene szervizt létrehozni. — Eleinte tetszett az ötlet. Annál is inkább, mert a mű­helyt — ahol rajtam kívül egy szakmunkás, egy tanuló, s a fiiam, mint segítő család­tag dolgozik — kinőttük. Saj­nos bővíteni nem lehet, így feltétlen szükség van egy új műhelyre, öt kisiparos rész­vételével volt szó a társulás létrehozásáról. Az építkezés­hez 200 ezer forint kölcsönt is ígért a KIOSZ. Aztán rá­jöttem, hogy ez nem meg­oldás. Miért kényszerüljön öt kisiparos egymás mellé, mikor zsebre, kuncsaftra megy a „játék”... — ez nem egészséges megoldás. Szeret­nék egy korszerű műhelyt nyitni — de egyedül. Az oldalt összeállította: HÁZI ZSUZSA NYÍRBÁTORBAN Sok múlik a kollektívákon, s a lakosságon

Next

/
Oldalképek
Tartalom