Kelet-Magyarország, 1984. április (44. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-04 / 80. szám

1984. április 4. Á VT—20-as könyörtelen Kérdőjel a képernyőn Az idegen magabiztosan körülnézett a hűtőházban, és közölte: az ajtó mellől le kell szerelni a kompresszo­rokat bekapcsoló hőérzéke­lőt és a hűtőtér belső falán kell elhelyezni. Csodák cso­dája: az ajtónyitáskor be­csapó néhány köbméter me­leg levegő ezentúl nem kap­csolta be unos-untalan a villanymotorokat, hiszen bent mit sem változott a je­ges klíma. Az idegen egy tá­voli megyéből jött, ahol ide­jét kizárólag energiaracio­nalizálással tölti. Nem a megyénkbeli gazdaság hív­ta, hanem a Mezőgazdasá­gi és Élelmiszeripari Szer­vezési Vállalat nyíregyházi kirendeltsége. Kolumbusz tojása — Volt ott más is, amit azóta másként csinálnak — mondja Biró Miklós, a ki- rendeltség munkatársa. — Végül is milliós nagyság- rendű megtakarítást hozott az ötletcsokor, de a belőle kért két százalék részesedé­sünket a már említett „Ko­lumbusz tojása” megoldá­sért enyhén szólva vonakod­tak kifizetni, mondván: ez nekik is eszükbe juthatott volna. Végül persze meg­egyeztek, és lezárult a me­nedzsercég egy üzlete. „Szellemi termékkiszerelő vállalat” vagyunk, kaptam az összefoglaló minősítést saját magukról. Amikor nyelvünk „bikkfa” változa­tára még jobb idők jártak, akkor született ez a nyelvi borzadály, hiszen még a trá­gyát sem szórták, hanem ki­szerelték. A humoros ösz- szetételben elfogadható a szó ismételt megjelenése, hi­szen eredetileg erre szüle­tett. A vállalat ugyanis ke­reskedik, információt és szaktudást hoz-visz, ad-vesz. Valamikor intézet volt, ma már maga kell hogy megálljon a lábán. Legfon­tosabb üzleti szolgáltatásuk az úgynevezett „szervezési átvilágítás”, amikor az ener­giaésszerűsítésnél már em­lített módon külső szakem­bereket is bevonnak a team­be. Az alapos helyzetfeltá­rás és elemzés után a VT— 20-as számítógép lép mun­kába, amelyre gyorsasága mellett könyörtelensége a legjellemzőbb. Félrevezetni nem lehet, mert képernyő­jén rögtön megjelenik a kérdőjel. Az „átvilágítást” ajánlatcsomag követi, amely tartalmazza a jelenlegi ál­lapot hiányosságait és eré­nyeit, valamint a tovább­lépés lehetséges útjait. A hangsúly itt a többesszámon van, mert több alternatívát ajánl az okos szerkezet. Az eredmény sokszor páncél- szekrénybe kerül, mert akad vezető, aki .pusztán saját döntésének igazolását várja. Á kivezető utak A gép gyors, pontos, té­vedhetetlen, de csak a túl­zó jelzős szerkezetekben okos. Az ember agyának szürkeállományában szüle­tett gondolatokat veszi „hétmérföldes mankójára”. Szükség van erre a segít­ségre, hiszen mint ahogy re­pülni, villámgyorsan szá­molni is képtelenek va­gyunk. A vállalat pedig na­gyon egyszerűen gondosko­dik arról, hogy minél több ember minél több gondola­ta kapjon szárnyra. Nyír­egyházi központjában mind­össze két szakembert alkal­maz, akik mindjárt az ele­jén kijelentik: mi senkinél okosabbak nem vagyunk, és nem is akarunk lenni. Arról viszont részletes listájuk van, hogy szerte az ország­ban „ki miben tudós”? A termelésszervezési aján­latuk soha nem pusztán az adott helyzetfeltáráson ala­pul. Ha így tennének, ak­kor két egymás mellett fek­vő gazdaság esetében is homlokegyenest ellenkező program keletkezne. A job­bítás szándékát a tájegység ökológiai bázisára építik, vagyis nem hagyják figyel­men kívül az éghajlati, ta­laj-, víz- és közgazdasági viszonyokat. így a gazdál­kodásnak nemcsak egy rossz irányára hívják fel a figyel­met, hanem olyan kivezető utat javasolnak, ami az egyébként jókat nem keresz­tezi. A komplex, vagy egye­di javaslatok kidolgozása után a kivitelezés előkészí­tésében és gyakorlati beve­zetésében is részt vesznek, tehát az eladott szellemi termékük „kulcsrakésznek” tekinthető. Munkájuk során így születhetnek vállalatközi együttműködési rendszerek, új termelési szerkezetek, a gazdálkodás hatékonyabb működési keretei, szállítási és járatszervezési ésszerűsí­tések, létszámcsökkentési ja­vaslatok, hatékonyabb bel­ső érdekeltség, veszteség- forrás feltárása, új norma­rend, és annak karbantar­tása — hogy csak néhányat említsek repertoárjukból. Bűvös szó, vonzó tartalom Ehhez természetesen fi­gyelemmel kísérik a sikere­sen alkalmazott szervezési módszereket, ezeket tovább­fejlesztik, és előkészítik a helyszíni adaptációt. Hasz­nosulnak így azok a tudo­mányos szervezési ismere­tek, amelyek az Agrárgaz­dasági Kutató Intézetben születnek, a tapasztalatok eredményeit pedig vissza­juttatják az intézetbe azok friss hasznosítása céljából. A fiatal vállalat fiatal munkatársa, Biró Miklós igazi menedzsertípus. Té­nyeket sorol, vaslogikával érvel, beszélgetőtársa he­lyett is vitatkozik saját ma­gával, képzeletbeli képer­nyőjéről el nem tűnne a képzeletbeli kérdőjel. A ha­talmas ambícióra nagyon is szüksége van, hiszen Sza- bolcs-Szatmáron kívül még három megyére terjed ki működési területük. Innová­ció. Bűvös szó, még mindig idegen ízzel, de nagyon is vonzó tartalommal. Egyre .másra alakulnak hasonló cégek, gyülekezik a konkurremcia. Az extra ha­szon mindig az elsőként vál­lalkozóké, de csak azoknak marad meg, akik önmagu­kat is innoválják, vagyis minduntalan újjászületnek. Mint Bíró Miklós mondja, tanult mér életében eleget, minden fokon, de egyszerű­en nem tehette meg, hogy a közelmúltban el ne sajátítsa a basic-et, a számítógép nyelvét. És túlságosan nyu­godtam ezentúl sem alhaitnak szürke agysejtjei, mert a vállalata programjához elen­gedhetetlenül szükséges szá­mítógépek fejlesztői is to­vább dolgoznak. Korunk nagy programja ez, mert az ésszerűsítés a legnagyobb költségcsökkentő. Esik Sándor (-----------------------------------­E lég egy jó üzlet a ti- szavasvári Alkaloi­dában ahhoz, hogy máris kedvező képet mutas­son a megyében a tőkés ex­port alakulása. Ám ugyan­így említhetjük a nyíregy­házi gumigyárat, mert ez a két üzem a több tízmillió dolláros exportjával meg­határozója a megye ipari teljesítményének. Tavaly fordult elő néhány textilipari üzemben Deme- csertől Mátészalkáig, hogy hogy az év első felében csak lézengtek a munkások a korszerű gépek mellett, eset­leg kényszerszabadságra küldték őket, mert nem volt elegendő alapanyag, nem tudtak dolgozni. így hiába volt az év végi hajrá, az összkép szerint a termelés növekedése korántsem volt olyan, mint amilyen lehe­tett volna. Szép terveket dolgoztak ki egyes ipari szövetkeze­tekben, azonban csak vár­ták a megrendeléseket, de nem érkezett annyi, mint amennyit szerettek volna, így kisebb volt a termelési ütem, kevesebb az új ter­mék, ami nagyobb hasznot hozott volna. Olyan példák ezek, ame­lyeket többfajta variáció­ban lehetne sorolni. Tulaj­donképpen annak a bizonyí­tására sorakoznak, hogy a szabolcs-szatmári ipar része az országosnak, sok tekin­tetben nem kerülheti el azo­kat a hatásokat, amelyek másutt is érik a termelő­üzemeket. Sőt még meglepe­tések is születhetnek, mert hiába tett meg mindent a vásárosnaményi írógépgyár, ha a vállalat csődbe került. Egyre inkább meg kell barátkozni a megyében az­zal a ténnyel, hogy nincse­nek látványos beruházások, alig-alig adhatunk hírt új üzemek építéséről, mi több, a munkások száma se na­gyon gyarapszik. Persze túl­zás lenne azt mondani, hogy konzerválódik a jelenlegi helyzet, mert munkálnak a változtatás erői, az egyes üze­mekben igyekeznek úgy ala­kítani a termékszerkeze­tet, hogy kedvezőek legye­nek az eladási lehetőségek. S éppen a piacra való ter­melés köztudatba kerülése az, ami a legfontosabb. Ugyanis, ha tetszik, ha nem, az üzemeknek észre kell venniük, hogy munkájukat ELTÉRÉSEK ÉS AZONOSSÁGOK Fejlődő ipar tanulságokkal csak akkor ismerik el, ha olyant termelnek, amit a vevők igényelnek. Vevő és vevő között is kü­lönbséget kell azonban ten­ni. Nem mintha az export sokkal igényesebb lenne, mint a hazai piac (bár en­nek még megvannak a ta­pasztalatai), hanem olyan szempontból, hogy a part­nereket megbízhatóságuk alapján érdemes megválasz­tani. S ehhez már nem elég a termelési szemlélet, ha nem párosul a kereskedő fürkész tekintetével, s esze­rint igazítja a termelés fel­tételeit. Van néhány terület, amely külön figyelmet érdemel a megye iparán belül. Ezek között feltétlen szót kell ej­teni a könnyűiparról, hi­szen a legtöbb embert — fő­leg nőt — foglalkoztatja. Az utóbbi időben ugyanis eb­ben az iparágban az ala­csony jövedelmezőség szab gátat a további kibontako­zásnak. így nem véletlen, hogy az lenne az óhaj: több könnyűipari üzem ne tele­püljön a megyébe — főleg hasonló feltételek mellett. Ám ha arra gondolunk, hogy a szatmár-beregi vé­geken a következő években az iskolából kikerülő fiata­lok százai kopogtatnak munka után, máris látszik, hogy a körülmények szorí­tásában meg kell alkudni. A meglévő helyett jobbat. Leginkább ezzel lehet jel­lemezni az iparosított kör­zetekben a ma kívánalmait. A megyeszékhelyen például igencsak érdemes gondol­kodni, hogy a képzett mun­kásgárda a mikroelektroni­ka fogadására is alkalmas. Másutt viszont még az egy­szerűbb, főleg sok munkás­kezet kívánó műveleteknél tartanak. Ám ha intenzív ipari fejlődési szakaszról beszélünk, akkor látni kell, hogy fokozatosan erre szük­séges figyelni, mert az újabb, termelékenyebb gépek beál­lítása csakis ezt hozhatja magával. Már-már elcsépeltnek tű­nik, hogy bármiféle gond adódik a megye iparában, könnyen máshová lehet mu­togatni, mert az üzemek kö­zel kétharmada gyáregységi formában működik, megle­hetősen kevés önállósággal. Mindez igaz egyik oldalról, ám nem ad felmentést a he­lyi tehetetlenségre. Jó do­log, hogy szinte minden fó­rumon szorgalmazzák a gyáregységek nagyobb ön­állóságát, azonban néha el­gondolkodtató, hogy megyén belüli vállalatoknál (említ­hetjük a cipőipart, egyes szövetkezetek részlegeit) már alig hangoztatják ugyanezt. A statisztikai jelentés szerint tavaly a sza­bolcsi ipar összessé­gében nem mutatott fel szá­mottevő fejlődést. Persze az egyes üzemek esetében elté­rő a kép, mert amíg az egyik gyarapodott, a másik egy helyben topogott, vagy még az előző évi szintet sem érte el. Mindez azért érdemel fi­gyelmet, mert helyben az országos tendenciák ismét­lődését tapasztalhatjuk. S ezek szerint nyilván a kive­zető út is az országos el­képzelésekkel egyezik meg. A hatékonyabb termelés, a jobb minőség, a gazdaságos- sági szemlélet fogalmai bár­mennyire közhelynek tűn­nek, mégis meghatározóvá válnak a szabolcsi ipar meg­ítélésében. Akad jó néhány pozitív példa, ezek erősítése kell, hogy lebegjen minden­ki szeme előtt, hogy megta­lálja a jobb termeléshez ve­zető utat. Lányi Botond ...felépült egy másik Zsurk... Á vasút vonzásában Előttünk a múlt, hátunk mögött a jelen, s a jövő is kicsit. Mögöttünk a záhonyi átrakó beláthatatlan rengetege, az új számítógépes központ súlyos épülettömbje, ott elől meg az álmosan hunyorgó falu, Zsurk, égnek szökő, karcsú fa­tornyával. Nagy-nagy kora tavaszi csend, csak a kertekben kí­gyózó füstoszlopok jelzik, az útról láthatatlan kezek szor­goskodnak a földeken. Szede­getik a lemetszett almafák gallyait, égetik a tél itthagyta gazt, már akinek nincs bent a városjelölt székhelyközség­ben dolga. Kevesen vannak, hiszen a hat és hatvan év kö­zötti zsurkiak szinte kivétel nélkül mind bent tanulnak, dolgoznak Záhonyban. Ki az általános iskolában, ki a szak- középiskolában, ki a vasút­nál, ki a termelőszövetkezet­ben. Záhony ad tudást, ke­nyeret. — A kenyér igaz, a tudás csak részben — igazítja helyre az iménti mondatot a Hazafias Népfront helyi bi­zottságának elnöke, Kutasi József, aki maga is Záhony­ban dolgozik, karanténfelü­gyelő a határállomáson. — Gyerekeink ugyan tényleg a körzetesített általános isko­lában tanulnak, de amit itt­hon az apjuktól, anyjuktól, a rokonoktól tanulnak, higgyék el, az sem kevés! Mit is tanulhat hát a mai zsurki gyermek falujában ro­konaitól, falubelijeitől? Min­denekelőtt szeretni ezt a va­sútvonalak és az országhatár közé zárt dimbes-dombos tá­jat, s ahogy nyiladozik értel­me, úgy lesz mindinkább tisztában azzal, milyen sokat kell dolgozni azért, hogy ne lásson szükséget a család. Mert Zsurk sem különbözik sokban az átrakókörzet töb­bi falvától, az emberek több­sége itt is „tizenkét órázik”, azaz másfél műszakot húz le egyfolytában a szerelvények mellett, míg a pihenő negy­vennyolc óra. Valóban negyvennyolc len­ne? — Papíron — legyint az egyik kertben Pócsik Béla, aki lassan negyedszázada dolgo­zik már az átrakóban, s most éppen a kertben rendezkedik apjával, Pócsik Gézával. — Láttak már maguk olyan fa­lusi embert, aki negyven- nyolc órát kibír munka nél­kül? Nézzék meg apámat, nyolcvanöt esztendős, de a múlt héten még fent volt a fakoronán, metszett. Az idős, sokat látott ember súlyos ággal birkózik, cipeli a kert végében lobogó tűzre. — A kezem, az még bírja, csak a látásom bolondozik — panaszolja. — Most is, hogy metszettünk, másodjára, har­madjára nyestem le a gallyat. Mert kettőt látok belőle. Mit csináljak, a szemem már nem húszéves. Igaz, látott ele­get... Látta például a rengeteg szegény embert, a roggyant házakat..., az egész keser­ves, ínszagató életet. — A legtöbb portán négy­öt család szorongott, s hiába is igyekezett az ember, ha volt is pénze, földet nem tu­dott venni, hiszen a Forgách grófoknak csak itt a falu ha­tárában 1500 holdjuk volt — mondja. — A háború után szűnt aztán meg a nagy föld­ínség, ugye volt miből oszta­ni. Én is kaptam két holdat, de a téeszbe végül nyolccal léptem. Nézegetjük a rügyfakadás előtt álló fákat, a csűr falá­nak támasztott, az egyéni gazdálkodás korából megma­radt öreg szerszámokat. Szét­hullott szekérkerék, rozsdás vaseke... Az öreg tekinteté­vel simogatja őket: — Jön a múltkor egy ide­gen, hogy adjam én el neki ezt az ekét. Jó lesz a kerti traktorához. Dehogy adom, mondom, ennyi maradjon legalább a fiatalságomból. Mert szép volt az na, csak ré­gen volt. Ö, micsoda öröm volt az, amikor ez a csepp kis téesz rögtön az alakulás után majdnem kétmillió forintot oszthatott szét! Akkor bon­tották el azt a rengeteg nád­tetős házat.. Azóta ... ? Fel­épült egy másik Zsurk. Ha nem tudnám, hogy kié volt a régi porta, azt sem tudnám, kik laknak azokban az új pa­lotákban. Zsurkon vagyunk — a kör­nyék leghíresebb jószágtartó falujában — ki lehetne hát hagyni az istállót? Pócsik Bé­la, a záhonyi munkás nyitja szélesre az ajtót, s majdhogy­nem szégyenlősen szabadko­zik, mert csak két tehenet lá­tunk. De hát az embernek az alma mellett nem jut min­denre ideje. — Eddig nem csalódtunk a fákban — mondja —, tisz­tességgel fizettek. Én ezután is bízom bennük. Bízom, mert három lányom van, s kell a stafírung — neveti el ma­gát. — Meg hát gondolni kell az unokákra is. Gondolnak szerencsére az „unokákra” bent a záhonyi tanácson is, ahol bármennyi­re is lapos a pénztárca, azért csak kiszorítottak vagy más­fél millió forintot a zsurkiak új óvodájára. Az épület az öreg fatorony tövében már kész, költözhetnek hamarosan a cseppségek. — Áldás volt ez a vasút itt a környéken — magyaráz­za a népfront helyi elnöke. — Munkát adott a rengeteg em­bernek, akiknek a szolgálat letelte után maradt idejük a kertre, a jószágokra is. Ide­jük maradt, sajnos erejük egyre kevesebb. Meg lehet nézni, Zsurkon alig talál az ember az ötven-, hatvan-, hetvenévesek közül egészsé­ges férfit. A rengeteg mun­ka... A mai fiataloknak már több eszük van. Szeretnek ők dolgozni — elég csak az új házakat szemügyre venni —, de nem hajszolják agyon ma­gukat. Nekik van igazuk, hi­szen az embernek csak egy élete van. Lelje hát örömét benne! Balogh Géza KM ÜNNEPI MELLÉKLET Látkép az Alkaloida Vegyészeti Gyárról.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom